.gif)
.gif)
18.
Krisztus példájára minden ideigtartó nyomorúságot jó kedvvel kell viselni
Csak teljes halál által:
Nem vagy egy virág.
Nem vagy okos, s nem vagy
szép, hitetlennek
is vallod magad..., miért
éppen miattad
menekülne meg e világ?
Fili, ego descendi de cælo pro tua salute; suscepi tuas miserias, non necessitate, sed charitate trahente ut patientiam disceres et temporales miserias non indignanter ferres. Nam ab hora ortus mei usque ad exitum in cruce non defuit mihi tolerantia doloris, at defectum rerum temporalium magnum habui. Multas querimonias de me frequenter audivi, confusiones et opprobria benigne sustinui, pro miraculis blasphemias, pro doctrina reprehensiones.
Mert hűségem felvettem
mint keresztet
s
hűségem megtartotta
e helyet
hova
állítottak;
keresztem mint hűségem
vele együtt
megtartott
engemet.
Nam vita tua via nostra.
I.
Fiam, én a te üdvösségedért lejöttem az égből, magamra vállaltam emberi léted nyomorúságát, nem kénytelenségből, hanem szeretetből, hogy türelmet tanulj, és az ideigtartó bajokat méltatlankodás nélkül elviseld. Mert születésem órájától fogva kereszten holtomig mindenhová elkísért a szenvedés. Evilági javakban nagy szükséget láttam, gyakran kellett hallanom, hogy sok panaszt emelnek ellenem, szégyent és gyalázatot békével tűrtem, jótéteményeimet hálátlansággal, csodatetteimet káromlással, tanításomat feddéssel viszonozták.
II.
Uram, te a türelem útját jártad életedben, és kiváltképpen ezzel teljesítetted Atyád akaratát, méltó hát, hogy én, semmicske bűnös ember is akaratod szerint türelembe foglaljam magam, és amíg akarod, üdvösségemért békén hordozzam romlandó életem terhét. Mert ha terhesnek mutatkozik is a jelen élet, a te kegyelmed nagyon érdemszerzővé teszi, a te példád meg szentjeidnek emléke a gyarlók számára is elviselhetőbbé s fényesebbé alakítja, sokkal vigasztalóbb, mint volt az ószövetségi törvény idején, amikor zár függött a menny kapuján, és homályosabbnak is látszott a mennybe vezető út, amikor olyan kevesen igyekeztek azon, hogy a mennyek országát keressék, de még az igazak és az üdvösségre indulók sem léphettek a mennyei birodalomba kínszenvedésed s halálod szent adójának lerovása előtt. Ó, mekkora hálával tartozom neked, hogy kegyes voltál megmutatni nekem és minden hívőnek az igaz és jó utat, amely országodba elvezet. Mert a te életed a mi utunk, és a szent türelemben veled forrunk össze, aki koronánk vagy. Ha előttünk utat nem nyitottál, ha minket nem tanítottál volna, ki igyekeznék arra, hogy kövessen? Jaj, hányan messze hátul maradnának, ha a te tündöklő példádra nem tekinthetnének. Íme még mindig lankadunk, még annyi csodádat láttuk, tanításodat hallottuk, mi volna, ha ily nagy világosság a te követésedre nem indítana?
Cap. 18.
Quod temporales miseriæ Christi exemplo æquanimiter sunt ferendæ.
1.
Fili, ego descendi de cælo pro tua salute; suscepi tuas miserias, non necessitate, sed charitate trahente ut patientiam disceres et temporales miserias non indignanter ferres. Nam ab hora ortus mei usque ad exitum in cruce non defuit mihi tolerantia doloris, at defectum rerum temporalium magnum habui. Multas querimonias de me frequenter audivi, confusiones et opprobria benigne sustinui, pro miraculis blasphemias, pro doctrina reprehensiones.
2.
Domine, quia fuisti patiens in vita tua, in hoc maxime implendo præceptum Patris tui, dignum est ut ego misellus peccator secundum voluntatem tuam patienter me sustineam, et donec ipse volueris, onus corruptibilis vitæ pro salute mea portem. Nam etsi sentitur onerosa præsens vita, facta est tamen jam per gratiam tuam valde meritoria, atque exemplo tuo atque Sanctorum tuorum vestigiis infirmis tolerabilior, et clarior. Sed et multo magis consolatioria, quam olim in veteri Testamento fuerat, cum porta cæli clausa persisteret, et obscurior etiam via videbatur, quando tam pauci regnum cælorum quærere curabant. Sed neque qui tunc justi erant et salvandi ante passionem tuam et sacræ mortis obitum, cæleste regnum poterant introire.
3.
O, quantas tibi gratias teneor referre, quia rectam et bonam viam dignatus es mihi et cinctis fidelibus ad æternum regnum ostendere tuum. Nam vita tua via nostra, et per sanctam patietiam ambulamus ad te, qui es corona nostra. Nisi tu nos præcessisses et docuisses, quis sequi curaret? Heu quanti longe retrocenderent, nisi tua præclara exempla inspicerent. Ecce adhuc tepescimus auditis tot signis tuis et doctrinis. Quid fieret si tantum lumen ad sequendum te non haberemus?
CHAPTER XVIII
That temporal miseries are to be borne patiently after the example of Christ
1.
“My Son! I came down from heaven for thy salvation; I took upon Me thy miseries not of necessity, but drawn by love that thou mightest learn patience and mightest bear temporal miseries without murmuring. For from the hour of My birth, until My death upon the Cross, I ceased not from bearing of sorrow; I had much lack of temporal things; I oftentimes heard many reproaches against Myself; I gently bore contradictions and hard words; I received ingratitude for benefits, blasphemies for My miracles, rebukes for My doctrine.”
2.
Lord, because Thou wast patient in Thy life, herein most of all fulfilling the commandment of Thy Father, it is well that I, miserable sinner, should patiently bear myself according to Thy will, and as long as Thou wilt have it so, should bear about with me for my salvation, the burden of this corruptible life. For although the present life seemeth burdensome, it is nevertheless already made very full of merit through Thy grace, and to those who are weak it becometh easier and brighter through Thy example and the footsteps of Thy saints; but it is also much more full of consolation than it was of old, under the old Testament, when the gate of heaven remained shut; and even the way to heaven seemed more obscure when so few cared to seek after the heavenly kingdom. But not even those who were then just and in the way of salvation were able, before Thy Passion and the ransom of Thy holy Death, to enter the kingdom of heaven.
3.
Oh what great thanks am I bound to give Thee, who hast vouchsafed to show me and all faithful people the good and right way to Thine eternal kingdom, for Thy way is our way, and by holy patience we walk to Thee who art our Crown. If Thou hadst not gone before and taught us, who would care to follow? Oh, how far would they have gone backward if they had not beheld Thy glorious example! Behold we are still lukewarm, though we have heard of Thy many signs and discourses; what would become of us if we had not such a light to help us follow Thee?
 |
| Nam vita tua via nostra. |
