Imitatio Christi III./42. ~ Sine me non valet, nec durabit amicitia.

 42. 

Békességünk emberekben nem gyökerezhetik

 

 Nem szándékunk emberek 

kedvére tenni, 

sőt 

elrontunk minden mesét 

- leromboljuk a 

hiú terveket:

Irgalmasságot 

hirdetünk, 

gnózist - Isten ismeretét.

 

erre a gyakorlati 

ész posztulátuma 

az

Isten létezése 

(Existence of God): 

a 

szükséges garancia. 

Sine me non valet, nec durabit amicitia. 

 

I. 

Fiam, ha békességedet valamely emberi személyben keresed, akit kedvelsz, akivel együtt élsz, állhatatlan leszel és cselekvésre képtelen. De ha a mindig élő és megmaradó igazsághoz fordulsz, akkor nem szomorít meg barátod eltávozása vagy halála. Bennem kell a baráti szeretetnek alapot vetnie, miattam kell szeretned mindazt, akit jónak ítélsz, s nagyon kedvesnek itt a földön. Nélkülem értéktelen és nem is állandó a barátság, hamis és tisztátalan az a szeretet, amit nem én kötök egybe. 

II. 

Annyira meg kell halnod az általad kedvelt emberek iránt érzett hajlandóságaid számára, hogy (amennyiben rajtad áll) azt kell kívánnod, bárcsak minden emberi társaság nélkül maradnál. Az ember annyival közelebb jut Istenhez, minél messzebb szakad minden földi vigasztalástól. Annál magasabbra jut az Istenhez vezető úton, minél mélyebben leereszkedik önmagába, s önmaga előtt minél inkább megsemmisül. Mert aki valami jót magának tulajdonít, megakadályozza azt, hogy Isten kegyelme eljusson hozzá, hisz a Szentlélek kegyelme mindig az alázatos szívet keresi. Ha értenél ahhoz, hogy egészen megsemmisülj, és minden teremtményhez hajló szeretettől kiüresedj, akkor nagy kegyelemmel lakást kellene vennem benned. Amikor a teremtményekre tekintesz, eltávolodol a Teremtő látásától. Tanuld meg azt, hogy Teremtőd kedvéért mindenben legyőzd önmagadat, akkor eljuthatsz Isten ismeretére. Ha valamit rendületlenül szeretsz és áhítasz, bármily csekélység, visszatart a legfőbb jótól és akadályoz annak elérésében. 

Cap. 42. 

Quod pax non est ponenda in hominibus.

1. 

Fili, si ponis pacem tuam cum aliqua persona propter tuum sentire vel convivere, instabilis eris et implacatus. Sed si recursum habes ad semper viventem et manentem veritatem, non contristabit te amicus recedens aut moriens. In me debet amici dilectio stare, et propter me diligendus est quisquis tibi bonus visus est, et multum carus in hac vita. Sine me non valet, nec durabit amicitia; nec est verba et munda dilectio, quam ego non copulo. Ita mortuus esse debes talibus affectionibus dilectorum hominum, ut quantum ad te pertinet sine humano optes esse consortio. Tanto homo magis Deo appropinquat, quanto ab omni solatio terreno longius recedit. Tanto etiam altius ascendit ad Deum, quanto profundius in se descendit, et plus sibi ipsi vilescit.

2. 

Qui autem aliquid boni sibi attribuit, gratiam Dei in se invenire impedit: quia gratia Spiritus sancti cor humile quærit semper. Si scires te perfecte annihilare, atque ab omni creato amore evacurare, tunc deberem in te cum magna gratia emanare. Quando tu respicis ad creaturas, subtrahitur tibi aspectus Creatoris. Disce te in omnibus propter Creatoriem vincere: tunc ad divinam valebis cognitionem pertingere. Quantumcumque modicum sit, si quid inordinate diligitur et respicitur, retardat a summo bono, et vitiat.

CHAPTER XLII

That our peace is not to be placed in men

1.

“My Son, if thou set thy peace on any person because thou hast high opinion of him, and art familiar with him, thou shalt be unstable and entangled. But if thou betake thyself to the ever-living and abiding Truth, the desertion or death of a friend shall not make thee sad. In Me ought the love of thy friend to subsist, and for My sake is every one to be loved, whosoever he be, who appeareth to thee good, and is very dear to thee in this life. Without Me friendship hath no strength or endurance, neither is that love true and pure, which I unite not. Thou oughtest to be so dead to such affections of beloved friends, that as far as in thee lieth, thou wouldst rather choose to be without any companionship of men. The nearer a man approacheth to God, the further he recedeth from all earthly solace. The deeper also he descendeth into himself, and the viler he appeareth in his own eyes, the higher he ascendeth towards God.

2. 

“But he who attributeth anything good to himself, hindereth the grace of God from coming to him, because the grace of the Holy Ghost ever seeketh the humble heart. If thou couldst make thyself utterly nothing, and empty thyself of the love of every creature, then should it be My part to overflow unto thee with great grace. When thou settest thine eyes upon creatures, the face of the Creator is withdrawn from thee. Learn in all things to conquer thyself for thy Creator’s sake, then shalt thou be able to attain unto divine knowledge. How small soever anything be, if it be loved and regarded inordinately, it holdeth us back from the highest good, and corrupteth.”

