Imitatio Christi III./46. ~ Fili, sta firmiter et spera in me.

 46. 

Ellenséges szavak nyílzáporában Istenbe vethetjük bizalmunkat 

Te egy senki vagy, - mondta 

kollégám egyszer: 

az ördögnek sem kellesz - 

a szó átrepül 

a 

levegőn..., 

Quid enim sunt verba, nisi verba? per aerem volant, sed lapidem non lædunt. 

és

próbál: 

de nem tapad:

nem 

tud a 

Gonosz fogást találni 

rajtad.

Et si injuste aliquid contra eum prolatum fuerit, non multum curabit; sed nec vane exultabit, si per alios rationabiliter excusetur. 

I. 

Fiam, állj meg keményen, és vesd belém bizalmad. Hiszen a szó csak szó: átrepül a levegőn, de a követ meg nem sértheti. Ha elevenedbe talál, gondolj arra, hogy örömest megjavulsz. Ha lelkiismereted nem vádol semmiről, szánd rá magad, hogy Istenért ezt is jó kedvvel elviseld. Igazán nem nagy dolog, hogy olykor-olykor keményebb szót kell hallanod, ha már ostorcsapást el nem viselhetsz. S vajon miért hat szívedig az ilyen semmiség, ha nem azért, mert még test szerint gondolkodol, és többre tartod az emberek szavát, mint kellene. Így aztán mivel félsz attól, hogy megutálnak, azt sem akarod, hogy hibáidért megrójanak, s azonnal olcsó mentségek mögé bújsz. De szállj csak magadba, belátod, hogy él még benned a világ, s az emberek tetszését keresed. Lám, kerülni akarod azt, hogy megalázzanak, hogy hibáid miatt megszégyenülj, nyilvánvaló tehát, hogy nem vagy igazán alázatos, nem haltál meg teljesen a világnak, sem a világot magadban keresztre nem feszítetted. De figyelj az én szavamra, akkor nem háborít majd ezer emberi szó sem. Ha mindent összehordanának is ellened, amit csak gonoszság kigondolhat, mit árthat neked, ha mind hallatlanra veszed, s egy szálkánál többre nem becsülöd? Vajon kihúzhatják-e csak egy szál hajad is? De akinek nincs helyén a szíve, s tekintetét nem Istenre veti, azt könnyen megrendíti a gyalázkodó emberi szóbeszéd. Aki viszont énbennem bízik, s nem vigyáz kényesen a maga becsületére, azt emberektől való félelem meg nem köti. Mert én minden titoknak bírája és ismerője vagyok, tudom, mi hogy esett, ki sértett, ki tűrt. Tőlem való az a mondás: én engedtem, hogy ez megessék, s így nyilvánvalóvá legyen, mi szándék munkál sokak szívében. Én ítélem meg, ki bűnös, ki ártatlan, de előbb mind a kettőt próbára vetem, azért nem nyilvánítom ki ítéletemet. Az emberek tanúbizonysága sokszor megcsal, az én ítéletem igaz, állandó, meg nem másítható. Többnyire titokban marad, egy-egy tételét kevesen ismerik, de sosem téved, nem is tévedhet, akkor sem, ha igazságtalannak tűnik fel a balgák előtt. Hozzám kell hát fordulnod minden ítéletben, ahelyett, hogy saját tetszésedre támaszkodnál. Az igaz ember nem vall szégyent, akármit mér is rá az Isten. Ha valamit igaztalanul fölhoznak ellene, nem sokba veszi. De akkor sem vigad hívságosan, ha mások okosan szót emelnek érte. Mert váltig arra gondol, hogy én vagyok a szívek és vesék vizsgálója, aki nem külső szín és emberi látszat szerint ítélek. Az én szememben pedig nemegyszer vétkesnek bizonyul, amit az emberek ítélete dicséretesnek állít. 

II. 

Uram Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen gyarló és álnok az ember; légy erősségem, hogy minden bizalmamat beléd vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem. Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illő, hogy ha dorgálnak, megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek. Bocsásd meg nekem, kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add meg nekem a nagyobb türelem ajándékát. Mert többet ér nekem a te fogyhatatlan irgalmad, amely bocsánatot ígér, mint az én vélt igazságom, amely lelkiismeretem félhomályos titkait védelmezi. S még ha lelkiismeretem egészen tiszta is, akkor sem kereshetem abban önigazolásom, mert irgalmad nélkül előtted semmi élő igaznak nem bizonyul.

Cap. 46. 

De confidentia in Deo habenda, quando insurgunt verborum jacula.

1. 

Fili, sta firmiter et spera in me. Quid enim sunt verba, nisi verba? per aerem volant, sed lapidem non lædunt. Si reus es, cogita, quod libenter velis emendare. Si nihil tibi conscius es, pensa: pensa quod velis libenter pro Deo hoc sustinere. Parum satis est ut vel verba interdum sustineas, qui necdum fortia verbera tolerare vales. Et quare tam parva tibi ad cor transeunt: nisi quia adhuc carnalis es, et homines magis, quam oportet, attendis? Nam quia despici metuis, reprehendi pro excessibus non vis, et excusationum quæris umbracula.

2. 

Sed inspice te melius, et cognosces quia vivit adhuc in te mundus, et vanus amor placendi hominibus. Cum enim bassari refugis, et confundi etiam pro defectibus, constat utique, quod nec verus humilis sis, nec vere mundo mortuus, nec tibi mundus crucifixus. Sed audi verba mea, et non curabis decem millia hominum verba. Ecce, si cuncta contra te dicerentur quæ fingi malitionsissime possunt, quid tibi noceret, si omnino transire permitteres, nec plus, quam festucam perpenderes? Numquid vel unum capillum tibi etrahere possent?

3. 

Sed qui cor intus non habent, nec Deum præ ocuis, facile faciliterque verbo moventur vituperationis. Qui autem in me confidit, nec proprio judicio stare appetit, absque humano terrore erit. Ego sum enim judex, et cognitor omnium secretorum; Ego scio, qualiter res acta est; Ego injuriantem novi, et sustinentem. A me exiit verbum istud; me permittente hoc accidit, ut revelentur ex multis cordibus cogitationes. Ego reum et innocentem judicabo; sed utrumque occulto judicio volui probare ante.

4. 

Testimonium hominum sæpe salit; meum judicium verum est, stabit et non subvertetur. Latet plerumque, et paucis ad singula patet; numquam tamen errat, nec errare potest, etiamsi oculis insipientium non rectum videatur. Ad me ergo recurrendum est in omni judicio, nec proprio innitendum arbitrio; justus enim non conturbabitur, quidquid a Deo ei acciderit. Et si injuste aliquid contra eum prolatum fuerit, non multum curabit; sed nec vane exultabit, si per alios rationabiliter excusetur. Pensat namque quia ego sum scrutans corda et renes; qui non judico secundum faciem et humanam apparentiam. Nam sæpe etiam oculis meis reperitur culpabile, quod hominum judicio creditur laudabile.

