Imitatio Christi III./55. ~ distinctio spirituum I. - Quid sum sine ea nisi aridum lignum et stips inutilis ad ejiciendum?

 55. 

A természet romlottsága és az isteni kegyelem hatékonysága 

A szeretet maradjon 

a kegyelemmel...

Amorem tui solum cum gratia tua mihi dones, et dives sum satis, nec aliud quidquam ultra posco.

rosszat teszem nem a jót..., 

Non enim quod volo bonum hoc facio sed quod nolo malum hoc ago.

a lélek ugyan 

kész, de a psziché és 

a test erőtlen.

Spiritus quidem promptus est caro autem infirma.

Kitörnöm e körből..., a 

természetes ész 

nem elég ehhez...

segíts 

megkülönböztetni 

Hæc est ipsa caro naturalis, circumfusa magna caligine, adhuc judicium habens boni et mali, veri falsique distantiam, licet impotens sit adimplere omne quod probat, nec pleno jam lumine veritatis, nec sanitate affectionem suarum potiatur.

a 

jót a rossztól - kegyelmeddel.

Ipsa fortitudo mea, ipsa consilium confert et axilium. Cunctis hostibus potentior est et sapientior universis sapientibus.Magistra est veritatis, doctrix disciplinæ, lumen cordis, solamen pressuræ, fugatrix tristitiæ, ablatrix timoris, nutrix devotionis, productrix lacrymarum. 

A jóakarat mint a 

hamuban szikra

 elég kell legyen..., eddig 

is elég volt a

célom felé mint vas sín

vezet

kezdettől fogva.

Nam modica vis, quæ remansit, est tamquam scintilla quædam latens in cinere.

I. 

Uram, Istenem, aki képedre és hasonlatosságodra teremtettél engem, add meg nekem azt a kegyelmet, amelyet oly hatalmasnak s az üdvösségre olyannyira szükségesnek mutattál, hadd győzzem le gonosz természetem, mely bűnbe és romlásba ránt. Érzem testemben a bűn törvényét, amely ellenemond lelkem törvényének, és fogságba ejt, hogy sokmindenben a testi kívánságok parancsát kövessem, érzem és képtelen vagyok a szenvedélyeknek ellenállni, hacsak meg nem segít a szívembe árasztott szent, szent, szent kegyelmed. Szükségem van a te kegyelmedre kiváltképpenvaló nagy kegyelmedre, hogy legyőzzem a természetemet, amely ifjúságától fogva mindig a rosszra hajlik. Hiszen ez a természet az első emberben, Ádámban elbukott, a bűnbeesés következtében megromlott, s az ősi szennynek bélyege minden emberre átszármazik, úgy hogy maga a természetünk, amelyet te jónak, igaznak alkottál, most már vétket jelent és a romlott természetnek gyarlóságát, és önkéntelen mozdulása, ha magára marad, a rosszra indul, lefelé tart. A maradék kicsiny jóakarat csak mint a hamuban rejtőző szikra. Ilyen maga a természetes ész, amelyet nagy köd vesz körül, de még különbséget tud tenni a jó és a rossz között, el tudja választani az igazat a hamistól, viszont képtelen valóra váltani mindazt, amit jónak lát, az igazság fénye egészen nem otthonos benne, s a hajlamoknak egészséges összhangját sem képes megteremteni. Ezért van az, én Istenem, hogy a bennem élő belső ember örömét leli a te törvényedben, tudván tudja, hogy parancsod jó, igaz és szent, elítél minden rosszat és kerülendőnek tartja a bűnt; test szerint mégis a bűn törvényének szolgaságában élek, mert inkább érzéki kívánságaimnak engedelmeskedem, nem az értelmemnek. Ezért van, hogy akarni még csak akarom a jót, de megvalósítani sehogy sem tudom. Ezért, hogy sokszor sok jót elhatározok, de kegyelem híján, amely segítene gyarlóságomon, a kicsiny ellenállás is megfutamít, és hamar elfogyatkozom. Ez az oka annak, hogy a tökéletességre vezető utat ismerem, eléggé tisztán látom, mit kellene tennem, de saját romlottságomnak terhe alatt megnyomorodva nem szedem össze magam a tökéletesebbre. 

II. 

Ó milyen nagy szükségem van, uram, a te kegyelmedre, hogy belevágjak a jóba, gyarapodjam benne, és eljussak a jószándékok beteljesedéséig, kegyelmed nélkül mindenre képtelen vagyok, de mindent megtehetek akkor, ha kegyelmed megerősít. Ó valóban mennyei kegyelem, amely nélkül semmit sem ér a saját érdemünk, haszontalan még az is, ami a természetünkben érték. Előtted, Uram, kegyelem nélkül semmit sem ér a mesterség, a gazdagság, semmit a szépség, az erő, semmit az elmeél vagy beszédbeli ügyesség. Mert ezek a természeti adományok egyformán megvannak jókban és gonoszokban, a választottaknak másokkal – nem – közös kincsük a kegyelem vagy a szeretet, az méltó az örökéletre, akit ez ékesít. Ez a kegyelem annyira kimagaslik minden más érték közül, hogy nélküle még a prófétaság adománya, a csodatevő erő vagy bármiféle mély tudományosság sem ér semmit. Még a hit, a remény és semmi másféle erény sem kedves teelőtted szeretet és kegyelem nélkül. 

III. 

Ó boldog kegyelem, amely a bírhatóhoz nem ragaszkodót erényekben gazdaggá teszed, és a sok jóval gazdagot szívbéli alázatossággal töltöd el, jöjj, szállj le hozzám, reggelenként árassz el vigasztalásoddal, hogy el ne fogyatkozzék bennem a lélek a lankadás, a szárazság miatt. Esengve kérlek, Uram, hadd találjak kegyelmet a te szemed előtt, mert elég nekem a te kegyelmed, ha nincs is részem olyasmiben, amit a természet kíván. Ha kísértés vesz körül és sok zaklattatásban van részem, nem félek semmi rossztól, amíg velem van a te kegyelmed. Az az én erősségem, az ad jótanácsot és segítséget. Minden ellenségemnél erősebb, az összes bölcsnél sokszorta bölcsebb. Az igazságnak tanítómestere, a fegyelem oktatója, szívemnek világossága, szorongatásban vigaszom, szomorúságom elűzője, félelmem eltávoztatója, áhítatom nevelője, könnyeim kicsordítója. Mi vagyok nélküle, ha nem száraz fa, haszontalan, kidobni való rönk? Azért hát, Uram, mindenkor a te kegyelmed járjon előttem, az kövessen, az serkentsen mindig a jóra, Jézus Krisztus, a te Fiad által. Amen

Cap. 55. 

De corruptione naturæ, et efficacia gratiæ divinæ.

1. 

Domine Deus meus, qui me creasti ad imaginem et similitudinem tuam: concede mihi hanc gratiam, quam ostendisti mhi tam magnam et necessariam ad salutem, ut vincam pessimam naturam meam trahentem me ad peccata et in perditionem. Sentio enim in carne mea legem peccati, contradicentem legi mentis meæ, et captivum me ducentem ad obediendum sensualitati in multis, nec possum resistere passionibus ejus, nisi assistat tua sanctissima gratia, cordi meo ardenter infusa.

2. 

Opus est gratia tua et magna gratia, ut vincatur natura ad malum semper prona ab adolescentia sua. Nam per primum hominem Adam lapsa, et vitiata per peccatum, in omnes homines pœ hujus maculæ descendit, ut ipsa natura, quæ bene et recte a te condita fuit, pro vitio jam et infirmitate corruptæ naturæ ponatur, eo quod motus ejus, sibi relictus, ad malum et inferiora trahit. Nam modica vis, quæ remansit, est tamquam scintilla quædam latens in cinere. Hæc est ipsa caro naturalis, circumfusa magna caligine, adhuc judicium habens boni et mali, veri falsique distantiam, licet impotens sit adimplere omne quod probat, nec pleno jam lumine veritatis, nec sanitate affectionem suarum potiatur.

3. 

Hinc est, Deus meus, quod condelector legi tuæ, secundum interiorem hominem, sciens mandatum tuum fore bonum, justum et sanctum, arguens etiam omne malum et peccatum fugiendum. Carni autem servio lege peccati, dum magis sensualitati obedio, quam rationi. Hinc est quod velle bonum mihi adjacet, perficere autem non invenio. Hin sæpe bona multa propono, sed quia gratia deest ad adjuvandam infirmitatem meam, ex levi resistentia exilio et deficio. Hinc accidit quod viam perfectorum agnosco, et qualiter agere debeam, satis clare video: sed propriæ corruptionis pondere pressus ad perfectiora non assurgo.

4. 

O, quam maxime est mihi necessaria gratia tua, Domine, ad inchoandum bonum, ad proficiendum et ad perficiendum. Nam sine te nihil possum facere; omnia autem possum in te, confortante me gratia tua. O, vere cælestis, gratia, sine qua nulla sunt propria merita, nulla quoque dona naturaæ ponderanda. Nihil artes, nihil divitiæ, nihil pulchritudo vel fortitudo, nihil igneium vel eloquentia valent apud te, Domine, sine gratia tua. Nam bona naturaæ bonis et malis sunt communia: Electorum autem proprium donum est gratia, sive dilectio, qua insigniti digni habenter vita æterna. Tantum eminet hæc gratia, ut nec donum prophetiæ, nec signorum operatio, nec quantalibet alta speculatio aliquid æstimetur sine ea. Sed neque fides neque spes neque aliæ virtutes sine charitate et gratia tibi acceptæ sunt.

5. 

O, beatissima gratia, quæ pauperem spiritu virtutibus divitem facis, et divitem multis bonis humilem corde reddis. Veni, descende ad me, reple me mane misericordia tua et consolatione tua, ne deficiat præ lassitudine et ariditate mentis anima mea. Obsecro, Domine, ut inveniam gratiam in oculis tuis: sufficit enim mihi gratia cæteris non obtentis quæ desiert natura. Si fuero vexatus et tentatus tribulationibus multis, non timebo mala, dum fuerit mecum gratia tua. Ipsa fortitudo mea, ipsa consilium confert et axilium. Cunctis hostibus potentior est et sapientior universis sapientibus.

6. 

Magistra est veritatis, doctrix disciplinæ, lumen cordis, solamen pressuræ, fugatrix tristitiæ, ablatrix timoris, nutrix devotionis, productrix lacrymarum. Quid sum sine ea nisi aridum lignum et stips inutilis ad ejiciendum? Tua ergo, Domine, gratia me semper præbenitat, et sequatur ac bonis operibus jugiter præstet esse intentum per Jesum Christum Filium tuum. Amen.

CHAPTER LV

Of the corruption of Nature and the efficacy of Divine Grace

1.

O Lord my God, who hast created me after thine own image and similitude, grant me this grace, which Thou hast shown to be so great and so necessary for salvation, that I may conquer my wicked nature, which draweth me to sin and to perdition. For I feel in my flesh the law of sin, contradicting the law of my mind, and bringing me into captivity to the obedience of sensuality in many things; nor can I resist its passions, unless Thy most holy grace assist me, fervently poured into my heart.

2. 

There is need of Thy grace, yea, and of a great measure thereof, that my nature may be conquered, which hath alway been prone to evil from my youth. For being fallen through the first man Adam, and corrupted through sin, the punishment of this stain descended upon all men; so that Nature itself, which was framed good and right by Thee, is now used to express the vice and infirmity of corrupted Nature; because its motion left unto itself draweth men away to evil and to lower things. For the little power which remaineth is as it were one spark lying hid in the ashes. This is Natural reason itself, encompassed with thick clouds, having yet a discernment of good and evil, a distinction of the true and the false, though it be powerless to fulfil all that it approveth, and possess not yet the full light of truth, nor healthfulness of its affections.

3. 

Hence it is, O my God, that I delight in Thy law after the inward man,(1) knowing that Thy commandment is holy and just and good; reproving also all evil, and the sin that is to be avoided: yet with the flesh I serve the law of sin, whilst I obey sensuality rather than reason. Hence it is that to will to do good is present with me, but how to perform it I find not.(2) Hence I ofttimes purpose many good things; but because grace is lacking to help mine infirmities, I fall back before a little resistance and fail. Hence it cometh to pass that I recognize the way of perfectness, and see very clearly what things I ought to do; but pressed down by the weight of my own corruption, I rise not to the things which are more perfect.

4. 

Oh how entirely necessary is Thy grace to me, O Lord, for a good beginning, for progress, and for bringing to perfection. For without it I can do nothing, but I can do all things through Thy grace which strengtheneth me.(3) O truly heavenly grace, without which our own merits are nought, and no gifts of Nature at all are to be esteemed. Arts, riches, beauty, strength, wit, eloquence, they all avail nothing before Thee, O Lord, without Thy grace. For the gifts of Nature belong to good and evil alike; but the proper gift of the elect is grace—that is, love—and they who bear the mark thereof are held worthy of everlasting life. So mighty is this grace, that without it neither the gift of prophecy nor the working of miracles, nor any speculation, howsoever lofty, is of any value at all. But neither faith, nor hope, nor any other virtue is accepted with Thee without love and grace.

5. 

O most blessed grace that makest the poor in spirit rich in virtues, and renderest him who is rich in many things humble in spirit, come Thou, descend upon me, fill me early with Thy consolation, lest my soul fail through weariness and drought of mind. I beseech thee, O Lord, that I may find grace in Thy sight, for Thy grace is sufficient for me,(4) when I obtain not those things which Nature longeth for. If I be tempted and vexed with many tribulations, I will fear no evil, while Thy grace remaineth with me. This alone is my strength, this bringeth me counsel and help. It is more powerful than all enemies, and wiser than all the wise men in the world.

6. 

It is the mistress of truth, the teacher of discipline, the light of the heart, the solace of anxiety, the banisher of sorrow, the deliverer from fear, the nurse of devotion, the drawer forth of tears. What am I without it, save a dry tree, a useless branch, worthy to be cast away! “Let Thy grace, therefore, O Lord, always prevent and follow me, and make me continually given to all good works, through Jesus Christ, Thy Son. Amen.”

(1) Romans vii. 12, 22. 25. (2) Romans vii. 18. (3) Philippians iv. 13. (4) 2 Corinthians xii. 9.

Quid sum sine ea nisi aridum lignum et stips inutilis ad ejiciendum?

Imitatio Christi III./53. ~ Non enim poteris mihi vacare et in transitoriis pariter delectari.

 53. 

Isten kegyelmében evilág bölcsei nem részesülnek

 

Mi köze a fénynek a 

sötétséggel

Nolite iugum ducere cum infidelibus quae enim participatio iustitiae cum iniquitate aut quae societas luci ad tenebras.

Rejtekhelyet keress - az

 egyedüllétet. 

Pete secretum tibi; ama solus habitare tecum.

Tiszta lelkiismeret 

tulajdonosa

töredelmes szerelmes 

lélek.

...ut devotam teneas mentem, et puram conscientiam.

Így lesznek tiszták 

tetteid:

Non enim poteris mihi vacare et in transitoriis pariter delectari.

 

Fejszét a gyökérre kell 

vetned.

Si ad hunc apicem scandere gliscis, oportet viriliter incipere et securim ad radicem ponere.

 Halott a 

világnak ki vágyódik 

arra, hogy nekem 

szolgálva járjon-keljen

O, quanta fiducia erit morituro, quem nullius rei affectus detinet in mundo. 

Qui autem libere mecum ambulare desiderat, necesse est, ut omnes pravas et inordinatas affectiones suas mortificet atque nulli creaturæ privato amore concupiscenter inhæreat.

- óvakodva magától:

nekem éljen - csak nekem. 

Fili, prætiosa est gratia mea, non patitur se misceri extraneis rebus, nec consolationibus terrenis.

I. 

Fiam, drága dolog az én kegyelmem, nem vegyül olyasmivel, ami idegen tőle, sem földi vigasztalással. El kell hát utasítanod mindent, ami a kegyelem útjába akadályt vet, ha azt kívánod, hogy az beléd áradjon. Keress magadnak rejtekhelyet, szeresd az egyedüllétet, senkinek vigasztaló beszéde után ne kívánkozz, inkább Istenhez fordulj áhítatos imádsággal, hogy lelked töredelmes, lelkiismereted tiszta legyen. Az egész világot vedd semmibe, minden külső tevékenységnél többre becsüld, ha Istennel foglalatoskodol. Mert képtelenség, hogy velem törődj, és ugyanakkor örömödet leld a múlandó dolgokban is. El kell távolodnod attól, ami ismerős és kedves neked, meg kell fosztanod lelkedet minden evilági vigasztalástól. Erre kér Szent Péter apostol is, hogy Krisztus hívő népe jövevénynek és zarándoknak tekintse magát itt e földön. Ó mekkora bizakodás lesz abban a haldoklóban, akit semmi földi vonzalom nem köt evilághoz. De hogy ennyire független legyen mindentől a szíved, nem igényli még a lomha lélek, nem is ismeri a földhöz tapadt ember a belső ember szabadságát. Ha azonban valóban arra törekszel, hogy lelki ember váljék belőled, le kell mondanod arról is, ami távol van tőled, arról is, ami közeledben van, és senkitől nem kell jobban óvakodnod, mint önmagadtól. Ha önmagadat teljesen legyőzöd, minden máson már könnyebben diadalt veszel. Az igazi győzelem az, hogy önmagadon diadalmaskodjál. Mert aki önmagával bír úgy, hogy érzéki természete eszének, esze pedig mindenben nekem engedelmeskedik, az valóban legyőzte önmagát és ura a világnak. 