Sine me non valet, nec durabit amicitia. 

Imitatio Christi III./41. ~ Si recte me inspicio...

 41. 

Minden evilági tisztesség megvetése 

 

Nem illet dicséret 

Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. 

Ha igazlátó szemmel 

Si recte me inspicio 

magamba nézek.

I. 

Fiam, ne vedd a szívedre, ha azt látod, hogy másokat megtisztelnek és fölmagasztalnak, téged meg lenéznek és megaláznak. Tárd ki szívedet az én mennyei trónusom felé, akkor nem keserít majd el a földön élő emberek megvetése. 

II. 

Uram, vakságban vagyunk, és gyakran megtévesztenek a látszatok. Ha igazlátó szemmel magamba nézek, azt kell megállapítanom, hogy soha semmi teremtmény jogtalanságot nem követett el ellenem, ezért jogosan én sem panaszkodhatom terád. Mivel gyakran és súlyosan vétkeztem ellened, akármely teremtmény méltán támad rám. Kijár nekem a szégyenvallás és a megvettetés, téged pedig megillet a dicséret, tisztelet és dicsőség. S ha azon nem igyekszem, hogy örömest viseljem bármely teremtménytől a megvetést, az elhagyatást, azt, hogy egészen semminek lássanak; akkor nem juthatok el a belső békére és megszilárdulásra, sem arra, hogy lélekben megvilágosodjam, és egészen egyesüljek veled. 

Cap. 41. 

De contemtu omnis honoris temporalis.

1. 

Fili, noli tibi attrahere, si videas alios honorari et elevari, te autem despici et humiliari. Erige cor tuum ad me in cælum et non contristabit te contemtus hominis in terris.

2. 

Domine, in cæcitate sumus et vanitate cito seducimur. Si recte me inspicio, nunquam facta mihi est injuria ab aliqua creatura: unde nec juste habeo conqueri adversum te: quia autem frequenter et graviter peccavi tibi, merito armatur contra me omnis creatura. Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. Et nisi ad hoc me præparavero, quod velim libenter ab omni creatura despici et relinqui, atque penitus nihil videri, non possum interius pacificari et stabiliri nec spiritualiter illuminari, neque tibi plene uniri.

CHAPTER XLI

Of contempt of all temporal honour

1.

“My Son, make it no matter of thine, if thou see others honoured and exalted, and thyself despised and humbled. Lift up thine heart to Me in heaven, and then the contempt of men upon earth will not make thee sad.”

2. 

O Lord, we are in blindness, and are quickly seduced by vanity. If I look rightly within myself, never was injury done unto me by any creature, and therefore I have nought whereof to complain before Thee. But because I have many times and grievously sinned against Thee, all creatures do justly take arms against me. Therefore to me confusion and contempt are justly due, but to Thee praise and honour and glory. And except I dispose myself for this, namely, to be willing that every creature should despise and desert me, and that I should be esteemed altogether as nothing, I cannot be inwardly filled with peace and strength, nor spiritually enlightened, nor fully united to Thee.

Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. 

Imitatio Christi III./40. ~ ...et manum porrexeris adjutricem:

 40. 

Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik 

 

Atyám munkálkodik hát 

- kezed én leszek - 

...et manum porrexeris adjutricem: 

én is szüntelen. segít 

és tanít langyos, 

fegyelmezetlen - sótlan - 

ne legyek. 

Ego nisi a te fuero adjutus et interius informatus, totus efficior tepidus et dissolutus.

mennyi e 'kéz' 

a test nélkül... 

Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. 

 

Vagy test nélküle -

semmi..? 

vagy így is minden?

- megérdemel-e némi 

dícséretet vagy mégsem? 

Unde possum gloriari? aut cur appeto reputari? Numquid de nihilo? 

 

I. 

Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az emberfia, hogy meglátogatod? Mi érdeme van az embernek, hogy kegyelmeddel megajándékozod? Panaszkodhatom-e, Uram, ha elhagysz, vagy méltán fölhánytorgathatom, ha nem teszed meg, amire kérlek? Azt bizonyára igazán gondolhatom és mondhatom: Uram, semmi vagyok, semmire sem futja az erőm, magamtól semmi jó nincs bennem, hanem mindenben veszendő vagyok, és a semmibe tartok. Ha te nem segítesz, bensőmben nem tanítasz, egészen langyos és fegyelmezetlen leszek. Te pedig, Uram, mindig ugyanaz vagy, mindörökre jó, igaz és szent maradsz, jól, igazul és szentül teszel mindent, rendeléseid bölcsességedből erednek. Én meg hajlandóbb vagyok a fogyatkozásra, mint az előmenetelre, nem is maradok meg folyton ugyanabban az állapotban, hétszer változik az idő fölöttem. Mindazáltal hamar jobbra fordul sorsom, ha neked úgy tetszik, és kinyújtod segítő kezedet, mert te egymagad, emberi közreműködés nélkül is segíthetsz rajtam, és annyira megkeményíthetsz, hogy aztán nem változik már hol így, hol úgy az arcom, hanem a szívem csak hozzád fordul és benned nyugszik meg. Azért ha értenék ahhoz, hogy egészen elutasítsak minden emberi vigasztalást, akár azért, hogy valódi áhítat ébredjen bennem, akár azért, mert valami arra ösztönöz, hogy téged keresselek, hisz senki ember meg nem vigasztalhat; akkor méltán reménykedhetném a te kegyelmedben, és új meg új vigasztalásod ajándékának méltán örvendenék. 