5. 

Domine Deus, judex juste, fortis et patiens, qui hominum nosti fragilitatem et pravitatem, esto robur meum, et tota fiducia mea; non enim mihi sufficit conscientia mea. Tu nosti, quod ego non novi, et ideo in omni reprehensione me humiliare debui, et mansuete sustinere. Ignosce ergo mihi propitius, quoties sic non egi; et dona iterum gratiam amplioris sufferentiæ. Melior est enim mihi tua copiosa misericordia ad consecutionem indulgentiæ, quam mea opinata justitia pro defensione latentis conscientiæ. Et si mihi nihil conscius sum, tamen in hoc justificare me non possum: quia remota misericordia tua non justificabitur in conspectu tuo omnis vivens.

CHAPTER XLVI

Of having confidence in God when evil words are cast at us

1.

“My Son, stand fast and believe in Me. For what are words but words? They fly through the air, but they bruise no stone. If thou are guilty, think how thou wouldst gladly amend thyself; if thou knowest nothing against thyself, consider that thou wilt gladly bear this for God’s sake. It is little enough that thou sometimes hast to bear hard words, for thou art not yet able to bear hard blows. And wherefore do such trivial matters go to thine heart, except that thou art yet carnal, and regardest men more than thou oughtest? For because thou fearest to be despised, thou art unwilling to be reproved for thy faults, and seekest paltry shelters of excuses.

2. 

“But look better into thyself, and thou shalt know that the world is still alive in thee, and the vain love of pleasing men. For when thou fleest away from being abased and confounded for thy faults, it is plain that thou art neither truly humble nor truly dead to the world, and that the world is not crucified to thee. But hearken to My word, and thou shalt not care for ten thousand words of men. Behold, if all things could be said against thee which the utmost malice could invent, what should it hurt thee if thou wert altogether to let it go, and make no more account of it than of a mote? Could it pluck out a single hair of thy head?

3. 

“But he that hath no heart within him, and hath not God before his eyes, is easily moved by a word of reproach; but he who trusteth in Me, and seeketh not to abide by his own judgment, shall be free from the fear of men. For I am the Judge and the Discerner of all secrets; I know how the thing hath been done; I know both the injurer and the bearer. From Me went forth that word, by My permission this hath happened, that the thoughts of many hearts may be revealed.(1) I shall judge the guilty and the innocent; but beforehand I have willed to try them both by a secret judgment.

4. 

“The testimony of men often deceiveth. My judgment is true; it will stand, and it shall not be overturned. It commonly lieth hid, and only to few in certain cases is it made known; yet it never erreth, nor can err, although it seem not right to the eyes of foolish men. To Me, therefore, must men have recourse in all judgment, and must not lean to their opinion. For there shall no evil happen to the just,(2) whatsoever may be sent to him by God. Even though some unjust charge be brought against him, he will care little; nor, again, will he exult above measure, if through others he be clearly vindicated. For he considereth that I am He who try the hearts and reins,(3) who judge not outwardly and according to human appearance; for often in Mine eyes that is found blameworthy which in the judgment of men is held worthy of praise.”

5. 

O Lord God, O Judge, just, strong, and patient, who knowest the frailty and sinfulness of men, be Thou my strength and my whole confidence; for my own conscience sufficeth me not. Thou knowest what I know not; and therefore ought I under all rebuke to humble myself, and to bear it meekly. Therefore mercifully forgive me as often as I have not done this, and grant me the next time the grace of greater endurance. For better unto me is Thine abundant pity for the attainment of Thy pardon, than the righteousness which I believe myself to have for defence against my conscience, which lieth wait against me. Although I know nothing against myself, yet I am not hereby justified,(4) because if Thy mercy were removed away, in Thy sight should no man living be justified.(5)

(1) Luke ii. 35. (2) Proverbs xii. 21. (3) Psalm vii. 9. (4) 1 Corinthians iv. 4. (5) Psalm cxliii. 2. 

Fili, sta firmiter et spera in me. 

Imitatio Christi III./45. ~ Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia. / Mens mea solidata est, et in Christo fundata.

 45. 

Nem érdemes mindenkinek hinni, s a beszédben könnyű véteni 

 

Az aratnivaló sok 

arató kevés

ezerből csak egynek s 

tízezerből úgy 

kettőnek van csak elég 

hűsége

Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia.

mind gyöngék és 

állhatatlanok vagyunk:

ezerből egynek s tízezerből kettőnek van hűsége

semmit sem ér az ember segítsége.

Quia vana salus hominis. Quam sæpe ibi non inveni fidem, ubi me habere putavi.

Savonarola mondja:

'Omnis homo mendax'

Et rursum: Omnis homo mendax, instabilis, et labilis maxime in verbis, ita ut statim vix credit debeat, quod rectum in facie sonare videtur.

Hazudik minden 

ember, 

szeressétek de 

járjatok köztük 

csak óvakodva.

Quis est homo qui ita caute et circumspecte in omnibus se custodire valeat.

Quam prudenter præmonuisti, cavendum ab hominibus esse, et quia inimici hominis domestici ejus, nec credendum, si quis dixerit: Ecce hic, aut ecce illic.

Ab hujusmodi rabulis et incautis hominibus protege me, Domine, ne in manus eorum incideam, nec unquam talia committam. Verbum verum, et stabile da in os meum et linguam calidam longe fac a me. Quod pati nolo, omnimodo cavere debeo.

Novalis tanácsát se 

felejtsétek el

Csak Szeretetet lehet 

igazán szeretni 

- Szerelemmel.

Mens mea solidata est, et in Christo fundata.

I. 

Uram, segíts ki engem a bajból, mert semmit sem ér az emberek segítsége. Hányszor nem találtam hűséget ott, ahol nagyon számítottam reá. És hányszor leltem ott, ahol ingyen sem reméltem! Lám, ennyit ér az emberekbe vetett bizakodás, az igazak életének megoldása benned van, Istenem. Áldott légy, Uram, Istenem, mindenért, ami történik velünk. Gyöngék és állhatatlanok vagyunk, könnyen csalódunk és megváltozunk. Ki az az ember, aki mindenben oly gondosan és óvatosan tud vigyázni magára, hogy soha nem csalódik vagy el nem téved? De, aki benned bízik, Uram, és őszinte szívvel téged keres, az nem könnyen botlik el. Ha pedig mégis bajba jut, ha még annyira belékeveredik is, te egykettőre kimented, megvigasztalod, mert te nem hagyod el véglegesen a benned bizakodót. Ritka a hű barát, aki barátja mellett minden rosszban kitart. Te, Uram, csak te vagy a fogyhatatlan hű mindenben, kívüled senki más. 

II. 