II. 

Ha azon igyekszel, hogy erre a csúcsra fölhágj, keményen neki kell vágnod, és a fejszét a gyökérre kell vetned, hogy kiszaggasd és kitörd azt a rejtett rendetlen hajlandóságot, amely magadhoz és saját anyagi hasznodhoz húz. Majd minden, amit gyökeresen le kell győznöd, abból a vétekből származik, hogy az ember önmagát igen rendetlenül szereti. Ahol ezt a hibát legyőzik, kiküszöbölik, nyomban nagy békesség és nyugalom támad. De mivel kevesen fáradoznak azon, hogy tökéletesen meghaljanak maguknak, s önmaguk igazi elhagyására sem törekszenek, azért aztán legtöbben maradnak önmaguk rabjai, és képtelenek lélekben önmaguk fölé nőni. Aki azonban vágyódik arra, hogy velem szabadon járjon-keljen, annak halálra kell szánnia minden hiábavaló és rendetlen kívánságát, s az semmi teremtményhez önző szeretettel vágyakozva nem ragaszkodhatik. 

Cap. 53. 

De gratia quæ non miscetur terrena sapientibus.

1. 

Fili, prætiosa est gratia mea, non patitur se misceri extraneis rebus, nec consolationibus terrenis. Abjicere ergo oportet omnia impedimenta gratiæ, si optas ejus infusionem suscipere. Pete secretum tibi; ama solus habitare tecum, nullius require confabulatinem, sed magis ad Deum devotam effunde precem, ut devotam teneas mentem, et puram conscientiam. Totum mundum nihil exstima, Dei vacationem omnibus exterioribus antepone. Non enim poteris mihi vacare et in transitoriis pariter delectari. A notis et a charis oportet elongari et ab omni temporali solatio mentem tenere privatam. Sic obsecrat beatus Apostolus Petrus, ut tanquam advenas et peregrinos in hoc mundo se contineant Christi fideles.

2. 

O, quanta fiducia erit morituro, quem nullius rei affectus detinet in mundo. Sed sic segregatum cor habere in omnibus, æger necdum capit animus, nec animalis homo novit interni hominis libertatem. Attamen si vere velit esse spiritualis, oportet eum renuntiare tam remotis, quam propinquis, et a nemine magis cavere, quam a se ipso. Si te ipsum perfecte viceris, cætera facilis subjugabis. Perfecta namque victoria est de semetipso triumphare: qui enim semetipsum subjectum tenet, ut sensualitas rationi, et ratio in cunctis obediat mihi, hic vere victor sui est et dominus mundi.

3. 

Si ad hunc apicem scandere gliscis, oportet viriliter incipere et securim ad radicem ponere, ut evellas et destruas occultam in inordinatam inclinationem ad te ipsum et ad omne privatum inclinationem ad te ipsum et ad omne privatum et materiale bonum. Ex hoc vitio quod homo semetipsum nimis inordinate diligit, pene totum pendet quidquid radicaliter vincendum est, quo devicto et subacto malo, pax magna et tranquillitas erit continuo. Sed quia pauci sibi ipsi mori perfecte laborant, nec plene extra se tendunt, propterea in se implicati remanent, nec supra se elevari in spiritu possunt. Qui autem libere mecum ambulare desiderat, necesse est, ut omnes pravas et inordinatas affectiones suas mortificet atque nulli creaturæ privato amore concupiscenter inhæreat.

CHAPTER LIII

That the Grace of God doth not join itself to those who mind earthly things

1.

“My Son, precious is My grace, it suffereth not itself to be joined with outward things, nor with earthly consolations. Therefore thou oughtest to cast away all things which hinder grace, if thou longest to receive the inpouring thereof. Seek a secret place for thyself, love to dwell alone with thyself, desire the conversation of no one; but rather pour out thy devout prayer to God, that thou mayest possess a contrite mind and a pure conscience. Count the whole world as nought; seek to be alone with God before all outward things. For thou canst not be alone with Me, and at the same time be delighted with transitory things. Thou oughtest to be separated from thy acquaintances and dear friends, and keep thy mind free from all worldly comfort. So the blessed Apostle Peter beseecheth, that Christ’s faithful ones bear themselves in this world as strangers and pilgrims.(1)

2. 

“Oh how great a confidence shall there be to the dying man whom no affection to anything detaineth in the world? But to have a heart so separated from all things, a sickly soul doth not yet comprehend, nor doth the carnal man know the liberty of the spiritual man. But if indeed he desire to be spiritually minded, he must renounce both those who are far off, and those who are near, and to beware of no man more than himself. If thou perfectly conquer thyself, very easily shalt thou subdue all things besides. Perfect victory is the triumph over oneself. For whoso keepeth himself in subjection, in such manner that the sensual affections obey the reason, and the reason in all things obeyeth Me, he truly is conqueror of himself, and lord of the world.

3. 

“If thou desire to climb to this height, thou oughtest to start bravely, and to lay the axe to the root, to the end that thou mayest pull up and destroy the hidden inordinate inclination towards thyself, and towards all selfish and earthly good. From this sin, that a man loveth himself too inordinately, almost everything hangeth which needeth to be utterly overcome: when that evil is conquered and put under foot, there shall be great peace and tranquillity continually. But because few strive earnestly to die perfectly to themselves, and do not heartily go forth from themselves, therefore do they remain entangled in themselves, and cannot be raised in spirit above themselves. But he who desireth to walk at liberty with Me, must of necessity mortify all his evil and inordinate affections, and must cling to no creature with selfish love.”

(1) 1 Peter ii. 11. / 2 Cor 6:14

Si ad hunc apicem scandere gliscis, oportet viriliter incipere et securim ad radicem ponere.

Imitatio Christi III./52. ~ Peccavi, Domine, peccavi: miserere mei, ignosce mihi.

 52. 

Ne higgye senki, hogy méltó a vigasztalásra, inkább azt, hogy rászolgált a büntetésre 

Te a töredelmes és 

az alázatos 

szívet sosem veted meg...

In vera contritione, et cordis humiliatione nascitur spes veniæ, reconciliatur perturbata conscientia, recuperatur gratia perdita, tuetur homo a futura ira, et occurrunt sibi mutuo in osculo sancto Deus et pœnitens anima.

Ki tisztel meg kit; ha egy

 koldust ültet az

asztalához a király? 

Sine me paululum, ut plangam dolorem meum, antequam vadam ad terram tenebrosam, et opertam mortis caligine.

Maradhat ha nem mutat 

ott tiszteletet 

ami ilyenkor - kijár? 

Peccavi, Domine, peccavi: miserere mei, ignosce mihi.

Egymás lábát megmossátok 

csak akkor vagytok 

hozzám méltók - tanítványok.

Domine, non sum dignus consolatione tua, nec aliqua spirituali visitatione: et ideo juste mecum agis, quando me inopem et desolatum relinquis. Si enim ad instar maris lacrymas fundere possem, adhuc consolatione tua dignus non essem.

I. 

Uram, nem vagyok méltó a te vigasztalásodra, sem semmiféle lelki látogatásra. Azért hát méltón bánsz velem, amikor elnézed ínségemet és elhagyatottságomat. Hiszen ha tengernyi könnyet onthatnék is, akkor sem volnék méltó vigasztalásodra. Azért semmi másra nem vagyok méltó, csak az ostorra és a büntetésre, mert gyakran és súlyosan megbántottalak, és sokmindenben nagyon vétkeztem. Bizony, ha mindent latra vetünk, a legkisebb vigasztalást sem érdemlem. De te kegyes és irgalmas Isten, nem akarod, hogy teremtményeid elvesszenek, mert így mutatod meg jóvoltod gazdagságát irgalmasságodnak edényei iránt, érdemünk nélkül is méltóztatol vigasztalást szerezni a te szolgádnak minden emberi mértéken fölül. Mert a te vigasztalásaid nem olyanok, mint az emberek vigasztaló szava. Mit cselekedtem, Uram, hogy mennyei vigasztalásban részesítesz? Én nem emlékszem arra, hogy valami jót is tettem volna, inkább mindig a vétekre hajoltam, a javulásra restnek mutatkoztam. Így igaz, nem tagadhatom. Ha másként mondanám, veled találnám szemben magamat, és nem akadna senki védelmezőm. Mit érdemeltem bűneimért, ha nem a kárhozatot és az örök tüzet? Igazán megvallom, hogy rászolgáltam minden szégyenre és megaláztatásra, nem is illik, hogy a neked szentelt emberek között legyek. És bár ezt nem örömest hallom, mégis vádat emelek önmagam ellen, s az igazságnak megfelelően kárhoztatom bűneimet, hogy irgalmadat könnyebben kikönyöröghessem. Mit mondjak, én bűnös, mikor arcomat egészen elborítja a pirosság? Más szóra nem nyílik ajkam, csak erre az egyre: vétkeztem, Uram, vétkeztem, irgalmazz nekem, bocsáss meg nekem. Hagyd, hogy egy kissé sirassam fájdalmamat, mielőtt elmennék a sötét birodalomba, amelyre a halál köde nehezül.

 II. 

Mit kívánsz oly igen a váddal terhelt, nyomorult bűnöstől, mint hogy megtörjön, megalázkodjék vétkei terhe alatt? Az igaz töredelemben és a szív megalázkodásában megszületik a bocsánat reménye, elcsöndesül a megzavarodott lelkiismeret, visszatér az elveszett kegyelem, menedéket talál az ember az eljövendő harag elől, és szent csókban egymásra talál Isten meg a bűnbánó lélek. Bűneink alázatos megbánása kedves áldozat a te szemedben, Urunk, sokkal kellemesebb illatot áraszt, mint a tömjénfüst. Ez az a drága kenet is, amellyel megengedted, hogy szent lábadat megkenjék, mert a megtört és alázatos szívet sohasem vetetted meg. Itt találhatunk hát menedéket az ellenség haragvó orcája elől, itt javulást és tisztulást, kiemelkedést mindabból, ami ránktapadt és beszennyezett.

 

Cap. 52. 

Quod homo non reputet se consolatione dignum, sed magis verberibus dignum.

1. Domine, non sum dignus consolatione tua, nec aliqua spirituali visitatione: et ideo juste mecum agis, quando me inopem et desolatum relinquis. Si enim ad instar maris lacrymas fundere possem, adhuc consolatione tua dignus non essem. Unde nihil dignus sum quam flagellari et puniri, quia graviter et sæpe te offendi, et in multis valde deliqui. Ergo vera pensata ratione, nec minima sum dignus consolatione. Sed tu clemens et misericors, quia non vis perire opera tua, ad ostendendum divitias bonitatis tuæ in vasa misericordiæ tuæ, etiam propter omne proprium meritum dignaris consolari servum tuum supra humanum modum. Tuæ enim consolationes non sunt sicut humanæ confabulationes.

2. Quid egi, Domine, ut mihi conferres aliquam cælestem consolationem? Ego nihil boni egisse recolo me, sed semper ad vitia pronum, et ad emendationem pigrum fuisse. Verum est, et abnegare non possum; si aliter dicerem, tu stares contra me, et non esset qui defenderet. Quid merui pro peccatis meis, nisi infernum, et ignem æternum? In veritate confiteor, quoniam dignus sum omni ludibrio et contemtu; nec decet me inter devotos tuos commarari. Et licet hoc ægre audiam, tamen adversum me pro veritate peccata mea arguam, ut facilius misericordiam tuam valeam impetrare.

3. Quid dicam reus, et omni confusione plenus? Non habeo os loquendi, nisi hoc tantum verbum: Peccavi, Domine, peccavi: miserere mei, ignosce mihi. Sine me paululum, ut plangam dolorem meum, antequam vadam ad terram tenebrosam, et opertam mortis caligine. Quid tam maxime a reo et misero peccatore requiris nisi ut conteratur et humiliet se pro delictis suis? In vera contritione, et cordis humiliatione nascitur spes veniæ, reconciliatur perturbata conscientia, recuperatur gratia perdita, tuetur homo a futura ira, et occurrunt sibi mutuo in osculo sancto Deus et pœnitens anima.

4. Humilis peccatorum contritio acceptabile tibi est, Domine, sacrificium, longe suavius odorans in conspectu tuo, quam thuris incesum. Hoc est gratum etiam unguentum, quod sacris pedibus tuis infundi volusti, quia cor contritum, et humiliatum nunquam despexisti. Ibi est locus refugii a facie iræ inimici; ibi emendatur et abluitur quidquid aliunde contractum est in inquinatum.

CHAPTER LII

That a man ought not to reckon himself worthy of consolation, but more worthy of chastisement

1.

O Lord, I am not worthy of Thy consolation, nor of any spiritual visitation; and therefore Thou dealest justly with me, when Thou leavest me poor and desolate. For if I were able to pour forth tears like the sea, still should I not be worthy of Thy consolation. Therefore am I nothing worthy save to be scourged and punished, because I have grievously and many a time offended Thee, and in many things have greatly sinned. Therefore, true account being taken, I am not worthy even of the least of Thy consolations. But Thou, gracious and merciful God, who willest not that Thy works should perish, to show forth the riches of Thy mercy upon the vessels of mercy,(1) vouchsafest even beyond all his own deserving, to comfort Thy servant above the measure of mankind. For Thy consolations are not like unto the discoursings of men.

2. 

What have I done, O Lord, that Thou shouldst bestow any heavenly comfort upon me? I remember not that I have done any good, but have been ever prone to sin and slow to amendment. It is true and I cannot deny it. If I should say otherwise, Thou wouldst rise up against me, and there would be none to defend me. What have I deserved for my sins but hell and everlasting fire? In very truth I confess that I am worthy of all scorn and contempt, nor is it fit that I should be remembered among Thy faithful servants. And although I be unwilling to hear this, nevertheless I will for the Truth’s sake, accuse myself of my sins, that the more readily I may prevail to be accounted worthy of Thy mercy.

3. 

What shall I say, guilty that I am and filled with confusion? I have no mouth to utter, unless it be this word alone, “I have sinned, Lord, I have sinned; have mercy upon me, forgive me.” Let me alone, that I may take comfort a little before I go whence I shall not return even to the land of darkness and the shadow of death.(2) What dost Thou so much require of a guilty and miserable sinner, as that he be contrite, and humble himself for his sins? In true contrition and humiliation of heart is begotten the hope of pardon, the troubled conscience is reconciled, lost grace is recovered, a man is preserved from the wrath to come, and God and the penitent soul hasten to meet each other with a holy kiss.(3)

4. 

The humble contrition of sinners is an acceptable sacrifice unto Thee, O Lord, sending forth a smell sweeter far in Thy sight than the incense. This also is that pleasant ointment which Thou wouldst have poured upon Thy sacred feet, for a broken and contrite heart Thou hast never despised.(4) There is the place of refuge from the wrathful countenance of the enemy. There is amended and washed away whatsoever evil hath elsewhere been contracted.

(1) Romans ix. 23. (2) Job x. 20, 21. (3) Luke xv. 20. (4) Psalm li. 17.

Peccavi, Domine, peccavi: miserere mei, ignosce mihi.

Imitatio Christi III./51. ~ Tunc expedit tibi ad humilia et exteriora opera confugere, et in bonis te actibus recreare.

 51. 

Amikor magasabb rendű dolgokra nem futja az erőnkből, a kisszerűekkel kell szorgalmasan törődnünk 

Fát vágsz és vizet hordasz 

udvart söpörsz 

jó

megvilágosodásra: 

Clausura és szentély 

a kertész metsző kése - 

efféle foglalkozásban

 feltöltődöl.

Tunc expedit tibi ad humilia et exteriora opera confugere, et in bonis te actibus recreare.

I. 

Fiam, lehetetlen az, hogy mindig az erények után való vágyakozás tüzében égj, vagy az elmélkedés magas fokán állj, közbe-közbe az eredeti romlás miatt le kell ereszkedned ahhoz, ami alacsonyabb, s e romlandó élet terhét – tetszik, nem tetszik –, elundorodva hordanod kell. Amíg halandó testben élsz, el-elfog az undor és szíved el-elnehezül. Egyszóval kell, hogy amíg testben élsz, gyakran fölfohászkodj a test terhe miatt, azért, mert képtelen vagy folyton lelki dolgokkal és istenes elmélkedéssel foglalkozni. 

II.

 Ilyenkor jól teszed, ha alacsony, külső foglalatossághoz menekülsz, és a jótettekben üdülsz föl, hogy eljövetelemet, mennyei látogatásomat szilárd reménységgel várd, számkivetettséged, lelked szárazságát türelmesen viseld, míg újra meg nem látogatlak, és minden bajodtól meg nem szabadítlak. Mert majd úgy intézem, hogy elfeledd fáradozásod, szívbeli békét élvezz. Kinyitom előtted az Írásoknak szép zöld mezejét, hogy kitágult szívvel futni kezdj parancsaimnak útján. Akkor majd azt mondod: nem foghatók az evilági szenvedések az eljövendő dicsőséghez, amely fölragyog mibennünk.

Cap. 51. 

Quod humilibus insistendum est operibus, cum deficitur a summis.

1. 

Fili mi, non semper vales in serventiori desiderio virtutum stare nec in altiori gradu contemplationis, sed necesse habes interdum ob originalem corruptelam ad inferiora descendere, et onus corruptibilis vitæ etiam invite et cum tædio portare. Quamdiu mortale corpus geris, tædium senties et gravamen cordis. Oportet ergo sæpe in carne de carnis onere gemere, eo guod non vales spiritualibus studiis, et divinæ contemplationi indefinenter inhærere.

2. 

Tunc expedit tibi ad humilia et exteriora opera confugere, et in bonis te actibus recreare, adventum meum et supernam visitationem firma confidentia exspectare, exilium tuum et ariditatem mentis patienter sufferre, donec iterum a me visiteris, et ab omnibus anxietatibus libereris. Nam faciam te laborum oblivisci, et interna quiete perfrui. Expandam coram te prata scripturarum, ut dilatato corde currere incipas viam mandatorum emorum, et dices: Non sunt condignaæ passiones hujus temproris ad futuram gloriam quæ revelabitur in nobis.

CHAPTER LI

That we must give ourselves to humble works when we are unequal to those that are lofty

1.

“My Son, thou art not always able to continue in very fervent desire after virtues, nor to stand fast in the loftier region of contemplation; but thou must of necessity sometimes descend to lower things because of thine original corruption, and bear about the burden of corruptible life, though unwillingly and with weariness. So long as thou wearest a mortal body, thou shalt feel weariness and heaviness of heart. Therefore thou oughtest to groan often in the flesh because of the burden of the flesh, inasmuch as thou canst not give thyself to spiritual studies and divine contemplation unceasingly.

2. 

“At such a time it is expedient for thee to flee to humble and external works, and to renew thyself with good actions; to wait for My coming and heavenly visitation with sure confidence; to bear thy exile and drought of mind with patience, until thou be visited by Me again, and be freed from all anxieties. For I will cause thee to forget thy labours, and altogether to enjoy eternal peace. I will spread open before thee the pleasant pastures of the Scriptures, that with enlarged heart thou mayest begin to run in the way of My commandments. And thou shalt say, ‘The sufferings of this present time are not worthy to be compared with the glory which shall be revealed in us.’”(1)

(1) Romans viii. 18.

Tunc expedit tibi ad humilia et exteriora opera confugere, et in bonis te actibus recreare.

 

Imitatio Christi III./50. ~ Nam quantum unusquisque est in oculis tuis.

 50. 

Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell ajánlania magát 

 Hetvenhétszerhétszerszer

 bárki kezétől 

 bárahányszor hagyod és

 engeded, hogy 'az' 

megessék. 

Est hæc enim gratia ad amicum tuum, pati et tribulari in mundo pro amore to, quotiescumque et a quocumque et quomodocumque id permiseris fieri.

Nincs menekvés

akárhogy is - jelen Lesz:

 ki-ki annyi, és nem több 

amennyit Te szemedben

 ér'.  

Nam quantum unusquisque est in oculis tuis

I. 

Uram, Istenem, mennyei szent Atyám, légy áldott most és mindörökké! Amint akartad, úgy lett, és amit te cselekszel, mind jó. Benned legyen szolgádnak öröme, ne önmagában vagy valami másban, mert egyedül te vagy az igazi öröm, te vagy az én reményem és koronám, vigasságom és tisztességem, én Uram. Mije van a te szolgádnak, azon túl, amit tőled kapott s meg nem érdemelt? A tiéd minden, amit adtál, amit alkottál. Szegény vagyok én, és ifjúságomtól fogva fáradok, lelkem néha úgy megszomorodik, hogy sírnom kell miatta, máskor meg magára is haragudnia kell, annyi rendetlen kívánság ébred benne. Vágyva vágyom a béke örömére, óhajtom a te fiaidnak békességét, akiket vigasztalásod fényében terelgetsz. Ha békességet adsz, ha szent örömmel árasztasz el, a te szolgád lelkét énekszó tölti be, áhítatos lesz dicséretedben. De ha magadtól megfosztasz, mint gyakran tenni szoktad, képtelen vagyok arra, hogy fussak parancsaid útján, inkább megroskad a térdem, hogy a mellemet verjem, mert nem vagyok már olyan, mint tegnap, tegnapelőtt, amikor homlokomon ragyogott a te világosságod, és a rám zúduló kísértésektől szárnyaid árnyéka oltalmazott. 

II.

 Igazságos és mindenkor dicséretre méltó Atya: eljött az óra, hogy próbára vettessék a te szolgád. Szeretni való Atya, méltó, hogy ebben az órában valamit szenvedjen érted a te szolgád. Örökké tisztelendő Atya, ütött az óra, amelynek elérkezését öröktől fogva eltervezted, hogy egy kis időre külsőképpen elbukjék a te szolgád, de belsőleg mindig veled éljen. Valameddig semmibe vegyék, megalázzák és megfogyatkozzék az emberek előtt, szenvedés, betegség törje meg, hogy az új nap hajnalán újra föltámadjon veled, és mennyei dicsőségbe öltözzék. Szent Atya, te rendelted és akartad így, az lett, amit kiszabtál. Mert kegyelem az a te barátod számára, hogy a világban szenvedhet és zaklattatást állhat ki teérted: bárakárhányszor, bárakárki kezétől engeded, hogy az megessék. A te elhatározásod, a te gondviselésed nélkül s ok nélkül semmi sincs a földön. Jó nekem, Uram, hogy megaláztál, hadd tanuljam rendeléseidet, és elvessem magamtól szívemnek minden fölfuvalkodását és kevélységét. Hasznomra van az, hogy szégyen borítja arcomat, így inkább nálad keresek majd vigasztalást, mint az emberek között. Mert megtanultam ebből a te kifürkészhetetlen ítéletedtől való félelmet, ki az igaz embert együtt ostorozod a hamissal, de nem méltányosság és igazság nélkül. Hála neked, hogy nem könyörültél azon, ami rossz bennem, hanem keserves csapásokkal sújtottál, megsebesítve, falak közé zárva kívül és belül. Nincs, aki megvigasztaljon, mind azok között, akik az ég alatt vannak, csak te, Uram, Istenem, lelkek mennyei orvosa, aki megsebesítesz és meggyógyítasz, az alvilágba vezetsz és visszahozol. Fegyelmező kezed rajtam, és még a vessződ is okulásom. Íme, kedves Atyám, kezedben vagyok én, javító vessződ alatt meghajolok, üsd a hátamat és a nyakamat, hogy görcsös akaratom akaratodhoz hajlítsam. Tégy kezes és alázatos tanítványoddá, amint tenni szoktad, hogy mindenben kívánságod szerint járjak-keljek. Magamat s mindenemet megjavításra neked ajánlom, jobb itt dorgáltatnom, mint a másvilágon. Te mindent tudsz és számon tartasz, semmi sem marad rejtve előtted az ember lelkiismeretében. A jövendő dolgokat tudod, mielőtt megvalósulnak, nincs szükséged rá, hogy valaki tanítson vagy figyelmeztessen arra, ami a világban történik. Te tudod, mi szolgál előmenetelemre, és mekkora zaklatásra van szükségem, hogy a bűnök rozsdája letisztuljon rólam. Tégy velem a te kedves jó akaratod szerint, és ne utáld meg bűnös életemet, senki jobban és világosabban nem ismeri azt, mint egyedül te. Add meg nekem Uram, hogy tudjam, amit tudnom kell, azt szeressem, amit szeretnem kell, azt dicsérjem, ami neked leginkább tetszik, azt becsüljem, ami előtted drága, s vessem meg azt, amit a te szemed szennyesnek lát. Ne engedd, hogy a szemnek külső látása szerint ítéljek, sem hogy az avatatlan emberek fülének hallása szerint nyilatkozzam, hanem igaz ítélettel tegyek különbséget láthatók és szellemiek között, s a te tetszésedet, akaratodat keressem mindig mindenek fölött. Az emberek szimata gyakran megcsalódik, amikor ítéletet kell mondani, evilág barátai is csalódnak, amikor annyira szeretik azt, ami látható. Miben lesz attól jobb az ember, ha a másik ember nagyobbnak tartja? Csalatkozó a másik csalatkozót, hiú a hiút, vak a vakot, tökéletlen a tökéletlent csapja be, ha dicsőíti, s ha alaptalanul dicséri, igazat szólva, inkább meggyalázza. Mert azt mondja az alázatos Szent Ferenc: ki-ki annyi, és nem több amennyit a te szemedben ér. 

Cap. 50. 

Qualiter homo defolatus debet se in manus Dei offerre.

1. 