II. 

Hála neked, akitől minden származik, ami csak sikerült az életemben. Én pedig üresség és semmi vagyok előtted, állhatatlan és gyönge ember. Mivel dicsekedhetem hát vagy mi címen tartok számot az elismerésre? Talán a semmiért? Ez aztán nagy hiúság! Valóban üres dicsekvés, gonosz betegség, rettentő hiúság, mert elszakít az igazi dicsőségtől és megfoszt a mennyei kegyelemtől. Mert míg önmagában tetszeleg az ember, addig a te tetszésedet meg nem lelheti, amíg az emberek elismerése után fut, igazi erényre nem tehet szert. Mert az igazi dicsőség és a szent öröm benned dicsekedni s nem önmagunkban, a te nevedben örvendeni, nem saját erőnkben, és semmi teremtményben kedvünket nem lelni, hacsak nem temiattad. Dicsértessék a te neved, és nem az enyém, magasztalják a te kezed művét, nem az enyémet, áldják a te szent nevedet, nekem meg ne maradjon semmi az emberek dicséretéből. Te vagy az én dicsekvésem, szívem ujjongó öröme, benned dicsekszem, ujjongok egész nap, magamban pedig csak gyarlóságaimmal dicsekedhetem. Keressék a zsidók azt a dicsőséget, amelyet egymásnak adhatnak az emberek, én azt keresem, amelyet egyedül Isten adhat. Mert hiszen minden embertől származó dicsőség, minden földi megtiszteltetés, minden evilági nagyság, ha összevetjük a te örök dicsőségeddel, hiúság és oktalanság. Ó én igazságom és irgalmasságom, én Istenem, boldog Szentháromság, egyedül tiéd a dicséret és a tisztelet, a hatalom és a dicsőség mindörökkön örökké. 

Cap. 40. 

Quod homo nihil boni ex se habet, et de nullo gloriari debet.

1. 

Domine, quid est homo, quod memor sis ejus, aut filius hominis, quia visitas eum? Quid promeruit homo, ut dares illi gratiam tuam? Domine, quid possum conqueri, si deseris me? aud quid juste obtendere possum, si quod peto non feceris? Certe hoc in veritate cogitare possum et dicere: Domine, nihil sum; nihil boni ex me habeo, sed in omnibus deficio, et ad nihil semper tendo. Ego nisi a te fuero adjutus et interius informatus, totus efficior tepidus et dissolutus.

2. 

Tu autem, Domine, semper idem ipse es, et permanes in æternum: semper bonus et justus et sanctus; bene, juste et sancte agens omnia et disponens in sapientia. Sed ego, qui ad defectum magis pronus sum quam ad profectum, non semper sum in uno statu perdurans, quia septem tempora mutantur super me. Verumtamen cito melius sit, cum tibi placuerit, et manum porrexeris adjutricem: quia tu solus sine humano suffragio poteris auxiliari et in tantum confirmare, ut vultus meus amplius in diversa non mutetur, sed in te uno cor meum convertatur et quiescat.

3. 

Unde si bene scirem omnem humanam consolationem abjicere, sive propter devotionem adipiscendam, sive propter necessitatem qua compellor te quærere, quia non est homo qui me consoletur: tunc merito possem de gratia sperare tua, et de dono novæ consolationis exultare.

4. 

Gratias tibi, unde totum venit quotiescumque mihi bene succedit. Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. Unde possum gloriari? aut cur appeto reputari? Numquid de nihilo? et hoc vanissimum est. Vere inanis gloria pestis mala, vanitas maxima, quia a vera trahit gloria, et cælesti spoliat gratia. Dum enim homo complacet sibi, displicet tibi; dum inhiat laudibus humanis, privatur veris virtutibus.

5. 

Est autem vera gloria et exultatio sancta gloriari in te et non in se, gaudere in nomine tuo, non in virtute propria, nec in aliqua creatura delectari nisi propter te. Laudetur nomen tuum, non meum; magnificetur opus tuum, non meum; benedicatur nomen sanctum tuum, non meum; nihil autem attribuatur mihi de laudibus hominum. Tu gloria mea, tu exaltatio cordis mei. In te gloriabor et exultabo tota die; pro me autem nihil, nisi in infirmatibus meis.

6. 

Quærant Judæi gloriam quæ ab invicem est: ego hanc requiram quæ a solo Deo est. Omnis quidem gloria humana, omnis honor temporalis, omnis altitudo mundana æternæ gloriæ tuæ comparata vanitas est et stultitia. O, veritas mea, et misericordia mea Deus meus, Trinitas beata: tibi soli laus, vertus, honor et gloria per infinita sæculorum sæcula.

CHAPTER XL

That man hath no good in himself, and nothing whereof to glory

1.

Lord, what is man that Thou art mindful of him, or the son of man that Thou visitest him?(1) What hath man deserved, that Thou shouldest bestow thy favour upon him? Lord, what cause can I have of complaint, if Thou forsake me? Or what can I justly allege, if Thou refuse to hear my petition? Of a truth, this I may truly think and say, Lord, I am nothing, I have nothing that is good of myself, but I fall short in all things, and ever tend unto nothing. And unless I am helped by Thee and inwardly supported, I become altogether lukewarm and reckless.

2. 

But Thou, O Lord, art always the same, and endurest for ever, always good, righteous, and holy; doing all things well, righteously, and holily, and disposing all in Thy wisdom. But I who am more ready to go forward than backward, never continue in one stay, because changes sevenfold pass over me. Yet it quickly becometh better when it so pleaseth Thee, and Thou puttest forth Thy hand to help me; because Thou alone canst aid without help of man, and canst so strengthen me that my countenance shall be no more changed, but my heart shall be turned to Thee, and rest in Thee alone.

3. 

Wherefore, if I but knew well how to reject all human consolations, whether for the sake of gaining devotion, or because of the necessity by which I was compelled to seek Thee, seeing there is no man who can comfort me; then could I worthily trust in Thy grace, and rejoice in the gift of new consolation.

4. 

Thanks be to Thee, from whom all cometh, whensoever it goeth well with me! But I am vanity and nothing in Thy sight, a man inconstant and weak. What then have I whereof to glory, or why do I long to be held in honour? Is it not for nought? This also is utterly vain. Verily vain glory is an evil plague, the greatest of vanities, because it draweth us away from the true glory, and robbeth us of heavenly grace. For whilst a man pleaseth himself he displeaseth Thee; whilst he gapeth after the praises of man, he is deprived of true virtues.

5. 

But true glory and holy rejoicing lieth in glorying in Thee and not in self; in rejoicing in Thy Name, not in our own virtue; in not taking delight in any creature, save only for Thy sake. Let thy Name, not mine be praised; let Thy work, not mine be magnified; let Thy holy Name be blessed, but to me let nought be given of the praises of men. Thou art my glory, Thou art the joy of my heart. In Thee will I make my boast and be glad all the day long, but for myself let me not glory save only in my infirmities.(2)

6. 

Let the Jews seek the honour which cometh from one another; but I will ask for that which cometh from God only.(3) Truly all human glory, all temporal honour, all worldly exultation, compared to Thy eternal glory, is but vanity and folly. O God my Truth and my Mercy, Blessed Trinity, to Thee alone be all praise, honour, power, and glory for ever and for ever. Amen.

(1) Psalm viii. 4. (2) 2 Corinthians xii. 5. (3) John v. 44.

Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. 

Imitatio Christi III./39. ~ Vigilate et orate, dicit Dominus, ut non intretis in tentationem.

 39. 

Nem szabad elkapkodni ügyes-bajos dolgainkat 

 

 Legyél résen 

Vigilate et orate ut non intretis in temptationem spiritus quidem promptus est caro autem infirma. 

 de laza, 

ösztönös 

is - sőt:

 'ad hoc'

oda én józan 

- paraszti - 

ésszel 

el 

nem juthatok.

...quia parum potest cogitatio mea proficere.  

 

Pszichém 

legjobb

 szándékkal

is hol 

erre húz 

hol arra

...sed magis de uno vel in aliud nos impellunt. 

mozdít, lendít, 

ösztönöz. 

 

Vigilate et orate ut non intretis in temptationem spiritus quidem promptus est caro autem infirma. 

( Mt 26,41 ) 

I. 

Fiam, bízd csak rám mindig a te ügyedet, én majd jól elrendezem a maga idejében. Várd meg, míg intézkedem, hasznod lesz belőle. Uram, szíves-örömest rád bízom minden ügyemet, mert saját fejtörésemmel nem sokra jutok. Bár ne fürkészném annyira a jövendőt, hanem inkább habozás nélkül tetszésedre bíznám magamat. 

II. 

Fiam, gyakran megesik, hogy valaki igen-igen munkálkodik azon, amit megkívánt, s amikor aztán eléri, mást gondol, mert ugyanazzal a dologgal kapcsolatban a kívánságok nem mindig azonosak, inkább hol erre, hol arra ösztönöznek. Nem kis teljesítmény tehát, hogy az ember bármily kicsiny ügyben is teljesen Istenre bízza magát. Az ember igazi előmenetele önmaga megvetése. Aki önmagát megtagadta, nagyon szabad és nyugodt. De az ősellenség, minden jónak ellenzője nem fárad bele abba, hogy kísértsen, éjjel, nappal veszedelmes cselvetéseivel vesz körül, hátha egy óvatlan pillanatban tőrbe ejthet. Virrasszatok és imádkozzatok, mondja az Úr, hogy kísértésbe ne essetek. 

 

Cap. 39. 

Quod non sit importunus in negociis.

 

1. 

Fili, committe mihi semper causam tuam, ego bene disponam in tempore suo. Exspecta ordinationem meam et senties exinde profectum.

2. 

Domine, satis libenter omnes res tibi committo, quia parum potest cogitatio mea proficere. Utinam non multum adhærerem futuris eventibus, sed ad beneplacitum tuum me incunctanter offerrem.

3. 

Fili mi, sæpe homo rem aliquam agitat, quam desiderat: sed cum ad eam pervenerit, aliter incipit sentire, quia affectiones circa idem non sunt durabiles, sed magis de uno vel in aliud nos impellunt. Non est ergo minimum etiam in minimis se relinquere.

4. 

