.gif)
.gif)
6.
A tiszta lelkiismeretű ember öröme
Glória
Mi pedig dicsekedjünk
Urunknak
Ambulare cum Deo intus, nec aliqua affectione teneri foris, status est interni hominis.
Jézus
Krisztusnak
keresztjében,
Gloria bonis hominibus testimonium bonæ conscientiæ. (...) Suaviter requiesces, si te cor tuum non reprehenderit.
benne van a mi
üdvünk,
életünk
és
a
feltámadásunk.
Gloriari in tribulationibus non est grave amanti, Sic enim gloriari est in cruce Domini gloriari.
Elmondom,
nagy dolgot
tett
velem.
Δεῦτε ἀκούσατε, καὶ διηγήσομαι ὑμῖν, πάντες οἱ φοβούμενοι τὸν Θεόν, ὅσα ἐποίησε τῇ ψυχῇ μου.
Megpróbált:
terhet tett
csípőmre
a
"vadász" hálójában volt
lábam :
Jónás-e
vagy Péter?
Non es sanctior, si laudaris, nec vilior, si vituperaris. Quod es hoc es, nec melior dici vales, quam Deo teste sis.
de Ő keskeny
úton tartott:
Életben.
Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat.
I.
A derék ember dicsősége: a tiszta lelkiismeret. Legyen tiszta a lelkiismereted, s mindig jókedvű leszel. A tiszta lelkiismeret sok mindennek elviselésére képessé tesz, és jókedvű a balsorsban is. A rossz lelkiismeret mindig félénk és nyugtalan. Nyugodtan alszol, ha szíved nem vádolhat. Különben ne örvendj, csak amikor helyesen cselekedtél. Soha sincs igazi örömük, sem belső békességük a gonoszoknak, mert „nincs békéjük az istenteleneknek” – mondja az Úr. Még ha azt mondják is: békében vagyunk, nem félünk semmi bajtól, ki merne ártalmunkra lenni! – ne higgy nekik! Mert hirtelen fölkél Isten haragja, és semmivé válnak tetteik, szándékaik pedig elenyésznek. Helyt állni a megpróbáltatásban nem nehéz annak, aki szeret: mert így helyt állni annyi, mint Krisztus keresztjében dicsekedni. Tünékeny dicsőség, amit emberek adnak, tőlük fogadunk. Az evilági dicsőséget mindig szomorúság kíséri.
II.
A jó emberek dicsősége lelkiismeretükben van, nem az emberek ajkán. Az igazak öröme Istentől ered és Istenben van, az igazságnak örvendenek. Aki az igaz és örök dicsőségre szomjazik, az nem fut az ideigvaló után. Aki pedig az ideigvaló dicsőséget keresi, vagy szívből meg nem veti, az a mennyeit bizonyosan nem becsüli eléggé. Nagy szívbeli nyugalmat élvez, aki nem sokba veszi a dicséretet és a szidalmat. Könnyen elégedett és csöndes szívű lesz, akinek tiszta a lelkiismerete. Nem vagy szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak, ami vagy, az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten előtt vagy. Ha arra figyelsz, mi vagy odabent, önmagad előtt, akkor nem gondolsz azzal, mit beszélnek rólad az emberek. Az ember a külsőt látja, Isten pedig a szívedben olvas. Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat. Aki mindig jót tesz, de ugyanakkor kevésre tartja önmagát, az alázatos lelkű ember. Aki semmi teremtett lénytől nem vár vigasztalást, az nagy tisztaságról és belső biztonságról tanúskodik. Aki semmi külső tanúságot nem keres a maga védelmére, arról nyilvánvaló, hogy egészen Istenre bízta magát. Mert azt mondja Szent Pál: „Nem az a kipróbált ember, aki magát ajánlja, hanem akit Isten ajánl.” A lelki ember állapota az, hogy bensejében Istennel járjon, és semmi külső vonzalom fogva ne tartsa.
Cap. 6.
De lætitia bonæ conscientiæ
1.
Gloria bonis hominibus testimonium bonæ conscientiæ. Habe bonam conscientiam et semper habebis lætitiam. Bona conscientia valde multa potest portare, et valde læta est inter adversa. Mala conscientia semper timida, et inquieta. Suaviter requiesces, si te cor tuum non reprehenderit. Noli lætari, nisi cum benefeceris. Mali nunquam habent veram lætitiam, nec internam sentiunt pacem, quia non est pax impiis, dicit Dominus. Et si dixerint: in pace sumus, non venient super nos mala; et quis nobis nocere audebit? non credas eis, quoniam repente exsurget ira Dei, et in nihilum redigentur actus eorum, et cogitationes eorum peribunt.
2.
Gloriari in tribulationibus non est grave amanti, Sic enim gloriari est in cruce Domini gloriari. Brevis gloria quæ ab hominibus datur et accipitur. Mundi gloriam semper comitatur tristitia. Bonorum gloria in conscientiis eorum, et non in ore hominum. Justorum lætitia de Deo et in Deo est, et gaudium eorum de veritate. Qui veram et æternam gloriam desiderat, temporalem non curat. Et qui temporalem quærit gloriam, aut non ex animo contemnit, minus amare convincitur cælestem. Magnam habet cordis tranquillitatem, qui nec laudes curat, nec vituperia.
3.
Facile erit contentus et pacatus, cuius conscientia munda est. Non es sanctior, si laudaris, nec vilior, si vituperaris. Quod es hoc es, nec melior dici vales, quam Deo teste sis, si attendis quid apud te sis intus, non curabis quid de te loquantur homines foris. Homo videt in facie, Deus autem in corde. Homo confiderat actus, Deus pensat intentionem. Bene semper agere, et modicum de se tenere humilis animæ indicium est. Nolle consolari ab aliqua creatura magnæ puritatis, et internæ fiduciæ indicium est.
4.
Qui nullum extrinsecus pro se testimonium quærit, liquet quod Deo se totaliter commisit. Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat. Ambulare cum Deo intus, nec aliqua affectione teneri foris, status est interni hominis.
CHAPTER VI
Of the joy of a good conscience
1.
The testimony of a good conscience is the glory of a good man. Have a good conscience and thou shalt ever have joy. A good conscience is able to bear exceeding much, and is exceeding joyful in the midst of adversities; an evil conscience is ever fearful and unquiet. Thou shalt rest sweetly if thy heart condemn thee not. Never rejoice unless when thou hast done well. The wicked have never true joy, nor feel internal peace, for there is no peace, saith my God, to the wicked.(1) And if they say “we are in peace, there shall no harm happen unto us, and who shall dare to do us hurt?” believe them not, for suddenly shall the wrath of God rise up against them, and their deeds shall be brought to nought, and their thoughts shall perish.
2.
To glory in tribulation is not grievous to him who loveth; for such glorying is glorying in the Cross of Christ. Brief is the glory which is given and received of men. Sadness always goeth hand in hand with the glory of the world. The glory of the good is in their conscience, and not in the report of men. The joy of the upright is from God and in God, and their joy is in the truth. He who desireth true and eternal glory careth not for that which is temporal; and he who seeketh temporal glory, or who despiseth it from his heart, is proved to bear little love for that which is heavenly. He who careth for neither praises nor reproaches hath great tranquillity of heart.
3.
He will easily be contented and filled with peace, whose conscience is pure. Thou art none the holier if thou art praised, nor the viler if thou art reproached. Thou art what thou art; and thou canst not be better than God pronounceth thee to be. If thou considerest well what thou art inwardly, thou wilt not care what men will say to thee. Man looketh on the outward appearance, but the Lord looketh on the heart:(2) man looketh on the deed, but God considereth the intent. It is the token of a humble spirit always to do well, and to set little by oneself. Not to look for consolation from any created thing is a sign of great purity and inward faithfulness.
4.
He that seeketh no outward witness on his own behalf, showeth plainly that he hath committed himself wholly to God. For not he that commendeth himself is approved, as St. Paul saith, but whom the Lord commendeth.(3) To walk inwardly with God, and not to be held by any outer affections, is the state of a spiritual man.
(1) Isaiah lvii. 21. (2) 1 Samuel xvi. 7. (3) 2 Corinthians x. 18.
Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat. 