Domine Deus, sancte Pater, sis nunc et in æternum benedictus, quia sicut vis ita factum est, et quod facis bonum est. Lætetur in te servus tuus, non in se, nec in aliquo alio, quia tu solus lætitia vera, tu spes mea, et corona mea, tu gaudium meum, et honor meus, Domine. Quid habet servus tuus, nisi quod a te accepit, etiam sine merito suo? Tua sunt omnia, quæ dedisti et quæ fecisti. Pauper sum et in laboribus a juventute mea, et contristatur anima mea, nonnunquam usque ad lacrymas, quandoque etiam conturbatur spiritus meus a se propter imminentes passiones.

2. 

Desidero pacis agudium, filiorum tuorum pacis flagito, qui in lumine consolationis a te pascuntur. Si das pacem, si gaudium sanctum infundis, erit anima servi tui plena modulatione, et devota in laude tua. Sed si te subtraxeris sicut sæpissime soles, non poterit currere viam mandatorum tuorum, sed magis ad tundendum pectus genua incurvantur, quia non est illi sicut heri, et nudiustertius, quando lucebat lucerna tua super caput ejus, et sub umbra alarum tuarum protegebatur a tentationibus irruentibus.

3. 

Pater juste, et semper laudande, venit hora, ut probetur servus tuus. Pater amande, dignum est, ut hora hac patiatur pro te aliquid servus tuus. Pater perpetuo venerande, venit hora quam ab æterno præsciebas affuturam, ut ad modicum tempus succumbat foris servus tuus; vivat vero semper apud te intus, paululum vilipendatur, humilietur et deficiet coram hominibus, passionibus conteratur et languoribus, ut iterum tecum in aurora lucis novæ resurgat, et in cælestibus clarificetur. Pater sancte, tu sic ordinasti, et sic voluisti, et hoc factum est quod præcepisti.

4. 

Est hæc enim gratia ad amicum tuum, pati et tribulari in mundo pro amore to, quotiescumque et a quocumque et quomodocumque id permiseris fieri. Sine consilio et providentia tua, et sine causa nihil fit in terra. Bonum mihi, Domine, quod humiliasti me ut discam justificationes tuas, et omnes elatines cordis atque præsumtiones abjiciam. Utile michi, quod confusio cooperuit faciem meam, ut te potius quam homines ad consolandum requiram. Didici etiam ex hoc inscrutabile judicium tuum expavescere, qui affligis justum cum impio, sed non sine æquitate et justitia.

5. 

Gratias tibi, quia non pepercisti malis meis, sed attrivisti me verberibus amaris, infligens dolores et immittens angustias foris et intus. Non est qui me consoletur ex omnibus quæsub cælo sunt, nisi tu, Domine Deus meus, cælestis medicus animarum, qui percutis et sanas, deducis ad inferos et reducis. Disciplina tua super me et virga tua ipsa me docebit.

6. 

Ecce, Pater dilecte, in manibus tuis ego sum; sub virga correctionis tuæ me inclino: percute dorsum meum et collum meum, ut incurvem ad voluntatem tuam tortuositatem meam. Fac me pium et humilem discipulum, sicut bene facere consuevisti, ut ambulem ad omnem nutum tuum. Tibi me et omnia mea ad corrigendum committo: melius est hic corripi quam in futuro. Tu scis omnia et singula, et nihil te latet in humana conscientia. Antequam fiant, nosti ventura, et non opus tibi est ut quis te doceat aut admoneat de his quæ fiunt in terra. Tu scis quid expediat ad profectum meum et quantum deservit tribulatio ad rubiginem vitiorum purgandum. Fac mecum desideratum beneplacitum tuum et ne despicias peccaminosam vitam meam, nulli melius et clarius quam tibi soli notam.

7. 

Da mihi, Domine, scire quod sciendum est, hoc amare quod amandum est, hoc laudare quod tibi summe placet, hoc reputare quod tibi prætiosum apparet, hoc vituperare quod tibi sordescit. Non me sinas secundam visionem oculorum exteriorum judicare, neque secundum auditum aurium hominum imperitorum sententiare: sed in judicio vero de visibilibus et spiritualibus discernere atque super omnia voluntatem beneplaciti tui semper inquirere.

8. 

Falluntur sæpe hominum sensus in judicando; falluntur et amatores sæculi visibilia tantummodo amando. Quid enim homo inde melior, quia reputabitur ab homine major? Fallax fallacem, vanus vanum, cæcus cæcum, infirmus infirmum decipit, dum exaltat et veraciter magis confundit, dum inaniter laudat. Nam quantum unusquisque est in oculis tuis, tantum est et non amplius, ait humilis sanctus Franciscus.

CHAPTER L

How a desolate man ought to commit himself into the hands of God

1.

O Lord, Holy Father, be Thou blessed now and evermore; because as Thou wilt so it is done, and what Thou doest is good. Let Thy servant rejoice in Thee, not in himself, nor in any other; because Thou alone art the true joy, Thou art my hope and my crown, Thou art my joy and my honour, O Lord. What hath Thy servant, which he received not from Thee, even without merit of his own? Thine are all things which Thou hast given, and which Thou hast made. I am poor and in misery even from my youth up,(1) and my soul is sorrowful unto tears, sometimes also it is disquieted within itself, because of the sufferings which are coming upon it.

2. 

I long after the joy of peace; for the peace of Thy children do I beseech, for in the light of Thy comfort they are fed by Thee. If Thou give peace, if Thou pour into me holy joy, the soul of Thy servant shall be full of melody, and devout in Thy praise. But if Thou withdraw Thyself as too often Thou art wont, he will not be able to run in the way of Thy commandments, but rather he will smite his breast and will bow his knees; because it is not with him as yesterday and the day before, when Thy candle shined upon his head,(2) and he walked under the shadow of Thy wings,(3) from the temptations which beset him.

3. 

O Father, righteous and ever to be praised, the hour cometh when Thy servant is to be proved. O beloved Father, it is well that in this hour Thy servant suffer somewhat for Thy sake. O Father, evermore to be adored, as the hour cometh which Thou foreknewest from everlasting, when for a little while Thy servant should outwardly bow down, but always live inwardly with Thee; when for a little while he should be little regarded, humbled, and fail in the eyes of men; should be wasted with sufferings and weaknesses, to rise again with Thee in the dawn of the new light, and be glorified in the heavenly places. O Holy Father, thou hast ordained it so, and so hast willed it; and that is done which Thou Thyself hast commanded.

4. 

For this is Thy favour to Thy friend, that he should suffer and be troubled in the world for Thy love’s sake, how often soever, and by whomsoever and whosoever Thou hast suffered it to be done. Without Thy counsel and providence, and without cause, nothing cometh to pass on the earth. It is good for me, Lord, that I had been in trouble, that I may learn Thy statutes,(4) and may cast away all pride of heart and presumption. It is profitable for me that confusion hath covered my face, that I may seek to Thee for consolation rather than unto men. By this also I have learned to dread Thine unsearchable judgment, who afflictest the just with the wicked, but not without equity and justice.

5. 

Thanks be unto Thee, because Thou hast not spared my sins, but hast beaten me with stripes of love, inflicting pains, and sending troubles upon me without and within. There is none who can console me, of all things which are under heaven, but Thou only, O Lord my God, Thou heavenly Physician of souls, who dost scourge and hast mercy, who leadest down to hell and bringest up again.(5) Thy discipline over me, and Thy rod itself shall teach me.

6. 

Behold, O beloved Father, I am in Thy hands, I bow myself under the rod of Thy correction. Smite my back and my neck that I may bend my crookedness to Thy will. Make me a pious and lowly disciple, as Thou wert wont to be kind, that I may walk according to every nod of Thine. To Thee I commend myself and all that I have for correction; better is it to be punished here than hereafter. Thou knowest all things and each of them; and nothing remaineth hid from Thee in man’s conscience. Before they are, thou knowest that they will be, and Thou needest not that any man teach Thee or admonish Thee concerning the things which are done upon the earth. Thou knowest what is expedient for my profit, and how greatly trouble serveth unto the scrubbing off the rust of sin. Do with me according to Thy desired good pleasure, and despise not my life which is full of sin, known to none so entirely and fully as to Thee alone.

7. 

Grant me, O Lord, to know that which ought to be known; to love that which ought to be loved; to praise that which pleaseth Thee most, to esteem that which is precious in Thy sight, to blame that which is vile in Thine eyes. Suffer me not to judge according to the sight of bodily eyes, nor to give sentence according to the hearing of the ears of ignorant men; but to discern in true judgment between visible and spiritual things, and above all things to be ever seeking after the will of Thy good pleasure.

8. 

Oftentimes the senses of men are deceived in judging; the lovers of the world also are deceived in that they love only visible things. What is a man better because by man he is reckoned very great? The deceiver deceiveth the deceiver, the vain man the vain, the blind man the blind, the weak man the weak, when they exalt one another; and in truth they rather put to shame, while they foolishly praise. For as humble St. Francis saith, “What each one is in Thine eyes, so much he is, and no more.”

(1) Psalm lxxxviii. 15. (2) Job xxix. 3. (3) Psalm xvii. 8. (4) Psalm cxix. 71. (5) Job xiii. 2.

Nam quantum unusquisque est in oculis tuis.

Imitatio Christi III./49. ~ Et humilis subjectio coronabitur gloriose.

 49. 

Mit jelent az örökélet vágya, s mekkora ígéretek bátorítják a küszködőt 

 

Hit s az örök élet 

vágya két legfőbb 

ajándékom 

Súlyod a  

földhöz ne tapasszon

Redde amplissimas supernæ bonitati gratias, quæ tecum sic dignanter agit, clementer visitat, ardenter excitat, potenter sublevat, ne proprio pondere ad terrena labaris. 

 

erőd szabadon szolgáljon:

küzdelemre - tudásod 

rendelkezésemre álljon.

Neque enim hoc cogitatu tuo aut conatu accipis, sed sola dignatione supernæ gratiæ et divini respectus, quatenus in virtutibus, et majori humilitate proficias et ad futura certamina te præpares mihique toto cordis affectu adhærere et serventi voluntate studeas deservire. 

Csúnya az önérdek a 

'szép' vagy az 'igaz':

Felölteni az embert 

- újat: erőből..., 

Non enim est hoc purum et perfectum, quod propria commoditate est infectum. 

 

foltot vet a jóra - s 

piszkos lesz az. De füst nélkül 

ritkán lobban fel a láng...

Fili, sæpe ignis ardet, sed sine fumo flamma non ascendit.  

 

igyekezz inkább hinni és 

hűségben maradni: s 

hasznos dolgot tanul tőled 

a világ.

Ibi reddam gloriam pro contumelia perpessa, pallium laudis pro mærore, pro loco novissimo sedem regni in sæcula. Ibi apparebit fuctus obedientiæ; gaudebit labor pœitentiæ, et humilis subjectio coronabitur gloriose.
 

I. 

Fiam, ha érzed, hogy onnan fölülről lelkedbe árad az örökélet vágya, s azt kívánod, hogy kiléphess a test sátorából, és így arcomnak fényét a változandóság árnyéka nélkül szemlélhesd, akkor nyisd tágra szívedet és egész vágyakozással fogadd magadba ezt a szent sugallatot. Adj sokszorosan hálát a Magasságbeli jóságnak, hogy kegyelmében így bánik veled, nagylelkűen meglátogat, serényen fölserkent, hatalmasan fölragad, hogy saját súlyod a földhöz ne tapasszon. Hiszen mindez nem a te gondolatodból vagy igyekezetedből adódott, hanem csakis a mennyei kegyelem s az isteni irgalom jóvoltából, hogy az erényekben alázatosságod növekedése által is gyarapodjál, fölkészülj a rád váró küzdelmekre, és szíved egész vonzalmával hozzám kapcsolódj, buzgó jóakarattal nekem igyekezz szolgálni. 

II. 

Fiam, sokszor ég a tűz, de füst nélkül nem lobban föl a láng. Éppígy vannak, akikben lobog az odaföntvalók utáni vágy, mégsem szabadok a testi kívánságok kísértésétől. Ezért aztán nem is szánják egészen tisztán Isten dicsőségére azt, amit tőle oly nagy vágyakozással kérnek. Sokszor ilyen a te vágyakozásod is, amelyet olyan hevesnek, sürgetőnek találsz. Bizony nem tiszta és tökéletes az, amire foltot vet az önérdek. Ne azt kérd, ami neked kedves és kellemes, hanem ami nekem örömet és dicsőséget szerez; hiszen ha helyesen rangsorolsz, minden kívánságodnál s mindennél, amit megkívántál, többre kell tartanod az én rendelésemet, és azt kell követned. Tudom kívánságodat, fülembe jutott sűrű fohászkodásod. Már Isten fiainak dicsőséges szabadságában szeretnél lenni, már örömest laknál az örök hajlékban, a boldog mennyei hazában; de nem érkezett még el az az óra, másnak van még itt az ideje, a küzdelem ideje ez; a fáradozásé, a megpróbáltatásé. Kívánod, hogy betöltsön a legnagyobb jó, de most még képtelen vagy elérni. Számíthatsz rám: várakozzál, mondja az Úr, míg el nem jön Isten országa. Még próbatételeket kell kiállnod a földön, sokat kell tanulnod. Időnként részed lesz vigasztalásban, de teljes megelégedésre ne számíts. Szedd hát össze magad, légy erős, hogy szembe tudj fordulni a természettel tettben, tűrésben egyaránt. Kell, hogy felöltsd magadra az új embert, és más férfivá változzál. Gyakran meg kell tenned, ami kedved ellen van, és le kell mondanod arról, ami kedvedre volna. A mások tetszése fontos lesz, hogy neked mi tetszik, nem számít. Mások szavát meghallgatják, a tiédet semmibe veszik. Mások kérnek majd, és kapnak is, te kérsz, de hiába. Másokat nagynak emlegetnek, rólad azonban senki sem beszél. Másokra hol ezt bíznak, hol azt, rólad azt tartják, hogy semmire sem vagy használható. Mindezért természetesen újra meg újra elszomorodol, s nagy dolog lesz, ha némán tűröd az egészet. Ilyesmiben és ehhez hasonlókban vettetik próbára Isten szolgájának hűsége. így mutatkozik meg, mire vitte az önmegtagadásban és önmaga megtörésében. Alig van más valami, amiben úgy és annyira el kellene jutnod a halálig, mint abban, hogy lásd és eltűrd, ami akaratoddal ellenkezik, főképpen akkor, ha olyasmit parancsolnak, amit helytelennek és kevésbé hasznosnak ítélsz. Mivel pedig hatalom alatt állsz, és nem mersz parancsolóddal szembeszegülni, azért nehéznek gondolod, hogy más rendelése szerint járj, és önakaratodról teljesen lemondj. De fontold meg, fiam, milyen nagy a haszna ennek az erőfeszítésnek, milyen rövid ideig tart, s milyen nagy jutalom koronázza; akkor majd nem fogsz zúgolódni miatta, hanem a türelemben nagy vigasztalást találsz. Mert ha most önként lemondasz sok apró akarásról, akaratodnak örök beteljesülését nyered meg a mennyben. Hiszen ott mindent megtalálsz, amit csak akartál, mindent, amire vágyad irányulhatott, ott a tiéd lesz minden jónak teljessége, s nem kell félned, hogy elveszítheted. Ott a te akaratod mindig egy lesz velem, semmit sem kíván külön, magának. Ott majd senki sem szegül ellened, senki sem panaszkodik rád, senki sem vet gáncsot neked, semmi sem áll utadba, hanem minden egyszerre jelen lesz, amit csak kívánsz, minden éhséged megújul, hogy egészen beteljen. Ott koronával fizetek a gyalázat elviseléséért, a dicséret köntösét adom rád a szomorúságért, s az utolsó hely elfogadásáért örök trónusra ültetlek. Ott majd megmutatkozik az engedelmesség gyümölcse, örömre fordul a vezeklés fáradságos gyakorlata, s az alattvalói alázat fejére tündöklő korona kerül. Most hát hajolj csak alázatosan mindenkinek keze alá, ne törődj azzal, ki mondta vagy parancsolta ezt vagy azt, hanem nagy igyekezettel azon légy, hogy akár elöljáró, akár nálad fiatalabb, akár veled egyenlő valamit kér vagy megkíván, mind vedd olyasminek, ami javadra van, s őszinte jószándékkal iparkodj meg is tenni. Törekedjék csak ez erre, az arra, keresse dicsőségét az egyik ebben, a másik abban, s magasztalják csak ezren ezerféleképpen, te ne ebben és ne abban, hanem önmagad megvetésében leld örömed s azontúl egyedül az én tetszésemben, az én becsületem gyarapodásában. Erre kell vágyódnod, ezt választanod, hogy akár élsz, akár halsz, mindig Isten dicsőüljön meg benned.

 

Cap. 49. 

De desiderio æternæ vitæ, et quanta sint certantibus præmia promissa.

 

1. 

Fili mi, cum tibi desiderium æternæ beatitudinis desuper infundi sentis, et de tabernaculo corporis exire concupiscis, ut claritatem meam sine vicissitudinis umbra contemplari possis, dilata cor tuum, et omni desiderio hanc sanctam inspirationem suscipe. Redde amplissimas supernæ bonitati gratias, quæ tecum sic dignanter agit, clementer visitat, ardenter excitat, potenter sublevat, ne proprio pondere ad terrena labaris. Neque enim hoc cogitatu tuo aut conatu accipis, sed sola dignatione supernæ gratiæ et divini respectus, quatenus in virtutibus, et majori humilitate proficias et ad futura certamina te præpares mihique toto cordis affectu adhærere et serventi voluntate studeas deservire.

2. 

Fili, sæpe ignis ardet, sed sine fumo flamma non ascendit. Sic et aliquorum desideria ad cælestia flagrant et tamen a tentatione carnalis affectus liberi non sunt. Idcirco nec omnino pure pro honore Dei agunt quod tam desideranter ab eo petunt. Tale est et sæpe desiderium tuum, quod insinuasti fore tam importunum. Non enim est hoc purum et perfectum, quod propria commoditate est infectum.

3. 

Pete non quod tibi est delectabile et commodum, sed quod mihi acceptabile atque honorificum; quia si recte judicas meam ordinationem tuo desiderio, et omni desiderato præferre debes, ac sequi. Novi desiderium tuum, et frequentes gemitus audivi. Jam velles esse in libertate gloriæ filiorum Dei, jam te delectat domus æterna, et cælestis patria gaudio plena. Sed nondum venit hora ista; sed est adhuc, est aliud temus belli, videlicet tempus laboris et robatinis. Optas summo repleri bono, sed non potes hoc assequi modo. Ego sum, exspecta me, dicit Dominus, donec veniat regnum Dei.

4. 

Probandus es adhuc in terris et in multis exercitandus. Consolatio interdum tibi dabitur, sed copiosa satietas non concedetur. Confortare igitur et esto robustus, tam in agendo quam in patiendo naturæ contraria. Oportet te novum induere hominem, et in alterum virum mutari. Oportet te sæpe agere quod non vis, et quod vis oportet te relinquere. Quod aliis placet, processum habebit; quod tibi placet, ultra non proficiet. Quod alii dicunt, audietur; quod tu dicis, pro nihilo computabitur. Patent alii, et accipient; tu petes nec impetrabis.

5. 

Erunt alii magni in ore hominum; de te autem tacebitur. Aliis hoc vel illud committetur, tu autem ad nihil utilis judicaberis. Nam propter alium natura contristabitur, sed magnum fructum sibi silens reportabit. In his et similibus multis probari solet fidelis Domini servus, qualiter se in omnibus abnegare, et in omnibus frangere quærit. Vix est aliquid tale, in quo tantundem mori indiges, sicut videre et pati, quæ voluntati tuæ adversa sunt; maxime autem cum disconvenientia, et quæ minus tibi utilia apparent, fieri jubentur. Et quia non audes resistere altiori potestati, sub dominio constitutus, ideo durum tibi videtur ad nutum alterius ambulare, et omne proprium sentire omittere.

6. 

Sed pensa, fili, horum fructum laborum, celerem finem atque præmium nimis magnum, et non habebis inde gravamen, sed fortissimum patientiæ tuæ solamen. Nam et pro modica hac voluntate, quam modo sponte deseris, habebis semper voluntatem tuam in cælis. Ibi quippe invenies omne quod volueris, omne quod desiderare potes. Ibi aderit tibi totius facultas boni sine timore amittendi. Ibi voluntas tua una semper mecum; nil cupies extraneum vel privatum. Ibi nullus resistet tibi, nemo de te conqueretur, nemo te impediet, nihil obviabit: sed cuncta desiderata simul erunt præsentia, totumque tuum affectum reficient, et adimplebunt usque ad summum. Ibi reddam gloriam pro contumelia perpessa, pallium laudis pro mærore, pro loco novissimo sedem regni in sæcula. Ibi apparebit fuctus obedientiæ; gaudebit labor pœitentiæ, et humilis subjectio coronabitur gloriose.

7. 

Nunc ergo te inclina humliter sub omnium manibus, nec sit curæ, quia hoc dixerit, ve jusserit: sed hoc magno opere curato, ut sive Prælatus, sive minor au æqualis aliud a te exposcerit vel innuerit, pro bono totum accipias, et sincera voluntate studeas adimplere. Quærat alius hoc, alius illud; glorietur ille in illo, et iste in isto; laudenturque millies mille, tu autem nec isto nec illo: sed tui ipsius gaude contemtu, et in mei solius beneplacito ac honore. Hoc optandum est tibi, ut sive per vitam sive per mortem Deus semper in te glorificetur.

 

CHAPTER XLIX

 1.

Of the desire after eternal life, and how great blessings are promised to those who strive

“My Son, when thou feelest the desire of eternal happiness to be poured into thee from above, and longest to depart from the tabernacle of this body, that thou mayest contemplate My glory without shadow of turning, enlarge thine heart, and take in this holy inspiration with all thy desire. Give most hearty thanks to the Supreme Goodness, who dealeth with thee so graciously, visiteth thee so lovingly, stirreth thee up so fervently, raiseth thee so powerfully, lest thou sink down through thine own weight, to earthly things. For not by thine own meditating or striving dost thou receive this gift, but by the sole gracious condescension of Supreme Grace and Divine regard; to the end that thou mayest make progress in virtue and in more humility, and prepare thyself for future conflicts, and cleave unto Me with all the affection of thy heart, and strive to serve Me with fervent will.

2. 

“My Son, often the fire burneth, but the flame ascendeth not without smoke. So also the desires of some men burn towards heavenly things, and yet they are not free from the temptation of carnal affection. Thus therefore they are not acting with an altogether simple desire for God’s glory when they pray to Him so earnestly. Such, too, is oftentimes thy desire, when thou hast imagined it to be so earnest. For that is not pure and perfect which is tainted with thine own self-seeking.

3. 

“Seek thou not what is pleasant and advantageous to thyself, but what is acceptable and honourable unto Me; for if thou judgest rightly, thou must choose and follow after My appointment rather than thine own desire; yea, rather than anything that can be desired. I know thy desire, and I have heard thy many groanings. Already thou longest to be in the glorious liberty of the children of God; already the eternal home delighteth thee, and the heavenly country full of joy; but the hour is not yet come; there remaineth still another season, even a season of warfare, a season of labour and probation. Thou desirest to be filled with the Chief Good, but thou canst not attain it immediately. I AM that Good; wait for Me, until the Kingdom of God shall come.

4. 

“Thou must still be tried upon earth, and be exercised in many things. Consolation shall from time to time be given thee, but abundant satisfying shall not be granted. Be strong therefore, and be thou brave both in working and in suffering things which are against thy nature. Thou must put on the new man, and be changed into another man. Thou must often do what thou wouldst not; and thou must leave undone what thou wouldst do. What pleaseth others shall have good success, what pleaseth thee shall have no prosperity. What others say shall be listened to; what thou sayest shall receive no heed. Others shall ask and receive; thou shalt ask and not obtain. Others shall be great in the report of men, but about thee shall nothing be spoken. To others this or that shall be entrusted; thou shalt be judged useful for nought.

5. 

“For this cause nature shall sometimes be filled with sadness; and it is a great thing if thou bear it silently. In this and many like things the faithful servant of the Lord is wont to be tried, how far he is able to deny himself and bring himself into subjection in all things. Scarcely is there anything in which thou hast need to mortify thyself so much as in seeing things which are adverse to thy will; especially when things are commanded thee to be done which seem to thee inexpedient or of little use to thee. And because thou darest not resist a higher power, being under authority, therefore it seemeth hard for thee to shape thy course according to the nod of another, and to forego thine own opinion.

6. 

“But consider, My Son, the fruit of these labours, the swift end, and the reward exceeding great; and thou shalt find it no pain to bear them then, but rather the strongest solace of thy patience. For even in exchange for this trifling desire which thou hast readily forsaken, thou shalt always have thy will in Heaven. There verily thou shalt find all that thou wouldst, all that thou canst long for. There thou shalt have all good within thy power without the fear of losing it. There thy will, ever at one with Mine, shall desire nothing outward, nothing for itself. There no man shall withstand thee, none shall complain of thee, none shall hinder, nothing shall stand in thy path; but all things desired by thee shall be present together, and shall refresh thy whole affection, and fill it up even to the brim. There I will glory for the scorn suffered here, the garment of praise for sorrow, and for the lowest place a throne in the Kingdom, for ever. There shall appear the fruit of obedience, the labour of repentance shall rejoice, and humble subjection shall be crowned gloriously.

7. 

“Now therefore bow thyself humbly under the hands of all men; nor let it trouble thee who said this or who ordered that; but take special heed that whether thy superior, thy inferior, or thy equal, require anything from thee, or even show a desire for it; take it all in good part, and study with a good will to fulfil the desire. Let one seek this, another that; let this man glory in this, and that man in that, and be praised a thousand thousand times, but rejoice thou only in the contempt of thyself, and in Mine own good pleasure and glory. This is what thou art to long for, even that whether by life or by death God may be ever magnified in thee.”(1)

(1) Philippians i. 20. 

Et humilis subjectio coronabitur gloriose.