Verus profectus hominis est abnegatio sui ipsius, et homo abnegatus valde liber est et securus. Sed antiquus hosti, omnibus bonis adversans, a tentatione non cessat, et die noctuque graves molitur insidias, si forte in laqueum deceptionis possit præcipitare incautum. Vigilate et orate, dicit Dominus, ut non intretis in tentationem.

CHAPTER XXXIX

That man must not be immersed in business

1.

“My Son, always commit thy cause to Me; I will dispose it aright in due time. Wait for My arrangement of it, and then thou shalt find it for thy profit.”

2. 

O Lord, right freely I commit all things to Thee; for my planning can profit but little. Oh that I did not dwell so much on future events, but could offer myself altogether to Thy pleasures without delay.

3. 

“My Son, a man often striveth vehemently after somewhat which he desireth; but when he hath obtained it he beginneth to be of another mind, because his affections towards it are not lasting, but rather rush on from one thing to another. Therefore it is not really a small thing, when in small things we resist self.”

4. 

The true progress of man lieth in self-denial, and a man who denieth himself is free and safe. But the old enemy, opposer of all good things, ceaseth not from temptation; but day and night setteth his wicked snares, if haply he may be able to entrap the unwary. Watch and pray, saith the Lord, lest ye enter into temptation.(1)

(1) Matthew xxvi. 41.

 

Vigilate et orate, dicit Dominus, ut non intretis in tentationem.

Imitatio Christi III./38. ~ Qui transitoria intuentur sinistro oculo, et dextro cælestia, quos temporalia non trahunt ad inhærendum.

 38. 

Jól kell rendeznünk külső dolgainkat, s veszedelem idején Istenhez kell folyamodnunk 

 

 

Gőzt! a dugattyúra..., a 

ερως/αγάπη και αντιπάθεια 

 lélek irtózik 

a rossztól!

Qui transitoria intuentur sinistro oculo, et dextro cælestia, quos temporalia non trahunt ad inhærendum. 

s löki el 

hogy ölelje fel 

magához 

- ahogy a Mester 

te se hagyd rendetlenül 

e világot. 

Et instituta a summo Opifice, qui nil inordinatum reliquit in sua creatura. 

 

 

I. 

Fiam, azon kell lenned szorgalmasan, hogy bárhol és bármi külső tevékenységben, foglalatosságban belsőleg szabad légy, magadon hatalommal bírj, hogy mindennek te légy az ura, ne külső elkötelezettségeid uralkodjanak terajtad, hogy gazdája és irányítója légy tetteidnek, ne rabszolgája. Légy inkább független és igaz héber, aki Isten fiainak szabad sorsára jutott, fölötte van a mostan-valóknak és rálát az örökkévalókra, balszemmel néz arra, ami múlandó, jobb szemével a mennyei dolgokat méregeti, az ideigtartó javak nem tudják magukhoz kötni, inkább ő állítja be azokat a jó szolgálatába, ahogyan Isten rendelte, és a legfőbb mester célba irányította mind, hiszen az semmit sem hagyott a teremtett világban rendetlenül. 

II.

 Ha az események forgandóságában nem állsz meg a külső látszatnál, nem testi szemmel vizsgálgatod, amit látsz vagy hallasz, hanem mindennel bemégy, mint Mózes, a szövetség sátrába, hogy Istennel tanácskozzál, akkor gyakran hallani fogod Isten feleletét, és sok mostanvaló meg eztán következő dologra nézve oktatást kapsz. Mert lám Mózes mindig visszavonult a szövetség sátrába, hogy kétségeit s a fölvetődő kérdéseket megoldja, az imádkozásban keresett segítséget, úgy tudta elhárítani a veszedelmeket és az emberek gonoszságát. Így kell neked is visszavonulnod szíved rejtekébe, hogy buzgóbban tudd kérni Isten segítségét. Lám, azt olvassuk, hogy a gábaoniták azért tudták becsapni Józsuét meg az izraelitákat, mert azok Isten szavát előbb meg nem kérdezték, könnyen hittek a mézes-mázos beszédnek, s a tettetett jámborságtól hagyták magukat félrevezetni.

 

Cap. 38. 

De bono regimine in externis, et recursu ad Deum in periculis.

 

1. 

Fili, ad istud diligenter tendere debes, ut in omni loco, actione seu occupatione externa sis intus liber, et tui ipsius potens, et sint omnia sub te, et tu non sub eis, ut sis dominus actionum tuarum, et rector, non servus, nec emptitius, sed magis exemtus verusque Hebræus, in fortem ac libertatem transiens filiorum Dei; qui stant supra præsentia et speculantur æterna; qui transitoria intuentur sinistro oculo, et dextro cælestia, quos temporalia non trahunt ad inhærendum, sed trahunt ipsi ea magis ad bene serviendum, prout ordinata sunt a Deo, et instituta a summo Opifice, qui nil inordinatum reliquit in sua creatura.

2. 

Si autem in omni eventu stas non in apparentia externa, nec oculo carnali lustras visa vel audita, sed mox in qualibet causa intras cum Moyse in tabernaculum ad consulendum Dominum: et audies nonnunquam divinum responsum et redies instructus de multis præsentibus et futuris. Semper enim Moyses recursum habuit ad tabernaculum pro dubiis et quæstionibus solvendis fugitque ad oratiois adjutorium pro periculis et improbitatibus hominum sublevandis. Sic et tu confugere debes in cordis tui secretarium divinum intentius implorando auxilium. Propterea namque Josue, et filii Israel a Gabaonitis leguntur decepti, quia os Domini non prius interrogaverunt, sed nimium creduli dulcibus sermonibus falsa pietate delusi sunt.

 

CHAPTER XXXVIII

Of a good government in external things, and of having recourse to God in dangers

 

1.

 

“My Son, for this thou must diligently make thy endeavour, that in every place and outward action or occupation thou mayest be free within, and have power over thyself; and that all things be under thee, not thou under them; that thou be master and ruler of thy actions, not a slave or hireling, but rather a free and true Hebrew, entering into the lot and the liberty of the children of God, who stand above the present and look upon the eternal, who with the left eye behold things transitory, and with the right things heavenly; whom temporal things draw not to cleave unto, but who rather draw temporal things to do them good service, even as they were ordained of God to do, and appointed by the Master Workman, who hath left nought in His creation without aim and end.

 

2. 

 

“And if in any chance of life thou stand not in outward appearances, nor judgest things which are seen and heard by the fleshly sense, but straightway in every cause enterest with Moses into the tabernacle to ask counsel of God; thou shalt hear a divine response and come forth instructed concerning many things that are and shall be. For always Moses had recourse to the tabernacle for the solving of all doubts and questionings; and fled to the help of prayer to be delivered from the dangers and evil deeds of men. Thus also oughtest thou to fly to the secret chamber of thy heart, and earnestly implore the divine succour. For this cause we read that Joshua and the children of Israel were deceived by the Gibeonites, that they asked not counsel at the mouth of the Lord,(1) but being too ready to listen to fair speeches, were deceived by pretended piety.”

(1) Joshua ix. 14.

 

Et instituta a summo Opifice, qui nil inordinatum reliquit in sua creatura. 

 

Imitatio Christi III./37. ~ Et mihi aeternaliter vivere.

 37. 

Szívünk szabadságának ára a tiszta és teljes lemondás önmagunkról 

A belső béke, belső 

béke, a béke 

belső. 

et frueris magna interna pace.

 Folyton imádkozz...( s nagy békét fogsz élvezni )

Dicebat autem et parabolam ad illos quoniam oportet semper orare et non deficere.  

magadból lépj ki

File, relinque te, et invenies me. 

- hogyan lehetséges ez:

nem magyarázta el.

Az igazi szabadság, 

nem szabadulás 

fel: hanem bensőséges 

bizalmas viszony

Hi ad veram puri cordis libertatem, et jucundæ familiaritatis meæ gratiam non pertingent. 

- hogyan lehetséges ez:

nem magyarázta el.

 

halj magadnak meg

hogy örökké élj nekem

tibi mori, et mihi æternaliter vivere. 

Hogyan lehetséges ez:

nem magyarázta el. 

 

Egyszer példabeszédet mondott nekik arról, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.

( Lk 18,1 ) 

 

I. 

Fiam, lépj ki önmagadból, és megtalálsz engem. Ne válogass, semmit se nézz a magadénak, mindig nyertes leszel. Mert mindig új meg új kegyelemben lesz részed, mihelyt önmagadról lemondasz, és nem kevélykedel. 

II. 

Uram, hányszor bízzam rád magam, mi mindenben mondjak le önmagamról? Mindig és mindenkor, kicsiben is, nagyban is. Nincs semmi kivétel: azt kívánom, hogy mindent levess magadról. Különben hogy lehetnél az enyém, és én hogy a tiéd, ha önakaratodból kívül is, belül is ki nem vetkezel? Minél gyorsabban megteszed ezt, annál jobb lesz a dolgod, minél teljesebben, őszintébben, annál kedvesebb leszel az én szememben, annál nagyobb lesz a te nyereséged is. Némelyek lemondanak önmagukról, de nem egészen, mert nem bíznak teljesen Istenben, s azért azon vannak, hogy magukról gondoskodjanak. Némelyek első odaadásukban egészen fölkínálkoznak, de később a kísértések szorításában visszatérnek ahhoz, ami az övék, s azért aztán alig gyarapodnak a jóban. Ezek a tiszta szív igazi szabadságára s a velem való bensőséges jóviszony kegyelmére szert nem tehetnek, ha előbb teljesen le nem mondanak magukról s naponta föl nem áldozzák magukat, enélkül nincs és nem is lesz közöttünk termő egyesülés. 

III. 

Igen gyakran mondtam neked, s most újra mondom: lépj ki önmagadból, bízd rám magadat, akkor eláraszt a belső békesség öröme. Egészet adj az egészért, semmit ki ne végy, semmit vissza ne kérj, állj meg énbennem tisztán és rendületlen, akkor a tiéd leszek. Legyen szabad a szíved, akkor nem győz le a sötétség. Ezen igyekezz, ezért fohászkodj, erre vágyakozzál: hogy mindent levethess, ami a tiéd, s meztelen követhesd a mezítelen Jézust, hogy meg tudj halni magadnak, s örökké élj nekem. Akkor elenyészik minden hívságos gondolat, méltatlan háborgás, fölösleges gond. Akkor a mértéktelen félelem is visszavonul, és meghal a rendetlen szeretet. 

Cap. 37. 

De pura et integra resignatione cordis ad obtinendam sui libertatem.

1. 

File, relinque te, et invenies me; sta sine electione, et omni proprietate et semper lucraberis. Nam et adjicietur tibi amplior gratia statim, ut te resignaveris nec resumpseris.

2. 

Domine, quoties me resignabo? et in quibus me relinquam?

3. 

Semper et in omni hora: sicut in parvo, sic et in magno. Nihil excipio, sed in omnibus te nudatum inveniri volo. Alioquin quomodo poteris esse meus et ego tuus, nisi fueris ab omni propria voluntate intus et foris spoliatus? Quanto celerius hoc agi, tanto melius habebis; et quanto plenius et sincerius, tanto mihi plus placebis, et amplius lucraberis.

4. 

Quidam se resignant, sed cum aliqua exceptione: non enim plene in Deo confidunt; ideo providere sibi satagunt. Quidam etiam primo offerunt totum, sed postea tentatione pulsante ad propria redeunt; ideo minime in virtute proficiunt. Hi ad veram puri cordis libertatem, et jucundæ familiaritatis meæ gratiam non pertingent, nisi integra resignatione, et quotidiana sui immolatione prius facta, sine qua non stabit, nec stat unio fruitiva.

5. 

Dixi tibi sæpissime et iterum nunc dico: Relinque te, resigna te, et frueris magna interna pace. Da totum pro toto, niihil exquire, nil repete, sta pure et inhæsitanter in me, et habebis me. Eris liber in corde, et tenebræ non conculcabunt te. Ad hoc conare, hoc ora, hoc stude desiderare, ut ab omni proprietate possis exspoliari et nudus nudum Jesum sequi, tibi mori, et mihi æternaliter vivere. Tunc deficient omnes vanæ phantasiæ, conturbationes iniquæ, et curæ superfluæ. Tunc etiam recedet immoderatus timor, et inordinatus amor morietur.

CHAPTER XXXVII

Of pure and entire resignation of self, for the obtaining liberty of heart

1

“My Son, lose thyself and thou shalt find Me. Stand still without all choosing and all thought of self, and thou shalt ever be a gainer. For more grace shall be added to thee, as soon as thou resignest thyself, and so long as thou dost not turn back to take thyself again.”

2. 

O Lord, how often shall I resign myself, and in what things shall I lose myself?

3. 

“Always; every hour: in that which is little, and in that which is great. I make no exception, but will that thou be found naked in all things. Otherwise how canst thou be Mine and I thine, unless thou be inwardly and outwardly free from every will of thine own? The sooner thou dost this, the better shall it be with thee; and the more fully and sincerely, the more thou shalt please Me, and the more abundantly shalt thou be rewarded.

4. 

“Some resign themselves, but with certain reservations, for they do not fully trust in God, therefore they think that they have some provision to make for themselves. Some again at first offer everything; but afterwards being pressed by temptation they return to their own devices, and thus make no progress in virtue. They will not attain to the true liberty of a pure heart, nor to the grace of My sweet companionship, unless they first entirely resign themselves and daily offer themselves up as a sacrifice; without this the union which bringeth forth fruit standeth not nor will stand.

5. 

“Many a time I have said unto thee, and now say again, Give thyself up, resign thyself, and thou shalt have great inward peace. Give all for all; demand nothing, ask nothing in return; stand simply and with no hesitation in Me, and thou shalt possess Me. Thou shalt have liberty of heart, and the darkness shall not overwhelm thee. For this strive thou, pray for it, long after it, that thou mayest be delivered from all possession of thyself, and nakedly follow Jesus who was made naked for thee; mayest die unto thyself and live eternally to Me. Then shall all vain fancies disappear, all evil disturbings, and superfluous cares. Then also shall immoderate fear depart from thee, and inordinate love shall die.”

Dicebat autem et parabolam ad illos quoniam oportet semper orare et non deficere.  

Imitatio Christi III./36. ~ Quis es tu, ut timeas a mortali homine?

 36. 

Semmit sem számít az emberek ítélete 

Mindenkinek eleget

tenni nem lehet

Pál apostol mindenki 

mindene lett 

Et si Paulus studuit omnibus in Domino placere, et omibus omnia factus est, tamen etiam pro minimo duxit, quod ab humano die judicatus fuerit.

 de

- ő sem tetszett egyeseknek.

Multi multa loquuntur et ideo parva fides est adhibenda. Sed et omnibus satis esse non est possibile. 

 

Ki az ki emberektől 

félhet 

Quis es tu, ut timeas a mortali homine?

 - Magának 

árt ki rendetlenül él:

rosszkor és rosszul 

hallgat vagy beszél.

Quis potest in te aliquid? Verbis, aut injuriis sibi potius nocet, quam tibi; nec poterit judicium 

 

Sohasem vétett Pál rossz 

szavaival vagy 

némasága miatt. 

Respondit tamen interdum, ne infirmis pro sua taciturnitate generaretur scandalum.

 - hát 

félnie sem kellett.

...atque pro libitu suo quæque jactantium se defendit. 

Emberektől az fél

- csak magának árt -

 ki rosszkor 

és 

rosszul hallgat vagy beszél.

Quis potest in te aliquid? Verbis, aut injuriis sibi potius nocet, quam tibi; nec poterit judicium 

I. 

Fiam, gyökereztesd szívedet erősen az Úrba, és ne félj az emberek ítéletétől, ha lelkiismereted igaznak, ártatlannak jelent ki. Jó és víg dolog így szenvedni, nehezére sem eshetik annak, aki igazán alázatos, és inkább Istenben bízik, mint önmagában. Sokan sokfélét beszélnek, nagyon nem kell hát adni rájuk. Mindenkinek eleget tenni úgysem lehet. Lám, Szent Pál igyekezett azon, hogy mindenkinek tessék az Úrban, és mindenkinek mindene lett, de közben mégis legkisebb gondja volt, hogy az emberek hogyan ítélnek róla. Eleget fáradott mások épülésén, üdvösségén, amennyire rajta állt, tőle telt, de hogy olykorolykor mások megítéljék, megvessék, el nem kerülhette. Azért mindent Istenre hagyott, aki mindent átlát, s a hamisan szólók, a hívságos, hazug gondolatokat hánytorgatók, a kedvük szerint mindent össze-vissza beszélők ellen türelemmel és alázatosan védekezett. Mégis felelt nekik, hogy hallgatása miatt a gyöngék meg ne botránkozzanak. 

II. 

Ki vagy te, hogy halandó embertől félsz? Ma van, holnap már nem lesz sehol. Istentől félj, akkor emberek rettentése meg nem ijeszt. Mit árthat neked bárki szavával, rágalmaival? Inkább magának árt, mint teneked, Isten ítélete utoléri, akárki is. Te Istenen tartsd a tekinteted, ne viaskodjál vénasszonyhoz illő szavakkal. Ha most úgy látszik is, hogy legyőztek, megszégyenültél, érdemtelen, emiatt ne háborogj, türelmetlenséggel dicsőségedet meg ne fogyaszd, inkább hozzám emeld szemedet, az égbe, én elég hatalmas vagyok ahhoz, hogy minden szégyenből és gyalázatból kimentselek, meg is fizetek mindenkinek az érdeme szerint. 

Cap. 36. 

Contra hominum vana judicia.

1. 

Fili, jacta cor tuum firmiter in Domino; et humanum ne metuas judicium, ubi te conscientia pium reddit insontem. Bonum est et beatum taliter pati: nec hoc erit grave humili cordi et Deo magis quam sibi ipsi confidenti. Multi multa loquuntur et ideo parva fides est adhibenda. Sed et omnibus satis esse non est possibile. Et si Paulus studuit omnibus in Domino placere, et omibus omnia factus est, tamen etiam pro minimo duxit, quod ab humano die judicatus fuerit.

2. 

Egit satis pro aliorum ædificatione et salute, quantum in se erat, et poterat: sed ne ab aliis aliquando judicaretur, vel non despiceretur, cohibere non potuit. Ideo totum commisit Deo, qui totum noverat; et patientia et humilitate contra ora loquentium iniqua, ac etiam vana et mundana cogitatantiam, atque pro libitu suo quæque jactantium se defendit. Respondit tamen interdum, ne infirmis pro sua taciturnitate generaretur scandalum.

3. 

Quis es tu, ut timeas a mortali homine? Hodie est, et cras non comparet. Deum time, et hominum pavores non expavesces. Quis potest in te aliquid? Verbis, aut injuriis sibi potius nocet, quam tibi; nec poterit judicium Dei fugere quicumque est ille. Tu habe Deum præ oculis, et noli contendere verbis querolosis. Quod si ad præsens videris succumbi, et confusionem pati quam non meruisti, non indigneris ex hoc neque per impatientiam minuas coronam tuam. Sed ad me potius respice in cælum, qui potens sum eripere ab omni confusione et injuria et unicuique reddere secundum opera sua.

CHAPTER XXXVI

Against vain judgments of men

1.

“My Son, anchor thy soul firmly upon God, and fear not man’s judgment, when conscience pronounceth thee pious and innocent. It is good and blessed thus to suffer; nor will it be grievous to the heart which is humble, and which trusteth in God more than in itself. Many men have many opinions, and therefore little trust is to be placed in them. But moreover it is impossible to please all. Although Paul studied to please all men in the Lord, and to become all things to all men,(1) yet nevertheless with him it was a very small thing that he should be judged by man’s judgment.”(2)

2. 

He laboured abundantly, as much as in him lay, for the building up and the salvation of others; but he could not avoid being sometimes judged and despised by others. Therefore he committed all to God, who knew all, and by patience and humility defended himself against evil speakers, or foolish and false thinkers, and those who accused him according to their pleasure. Nevertheless, from time to time he replied, lest his silence should become a stumbling-block to those who were weak.

3. 

“Who art thou, that thou shouldst be afraid of a man that shall die? To-day he is, and to-morrow his place is not found. Fear God and thou shalt not quail before the terrors of men. What can any man do against thee by words or deeds? He hurteth himself more than thee, nor shall he escape the judgment of God, whosoever he may be. Have thou God before thine eyes, and do not contend with fretful words. And if for the present thou seem to give way, and to suffer confusion which thou hast not deserved, be not angry at this, nor by impatience diminish thy reward; but rather look up to Me in heaven, for I am able to deliver thee from all confusion and hurt, and to render to every man according to his works.”

(1) 1 Corinthians ix. 22. (2) 1 Corinthians iv. 3.

Quis es tu, ut timeas a mortali homine?