Imitatio Christi II./3. ~ Sed sunt qui se ipsos in pace tenent, et cum aliis etiam pacem habent. Et sunt qui nec pacem habent, nec alios in pace dimittunt.

 3. 

A jó és békességszerző ember 

 

Mindig rossznak lát a rossz

s jónak a jó.

Csúfnak a rút, s szépnek 

a szép. Most előbb

Homo passionatus etiam bonus in malum trahit, et faciliter malum credit. Bonus homo pacificus omnia ad bonum convertit. Qui bene in pace est, de nullo suspicatur.

...csend, béke legyen benned, 

így menj emberek közé.

Sed sunt qui se ipsos in pace tenent, et cum aliis etiam pacem habent. Et sunt qui nec pacem habent, nec alios in pace dimittunt.

 

I. 

Előbb legyen meg benned a béke, akkor mások között is békességet szerezhetsz. A békességszerző ember nagyobb áldás, mint a nagy tudományú. A szenvedélyektől vezetett ember a jót is rosszra fordítja, és könnyen elhiszi másról a rosszat. A jó és békességes ember mindent jóra irányít. Akinek a békesség az otthona, az senkire sem gyanakszik. Aki viszont elégedetlen és felháborodott, azt mindig valami gyanú nyugtalanítja. Maga sem nyughatik, mást sem hagy nyugton. Gyakran mond olyasmit, amit nem kellene mondania, s elmulasztja, amit jó lett volna megtennie. Azt figyeli, mi kötelessége volna másnak, s a maga dolgát elhanyagolja. Először magadra fordítsd buzgóságodat, aztán majd joggal buzgólkodhatsz felebarátod körül. Te értesz ahhoz, hogy saját tetteidet mentegesd, szépítgesd, de mások mentségét hallatlanra veszed. Méltóbb volna, hogy magadat vádold és testvéredet mentegesd. Ha azt akarod, hogy mások elfogadjanak, fogadd el te is a többieket. 

II. 

Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettől és alázatosságtól: amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással, csak önmagára. Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni: ez mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad békében, s akik úgy gondolkodnak, mint ő, azokat jobban szereti. De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, valóban férfira valló tett békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár olyanokkal, akiknek eszejárása más, mint a miénk. 

III. 

Vannak, akik magukat békességbe foglalják, és másokkal is békességben élnek. És vannak olyanok is, akik magukban sem teremtenek békét, másokat sem hagynak békében. Másoknak is terhére vannak, de leginkább önmaguknak. Vannak végül olyanok, akik a békességben otthonra találtak, és azon vannak, hogy másokat is megbékítsenek. Igaz: ebben a nyomorúságos életben inkább abban lehet békességünk, hogy alázatosan elviseljük ami kedvünk ellen van, nem abban, hogy egészen elkerül bennünket a bosszúság. Aki jobban megtanul tűrni, nagyobb békéje lesz. Az ilyen ember meggyőzi önmagát, a világnak ura, Krisztus barátja és a mennyország örököse. 

Cap. 3. 

De bono pacifico homine.

 

1. 

Pone te primus in pace, et tunc alios poteris pacificare. Homo pacificus plus prodest, quam bene doctus. Homo passionatus etiam bonus in malum trahit, et faciliter malum credit. Bonus homo pacificus omnia ad bonum convertit. Qui bene in pace est, de nullo suspicatur. Qui autem male contentus est, et commotus, variis suspicionibus agitatur, nec ipse quiescit, nec alios quiescere permittit. Dicit sæpe quod sibi magis facere expediret, et negligit, quod ipse facere tenetur. Habe ergo primum zelum super te ipsum, tunc zelare poteris etiam juste proximum tuum.

2. 

Tu bene facta scis excusare, et tolerare, et aliorum non vis accipere excusationes. Justus esses, si te accusares, et fratrem tuum excusares. Si portari vis, porta alium. Vide quam longe es adhuc a vera charitate, et humilitate, quæ nuli novit indignarei vel irasci, nisi tantum sibi ipsi. Non est magnum cum bonis, et mansuetis conversari. Hoc enim omnibus naturaliter placet, et unusquisque libenter pacem habet, et secum sentientes magis diligit. Sed cum duris, et perversis aut indisciplinatis aut nobis contrariantibus pacifice posse vivere, magna gratia est, et laudabile nimis virileque factum.

3. 

Sed sunt qui se ipsos in pace tenent, et cum aliis etiam pacem habent. Et sunt qui nec pacem habent, nec alios in pace dimittunt. Aliis sunt graves, sed sibi sunt semper graviores. Et sunt qui se ipsos in pace retinent, et ad pacem alios reducere student. Et tamen tota pax nostra in hac misera vita potius in humili sufferentia ponenda est, quam in non sentiendo contraria? Qui melius scit pati, pacem tenebit maiorem. Iste est victor fui, et dominus mundi, amicus Christi, et hæres cæli.

CHAPTER III

Of the good, peaceable man

1.

First keep thyself in peace, and then shalt thou be able to be a peacemaker towards others. A peaceable man doth more good than a well-learned. A passionate man turneth even good into evil and easily believeth evil; a good, peaceable man converteth all things into good. He who dwelleth in peace is suspicious of none, but he who is discontented and restless is tossed with many suspicions, and is neither quiet himself nor suffereth others to be quiet. He often saith what he ought not to say, and omitteth what it were more expedient for him to do. He considereth to what duties others are bound, and neglecteth those to which he is bound himself. Therefore be zealous first over thyself, and then mayest thou righteously be zealous concerning thy neighbour.

2. 

Thou knowest well how to excuse and to colour thine own deeds, but thou wilt not accept the excuses of others. It would be more just to accuse thyself and excuse thy brother. If thou wilt that others bear with thee, bear thou with others. Behold how far thou art as yet from the true charity and humility which knows not how to be angry or indignant against any save self alone. It is no great thing to mingle with the good and the meek, for this is naturally pleasing to all, and every one of us willingly enjoyeth peace and liketh best those who think with us: but to be able to live peaceably with the hard and perverse, or with the disorderly, or those who oppose us, this is a great grace and a thing much to be commended and most worthy of a man.

3. 

There are who keep themselves in peace and keep peace also with others, and there are who neither have peace nor suffer others to have peace; they are troublesome to others, but always more troublesome to themselves. And there are who hold themselves in peace, and study to bring others unto peace; nevertheless, all our peace in this sad life lieth in humble suffering rather than in not feeling adversities. He who best knoweth how to suffer shall possess the most peace; that man is conqueror of himself and lord of the world, the friend of Christ, and the inheritor of heaven.

Homo passionatus etiam bonus in malum trahit, et faciliter malum credit. Bonus homo pacificus omnia ad bonum convertit. Qui bene in pace est, de nullo suspicatur.

Imitatio Christi I./9. ( Visio Beatifica ) ~ Valde magnum est in obedientia stare. / Quis est ita sapiens, qui omnia plene scire possit?

 9. 

Az engedelmesség és a mások hatalmának elviselése

 

Nagyban is az - kicsiben

hűséges.

Qui fidelis est in minimo et in maiori fidelis est et qui in modico iniquus est et in maiori iniquus est. 

Így ki 

testvérének szeretve

szót fogadni 

képtelen, majd hogyan tud

engedelmeskedni az Úrnak?

Nec libertatem mentis acquirent, nisi ex toto corde propter Deum se subjiciant.

 

 

Inquietum est cor 

nostrum, Domine, 

donec requiescat in 

Te - így Ágoston:

Ha megnyugszol a mások 

akaratában, úgy majd

megbékél a szíved. 

Valde magnum est in obedientia stare. 

 

*

 

Miért küldettél halott 

fáradtan is a 

Soltész-hegy tetejére?

Igáját adta 

az engedelmességre:

Hogy Lélek szabadságát

nyújthassa néked

 

Vígasztalásul Jób pár

sorát adja

szívedbe; bátorításul 

kétkedő elméd 

döntése elé: Ki oly 

bölcs: hogy mindent velejéig 

átlásson? 

Quis est ita sapiens, qui omnia plene scire possit? 

Forsitan vestigia Dei conprehendes et usque ad perfectum Omnipotentem?

 

I.

Igen nagy dolog engedelmességben élni, magunkat elöljáró alá vetni, az önrendelkezésről
lemondani.
Sokkal biztonságosabb az alattvaló helyzete, mint az elöljáróé.
Sokan inkább kénytelen-kelletlen élnek engedelmességben, mint szeretetből, ezeknek mindig
van valami sérelmük, nagyon könnyen zúgolódni kezdenek.
Nem is szerzik meg a lélek szabadságát, míg egész szívvel, Isten kedvéért magukra nem
veszik az engedelmesség igáját.
Fuss bár ide s tova: nem lelsz másban nyugalmat, csak ha alázatosan elöljáród kormánya alá
veted magadat.
Sokakat megtévesztett már az, hogy sokféle helyen jártatták eszüket, s ide-oda vándoroltak.

II.

Igaz, hogy ki-ki szeret saját feje szerint cselekedni, és szívesebben hajlik azokhoz, akik úgy
gondolkodnak, mint ő.
De ha Isten van közöttünk, úgy van rendjén, hogy néha a magunk tetszésétől is el tudjunk
szakadni a békesség kedvéért.
Ki olyan bölcs, hogy mindent velejéig átlásson?
Ne bízzál hát túlságosan a saját véleményedben, hallgasd meg szívesen másokét.
Ha a te véleményed helyes, de azt Istenért elhagyva mást követsz, az nagyobb előmeneteledre
szolgál.
Gyakran hallottam, hogy biztonságosabb hallgatni valakire, tanácsot elfogadni, mint adni.
Megeshetik, hogy ha mégoly helyes is valakinek a véleménye, az, hogy a máséba nem
nyugszik bele, bár úgy követelné a józan belátás és az okosság, kevélységnek és
nyakasságnak jele.

 

 "Fel tudod tán fogni Istennek mélységét, a Mindenható tökéletességét? Magasabb az égnél – mit teszel ennek láttán? Alvilágnál mélyebb – és a te tudásod? Hogyha hosszát méred, a földnél is hosszabb, szélessége nagyobb, mint az óceáné. Hogyha útnak indul, ki szól neki: „Állj meg!” Ha valamit elkezd, ki mondja: „Hagyd abba!”" 

( Jób 11,7-10 ) 

"Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben gonosz, az a nagyban is gonosz."

( Lk 16,10 ) 

 

Cap. 9. 

De obedientia et subjectione.

 

1. Valde magnum est in obedientia stare, sub Prælato se vivere, et sui juris non esse. Multo tutius est stare in subjectione, quam in prælatura. Multi sunt sub obedientia magis ex necessitate, quam ex charitate, et illi poenam habent, et leviter murmurant, nec libertatem mentis acquirent, nisi ex toto corde propter Deum se subjiciant. Curre hic vel ibi non invenies requiem, nisi in humili subjectione sub Prælati regimine. Imaginatio locorum, et mutatio multos fefellit.

2. Verum est quod unusquisque libenter agit pro sensu suo et inclinatur ad eos magis qui secum sentiunt. Sed si Christus est inter nos, tunc necesse est, ut relinquamus etiam nostrum sentire propter bonum pacis. Quis est ita sapiens, qui omnia plene scire possit? Ergo noli nimis in sensu tuo confidere, sed velis etiam aliorum sensum audire. Si bonum est tuum sentire, et hoc ipsum propter Deum dimittis, et alium sequeris, magis inde proficies.

3. Audivi enim sæpe, securius esse audire, et accipere consilium quam dare. Potest enim contingere ut bonum fit uniuscujusque sentire, sed nolle aliis acquiescere, cum id ratio aut causa postulat, signum est superbiæ aut pertinaciæ.

 

"Forsitan vestigia Dei conprehendes et usque ad perfectum Omnipotentem repperies excelsior caelo est et quid facies profundior inferno et unde cognosces longior terrae mensura eius et latior mari si subverterit omnia vel in unum coartaverit quis contradicet ei?"  

 

"Qui fidelis est in minimo et in maiori fidelis est et qui in modico iniquus est et in maiori iniquus est." 

 

CHAPTER IX

Of Obedience and Subjection

 

1. It is verily a great thing to live in obedience, to be under authority, and not to be at our own disposal. Far safer is it to live in subjection than in a place of authority. Many are in obedience from necessity rather than from love; these take it amiss, and repine for small cause. Nor will they gain freedom of spirit, unless with all their heart they submit themselves for the love of God. Though thou run hither and thither, thou wilt not find peace, save in humble subjection to the authority of him who is set over thee. Fancies about places and change of them have deceived many.

 

2. True it is that every man willingly followeth his own bent, and is the more inclined to those who agree with him. But if Christ is amongst us, then it is necessary that we sometimes yield up our own opinion for the sake of peace. Who is so wise as to have perfect knowledge of all things? Therefore trust not too much to thine own opinion, but be ready also to hear the opinions of others. Though thine own opinion be good, yet if for the love of God thou foregoest it, and followest that of another, thou shalt the more profit thereby.

3. Ofttimes I have heard that it is safer to hearken and to receive counsel than to give it. It may also come to pass that each opinion may be good; but to refuse to hearken to others when reason or occasion requireth it, is a mark of pride or wilfulness.

 

 

"Can you find out the deep things of God? Can you find out the limit of the Almighty? It is higher than heaven--what can you do? Deeper than Sheol--what can you know? Its measure is longer than the earth and broader than the sea. If he passes through and imprisons and summons the court, who can turn him back? For he knows worthless men; when he sees iniquity, will he not consider it?" 

 

"One who is faithful in a very little is also faithful in much, and one who is dishonest in a very little is also dishonest in much."

 

 

 

"Quis est ita sapiens, qui omnia plene scire possit?"