Ó mennyire helyén volt az esze annak a szent embernek, aki azt mondta: Az én lelkem megállapodott, és ráépült Krisztusra. Ha én is így volnék, nem indítana meg olyan könnyen az emberektől való félelem, mozdulatlanul állnék a szavak nyílzáporában. Ki tud mindent előre kiszámítani, ki vehetné elejét minden eljövendő rossznak? S ha gyakran bánt az is, amit előre látunk, csoda-e, ha a nemvárt csapás súlyosan megsebez? De ha ily sebezhető vagyok, miért nem vigyáztam jobban magamra? Miért hittem oly könnyen másoknak? Dehát emberek vagyunk, bizony, csak gyarló emberek vagyunk, még ha sokan angyalnak vélnek és mondogatnak is. Kinek higgyek, Uram, kinek, ha nem neked? Te vagy az igazság: nem csalsz, és nem csalatkozol. Viszont minden ember hazug, esendő, megbízhatatlan, s kivált szavával gyakran vétkezik, úgy hogy aligha lehet egy szóra elhinni, ami első tekintetre igaznak látszik. Bizony igazán intettél, Uram, hogy óvatos legyek az emberek között, s mert ellensége az embernek saját háza népe is, ne higgyük, ha valaki azt hirdeti: íme itt, íme ott. Saját káromon tanultam meg, bár vigyázóbbá s ne még oktalanabbá tenne a tapasztalat! Észen légy, mondja valaki, észen légy, és rejtsd jól szívedbe szavamat. S míg én lakatot vetek a számra, hiszem és őrzöm a titkot, aki hallgatásra kért, képtelen hallgatni, rögtön elárul engem is, magát is, és kereket old. Az ilyen szavajátszó és megbízhatatlan emberektől óvj meg engem, Uram, hogy kezükbe ne essem, s magam effélét el ne kövessek. Igaz és próbált szót adj a számba, az álnok nyelvet távoztasd el tőlem. Amit mástól szenvedni nem akarok, azt én sem követhetem el. 

III. 

Ó de jó és micsoda békesség forrása, hallgatni arról, ami nem tartozik ránk, nem hinni mindent, válogatatlan, könnyen tovább nem adni, ami fülünkbe jut, magunkat kevés emberrel közölni! Téged keresni mindig, szívek vizsgálója, el nem sodródni a szavak szelében, hanem azt kívánni, hogy bennünk is, kívülünk is minden a te akaratod tetszése szerint alakuljon. Mennyivel biztonságosabban megőrizhetjük a mennyei kegyelmet, ha nem akarunk feltűnést kelteni az emberek között, nem törekszünk olyasmire, amiért megcsodálhatnának, hanem egész igyekezettel azon vagyunk, ami életünk és buzgóságunk gyarapodására szolgál. Milyen sok embernek ártott, hogy erényük köztudomásra jutott, és korán elismerést vívott ki, s mennyire hasznosnak bizonyult, ha valaki szótlan őrizte a kegyelmet ebben a kockázatokkal teli életben, amelyről méltán mondják, hogy csupa kísértés, folytonos hadiállapot. 

Cap. 45. 

Quod omnibus non est credendum, et de facili lapsu verborum.

1. 

Da mihi auxilium, Domine, de tribulatione, quia vana salus hominis. Quam sæpe ibi non inveni fidem, ubi me habere putavi: quoties etiam libi reperi, ubi minus præsumsi. Vana ergo spes in hominibus, salus autem justorum in te, Deus. Benedictus sis, Domine Deus, in omnibus quæ nobis accidunt. Infirmi sumus et instabiles; cito fallimur et permutamur.

2. 

Quis est homo qui ita caute et circumspecte in omnibus se custodire valeat: ut aliquando in aliquam deceptionem, vel perplexitatem non veniat. Sed qui in te, Domine, confidit, ac simplici ex corde quærit, non tam facile labitur. Et si inciderit in aliquam tribulationem, quomodocumque etiam fuerit implicatus, citius per te eruetur, aut a te consolabitur, quia tu non deseris in te sperantem usque in finem. Rarus fidus amicus, in cunctis amici perseverans pressuris. Tu Domine, tu solus es fidelissimus in omnibus, et præter te non est alter talis.

3. 

O, quam bene sapuit illa anima sancta, quæ dixit: Mens mea solidata est, et in Christo fundata. Si ita mecum foret, non tam facile timor humanus me sollicitaret, nec verborum jacula moverent. Quis omnia prævidere, quis præcavere futura mala sufficit? Si prævisa etiam lædunt sæpe, quid improvisa nisi graviter feriunt? Sed quare mihi mesero non melius providi? Cur etiam tam facile aliis credidi? Sed homines sumus, nec aliud quam fragiles homines sumus, etsi Angeli a multus æstimamur, et dicimur. Cui credam, Domine? Cui credam nisi tibi? Es veritas quænon fallis, nec falli potes. Et rursum: Omnis homo mendax, instabilis, et labilis maxime in verbis, ita ut statim vix credit debeat, quod rectum in facie sonare videtur.

4. 

Quam prudenter præmonuisti, cavendum ab hominibus esse, et quia inimici hominis domestici ejus, nec credendum, si quis dixerit: Ecce hic, aut ecce illic. Doctus sum damno et utinam ad cautelam majorem, non ad insipientiam mihi. Cautus esto, quidam ait; cautus esto, serva apud te quod dico: et dum ego sileo et absconditum credo, nec ille silere potest, quod silendum petiit; sed statim prodit me, et se, et abit. Ab hujusmodi rabulis et incautis hominibus protege me, Domine, ne in manus eorum incideam, nec unquam talia committam. Verbum verum, et stabile da in os meum et linguam calidam longe fac a me. Quod pati nolo, omnimodo cavere debeo.

5. 

O, quam bonum et pacificum de aliis silere, nec indifferenter omnia credere, nec de facili ulterius effari, paucis seipsum revelare, te semper inspectorem cordis quærere, nec omni verborum vento circumferri, sed omnia intima et externa secundum tuæ beneplacitum voluntatis optare perfici. Quam tutum pro conservatione cælestis gratiæ, humanam fugere apparentiam nec appetere quæ foris admirationem videntur præbere: sed ea tota sedulitate sectari, quæ vitæ emendtionem dant, et servorem. Quam multis nocuit virtus scita, ac proprie laudata. Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia.

CHAPTER XLV

That we must not believe everyone, and that we are prone to fall in our words

1.

Lord, be thou my help in trouble, for vain is the help of man.(1) How often have I failed to find faithfulness, where I thought I possessed it. How many times I have found it where I least expected. Vain therefore is hope in men, but the salvation of the just, O God, is in Thee. Blessed be thou, O Lord my God, in all things which happen unto us. We are weak and unstable, we are quickly deceived and quite changed.

2. 

Who is the man who is able to keep himself so warily and circumspectly as not sometimes to come into some snare of perplexity? But he who trusteth in Thee, O Lord, and seeketh Thee with an unfeigned heart, doth not so easily slip. And if he fall into any tribulation, howsoever he may be entangled, yet very quickly he shall be delivered through Thee, or by Thee shall be comforted, because Thou wilt not forsake him that trusteth in Thee unto the end. A friend who continueth faithful in all the distresses of his friend is rare to be found. Thou, O Lord, Thou alone art most faithful in all things, and there is none other like unto Thee.

3. 

Oh, how truly wise was that holy soul which said, “My mind is steadfastly fixed, and it is grounded in Christ.”(2) If thus it were with me, the fear of man should not so easily tempt me, nor the arrows of words move me. Who is sufficient to foresee all things, who to guard beforehand against future ills? If even things which are foreseen sometimes hurt us, what can things which are not foreseen do, but grievously injure? But wherefore have I not better provided for myself, miserable that I am? Why, too, have I given such heed to others? But we are men, nor are we other than frail men, even though by many we are reckoned and called angels. Whom shall I trust, O Lord, whom shall I trust but Thee? Thou art the Truth, and deceivest not, nor canst be deceived. And on the other hand, Every man is a liar,(3) weak, unstable and frail, especially in his words, so that one ought scarcely ever to believe what seemeth to sound right on the face of it.

4. 

With what wisdom hast thou warned us beforehand to beware of men, and that a man’s foes are they of his own household,(4) and that we must not believe if one say unto us Lo here, or Lo there.(5) I have been taught by my loss, and O that I may prove more careful and not foolish hereby. “Be cautious,” saith some one: “be cautious, keep unto thyself what I tell thee.” And whilst I am silent and believe that it is hid with me, he himself cannot keep silence concerning it, but straightway betrayeth me and himself, and goeth his way. Protect me, O Lord, from such mischief-making and reckless men; let me not fall into their hands, nor ever do such things myself. Put a true and steadfast word into my mouth, and remove a deceitful tongue far from me. What I would not suffer, I ought by all means to beware of doing.

5. 

Oh, how good and peacemaking a thing it is to be silent concerning others, and not carelessly to believe all reports, nor to hand them on further; how good also to lay one’s self open to few, to seek ever to have Thee as the beholder of the heart; not to be carried about with every wind of words, but to desire that all things inward and outward be done according to the good pleasure of Thy will! How safe for the preserving of heavenly grace to fly from human approval, and not to long after the things which seem to win admiration abroad, but to follow with all earnestness those things which bring amendment of life and heavenly fervour! How many have been injured by their virtue being made known and too hastily praised. How truly profitable hath been grace preserved in silence in this frail life, which, as we are told, is all temptation and warfare.

(1) Psalm lx. 11. (2) St. Agatha. (3) Psalm cxvi. 11; Romans iii. 4. (4) Matthew x. 17, 36. (5) Matthew xxiv. 23.

Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia.

Imitatio Christi III./44. ~ Multa etiam oportet surda aure pertransire.

 44. 

Nem érdemes külső javak megszerzésére törekednünk 

Sokmindenre a füled 

legyen süket,

Multa etiam oportet surda aure pertransire.

 s 

vitatkozásra se add 

fejed. 

...quam contentiosis sermonibus deservire.

Az ember 

egészen szétfolyik az 

odakint valókban, ha 

idejekorán eszébe

 nem kap.

...quia totus homo ad externa defluit, et nisi cito resipiscat, libens in exterioribus jacet.

"A Szentlélek által vezetett ember számára úgy tűnik, a világ nem is létezik. A világ számára pedig úgy tűnik, hogy Isten nem létezik."

( Vianney Szent János )

I. 

Fiam, úgy van rendjén, hogy sokmindenben járatlan legyél, hogy úgy tekintsd magad, mint aki meghalt e világnak, s magában a világot mindenestül keresztre feszítette. Kell, hogy sokmindenre süket legyen a füled, s inkább arra figyelj, ami békességedre van. Ha valami kedved ellen van, hasznosabb másfelé nézni, és mindenkit meghagyni a maga vélekedésében, mint vitatkozásra adni a fejed. Ha Istennel bizalmas jóviszonyban vagy, és az ő ítéletére adsz, könnyen vállalod a vesztes szerepét is. 

II. 

Ó Uram, mire jutottunk? Lám, siratjuk a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködünk, futkosunk, a lélek kárát meg könnyen vesszük, alig idézzük emlékezetünkbe. Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelünk, a legislegszükségesebbet félvállról vesszük: mert az ember egészen szétfolyik az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kap, a végén jól is érzi magát közöttük elmerülve. 

Cap. 44. 

De non attrahendo res exteriores.

1. 

Fili, oportet te in multis esse inscium et æstimare te tamquam mortuum super terram et cui mundus totus crucifixus sit. Multa etiam oportet surda aure pertransire et quæ tuæ pacis sunt magis cogitare. Utilius est oculos a rebus displicentibus avertere, et unicuique suum sentire relinquere, quam contentiosis sermonibus deservire. Si bene steteris cum Deo, et ejus judicium aspexeris facilius te victum portabis.

2. 

O, Domine, quousque venimus? Ecce damnum defletur temporale: pro modico quæstu laboratur et curritur et spirituale detrimentum in oblivionem transit, et vix sero reditur. Quod parum vel nihil prodest, attenditur et quod summe necessarium est, negligenter præteritur, quia totus homo ad externa defluit, et nisi cito resipiscat, libens in exterioribus jacet.

CHAPTER XLIV

Of not troubling ourselves about outward things

1.

“My Son, in many things it behoveth thee to be ignorant, and to esteem thyself as one dead upon the earth, and as one to whom the whole world is crucified. Many things also thou must pass by with deaf ear, and must rather think upon those things which belong unto thy peace. It is more profitable to turn away thine eyes from those things that displease, and to leave each man to his own opinion, than to give thyself to discourses of strife. If thou stand well with God and hast His judgment in thy mind, thou wilt verily easily bear to be as one conquered.”

2. 

O Lord, to what have we come? Behold a temporal loss is mourned over; for a trifling gain we labour and hurry; and spiritual loss passeth away into forgetfulness, and we rarely recover it. That which profiteth little or nothing is looked after, and that which is altogether necessary is negligently passed by; because the whole man slideth away to outward things, and unless he quickly recovereth himself in outward things he willingly lieth down.

Multa etiam oportet surda aure pertransire.

Imitatio Christi III./43. ~ Non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute. / Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

 43. 

Az üres, világi bölcsesség ellen 

 

Légy türelemmel - lelkem:

 hogy lesz a holnap? 

hát, ahogy a Tanító, 

az Igazságnak 

Alapja, 

Vizsgálója 

a Szívnek, 

Megfejtője 

Gondolatoknak

a Tettek 

Sugalmazója:

Una vox librorum, sed non æque omnes informat, quia intus sum doctor veritatis, cordis scrutator, cognitationum intellector, actionum promotor, distribuens singulis sicut dignum judicavero.

maga 

az Isten akarja:

úgy 

Lesz.

  

Nem üres szóbeszéd az

Isten Országa

...non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute.

s ha beszéd az - akkor 

egy tett már: 

a szép 

homília

az már erő 

...non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute.

- s benne 

A Princípium szól:

 a Legelső.

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

Szent János az Ars-i vagy 

Ferenc Assisi

tudjuk - világ szemében 

 egy senki - bölcs lett:

ily tudóssá válik ki 

Engem szeret,

tudományra 

Én tanítom az embert

Nam quidam amando me intime, didicit divina, et loquebatur mirabilia. Plus profecit in relinquendo omnia, quam in studendo subtilia. Sed loquor communia aliis, aliis specialia, aliquibus in signis et figuris dulciter appareo; quibusdam vero in lumine, multa revelo mysteria.

Jézusom, neked szentelem szívemet: zárd a tiedbe. 

A te Szívedben akarok lakni, a te Szíveddel akarok szeretni, 

a Te Szívedben akarok élni - a világ előtt ismeretlenül, egyedül általad ismerve.

A te Szívedből akarom meríteni az igaz szeretetet, amely föleméssze szívemet: 

benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. 

Zárkózzék el bár előlem minden szív, mégsem fogok csüggedni, 

mert Jézusom isteni Szíve mindig nyitva áll és nyitva is marad számomra.

Jézus szentséges Szíve, szívem a Te szeretetednek oltára legyen: 

egyszersmind pedig az az oltár is, amelyen magamat neked feláldozom. 

Szemeim mindenkor szent sebeidre tekintsenek: elmém mindig irgal­madra gondoljon:

 egész valóm csak szent Szíved iránt való szeretetemet fejezze ki.

Dicsértessék, szerettessék és imádtassék Jézus szent Szíve!

Légy türelemmel, én lelkem, holnap úgy lesz, amint Isten akarja. 

Addig teljesítsük mi az ő szent akaratát.

 A tegnapi nap elmúlt, amit tegnap szenvedtem, abból már nem fáj semmi. 

De érdemem meg­marad, ha azért szenvedtem, hogy Isten akaratát teljesítsem. 

Ma érdemszerzően akarok szenvedni... a mai nap csak egy nap... milyen rövid idő ez! Istenem, tehetek-e kevesebbet, mint egy napnak szomorúságait,

 fájdalmait, szenvedéseit és fáradságait, neked felajánlani.

 Irántam való szeretetből megfeszített Istenem, ma minden, 

minden irántad való szeretetből és szent akaratod teljesedése végett történjen. 

Ámen.

( Vianney Szent János )

  

I. 

Fiam, ne sokat adj az emberek tetszetős és éleselméjű kijelentéseire. Mert nem beszéd az Isten országa, hanem erő. Figyelj az én szavaimra, amelyek fölgyújtják a szívet és megvilágosítják az elmét, töredelemre indítanak és sokféle vigasztalást hoznak. Sohase olvass azért valamit, hogy tanultabbnak vagy bölcsebbnek látszódjál. A vétkes hajlamok irtogatásán munkálkodjál, mert az több hasznodra lesz, mint a sok súlyos kérdés megoldásában való jártasság. Ha sokat olvasol és sokat tudsz is, mindig az első principiumhoz kell visszatérned. Én vagyok az, aki tudományra tanítom az embert, és a kisdedeknek tündöklőbb értelmet adok, mint az a tanítás, ami emberektől való. Akihez én szólok, az egy-kettőre bölcs lesz, és lélekben sokat fog gyarapodni. Jaj azoknak, akik sok haszontalanságot tudakolnak az emberektől, de keveset törődnek azzal, hogyan szolgálhatnának engem. Eljön majd az idő, amikor megjelenik Krisztus, a mesterek mestere, az angyalok Ura, és mindenkit kikérdez, vagyis mindenkinek megvizsgálja a lelkiismeretét. Akkor majd át- meg átvilágítja Jeruzsálemet, és föltárulnak a sötétség rejtekei, elnémulnak a mentegetőző ajkak. 

II. 

Én vagyok, aki egy szempillantásban fölemelem az alázatos lelket, hogy az örök igazságot jobban átértse, mint ha tíz esztendőt tanult volna az iskolákban. Én szavak zengése nélkül tanítok, véleményeket egymásba nem bonyolítok, elismerésben föl nem fuvalkodom, érveket nem latolgatok. Én megtanítalak arra, hogy megvesd, ami földi, keveselld, ami most van; az örökkévalót keresd, az örökkévalót tudd, kerüld az elismerést, viseld el a botránkozást, belém vesd minden reményedet, semmit se kívánj kívülem, s buzgó szívvel, mindennél jobban engem szeress. Egy valaki, aki engem nagyon szeretett, igen tudóssá vált az isteni dolgokban, és csodálatosan beszélt. Több hasznát látta annak, hogy mindent elhagyott, mint annak látta volna, ha a tudományban műveli magát. De némelyeknek mindenki előtt nyilvánvaló dolgokról szólok, másoknak kiválasztott titkokról, van, akinek jelekben és árnyékokban, gyöngéden jelenek meg, mások előtt eláradó világosságban nyilatkoztatom ki titkaimat. A könyvekben egy a szó, de nem mindenkit egyformán okosít meg. Mert belül én munkálkodom, a tanító, az igazság, a szív vizsgálója és a gondolatok megfejtője, a tettek sugalmazója, s én annyit adok mindenkinek, amennyit méltányosnak ítélek. 

 

Cap. 43. 

Contra vanam, et sæcularem scientiam.

 

1. 

Fili, non moveant te pulchra et subtilia dicta hominum: non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute. Attende verba mea quæ cordo accendunt et mentes illuminant, inducunt compunctionem, et variam ingerunt consolationem. Nunquam ad hoc legas verbum, ut doctior aut sapientior possis videri; sed stude mortificationem vitiorum, quia hoc amplius tibi proderit, quam notitia multarum difficilium quæstionum.

2. 

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium. Ego sum qui doceo hominem scientiam et clariorem intelligentiam parvulis tribuo quam ab homine possit doceri. Cui ego loquar, cito sapiens erit et multum in spiritu proficiet. Væ illis qui multa curiosa ab hominibus quærunt, et de via mihi serviendi parum curant. Veniet tempus quando apparebit Magister magistrorum Christus, Dominus Angelorum, cunctorum auditurus lectiones, et singulorum examinaturus conscientias, et tunc scrutabitur Hierusalem in lucernis et manifesta erunt abscondita tenebrarum, tacebuntque argumenta linguarum.

3. 

Ego sum qui humilem in puncto elevo mentem, ut plures æternæ veritatis capiat rationes quam si quis decem annis studuisset in scholis. Ego doceo sine strepitu verborum, sine confusione opinionum, sine fastu honoris, sine pugnatione argumentorum. Ego sum qui doceo terrena despicere, præsentia fastidire, æterna quærere, æterna sapere, honores fugere, scandala sufferre, omnem spem in me ponere, extra me nihil cupere, et super omnia ardenter me amare.

4. 

Nam quidam amando me intime, didicit divina, et loquebatur mirabilia. Plus profecit in relinquendo omnia, quam in studendo subtilia. Sed loquor communia aliis, aliis specialia, aliquibus in signis et figuris dulciter appareo; quibusdam vero in lumine, multa revelo mysteria. Una vox librorum, sed non æque omnes informat, quia intus sum doctor veritatis, cordis scrutator, cognitationum intellector, actionum promotor, distribuens singulis sicut dignum judicavero.

 

CHAPTER XLIII

Against vain and worldly knowledge

 

1.

“My Son, let not the fair and subtle sayings of men move thee. For the kingdom of God is not in word, but in power.(1) Give ear to My words, for they kindle the heart and enlighten the mind, they bring contrition, and they supply manifold consolations. Never read thou the word that thou mayest appear more learned or wise; but study for the mortification of thy sins, for this will be far more profitable for thee than the knowledge of many difficult questions.

2. 

“When thou hast read and learned many things, thou must always return to one first principle. I am He that teacheth man knowledge,(2) and I give unto babes clearer knowledge than can be taught by man. He to whom I speak will be quickly wise and shall grow much in the spirit. Woe unto them who inquire into many curious questions from men, and take little heed concerning the way of My service. The time will come when Christ will appear, the Master of masters, the Lord of the Angels, to hear the lessons of all, that is to examine the consciences of each one. And then will He search Jerusalem with candles,(3) and the hidden things of darkness(4) shall be made manifest, and the arguings of tongues shall be silent.

3. 

“I am He who in an instant lift up the humble spirit, to learn more reasonings of the Eternal Truth, than if a man had studied ten years in the schools. I teach without noise of words, without confusion of opinions, without striving after honour, without clash of arguments. I am He who teach men to despise earthly things, to loathe things present, to seek things heavenly, to enjoy things eternal, to flee honours, to endure offences, to place all hope in Me, to desire nothing apart from Me, and above all things to love Me ardently.

4. 

“For there was one, who by loving Me from the bottom of his heart, learned divine things, and spake things that were wonderful; he profited more by forsaking all things than by studying subtleties. But to some I speak common things, to others special; to some I appear gently in signs and figures, and again to some I reveal mysteries in much light. The voice of books is one, but it informeth not all alike; because I inwardly am the Teacher of truth, the Searcher of the heart, the Discerner of the thoughts, the Mover of actions, distributing to each man, as I judge meet.”

(1) 1 Corinthians iv. 20. (2) Psalm xciv. 10. (3) Zephaniah i. 12. (4) 1 Corinthians iv. 5.

 

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

 

Imitatio Christi III./42. ~ Sine me non valet, nec durabit amicitia.

 42. 

Békességünk emberekben nem gyökerezhetik

 

 Nem szándékunk emberek 

kedvére tenni, 

sőt 

elrontunk minden mesét 

- leromboljuk a 

hiú terveket:

Irgalmasságot 

hirdetünk, 

gnózist - Isten ismeretét.

 

erre a gyakorlati 

ész posztulátuma 

az

Isten létezése 

(Existence of God): 

a 

szükséges garancia. 

Sine me non valet, nec durabit amicitia. 

 

I. 

Fiam, ha békességedet valamely emberi személyben keresed, akit kedvelsz, akivel együtt élsz, állhatatlan leszel és cselekvésre képtelen. De ha a mindig élő és megmaradó igazsághoz fordulsz, akkor nem szomorít meg barátod eltávozása vagy halála. Bennem kell a baráti szeretetnek alapot vetnie, miattam kell szeretned mindazt, akit jónak ítélsz, s nagyon kedvesnek itt a földön. Nélkülem értéktelen és nem is állandó a barátság, hamis és tisztátalan az a szeretet, amit nem én kötök egybe. 

II. 

Annyira meg kell halnod az általad kedvelt emberek iránt érzett hajlandóságaid számára, hogy (amennyiben rajtad áll) azt kell kívánnod, bárcsak minden emberi társaság nélkül maradnál. Az ember annyival közelebb jut Istenhez, minél messzebb szakad minden földi vigasztalástól. Annál magasabbra jut az Istenhez vezető úton, minél mélyebben leereszkedik önmagába, s önmaga előtt minél inkább megsemmisül. Mert aki valami jót magának tulajdonít, megakadályozza azt, hogy Isten kegyelme eljusson hozzá, hisz a Szentlélek kegyelme mindig az alázatos szívet keresi. Ha értenél ahhoz, hogy egészen megsemmisülj, és minden teremtményhez hajló szeretettől kiüresedj, akkor nagy kegyelemmel lakást kellene vennem benned. Amikor a teremtményekre tekintesz, eltávolodol a Teremtő látásától. Tanuld meg azt, hogy Teremtőd kedvéért mindenben legyőzd önmagadat, akkor eljuthatsz Isten ismeretére. Ha valamit rendületlenül szeretsz és áhítasz, bármily csekélység, visszatart a legfőbb jótól és akadályoz annak elérésében. 

Cap. 42. 

Quod pax non est ponenda in hominibus.

1. 

Fili, si ponis pacem tuam cum aliqua persona propter tuum sentire vel convivere, instabilis eris et implacatus. Sed si recursum habes ad semper viventem et manentem veritatem, non contristabit te amicus recedens aut moriens. In me debet amici dilectio stare, et propter me diligendus est quisquis tibi bonus visus est, et multum carus in hac vita. Sine me non valet, nec durabit amicitia; nec est verba et munda dilectio, quam ego non copulo. Ita mortuus esse debes talibus affectionibus dilectorum hominum, ut quantum ad te pertinet sine humano optes esse consortio. Tanto homo magis Deo appropinquat, quanto ab omni solatio terreno longius recedit. Tanto etiam altius ascendit ad Deum, quanto profundius in se descendit, et plus sibi ipsi vilescit.

2. 

Qui autem aliquid boni sibi attribuit, gratiam Dei in se invenire impedit: quia gratia Spiritus sancti cor humile quærit semper. Si scires te perfecte annihilare, atque ab omni creato amore evacurare, tunc deberem in te cum magna gratia emanare. Quando tu respicis ad creaturas, subtrahitur tibi aspectus Creatoris. Disce te in omnibus propter Creatoriem vincere: tunc ad divinam valebis cognitionem pertingere. Quantumcumque modicum sit, si quid inordinate diligitur et respicitur, retardat a summo bono, et vitiat.

CHAPTER XLII

That our peace is not to be placed in men

1.

“My Son, if thou set thy peace on any person because thou hast high opinion of him, and art familiar with him, thou shalt be unstable and entangled. But if thou betake thyself to the ever-living and abiding Truth, the desertion or death of a friend shall not make thee sad. In Me ought the love of thy friend to subsist, and for My sake is every one to be loved, whosoever he be, who appeareth to thee good, and is very dear to thee in this life. Without Me friendship hath no strength or endurance, neither is that love true and pure, which I unite not. Thou oughtest to be so dead to such affections of beloved friends, that as far as in thee lieth, thou wouldst rather choose to be without any companionship of men. The nearer a man approacheth to God, the further he recedeth from all earthly solace. The deeper also he descendeth into himself, and the viler he appeareth in his own eyes, the higher he ascendeth towards God.

2. 

“But he who attributeth anything good to himself, hindereth the grace of God from coming to him, because the grace of the Holy Ghost ever seeketh the humble heart. If thou couldst make thyself utterly nothing, and empty thyself of the love of every creature, then should it be My part to overflow unto thee with great grace. When thou settest thine eyes upon creatures, the face of the Creator is withdrawn from thee. Learn in all things to conquer thyself for thy Creator’s sake, then shalt thou be able to attain unto divine knowledge. How small soever anything be, if it be loved and regarded inordinately, it holdeth us back from the highest good, and corrupteth.”

Sine me non valet, nec durabit amicitia. 

Imitatio Christi III./41. ~ Si recte me inspicio...

 41. 

Minden evilági tisztesség megvetése 

 

Nem illet dicséret 

Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. 

Ha igazlátó szemmel 

Si recte me inspicio 

magamba nézek.

I. 

Fiam, ne vedd a szívedre, ha azt látod, hogy másokat megtisztelnek és fölmagasztalnak, téged meg lenéznek és megaláznak. Tárd ki szívedet az én mennyei trónusom felé, akkor nem keserít majd el a földön élő emberek megvetése. 

II. 

Uram, vakságban vagyunk, és gyakran megtévesztenek a látszatok. Ha igazlátó szemmel magamba nézek, azt kell megállapítanom, hogy soha semmi teremtmény jogtalanságot nem követett el ellenem, ezért jogosan én sem panaszkodhatom terád. Mivel gyakran és súlyosan vétkeztem ellened, akármely teremtmény méltán támad rám. Kijár nekem a szégyenvallás és a megvettetés, téged pedig megillet a dicséret, tisztelet és dicsőség. S ha azon nem igyekszem, hogy örömest viseljem bármely teremtménytől a megvetést, az elhagyatást, azt, hogy egészen semminek lássanak; akkor nem juthatok el a belső békére és megszilárdulásra, sem arra, hogy lélekben megvilágosodjam, és egészen egyesüljek veled. 

Cap. 41. 

De contemtu omnis honoris temporalis.

1. 

Fili, noli tibi attrahere, si videas alios honorari et elevari, te autem despici et humiliari. Erige cor tuum ad me in cælum et non contristabit te contemtus hominis in terris.

2. 

Domine, in cæcitate sumus et vanitate cito seducimur. Si recte me inspicio, nunquam facta mihi est injuria ab aliqua creatura: unde nec juste habeo conqueri adversum te: quia autem frequenter et graviter peccavi tibi, merito armatur contra me omnis creatura. Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. Et nisi ad hoc me præparavero, quod velim libenter ab omni creatura despici et relinqui, atque penitus nihil videri, non possum interius pacificari et stabiliri nec spiritualiter illuminari, neque tibi plene uniri.

CHAPTER XLI

Of contempt of all temporal honour

1.

“My Son, make it no matter of thine, if thou see others honoured and exalted, and thyself despised and humbled. Lift up thine heart to Me in heaven, and then the contempt of men upon earth will not make thee sad.”

2. 

O Lord, we are in blindness, and are quickly seduced by vanity. If I look rightly within myself, never was injury done unto me by any creature, and therefore I have nought whereof to complain before Thee. But because I have many times and grievously sinned against Thee, all creatures do justly take arms against me. Therefore to me confusion and contempt are justly due, but to Thee praise and honour and glory. And except I dispose myself for this, namely, to be willing that every creature should despise and desert me, and that I should be esteemed altogether as nothing, I cannot be inwardly filled with peace and strength, nor spiritually enlightened, nor fully united to Thee.

Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. 

Imitatio Christi III./40. ~ ...et manum porrexeris adjutricem:

 40. 

Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik 

 

Atyám munkálkodik hát 

- kezed én leszek - 

...et manum porrexeris adjutricem: 

én is szüntelen. segít 

és tanít langyos, 

fegyelmezetlen - sótlan - 

ne legyek. 

Ego nisi a te fuero adjutus et interius informatus, totus efficior tepidus et dissolutus.

mennyi e 'kéz' 

a test nélkül... 

Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. 

 

Vagy test nélküle -

semmi..? 

vagy így is minden?

- megérdemel-e némi 

dícséretet vagy mégsem? 

Unde possum gloriari? aut cur appeto reputari? Numquid de nihilo? 

 

I. 

Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az emberfia, hogy meglátogatod? Mi érdeme van az embernek, hogy kegyelmeddel megajándékozod? Panaszkodhatom-e, Uram, ha elhagysz, vagy méltán fölhánytorgathatom, ha nem teszed meg, amire kérlek? Azt bizonyára igazán gondolhatom és mondhatom: Uram, semmi vagyok, semmire sem futja az erőm, magamtól semmi jó nincs bennem, hanem mindenben veszendő vagyok, és a semmibe tartok. Ha te nem segítesz, bensőmben nem tanítasz, egészen langyos és fegyelmezetlen leszek. Te pedig, Uram, mindig ugyanaz vagy, mindörökre jó, igaz és szent maradsz, jól, igazul és szentül teszel mindent, rendeléseid bölcsességedből erednek. Én meg hajlandóbb vagyok a fogyatkozásra, mint az előmenetelre, nem is maradok meg folyton ugyanabban az állapotban, hétszer változik az idő fölöttem. Mindazáltal hamar jobbra fordul sorsom, ha neked úgy tetszik, és kinyújtod segítő kezedet, mert te egymagad, emberi közreműködés nélkül is segíthetsz rajtam, és annyira megkeményíthetsz, hogy aztán nem változik már hol így, hol úgy az arcom, hanem a szívem csak hozzád fordul és benned nyugszik meg. Azért ha értenék ahhoz, hogy egészen elutasítsak minden emberi vigasztalást, akár azért, hogy valódi áhítat ébredjen bennem, akár azért, mert valami arra ösztönöz, hogy téged keresselek, hisz senki ember meg nem vigasztalhat; akkor méltán reménykedhetném a te kegyelmedben, és új meg új vigasztalásod ajándékának méltán örvendenék. 

II. 

Hála neked, akitől minden származik, ami csak sikerült az életemben. Én pedig üresség és semmi vagyok előtted, állhatatlan és gyönge ember. Mivel dicsekedhetem hát vagy mi címen tartok számot az elismerésre? Talán a semmiért? Ez aztán nagy hiúság! Valóban üres dicsekvés, gonosz betegség, rettentő hiúság, mert elszakít az igazi dicsőségtől és megfoszt a mennyei kegyelemtől. Mert míg önmagában tetszeleg az ember, addig a te tetszésedet meg nem lelheti, amíg az emberek elismerése után fut, igazi erényre nem tehet szert. Mert az igazi dicsőség és a szent öröm benned dicsekedni s nem önmagunkban, a te nevedben örvendeni, nem saját erőnkben, és semmi teremtményben kedvünket nem lelni, hacsak nem temiattad. Dicsértessék a te neved, és nem az enyém, magasztalják a te kezed művét, nem az enyémet, áldják a te szent nevedet, nekem meg ne maradjon semmi az emberek dicséretéből. Te vagy az én dicsekvésem, szívem ujjongó öröme, benned dicsekszem, ujjongok egész nap, magamban pedig csak gyarlóságaimmal dicsekedhetem. Keressék a zsidók azt a dicsőséget, amelyet egymásnak adhatnak az emberek, én azt keresem, amelyet egyedül Isten adhat. Mert hiszen minden embertől származó dicsőség, minden földi megtiszteltetés, minden evilági nagyság, ha összevetjük a te örök dicsőségeddel, hiúság és oktalanság. Ó én igazságom és irgalmasságom, én Istenem, boldog Szentháromság, egyedül tiéd a dicséret és a tisztelet, a hatalom és a dicsőség mindörökkön örökké. 

Cap. 40. 

Quod homo nihil boni ex se habet, et de nullo gloriari debet.

1. 

Domine, quid est homo, quod memor sis ejus, aut filius hominis, quia visitas eum? Quid promeruit homo, ut dares illi gratiam tuam? Domine, quid possum conqueri, si deseris me? aud quid juste obtendere possum, si quod peto non feceris? Certe hoc in veritate cogitare possum et dicere: Domine, nihil sum; nihil boni ex me habeo, sed in omnibus deficio, et ad nihil semper tendo. Ego nisi a te fuero adjutus et interius informatus, totus efficior tepidus et dissolutus.

2. 

Tu autem, Domine, semper idem ipse es, et permanes in æternum: semper bonus et justus et sanctus; bene, juste et sancte agens omnia et disponens in sapientia. Sed ego, qui ad defectum magis pronus sum quam ad profectum, non semper sum in uno statu perdurans, quia septem tempora mutantur super me. Verumtamen cito melius sit, cum tibi placuerit, et manum porrexeris adjutricem: quia tu solus sine humano suffragio poteris auxiliari et in tantum confirmare, ut vultus meus amplius in diversa non mutetur, sed in te uno cor meum convertatur et quiescat.

3. 

Unde si bene scirem omnem humanam consolationem abjicere, sive propter devotionem adipiscendam, sive propter necessitatem qua compellor te quærere, quia non est homo qui me consoletur: tunc merito possem de gratia sperare tua, et de dono novæ consolationis exultare.

4. 

Gratias tibi, unde totum venit quotiescumque mihi bene succedit. Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. Unde possum gloriari? aut cur appeto reputari? Numquid de nihilo? et hoc vanissimum est. Vere inanis gloria pestis mala, vanitas maxima, quia a vera trahit gloria, et cælesti spoliat gratia. Dum enim homo complacet sibi, displicet tibi; dum inhiat laudibus humanis, privatur veris virtutibus.

5. 

Est autem vera gloria et exultatio sancta gloriari in te et non in se, gaudere in nomine tuo, non in virtute propria, nec in aliqua creatura delectari nisi propter te. Laudetur nomen tuum, non meum; magnificetur opus tuum, non meum; benedicatur nomen sanctum tuum, non meum; nihil autem attribuatur mihi de laudibus hominum. Tu gloria mea, tu exaltatio cordis mei. In te gloriabor et exultabo tota die; pro me autem nihil, nisi in infirmatibus meis.

6. 

Quærant Judæi gloriam quæ ab invicem est: ego hanc requiram quæ a solo Deo est. Omnis quidem gloria humana, omnis honor temporalis, omnis altitudo mundana æternæ gloriæ tuæ comparata vanitas est et stultitia. O, veritas mea, et misericordia mea Deus meus, Trinitas beata: tibi soli laus, vertus, honor et gloria per infinita sæculorum sæcula.

CHAPTER XL

That man hath no good in himself, and nothing whereof to glory

1.

Lord, what is man that Thou art mindful of him, or the son of man that Thou visitest him?(1) What hath man deserved, that Thou shouldest bestow thy favour upon him? Lord, what cause can I have of complaint, if Thou forsake me? Or what can I justly allege, if Thou refuse to hear my petition? Of a truth, this I may truly think and say, Lord, I am nothing, I have nothing that is good of myself, but I fall short in all things, and ever tend unto nothing. And unless I am helped by Thee and inwardly supported, I become altogether lukewarm and reckless.

2. 

But Thou, O Lord, art always the same, and endurest for ever, always good, righteous, and holy; doing all things well, righteously, and holily, and disposing all in Thy wisdom. But I who am more ready to go forward than backward, never continue in one stay, because changes sevenfold pass over me. Yet it quickly becometh better when it so pleaseth Thee, and Thou puttest forth Thy hand to help me; because Thou alone canst aid without help of man, and canst so strengthen me that my countenance shall be no more changed, but my heart shall be turned to Thee, and rest in Thee alone.

3. 

Wherefore, if I but knew well how to reject all human consolations, whether for the sake of gaining devotion, or because of the necessity by which I was compelled to seek Thee, seeing there is no man who can comfort me; then could I worthily trust in Thy grace, and rejoice in the gift of new consolation.

4. 

Thanks be to Thee, from whom all cometh, whensoever it goeth well with me! But I am vanity and nothing in Thy sight, a man inconstant and weak. What then have I whereof to glory, or why do I long to be held in honour? Is it not for nought? This also is utterly vain. Verily vain glory is an evil plague, the greatest of vanities, because it draweth us away from the true glory, and robbeth us of heavenly grace. For whilst a man pleaseth himself he displeaseth Thee; whilst he gapeth after the praises of man, he is deprived of true virtues.

5. 

But true glory and holy rejoicing lieth in glorying in Thee and not in self; in rejoicing in Thy Name, not in our own virtue; in not taking delight in any creature, save only for Thy sake. Let thy Name, not mine be praised; let Thy work, not mine be magnified; let Thy holy Name be blessed, but to me let nought be given of the praises of men. Thou art my glory, Thou art the joy of my heart. In Thee will I make my boast and be glad all the day long, but for myself let me not glory save only in my infirmities.(2)

6. 

Let the Jews seek the honour which cometh from one another; but I will ask for that which cometh from God only.(3) Truly all human glory, all temporal honour, all worldly exultation, compared to Thy eternal glory, is but vanity and folly. O God my Truth and my Mercy, Blessed Trinity, to Thee alone be all praise, honour, power, and glory for ever and for ever. Amen.

(1) Psalm viii. 4. (2) 2 Corinthians xii. 5. (3) John v. 44.

Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus.