Imitatio Christi III./44. ~ Multa etiam oportet surda aure pertransire.

 44. 

Nem érdemes külső javak megszerzésére törekednünk 

Sokmindenre a füled 

legyen süket,

Multa etiam oportet surda aure pertransire.

 s 

vitatkozásra se add 

fejed. 

...quam contentiosis sermonibus deservire.

Az ember 

egészen szétfolyik az 

odakint valókban, ha 

idejekorán eszébe

 nem kap.

...quia totus homo ad externa defluit, et nisi cito resipiscat, libens in exterioribus jacet.

"A Szentlélek által vezetett ember számára úgy tűnik, a világ nem is létezik. A világ számára pedig úgy tűnik, hogy Isten nem létezik."

( Vianney Szent János )

I. 

Fiam, úgy van rendjén, hogy sokmindenben járatlan legyél, hogy úgy tekintsd magad, mint aki meghalt e világnak, s magában a világot mindenestül keresztre feszítette. Kell, hogy sokmindenre süket legyen a füled, s inkább arra figyelj, ami békességedre van. Ha valami kedved ellen van, hasznosabb másfelé nézni, és mindenkit meghagyni a maga vélekedésében, mint vitatkozásra adni a fejed. Ha Istennel bizalmas jóviszonyban vagy, és az ő ítéletére adsz, könnyen vállalod a vesztes szerepét is. 

II. 

Ó Uram, mire jutottunk? Lám, siratjuk a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködünk, futkosunk, a lélek kárát meg könnyen vesszük, alig idézzük emlékezetünkbe. Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelünk, a legislegszükségesebbet félvállról vesszük: mert az ember egészen szétfolyik az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kap, a végén jól is érzi magát közöttük elmerülve. 

Cap. 44. 

De non attrahendo res exteriores.

1. 

Fili, oportet te in multis esse inscium et æstimare te tamquam mortuum super terram et cui mundus totus crucifixus sit. Multa etiam oportet surda aure pertransire et quæ tuæ pacis sunt magis cogitare. Utilius est oculos a rebus displicentibus avertere, et unicuique suum sentire relinquere, quam contentiosis sermonibus deservire. Si bene steteris cum Deo, et ejus judicium aspexeris facilius te victum portabis.

2. 

O, Domine, quousque venimus? Ecce damnum defletur temporale: pro modico quæstu laboratur et curritur et spirituale detrimentum in oblivionem transit, et vix sero reditur. Quod parum vel nihil prodest, attenditur et quod summe necessarium est, negligenter præteritur, quia totus homo ad externa defluit, et nisi cito resipiscat, libens in exterioribus jacet.

CHAPTER XLIV

Of not troubling ourselves about outward things

1.

“My Son, in many things it behoveth thee to be ignorant, and to esteem thyself as one dead upon the earth, and as one to whom the whole world is crucified. Many things also thou must pass by with deaf ear, and must rather think upon those things which belong unto thy peace. It is more profitable to turn away thine eyes from those things that displease, and to leave each man to his own opinion, than to give thyself to discourses of strife. If thou stand well with God and hast His judgment in thy mind, thou wilt verily easily bear to be as one conquered.”

2. 

O Lord, to what have we come? Behold a temporal loss is mourned over; for a trifling gain we labour and hurry; and spiritual loss passeth away into forgetfulness, and we rarely recover it. That which profiteth little or nothing is looked after, and that which is altogether necessary is negligently passed by; because the whole man slideth away to outward things, and unless he quickly recovereth himself in outward things he willingly lieth down.

Multa etiam oportet surda aure pertransire.

Imitatio Christi III./43. ~ Non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute. / Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

 43. 

Az üres, világi bölcsesség ellen 

 

Légy türelemmel - lelkem:

 hogy lesz a holnap? 

hát, ahogy a Tanító, 

az Igazságnak 

Alapja, 

Vizsgálója 

a Szívnek, 

Megfejtője 

Gondoloknak

a Tettek 

Sugalmazója:

Una vox librorum, sed non æque omnes informat, quia intus sum doctor veritatis, cordis scrutator, cognitationum intellector, actionum promotor, distribuens singulis sicut dignum judicavero.

maga 

az Isten akarja:

úgy 

Lesz.

  

Nem üres szóbeszéd az

Isten Országa

...non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute.

s ha beszéd az - akkor 

egy tett már: 

a szép 

homília

az már erő 

...non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute.

- s benne 

A Princípium szól:

 a Legelső.

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

Szent János az Arsi vagy 

Ferenc Assisi

tudjuk - világ szemében 

 egy senki - bölcs lett:

ily tudóssá válik ki 

Engem szeret,

tudományra 

Én tanítom az embert

Nam quidam amando me intime, didicit divina, et loquebatur mirabilia. Plus profecit in relinquendo omnia, quam in studendo subtilia. Sed loquor communia aliis, aliis specialia, aliquibus in signis et figuris dulciter appareo; quibusdam vero in lumine, multa revelo mysteria.

Jézusom, neked szentelem szívemet: zárd a tiedbe. 

A te Szívedben akarok lakni, a te Szíveddel akarok szeretni, 

a Te Szívedben akarok élni - a világ előtt ismeretlenül, egyedül általad ismerve.

A te Szívedből akarom meríteni az igaz szeretetet, amely föleméssze szívemet: 

benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. 

Zárkózzék el bár előlem minden szív, mégsem fogok csüggedni, 

mert Jézusom isteni Szíve mindig nyitva áll és nyitva is marad számomra.

Jézus szentséges Szíve, szívem a Te szeretetednek oltára legyen: 

egyszersmind pedig az az oltár is, amelyen magamat neked feláldozom. 

Szemeim mindenkor szent sebeidre tekintsenek: elmém mindig irgal­madra gondoljon:

 egész valóm csak szent Szíved iránt való szeretetemet fejezze ki.

Dicsértessék, szerettessék és imádtassék Jézus szent Szíve!

Légy türelemmel, én lelkem, holnap úgy lesz, amint Isten akarja. 

Addig teljesítsük mi az ő szent akaratát.

 A tegnapi nap elmúlt, amit tegnap szenvedtem, abból már nem fáj semmi. 

De érdemem meg­marad, ha azért szenvedtem, hogy Isten akaratát teljesítsem. 

Ma érdemszerzően akarok szenvedni... a mai nap csak egy nap... milyen rövid idő ez! Istenem, tehetek-e kevesebbet, mint egy napnak szomorúságait,

 fájdalmait, szenvedéseit és fáradságait, neked felajánlani.

 Irántam való szeretetből megfeszített Istenem, ma minden, 

minden irántad való szeretetből és szent akaratod teljesedése végett történjen. 

Ámen.

( Vianney Szent János )

  

I. 

Fiam, ne sokat adj az emberek tetszetős és éleselméjű kijelentéseire. Mert nem beszéd az Isten országa, hanem erő. Figyelj az én szavaimra, amelyek fölgyújtják a szívet és megvilágosítják az elmét, töredelemre indítanak és sokféle vigasztalást hoznak. Sohase olvass azért valamit, hogy tanultabbnak vagy bölcsebbnek látszódjál. A vétkes hajlamok irtogatásán munkálkodjál, mert az több hasznodra lesz, mint a sok súlyos kérdés megoldásában való jártasság. Ha sokat olvasol és sokat tudsz is, mindig az első principiumhoz kell visszatérned. Én vagyok az, aki tudományra tanítom az embert, és a kisdedeknek tündöklőbb értelmet adok, mint az a tanítás, ami emberektől való. Akihez én szólok, az egy-kettőre bölcs lesz, és lélekben sokat fog gyarapodni. Jaj azoknak, akik sok haszontalanságot tudakolnak az emberektől, de keveset törődnek azzal, hogyan szolgálhatnának engem. Eljön majd az idő, amikor megjelenik Krisztus, a mesterek mestere, az angyalok Ura, és mindenkit kikérdez, vagyis mindenkinek megvizsgálja a lelkiismeretét. Akkor majd át- meg átvilágítja Jeruzsálemet, és föltárulnak a sötétség rejtekei, elnémulnak a mentegetőző ajkak. 

II. 

Én vagyok, aki egy szempillantásban fölemelem az alázatos lelket, hogy az örök igazságot jobban átértse, mint ha tíz esztendőt tanult volna az iskolákban. Én szavak zengése nélkül tanítok, véleményeket egymásba nem bonyolítok, elismerésben föl nem fuvalkodom, érveket nem latolgatok. Én megtanítalak arra, hogy megvesd, ami földi, keveselld, ami most van; az örökkévalót keresd, az örökkévalót tudd, kerüld az elismerést, viseld el a botránkozást, belém vesd minden reményedet, semmit se kívánj kívülem, s buzgó szívvel, mindennél jobban engem szeress. Egy valaki, aki engem nagyon szeretett, igen tudóssá vált az isteni dolgokban, és csodálatosan beszélt. Több hasznát látta annak, hogy mindent elhagyott, mint annak látta volna, ha a tudományban műveli magát. De némelyeknek mindenki előtt nyilvánvaló dolgokról szólok, másoknak kiválasztott titkokról, van, akinek jelekben és árnyékokban, gyöngéden jelenek meg, mások előtt eláradó világosságban nyilatkoztatom ki titkaimat. A könyvekben egy a szó, de nem mindenkit egyformán okosít meg. Mert belül én munkálkodom, a tanító, az igazság, a szív vizsgálója és a gondolatok megfejtője, a tettek sugalmazója, s én annyit adok mindenkinek, amennyit méltányosnak ítélek. 

 

Cap. 43. 

Contra vanam, et sæcularem scientiam.

 

1. 

Fili, non moveant te pulchra et subtilia dicta hominum: non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute. Attende verba mea quæ cordo accendunt et mentes illuminant, inducunt compunctionem, et variam ingerunt consolationem. Nunquam ad hoc legas verbum, ut doctior aut sapientior possis videri; sed stude mortificationem vitiorum, quia hoc amplius tibi proderit, quam notitia multarum difficilium quæstionum.

2. 

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium. Ego sum qui doceo hominem scientiam et clariorem intelligentiam parvulis tribuo quam ab homine possit doceri. Cui ego loquar, cito sapiens erit et multum in spiritu proficiet. Væ illis qui multa curiosa ab hominibus quærunt, et de via mihi serviendi parum curant. Veniet tempus quando apparebit Magister magistrorum Christus, Dominus Angelorum, cunctorum auditurus lectiones, et singulorum examinaturus conscientias, et tunc scrutabitur Hierusalem in lucernis et manifesta erunt abscondita tenebrarum, tacebuntque argumenta linguarum.

3. 

Ego sum qui humilem in puncto elevo mentem, ut plures æternæ veritatis capiat rationes quam si quis decem annis studuisset in scholis. Ego doceo sine strepitu verborum, sine confusione opinionum, sine fastu honoris, sine pugnatione argumentorum. Ego sum qui doceo terrena despicere, præsentia fastidire, æterna quærere, æterna sapere, honores fugere, scandala sufferre, omnem spem in me ponere, extra me nihil cupere, et super omnia ardenter me amare.

4. 

Nam quidam amando me intime, didicit divina, et loquebatur mirabilia. Plus profecit in relinquendo omnia, quam in studendo subtilia. Sed loquor communia aliis, aliis specialia, aliquibus in signis et figuris dulciter appareo; quibusdam vero in lumine, multa revelo mysteria. Una vox librorum, sed non æque omnes informat, quia intus sum doctor veritatis, cordis scrutator, cognitationum intellector, actionum promotor, distribuens singulis sicut dignum judicavero.

 

CHAPTER XLIII

Against vain and worldly knowledge

 

1.

“My Son, let not the fair and subtle sayings of men move thee. For the kingdom of God is not in word, but in power.(1) Give ear to My words, for they kindle the heart and enlighten the mind, they bring contrition, and they supply manifold consolations. Never read thou the word that thou mayest appear more learned or wise; but study for the mortification of thy sins, for this will be far more profitable for thee than the knowledge of many difficult questions.

2. 

“When thou hast read and learned many things, thou must always return to one first principle. I am He that teacheth man knowledge,(2) and I give unto babes clearer knowledge than can be taught by man. He to whom I speak will be quickly wise and shall grow much in the spirit. Woe unto them who inquire into many curious questions from men, and take little heed concerning the way of My service. The time will come when Christ will appear, the Master of masters, the Lord of the Angels, to hear the lessons of all, that is to examine the consciences of each one. And then will He search Jerusalem with candles,(3) and the hidden things of darkness(4) shall be made manifest, and the arguings of tongues shall be silent.

3. 

“I am He who in an instant lift up the humble spirit, to learn more reasonings of the Eternal Truth, than if a man had studied ten years in the schools. I teach without noise of words, without confusion of opinions, without striving after honour, without clash of arguments. I am He who teach men to despise earthly things, to loathe things present, to seek things heavenly, to enjoy things eternal, to flee honours, to endure offences, to place all hope in Me, to desire nothing apart from Me, and above all things to love Me ardently.

4. 

“For there was one, who by loving Me from the bottom of his heart, learned divine things, and spake things that were wonderful; he profited more by forsaking all things than by studying subtleties. But to some I speak common things, to others special; to some I appear gently in signs and figures, and again to some I reveal mysteries in much light. The voice of books is one, but it informeth not all alike; because I inwardly am the Teacher of truth, the Searcher of the heart, the Discerner of the thoughts, the Mover of actions, distributing to each man, as I judge meet.”

(1) 1 Corinthians iv. 20. (2) Psalm xciv. 10. (3) Zephaniah i. 12. (4) 1 Corinthians iv. 5.

 

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

 

Imitatio Christi III./42. ~ Sine me non valet, nec durabit amicitia.

 42. 

Békességünk emberekben nem gyökerezhetik

 

 Nem szándékunk emberek 

kedvére tenni, 

sőt 

elrontunk minden mesét 

- leromboljuk a 

hiú terveket:

Irgalmasságot 

hirdetünk, 

gnózist - Isten ismeretét.

 

erre a gyakorlati 

ész posztulátuma 

az

Isten létezése 

(Existence of God): 

a 

szükséges garancia. 

Sine me non valet, nec durabit amicitia. 

 

I. 

Fiam, ha békességedet valamely emberi személyben keresed, akit kedvelsz, akivel együtt élsz, állhatatlan leszel és cselekvésre képtelen. De ha a mindig élő és megmaradó igazsághoz fordulsz, akkor nem szomorít meg barátod eltávozása vagy halála. Bennem kell a baráti szeretetnek alapot vetnie, miattam kell szeretned mindazt, akit jónak ítélsz, s nagyon kedvesnek itt a földön. Nélkülem értéktelen és nem is állandó a barátság, hamis és tisztátalan az a szeretet, amit nem én kötök egybe. 

II. 

Annyira meg kell halnod az általad kedvelt emberek iránt érzett hajlandóságaid számára, hogy (amennyiben rajtad áll) azt kell kívánnod, bárcsak minden emberi társaság nélkül maradnál. Az ember annyival közelebb jut Istenhez, minél messzebb szakad minden földi vigasztalástól. Annál magasabbra jut az Istenhez vezető úton, minél mélyebben leereszkedik önmagába, s önmaga előtt minél inkább megsemmisül. Mert aki valami jót magának tulajdonít, megakadályozza azt, hogy Isten kegyelme eljusson hozzá, hisz a Szentlélek kegyelme mindig az alázatos szívet keresi. Ha értenél ahhoz, hogy egészen megsemmisülj, és minden teremtményhez hajló szeretettől kiüresedj, akkor nagy kegyelemmel lakást kellene vennem benned. Amikor a teremtményekre tekintesz, eltávolodol a Teremtő látásától. Tanuld meg azt, hogy Teremtőd kedvéért mindenben legyőzd önmagadat, akkor eljuthatsz Isten ismeretére. Ha valamit rendületlenül szeretsz és áhítasz, bármily csekélység, visszatart a legfőbb jótól és akadályoz annak elérésében. 

Cap. 42. 

Quod pax non est ponenda in hominibus.

1. 

Fili, si ponis pacem tuam cum aliqua persona propter tuum sentire vel convivere, instabilis eris et implacatus. Sed si recursum habes ad semper viventem et manentem veritatem, non contristabit te amicus recedens aut moriens. In me debet amici dilectio stare, et propter me diligendus est quisquis tibi bonus visus est, et multum carus in hac vita. Sine me non valet, nec durabit amicitia; nec est verba et munda dilectio, quam ego non copulo. Ita mortuus esse debes talibus affectionibus dilectorum hominum, ut quantum ad te pertinet sine humano optes esse consortio. Tanto homo magis Deo appropinquat, quanto ab omni solatio terreno longius recedit. Tanto etiam altius ascendit ad Deum, quanto profundius in se descendit, et plus sibi ipsi vilescit.

2. 

Qui autem aliquid boni sibi attribuit, gratiam Dei in se invenire impedit: quia gratia Spiritus sancti cor humile quærit semper. Si scires te perfecte annihilare, atque ab omni creato amore evacurare, tunc deberem in te cum magna gratia emanare. Quando tu respicis ad creaturas, subtrahitur tibi aspectus Creatoris. Disce te in omnibus propter Creatoriem vincere: tunc ad divinam valebis cognitionem pertingere. Quantumcumque modicum sit, si quid inordinate diligitur et respicitur, retardat a summo bono, et vitiat.

CHAPTER XLII

That our peace is not to be placed in men

1.

“My Son, if thou set thy peace on any person because thou hast high opinion of him, and art familiar with him, thou shalt be unstable and entangled. But if thou betake thyself to the ever-living and abiding Truth, the desertion or death of a friend shall not make thee sad. In Me ought the love of thy friend to subsist, and for My sake is every one to be loved, whosoever he be, who appeareth to thee good, and is very dear to thee in this life. Without Me friendship hath no strength or endurance, neither is that love true and pure, which I unite not. Thou oughtest to be so dead to such affections of beloved friends, that as far as in thee lieth, thou wouldst rather choose to be without any companionship of men. The nearer a man approacheth to God, the further he recedeth from all earthly solace. The deeper also he descendeth into himself, and the viler he appeareth in his own eyes, the higher he ascendeth towards God.

2. 

“But he who attributeth anything good to himself, hindereth the grace of God from coming to him, because the grace of the Holy Ghost ever seeketh the humble heart. If thou couldst make thyself utterly nothing, and empty thyself of the love of every creature, then should it be My part to overflow unto thee with great grace. When thou settest thine eyes upon creatures, the face of the Creator is withdrawn from thee. Learn in all things to conquer thyself for thy Creator’s sake, then shalt thou be able to attain unto divine knowledge. How small soever anything be, if it be loved and regarded inordinately, it holdeth us back from the highest good, and corrupteth.”

Sine me non valet, nec durabit amicitia. 

Imitatio Christi III./41. ~ Si recte me inspicio...

 41. 

Minden evilági tisztesség megvetése 

 

Nem illet dicséret 

Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. 

Ha igazlátó szemmel 

Si recte me inspicio 

magamba nézek.

I. 

Fiam, ne vedd a szívedre, ha azt látod, hogy másokat megtisztelnek és fölmagasztalnak, téged meg lenéznek és megaláznak. Tárd ki szívedet az én mennyei trónusom felé, akkor nem keserít majd el a földön élő emberek megvetése. 

II. 

Uram, vakságban vagyunk, és gyakran megtévesztenek a látszatok. Ha igazlátó szemmel magamba nézek, azt kell megállapítanom, hogy soha semmi teremtmény jogtalanságot nem követett el ellenem, ezért jogosan én sem panaszkodhatom terád. Mivel gyakran és súlyosan vétkeztem ellened, akármely teremtmény méltán támad rám. Kijár nekem a szégyenvallás és a megvettetés, téged pedig megillet a dicséret, tisztelet és dicsőség. S ha azon nem igyekszem, hogy örömest viseljem bármely teremtménytől a megvetést, az elhagyatást, azt, hogy egészen semminek lássanak; akkor nem juthatok el a belső békére és megszilárdulásra, sem arra, hogy lélekben megvilágosodjam, és egészen egyesüljek veled. 

Cap. 41. 

De contemtu omnis honoris temporalis.

1. 

Fili, noli tibi attrahere, si videas alios honorari et elevari, te autem despici et humiliari. Erige cor tuum ad me in cælum et non contristabit te contemtus hominis in terris.

2. 

Domine, in cæcitate sumus et vanitate cito seducimur. Si recte me inspicio, nunquam facta mihi est injuria ab aliqua creatura: unde nec juste habeo conqueri adversum te: quia autem frequenter et graviter peccavi tibi, merito armatur contra me omnis creatura. Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. Et nisi ad hoc me præparavero, quod velim libenter ab omni creatura despici et relinqui, atque penitus nihil videri, non possum interius pacificari et stabiliri nec spiritualiter illuminari, neque tibi plene uniri.

CHAPTER XLI

Of contempt of all temporal honour

1.

“My Son, make it no matter of thine, if thou see others honoured and exalted, and thyself despised and humbled. Lift up thine heart to Me in heaven, and then the contempt of men upon earth will not make thee sad.”

2. 

O Lord, we are in blindness, and are quickly seduced by vanity. If I look rightly within myself, never was injury done unto me by any creature, and therefore I have nought whereof to complain before Thee. But because I have many times and grievously sinned against Thee, all creatures do justly take arms against me. Therefore to me confusion and contempt are justly due, but to Thee praise and honour and glory. And except I dispose myself for this, namely, to be willing that every creature should despise and desert me, and that I should be esteemed altogether as nothing, I cannot be inwardly filled with peace and strength, nor spiritually enlightened, nor fully united to Thee.

Mihi igitur juste debetur confusio, et contemtus: tibi autem laus, honor, virtus et gloria. 

Imitatio Christi III./40. ~ ...et manum porrexeris adjutricem:

 40. 

Az emberben magától semmi sincs, és semmivel sem dicsekedhetik 

 

Atyám munkálkodik hát 

- kezed én leszek - 

...et manum porrexeris adjutricem: 

én is szüntelen. segít 

és tanít langyos, 

fegyelmezetlen - sótlan - 

ne legyek. 

Ego nisi a te fuero adjutus et interius informatus, totus efficior tepidus et dissolutus.

mennyi e 'kéz' 

a test nélkül... 

Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. 

 

Vagy test nélküle -

semmi..? 

vagy így is minden?

- megérdemel-e némi 

dícséretet vagy mégsem? 

Unde possum gloriari? aut cur appeto reputari? Numquid de nihilo? 

 

I. 

Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az emberfia, hogy meglátogatod? Mi érdeme van az embernek, hogy kegyelmeddel megajándékozod? Panaszkodhatom-e, Uram, ha elhagysz, vagy méltán fölhánytorgathatom, ha nem teszed meg, amire kérlek? Azt bizonyára igazán gondolhatom és mondhatom: Uram, semmi vagyok, semmire sem futja az erőm, magamtól semmi jó nincs bennem, hanem mindenben veszendő vagyok, és a semmibe tartok. Ha te nem segítesz, bensőmben nem tanítasz, egészen langyos és fegyelmezetlen leszek. Te pedig, Uram, mindig ugyanaz vagy, mindörökre jó, igaz és szent maradsz, jól, igazul és szentül teszel mindent, rendeléseid bölcsességedből erednek. Én meg hajlandóbb vagyok a fogyatkozásra, mint az előmenetelre, nem is maradok meg folyton ugyanabban az állapotban, hétszer változik az idő fölöttem. Mindazáltal hamar jobbra fordul sorsom, ha neked úgy tetszik, és kinyújtod segítő kezedet, mert te egymagad, emberi közreműködés nélkül is segíthetsz rajtam, és annyira megkeményíthetsz, hogy aztán nem változik már hol így, hol úgy az arcom, hanem a szívem csak hozzád fordul és benned nyugszik meg. Azért ha értenék ahhoz, hogy egészen elutasítsak minden emberi vigasztalást, akár azért, hogy valódi áhítat ébredjen bennem, akár azért, mert valami arra ösztönöz, hogy téged keresselek, hisz senki ember meg nem vigasztalhat; akkor méltán reménykedhetném a te kegyelmedben, és új meg új vigasztalásod ajándékának méltán örvendenék. 

II. 

Hála neked, akitől minden származik, ami csak sikerült az életemben. Én pedig üresség és semmi vagyok előtted, állhatatlan és gyönge ember. Mivel dicsekedhetem hát vagy mi címen tartok számot az elismerésre? Talán a semmiért? Ez aztán nagy hiúság! Valóban üres dicsekvés, gonosz betegség, rettentő hiúság, mert elszakít az igazi dicsőségtől és megfoszt a mennyei kegyelemtől. Mert míg önmagában tetszeleg az ember, addig a te tetszésedet meg nem lelheti, amíg az emberek elismerése után fut, igazi erényre nem tehet szert. Mert az igazi dicsőség és a szent öröm benned dicsekedni s nem önmagunkban, a te nevedben örvendeni, nem saját erőnkben, és semmi teremtményben kedvünket nem lelni, hacsak nem temiattad. Dicsértessék a te neved, és nem az enyém, magasztalják a te kezed művét, nem az enyémet, áldják a te szent nevedet, nekem meg ne maradjon semmi az emberek dicséretéből. Te vagy az én dicsekvésem, szívem ujjongó öröme, benned dicsekszem, ujjongok egész nap, magamban pedig csak gyarlóságaimmal dicsekedhetem. Keressék a zsidók azt a dicsőséget, amelyet egymásnak adhatnak az emberek, én azt keresem, amelyet egyedül Isten adhat. Mert hiszen minden embertől származó dicsőség, minden földi megtiszteltetés, minden evilági nagyság, ha összevetjük a te örök dicsőségeddel, hiúság és oktalanság. Ó én igazságom és irgalmasságom, én Istenem, boldog Szentháromság, egyedül tiéd a dicséret és a tisztelet, a hatalom és a dicsőség mindörökkön örökké. 

Cap. 40. 

Quod homo nihil boni ex se habet, et de nullo gloriari debet.

1. 

Domine, quid est homo, quod memor sis ejus, aut filius hominis, quia visitas eum? Quid promeruit homo, ut dares illi gratiam tuam? Domine, quid possum conqueri, si deseris me? aud quid juste obtendere possum, si quod peto non feceris? Certe hoc in veritate cogitare possum et dicere: Domine, nihil sum; nihil boni ex me habeo, sed in omnibus deficio, et ad nihil semper tendo. Ego nisi a te fuero adjutus et interius informatus, totus efficior tepidus et dissolutus.

2. 

Tu autem, Domine, semper idem ipse es, et permanes in æternum: semper bonus et justus et sanctus; bene, juste et sancte agens omnia et disponens in sapientia. Sed ego, qui ad defectum magis pronus sum quam ad profectum, non semper sum in uno statu perdurans, quia septem tempora mutantur super me. Verumtamen cito melius sit, cum tibi placuerit, et manum porrexeris adjutricem: quia tu solus sine humano suffragio poteris auxiliari et in tantum confirmare, ut vultus meus amplius in diversa non mutetur, sed in te uno cor meum convertatur et quiescat.

3. 

Unde si bene scirem omnem humanam consolationem abjicere, sive propter devotionem adipiscendam, sive propter necessitatem qua compellor te quærere, quia non est homo qui me consoletur: tunc merito possem de gratia sperare tua, et de dono novæ consolationis exultare.

4. 

Gratias tibi, unde totum venit quotiescumque mihi bene succedit. Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. Unde possum gloriari? aut cur appeto reputari? Numquid de nihilo? et hoc vanissimum est. Vere inanis gloria pestis mala, vanitas maxima, quia a vera trahit gloria, et cælesti spoliat gratia. Dum enim homo complacet sibi, displicet tibi; dum inhiat laudibus humanis, privatur veris virtutibus.

5. 

Est autem vera gloria et exultatio sancta gloriari in te et non in se, gaudere in nomine tuo, non in virtute propria, nec in aliqua creatura delectari nisi propter te. Laudetur nomen tuum, non meum; magnificetur opus tuum, non meum; benedicatur nomen sanctum tuum, non meum; nihil autem attribuatur mihi de laudibus hominum. Tu gloria mea, tu exaltatio cordis mei. In te gloriabor et exultabo tota die; pro me autem nihil, nisi in infirmatibus meis.

6. 

Quærant Judæi gloriam quæ ab invicem est: ego hanc requiram quæ a solo Deo est. Omnis quidem gloria humana, omnis honor temporalis, omnis altitudo mundana æternæ gloriæ tuæ comparata vanitas est et stultitia. O, veritas mea, et misericordia mea Deus meus, Trinitas beata: tibi soli laus, vertus, honor et gloria per infinita sæculorum sæcula.

CHAPTER XL

That man hath no good in himself, and nothing whereof to glory

1.

Lord, what is man that Thou art mindful of him, or the son of man that Thou visitest him?(1) What hath man deserved, that Thou shouldest bestow thy favour upon him? Lord, what cause can I have of complaint, if Thou forsake me? Or what can I justly allege, if Thou refuse to hear my petition? Of a truth, this I may truly think and say, Lord, I am nothing, I have nothing that is good of myself, but I fall short in all things, and ever tend unto nothing. And unless I am helped by Thee and inwardly supported, I become altogether lukewarm and reckless.

2. 

But Thou, O Lord, art always the same, and endurest for ever, always good, righteous, and holy; doing all things well, righteously, and holily, and disposing all in Thy wisdom. But I who am more ready to go forward than backward, never continue in one stay, because changes sevenfold pass over me. Yet it quickly becometh better when it so pleaseth Thee, and Thou puttest forth Thy hand to help me; because Thou alone canst aid without help of man, and canst so strengthen me that my countenance shall be no more changed, but my heart shall be turned to Thee, and rest in Thee alone.

3. 

Wherefore, if I but knew well how to reject all human consolations, whether for the sake of gaining devotion, or because of the necessity by which I was compelled to seek Thee, seeing there is no man who can comfort me; then could I worthily trust in Thy grace, and rejoice in the gift of new consolation.

4. 

Thanks be to Thee, from whom all cometh, whensoever it goeth well with me! But I am vanity and nothing in Thy sight, a man inconstant and weak. What then have I whereof to glory, or why do I long to be held in honour? Is it not for nought? This also is utterly vain. Verily vain glory is an evil plague, the greatest of vanities, because it draweth us away from the true glory, and robbeth us of heavenly grace. For whilst a man pleaseth himself he displeaseth Thee; whilst he gapeth after the praises of man, he is deprived of true virtues.

5. 

But true glory and holy rejoicing lieth in glorying in Thee and not in self; in rejoicing in Thy Name, not in our own virtue; in not taking delight in any creature, save only for Thy sake. Let thy Name, not mine be praised; let Thy work, not mine be magnified; let Thy holy Name be blessed, but to me let nought be given of the praises of men. Thou art my glory, Thou art the joy of my heart. In Thee will I make my boast and be glad all the day long, but for myself let me not glory save only in my infirmities.(2)

6. 

Let the Jews seek the honour which cometh from one another; but I will ask for that which cometh from God only.(3) Truly all human glory, all temporal honour, all worldly exultation, compared to Thy eternal glory, is but vanity and folly. O God my Truth and my Mercy, Blessed Trinity, to Thee alone be all praise, honour, power, and glory for ever and for ever. Amen.

(1) Psalm viii. 4. (2) 2 Corinthians xii. 5. (3) John v. 44.

Ego autem vanitas, et nihilum ante te, inconstans homo et infirmus. 

Imitatio Christi III./39. ~ Vigilate et orate, dicit Dominus, ut non intretis in tentationem.

 39. 

Nem szabad elkapkodni ügyes-bajos dolgainkat 

 

 Legyél résen 

Vigilate et orate ut non intretis in temptationem spiritus quidem promptus est caro autem infirma. 

 de laza, 

ösztönös 

is - sőt:

 'ad hoc'

oda én józan 

- paraszti - 

ésszel 

el 

nem juthatok.

...quia parum potest cogitatio mea proficere.  

 

Pszichém 

legjobb

 szándékkal

is hol 

erre húz 

hol arra

...sed magis de uno vel in aliud nos impellunt. 

mozdít, lendít, 

ösztönöz. 

 

Vigilate et orate ut non intretis in temptationem spiritus quidem promptus est caro autem infirma. 

( Mt 26,41 ) 

I. 

Fiam, bízd csak rám mindig a te ügyedet, én majd jól elrendezem a maga idejében. Várd meg, míg intézkedem, hasznod lesz belőle. Uram, szíves-örömest rád bízom minden ügyemet, mert saját fejtörésemmel nem sokra jutok. Bár ne fürkészném annyira a jövendőt, hanem inkább habozás nélkül tetszésedre bíznám magamat. 

II. 

Fiam, gyakran megesik, hogy valaki igen-igen munkálkodik azon, amit megkívánt, s amikor aztán eléri, mást gondol, mert ugyanazzal a dologgal kapcsolatban a kívánságok nem mindig azonosak, inkább hol erre, hol arra ösztönöznek. Nem kis teljesítmény tehát, hogy az ember bármily kicsiny ügyben is teljesen Istenre bízza magát. Az ember igazi előmenetele önmaga megvetése. Aki önmagát megtagadta, nagyon szabad és nyugodt. De az ősellenség, minden jónak ellenzője nem fárad bele abba, hogy kísértsen, éjjel, nappal veszedelmes cselvetéseivel vesz körül, hátha egy óvatlan pillanatban tőrbe ejthet. Virrasszatok és imádkozzatok, mondja az Úr, hogy kísértésbe ne essetek. 

 

Cap. 39. 

Quod non sit importunus in negociis.

 

1. 

Fili, committe mihi semper causam tuam, ego bene disponam in tempore suo. Exspecta ordinationem meam et senties exinde profectum.

2. 

Domine, satis libenter omnes res tibi committo, quia parum potest cogitatio mea proficere. Utinam non multum adhærerem futuris eventibus, sed ad beneplacitum tuum me incunctanter offerrem.

3. 

Fili mi, sæpe homo rem aliquam agitat, quam desiderat: sed cum ad eam pervenerit, aliter incipit sentire, quia affectiones circa idem non sunt durabiles, sed magis de uno vel in aliud nos impellunt. Non est ergo minimum etiam in minimis se relinquere.

4. 

Verus profectus hominis est abnegatio sui ipsius, et homo abnegatus valde liber est et securus. Sed antiquus hosti, omnibus bonis adversans, a tentatione non cessat, et die noctuque graves molitur insidias, si forte in laqueum deceptionis possit præcipitare incautum. Vigilate et orate, dicit Dominus, ut non intretis in tentationem.

CHAPTER XXXIX

That man must not be immersed in business

1.

“My Son, always commit thy cause to Me; I will dispose it aright in due time. Wait for My arrangement of it, and then thou shalt find it for thy profit.”

2. 

O Lord, right freely I commit all things to Thee; for my planning can profit but little. Oh that I did not dwell so much on future events, but could offer myself altogether to Thy pleasures without delay.

3. 

“My Son, a man often striveth vehemently after somewhat which he desireth; but when he hath obtained it he beginneth to be of another mind, because his affections towards it are not lasting, but rather rush on from one thing to another. Therefore it is not really a small thing, when in small things we resist self.”

4. 

The true progress of man lieth in self-denial, and a man who denieth himself is free and safe. But the old enemy, opposer of all good things, ceaseth not from temptation; but day and night setteth his wicked snares, if haply he may be able to entrap the unwary. Watch and pray, saith the Lord, lest ye enter into temptation.(1)

(1) Matthew xxvi. 41.

 

Vigilate et orate, dicit Dominus, ut non intretis in tentationem.

Imitatio Christi III./38. ~ Qui transitoria intuentur sinistro oculo, et dextro cælestia, quos temporalia non trahunt ad inhærendum.

 38. 

Jól kell rendeznünk külső dolgainkat, s veszedelem idején Istenhez kell folyamodnunk 

 

 

Gőzt! a dugattyúra..., a 

ερως/αγάπη και αντιπάθεια 

 lélek irtózik 

a rossztól!

Qui transitoria intuentur sinistro oculo, et dextro cælestia, quos temporalia non trahunt ad inhærendum. 

s löki el 

hogy ölelje fel 

magához 

- ahogy a Mester 

te se hagyd rendetlenül 

e világot. 

Et instituta a summo Opifice, qui nil inordinatum reliquit in sua creatura. 

 

 

I. 

Fiam, azon kell lenned szorgalmasan, hogy bárhol és bármi külső tevékenységben, foglalatosságban belsőleg szabad légy, magadon hatalommal bírj, hogy mindennek te légy az ura, ne külső elkötelezettségeid uralkodjanak terajtad, hogy gazdája és irányítója légy tetteidnek, ne rabszolgája. Légy inkább független és igaz héber, aki Isten fiainak szabad sorsára jutott, fölötte van a mostan-valóknak és rálát az örökkévalókra, balszemmel néz arra, ami múlandó, jobb szemével a mennyei dolgokat méregeti, az ideigtartó javak nem tudják magukhoz kötni, inkább ő állítja be azokat a jó szolgálatába, ahogyan Isten rendelte, és a legfőbb mester célba irányította mind, hiszen az semmit sem hagyott a teremtett világban rendetlenül. 

II.

 Ha az események forgandóságában nem állsz meg a külső látszatnál, nem testi szemmel vizsgálgatod, amit látsz vagy hallasz, hanem mindennel bemégy, mint Mózes, a szövetség sátrába, hogy Istennel tanácskozzál, akkor gyakran hallani fogod Isten feleletét, és sok mostanvaló meg eztán következő dologra nézve oktatást kapsz. Mert lám Mózes mindig visszavonult a szövetség sátrába, hogy kétségeit s a fölvetődő kérdéseket megoldja, az imádkozásban keresett segítséget, úgy tudta elhárítani a veszedelmeket és az emberek gonoszságát. Így kell neked is visszavonulnod szíved rejtekébe, hogy buzgóbban tudd kérni Isten segítségét. Lám, azt olvassuk, hogy a gábaoniták azért tudták becsapni Józsuét meg az izraelitákat, mert azok Isten szavát előbb meg nem kérdezték, könnyen hittek a mézes-mázos beszédnek, s a tettetett jámborságtól hagyták magukat félrevezetni.

 

Cap. 38. 

De bono regimine in externis, et recursu ad Deum in periculis.

 

1. 

Fili, ad istud diligenter tendere debes, ut in omni loco, actione seu occupatione externa sis intus liber, et tui ipsius potens, et sint omnia sub te, et tu non sub eis, ut sis dominus actionum tuarum, et rector, non servus, nec emptitius, sed magis exemtus verusque Hebræus, in fortem ac libertatem transiens filiorum Dei; qui stant supra præsentia et speculantur æterna; qui transitoria intuentur sinistro oculo, et dextro cælestia, quos temporalia non trahunt ad inhærendum, sed trahunt ipsi ea magis ad bene serviendum, prout ordinata sunt a Deo, et instituta a summo Opifice, qui nil inordinatum reliquit in sua creatura.

2. 

Si autem in omni eventu stas non in apparentia externa, nec oculo carnali lustras visa vel audita, sed mox in qualibet causa intras cum Moyse in tabernaculum ad consulendum Dominum: et audies nonnunquam divinum responsum et redies instructus de multis præsentibus et futuris. Semper enim Moyses recursum habuit ad tabernaculum pro dubiis et quæstionibus solvendis fugitque ad oratiois adjutorium pro periculis et improbitatibus hominum sublevandis. Sic et tu confugere debes in cordis tui secretarium divinum intentius implorando auxilium. Propterea namque Josue, et filii Israel a Gabaonitis leguntur decepti, quia os Domini non prius interrogaverunt, sed nimium creduli dulcibus sermonibus falsa pietate delusi sunt.

 

CHAPTER XXXVIII

Of a good government in external things, and of having recourse to God in dangers

 

1.

 

“My Son, for this thou must diligently make thy endeavour, that in every place and outward action or occupation thou mayest be free within, and have power over thyself; and that all things be under thee, not thou under them; that thou be master and ruler of thy actions, not a slave or hireling, but rather a free and true Hebrew, entering into the lot and the liberty of the children of God, who stand above the present and look upon the eternal, who with the left eye behold things transitory, and with the right things heavenly; whom temporal things draw not to cleave unto, but who rather draw temporal things to do them good service, even as they were ordained of God to do, and appointed by the Master Workman, who hath left nought in His creation without aim and end.

 

2. 

 

“And if in any chance of life thou stand not in outward appearances, nor judgest things which are seen and heard by the fleshly sense, but straightway in every cause enterest with Moses into the tabernacle to ask counsel of God; thou shalt hear a divine response and come forth instructed concerning many things that are and shall be. For always Moses had recourse to the tabernacle for the solving of all doubts and questionings; and fled to the help of prayer to be delivered from the dangers and evil deeds of men. Thus also oughtest thou to fly to the secret chamber of thy heart, and earnestly implore the divine succour. For this cause we read that Joshua and the children of Israel were deceived by the Gibeonites, that they asked not counsel at the mouth of the Lord,(1) but being too ready to listen to fair speeches, were deceived by pretended piety.”

(1) Joshua ix. 14.

 

Et instituta a summo Opifice, qui nil inordinatum reliquit in sua creatura.