"Egy heves ifjút Egyiptomba hajtott
a tudásszomj, a szaiszi papoktól
tanulni meg a titkos bölcsességet.
Gyors eszével sok fokozatra szert tett,
s űzte tovább a megismerés vágya;
a főpap alig csitíthatta benne
a türelmetlenséget. „Mit tudok,
– szólt az ifjú – ha mindent nem tudok?”
„Létezik-e itt »több« vagy »kevesebb«?
Az igazság érzéki boldogság csak?
Összeg, melyből van kisebb és nagyobb, s te
birtoklod személyes tulajdonodként?
Nem egyetlen és oszthatatlan inkább?
Végy el az akkordból egyetlen hangot,
végy el egyetlen színt a szivárványból,
szépsége vész, amint teljességéből
akár egy hang, akár egy szín hiányzik.”
Így beszélgettek egyszer egy magányos
körtemplom oszlopai közt, s ott beljebb
óriás alakot vett észre az ifjú,
trónszéken ülő, fátyol fedte szobrot.
Kérdi a vezetőjét meglepetve:
„Mit rejt a fátyol, mi lehet mögötte?”
„Az igazság” – így a válasz. „Hogyan?
Én csak az igazságot kergetem,
és éppen azt takarják el előlem?”
„Az isten végzése – felel a főpap.
Parancsa így szólt: E fátylat halandó,
míg nem engedem, nem fedheti fel.
S ki bűnös kézzel a szent igazságról
a fátyolt mégis fellebbentené,
az, így az isten...” „Az?” – „Az látni fogja.”
„Különös jóslat ez. Ezek szerint
te sem hajtottad félre még a leplet?
„Én? Kísértést sem éreztem soha.”
„Nem értem. Ha az igazságtól engem
csak egy vékony fal választana el…” –
„No és a törvény” szól közbe a főpap. –
Mert súlyosabb, fiam, mint gondolod,
e vékony kelme – könnyű bár a kéznek,
ám mázsás súly a lelkiismeretnek."
( Friedrich Schiller, Az elfátyolozott szaiszi szobor )
"Szeretem a dómokat – mint a hajdani kölni dómot is –,
amelyeknek
egyik tornyát már nem építették föl;
nem azért, mert a pénz hiányzott.
Féltérden áll a hit, de még
küzködik talpra állni.
Isten szava ott szólal hallhatón, még
könyörögve és rémült biztatással.
Terveim voltak veletek. („Terveink!”)
Az a földobott félkar – vizbefúlóé – embertörténelmileg is: letört remény.
Hálafohászból kín-üvöltés, már idelentről.
Szeretem voltaképp a hidat is, amelynek
utolsó pillérjéről kőboltozat már nem ível
oda túlra! – közben másfelé fordulván az út.
Értők szemében szebb a szobor is, emberibb, ha
némely tagját az idő – megfelelően – leharapta s megette.
Zord küzdelemnek áldoz a márvány-torzók kultusza.
Ki nem szeretné, aki csak életet kapott,
kimondani, ki ám! amit kimondani,
ha belepusztulna is, képtelen –?
Legbeszédesebben akkor beszél
a költő is, amidőn épp csak dadog már,
de így a pap is, a szerelmes,
a bíró, a vádlott, a tudós, a… ti, mind, a holnap
faggatói, megvallatói… Kudarcaikkal
nyilatkozik az ismeretlen, legbiztatóbban."
( Illyés Gyula, Nyilatkozások )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/09/a-belso-lenyeget-vettem-at-v-daimonion.html
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/aki-nem-akarja-fellebenteni-fatylat-az.html
 |
| "Kudarcaikkal
nyilatkozik az ismeretlen, legbiztatóbban." |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése