ΕΚΚΛΗΣΙΑΣΤΗΣ 5. ~ µὴ σπεῦδε ἐπὶ στόµατί σου, καὶ καρδία σου µὴ ταχυνάτω τοῦ ἐξενέγκαι λόγον πρὸ προσώπου τοῦ θεοῦ· ὅτι ὁ θεὸς ἐν τῷ οὐρανῷ, καὶ σὺ ἐπὶ τῆς γῆς, ἐπὶ τούτῳ ἔστωσαν οἱ λόγοι σου ὀλίγοι. ὅτι παραγίνεται ἐνύπνιον ἐν πλήθει περισπασµοῦ καὶ φωνὴ ἄφρονος ἐν πλήθει λόγων

 

ΕΚΚΛΗΣΙΑΣΤΗΣ 5.

Ne szóljon elhamarkodottan a szád, és a szíved ne siessen a szóval Isten előtt; mert Isten a mennyben van, te meg a földön. Ezért légy kevés beszédű!A sok tevés-vevés álmokhoz vezet, a sok szóbeszéd meg esztelen kijelentésekhez. Ha valamit megfogadtál Istennek, ne mulaszd el a teljesítését. Mert Isten nem leli kedvét a bolondokban. Amit megfogadtál, azt tartsd meg! Jobb, ha egyáltalán nem teszel fogadalmat, mint ha megfogadsz valamit, és nem tartod meg. Ne hagyd, hogy a szád bűnbe vigyen, és ne mondd a követnek: „Tévedés volt!” Különben megharagszik az Isten kijelentésed miatt, és megsemmisíti kezed művét.Ennyi álom, ennyi hiábavalóság; sok a szóbeszéd és a szélkergetés. Tehát féld az Istent!Ha látod, hogy elnyomják a szegényeket, és semmibe veszik a törvényt és az igazságosságot, ne csodálkozz rajta. Azt fogják neked mondani: az egyik fölöttes fölött egy másik van, és mind a kettő fölött egy még följebb való. A közjóra fognak hivatkozni és a király szolgálatára.Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak sohasem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság!Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói. És mi haszna van a birtokosának? Csak a szeme elégül ki. A dolgozó ember álma édes, akár keveset, akár sokat eszik. De a gazdagot jóllakottsága nem hagyja aludni. Van egy szörnyű baj, amit a nap alatt láttam: a gazdagság, amit a tulajdonosa a vesztére tartogat. A gazdagság ugyanis valami szerencsétlenség folytán elvész, és ha fia születik, ennek nem marad semmi. Mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött. Abból, amit fáradsággal szerzett, semmi sem marad a kezében. Az is rettenetes nyavalya, hogy úgy kell elmennie, ahogy jött. Mit használ hát neki, hogy szelet hajszol? Így minden napját sötétben és gyászban, kedvetlenségben, betegségben és bosszúságban tölti el.Nos, megállapítom: az a jó, amiben az embernek része lehet, ennyi: egyék, igyék és érezze magát jól minden fáradozás közepette, amely adódik a nap alatt, életének azon a néhány napján, amelyet Isten ad neki, mert ez az osztályrésze. Igen, ha valakinek Isten gazdagságot és vagyont adott, és megengedte, hogy élvezze, és kivegye részét belőle, és örömét találja munkájában: ez Isten ajándéka. Mert az ilyen nem sokat törődik élete napjaival, mivel Isten örömmel tölti el szívét.

Hallgass - figyelj: meghallgass!

Amid van osszd szét 

 - engedd el - s fogadd el 

amit kapsz: 

Ἰδοὺ ὃ εἶδον ἐγὼ ἀγαθόν, ὅ ἐστιν καλόν, τοῦ φαγεῖν καὶ τοῦ πιεῖν καὶ τοῦ ἰδεῖν ἀγαθωσύνην ἐν παντὶ µόχθῳ αὐτοῦ, ᾧ ἐὰν µοχθῇ ὑπὸ τὸν ἥ ιον ἀριθµὸν ἡµερῶν ζωῆς αὐτοῦ, ὧν ἔδωκεν αὐτῷ ὁ θεός· ὅτι αὐτὸ µερὶς αὐτοῦ. 

nézd hát: 

meztelenül születtél 

ha eljő ideje el 

így is mész.

καθὼς ἐξῆ θεν ἀπὸ γαστρὸς µητρὸς αὐτοῦ γυµνός

Keveset beszélj - szavad 

megtartsd. Napja

bolondokra is felkel - 

µὴ σπεῦδε ἐπὶ στόµατί σου, καὶ καρδία σου µὴ ταχυνάτω τοῦ ἐξενέγκαι λόγον πρὸ προσώπου τοῦ θεοῦ· ὅτι ὁ θεὸς ἐν τῷ οὐρανῷ, καὶ σὺ ἐπὶ τῆς γῆς, ἐπὶ τούτῳ ἔστωσαν οἱ λόγοι σου ὀλίγοι. ὅτι παραγίνεται ἐνύπνιον ἐν πλήθει περισπασµοῦ καὶ φωνὴ ἄφρονος ἐν πλήθει λόγων.

de csak kevés tér 

közülük otthonában nyugodt 

pihenőre. 

γλυκὺς ὕπνος τοῦ δούλου, εἰ ὀλίγον καὶ εἰ πολὺ φάγεται· καὶ τῷ ἐµπλησθέντι τοῦ πλουτῆσαι οὐκ ἔστιν ἀφίων αὐτὸν τοῦ ὑπνῶσαι. Dolgozó 

ember álma édes, 

méltó a berére.

µὴ σπεῦδε ἐπὶ στόµατί σου, καὶ καρδία σου µὴ ταχυνάτω τοῦ ἐξενέγκαι λόγον πρὸ προσώπου τοῦ θεοῦ· ὅτι ὁ θεὸς ἐν τῷ οὐρανῷ, καὶ σὺ ἐπὶ τῆς γῆς, ἐπὶ τούτῳ ἔστωσαν οἱ λόγοι σου ὀλίγοι. ὅτι παραγίνεται ἐνύπνιον ἐν πλήθει περισπασµοῦ καὶ φωνὴ ἄφρονος ἐν πλήθει λόγων. καθὼς ἂν εὔξῃ εὐχὴν τῷ θεῷ, µὴ χρονίσῃς τοῦ ἀποδοῦναι αὐτήν· ὅτι οὐκ ἔστιν θέληµα ἐν ἄφροσιν, σὺν ὅσα ἐὰν εὔξῃ ἀπόδος. ἀγαθὸν τὸ µὴ εὔξασθαί σε ἢ τὸ εὔξασθαί σε καὶ µὴ ἀποδοῦναι. µὴ δῷς τὸ στόµα σου τοῦ ἐξαµαρτῆσαι τὴν σάρκα σου καὶ µὴ εἴπῃς πρὸ προσώπου τοῦ θεοῦ ὅτι Ἄγνοιά ἐστιν, ἵνα µὴ ὀργισθῇ ὁ θεὸς ἐπὶ φωνῇ σου καὶ διαφθείρῃ τὰ ποιήµατα χειρῶν σου. ὅτι ἐν πλήθει ἐνυπνίων καὶ µαταιότητες καὶ λόγοι πο οί· ὅτι σὺν τὸν θεὸν φοβοῦ. Ἐὰν συκοφαντίαν πένητος καὶ ἁρπαγὴν κρίµατος καὶ δικαιοσύνης ἴδῃς ἐν χώρᾳ, µὴ θαυµάσῃς ἐπὶ τῷ πράγµατι· ὅτι ὑψηλὸς ἐπάνω ὑψηλοῦ φυλάξαι καὶ ὑψηλοὶ ἐπ’ αὐτούς. καὶ περισσεία γῆς ἐν παντί ἐστι, βασιλεὺς τοῦ ἀγροῦ εἰργασµένου. Ἀγαπῶν ἀργύριον οὐ πλησθήσεται ἀργυρίου· καὶ τίς ἠγάπησεν ἐν πλήθει αὐτῶν γένηµα; καί γε τοῦτο µαταιότης. ἐν πλήθει τῆς ἀγαθωσύνης ἐπληθύνθησαν ἔσθοντες αὐτήν· καὶ τί ἀνδρεία τῷ παρ’ αὐτῆς ὅτι ἀ ’ ἢ τοῦ ὁρᾶν ὀφθαλµοῖς αὐτοῦ; γλυκὺς ὕπνος τοῦ δούλου, εἰ ὀλίγον καὶ εἰ πολὺ φάγεται· καὶ τῷ ἐµπλησθέντι τοῦ πλουτῆσαι οὐκ ἔστιν ἀφίων αὐτὸν τοῦ ὑπνῶσαι. ἔστιν ἀρρωστία, ἣν εἶδον ὑπὸ τὸν ἥ ιον, πλοῦτον φυλασσόµενον τῷ παρ’ αὐτοῦ εἰς κακίαν αὐτοῦ, καὶ ἀπολεῖται ὁ πλοῦτος ἐκεῖνος ἐν περισπασµῷ πονηρῷ, καὶ ἐγέννησεν υἱόν, καὶ οὐκ ἔστιν ἐν χειρὶ αὐτοῦ οὐδέν. καθὼς ἐξῆ θεν ἀπὸ γαστρὸς µητρὸς αὐτοῦ γυµνός, ἐπιστρέψει τοῦ πορευθῆναι ὡς ἥκει καὶ οὐδὲν οὐ λήµψεται ἐν µόχθῳ αὐτοῦ, ἵνα πορευθῇ ἐν χειρὶ αὐτοῦ. καί γε τοῦτο πονηρὰ ἀρρωστία· ὥσπερ γὰρ παρεγένετο, οὕτως καὶ ἀπελεύσεται, καὶ τίς περισσεία αὐτῷ, ᾗ µοχθεῖ εἰς ἄνεµον; καί γε πᾶσαι αἱ ἡµέραι αὐτοῦ ἐν σκότει καὶ πένθει καὶ θυµῷ πο ῷ καὶ ἀρρωστίᾳ καὶ χόλῳ. Ἰδοὺ ὃ εἶδον ἐγὼ ἀγαθόν, ὅ ἐστιν καλόν, τοῦ φαγεῖν καὶ τοῦ πιεῖν καὶ τοῦ ἰδεῖν ἀγαθωσύνην ἐν παντὶ µόχθῳ αὐτοῦ, ᾧ ἐὰν µοχθῇ ὑπὸ τὸν ἥ ιον ἀριθµὸν ἡµερῶν ζωῆς αὐτοῦ, ὧν ἔδωκεν αὐτῷ ὁ θεός· ὅτι αὐτὸ µερὶς αὐτοῦ. καί γε πᾶς ὁ ἄνθρωπος, ᾧ ἔδωκεν αὐτῷ ὁ θεὸς πλοῦτον καὶ ὑπάρχοντα καὶ ἐξουσίασεν αὐτὸν τοῦ φαγεῖν ἀπ’ αὐτοῦ καὶ τοῦ λαβεῖν τὸ µέρος αὐτοῦ καὶ τοῦ εὐφρανθῆναι ἐν µόχθῳ αὐτοῦ, τοῦτο δόµα θεοῦ ἐστιν. ὅτι οὐ πο ὰ µνησθήσεται τὰς ἡµέρας τῆς ζωῆς αὐτοῦ· ὅτι ὁ θεὸς περισπᾷ αὐτὸν ἐν εὐφροσύνῃ καρδίας αὐτοῦ. 

Ne temere quid loquaris, neque cor tuum sit velox ad proferen dum sermonem coram Deo; Deus enim in caelo, et tu super terram: idcirco sint pauci sermones tui. Multas curas sequuntur somnia, et in multis sermonibus invenietur stultitia. Si quid vovisti Deo, ne moreris reddere: displicet enim ei stulta promissio; sed, quodcumque voveris, redde. Multoque melius est non vovere, quam post votum promissa non reddere. Ne dederis os tuum, ut peccare faciat carnem tuam, neque dicas coram angelo: “Error fuit”; ne forte iratus Deus contra sermones tuos dissipet opera manuum tuarum. Ubi multa sunt somnia, plurimae sunt vanitates et sermones innumeri; tu vero Deum time. Si videris calumnias egenorum et subreptionem iudicii et iustitiae in provincia, non mireris super hoc negotio, quia excelso excelsior vigilat, et super hos quoque eminentiores sunt alii; et terrae lucrum in omnibus est rex, cuius agri culti sunt. Qui diligit pecuniam, pecunia non implebitur; et, qui amat divitias, fructum non capiet ex eis; et hoc ergo vanitas. Ubi multae sunt opes, multi et qui comedunt eas; et quid prodest possessori, nisi quod cernit divitias oculis suis? Dulcis est somnus operanti, sive parum sive multum comedat; saturitas autem divitis non sinit eum dormire. Est et infirmitas pessima, quam vidi sub sole: divitiae conservatae in malum domini sui. Perierunt enim in negotio pessimo; si generavit filium, in summa egestate erit. Sicut egressus est de utero matris suae, nudus iterum abibit, sicut venit, et nihil auferet secum de labore suo, quod tollat in manu sua. Miserabilis prorsus infirmitas: quomodo venit, sic revertetur. Quid ergo prodest ei quod laboravit in ventum? Cunctis enim diebus vitae suae comedit in tenebris et in curis multis et in aerumna atque tristitia. Ecce quod ego vidi bonum, quod pulchrum, ut comedat quis et bibat et fruatur laetitia ex labore suo, quo laboravit ipse sub sole, numero dierum vitae suae, quos dedit ei Deus; haec enim est pars illius. Et quidem omni homini, cui dedit Deus divitias atque substantiam, potestatemque ei tribuit, ut comedat ex eis et tollat partem suam et laetetur de labore suo: hoc est donum Dei. Non enim satis recordabitur dierum vitae suae, eo quod Deus occupet deliciis cor eius.

Imitatio Christi III./37. ~ Et mihi aeternaliter vivere.

 37. 

Szívünk szabadságának ára a tiszta és teljes lemondás önmagunkról 

A belső béke, belső 

béke, a béke 

belső. 

et frueris magna interna pace.

 Folyton imádkozz...( s nagy békét fogsz élvezni )

Dicebat autem et parabolam ad illos quoniam oportet semper orare et non deficere.  

magadból lépj ki

File, relinque te, et invenies me. 

- hogyan lehetséges ez:

nem magyarázta el.

Az igazi szabadság, 

nem szabadulás 

fel: hanem bensőséges 

bizalmas viszony

Hi ad veram puri cordis libertatem, et jucundæ familiaritatis meæ gratiam non pertingent. 

- hogyan lehetséges ez:

nem magyarázta el.

 

halj magadnak meg

hogy örökké élj nekem

tibi mori, et mihi æternaliter vivere. 

Hogyan lehetséges ez:

nem magyarázta el. 

 

Egyszer példabeszédet mondott nekik arról, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.

( Lk 18,1 ) 

 

I. 

Fiam, lépj ki önmagadból, és megtalálsz engem. Ne válogass, semmit se nézz a magadénak, mindig nyertes leszel. Mert mindig új meg új kegyelemben lesz részed, mihelyt önmagadról lemondasz, és nem kevélykedel. 

II. 

Uram, hányszor bízzam rád magam, mi mindenben mondjak le önmagamról? Mindig és mindenkor, kicsiben is, nagyban is. Nincs semmi kivétel: azt kívánom, hogy mindent levess magadról. Különben hogy lehetnél az enyém, és én hogy a tiéd, ha önakaratodból kívül is, belül is ki nem vetkezel? Minél gyorsabban megteszed ezt, annál jobb lesz a dolgod, minél teljesebben, őszintébben, annál kedvesebb leszel az én szememben, annál nagyobb lesz a te nyereséged is. Némelyek lemondanak önmagukról, de nem egészen, mert nem bíznak teljesen Istenben, s azért azon vannak, hogy magukról gondoskodjanak. Némelyek első odaadásukban egészen fölkínálkoznak, de később a kísértések szorításában visszatérnek ahhoz, ami az övék, s azért aztán alig gyarapodnak a jóban. Ezek a tiszta szív igazi szabadságára s a velem való bensőséges jóviszony kegyelmére szert nem tehetnek, ha előbb teljesen le nem mondanak magukról s naponta föl nem áldozzák magukat, enélkül nincs és nem is lesz közöttünk termő egyesülés. 

III. 

Igen gyakran mondtam neked, s most újra mondom: lépj ki önmagadból, bízd rám magadat, akkor eláraszt a belső békesség öröme. Egészet adj az egészért, semmit ki ne végy, semmit vissza ne kérj, állj meg énbennem tisztán és rendületlen, akkor a tiéd leszek. Legyen szabad a szíved, akkor nem győz le a sötétség. Ezen igyekezz, ezért fohászkodj, erre vágyakozzál: hogy mindent levethess, ami a tiéd, s meztelen követhesd a mezítelen Jézust, hogy meg tudj halni magadnak, s örökké élj nekem. Akkor elenyészik minden hívságos gondolat, méltatlan háborgás, fölösleges gond. Akkor a mértéktelen félelem is visszavonul, és meghal a rendetlen szeretet. 

Cap. 37. 

De pura et integra resignatione cordis ad obtinendam sui libertatem.

1. 

File, relinque te, et invenies me; sta sine electione, et omni proprietate et semper lucraberis. Nam et adjicietur tibi amplior gratia statim, ut te resignaveris nec resumpseris.

2. 

Domine, quoties me resignabo? et in quibus me relinquam?

3. 

Semper et in omni hora: sicut in parvo, sic et in magno. Nihil excipio, sed in omnibus te nudatum inveniri volo. Alioquin quomodo poteris esse meus et ego tuus, nisi fueris ab omni propria voluntate intus et foris spoliatus? Quanto celerius hoc agi, tanto melius habebis; et quanto plenius et sincerius, tanto mihi plus placebis, et amplius lucraberis.

4. 

Quidam se resignant, sed cum aliqua exceptione: non enim plene in Deo confidunt; ideo providere sibi satagunt. Quidam etiam primo offerunt totum, sed postea tentatione pulsante ad propria redeunt; ideo minime in virtute proficiunt. Hi ad veram puri cordis libertatem, et jucundæ familiaritatis meæ gratiam non pertingent, nisi integra resignatione, et quotidiana sui immolatione prius facta, sine qua non stabit, nec stat unio fruitiva.

5. 

Dixi tibi sæpissime et iterum nunc dico: Relinque te, resigna te, et frueris magna interna pace. Da totum pro toto, niihil exquire, nil repete, sta pure et inhæsitanter in me, et habebis me. Eris liber in corde, et tenebræ non conculcabunt te. Ad hoc conare, hoc ora, hoc stude desiderare, ut ab omni proprietate possis exspoliari et nudus nudum Jesum sequi, tibi mori, et mihi æternaliter vivere. Tunc deficient omnes vanæ phantasiæ, conturbationes iniquæ, et curæ superfluæ. Tunc etiam recedet immoderatus timor, et inordinatus amor morietur.

CHAPTER XXXVII

Of pure and entire resignation of self, for the obtaining liberty of heart

1

“My Son, lose thyself and thou shalt find Me. Stand still without all choosing and all thought of self, and thou shalt ever be a gainer. For more grace shall be added to thee, as soon as thou resignest thyself, and so long as thou dost not turn back to take thyself again.”

2. 

O Lord, how often shall I resign myself, and in what things shall I lose myself?

3. 

“Always; every hour: in that which is little, and in that which is great. I make no exception, but will that thou be found naked in all things. Otherwise how canst thou be Mine and I thine, unless thou be inwardly and outwardly free from every will of thine own? The sooner thou dost this, the better shall it be with thee; and the more fully and sincerely, the more thou shalt please Me, and the more abundantly shalt thou be rewarded.

4. 

“Some resign themselves, but with certain reservations, for they do not fully trust in God, therefore they think that they have some provision to make for themselves. Some again at first offer everything; but afterwards being pressed by temptation they return to their own devices, and thus make no progress in virtue. They will not attain to the true liberty of a pure heart, nor to the grace of My sweet companionship, unless they first entirely resign themselves and daily offer themselves up as a sacrifice; without this the union which bringeth forth fruit standeth not nor will stand.

5. 

“Many a time I have said unto thee, and now say again, Give thyself up, resign thyself, and thou shalt have great inward peace. Give all for all; demand nothing, ask nothing in return; stand simply and with no hesitation in Me, and thou shalt possess Me. Thou shalt have liberty of heart, and the darkness shall not overwhelm thee. For this strive thou, pray for it, long after it, that thou mayest be delivered from all possession of thyself, and nakedly follow Jesus who was made naked for thee; mayest die unto thyself and live eternally to Me. Then shall all vain fancies disappear, all evil disturbings, and superfluous cares. Then also shall immoderate fear depart from thee, and inordinate love shall die.”

Dicebat autem et parabolam ad illos quoniam oportet semper orare et non deficere.  

Imitatio Christi III./20. ~ Isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant. / "mizantróp"

 20. 

Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai 

 

'Hurkok között lépdelsz'?

...ubi plena laqueis, et hostibus sunt omnia.

- : csak gyenge vagy:

egy 

'loser": kis fuvallat is

 legyőzött.

...invenio me nonnunquam pæne devictum ex levi flatu.

...erős 

leszel 

- majd egy 'winner' :

lásd:

- boldogok a békétlenek:

Csontokhoz a harag 

fészkel 

legközelebb: 

a 

'mizantrópok' 

egyáltalán

nem érzéketlenek 

isteni "édesség" iránt, 

melyet az igazi 

"lemondóknak" ígérnek. 

...isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant,

I. 

Fejemre vállalom bűnös voltomat, Uram, megvallom előtted gyarlóságomat. Sokszor csekélyke dolog is lever és megszomorít. Elszánom magam, hogy férfiasan viselkedem, de amint egy kicsiny kísértés utolér, nagy félelem fog el. Nemegyszer igen jelentéktelen ügyből súlyos kísértés támad. Mikor meg kísértést nem érezvén egy csöppet biztonságban gondolom magam, azt veszem észre, hogy egy kis fuvallat legyőzött. Tekints hát, Uram, gyarlóságomra, esendő voltomra, amit te olyan igazán ismersz, könyörülj rajtam, és ragadj ki a sárból, hogy bele ne süllyedjek, ott ne ragadjak egészen elhagyatva. Ez az, ami engem gyakran lever, s előtted zavarba hoz, hogy olyan esendő vagyok, és szenvedélyeim megzabolázásában olyan erőtlen. S ha nem jutok is egészen odáig, hogy engedjek nekik, keserves és nehéz folytonos ostromuk, s egészen elundorodom attól, hogy ebben a mindennapos viaskodásban éljek. Abból látom, mily gyarló vagyok, hogy az utálatos fantázia-képek sokkal szaporábban rontanak rám, mint ahogyan el tudom űzni őket. Ó, Izraelnek erős Istene, hív lelkek féltékeny oltalmazója, tekints szolgádnak igyekezetére és fájdalmára, légy segítője, ott, ahová jutott. Erősíts engem mennyei erővel, hogy a régi ember, az esendő test, amely még nem került egészen a lélek hatalma alá, valahogy uralomra ne jusson bennem, ez ellen mindaddig harcolni akarok, amíg csak tart ez a keserves földi élet. 

II. 

Jaj, milyen is ez az élet, mindig csupa zaklattatás és nyomorúság, mindenütt teli a bukás kockázatával és ellenséggel. Ha egyik baj vagy kísértés eltávozik, másik támad helyette, sőt már akkor is, amikor még tart az előző veszedelem, váratlan több más szakad rá. Hogy is lehet szeretni ezt az életet, amelyben ennyi a keserűség, amelyet ennyi baj és nyomorúság vesz körül? Hogy lehet egyáltalán életnek nevezni, ha annyi halált és nyavalyát szül? S lám mégis szeretik, és sokan gyönyörűségüket keresik benne. Gyakran szidják a világot, hogy csalárd és álnok, mégis nehezen válnak meg tőle, mert a test kívánsága eluralkodik az emberekben. De más ösztönöz a világ szeretetére, más annak megvetésére. A világ szeretetére a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége ösztönöz, ám a rájuk következő büntetés meg nyomorúság a világ megutálására és megunására vezet. De jaj, a világhoz ragaszkodó lelket meggyőzi a gonosz gyönyörűség, hogy örömnek véli, ha tövisek között él, mert Isten édességét és az erény belső szépségét nem látta, nem kóstolta. Akik azonban a világot teljesen megvetik, és azon igyekeznek, hogy szent fegyelemben Istennek éljenek, azok előtt nem marad ismeretlen Istennek édessége, amelyre a világról lemondók kaptak ígéretet; s azt is nyilván látják, milyen tévedésekbe bonyolódik, s mily sokféleképpen megcsal a világ.

 

Cap. 20. 

De confessione propriæ infirmitatis, et hujus vitæ miseriis. 

 

 

1.  

Confiteor adversum me injustitiam meam; confitebor tibi, Domini, infirmitatem meam. Sæpe parva res est quæ dejicit et contristat. Præpono me firmiter acturum, sed cum modica tentatio venerit, magis mihi sit angustia. Valde vilis quandoque res est, unde gravis tentatio provenit; dum puto me aliquantulum tutum, cum non sentio, invenio me nonnunquam pæne devictum ex levi flatu.

2. 

Vide ergo, Domine, humilitatem meam, et fragilitatem tibi undique notam. Miserere mei, et eripe me de luto, ut non infigar, non permaneam devictus usquequaque. Hoc est quod me frequenter reverberat, et coram te confundit, quod tam labilis sum, et infirmus ad resistendum passionibus, et si non omnino ad consensionem, tamen mihi etiam molesta et gravis est earum infectatio, et tædet valde sic quotidie vivere in lite. Exhinc nota sit mihi infirmitas mea, quia multo facilius irrunt abominandæ semper phantasiæ, quam discedunt.

3. 

Utinam, fortissime Deus Israel, zelator animarum fidelium, respicias servi tui laborem et dolorem, adsistasque illi in omnibus ad quæcumque perrexerit. Robora me cælesti fortitudine, neque vetus homo, misera caro spiritui necdum bene subjecta valeat dominari, adversus quam certare oportebit, quamdiu spiratur in hac vita miserrima. Heu, qualis est hæc vita? Ubi non desunt tribulationes, et miseriæ; ubi plena laqueis, et hostibus sunt omnia. Nam una tribulatione seu tentatione recedente, alia accedit, sed et adhuc priore durante conflictu aliæ plures superveniunt et insperatæ.

4. 

Et quomodo potest amari vita hominis habens tantas amaritudines, et tot subjecta calamitatibus et miseriis? Quomodo etiam dicitur vita tot generans mortes et pestes? Et tamen amatur, et delectari in ea quæritur a multis. Reprehenditur frequenter mundus tanquam fallax sit, et vanus, nec tamen facile relinquitur, cum concupiscentiæ carnis dominantur. Sed alia trahunt ad amandum, alia ad contemnendum, alia ad amorem mundi, carnis desiderium, desiderium oculorum et superbia vitæ; sed pœnæ et miseriæ sequentes ea odium mundi pariunt et tædiunt.

5. 

Sed vincit, proh dolor, delectatio prava mentem mundo deditam, et esse sub sentibus delicias reputat, quia Dei suavitatem, et internam virtutis amœnitatem nec vidit nec gustavit. Qui qutem mundum perfecte contemnunt, et Deo vivere sub sancta disciplina student, isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant, et quam graviter mundus errat, et varie fallitur, vident. 

 

CHAPTER XX

Of confession of our infirmity and of the miseries of this life

 

1. 

I will acknowledge my sin unto Thee;(1) I will confess to Thee, Lord, my infirmity. It is often a small thing which casteth me down and maketh me sad. I resolve that I will act bravely, but when a little temptation cometh, immediately I am in a great strait. Wonderfully small sometimes is the matter whence a grievous temptation cometh, and whilst I imagine myself safe for a little space; when I am not considering, I find myself often almost overcome by a little puff of wind.

2. 

Behold, therefore, O Lord, my humility and my frailty, which is altogether known to Thee. Be merciful unto me, and draw me out of the mire that I sink not,(2) lest I ever remain cast down. This is what frequently throweth me backward and confoundeth me before Thee, that I am so liable to fall, so weak to resist my passions. And though their assault is not altogether according to my will, it is violent and grievous, and it altogether wearieth me to live thus daily in conflict. Herein is my infirmity made known to me, that hateful fancies always rush in far more easily than they depart.

3. 

Oh that Thou, most mighty God of Israel, Lover of all faithful souls, wouldst look upon the labour and sorrow of Thy servant, and give him help in all things whereunto he striveth. Strengthen me with heavenly fortitude, lest the old man, this miserable flesh, not being yet fully subdued to the spirit, prevail to rule over me; against which I ought to strive so long as I remain in this most miserable life. Oh what a life is this, where tribulations and miseries cease not, where all things are full of snares and of enemies, for when one tribulation or temptation goeth, another cometh, yea, while the former conflict is yet raging others come more in number and unexpected.

4. 

And how can the life of man be loved, seeing that it hath so many bitter things, that it is subjected to so many calamities and miseries. How can it be even called life, when it produces so many deaths and plagues? The world is often reproached because it is deceitful and vain, yet notwithstanding it is not easily given up, because the lusts of the flesh have too much rule over it. Some draw us to love, some to hate. The lust of the flesh, the lust of the eyes, and the pride of life, these draw to love of the world; but the punishments and miseries which righteously follow these things, bring forth hatred of the world and weariness.

5. 

But, alas! an evil desire conquereth a mind given to the world, and thinketh it happiness to be under the nettles(3) because it savoureth not nor perceiveth the sweetness of God nor the inward gracefulness of virtue. But they who perfectly despise the world and strive to live unto God in holy discipline, these are not ignorant of the divine sweetness promised to all who truly deny themselves and see clearly how grievously the world erreth, and in how many ways it is deceived.

(1) Psalm xxxii. 5. (2) Psalm lxix. 14. (3) Job xxx. 7. 

 

Isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant.

Imitatio Christi III./4. ~ Fili, ambula coram me in veritate et in simplicitate cordis tui quære me semper. / Just like this. / Ad hoc...

 4. 

Isten előtt őszintének és alázatosnak kell lennünk 

 

'Keskeny' út - hogyan:

Fili, ambula coram me in veritate et in simplicitate cordis tui quære me semper.

- kígyó, kő / hal és kenyér - 

Qui ambulat coram me in veritate, tutabitur ab incursibus vanis et veritas liberabit eum a seductoribus et detractionibus iniquorum. Si veritas te liberaverit, vere liber eris et non curabis de vanis hominum verbis.

éppen olyan - mint: 

Ego te docebo, ait Veritas, quæ recta sunt et placita coram me.

egy kinyújtott tenyér. 

"Olvassuk Kübler-Ross könyvében, - Nem az infúzió és nyugtatók ellen beszélek, vidéki orvos koromból tudom, hogy ezek elkerülhetetlenek. De azt is jól tudom, hogy a türelem, egy jól ismert, kedves kéz és a megszokott ízek többet érnek, mint száz üveg intravénásan beadott gyógyszer." 

( Ruszthy Éva, Élet a halál előtt )

"Te úgy adj (...), hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb."

( Mt 6,3 )

"Ne nyisd ki a kezed, hogy elvégy valamit, s ne csukd össze, mikor adakoznod kellene." 

( Sir 4,31 )

 

I. 

Fiam, járj-kelj igazságban előttem, és mindig őszinte szívvel keress engem. Aki előttem igazságban jár-kél, védelmet talál a gonosz támadásaitól, az igazság megszabadítja őt a kísértőktől, a bűnösök rágalmazó szavától. Ha az igazság szabaddá tesz, valóban szabad leszel, nem fogsz törődni az emberek üres szavával, beszédével. Uram, valóban úgy van, ahogyan mondod, úgy történjék velem. Tanítson engem a te igazságod, őrizzen, védjen üdvösséges végemig. Szabadítson meg minden gonosz indulattól és rendetlen szeretettől, akkor majd veled járokkelek szívemnek nagy szabadságában. 

II. 

Én megtanítalak téged arra, mondja az Igazság, hogy mi helyes, és mi kedves előttem. Bűneidet nagy bánattal és szomorúsággal vedd fontolóra, jó tetteid miatt pedig soha se hidd valami nagynak magad. Bizonyára bűnös vagy, sok szenvedélyre hajlandó, azokba belebonyolódott. Magadtól mindig a semmibe buknál, könnyen elesel, könnyen legyőzetel, könnyen megzavarodol, könnyen elromlasz. Semmid sincs, amivel dicsekedhetnél, de sokminden van benned, ami miatt a hitványak közé sorakozhatsz, mert még sokkal gyarlóbb vagy, mintsem magad gondolod. Semmit se higgy tehát nagynak mindabból, amit cselekszel. Semmi sem nagy, értékes, csodálatos, semmi sem méltó az elismerésre, semmi sem magasztos, nem igazán dicsérni vagy megkívánni való, csak, ami örök. Teljék tetszésed mindenek fölött az örök Igazságban, ne legyen tetszésedre soha a te alantas semmiséged. Semmitől se félj úgy, semmit se gyalázz és kerülj annyira, mint vétkeidet és bűneidet, ezeket jobban kell utálnod, mint bármi anyagi kárt. Némelyek nem járnak őszintén előttem, hanem valamiféle kíváncsiságtól és önhittségtől vezetve be akarnak hatolni titkaimba, és Isten mélységét-magasságát kutatják, közben elhanyagolván önmagukat és saját üdvösségüket. Ezek gyakran nagy kísértések közé sodródnak, bűnökbe esnek, mert gőgjük és kíváncsiságuk miatt szembefordulok velük. Félj Isten ítéletétől, rettegj a Mindenható haragjától. Ne vitasd a Fölséges műveit, hanem a saját bűneidet vizsgálgasd, hogy mekkorát vétettél, s mennyi jót elmulasztottál. Némelyek áhítatukat csak könyvekhez kapcsolják, mások képekhez, ismét mások külső jelekhez és cselekményekhez. Némelyek ajkukon hordoznak engem, de szívükben kevés van belőlem. De vannak olyanok is, akik megvilágosult értelemmel, megtisztult érzésvilággal mindig az örökkévalókra áhítoznak, földi dolgokról nehezükre esik beszélgetni, a természet parancsolta elvégeznivalókat bánkódva teszik, ezek megérzik, mit szól nekik az igazság lelke, mert az tanítja őket arra, hogy a földieket lenézzék, a világot semmibe vegyék, és éjjel-nappal a mennybe kívánkozzanak.

 

Cap. 4. 

Quod in humilitate et veritate coram Deo est conversandum.

 

1. 

Fili, ambula coram me in veritate et in simplicitate cordis tui quære me semper. Qui ambulat coram me in veritate, tutabitur ab incursibus vanis et veritas liberabit eum a seductoribus et detractionibus iniquorum. Si veritas te liberaverit, vere liber eris et non curabis de vanis hominum verbis. Domine verum est ut dicis, ita quæso mecum fiat. Veritas tua ipsa me doceat, ipsa me custodiat, et usque ad salutarem finem me conservet; ipsa me liberet ab omni affectione mala et inordinata at ambulabo tecum in magna cordis libertate.

2. 

Ego te docebo, ait Veritas, quæ recta sunt et placita coram me. Cogita peccata tua cum displicentia magna et memorare, et nuquam reputes te aliquid esse propter opera bona. Revera peccator es, et multis passionibus obnoxius, et implicatus. Ex te semper ad nihil tendis, cito laberis, cito turbaris, cito dissolveris. Non habes quidquam, unde possis gloriari. Sed multa habes unde te debes vilificare, quia multo infirmior es quam vales comprehendere.

3. 

Nihil ergo tibi magnum videatur ex omnibus, quæ agis. Nihil grande, nihil prætiosum et admirabile, nil reputatione appareat dignum, nil altum, nil vere laudabile, et desiderabile, nisi quod æternum. Placeat tibi super omnia æterna veritas, displiceat tibi super omnia vilitas maxima tua. Nil sic temeas et fugias, sicut vitia, et peccata tua, quæ magis displicere debent, quam quælibet rerum damna. Quidam non sincere coram me ambulant, sed quadam curiositte et arrogania ducti volunt secreta mea scire, et alta Dei intelligere, se et suam salutem negligentes. Hi sæpe in magnas tentationes, et peccata, propter suam jactantiam, superbiam et curiositatem, labuntur me eis adversante. Time judicia Dei, expavesce iram Omnipotentis.

4. 

Noli autem discutere opera Altissimi, sed tuas iniquitates perscrutare, in quantis dereliquisti, et quam multa bona neglexisti. Quidam portant solum suam devotionem in libris, quidam in imaginibus; quidam autem in signis exterioribus et figuris. Quidam habent me in ore, sed modicum in corde. Sunt alii qui intellectu illuminati et affectu purgati ad æterna sempe anhelant, de terrenis graviter audiunt, necessitatibus naturæ dolenter inserviunt, et hi sentiunt, quid veritatis spiritus loquitur in eis. Quia docet eos terrena despicere, et amare cælestia, mundum negligere, et cælum tota die et nocte desiderare. 

 

CHAPTER IV

How we must walk in truth and humility before God

 

1.

“My Son! walk before Me in truth, and in the simplicity of thy heart seek Me continually. He who walketh before Me in the truth shall be safe from evil assaults, and the truth shall deliver him from the wiles and slanders of the wicked. If the truth shall make thee free, thou shalt be free indeed, and shalt not care for the vain words of men.”

2. 

Lord, it is true as Thou sayest; let it, I pray Thee, be so with me; let Thy truth teach me, let it keep me and preserve me safe unto the end. Let it free me from all evil and inordinate affection, and I will walk before Thee in great freedom of heart.

3. 

“I will teach thee,” saith the Truth, “the things which are right and pleasing before Me. Think upon thy sins with great displeasure and sorrow, and never think thyself anything because of thy good works. Verily thou art a sinner, liable to many passions, yea, tied and bound with them. Of thyself thou always tendest unto nothing, thou wilt quickly fall, quickly be conquered, quickly disturbed, quickly undone. Thou hast nought whereof to glory, but many reasons why thou shouldest reckon thyself vile, for thou art far weaker than thou art able to comprehend.

4. 

“Let, therefore, nothing which thou doest seem to thee great; let nothing be grand, nothing of value or beauty, nothing worthy of honour, nothing lofty, nothing praiseworthy or desirable, save what is eternal. Let the eternal truth please thee above all things, let thine own great vileness displease thee continually. Fear, denounce, flee nothing so much as thine own faults and sins, which ought to be more displeasing to thee than any loss whatsoever of goods. There are some who walk not sincerely before me, but being led by curiosity and pride, they desire to know my secret things and to understand the deep things of God, whilst they neglect themselves and their salvation. These often fall into great temptations and sins because of their pride and curiosity, for I am against them.

5. 

“Fear thou the judgments of God, fear greatly the wrath of the Almighty. Shrink from debating upon the works of the Most High, but search narrowly thine own iniquities into what great sins thou hast fallen, and how many good things thou hast neglected. There are some who carry their devotion only in books, some in pictures, some in outward signs and figures; some have Me in their mouths, but little in their hearts. Others there are who, being enlightened in their understanding and purged in their affections, continually long after eternal things, hear of earthly things with unwillingness, obey the necessities of nature with sorrow. And these understand what the Spirit of truth speaketh in them; for He teacheth them to despise earthly things and to love heavenly; to neglect the world and to desire heaven all the day and night.”

Fili, ambula coram me in veritate et in simplicitate cordis tui quære me semper.

Imitatio Christi II./11. ~ Quia unicus et pauper sum ego. / Procul et de omnibus finibus pretium ejus.

 11. 

Kevesen vannak, akik Jézus keresztjét szeretik 

Ki nem áruló, s ki 

nem szolga ki csak 

pihenni vágyó s a 

munkát kerülő...

Nonne omnes mercenarii sunt dicendi, qui consolationes semper quærunt?

ezerből egy ha van s 

tízezerből kettő - talán

Ne válassz és ne szeress, 

csakis Őt magát.

Qui autem Jesum propter Jesum, et non propter aliquam suam consolationem propriam diligunt, ipsum in tribulatione, et in angustia cordis, sicut in summa consolatione diligunt, et benedicunt.

Ki ő maga - kereszt crucis, böjt abstinentiæ, 

a Megpróbáltatás sustinere, 

szenvedés passionis és gyalázat ignominias - 

ám aki szereti így is szereti

- s nem önmagát.

Csak 'Haszontalan szolgák 

vagyunk' - 

Cum feceritis omnia quæ nobis præcepta sunt, adhuc dicite, quia servi inutiles sumus.

aki így 

beszél - testvérünk: messze 

földön ilyen áll 

nagy becsben.

Procul et de omnibus finibus pretium ejus. 

elmondhatja 

vígan élete végén: 

szegény magányosnak így 

maradhattam én.

Tunc vero pauper, et nudus spiritu esse poterit, et cum Propheta dicere: Quia unicus et pauper sum ego.

I. 

Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat. Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból. Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják. Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte. Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét. Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig. Sokan szeretik Jézust addig, míg kellemetlenségük nem támad miatta. Sokan dicsérik és áldják, míg tőle vigasztalásokban részesülnek. Amint pedig elrejtőzik és egy kis időre magukra hagyja őket, vagy panaszkodni kezdenek, vagy túlságosan is elhagyják magukat. Ám akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt, azok éppúgy áldják őt a zaklattatásban, és ha szívük szakadna is, mint a legédesebb vigasztalás idején. S ha sosem akarná vigasztalásban részesíteni őket, akkor is mindig dicsérnék, és hálát adnának neki. Ó, mire nem képes a Jézust irányzó tiszta szeretet, amelybe nem vegyül semmi önérdek vagy önszeretet. Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást keresnek? Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem Krisztust? Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük. 

II. 

Hol van olyan ember, aki ingyen akarná Istent szolgálni? Kevés válik annyira lelki emberré, hogy mindent levessen magáról. Mert ki találna lélekben igazán szegényt, minden teremtménytől elszakadottat? Bizony messze földön becsben áll az ilyen. Ha mindenét odaadná is az ember, még semmi az, ha sanyarú bűnbánatot tart: édeskevés, ha minden tudományba beavattatott: messze jár még, ha tündöklő erényre, lángoló buzgóságra tett szert, még soknak híjával van: tudniillik egynek, ami a legeslegfontosabb. Mi az? Hogy miután mindentől elszakadt, szakadjon el magától is, egészen lépjen ki önmagából, és semmit meg ne tartson önmaga szeretetéből. És miután mindent megtett, amiről tudta, hogy meg kell tennie, érezze úgy, hogy semmit se tett, ne vegye sokba, amit sokra lehetne tartani, hanem őszintén haszontalan szolgának hirdesse magát, amint az Igazság kívánja. Ha megteszitek mindazt, amire szól a meghagyásotok, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk. Így valóban szegény és lélekben mezítelen lehet, és elmondhatja a prófétával: magányos és szegény vagyok én. De senki sem gazdagabb, hatalmasabb és szabadabb annál, aki el tudja hagyni önmagát és mindenét, és vállalni tudja a legutolsó helyet. 

Cap. 11. 

De paucitate amatorum crucis.

1. 

Habet autem Jesus multos amatores sui regnis cælestis, sed paucos bajulatores suæ crucis. Plures invenit socios mensæ sed paucos abstinentiæ. Omnes volunt cum Christo gaudere, sed pauci volunt aliquid pro ipso sustinere. Multi sequuntur Jesum usque as fractionem panis, sed pauci ad bibendum calicem passionis. Multi miracula ejus venerantur, sed pauci ignominias crucis sequuntur. Multi Jesum diligunt, quamdiu adversa non contingunt. Multi illum laudant et benedicunt, quamdiu consolationes aliquas ab ipso recipiunt. Si autem Jesus se abscondiderit, et modicum eos reliquerit, aut in querimoniam aut in dejectionem nimiam cadunt.

2. 

Qui autem Jesum propter Jesum, et non propter aliquam suam consolationem propriam diligunt, ipsum in tribulatione, et in angustia cordis, sicut in summa consolatione diligunt, et benedicunt. Et si eis consolationem nunquam dare vellet, ipsum tamen laudarent, et semper gratias agere vellent.

3. 

O, quantum potest amor Jesu purus, nullo propio commodo vel amore permixtus. Nonne omnes mercenarii sunt dicendi, qui consolationes semper quærunt? Nonne amatores sui magis quam Jesu probantur qui sua commoda vel lucra semper meditantur? Ubi invenitur talis, qui velit servire Deo gratis?

4. 

Raro invenitur tam spiritualis aliquis qui omnibus sit nudatus. Nam verum spiritu pauperem ab omni creatura nudum quis inveniet? Procul et de omnibus finibus pretium ejus. Si dederit homo omnem substantiam suam, adhuc nihil est. Et si fecerit pœnitentiam magnam, adhuc exiguum est. Et si apprehenderit omnem scientiam, adhuc longe est. Et si habuerit virtutem magnam, et devotionem nimis ardentem, adhuc sibi multum deest. Unum scilicet, quod sibi summe necessarium est. Quid illud? Ut omnibus relictis se relinquat, et a se totaliter exeat, nihilque de privato amore retineat. Cum omnia fecerit quæ facienda noverit, nihil se fecisse sentiat.

5. 

Non grande ponderet quod grandis extimari possit, sed in veritate fervum inutilem se pronunciet. Sicut veritas ait: Cum feceritis omnia quæ nobis præcepta sunt, adhuc dicite, quia servi inutiles sumus. Tunc vero pauper, et nudus spiritu esse poterit, et cum Propheta dicere: Quia unicus et pauper sum ego. Nemo isto ditior, nemo tam liberior, nemo potentior eo, qui scit se et omnia relinquere et ad infimum se ponere.

CHAPTER XI

Of the fewness of those who love the Cross of Jesus

1. 

Jesus hath many lovers of His heavenly kingdom, but few bearers of His Cross. He hath many seekers of comfort, but few of tribulation. He findeth many companions of His table, but few of His fasting. All desire to rejoice with Him, few are willing to undergo anything for His sake. Many follow Jesus that they may eat of His loaves, but few that they may drink of the cup of His passion. Many are astonished at His Miracles, few follow after the shame of His Cross. Many love Jesus so long as no adversities happen to them. Many praise Him and bless Him, so long as they receive any comforts from Him. But if Jesus hide Himself and withdraw from them a little while, they fall either into complaining or into too great dejection of mind.

2. 

But they who love Jesus for Jesus’ sake, and not for any consolation of their own, bless Him in all tribulation and anguish of heart as in the highest consolation. And if He should never give them consolation, nevertheless they would always praise Him and always give Him thanks.

3. 

Oh what power hath the pure love of Jesus, unmixed with any gain or love of self! Should not all they be called mercenary who are always seeking consolations? Do they not prove themselves lovers of self more than of Christ who are always seeking their own gain and advantage? Where shall be found one who is willing to serve God altogether for nought?

4. 

Rarely is any one found so spiritual as to be stripped of all selfish thoughts, for who shall find a man truly poor in spirit and free of all created things? “His value is from afar, yea from the ends of the earth.” A man may give away all his goods, yet that is nothing; and if he do many deeds of penitence, yet that is a small thing; and though he understand all knowledge, yet that is afar off; and if he have great virtue and zealous devotion, yet much is lacking unto him, yea, one thing which is the most necessary to him of all. What is it then? That having given up all things besides, he give up himself and go forth from himself utterly, and retain nothing of self-love; and having done all things which he knoweth to be his duty to do, that he feel that he hath done nothing. 

5.

Let him not reckon that much which might be much esteemed, but let him pronounce himself to be in truth an unprofitable servant, as the Truth Himself saith, When ye have done all things that are commanded you, say, we are unprofitable servants.(1) Then may he be truly poor and naked in spirit, and be able to say with the Prophet, As for me, I am poor and needy.(2) Nevertheless, no man is richer than he, no man stronger, no man freer. For he knoweth both how to give up himself and all things, and how to be lowly in his own eyes.

(1) Luke xvii. 10. (2) Psalm xxv. 16.

Procul et de omnibus finibus pretium ejus.

Imitatio Christi II./8. ~ Magister adet et vocat te.

 8. 

Jézus bizalmas barátsága 

Kövesd a csillagodat 

visszatekintve 

hallod a szimfóniát 

látod a puzzle

-adta 

képet

daimón 

ősénre 

az végtelenre 

mutat

szellem fogja a kezed, 

Itt a mester hív 

téged!

Magister adet et vocat te.

és irányítja 

ösvényeden a lábad.

Magna ars est scire conversari cum Jesu, et scire Jesum tenere, magna prudentia. Esto humilis et pacificus, et erit tecum Jesus. Sis devotus et quietus, et permanebit tecum Jesus.

Jézus marad ha 

te vele, ne légy Márta

Úgy mint egykoron 

Mária - kutat

- tiszta 

szívvel fordulj 

felé.

: a 

jobbat! 

Esto purus, et liber intus, sine alicujus creaturæ implicamento. Oportet te esse nudum, et purum cor ad Jesum gerere, si vis vacare, et videre, quam suavis est Dominus.

I.-a) 

Amikor Jézus velünk van, minden jól megy, és semmi sem látszik nehéznek. Amikor pedig Jézus nincs velünk, minden nagyon nehéz. Mikor Jézus elnémul bennünk, semmit sem ér a külső vigasztalás. Ha pedig Jézus csak egy szót is szól, nagy vigasztalást szerez. Ugye Mária Magdolna mindjárt fölserkent arról a helyről, ahol sírt, amikor Márta megszólította: Itt van a mester és hív téged. Boldog az az óra, amelyben Jézus a könnyek közül a lélek örömére hív. Milyen sivár és kemény az ember Jézus nélkül. Milyen oktalan és hiábavaló, ha valamit kívánsz Jézuson kívül! Nagyobb veszteség az, mint ha az egész világot elvesztenéd. Mit adhat neked a világ Jézus nélkül? Jézus nélkül lennünk sanyarú pokol, Jézussal lennünk édes paradicsom. Ha veled lesz Jézus, semmiféle ellenség nem lehet ártalmadra. Aki Jézust megleli, drága kincset talált, megtalálta a legeslegfőbb jót. Aki pedig Jézust elveszti, nagyon sokat veszít, többet, mint az egész világ. Koldusnál koldusabb, aki Jézus nélkül él: s az a leggazdagabb, aki jóban van Jézussal. 

I.-b) 

Nagy művészet érteni ahhoz, hogy Jézussal elbeszélgessünk, nagy okosság tudni, hogyan tarthatjuk magunknál Jézust. Légy alázatos és békesség-kedvelő; akkor veled lesz Jézus. Légy befelé élő, nyugodalmas ember, akkor nálad marad Jézus. Egy-kettőre megfutamítod Jézust, és kegyelmét is elveszíted, ha az odakint valókhoz húzol. Ha pedig őt megfutamítottad, elveszítetted, kihez futsz majd akkor, hol keresel barátot? Barát nélkül nem lehetsz érdemes ember, s ha Jézus nem lesz mindenkinél kedvesebb barátod, nagyon szomorú és elhagyatott leszel. Fonákul jársz tehát el, ha valaki másban bízol vagy örvendezel. Inkább azt kell választanunk, hogy az egész világ forduljon ellenünk, mint hogy Jézust megsértsük. Így hát mind között, aki kedves neked, Jézus legyen a legkedvesebb. 

II. 

Mindenkit Jézusért szeress, Jézust pedig önmagáért. Egyedül Jézus az, akit különös szeretettel kell szeretnünk, őt minden barátunknál jobbnak, hívebbnek ismerjük. Őérte, őbenne mind barátaid, mind ellenségeid legyenek kedvesek neked. Imádkozz értük mindnyájukért, hogy őt megismerjék és szeressék. Sose kívánd, hogy külön figyelemmel dicsérjenek vagy szeressenek, mert ez egyedül Istent illeti, akihez nincs hasonló. Ne óhajtsd senkinek szívét lefoglalni, téged se foglaljon le másnak szerelme, hanem Jézus legyen benned és minden jóakaratú emberben. Szíved legyen tiszta és szabad, semmi teremtmény ne hálózza be. Mindent le kell vetned, és tiszta szívvel kell Istenhez fordulnod, hogy megnyílhass és láthasd, mily édes az Úr. Bizony el nem jutsz idáig, csak ha kegyelme eléd jő és vonzani kezd, hogy miután egészen kiüresedtél és fölszabadultál, egyedül te magad egyedül ővele egyesülhess. Mert mikor Isten kegyelme bennünk működik, akkor mindenre van erőnk. Amikor pedig elhagy, szegények és gyámoltalanok vagyunk, csak ostor alá valók. De ilyenkor sem kell magunkat elhagynunk, kétségbeesnünk, hanem inkább háborgás nélkül Isten akaratára kell hagyatkoznunk, s mindent, ami nyakunkba szakad, Jézus Krisztus dicsőségére eltűrnünk, mert télre nyár következik, az éjszakára nappal virrad, vihar után fölragyog a nap. 

Cap. 8. 

De familiari amicitia Jesu.

1. Quando Jesus adest, totum bonum est, nec quicquam difficile videtur. Quando vero Jesus non adest, totum durum est. Si autuem Jesus unum verbum loquitur tantum, magna consolatio sentitur. Nonne ne Maria Magdalena statim surreit de loco, in quo flevit, quando Martha illi dixit, Magister adet et vocat te? Felix hora quando Jesus vocat te de lacrymis ad gaudium spiritus. Quam aridus et durus es sine Jesu. Quam insipiens et vanus, si cupis aliquid extra Jesum. Nonne hoc est majus damnum, quam si totum perderes mundum?

2. Quid habet mundus conferre sine Jesu? Esse sine Jesu est gravis infernus, et esse cum Jesu dulcis paradisus. Si fuerit tecum Jesus, invenit thesaurum bonus, immo bonum super omne bonum. Et qui perdidit Jesum, perdidit nimis multum et plus quam totum mundum. Pauperrimus est qui vivit sine Jesu, ditissimus est qui bene est cum Jesu.

3. Magna ars est scire conversari cum Jesu, et scire Jesum tenere, magna prudentia. Esto humilis et pacificus, et erit tecum Jesus. Sis devotus et quietus, et permanebit tecum Jesus. Potes cito fugare Jesum, et gratiam ejus perdere, si volueris ad exteriora declinare. Et si illum effugaveris et perdideris, ad quem tunc fugies, et quem tunc quæres amicum? Sine amico non potes diu vivere. Et si Jesus non fuerit tibi præ omnibus amicus, eris nimis tristis, et desolatus. Fatue igitur agis, si in aliquo altero confidis et lætaris. Eligendum est magis habere totum mundum contrarium, quam Jesum offensum. Ex omnibus ergo charis sit Jesus dilectus specialis.

4. Diligantur homines propter Jesum, Jesus autem propter se ipsum. Solus Jesus Christus singulariter est amandus, qui bonus solus et fidelis invenitur præ omnibus amicis. Propter ipsum et in ipso tam amici quam inimici tibi sint chari et pro omnibus his exorandus est, ut omnes ipsum cognoscant et diligant. Nunquam cupias singulariter laudari et amari, quia hoc solius Dei est, qui similem sibi non habet. Nec velis quod aliquis in corde tuo tecum occupetur, neque tu cum alicujus occuperis amore. Sed sit Jesus in te, et in omni bono homine.

5. Esto purus, et liber intus, sine alicujus creaturæ implicamento. Oportet te esse nudum, et purum cor ad Jesum gerere, si vis vacare, et videre, quam suavis est Dominus. Et revera ad hoc non pervenies, nisi gratia ejus fueris præventus, et introtractus, ut omnibus evacuatis et licentiatis, solus cum Deo uniaris. Quando enim gratia Dei venit ad hominem, tunc potens sit ad omnia. Et quando recedit, tunc pauper et infirmus erit, et quasi tantum ad flagella relictus. In his non debes dejici, nec desperare, sed ad voluntatem Dei æquanimiter stare, et cuncta supervenientia tibi ad laudem Jesu Christi perpeti. Quia post hiemem sequitur aestas, post nectem redit dies, et post tempestatem serenitas magna.

CHAPTER VIII

Of the intimate love of Jesus

1. When Jesus is present all is well and nothing seemeth hard, but when Jesus is not present everything is hard. When Jesus speaketh not within, our comfort is nothing worth, but if Jesus speaketh but a single word great is the comfort we experience. Did not Mary Magdalene rise up quickly from the place where she wept when Martha said to her, The Master is come and calleth for thee?(1) Happy hour when Jesus calleth thee from tears to the joy of the spirit! How dry and hard art thou without Jesus! How senseless and vain if thou desirest aught beyond Jesus! Is not this greater loss than if thou shouldst lose the whole world?

2. What can the world profit thee without Jesus? To be without Jesus is the nethermost hell, and to be with Jesus is sweet paradise. If Jesus were with thee no enemy could hurt thee. He who findeth Jesus findeth a good treasure, yea, good above all good; and he who loseth Jesus loseth exceeding much, yea, more than the whole world. Most poor is he who liveth without Jesus, and most rich is he who is much with Jesus.

3. It is great skill to know how to live with Jesus, and to know how to hold Jesus is great wisdom. Be thou humble and peaceable and Jesus shall be with thee. Be godly and quiet, and Jesus will remain with thee. Thou canst quickly drive away Jesus and lose His favour if thou wilt turn away to the outer things. And if thou hast put Him to flight and lost Him, to whom wilt thou flee, and whom then wilt thou seek for a friend? Without a friend thou canst not live long, and if Jesus be not thy friend above all thou shalt be very sad and desolate. Madly therefore doest thou if thou trusteth or findest joy in any other. It is preferable to have the whole world against thee, than Jesus offended with thee. Therefore of all that are dear to thee, let Jesus be specially loved.

4. Let all be loved for Jesus’ sake, but Jesus for His own. Jesus Christ alone is to be specially loved, for He alone is found good and faithful above all friends. For His sake and in Him let both enemies and friends be dear to thee, and pray for them all that they may all know and love Him. Never desire to be specially praised or loved, because this belongeth to God alone, who hath none like unto Himself. Nor wish thou that any one set his heart on thee, nor do thou give thyself up to the love of any, but let Jesus be in thee and in every good man.

5. Be pure and free within thyself, and be not entangled by any created thing. Thou oughtest to bring a bare and clean heart to God, if thou desirest to be ready to see how gracious the Lord is. And in truth, unless thou be prevented and drawn on by His grace, thou wilt not attain to this, that having cast out and dismissed all else, thou alone art united to God. For when the grace of God cometh to a man, then he becometh able to do all things, and when it departeth then he will be poor and weak and given up unto troubles. In these thou art not to be cast down nor to despair, but to rest with calm mind on the will of God, and to bear all things which come upon thee unto the praise of Jesus Christ; for after winter cometh summer, after night returneth day, after the tempest a great calm.

(1) John xi. 28.

...et cuncta supervenientia tibi ad laudem Jesu Christi perpeti.