12.
Haszna van annak is, ami kedvünk ellen esik
"Meneküljünk innét, barátaim, a mi édes hazánkba!"
( Plotinosz, I. Enn. 6. könyv, 8. )
Átutazóban vagyunk
vagy sokkal inkább
száműzetésben élünk?
Se in exilio esse cognoscat.
Bárhová is tesz
"vak" sorsunk: szorgalmasan
keressük ott hazánkat
- az Istent.
Ut possit dissolvi, et esse cum Christi. Tunc etiam bene advertit securitatem et plenam pacem in mundo non posse stare.
Úton vagyunk csillagok
felé: keressük
egyéniségünket - a
Boldogságot.
De ki tudja mit keres...,
már birtokában is van -
már nem is kívánja oly
nagyon halálát.
Tunc tædet eum diutius vivere, mortem optat venire.
I.
Javunkra válik az, hogy olykor nehézségekbe és nem-szeretem dolgokba ütközünk: mert ezek
gyakran magához térítik az embert; ráeszméltetnek arra, hogy számkivetésben élünk: s
reménységünket nem helyezhetjük evilági dolgokba.
Javunkra válik az, hogy némelykor ellenünk fordulnak, hogy rosszul és ferdén vélekednek
még jó tetteinkről és szándékainkról is.
Mindez sokszor alázatosságra segít: és megvédelmez a hiú dicsekvéstől.
Mert olyankor szorgalmasabban keressük belső bíránkat, Istent, amikor ott kinn semmibe
vesznek az emberek: és semmi hitelünk sincs előttük.
Azért az embernek annyira Istenre kellene építenie egész életét, hogy ne szoruljon sok emberi
vigasztalásra.
II.
Amikor a jószándékú embert sanyargatják, amikor kísértések veszik körül, vagy gonosz
gondolatok fojtogatják, akkor jobban ráeszmél arra, mily nagy szüksége van Istenre:
belátja, hogy nélküle semmi jót nem tehet.
Akkor szomorkodik is, jajveszékel, imádkozik, hogy szabaduljon a rá nehezedő sok
nyomorúságból.
Akkor megcsömörlik a földi élettől; és kívánja halálát: hogy feloszolhasson és Krisztussal
lehessen.
Akkor azt is igazán belátja, hogy teljes biztonság és tökéletes béke nincs e világon.
Cap. 12.
De utilitate adversitatis.
1. Bonum nobis est, quod aliquando habeamus aliquas gravitates et contrarietates, quia sæpe hominem ad cor revocant, quatenus se in exilio esse cognoscat, nec spem suam in aliqua mundi re ponat. Bonum est quod patiamur quandoque contradictiones, et male et imperfecte de nobis sentiatur, etiamsi bene agimus, et intendimus. Ista sæpe juvant ad humilitatem, et a vana gloria nos defendunt. Tunc enim melius interiorem testem Deum quærimus, quando foris vilipendimur ab hominibus, et non bene de nobis creditur.
2. Ideo deberet se homo totaliter firmare, et non esset ei necesse multas consolationes quærere. Quando homo bonæ voluntatis tribulatur vel tentatur aut malis cogitationibus affligitur, tunc Deum magis sibi necessarium intelligit, sine quo nihil omnino se posse testatur. Gemit et orat pro miseriis quas patitur. Tunc tædet eum diutius vivere, mortem optat venire, ut possit dissolvi, et esse cum Christi. Tunc etiam bene advertit securitatem et plenam pacem in mundo non posse stare.
CHAPTER XII
Of the uses of adversity
It is good for us that we sometimes have sorrows and adversities, for they often make a man lay to heart that he is only a stranger and sojourner, and may not put his trust in any worldly thing. It is good that we sometimes endure contradictions, and are hardly and unfairly judged, when we do and mean what is good. For these things help us to be humble, and shield us from vain-glory. For then we seek the more earnestly the witness of God, when men speak evil of us falsely, and give us no credit for good.
2. Therefore ought a man to rest wholly upon God, so that he needeth not seek much comfort at the hand of men. When a man who feareth God is afflicted or tried or oppressed with evil thoughts, then he seeth that God is the more necessary unto him, since without God he can do no good thing. Then he is heavy of heart, he groaneth, he crieth out for the very disquietness of his heart. Then he groweth weary of life, and would fain depart and be with Christ. By all this he is taught that in the world there can be no perfect security or fulness of peace.
 |
| Se in exilio esse cognoscat. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése