Imitatio Christi III./36. ~ Quis es tu, ut timeas a mortali homine?

 36. 

Semmit sem számít az emberek ítélete 

Mindenkinek eleget

tenni nem lehet

Pál apostol mindenki 

mindene lett 

Et si Paulus studuit omnibus in Domino placere, et omibus omnia factus est, tamen etiam pro minimo duxit, quod ab humano die judicatus fuerit.

 de

- ő sem tetszett egyeseknek.

Multi multa loquuntur et ideo parva fides est adhibenda. Sed et omnibus satis esse non est possibile. 

 

Ki az ki emberektől 

félhet 

Quis es tu, ut timeas a mortali homine?

 - Magának 

árt ki rendetlenül él:

rosszkor és rosszul 

hallgat vagy beszél.

Quis potest in te aliquid? Verbis, aut injuriis sibi potius nocet, quam tibi; nec poterit judicium 

 

Sohasem vétett Pál rossz 

szavaival vagy 

némasága miatt. 

Respondit tamen interdum, ne infirmis pro sua taciturnitate generaretur scandalum.

 - hát 

félnie sem kellett.

...atque pro libitu suo quæque jactantium se defendit. 

Emberektől az fél

- csak magának árt -

 ki rosszkor 

és 

rosszul hallgat vagy beszél.

Quis potest in te aliquid? Verbis, aut injuriis sibi potius nocet, quam tibi; nec poterit judicium 

I. 

Fiam, gyökereztesd szívedet erősen az Úrba, és ne félj az emberek ítéletétől, ha lelkiismereted igaznak, ártatlannak jelent ki. Jó és víg dolog így szenvedni, nehezére sem eshetik annak, aki igazán alázatos, és inkább Istenben bízik, mint önmagában. Sokan sokfélét beszélnek, nagyon nem kell hát adni rájuk. Mindenkinek eleget tenni úgysem lehet. Lám, Szent Pál igyekezett azon, hogy mindenkinek tessék az Úrban, és mindenkinek mindene lett, de közben mégis legkisebb gondja volt, hogy az emberek hogyan ítélnek róla. Eleget fáradott mások épülésén, üdvösségén, amennyire rajta állt, tőle telt, de hogy olykorolykor mások megítéljék, megvessék, el nem kerülhette. Azért mindent Istenre hagyott, aki mindent átlát, s a hamisan szólók, a hívságos, hazug gondolatokat hánytorgatók, a kedvük szerint mindent össze-vissza beszélők ellen türelemmel és alázatosan védekezett. Mégis felelt nekik, hogy hallgatása miatt a gyöngék meg ne botránkozzanak. 

II. 

Ki vagy te, hogy halandó embertől félsz? Ma van, holnap már nem lesz sehol. Istentől félj, akkor emberek rettentése meg nem ijeszt. Mit árthat neked bárki szavával, rágalmaival? Inkább magának árt, mint teneked, Isten ítélete utoléri, akárki is. Te Istenen tartsd a tekinteted, ne viaskodjál vénasszonyhoz illő szavakkal. Ha most úgy látszik is, hogy legyőztek, megszégyenültél, érdemtelen, emiatt ne háborogj, türelmetlenséggel dicsőségedet meg ne fogyaszd, inkább hozzám emeld szemedet, az égbe, én elég hatalmas vagyok ahhoz, hogy minden szégyenből és gyalázatból kimentselek, meg is fizetek mindenkinek az érdeme szerint. 

Cap. 36. 

Contra hominum vana judicia.

1. 

Fili, jacta cor tuum firmiter in Domino; et humanum ne metuas judicium, ubi te conscientia pium reddit insontem. Bonum est et beatum taliter pati: nec hoc erit grave humili cordi et Deo magis quam sibi ipsi confidenti. Multi multa loquuntur et ideo parva fides est adhibenda. Sed et omnibus satis esse non est possibile. Et si Paulus studuit omnibus in Domino placere, et omibus omnia factus est, tamen etiam pro minimo duxit, quod ab humano die judicatus fuerit.

2. 

Egit satis pro aliorum ædificatione et salute, quantum in se erat, et poterat: sed ne ab aliis aliquando judicaretur, vel non despiceretur, cohibere non potuit. Ideo totum commisit Deo, qui totum noverat; et patientia et humilitate contra ora loquentium iniqua, ac etiam vana et mundana cogitatantiam, atque pro libitu suo quæque jactantium se defendit. Respondit tamen interdum, ne infirmis pro sua taciturnitate generaretur scandalum.

3. 

Quis es tu, ut timeas a mortali homine? Hodie est, et cras non comparet. Deum time, et hominum pavores non expavesces. Quis potest in te aliquid? Verbis, aut injuriis sibi potius nocet, quam tibi; nec poterit judicium Dei fugere quicumque est ille. Tu habe Deum præ oculis, et noli contendere verbis querolosis. Quod si ad præsens videris succumbi, et confusionem pati quam non meruisti, non indigneris ex hoc neque per impatientiam minuas coronam tuam. Sed ad me potius respice in cælum, qui potens sum eripere ab omni confusione et injuria et unicuique reddere secundum opera sua.

CHAPTER XXXVI

Against vain judgments of men

1.

“My Son, anchor thy soul firmly upon God, and fear not man’s judgment, when conscience pronounceth thee pious and innocent. It is good and blessed thus to suffer; nor will it be grievous to the heart which is humble, and which trusteth in God more than in itself. Many men have many opinions, and therefore little trust is to be placed in them. But moreover it is impossible to please all. Although Paul studied to please all men in the Lord, and to become all things to all men,(1) yet nevertheless with him it was a very small thing that he should be judged by man’s judgment.”(2)

2. 

He laboured abundantly, as much as in him lay, for the building up and the salvation of others; but he could not avoid being sometimes judged and despised by others. Therefore he committed all to God, who knew all, and by patience and humility defended himself against evil speakers, or foolish and false thinkers, and those who accused him according to their pleasure. Nevertheless, from time to time he replied, lest his silence should become a stumbling-block to those who were weak.

3. 

“Who art thou, that thou shouldst be afraid of a man that shall die? To-day he is, and to-morrow his place is not found. Fear God and thou shalt not quail before the terrors of men. What can any man do against thee by words or deeds? He hurteth himself more than thee, nor shall he escape the judgment of God, whosoever he may be. Have thou God before thine eyes, and do not contend with fretful words. And if for the present thou seem to give way, and to suffer confusion which thou hast not deserved, be not angry at this, nor by impatience diminish thy reward; but rather look up to Me in heaven, for I am able to deliver thee from all confusion and hurt, and to render to every man according to his works.”

(1) 1 Corinthians ix. 22. (2) 1 Corinthians iv. 3.

Quis es tu, ut timeas a mortali homine?

Imitatio Christi III./35. ~ Non ponas te ad multam requiem, sed a magnam patientiam. / hoplitodromos

 35. 

Míg a földön élünk, a kísértéstől biztonságban nem lehetünk 

Elég-e az ifjaknak

harci gyakorlat

futva pajzzsal és karddal 

- erősödjenek:

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.

tetőtől talp páncélban?

Magukra felölthessék...

 

Az Úr fegyverzetét - 

arma spiritualia

hatalmas erejét

Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 

Óvja őket megtérés 

páncélja, hitnek 

a pajzsa, tartsa egybe 

igazságnak az öve.

Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 

Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját.

 

Nem könnyű ellenállni

gonoszság lelkei 

ellen akik odafenn 

a magasságban 

laknak

Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.

Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.

Ne nyugalomra készülj

hanem - leginkább 

türelemre

Sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. 

szüntelen

és lankadatlan. 

Non ponas te ad multam requiem, sed a magnam patientiam.

Ragadj kardot a lándzsát 

szorítsd

Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. 

Sisakot 

húzz fejedbe...

Ne nyugalomra készülj, 

hanem küzdelemre.

Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 

és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 

amelynek követe vagyok bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

Sancti mei non habuerunt tales, sed multas gravitates et tentationes varia, magnasque desolationes, sed patienter sustinuerunt se in omnibus et magis confisi sunt Deo quam sibi: scientes quia non sunt condignæ passiones hujus temporis ad futuram gloriam promerendam. 

De cetero fratres confortamini in Domino et in potentia virtutis eius induite vos arma Dei ut possitis stare adversus insidias diaboli quia non est nobis conluctatio adversus carnem et sanguinem sed adversus principes et potestates adversus mundi rectores tenebrarum harum contra spiritalia nequitiae in caelestibus propterea accipite armaturam Dei ut possitis resistere in die malo et omnibus perfectis stare state ergo succincti lumbos vestros in veritate et induti loricam iustitiae et calciati pedes in praeparatione evangelii pacis in omnibus sumentes scutum fidei in quo possitis omnia tela nequissimi ignea extinguere et galeam salutis adsumite et gladium Spiritus quod est verbum Dei per omnem orationem et obsecrationem orantes omni tempore in Spiritu et in ipso vigilantes in omni instantia et obsecratione pro omnibus sanctis et pro me ut detur mihi sermo in apertione oris mei cum fiducia notum facere mysterium evangelii pro quo legatione fungor in catena ita ut in ipso audeam prout oportet me loqui.

 

Végezetül, testvéreim, legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmának erejében. Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi küzdelmünk nem test és vér ellen folyik, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen a mennyei magasságokban. Ezért öltsétek fel Isten minden fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és miután mindent elvégeztetek, álljatok szilárdan. Álljatok szilárdan, övezve derekatokat igazsággal, felöltözve az igazság mellvértjébe, lábaitokat pedig a békesség evangéliumának készségével saruzva. Mindenben vegyétek fel a hit pajzsát, amellyel megolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten igéje. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozva mindenkor a Lélek által, és minden állhatatossággal és könyörgéssel virrasszatok minden szentért és értem is, hogy adatott nekem szó a szám megnyitásakor, hogy bizalommal hirdessem az evangélium titkát, amelynek követe vagyok bilincsekben, hogy bátran szólhassak róla, ahogyan kell.

  

I. 

Fiam, amíg a földön élsz, sosem vagy biztonságban, utolsó leheletedig kezed ügyében kell tartanod a lélek fegyvereit. Ellenségeid közt forgolódol, jobbról, balról ostromot találsz. Ha a türelem pajzsa nem vesz körül, sokáig sebzetlen nem maradsz. Ha szívedet belém nem gyökerezteted, egyetlen eltökéléssel: hogy értem mindent elviselsz, bizony ki nem bírod a heves ostromot, s a szentek diadalkoszorúját el nem nyerheted. Szükséges tehát, hogy férfimódra keresztül gázolj mindenen, és kemény kézzel nyúlj ahhoz, ami utadba áll. Mert a győztes kapja a mannát, a lankadóra pedig nagy nyomorúság vár. 

II. 

Ha a földi életben nyugalmat keresel, hogyan juthatnál az örök nyugalomra? Ne sok nyugalomra készülj itt, inkább nagy türelemre. Ne a földön keresd az igazi békességet, hanem a mennyben, ne az emberekben meg a többi teremtményben, hanem egyedül Istenben. Isten iránt való szeretetből mindent jó kedvvel kell viselned, fáradalmakat és fájdalmakat, kísértéseket, zaklatást, aggódást, szükséget, gyöngeséget, méltatlanságot, rágalmat, szemrehányást, megaláztatást, megszégyenülést, feddést, megvettetést. Ez mind az erényre segít, ezek a próbái Krisztus növendék bajnokainak, ezek szerzik a mennyei koronát. Én örök jutalmat adok a rövid ideig tartó fáradozásért, a múló megaláztatásért olyan dicsőséget, amely véget nem ér. 

 III. 

Azt gondolod, hogy mindig kedved szerint részesedel majd lelki vigasztalásban? Az én szentjeim nem mindig voltak bővében annak, inkább sok alkalmatlanság, sokféle kísértés közt, sok nagy elhagyatottságban kellett helyt állniuk. De mindent türelmesen viseltek, jobban bizakodtak Istenben, mint önmagukban, tudták, hogy a földi elviselni valók nincsenek arányban az eljövendő jutalommal, amelyért szolgálnak. Te rögtön birtokolni akarod azt, amit annyian sok könnyel, sok fáradozással érdemeltek ki maguknak? Várj az Úrra, cselekedj férfimódra, légy erős. Ne add föl a reményt, meg ne fuss, inkább állj ki bátran testestül, lelkestül Isten ügyéért. Én sokszorosan megfizetek neked, és veled leszek minden megpróbáltatásban. 

Cap. 35. 

Quod non est securitas a tentatione in hac vita.

1. 

Fili, nunquam es securus in hac vita: sed quoad vixeris, semper arma spiritualia tibi sunt necessaria. Inter hostes versaris; a dextris et a sinistris impugnaris. Si ergo non uteris undique scuto patientiæ, non eris diu sine vulnere. Insuper si non ponis cor tuum fixe in me cum vera voluntate cuncta patiendi propter me, non poteris ardorem istum sustinere, nec ad palmam pertingere Beatorum. Oportet ergo te viriliter omnia pertransire, et potenti manu uti adversus objecta. Nam vincenti datur manna et torpenti relinquitur multa miseria.

2. 

Si quæris in hac vita requiem: quomodo tunc pervenies ad æternam requiem? Non ponas te ad multam requiem, sed a magnam patientiam. Quære veram pacem non in terris sed in cælis, non in hominibus nec in cæteris creaturis, sed in Deo solo. Pro amore Dei debes omnia libenter subire, labores scilicet et dolores, tentationes et vexationes, anxietates, et necessitates, infirmitates, injurias, oblocutiones, reprehensiones, humiliationes, confusiones, correctiones et despectiones. Ego reddam ei æternam mercedem pro brevi labore, et infinitam gloriam pro transitoria confusione.

3. 

Putas, quod semper habebis pro tua voluntate consolationes spirituales. Sancti mei non habuerunt tales, sed multas gravitates et tentationes varia, magnasque desolationes, sed patienter sustinuerunt se in omnibus et magis confisi sunt Deo quam sibi: scientes quia non sunt condignæ passiones hujus temporis ad futuram gloriam promerendam. Vis tu statim habere, quod multi post multas lacrymas et magnos labores vix obtinuerunt? Exspecta Dominum, viriliter age et confortare; noli diffidere, noli discedere, sed corpus et animam expone constanter pro gloria Dei. Ego reddam plenissime; ego tecum ero in omni tribulatione.

CHAPTER XXXV

That there is no security against temptation in this life

1.

“My Son, thou art never secure in this life, but thy spiritual armour will always be needful for thee as long as thou livest. Thou dwellest among foes, and art attacked on the right hand and on the left. If therefore thou use not on all sides the shield of patience, thou wilt not remain long unwounded. Above all, if thou keep not thy heart fixed upon Me with steadfast purpose to bear all things for My sake, thou shalt not be able to bear the fierceness of the attack, nor to attain to the victory of the blessed. Therefore must thou struggle bravely all thy life through, and put forth a strong hand against those things which oppose thee. For to him that overcometh is the hidden manna given,(1) but great misery is reserved for the slothful.

2. 

“If thou seek rest in this life, how then wilt thou attain unto the rest which is eternal? Set not thyself to attain much rest, but much patience. Seek the true peace, not in earth but in heaven, not in man nor in any created thing, but in God alone. For the love of God thou must willingly undergo all things, whether labours or sorrows, temptations, vexations, anxieties, necessities, infirmities, injuries, gainsayings, rebukes, humiliations, confusions, corrections, despisings; these things help unto virtue, these things prove the scholar of Christ; these things fashion the heavenly crown. I will give thee an eternal reward for short labour, and infinite glory for transient shame.

3. 

“Thinkest thou that thou shalt always have spiritual consolations at thy will? My Saints had never such, but instead thereof manifold griefs, and divers temptations, and heavy desolations. But patiently they bore themselves in all, and trusted in God more than in themselves, knowing that the sufferings of this present time are not worthy to be compared with the glory which shall be revealed in us.(2) Wouldst thou have that immediately which many have hardly attained unto after many tears and hard labours? Wait for the Lord, quit thyself like a man and be strong; be not faint-hearted, nor go aside from Me, but constantly devote thy body and soul to the glory of God. I will reward thee plenteously, I will be with thee in trouble.”(3)

(1) Revelation ii. 17. (2) Romans viii. 17. (3) Psalm xci. 15.

Non ponas te ad multam requiem, sed a magnam patientiam.

Imitatio Christi III./34. ~ Lux perpetua, penetrantem omnia intima cordis mei. / agapé / la morte secunda no 'l farrà male.

 34. 

A szerető szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben 

Élve láttam Istent és 

Ecce Deus meus et omnia. 

égve maradtam

O, lux perpetua, cuncta creata transcendens lumina: fulgura coruscationem de sublimi penetrantem omnia intima cordis mei. 

 mintha egy élő gyertya 

gyúlna a sötét 

szobában - az agapé 

fénye világol: 

Dissimilis tamen est et multum dissimlis sapor Creatoris et creaturæ, æternitatis, et temporis, lucis increatæ et lucis illuminatæ.

őket

megmentse a 

második haláltól. 

Laudato si mi Signore, per sora nostra Morte corporale,
da la quale nullu homo uiuente pò skappare:
guai a quelli ke morrano ne le peccata mortali;
beati quelli ke trouarà ne le Tue sanctissime uoluntati,
ka la morte secunda no 'l farrà male. 

 

I. 

Lám itt van az én Istenem és mindenem. Mit akarok többet? Mi jobbat kívánhatnék? Ó jó ízű és édes ige, de csak annak, aki az Igét szereti, nem a világot s a világban valókat. Én Istenem és mindenem. Elég ez a mondás annak, aki érti, a szerető szívnek jól esik ismételgetnie. Hisz minden kedves, ha te jelen vagy, ha meg távol vagy, ízét veszti minden. A te ajándékod a szív csöndessége, a mindent átfogó béke és az ünneplő jókedv. Te tanítasz meg arra, hogy mindenről helyesen gondolkodjunk, és mindenben téged dicsérjünk. Nálad nélkül semmi sem lehet sokáig tetszésünkre, ha valaminek kedvesnek kell lennie, jól kell esnie, szükséges, hogy a te kegyelmed is jelen legyen, s a fűszer a te bölcsességed sava legyen. Aki téged megkedvelt, annak ízlése miben botlanék? Aki benned nem leli kedvét, miben találhat gyönyörűséget? De a te bölcsességedben nem sokra jutnak a világ bölcsei meg azok, akik a test szerint bölcsek, azokban sok hiúság, ezekben halál lakik. Aki viszont a világot megvetve, a testet megtagadva téged követ, valóban bölcsnek bizonyul, mert a hiúságból igazságba, a testből lélekbe tér. Az ilyen ember tud Istennek örülni, s ami jót talál a teremtményekben, azt mind a Teremtő dicsőségéré fordítja. Másfajta, egészen másfajta öröm az, amit a Teremtő s amit a teremtmény kínál, amit az örökkévalóság s amit az elmúló idő, amit a gyújtatlan fény s amit a tükörben villanó világosság ígér. 

II. 

Ó örök világosság, amely minden teremtett fénynél szebben tündökölsz, hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét! Hozz tisztulást, örömet, fényt és életet lelkembe, annak minden tehetségébe, hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek. Ó mikor is jön el az a boldog és kívánatos óra, amelyben egészen betöltesz majd jelenléteddel, és mindenben mindenem leszel. Amíg ezt meg nem kapom, örömöm teljes nem lehet. Jaj, még él bennem a régi ember, nem feszítettem egészen keresztre, nem szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belső háborúságokat támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan legyen. De te, aki gátat vetsz a tenger hatalmának és háborgó habjait lecsendesíted, kelj föl, segíts meg engem. Szórd szét a háborús kedvű nemzeteket, törd meg őket hatalmaddal. Sorakoztasd föl, kérlek, nagy tetteidet, dicsőítsd meg jobbodat. Mert nincs más reménységem, oltalmam, kívüled, én Uram, Istenem. 

Cap. 34. 

Quod amanti sapit Deus super omnia et in omnibus.

1. 

Ecce Deus meus et omnia. Quid volo amplius? Et quid felicius desiderare possum? O, sapidum et dulce verbum, sed amanti verbum non mundum, nec ea quæ in mundo sunt. Deus meus et omnia. Intelligenti satis dictum est, et sæpe repetere jucundum est amanti. Te siquidem præsente jucunda sunt omnia: te autem absente fastidiunt cuncta. Tu facis cor tranquillum, et pacem magnam, lætitiamque festivam. Tu faci bene sentire de omnibus, et in omnibus te laudare: nec potest aliquid diu sine te placere; sed si debet gratum esse et bene sapere, oportet gratiam tuam adesse, et condimento tuæ sapientiæ condiri.

2. 

Cui tu sapis, quid ei recte non sapiet? Et cui tu non sapis, quid ei recte ad jucunditatem esse poterit? Sed deficiunt in tua sapientia mundi sapientes, et qui carnem sapiunt: quia ibi plurima vanitas, et hic mors invenitur. Qui autem te per contemtum mundanorum et carnis mortificationem sequuntur, vere sapientes esse cognoscuntur, quia de vanitate ad veritatem, et de carne ad spiritum transferuntur. Istis sapit Deus, et quidquid invenitur in creaturis totum referunt ad laudem sui Conditoris. Dissimilis tamen est et multum dissimlis sapor Creatoris et creaturæ, æternitatis, et temporis, lucis increatæ et lucis illuminatæ.

3. 

O, lux perpetua, cuncta creata transcendens lumina: fulgura coruscationem de sublimi penetrantem omnia intima cordis mei. Purifica, lætifica, clarifica, et vivifica spiritum meum cum suis potentiis ad inhærendum tibi jubilosis successibus. O, quando veniet hæc beata et desiderabilis hora, ut tua me saties præsentia, et sis mihi omnia in omnibus. Quamdiu hoc non datum fuerit, nec gaudium plenum erit. Adhuc, proh dolor, vivit in me vetus homo, non est totus crucifixus, non est perfecte mortuus, adhuc concupiscit fortiter adversus spiritum. Bella movent intestina, nec regnum animæ patitur esse quietum.

4. 

Sed tu qui dominaris potestati maris, et motum fluctuum ejus tu mitigas, exsurge, adjuva me. Dissipa gentes quæ bella volunt; contere eas in virtute tua. Ostende quæso magnalia tua, et glorificetur dextera tua: quia non est spes alia, nec refugium mihi nisi in te, Domine Deus meus.

CHAPTER XXXIV

That to him who loveth God is sweet above all things and in all things

 

1.

Behold, God is mine, and all things are mine! What will I more, and what more happy thing can I desire? O delightsome and sweet world! that is, to him that loveth the Word, not the world, neither the things that are in the world.(1) My God, my all! To him that understandeth, that word sufficeth, and to repeat it often is pleasing to him that loveth it. When Thou art present all things are pleasant; when Thou art absent, all things are wearisome. Thou makest the heart to be at rest, givest it deep peace and festal joy. Thou makest it to think rightly in every matter, and in every matter to give Thee praise; neither can anything please long without Thee but if it would be pleasant and of sweet savour, Thy grace must be there, and it is Thy wisdom which must give unto it a sweet savour.

2. To him who tasteth Thee, what can be distasteful? And to him who tasteth Thee not, what is there which can make him joyous? But the worldly wise, and they who enjoy the flesh, these fail in Thy wisdom; for in the wisdom of the world is found utter vanity, and to be carnally minded is death. But they who follow after Thee through contempt of worldly things, and mortification of the flesh, are found to be truly wise because they are carried from vanity to verity, from the flesh to the spirit. They taste that the Lord is good, and whatsoever good they find in creatures, they count it all unto the praise of the Creator. Unlike, yea, very unlike is the enjoyment of the Creator to enjoyment of the Creature, the enjoyment of eternity and of time, of light uncreated and of light reflected.

3. O Light everlasting, surpassing all created lights, dart down Thy ray from on high which shall pierce the inmost depths of my heart. Give purity, joy, clearness, life to my spirit that with all its powers it may cleave unto Thee with rapture passing man’s understanding. Oh when shall that blessed and longed-for time come when Thou shalt satisfy me with Thy presence, and be unto me All in all? So long as this is delayed, my joy shall not be full. Still, ah me! the old man liveth in me: he is not yet all crucified, not yet quite dead; still he lusteth fiercely against the spirit, wageth inward wars, nor suffereth the soul’s kingdom to be in peace.

4. But Thou who rulest the raging of the sea, and stillest the waves thereof when they arise, rise up and help me. Scatter the people that delight in war.(2) Destroy them by Thy power. Show forth, I beseech Thee, Thy might, and let Thy right hand be glorified, for I have no hope, no refuge, save in Thee, O Lord my God.

(1) 1 John ii. 15. (2) Psalm lxviii. 30.

Lux perpetua, sublimi penetrantem omnia intima cordis mei.

Imitatio Christi III./33. ~ Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.

 33. 

Szívünk állhatatlan, de minden igyekezetünknek mint végső célra Istenre kell irányulnia 

Fúj az állhatatlanság 

szele - sodródik 

a sok-sok roncs, 

hulladék, 

töredék,

 selejt: 

maradék 

- itt az ideje:

meg kell tisztitani a 

szándék szemét:

Quanto autem purior fuerit intentionis oculus, tanto constantius inter diversas itur procellas.

Marad még egy út-szó hogy: 

Van.

(Tévelyegnek, 

a kétfejűek - hiszik 

hogy mindenben van 

olyan fordított ösvény

Sed multis caligat oculos puræ intentionis.

- fel és el 

így sodródnak.)

Az igaz Út kettősség 

nélkül való 

és 

nyílegyenes haladó

és 

illendő jó 

illendő hogy jó végre 

is irányuljon.

Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.

"Mert először a kutatásnak ettől az útjától óvlak, azután még attól, amelyen a mit sem tudó halandók tévelyegnek, a kétfejűek: mert tanácstalanság kormányozza keblükben a tévelygő gondolkodást, így sodródnak, süket és vak, megigézett, különbséget tenni nem képes népség, akik a létezést és a nemlétezést ugyanannak tartják és nem ugyanannak, [akik számára] mindenben van fordított ösvény."

( Parmenídész, Töredékek )

I. 

Fiam, ne higgy érzelmi fölbuzdulásodnak, amely most van, de könnyen elváltozik. Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is, úgyhogy néha víg, máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott, néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó, néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű. 

II. 

De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendő jó végre irányuljon. Mert így őrizheti meg belső azonosságát megingathatatlanul, ha annyi s annyiféle esemény közt szándékát, igyekezetét lankadatlanul felém igazítja. Minél tisztább a jószándék benned, annak előretekintő pillantását követve, annál biztonságosabban találsz utat a forgatagok között. De sokakban elhomályosul a jóra való igyekezet szeme, mert könnyen kacsintanak a fölbukkanó pillanatnyi öröm lehetőségére, s az is ritka, aki teljesen mentes volna önmaga keresésének szennyétől. Így a zsidók hajdan Mártához s Máriához nemcsak Jézus kedvéért mentek el Betániába, hanem azért is, hogy Lázárt láthassák. Meg kell hát tisztogatni a jószándék szemét, hogy kettősség nélkül való és egyenes legyen, és mindenféle közbülső cél fölött rám irányuljon. 

Cap. 33. 

De instabilitate cordis et de intentione finali ad Deum habenda.

1.

Fili, noli credere affectui tuo, qui nunc est: cito mutabitur in aliud. Quamdiu nam vixeris, mutabilitati subjectus eris, etiam nolens: ut modo lætus, modo tristis, modo pacatus, modo turbatus, nunc devotus, nunc indevotus, nunc studiosus, nunc acidiosus, nunc gravi, nunc levis inveniaris. Sed stat super hæc mutabilia sapiens et bene doctus in spiritu, non attendens quid in se sentiat nec qua parte flet ventus instabilitatis, sed ut tota intentio mentis ejus ad debitum et ad optimum proficiat finem. Nam sic poterit unus et idem inconcussus manere, simplici intentionis oculo per tot varios eventus ad me imprætermisse directo.

2. 

Quanto autem purior fuerit intentionis oculus, tanto constantius inter diversas itur procellas. Sed multis caligat oculos puræ intentionis. Respicit enim cito in aliquod delectabile quod occurrit et raro totus quis liber invenitur a nævo propriæ inquisitionis. Sic Judæi olim venerunt Bethaniam ad Martham et Mariam, non propter Jesum tantum, sed ut Lazarum viderent. Mundandus est ergo intentionis oculus, ut sit simplex et rectus atque ultra omnia varia media ad me dirigendus.

CHAPTER XXXIII

Of instability of the heart, and of directing the aim towards God

1.

“My Son, trust not thy feeling, for that which is now will be quickly changed into somewhat else. As long as thou livest thou art subject to change, howsoever unwilling; so that thou art found now joyful, now sad; now at peace, now disquieted; now devout, now indevout; now studious, now careless; now sad, now cheerful. But the wise man, and he who is truly learned in spirit, standeth above these changeable things, attentive not to what he may feel in himself, or from what quarter the wind may blow, but that the whole intent of his mind may carry him on to the due and much-desired end. For thus will he be able to remain one and the same and unshaken, the single eye of his desire being steadfastly fixed, through the manifold changes of the world, upon Me.

2. 

“But according as the eye of intention be the more pure, even so will a man make his way steadfastly through the manifold storms. But in many the eye of pure intention waxeth dim; for it quickly resteth itself upon anything pleasant which occurreth, and rarely is any man found altogether free from the blemish of self-seeking. So the Jews of old came to Bethany, to the house of Martha and Mary, that they might see not Jesus, but Lazarus, whom he had raised from the dead.(1) Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.”

(1) John xii. 9.

Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.

Imitatio Christi III./32. ~ Domine, hoc non est opus unius diei, nec ludus parvulorum: immo in hoc brevi conclluditur omnis perfectio Religioforum.

 32. 

Önmagunk megtagadása és minden rossz kívánság megfékezése 

 

Megint a barlang hasonlat:

rabok bilincsben 

ülnek

 nézik a falat: 

nem lehetsz szabad, 

ha tökéletesen meg 

nem 

tagadod önmagad.  

Fili, non potes perfecte possidere libertatem nisi totaliter abneges temetipsum. 

 

S kényszerítenék hogy 

hirtelen álljon 

fel...? 

- inkább érezd meg a 

nagyra serkentő 

kihívást: 

vágyaidban 

emelkedj. 

...sed magis ad sublimiora provocari, et ad minus ad hoc ex desiderio suspirare. 

vegyél tűzben 

izzított aranyat

Suadeo tibi emere a me aurum ignitum, ut locuples fias, idest sapientiam cælestem, omnia infima conculacantem. 

vagy  

drágagyöngyöt, 

mely sokak előtt rejtve maradt. 

...ipsa tamen est prætiosa margarita multis abscondita.

 

I. 

Fiam, nem lehetsz tökéletesen szabad, ha teljesen meg nem tagadod önmagad. Kezük-lábuk megkötözve azoknak, akiknek vagyonuk van, akik önmagukat szeretik, hol ezt, hol azt kívánják meg, mindenbe beleártják magukat, sehol sem nyughatnak, s mindig a kényelmükön jár az eszük, nem Jézus Krisztus ügyén, és sokszor kitalálnak, elképzelnek olyasmit, ami meg nem marad. Hisz elvész minden, ami nem Istentől ered. Jegyezd meg jól ezt a rövid és sokatmondó szót: Hagyj el mindent, és mindent megtalálsz. Mondj le a kívánságról, és nyugalomra találsz. Ezt forgasd elmédben, s ha betöltöd, mindent megértesz. 

II. 

Uram, ez nem egy napi munka, nem gyerekjáték, sőt ez a rövid mondás magába foglalja az egész szerzetesi tökéletességet. 

III. 

Fiam, el ne riadj és mindjárt kedved ne veszítsd, hogy a tökéletesség útját megismerted, inkább érezd meg a nagyobbra serkentő kihívást, s legalább vágyaidban emelkedj. Bárcsak úgy volna dolgod, és már eljutottál volna odáig, hogy ne élnél önmagad szeretetében, hanem szabadon az én rendelkezésemre állanál, s annak rendelkezésére, akit atyádként rendeltem föléd. Akkor nagyon kedvemre volnál, s egész életed örömben és békességben telnék. Még sokmindentől kell elszakadnod, s ha mindazt egészen az én akaratomtól függővé nem teszed, nem kaphatod meg, amit kívánsz. Azt ajánlom, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy gazdag légy, vagyis mennyei bölcsességet, amely lábbal tapod minden földi dolgot. Vetkőzd le a világi bölcsességet, mások s önmagad tetszését ne keresd. Azt mondom, azon, ami az emberek szemében értékesnek és nagyszerűnek látszik, végy hitványságokat. Mert nagyon hitványnak és semmitérőnek tartják, majdhogynem számba sem veszik az igaz mennyei bölcsességet, amely magát nagynak nem hirdeti, nem törekszik arra, hogy lármát üssenek körülötte, s amelyet sokan csak szájukkal emlegetnek, de életükkel messze járnak tőle, de mégis ez az a drágagyöngy, amely sokak előtt rejtve van. 

 

Cap. 32. 

De abnegatione sui ipsius et abdicatione omnis cupiditatis.

 

1. 

Fili, non potes perfecte possidere libertatem nisi totaliter abneges temetipsum. Compediti sunt omnes proprietarii et sui ipsius amatores, cupidi, curiosi, gyrovagi, quærentes semper curiosa et mollia, non quæ Jesu Christi: sed sæpe hoc fingentes et componentes hoc, quod non stabit. Peribit enim totum hoc quod non es ex Deo ortum. Tene breve et consummatum verbum: Dimitte omnia, et invenies omnia: dimitte cupidinem, et invenies requiem. Hoc mente pertracta et cum impleveris, omnia intelligis.

2. 

Domine, hoc non est opus unius diei, nec ludus parvulorum: immo in hoc brevi conclluditur omnis perfectio Religioforum.

3. 

Fili, non debes averti, nec statim dejici audita via perfectorum, sed magis ad sublimiora provocari, et ad minus ad hoc ex desiderio suspirare. Utinam sic tecum esses, et ad hoc pervenisses, ut tui ipsius amator non esses, sed ad nutum meum pure stares, et ejus quem tibi præposui Patris: tunc mihi valde placeres, et tota vita tua cum gaudio et pace transiret. Habes adhuc multa ad relinquendum quæ nisi mihi ex integro resignaveris, non acquires quod postulas. Suadeo tibi emere a me aurum ignitum, ut locuples fias, idest sapientiam cælestem, omnia infima conculacantem. Postpone terrenam sapientiam omnem ac humanam complacentiam et propriam.

4. 

Dixi tibi viliora emenda pro prætiosis, et altis rebus humanis. Nam vilis et parva, et pene oblivioni tradita videtur vere cælestis sapientia, non sapiens alta de se, nec magnificari quærens in terra. Quam multi ore tenus prædicant, sed vita longe dissentiunt: ipsa tamen est prætiosa margarita multis abscondita.

 

CHAPTER XXXII

Of self-denial and the casting away all selfishness

 

1. 

“My Son, thou canst not possess perfect liberty unless thou altogether deny thyself. All they are enslaved who are possessors of riches, they who love themselves, the selfish, the curious, the restless; those who ever seek after soft things, and not after the things of Jesus Christ; those who continually plan and devise that which will not stand. For whatsoever cometh not of God shall perish. Hold fast the short and complete saying, ‘Renounce all things, and thou shalt find all things; give up thy lust, and thou shalt find rest.’ Dwell upon this in thy mind, and when thou art full of it, thou shalt understand all things.”

2. 

O Lord, this is not the work of a day, nor children’s play; verily in this short saying is enclosed all the perfection of the religious.

3. 

“My son, thou oughtest not to be turned aside, nor immediately cast down, because thou hast heard the way of the perfect. Rather oughtest thou to be provoked to higher aims, and at the least to long after the desire thereof. Oh that it were so with thee, and that thou hadst come to this, that thou wert not a lover of thine own self, but wert ready always to My nod, and to his whom I have placed over thee as thy father. Then shouldest thou please Me exceedingly, and all thy life should go on in joy and peace. Thou hast still many things to renounce, which if thou resign not utterly to Me, thou shalt not gain what thou seekest. I counsel thee to buy of Me gold tried in the fire, that thou mayest be rich,(1) that is heavenly wisdom, which despiseth all base things. Put away from thee earthly wisdom, and all pleasure, whether common to men, or thine own.

4. 

“I tell thee that thou must buy vile things with those which are costly and great in the esteem of men. For wonderfully vile and small, and almost given up to forgetfulness, doth true heavenly wisdom appear, which thinketh not high things of itself, nor seeketh to be magnified upon the earth; many honour it with their lips, but in heart are far from it; it is indeed the precious pearl, which is hidden from many.”

(1) Revelation iii. 18.

 

Domine, hoc non est opus unius diei, nec ludus parvulorum: immo in hoc brevi conclluditur omnis perfectio Religioforum.

 

Imitatio Christi III./31. ~ Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere. / contemplatio

 31. 

Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a Teremtőt megtaláljuk

 

Senkinek szárnya nem kell

'neti neti' 

Et quidquid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet. 

 

Ki 

ad nekem szárnyat 

mint a 

galambnak vagy strucc 

madárnak: 

röpüljek fel 

a hegyekbe és nyugvást 

találjak. 

Quis dabit mihi pennas sicut columbæ, et volabo, et requiescam? 

 

Vagy 

'tat 

twam 

asi' 

Bárki szárnya..., 

ha teheti benned 

teszi.

Quantum quis fecerit non quæritur, sed ex quanta virtute agit, non tam studiose pensatur. 

 

 

"Az Első Rejtély van minden Rejtély előtt: az Atya a galamb képében." 

( Pistis Sophia, 1. fejezet ) 

 

I. 

Uram, bizony még nagyobb kegyelemre van szükségem, hogy eljussak odáig, ahol már sem ember sem egyéb teremtmény akadályt nem vethet elém. Mert amíg bármi is tartóztat, hozzád szabadon nem szárnyalhatok. Szabadon akart szárnyat bontani, aki azt mondta: Ki ad nekem szárnyat, mint a galambnak, hogy elröpüljek és nyugovást találjak. Mi háborítatlanabb a tiszta szándéknál, és mi szabadabb annál, aki semmi után nem vágyakozik a földön. Az a dolgunk hát, hogy túlemelkedjünk minden teremtményen, és önmagunktól is tökéletesen elszakadjunk, aztán megálljunk elragadtatott lélekkel és meglássuk végre, hogy te mindenek teremtője vagy, és semmi sem fogható tehozzád. Amíg valaki minden teremtménytől szabaddá nem teszi magát, nem tud akadály nélkül Istenhez törekedni. Azért olyan kevés az elmélkedésben otthonos ember, mert kevesen tudnak a múlandóktól, a teremtményektől teljesen elszakadni. Nagy kegyelem szükséges ehhez, hogy az fölemelje, és önmaga meghaladására képessé tegye a lelket. S ha az ember lélekben föl nem emelkedik és minden teremtménytől elszakadva Istennel egészen nem egyesül, bármit tud, bármi kincse van, nem sokra megy vele. Sokáig kicsiny marad, és földre tapodtatik, aki az egy végtelen örök jón kívül valamit nagyra becsül. Ami nem Isten, az semmi, és semminek kell tartani. Nagy különbség van a kegyelemtől megvilágosított, imádságos lelkű ember bölcsessége meg a tanult és szorgalmas deák tudománya közt. Sokkal nemesebb az a tudás, amelyik onnan fölülről Isten kegyelméből való, annál, amelyet az emberi ész erőfeszítésével lehet megszerezni. 

II. 

Sokan vannak, akik szeretnének az elmélkedő életben otthonosak lenni, de nem igyekeznek gyakorolni, ami ahhoz szükséges. Nagy buktató, hogy megállnak a jeleknél és az érzékelhetőnél, nem jutnak el a teljes önmegtagadásig. Nem tudom, mi dolog ez, mely lélek vezet minket és mit is akarunk tulajdonképpen, mi, akik lelki emberek hírében állunk, hogy akkora fáradsággal s még nagyobb törődéssel keressük a múlandó és semmitérő dolgokat, belső ügyeinkről pedig alig gondolkodunk, s akkor sem egészen összeszedetten. Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifelé figyelünk, cselekedeteinket kemény számvetéssel latra nem vetjük. Nem ügyelünk rá, merre irányulnak vágyaink, nem siratjuk, mily mocskosak vagyunk. Bizony, minden test rossz útra tért, azért támadt a vízözön. Mivel tehát nagyon megromlott szívünk vágyakozása, abból szükségszerűen következik, hogy a belső erő ellankadásának jeleként cselekedeteink is megromlottak, hiszen azokra vágyaink indítanak. Tiszta szívből származik a jó élet gyümölcse. Azt tudakoljuk, ki mit tett, de azt már nem mérlegeljük olyan szorgalmasan, milyen lélektől vezetve tette. Tudni akarjuk, erős-e, gazdag-e, szép-e, ügyes-e, tud-e írni, énekelni, jó munkás ember-e; arról semmit sem szólunk, hogy lélekben szegény-e, türelmes, szelíd, imádságos lelkű, belső életet élő ember-e. A természet az ember külső teljesítményeire épít, a kegyelem a belső emberhez fordul. Az gyakran csalódik, ez Istenben reménykedik, hogy meg ne tévedjen. 

 

Cap. 31. 

De neglectu omnis creaturæ, ut Creator possit inveniri.

 

1. 

Domine mi, adhuc indegeo majori gratia, si debeo illuc pervenire, ubi nemo me poterit, nec ulla creatura impedire. Nam quamdiu res aliqua me retinet, non possum libere ad te volare. Cupiebat libere volare qui dicebat: Quis dabit mihi pennas sicut columbæ, et volabo, et requiescam? Quid simplici oculo quietius, et quid liberius nil desiderante in terris? Oportet igitur omnem pertransire creaturam, et se ipsum perfecte deserere ac in excessu mentis stare, et videre te omnium Conditorem cum creaturis nil simile habere. Et nisi quis ab omnibus creaturis fuerit expeditus, non poterit libere intendere divinis. Ideo enim pauci inveniuntur contemplativi, quia pauci sciunt se a perituris creaturis ad plenum sequestrari.

2. 

Ad hoc magna requiritur gratia, quæ animam levet et supra semetipsam rapiat. Et nisi homo sit super se levatus in spiritu, et ab omnibus creaturis liberatus ac Deo totus unitus quidquid scit, quidquid etiam habet, non est magni ponderis, diu parvus erit. Et infra jacebit qui aliquid magni existimat nisi solum unum immensum bonum æternum. Et quidquid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet. Est quippe magna differentia inter sapientiam illuminati et devoti viri, et scientiam litterati, et studiosi Clerici. Multo nobilior est illa doctrina quæ desursum ex divina influentia manat, quam quæ laboriose humano acquiritur ingenio.

3. 

Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere. Est et magnum impedimentum quia in signis et rebus sensibilibus statur, et parum de perfecta mortificatione habetur. Nescio quid est, et quo spiritu ducimur et quid prætendimus qui spirituales dici videmur quod totum laborem et ampliorem sollicitudinem pro transitoriis et vilibus rebus agimus, et de interioribus nostris vix raro plene recollectis sensibus cogitamus.

4. 

Proh dolor, satim post modicam recollectionem foris erumpimus, nec opera nostra destricta examinatione trutinamus. Ubi jacent affectus nostri, non attendimus, et quam impura sint omnia nostra, non deploramus. Omnis quippe caro corruperate viam suam, et ideo sequebatur diluvium magnum. Cum ergo interior affectus noster corruptus sit, necesse est ut actio sequens index carentiæ interioris vigoris corrumpatur. Ex puro corde procedit fructus bonæ vitæ.

5. 

Quantum quis fecerit non quæritur, sed ex quanta virtute agit, non tam studiose pensatur. Si fuerit fortis, dives, pulcher, habilis vel bonus scriptor, vel bonus cantor, aut bonus laborator, investigatur; sed quam pauper sit spiritu, quam patiens et mitis, quam devotus et internus, a multis tacetur. Natura exteriora hominis respicit: gratia ad interiora se convertit. Illa frequenter fallitur; ista in Deo sperat, ut non decipiatur. 

 

CHAPTER XXXI

Of the neglect of every creature, that the Creator may be found

 

1.

O Lord, I still need more grace, if I would arrive where neither man nor any other creature may hinder me. For so long as anything keepeth me back, I cannot freely fly unto Thee. He desired eagerly thus to fly, who cried, saying, Oh that I had wings like a dove, for then would I flee away and be at rest. What is more peaceful than the single eye? And what more free than he that desireth nothing upon earth? Therefore must a man rise above every creature, and perfectly forsake himself, and with abstracted mind to stand and behold that Thou, the Creator of all things, hast among Thy creatures nothing like unto Thyself. And except a man be freed from all creatures, he will not be able to reach freely after Divine things. Therefore few are found who give themselves to contemplation, because few know how to separate themselves entirely from perishing and created things.

2. 

For this much grace is necessary, which may lift up the soul and raise it above itself. And except a man be lifted up in the spirit, and freed from all creatures, and altogether united to God, whatsoever he knoweth, whatsoever even he hath, it mattereth but little. He who esteemeth anything great save the one only incomprehensible, eternal, good, shall long time be little and lie low. For whatsoever is not God is nothing, and ought to be counted for nothing. Great is the difference between a godly man, illuminated with wisdom, and a scholar learned in knowledge and given to books. Far nobler is that doctrine which floweth down from the divine fulness above, than that which is acquired laboriously by human study.

3. 

Many are found who desire contemplation, but they do not strive to practice those things which are required thereunto. It is also a great impediment, that much is made of symbols and external signs, and too little of thorough mortification. I know not how it is, and by what spirit we are led, and what we who would be deemed spiritual are aiming at, that we give so great labour and so eager solicitude for transitory and worthless things, and scarcely ever gather our senses together to think at all of our inward condition.

4. 

Ah, me! Forthwith after a little recollection we rush out of doors, and do not subject our actions to a strict examination. Where our affections are set we take no heed, and we weep not that all things belonging to us are so defiled. For because all flesh had corrupted itself upon the earth, the great deluge came. Since therefore our inmost affections are very corrupt, it followeth of necessity that our actions also are corrupt, being the index of a deficient inward strength. Out of a pure heart proceedeth the fruit of good living.

5. 

We demand, how much a man hath done; but from how much virtue he acted, is not so narrowly considered. We ask if he be strong, rich, handsome, clever, whether he is a good writer, good singer, good workman; but how poor he may be in spirit, how patient and gentle, how devout and meditative, on these things many are silent. Nature looketh upon the outward appearance of a man, grace turneth its thought to the heart. The former frequently judgeth amiss; the latter trusteth in God, that it may not be deceived. 

 

Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere.