1.
A belső élet
Felhők jönnek és mennek
ilyen az élet.
Öröm és béke vágyad?
Barátod egy lészen
Minden más: szél fújása.
Et e converso sæpe ut aura vertuntur.
Nekik szívedbe tagadd
meg a belépést.
Regnum Dei intra vos est, dicit Dominus. Converte te ex toto
corde tuo ad Dominum, et relinque hunc miserum mundum, et inveniet anima
tua requiem.
Veniet ad te Christus ostendens tibi
consolatinem suam, si dignam illi ab intus paraveris mansionem.
I.
Isten országa bennetek van – mondja az Úr. Térj teljes szíveddel az Úrhoz, és fordulj el ettől a nyomorult világtól: akkor majd lelked nyugalmat talál. Tanuld megvetni, ami odakint van, és egész elszánással az odabent valókra figyelni: meglátod, elérkezik hozzád Isten országa. Mert Isten országa béke és öröm a Szentlélekben, a világ rabjainak nincs részük benne. Hozzád jő Krisztus, és megismerteti veled vigasztalását, ha szíved mélyén méltó lakást készítesz neki. Minden dicsősége, dísze belülről való, nem is leli kedvét semmi másban. A befelé figyelő embert gyakran meglátogatja, kedvesen szól hozzá, gyöngéden vigasztalja, nagy békességgel ajándékozza meg, csaknem hihetetlen közvetlenséggel magához öleli. Rajta hát, hívő lélek, készítsd el szívedet ennek a te vőlegényednek: hogy hozzád jöjjön, és benned lakást vegyen. Hiszen azt mondja: Aki szeret engem, beszédemet megtartja; hozzá megyünk, és lakóhelyet készítünk nála. Adj hát helyet Krisztusnak, és mindenki mástól tagadd meg a belépés jogát. Ha Krisztus a tiéd, gazdag vagy és semmi másra nem szorulsz. Ő gondviselőd és oltalmad, nem kell emberekbe vetned reményedet. Mert az emberek hamar elváltoznak, és hirtelen eltűnnek, Krisztus pedig örökre megmarad, és mindvégig híven pártodra kel. Emberben nem érdemes nagyon bizakodni: hiszen ha mégoly használható és szeretetre méltó is, törékeny és halandó. Viszont amiatt sem kell nagyon szomorkodnod, ha valaki ellened fordul vagy vitába száll veled. Akik ma veled tartanak, holnap ellened fordulhatnak, és fordítva is, akár a szél fúvása.
Vétettem: jobban
szerettem személyednek
e földi képét.
Pone fiduciam
tuam totam in Domino; et sit ipse timor tuus, et amor tuus.
Születésnapom
száműzetésem napja:
hazám - a magasban.
Quid hic circumspicis, cum iste non sit locus tuæ requietonis?
Zarándok célja:
türelem koronája:
a belső béke.
Nonhabes hic manentem
civitatem, et ubicumque fueris, extraneus es et peregrinus, nec requiem
aliquando habebis, nisi Christo intime fueris unitus.
Ubi coronabitur patentia tua, si nihil
adversitatis occurrit. Si nihil contrarium vis pati, quomodo eris amicus
Christi?
A belső ember
gyorsan gyógyul: őrzi
ősénje képét.
Homo internus cito se
recolligit, et nunquam se totum ad exteriora effundit.
II.
Vesd minden bizalmadat Istenbe, félelmednek, szeretetednek egyetlen tárgya ő legyen. Ő majd megfelel érted, és jóra igazítja lépéseidet. Nincs itt maradandó városod, akárhol vagy, vendég vagy, zarándokszállást keresel, nyugalmad nem is lesz soha, hacsak bensődben Krisztussal nem egyesülsz. Mit nézelődöl itt, mikor nem ez a te megnyugvásod helye? Úgy van rendjén, hogy a mennyben végy állandó lakást, és minden földi dologra csak mintegy átmenőben vess tekintetet. Minden elmúlik, s velük együtt te is. Jól vigyázz: hozzá ne tapadj ahhoz, ami múlandó, hogy el ne fogjon, és veszted ne okozza. A Magasságban Lakót keresd gondolatoddal, és imádságodat szüntelen Krisztushoz irányítsd. Ha magasztos, mennyei gondolatok elmédbe nem férnek, keress megnyugovást Krisztus kínszenvedésében, és vegyél örömest lakást az ő szent sebeiben. Mert ha Jézus sebeiben és drága stigmáiban igaz bensőséggel menedéket keresel, a megpróbáltatás idején biztos erőforrásra találsz, nem gondolsz majd az emberek véleményével, s még a rágalmazást is könnyen viseled. Krisztust is megvetették itt a földön az emberek, mikor szükséget szenvedett, ismerősei és barátai is elhagyták szégyenletesen. Krisztus szenvedni akart és vállalta a megvettetést, s te mersz valaki ellen panaszkodni? Krisztusnak voltak ellenségei és szidalmazói, s te azt szeretnéd, hogy mindenki barátod meg jótevőd legyen? Hogyan szolgálhatnád meg a türelem koronáját, ha minden elkerülne, ami kedved ellen van? Ha az után vágyakozol, hogy semmi rosszban se legyen részed, hogyan lehetnél Krisztus barátja? Állj helyt Krisztussal és Krisztusért, ha Krisztussal együtt uralkodni akarsz. Ha egyszer igazán behatoltál volna Jézus belső gazdagságába, és valamicskét megízlelted volna az ő szenvedélyes szeretetét, most semmit sem törődnél saját kényelmeddel vagy kényelmetlenségeddel, inkább örülnél annak, ha gyalázat ér, mert Jézus szeretete arra indítja az embert, hogy megvesse önmagát. Aki szereti Jézust és az igazságot, aki igazán belső életet élő ember és mentes minden rendetlen vonzalomtól, az szabadon Istenhez térhet, lélekben ki tud emelkedni önmagából, és termékeny békére talál. Aki mindent igaz valósága szerint ítél meg, nem úgy, ahogyan beszélnek meg vélekednek róla, az az igazi bölcs, Isten tanítja, nem emberek. Aki a belülvalók szerint igazítja életét, és az elintézni valókat nem annyira a külső szempontok szerint mérlegeli, az nem válogat a helyben, nem várja az alkalmasabb időt, hogy imádságos gyakorlatait elvégezze. A belső ember egykettőre összeszedi magát, mert egészen sohasem feledkezik rá az odakint valókra. Nem akadály számára a külső munka, vagy ha egy ideig valamivel foglalkoznia kell, hanem ami előadódik, ahhoz alkalmazkodik. Aki belsőleg fölkészült és rendbeszedett, azt nem zavarja meg az embereknek csodálatos és a józan ésszel ellenkező viselkedése. A világnak gátló és megosztó hatása olyan mértékben érvényesül életünkben, amennyiben mi magunk a világ javaihoz kapcsolódunk. Ha belül egészen rendben volnál, és szíved tiszta volna, minden javadra válnék, előmeneteledet segítené. Azért szerez sok minden alkalmatlanságot neked, azért zavar meg, mert még nem haltál meg egészen önmagadnak: és nem szakadtál el minden evilági dologtól. Semmi úgy be nem szennyezi, és meg nem kötözi az ember szívét, mint a teremtett javak mértéktelen szeretete. Ha elutasítod a külső vigasztalásokat, képes leszel a mennyei dolgok szemléletére, és gyakran örvendezhetsz bensődben.
Cap. I.
Incipit liber de interna conversationes.
1. Regnum Dei intra vos est, dicit Dominus. Converte te ex toto
corde tuo ad Dominum, et relinque hunc miserum mundum, et inveniet anima
tua requiem. Disce exteriora contemnere et ad interiora te dare, et
videbis regnum Dei intra te venire. Est enim regnum Dei pax et gaudium in Spiritu Sancto
quod non datur impiis. Veniet ad te Christus ostendens tibi
consolatinem suam, si dignam illi ab intus paraveris mansionem. Omnis
gloria ejus et decor ab intra est, et ibi complacet sibi. Frequens illi
visitatio cum homine interno, dulcis sermocinatio, grata consolatio,
multa pax, familiaritas stupenda nimis.
2. Eya anima fidelis, præpara huic sponso cor tuum, quatenus ad te venire et in te habitare dignetur. Sic enim dicit: Si quis diligit me, sermonem meum servabit, et ad eum veniemus, et mansionem apud eum faciemus.
Da ergo Christo locum et cæteris omnibus nega introitum. Cum Christum
habueris, dives es, et sufficit tibi. Ipse erit provisor tuus, et
fidelis procurator in omnibus, ut non fit opus in hominibus sparare.
Homines enim cito mutantur, et deficiunt velociter, Christus autem manet
in æternum, et adstat usque in finem firmiter.
3. Non est magna fiducia ponenda in homine fragili et mortali, etiamsi
utilis fit et dilectus, neque tristitia multa capienda ex hoc, si
interdum adversetur et contradicat. Qui hodie tecum sunt, cras
contrariari possunt. Et e converso sæpe ut aura vertuntur. Pone fiduciam
tuam totam in Domino; et sit ipse timor tuus, et amor tuus. Ipse pro te
respondebit, et faciet bene sicut melius fuerit. Nonhabes hic manentem
civitatem, et ubicumque fueris, extraneus es et peregrinus, nec requiem
aliquando habebis, nisi Christo intime fueris unitus.
4. Quid hic circumspicis, cum iste non sit locus tuæ requietonis? In
cælestibus debet esse habitatio tua et sicut in transitu cuncta sunt
aspicienda. Transeunt omnia, et tu cum eis pariter. Vide, ut non hæreas,
ne capiaris, et pereas. Apud Altissimum sit cogitatio tua, et
deprecatio tua ad Christum sine intermissione dirigatur. Si nescis alta
speculari et cælestia, requiesce in passione Christi, et in sacris
vulneribus ejus libenter habita. Si enim ad vulnera et speciosa stigmata
Jesu devote confugis, magnam in tribulatione senties consolationem, nec
multum curabis hominum despectiones faciliterque verba detrahentium
perferes.
5. Jesus Christus Dominus fuit etiam in mundo ab hominibus despectus, et
in maxima necessitate, a notis et amicis inter opprobria derelictus.
Dominus Jesus pati voluit et despici, et tu audes de aliquo conqueri?
Christus habuit adversarios et oblocutores, et tu vis omnes habere
amicos, et benefactores? Ubi coronabitur patentia tua, si nihil
adversitatis occurrit. Si nihil contrarium vis pati, quomodo eris amicus
Christi? Sustine cum Christo et pro Christo, si vis regare cum Christo.
6. Si semel perfecte introisses in interiora Jesu, et modicum de ardenti
amore ejus sapuisses, tunc de proprio commodo, vel incommodo nihil
curares, sed magis de opprobrio illato gauderes, quia amor Jesu facit
hominem se ipsum contemnere. Amator Jesu et verus internus, et liber ab
affectionibus inordinatis, potest se ad Deum libere convertere, et
elevare se supra se ipsum in spiritu ac fruitive quiescere.
7. Cui sapiunt omnia prout sunt non ut dicuntur, aut æstimantur, hic
vere sapiens est, et doctus a Deo magis, quam ab hominibus. Qui ab intra
scit ambulare et modicum res ab extra ponderare, non reqirit loca, nec
tempora expectat ad habenda devota exercitia. Homo internus cito se
recolligit, et nunquam se totum ad exteriora effundit. Non illi obest
labor exterior, aut occupatio ad tempus necessaria. Sed sicut res
eveniunt, sic se illis accommodat. Qui intus bene dispositus est et
ordinatus, non curat mirabiles et perversos hominum gestus. Tantum homo
impeditur, et distrahitur, quantum sibi res attrahit.
8. Si recte tibi esses, et bene purgatus esses, omnia tibi in bonum
cederent, et profectum. Ideo multa tibi sæpe displicent et sæpe
conturbant, quia adhuc non es perfecte tibi mortuus, nec segregatus ab
omnibus terrenis. Nihil sic maculat et implicat cor hominis, sicut
impurus amor in creaturis. Si renuis consolari exterius, poteris
speculari cælestia, et frequenter interius jubilare.
CHAPTER I
Of the inward life
1. The kingdom of God is within you,(1) saith the Lord. Turn thee with all thine
heart to the Lord and forsake this miserable world, and thou shalt find rest
unto thy soul. Learn to despise outward things and to give thyself to things
inward, and thou shalt see the kingdom of God come within thee. For the kingdom
of God is peace and joy in the Holy Ghost, and it is not given to the wicked.
Christ will come to thee, and show thee His consolation, if thou prepare a
worthy mansion for Him within thee. All His glory and beauty is from within,
and there it pleaseth Him to dwell. He often visiteth the inward man and
holdeth with him sweet discourse, giving him soothing consolation, much peace,
friendship exceeding wonderful.
2. Go to, faithful soul, prepare thy heart for this bridegroom that he may
vouchsafe to come to thee and dwell within thee, for so He saith, if any man
loveth me he will keep my words: and my Father will love him, and we will come
unto him and make our abode with him.(2) Give, therefore, place to Christ and
refuse entrance to all others. When thou hast Christ, thou art rich, and hast
sufficient. He shall be thy provider and faithful watchman in all things, so
that thou hast no need to trust in men, for men soon change and swiftly pass
away, but Christ remaineth for ever and standeth by us firmly even to the end.
3. There is no great trust to be placed in a frail and mortal man, even though
he be useful and dear to us, neither should much sorrow arise within us if
sometimes he oppose and contradict us. They who are on thy side to-day, may
to-morrow be against thee, and often are they turned round like the wind. Put
thy whole trust in God and let Him be thy fear and thy love, He will answer for
thee Himself, and will do for thee what is best. Here hast thou no continuing
city,(3) and wheresoever thou art, thou art a stranger and a pilgrim, and thou
shalt never have rest unless thou art closely united to Christ within thee.
4. Why dost thou cast thine eyes hither and thither, since this is not the
place of thy rest? In heaven ought thy habitation to be, and all earthly things
should be looked upon as it were in the passing by. All things pass away and
thou equally with them. Look that thou cleave not to them lest thou be taken
with them and perish. Let thy contemplation be on the Most High, and let thy
supplication be directed unto Christ without ceasing. If thou canst not behold
high and heavenly things, rest thou in the passion of Christ and dwell
willingly in His sacred wounds. For if thou devoutly fly to the wounds of
Jesus, and the precious marks of the nails and the spear, thou shalt find great
comfort in tribulation, nor will the slights of men trouble thee much, and thou
wilt easily bear their unkind words.
5. Christ also, when He was in the world, was despised and rejected of men, and
in His greatest necessity was left by His acquaintance and friends to bear
these reproaches. Christ was willing to suffer and be despised, and darest thou
complain of any? Christ had adversaries and gainsayers, and dost thou wish to
have all men thy friends and benefactors? Whence shall thy patience attain her
crown if no adversity befall thee? If thou art unwilling to suffer any
adversity, how shalt thou be the friend of Christ? Sustain thyself with Christ
and for Christ if thou wilt reign with Christ.
6. If thou hadst once entered into the mind of Jesus, and hadst tasted yea even
a little of his tender love, then wouldst thou care nought for thine own
convenience or inconvenience, but wouldst rather rejoice at trouble brought
upon thee, because the love of Jesus maketh a man to despise himself. He who
loveth Jesus, and is inwardly true and free from inordinate affections, is able
to turn himself readily unto God, and to rise above himself in spirit, and to
enjoy fruitful peace.
7. He who knoweth things as they are and not as they are said or seem to be, he
truly is wise, and is taught of God more than of men. He who knoweth how to
walk from within, and to set little value upon outward things, requireth not
places nor waiteth for seasons, for holding his intercourse with God. The
inward man quickly recollecteth himself, because he is never entirely given up
to outward things. No outward labour and no necessary occupations stand in his
way, but as events fall out, so doth he fit himself to them. He who is rightly
disposed and ordered within careth not for the strange and perverse conduct of
men. A man is hindered and distracted in so far as he is moved by outward
things.
8. If it were well with thee, and thou wert purified from evil, all things
would work together for thy good and profiting. For this cause do many things
displease thee and often trouble thee, that thou art not yet perfectly dead to
thyself nor separated from all earthly things. Nothing so defileth and
entangleth the heart of man as impure love towards created things. If thou
rejectest outward comfort thou wilt be able to contemplate heavenly things and
frequently to be joyful inwardly.
 |
Regnum Dei intra vos est, dicit Dominus. Converte te ex toto
corde tuo ad Dominum, et relinque hunc miserum mundum, et inveniet anima
tua requiem. Veniet ad te Christus ostendens tibi
consolatinem suam, si dignam illi ab intus paraveris mansionem. |
.jpeg)
