ΣΟΦΙΑ ΣΑΛΩΜΩΝΟΣ 4,17-20; 5,2-4; 5,7-13 ~ kívánj jó éjszakát!

 

 4,17-20; 5,2-4; 5,7-13

Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba. Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük. Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket, végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük. Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében:"Ez az, akit egykor kinevettünk és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. Így hát mi letértünk az igazság útjáról, nekünk nem világított az igazságosság fénye, és számunkra nem kelt föl a nap. A kimerülésig jártuk a bűn és a romlás ösvényeit, úttalan pusztaságokban kóboroltunk, az Úr útját azonban nem ismertük fel. Mi hasznát láttuk a gőgnek és mit nyertünk gazdagságunkkal és nagyzásunkkal? Ez mind tovatűnt, mint valami árnyék, mint a szálló mendemonda; mint a hajó, amely átszeli a hullámzó vizet, s az utat, amerre elhaladt, nem lehet megtalálni, sem gerincének nyomát a habokon; vagy ahogy a levegőben repülő madár útjának semmi nyoma nem található: szárnycsapásai felkavarják, s könnyed röptének suhogása átszeli a lenge léget, de aztán, hogy elrepült, mögötte semmi nem marad; vagy mint a célba lőtt nyíl mögött az átszelt levegő rögtön ismét egybefolyik, úgyhogy pályáját többé nem lehet felismerni; mi is, alighogy megszülettünk, máris meghaltunk, és az erénynek semmi jelét nem tudtuk felmutatni, a gonoszságunkban pusztultunk el.

Drága Isten szemében 

szentjeinek a vére..., 

már e világon 

Ők fogalommá 

válnak s lesznek végül

egészen 'szóba temetve'.

"Kit sokat nevettünk és

 gúnyoltunk-űztünk, 

mi teljesen esztelenek! 

Az életmódját

őrültségnek tartottuk - 

halálát dicstelennek. 

Hogy-hogy az Isten fiai 

közé sorolták 

és a szentek között van

 ő osztályrésze? 

letértünk az igazság 

útjáról e mardosó 

irigység 

- fajtánk büntetése...

Nekünk is világított  

igazságosság 

fénye, de ránk már nem kel 

föl a nap. Jártuk 

bűn, romlás ösvényeit: 

sivár lelkünk kopár 

pusztaságokban maradt.

Nem ismertük fel Útját...

Használt-e gőgünk? 

 A  nagyképűségünkkel, 

nagyzásunkkal, vagy

képmutatásunkkal mire 

jutottunk? Mit is nyertünk?

...csak a 'második halál"

 örök sötétség 

teljes megsemmisülés

marad rövid

életünk végére hát.

Most megszülettünk holnap 

már meg is halhatunk: most

kívánj jó éjszakát!"

Sic et nos, nati, continuo desivimus esse et virtutis quidem nullum signum valuimus ostendere; in malignitate autem nostra consumpti sumus. 

ὄψονται γὰρ τελευτὴν σοφοῦ καὶ οὐ νοήσουσιν τί ἐβουλεύσατο περὶ αὐτοῦ καὶ εἰς τί ἠσφαλίσατο αὐτὸν ὁ κύριος. ὄψονται καὶ ἐξουθενήσουσιν· αὐτοὺς δὲ ὁ κύριος ἐκγελάσεται, καὶ ἔσονται µετὰ τοῦτο εἰς πτῶµα ἄτιµον καὶ εἰς ὕβριν ἐν νεκροῖς δι’ αἰῶνος, ὅτι ῥήξει αὐτοὺς ἀφώνους πρηνεῖς καὶ σαλεύσει αὐτοὺς ἐκ θεµελίων, καὶ ἕως ἐσχάτου χερσωθήσονται καὶ ἔσονται ἐν ὀδύνῃ, καὶ ἡ µνήµη αὐτῶν ἀπολεῖται. ἐλεύσονται ἐν συ ογισµῷ ἁµαρτηµάτων αὐτῶν δειλοί, καὶ ἐλέγξει αὐτοὺς ἐξ ἐναντίας τὰ ἀνοµήµατα αὐτῶν. ἰδόντες ταραχθήσονται φόβῳ δεινῷ καὶ ἐκστήσονται ἐπὶ τῷ παραδόξῳ τῆς σωτηρίας· ἐροῦσιν ἐν ἑαυτοῖς µετανοοῦντες καὶ διὰ στενοχωρίαν πνεύµατος στενάξονται καὶ ἐροῦσιν Οὗτος ἦν, ὃν ἔσχοµέν ποτε εἰς γέλωτα καὶ εἰς παραβολὴν ὀνειδισµοῦ οἱ ἄφρονες· τὸν βίον αὐτοῦ ἐλογισάµεθα µανίαν καὶ τὴν τελευτὴν αὐτοῦ ἄτιµον. ἀνοµίας ἐνεπλήσθηµεν τρίβοις καὶ ἀπωλείας καὶ διωδεύσαµεν ἐρήµους ἀβάτους, τὴν δὲ ὁδὸν κυρίου οὐκ ἐπέγνωµεν. τί ὠφέλησεν ἡµᾶς ἡ ὑπερηφανία; καὶ τί πλοῦτος µετὰ ἀλαζονείας συµβέβληται ἡµῖν; παρῆ θεν ἐκεῖνα πάντα ὡς σκιὰ καὶ ὡς ἀ ελία παρατρέχουσα· ὡς ναῦς διερχοµένη κυµαινόµενον ὕδωρ, ἧς διαβάσης οὐκ ἔστιν ἴχνος εὑρεῖν οὐδὲ ἀτραπὸν τρόπιος αὐτῆς ἐν κύµασιν· ἢ ὡς ὀρνέου διιπτάντος ἀέρα οὐθὲν εὑρίσκεται τεκµήριον πορείας, πληγῇ δὲ µαστιζόµενον ταρσῶν πνεῦµα κοῦφον καὶ σχιζόµενον βίᾳ ῥοίζου κινουµένων πτερύγων διωδεύθη, καὶ µετὰ τοῦτο οὐχ εὑρέθη σηµεῖον ἐπιβάσεως ἐν αὐτῷ· ἢ ὡς βέλους βληθέντος ἐπὶ σκοπὸν τµηθεὶς ὁ ἀὴρ εὐθέως εἰς ἑαυτὸν ἀνελύθη ὡς ἀγνοῆσαι τὴν δίοδον αὐτοῦ· οὕτως καὶ ἡµεῖς γεννηθέντες ἐξελίποµεν καὶ ἀρετῆς µὲν σηµεῖον οὐδὲν ἔσχοµεν δεῖξαι, ἐν δὲ τῇ κακίᾳ ἡµῶν κατεδαπανήθηµεν.

Videbunt enim finem sapientis et non intellegent quid cogitaverit de illo Deus, et quare munierit illum Dominus.Videbunt et contemnent; illos autem Dominus irridebit. Et erunt post haec tamquam corpus sine honore et in contumeliam inter mortuos in perpetuum, quoniam disrumpet illos praecipites sine voce et commovebit illos a fundamentis, et usque ad supremum desolabuntur et erunt in dolore, et memoria illorum peribit.Venient in computatione peccatorum suorum timidi, et traducent illos ex adverso iniquitates ipsorum.Videntes turbabuntur timore horribili et mirabuntur in subitatione insperatae salutis dicentes intra se, paenitentiam agentes et prae angustia spiritus gementes: “Hic erat, quem habuimus aliquando in derisum et in similitudinem improperii. Nos insensati vitam eius aestimabamus insaniam et finem illius sine honore. implicati sumus tribulis iniquitatis et perditionis et ambulavimus per deserta inaccessa, viam autem Domini ignoravimus. Quid nobis profuit superbia? Aut divitiae cum iactantia quid contulerunt nobis? Transierunt omnia illa tamquam umbra et tamquam nuntius percurrens et tamquam navis, quae pertransit fluctuantem aquam, cuius, cum praeterierit, non est vestigium invenire neque semitam carinae illius in fluctibus; aut tamquam avis, quae transvolat in aere, nullum invenitur argumentum itineris, sed alarum sonitu ventus levis verberatus et scissus per vim stridoris commotis alis permeatur, et post hoc nullum signum invenitur itineris; aut tamquam sagittae emissae in locum destinatum: divisus aer continuo in se resolvitur, ut ignoretur transitus illius. Sic et nos, nati, continuo desivimus esse et virtutis quidem nullum signum valuimus ostendere; in malignitate autem nostra consumpti sumus.

οὕτως καὶ ἡµεῖς γεννηθέντες ἐξελίποµεν καὶ ἀρετῆς µὲν σηµεῖον οὐδὲν ἔσχοµεν δεῖξαι, ἐν δὲ τῇ κακίᾳ ἡµῶν κατεδαπανήθηµεν.

Imitatio Christi III./47. ~ Leva igitur faciem tuam in cælo.

 47. 

Mindent, ami nehéz, érdemes elviselni az örök életért 

Zseblámpa..., elég lesz-e

megszerezned a 

tudást?

Tudás kell - igen:

a Vígasztalást:

sed mea promissio in omni eventu te roboret, et consoletur.

A Paraklétosz 

Παράκλητος 

számára

gyújts egy mécsest vagy gyertyát.

Írj, olvass, énekelj és 

viseld férfiként 

magad: mi kedved ellen... 

fohászkodjál 

tarts 

csöndet és imádkozzál,

... helyükre 

kerülnek a 

dolgok:

Age quod agis; fideliter labora in vinea mea, ego ero merces tua. Scribe, lege, canta, geme, tace, ora, sustine viriliter contraria: digna est his omnibus et majoribus præliis vita æterna. Veniet pax in die una, quæ nota est Domino. Non enim erit dies vel nox hujus scilicet temporis, sed lux perpetua, claritas infinita, pax firma et requies secura. Non dices tunc: Quis me liberabit de corpore mortis hujus? Nec clamabis: Heu mihi, quia incolatus meus prolongatus est, quoniam præcipitabitur mors, et salus erit indefectiva, anxietas nulla jucunditas beata, societas dulcis et decora.

...csak boldog jókedv lesz, szíves és tisztes társalkodás.

Rádköszönt a békesség 

egy napon, 

melyet 

előre ismer az Úr 

- örül:

biztonság 

örök 

világ, 

végtelen 

tündöklés és nyugalom 

Age quod agis; fideliter labora in vinea mea, ego ero merces tua. Scribe, lege, canta, geme, tace, ora, sustine viriliter contraria: digna est his omnibus et majoribus præliis vita æterna. Veniet pax in die una, quæ nota est Domino. Non enim erit dies vel nox hujus scilicet temporis, sed lux perpetua, claritas infinita, pax firma et requies secura. Non dices tunc: Quis me liberabit de corpore mortis hujus? Nec clamabis: Heu mihi, quia incolatus meus prolongatus est, quoniam præcipitabitur mors, et salus erit indefectiva, anxietas nulla jucunditas beata, societas dulcis et decora.

vesz majd körül.

rendíthetetlen béke 

napja lesz 

többé 

nem jön éjszaka

mint e 

világon, 

...és így 

örökkön örökké 

az

- országában éltek

mert

Age quod agis; fideliter labora in vinea mea, ego ero merces tua. Scribe, lege, canta, geme, tace, ora, sustine viriliter contraria: digna est his omnibus et majoribus præliis vita æterna. Veniet pax in die una, quæ nota est Domino. Non enim erit dies vel nox hujus scilicet temporis, sed lux perpetua, claritas infinita, pax firma et requies secura. Non dices tunc: Quis me liberabit de corpore mortis hujus? Nec clamabis: Heu mihi, quia incolatus meus prolongatus est, quoniam præcipitabitur mors, et salus erit indefectiva, anxietas nulla jucunditas beata, societas dulcis et decora.

ti szentek

ti vagytok a mennyországának népe.

et fine fine in regno Patris mei permanebunt mecum.

 

I. 

Fiam, el ne csüggedj a fáradozásban, amelyet értem vállaltál, s a bajok se verjenek le egészen, akármi történjék, ígéretemben találj erőt és vigasztalást. Én elegendő vagyok arra, hogy minden mértéken túl megajándékozzalak, nem is fogsz sokáig fáradozni, nem szegődik mindenütt nyomodba a fájdalom. Várj egy csöppet, hamar meglátod végét a bajoknak. Egyszer üt az az óra, amelyben minden fáradozásod és nyugtalanságod megszűnik. Rövid, alig-való mindaz, ami csak egy ideig tart. Tedd, amit teszel, hűséges munkás légy szőlőmben, magam leszek jutalmad. Írj, olvass, énekelj, fohászkodj, tarts csöndet, imádkozzál, viseld férfihoz illően, ami kedved ellen van; mindezt s még nagyobb küzdelmeket is érdemes vállalni az örök életért. Rádköszönt a békesség egy napon, amelyet előre ismer az Úr, és nem lesz több nappal meg éjszaka, mint itt e világon, hanem örök világosság, végtelen tündöklés, rendíthetetlen béke és biztonságos nyugalom. Akkor majd nem kérdezed, ki szabadít meg engem a halálnak testétől, nem kiáltod: jaj nekem, mert ittlakásom meghosszabbodott; mert akkor végső vereséget szenved a halál, az üdvösség kikezdhetetlen véglegessé válik, nem lesz többé aggódás, csak boldog jókedv, szíves és tisztes társalkodás. 

II. 

Ó ha megpillanthatnád a szentek mennyei koronáját, s hogy már most is mekkora dicsőségben élnek, pedig evilág megvetette őket, s azt gondolta, arra sem méltók, hogy éljenek; bizony porig alázkodnál, s inkább kívánnál mindenki alattvalója lenni, hogysem csak egynek is parancsolni, nem óhajtanád, hogy ebben az életben boldog napokat érj, hanem inkább örülnél, ha Istenért háborúságot szenvedhetsz, s igen nagy nyereségnek tartanád, ha az emberek semmibe vesznek. Ó ha ráéreznél ezeknek az ízére, és mélyen szívedbe fogadnád, hogy mernél akkor csak egyszer is panaszkodni? Hát nem kell-e az örök életért mindent eltűrni, ami keserves? Nem kis dolog ám elveszteni vagy megnyerni Isten országát. Emeld hát orcádat az égre: íme, én és velem minden szentjeim, akik a földön nagy harcot álltak. Most örvendenek, most vigasztalásban van részük, most biztonság és nyugalom veszi körül őket, és örökkön örökké velem maradnak Atyám országában.

 

Cap. 47. 

Quod omnia gravia pro æterna vita sunt toleranda.

1. 

Fili, non frangant te labores quos assumsisti propter me, nec tribulationes te dejiciant usquequaque; sed mea promissio in omni eventu te roboret, et consoletur. Ego sufficiens sum ad reddendum supra omnem modum et mensuram. Non hic diu laborabis, nec semper gravaberis doloribus. Exspecta paulisper, et videbis celerem finem malorum. Veniet una hora, quando cessabit omnis labor et tumultus. Modicum est, et breve omne, quod transit cum tempore.

2. 

Age quod agis; fideliter labora in vinea mea, ego ero merces tua. Scribe, lege, canta, geme, tace, ora, sustine viriliter contraria: digna est his omnibus et majoribus præliis vita æterna. Veniet pax in die una, quæ nota est Domino. Non enim erit dies vel nox hujus scilicet temporis, sed lux perpetua, claritas infinita, pax firma et requies secura. Non dices tunc: Quis me liberabit de corpore mortis hujus? Nec clamabis: Heu mihi, quia incolatus meus prolongatus est, quoniam præcipitabitur mors, et salus erit indefectiva, anxietas nulla jucunditas beata, societas dulcis et decora.

3. 

O, si vidisses Sanctorum in cælo coronas perpetuas, quanta quoque nunc exultant gloria, qui huic mundo olim contemtibiles, et quasi vita ipsa indigni putabantur: profecto statim te humiliares usque ad terram et affectares potius omnibus subesse, quam uni præesse; nec hujus vitæ lætos dies concupisceres, sed magis pro Deo tribulari gauderes, et pro nihilo inter homines computari maximum lucrum duceres.

4. 

O, si tibi hæc saperent, et profunde ad cor transirent, quomodo auderes vel semel conqueri? Nonne pro vita æterna cuncta laboriosa sunt toleranda? Non est parvum quid lucrari, aut perdere regnum Dei. Leva igitur faciem tuam in cælo. Ecce ego et omnes Sancti mei mecum, qui in hoc sæculo magnum habuerunt certamen, modo gaudent modo consolantur modo securi sunt et modo requiescunt, et fine fine in regno Patris mei permanebunt mecum.

CHAPTER XLVII

That all troubles are to be endured for the sake of eternal life

1.

“My Son, let not the labours which thou hast undertaken for Me break thee down, nor let tribulations cast thee down in any wise, but let my promise strengthen and comfort thee in every event. I am sufficient to reward thee above all measure and extent. Not long shalt thou labour here, nor always be weighed down with sorrows. Wait yet a little while, and thou shalt see a speedy end of thine evils. An hour shall come when all labour and confusion shall cease. Little and short is all that passeth away with time.

2. 

“Do earnestly what thou dost; labour faithfully in My vineyard; I will be thy reward. Write, read, sing, weep, be silent, pray, endure adversities manfully; eternal life is worthy of all these conflicts, yea, and of greater. Peace shall come in one day which is known to the Lord; which shall be neither day nor night,(1) but light eternal, infinite clearness, steadfast peace, and undisturbed rest. Thou shalt not say then, Who shall deliver me from the body of this death?(2) nor cry out, Woe is me, for my sojourning is prolonged,(3) because death will be utterly destroyed, and there shall be salvation which can never fail, no more anxiety, happy delight, sweet and noble society.

3. 

“Oh, if thou sawest the unfading crowns of the Saints in heaven, and with what great glory they now rejoice, who aforetime were reckoned by this world contemptibly and as it were unworthy of life, truly thou wouldst immediately humble thyself even to the earth, and wouldst desire rather to be in subjection to all, than to have authority over one; nor wouldst thou long for pleasant days of this life, but wouldst more rejoice to be afflicted for God’s sake, and wouldst esteem it gain to be counted for nought amongst men.

4. 

“Oh, if these things were sweet to thy taste, and moved thee to the bottom of thine heart, how shouldst thou dare even once to complain? Are not all laborious things to be endured for the sake of eternal life? It is no small thing, the losing or gaining the Kingdom of God. Lift up therefore thy face to heaven. Behold, I and all My Saints with Me, who in this world had a hard conflict, now rejoice, are now comforted, are now secure, are now at peace, and shall remain with Me evermore in the Kingdom of My Father.”

(1) Zechariah xiv. 7. (2) Romans vii. 24. (3) Psalm cxx.

Leva igitur faciem tuam in cælo.

Imitatio Christi III./43. ~ Non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute. / Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

 43. 

Az üres, világi bölcsesség ellen 

 

Légy türelemmel - lelkem:

 hogy lesz a holnap? 

hát, ahogy a Tanító, 

az Igazságnak 

Alapja, 

Vizsgálója 

a Szívnek, 

Megfejtője 

Gondolatoknak

a Tettek 

Sugalmazója:

Una vox librorum, sed non æque omnes informat, quia intus sum doctor veritatis, cordis scrutator, cognitationum intellector, actionum promotor, distribuens singulis sicut dignum judicavero.

maga 

az Isten akarja:

úgy 

Lesz.

  

Nem üres szóbeszéd az

Isten Országa

...non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute.

s ha beszéd az - akkor 

egy tett már: 

a szép 

homília

az már erő 

...non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute.

- s benne 

A Princípium szól:

 a Legelső.

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

Szent János az Ars-i vagy 

Ferenc Assisi

tudjuk - világ szemében 

 egy senki - bölcs lett:

ily tudóssá válik ki 

Engem szeret,

tudományra 

Én tanítom az embert

Nam quidam amando me intime, didicit divina, et loquebatur mirabilia. Plus profecit in relinquendo omnia, quam in studendo subtilia. Sed loquor communia aliis, aliis specialia, aliquibus in signis et figuris dulciter appareo; quibusdam vero in lumine, multa revelo mysteria.

Jézusom, neked szentelem szívemet: zárd a tiedbe. 

A te Szívedben akarok lakni, a te Szíveddel akarok szeretni, 

a Te Szívedben akarok élni - a világ előtt ismeretlenül, egyedül általad ismerve.

A te Szívedből akarom meríteni az igaz szeretetet, amely föleméssze szívemet: 

benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. 

Zárkózzék el bár előlem minden szív, mégsem fogok csüggedni, 

mert Jézusom isteni Szíve mindig nyitva áll és nyitva is marad számomra.

Jézus szentséges Szíve, szívem a Te szeretetednek oltára legyen: 

egyszersmind pedig az az oltár is, amelyen magamat neked feláldozom. 

Szemeim mindenkor szent sebeidre tekintsenek: elmém mindig irgal­madra gondoljon:

 egész valóm csak szent Szíved iránt való szeretetemet fejezze ki.

Dicsértessék, szerettessék és imádtassék Jézus szent Szíve!

Légy türelemmel, én lelkem, holnap úgy lesz, amint Isten akarja. 

Addig teljesítsük mi az ő szent akaratát.

 A tegnapi nap elmúlt, amit tegnap szenvedtem, abból már nem fáj semmi. 

De érdemem meg­marad, ha azért szenvedtem, hogy Isten akaratát teljesítsem. 

Ma érdemszerzően akarok szenvedni... a mai nap csak egy nap... milyen rövid idő ez! Istenem, tehetek-e kevesebbet, mint egy napnak szomorúságait,

 fájdalmait, szenvedéseit és fáradságait, neked felajánlani.

 Irántam való szeretetből megfeszített Istenem, ma minden, 

minden irántad való szeretetből és szent akaratod teljesedése végett történjen. 

Ámen.

( Vianney Szent János )

  

I. 

Fiam, ne sokat adj az emberek tetszetős és éleselméjű kijelentéseire. Mert nem beszéd az Isten országa, hanem erő. Figyelj az én szavaimra, amelyek fölgyújtják a szívet és megvilágosítják az elmét, töredelemre indítanak és sokféle vigasztalást hoznak. Sohase olvass azért valamit, hogy tanultabbnak vagy bölcsebbnek látszódjál. A vétkes hajlamok irtogatásán munkálkodjál, mert az több hasznodra lesz, mint a sok súlyos kérdés megoldásában való jártasság. Ha sokat olvasol és sokat tudsz is, mindig az első principiumhoz kell visszatérned. Én vagyok az, aki tudományra tanítom az embert, és a kisdedeknek tündöklőbb értelmet adok, mint az a tanítás, ami emberektől való. Akihez én szólok, az egy-kettőre bölcs lesz, és lélekben sokat fog gyarapodni. Jaj azoknak, akik sok haszontalanságot tudakolnak az emberektől, de keveset törődnek azzal, hogyan szolgálhatnának engem. Eljön majd az idő, amikor megjelenik Krisztus, a mesterek mestere, az angyalok Ura, és mindenkit kikérdez, vagyis mindenkinek megvizsgálja a lelkiismeretét. Akkor majd át- meg átvilágítja Jeruzsálemet, és föltárulnak a sötétség rejtekei, elnémulnak a mentegetőző ajkak. 

II. 

Én vagyok, aki egy szempillantásban fölemelem az alázatos lelket, hogy az örök igazságot jobban átértse, mint ha tíz esztendőt tanult volna az iskolákban. Én szavak zengése nélkül tanítok, véleményeket egymásba nem bonyolítok, elismerésben föl nem fuvalkodom, érveket nem latolgatok. Én megtanítalak arra, hogy megvesd, ami földi, keveselld, ami most van; az örökkévalót keresd, az örökkévalót tudd, kerüld az elismerést, viseld el a botránkozást, belém vesd minden reményedet, semmit se kívánj kívülem, s buzgó szívvel, mindennél jobban engem szeress. Egy valaki, aki engem nagyon szeretett, igen tudóssá vált az isteni dolgokban, és csodálatosan beszélt. Több hasznát látta annak, hogy mindent elhagyott, mint annak látta volna, ha a tudományban műveli magát. De némelyeknek mindenki előtt nyilvánvaló dolgokról szólok, másoknak kiválasztott titkokról, van, akinek jelekben és árnyékokban, gyöngéden jelenek meg, mások előtt eláradó világosságban nyilatkoztatom ki titkaimat. A könyvekben egy a szó, de nem mindenkit egyformán okosít meg. Mert belül én munkálkodom, a tanító, az igazság, a szív vizsgálója és a gondolatok megfejtője, a tettek sugalmazója, s én annyit adok mindenkinek, amennyit méltányosnak ítélek. 

 

Cap. 43. 

Contra vanam, et sæcularem scientiam.

 

1. 

Fili, non moveant te pulchra et subtilia dicta hominum: non est enim regnum Dei in sermone, sed in virtute. Attende verba mea quæ cordo accendunt et mentes illuminant, inducunt compunctionem, et variam ingerunt consolationem. Nunquam ad hoc legas verbum, ut doctior aut sapientior possis videri; sed stude mortificationem vitiorum, quia hoc amplius tibi proderit, quam notitia multarum difficilium quæstionum.

2. 

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium. Ego sum qui doceo hominem scientiam et clariorem intelligentiam parvulis tribuo quam ab homine possit doceri. Cui ego loquar, cito sapiens erit et multum in spiritu proficiet. Væ illis qui multa curiosa ab hominibus quærunt, et de via mihi serviendi parum curant. Veniet tempus quando apparebit Magister magistrorum Christus, Dominus Angelorum, cunctorum auditurus lectiones, et singulorum examinaturus conscientias, et tunc scrutabitur Hierusalem in lucernis et manifesta erunt abscondita tenebrarum, tacebuntque argumenta linguarum.

3. 

Ego sum qui humilem in puncto elevo mentem, ut plures æternæ veritatis capiat rationes quam si quis decem annis studuisset in scholis. Ego doceo sine strepitu verborum, sine confusione opinionum, sine fastu honoris, sine pugnatione argumentorum. Ego sum qui doceo terrena despicere, præsentia fastidire, æterna quærere, æterna sapere, honores fugere, scandala sufferre, omnem spem in me ponere, extra me nihil cupere, et super omnia ardenter me amare.

4. 

Nam quidam amando me intime, didicit divina, et loquebatur mirabilia. Plus profecit in relinquendo omnia, quam in studendo subtilia. Sed loquor communia aliis, aliis specialia, aliquibus in signis et figuris dulciter appareo; quibusdam vero in lumine, multa revelo mysteria. Una vox librorum, sed non æque omnes informat, quia intus sum doctor veritatis, cordis scrutator, cognitationum intellector, actionum promotor, distribuens singulis sicut dignum judicavero.

 

CHAPTER XLIII

Against vain and worldly knowledge

 

1.

“My Son, let not the fair and subtle sayings of men move thee. For the kingdom of God is not in word, but in power.(1) Give ear to My words, for they kindle the heart and enlighten the mind, they bring contrition, and they supply manifold consolations. Never read thou the word that thou mayest appear more learned or wise; but study for the mortification of thy sins, for this will be far more profitable for thee than the knowledge of many difficult questions.

2. 

“When thou hast read and learned many things, thou must always return to one first principle. I am He that teacheth man knowledge,(2) and I give unto babes clearer knowledge than can be taught by man. He to whom I speak will be quickly wise and shall grow much in the spirit. Woe unto them who inquire into many curious questions from men, and take little heed concerning the way of My service. The time will come when Christ will appear, the Master of masters, the Lord of the Angels, to hear the lessons of all, that is to examine the consciences of each one. And then will He search Jerusalem with candles,(3) and the hidden things of darkness(4) shall be made manifest, and the arguings of tongues shall be silent.

3. 

“I am He who in an instant lift up the humble spirit, to learn more reasonings of the Eternal Truth, than if a man had studied ten years in the schools. I teach without noise of words, without confusion of opinions, without striving after honour, without clash of arguments. I am He who teach men to despise earthly things, to loathe things present, to seek things heavenly, to enjoy things eternal, to flee honours, to endure offences, to place all hope in Me, to desire nothing apart from Me, and above all things to love Me ardently.

4. 

“For there was one, who by loving Me from the bottom of his heart, learned divine things, and spake things that were wonderful; he profited more by forsaking all things than by studying subtleties. But to some I speak common things, to others special; to some I appear gently in signs and figures, and again to some I reveal mysteries in much light. The voice of books is one, but it informeth not all alike; because I inwardly am the Teacher of truth, the Searcher of the heart, the Discerner of the thoughts, the Mover of actions, distributing to each man, as I judge meet.”

(1) 1 Corinthians iv. 20. (2) Psalm xciv. 10. (3) Zephaniah i. 12. (4) 1 Corinthians iv. 5.

 

Cum multa legeris et cognoveris, ad unum oportet te venire principium.

 

Imitatio Christi III./34. ~ Lux perpetua, penetrantem omnia intima cordis mei. / agapé / la morte secunda no 'l farrà male.

 34. 

A szerető szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben 

Élve láttam Istent és 

Ecce Deus meus et omnia. 

égve maradtam

O, lux perpetua, cuncta creata transcendens lumina: fulgura coruscationem de sublimi penetrantem omnia intima cordis mei. 

 mintha egy élő gyertya 

gyúlna a sötét 

szobában - az agapé 

fénye világol: 

Dissimilis tamen est et multum dissimlis sapor Creatoris et creaturæ, æternitatis, et temporis, lucis increatæ et lucis illuminatæ.

őket

megmentse a 

második haláltól. 

Laudato si mi Signore, per sora nostra Morte corporale,
da la quale nullu homo uiuente pò skappare:
guai a quelli ke morrano ne le peccata mortali;
beati quelli ke trouarà ne le Tue sanctissime uoluntati,
ka la morte secunda no 'l farrà male. 

 

I. 

Lám itt van az én Istenem és mindenem. Mit akarok többet? Mi jobbat kívánhatnék? Ó jó ízű és édes ige, de csak annak, aki az Igét szereti, nem a világot s a világban valókat. Én Istenem és mindenem. Elég ez a mondás annak, aki érti, a szerető szívnek jól esik ismételgetnie. Hisz minden kedves, ha te jelen vagy, ha meg távol vagy, ízét veszti minden. A te ajándékod a szív csöndessége, a mindent átfogó béke és az ünneplő jókedv. Te tanítasz meg arra, hogy mindenről helyesen gondolkodjunk, és mindenben téged dicsérjünk. Nálad nélkül semmi sem lehet sokáig tetszésünkre, ha valaminek kedvesnek kell lennie, jól kell esnie, szükséges, hogy a te kegyelmed is jelen legyen, s a fűszer a te bölcsességed sava legyen. Aki téged megkedvelt, annak ízlése miben botlanék? Aki benned nem leli kedvét, miben találhat gyönyörűséget? De a te bölcsességedben nem sokra jutnak a világ bölcsei meg azok, akik a test szerint bölcsek, azokban sok hiúság, ezekben halál lakik. Aki viszont a világot megvetve, a testet megtagadva téged követ, valóban bölcsnek bizonyul, mert a hiúságból igazságba, a testből lélekbe tér. Az ilyen ember tud Istennek örülni, s ami jót talál a teremtményekben, azt mind a Teremtő dicsőségéré fordítja. Másfajta, egészen másfajta öröm az, amit a Teremtő s amit a teremtmény kínál, amit az örökkévalóság s amit az elmúló idő, amit a gyújtatlan fény s amit a tükörben villanó világosság ígér. 

II. 

Ó örök világosság, amely minden teremtett fénynél szebben tündökölsz, hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét! Hozz tisztulást, örömet, fényt és életet lelkembe, annak minden tehetségébe, hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek. Ó mikor is jön el az a boldog és kívánatos óra, amelyben egészen betöltesz majd jelenléteddel, és mindenben mindenem leszel. Amíg ezt meg nem kapom, örömöm teljes nem lehet. Jaj, még él bennem a régi ember, nem feszítettem egészen keresztre, nem szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belső háborúságokat támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan legyen. De te, aki gátat vetsz a tenger hatalmának és háborgó habjait lecsendesíted, kelj föl, segíts meg engem. Szórd szét a háborús kedvű nemzeteket, törd meg őket hatalmaddal. Sorakoztasd föl, kérlek, nagy tetteidet, dicsőítsd meg jobbodat. Mert nincs más reménységem, oltalmam, kívüled, én Uram, Istenem. 

Cap. 34. 

Quod amanti sapit Deus super omnia et in omnibus.

1. 

Ecce Deus meus et omnia. Quid volo amplius? Et quid felicius desiderare possum? O, sapidum et dulce verbum, sed amanti verbum non mundum, nec ea quæ in mundo sunt. Deus meus et omnia. Intelligenti satis dictum est, et sæpe repetere jucundum est amanti. Te siquidem præsente jucunda sunt omnia: te autem absente fastidiunt cuncta. Tu facis cor tranquillum, et pacem magnam, lætitiamque festivam. Tu faci bene sentire de omnibus, et in omnibus te laudare: nec potest aliquid diu sine te placere; sed si debet gratum esse et bene sapere, oportet gratiam tuam adesse, et condimento tuæ sapientiæ condiri.

2. 

Cui tu sapis, quid ei recte non sapiet? Et cui tu non sapis, quid ei recte ad jucunditatem esse poterit? Sed deficiunt in tua sapientia mundi sapientes, et qui carnem sapiunt: quia ibi plurima vanitas, et hic mors invenitur. Qui autem te per contemtum mundanorum et carnis mortificationem sequuntur, vere sapientes esse cognoscuntur, quia de vanitate ad veritatem, et de carne ad spiritum transferuntur. Istis sapit Deus, et quidquid invenitur in creaturis totum referunt ad laudem sui Conditoris. Dissimilis tamen est et multum dissimlis sapor Creatoris et creaturæ, æternitatis, et temporis, lucis increatæ et lucis illuminatæ.

3. 

O, lux perpetua, cuncta creata transcendens lumina: fulgura coruscationem de sublimi penetrantem omnia intima cordis mei. Purifica, lætifica, clarifica, et vivifica spiritum meum cum suis potentiis ad inhærendum tibi jubilosis successibus. O, quando veniet hæc beata et desiderabilis hora, ut tua me saties præsentia, et sis mihi omnia in omnibus. Quamdiu hoc non datum fuerit, nec gaudium plenum erit. Adhuc, proh dolor, vivit in me vetus homo, non est totus crucifixus, non est perfecte mortuus, adhuc concupiscit fortiter adversus spiritum. Bella movent intestina, nec regnum animæ patitur esse quietum.

4. 

Sed tu qui dominaris potestati maris, et motum fluctuum ejus tu mitigas, exsurge, adjuva me. Dissipa gentes quæ bella volunt; contere eas in virtute tua. Ostende quæso magnalia tua, et glorificetur dextera tua: quia non est spes alia, nec refugium mihi nisi in te, Domine Deus meus.

CHAPTER XXXIV

That to him who loveth God is sweet above all things and in all things

 

1.

Behold, God is mine, and all things are mine! What will I more, and what more happy thing can I desire? O delightsome and sweet world! that is, to him that loveth the Word, not the world, neither the things that are in the world.(1) My God, my all! To him that understandeth, that word sufficeth, and to repeat it often is pleasing to him that loveth it. When Thou art present all things are pleasant; when Thou art absent, all things are wearisome. Thou makest the heart to be at rest, givest it deep peace and festal joy. Thou makest it to think rightly in every matter, and in every matter to give Thee praise; neither can anything please long without Thee but if it would be pleasant and of sweet savour, Thy grace must be there, and it is Thy wisdom which must give unto it a sweet savour.

2. To him who tasteth Thee, what can be distasteful? And to him who tasteth Thee not, what is there which can make him joyous? But the worldly wise, and they who enjoy the flesh, these fail in Thy wisdom; for in the wisdom of the world is found utter vanity, and to be carnally minded is death. But they who follow after Thee through contempt of worldly things, and mortification of the flesh, are found to be truly wise because they are carried from vanity to verity, from the flesh to the spirit. They taste that the Lord is good, and whatsoever good they find in creatures, they count it all unto the praise of the Creator. Unlike, yea, very unlike is the enjoyment of the Creator to enjoyment of the Creature, the enjoyment of eternity and of time, of light uncreated and of light reflected.

3. O Light everlasting, surpassing all created lights, dart down Thy ray from on high which shall pierce the inmost depths of my heart. Give purity, joy, clearness, life to my spirit that with all its powers it may cleave unto Thee with rapture passing man’s understanding. Oh when shall that blessed and longed-for time come when Thou shalt satisfy me with Thy presence, and be unto me All in all? So long as this is delayed, my joy shall not be full. Still, ah me! the old man liveth in me: he is not yet all crucified, not yet quite dead; still he lusteth fiercely against the spirit, wageth inward wars, nor suffereth the soul’s kingdom to be in peace.

4. But Thou who rulest the raging of the sea, and stillest the waves thereof when they arise, rise up and help me. Scatter the people that delight in war.(2) Destroy them by Thy power. Show forth, I beseech Thee, Thy might, and let Thy right hand be glorified, for I have no hope, no refuge, save in Thee, O Lord my God.

(1) 1 John ii. 15. (2) Psalm lxviii. 30.

Lux perpetua, sublimi penetrantem omnia intima cordis mei.

Imitatio Christi III./18. ~ Nam vita tua via nostra. / Kutassatok fel egyetlen olyat ( δίκαιος άνθρωπος )

 18. 

Krisztus példájára minden ideigtartó nyomorúságot jó kedvvel kell viselni 

Csak teljes halál által:

Nem vagy egy virág.

Nem vagy okos, s nem vagy 

szép, hitetlennek 

is vallod magad..., miért 

éppen miattad 

menekülne meg e világ?

Fili, ego descendi de cælo pro tua salute; suscepi tuas miserias, non necessitate, sed charitate trahente ut patientiam disceres et temporales miserias non indignanter ferres. Nam ab hora ortus mei usque ad exitum in cruce non defuit mihi tolerantia doloris, at defectum rerum temporalium magnum habui. Multas querimonias de me frequenter audivi, confusiones et opprobria benigne sustinui, pro miraculis blasphemias, pro doctrina reprehensiones.

Mert hűségem felvettem 

mint keresztet

s 

hűségem megtartotta

e helyet 

hova 

állítottak; 

keresztem mint hűségem 

vele együtt 

megtartott 

engemet.

Nam vita tua via nostra.

I. 

Fiam, én a te üdvösségedért lejöttem az égből, magamra vállaltam emberi léted nyomorúságát, nem kénytelenségből, hanem szeretetből, hogy türelmet tanulj, és az ideigtartó bajokat méltatlankodás nélkül elviseld. Mert születésem órájától fogva kereszten holtomig mindenhová elkísért a szenvedés. Evilági javakban nagy szükséget láttam, gyakran kellett hallanom, hogy sok panaszt emelnek ellenem, szégyent és gyalázatot békével tűrtem, jótéteményeimet hálátlansággal, csodatetteimet káromlással, tanításomat feddéssel viszonozták.

II. 

Uram, te a türelem útját jártad életedben, és kiváltképpen ezzel teljesítetted Atyád akaratát, méltó hát, hogy én, semmicske bűnös ember is akaratod szerint türelembe foglaljam magam, és amíg akarod, üdvösségemért békén hordozzam romlandó életem terhét. Mert ha terhesnek mutatkozik is a jelen élet, a te kegyelmed nagyon érdemszerzővé teszi, a te példád meg szentjeidnek emléke a gyarlók számára is elviselhetőbbé s fényesebbé alakítja, sokkal vigasztalóbb, mint volt az ószövetségi törvény idején, amikor zár függött a menny kapuján, és homályosabbnak is látszott a mennybe vezető út, amikor olyan kevesen igyekeztek azon, hogy a mennyek országát keressék, de még az igazak és az üdvösségre indulók sem léphettek a mennyei birodalomba kínszenvedésed s halálod szent adójának lerovása előtt. Ó, mekkora hálával tartozom neked, hogy kegyes voltál megmutatni nekem és minden hívőnek az igaz és jó utat, amely országodba elvezet. Mert a te életed a mi utunk, és a szent türelemben veled forrunk össze, aki koronánk vagy. Ha előttünk utat nem nyitottál, ha minket nem tanítottál volna, ki igyekeznék arra, hogy kövessen? Jaj, hányan messze hátul maradnának, ha a te tündöklő példádra nem tekinthetnének. Íme még mindig lankadunk, még annyi csodádat láttuk, tanításodat hallottuk, mi volna, ha ily nagy világosság a te követésedre nem indítana? 

Cap. 18. 

Quod temporales miseriæ Christi exemplo æquanimiter sunt ferendæ.

1. 

Fili, ego descendi de cælo pro tua salute; suscepi tuas miserias, non necessitate, sed charitate trahente ut patientiam disceres et temporales miserias non indignanter ferres. Nam ab hora ortus mei usque ad exitum in cruce non defuit mihi tolerantia doloris, at defectum rerum temporalium magnum habui. Multas querimonias de me frequenter audivi, confusiones et opprobria benigne sustinui, pro miraculis blasphemias, pro doctrina reprehensiones.

2. 

Domine, quia fuisti patiens in vita tua, in hoc maxime implendo præceptum Patris tui, dignum est ut ego misellus peccator secundum voluntatem tuam patienter me sustineam, et donec ipse volueris, onus corruptibilis vitæ pro salute mea portem. Nam etsi sentitur onerosa præsens vita, facta est tamen jam per gratiam tuam valde meritoria, atque exemplo tuo atque Sanctorum tuorum vestigiis infirmis tolerabilior, et clarior. Sed et multo magis consolatioria, quam olim in veteri Testamento fuerat, cum porta cæli clausa persisteret, et obscurior etiam via videbatur, quando tam pauci regnum cælorum quærere curabant. Sed neque qui tunc justi erant et salvandi ante passionem tuam et sacræ mortis obitum, cæleste regnum poterant introire.

3. 

O, quantas tibi gratias teneor referre, quia rectam et bonam viam dignatus es mihi et cinctis fidelibus ad æternum regnum ostendere tuum. Nam vita tua via nostra, et per sanctam patietiam ambulamus ad te, qui es corona nostra. Nisi tu nos præcessisses et docuisses, quis sequi curaret? Heu quanti longe retrocenderent, nisi tua præclara exempla inspicerent. Ecce adhuc tepescimus auditis tot signis tuis et doctrinis. Quid fieret si tantum lumen ad sequendum te non haberemus? 

CHAPTER XVIII

That temporal miseries are to be borne patiently after the example of Christ

1.

“My Son! I came down from heaven for thy salvation; I took upon Me thy miseries not of necessity, but drawn by love that thou mightest learn patience and mightest bear temporal miseries without murmuring. For from the hour of My birth, until My death upon the Cross, I ceased not from bearing of sorrow; I had much lack of temporal things; I oftentimes heard many reproaches against Myself; I gently bore contradictions and hard words; I received ingratitude for benefits, blasphemies for My miracles, rebukes for My doctrine.”

2. 

Lord, because Thou wast patient in Thy life, herein most of all fulfilling the commandment of Thy Father, it is well that I, miserable sinner, should patiently bear myself according to Thy will, and as long as Thou wilt have it so, should bear about with me for my salvation, the burden of this corruptible life. For although the present life seemeth burdensome, it is nevertheless already made very full of merit through Thy grace, and to those who are weak it becometh easier and brighter through Thy example and the footsteps of Thy saints; but it is also much more full of consolation than it was of old, under the old Testament, when the gate of heaven remained shut; and even the way to heaven seemed more obscure when so few cared to seek after the heavenly kingdom. But not even those who were then just and in the way of salvation were able, before Thy Passion and the ransom of Thy holy Death, to enter the kingdom of heaven.

3. 

Oh what great thanks am I bound to give Thee, who hast vouchsafed to show me and all faithful people the good and right way to Thine eternal kingdom, for Thy way is our way, and by holy patience we walk to Thee who art our Crown. If Thou hadst not gone before and taught us, who would care to follow? Oh, how far would they have gone backward if they had not beheld Thy glorious example! Behold we are still lukewarm, though we have heard of Thy many signs and discourses; what would become of us if we had not such a light to help us follow Thee? 

Nam vita tua via nostra.

Imitatio Christi III./13. ~ Factus sum omnium humillimus. / Disce obtemperare.

 13. 

Az alárendelt embernek Krisztus példája szerint alázatos engedelmességben kell élnie 

 

 

 „Bűnös vagy te, Boróka... 

Megsértetted az 

Istent, a kárhozatot 

megérdemelted!"  

Exardesce contra te, nec patiaris tumorem in te vivere, sed ita subjectum et pulverem te exhibe, ut omnes super te ambulare possint, et sicut lutum platearum conculcare. Quid habes, homo inanis, conqueri? Quid, sordide peccator, potes contradicere exprobrantibus tibi, qui toties Deum offendisti et toties infernum meruisti? 

 "Sőt többet és - még és még... 

- ha nem tartana vissza -  

 szörnyűbbeket is cselekednék." 

Sed pepercit tibi oculus meus, quia prætiosa fuit anima tua in conspectu meo. 

 

 Ki az engedelmesség 

alól önmagát 

ki akarná vonni, 

Qui se subtrahere nititur ab obedientia, ipse se subtrahit a gratia et qui quærit habere privata, amittit communia. 

- az

 inkább tanuljon 

meg előbb szót fogadni,...

Disce obtemperare! 

 Bölcsesség ellensége -  

kegyelemből zárja ki 

magát. 

Qui se subtrahere nititur ab obedientia, ipse se subtrahit a gratia et qui quærit habere privata, amittit communia. 

 

Legszerényebb mind közül -  

az ellenséget 

könnyen legyőzheted, ha 

a 'belső ember' 

nem pusztul el benned. 

Citius namque exterior vincitur inimicus, si interior homo non fuerit devastatus.

Lelkednek a legnagyobb

 ellensége, te magad

leszel, ha azt egészen 

pártfogásodba nem veszed. 

Non est molestior et pejor animæ hostis, quam tu ipse tibi, non bene concordans spiritui. 

 

 

„… miért van, mondd Ferenc, hogy az egész világ csak teutánad szalad, és minden ember csak téged akar látni, hallani, és engedelmeskedni neked akar, ki nem vagy bölcs, se szép, se nemes?”

„Én jó Atyám! Kérve kérlek, segítsél, hogy juhocskáimmal új és alázatos népet formáljak! A mi Urunk nevében mindig alázatossággal és becsületben járjatok. Istenhez fohászkodjatok szívetekben, és ne cselekedjetek hiábavalóságot. Mert aki nem nyújt a földön támaszt felebarátjának, csekély reménye van, hogy egy napon Istentől elégtételt kapjon… Azt akarom, hogy az én testvéreim becsületes munkával munkálkodjanak. És egyikük se legyen mások terhére. Aki nem ismeri az evangéliumot, a ti példátokból tanulja!” 

„Az elöljáróm megtiltotta, hogy a csuhámat elajándékozzam. De ha te rólam lehúzod, nem állok ellent. És nem sükethez szóltam.”

„Nagyon, nagyon bűnös vagyok, még több és még nagyobb dolgokat cselekednék, ha Isten nem tartana vissza.”

„Hogyha ez itt Boróka, milyen lehet maga Ferenc? Lássad, mennyi igazság rejlik eme szavakban! Isten előtt mindig bűnösebbek vagyunk, mint amilyeneknek mások mondhatnak minket. Először mert képtelenek vagyunk az Istent megismerni, mert kevéssé, vagy alig szeretjük a mihozzánk hasonlókat. És még hitványabb bűnösök volnánk, ha az irgalmas Isten nem vezérelne minket.” 

„Szóródjatok szerte a nagyvilágban, és hirdessétek a békét!” 

 

I. 

Fiam, Aki magát az engedelmesség alól ki akarja vonni, a kegyelemből vonja ki magát. És aki saját tulajdon szerzésére törekszik, elveszti a közösben való részesedését. Ha valaki örömest és önként nem veti alá magát elöljárójának, ez annak a jele, hogy az ő ösztönös természete nem engedelmeskedik tökéletesen neki, hanem gyakran csökönyösködik és zúgolódik. Tanulj meg tehát elöljáródnak egy szóra engedelmeskedni, ha saját ösztönös természetedet igába óhajtod fogni. Mert a külső ellenséget hamarabb meggyőzheted, ha a belső ember nem pusztult el benned. Nincs a léleknek terhesebb és rosszabb ellensége, mint te magad lehetsz, ha egészen a lélek pártjára nem állsz. Kell, hogy egészen-igazán vállald önmagad megvetését, ha a testtel és vérrel szemben boldogulni akarsz. Azért vonakodol hát attól, hogy egészen mások akarata alá vesd magad, mert még mindig él benned a rendetlen önszeretet. 

II.

 De miért is volna nagy dolog az, ha te, aki por vagy és hamu, Istenért ember hatalma alá veted magad, mikor én, a mindenható és a legfölségesebb, aki mindent a semmiből teremtettem, érted alázatosan ember hatalma alá vetettem magamat, mindenkinél alávalóbb és kisebb lettem, hogy megalázkodásommal legyőzhesd kevélységedet. Tanulj szót fogadni, por, tanulj megalázkodni, por és szemét, szokd meg, hogy mindenek lába alá való vagy. Tanuld megtörni saját akaratodat és vállalni bármi alárendeltséget. Gerjedj föl önmagad ellen, ne tűrd, hogy gőg pöffeszkedjék benned, hanem mutatkozzál olyan alacsonynak és csekélynek, hogy mindenki rajtad járhasson, és megtiporhasson, mint az utca sarát. Mi panaszolni valód van, üreslelkű ember, ocsmány bűnös, te, mit hozhatsz föl védelmül, ha gyaláznak? Hiszen hányszor megsértetted Istent, és a kárhozatot is hányszorosan megérdemelted! De irgalmas szemmel pillantottam reád, mert drága volt lelked előttem, ismerd hát el szeretetemet, légy örökké hálás jótéteményeimért, hogy igaz engedelmességre és alázatosságra szert tehess, és türelemmel fogadd el azt is, ha megvetésben van részed. 

 

Cap. 13. 

De obedientia humili subditi, ad exemplum Jesu Christi.

1. 

Fili, qui se subtrahere nititur ab obedientia, ipse se subtrahit a gratia et qui quærit habere privata, amittit communia. Qui non libenter, et sponte suo superiori se subdit: signum est quod caro sua nondum perfecte sibi obedit, sed sæpe recalcitrat et murmurat. Disce ergo celeriter superiori tuo te submittere, si carnem propriam optas subjugare. Citius namque exterior vincitur inimicus, si interior homo non fuerit devastatus. Non est molestior et pejor animæ hostis, quam tu ipse tibi, non bene concordans spiritui. Oportet enim te verum assumere tui ipsius contemtum, si vis prævalere adversus carnem, et sanguinem, quia adhuc nimis inordinate te diligis: ideo plene te resignare aliorum voluntati trepidas.

2. 

Sed quid magnum tu, qui pulvis es, et nihil, si propter Deum te subdis homini, quando eo Omnipotens et Altissimus, qui cuncta creavi ex nihilo, me homini propter te subjeci humiliter. Factus sum omnium humillimus, et infimus, ut etiam superbiam mea humilitate vinceres. Disce obtemperare, pulvis, dice te humiliare, terra et limus, et sub omnium pedibus incurvare. Disce voluntates tuas frangere, et ad omnem subjectionem te dare.

3. 

Exardesce contra te, nec patiaris tumorem in te vivere, sed ita subjectum et pulverem te exhibe, ut omnes super te ambulare possint, et sicut lutum platearum conculcare. Quid habes, homo inanis, conqueri? Quid, sordide peccator, potes contradicere exprobrantibus tibi, qui toties Deum offendisti et toties infernum meruisti? Sed pepercit tibi oculus meus, quia prætiosa fuit anima tua in conspectu meo, ut cognosceres dilectionem meam, et gratus semper beneficiis meis existeres et ad veram subjectionem et humilitatem te jugiter dares, patienterque proprium contemtum ferres. 

CHAPTER XIII

Of the obedience of one in lowly subjection after the example of Jesus Christ

1. 

“My Son, he who striveth to withdraw himself from obedience, withdraweth himself also from grace, and he who seeketh private advantages, loseth those which are common unto all. If a man submit not freely and willingly to one set over him, it is a sign that his flesh is not yet perfectly subject to himself, but often resisteth and murmureth. Learn therefore quickly to submit thyself to him who is over thee, if thou seekest to bring thine own flesh into subjection. For the outward enemy is very quickly overcome if the inner man have not been laid low. There is no more grievous and deadly enemy to the soul than thou art to thyself, if thou art not led by the Spirit. Thou must not altogether conceive contempt for thyself, if thou wilt prevail against flesh and blood. Because as yet thou inordinately lovest thyself, therefore thou shrinkest from yielding thyself to the will of others.

2. 

“But what great thing is it that thou, who art dust and nothingness, yieldest thyself to man for God’s sake, when I, the Almighty and the Most High, who created all things out of nothing, subjected Myself to man for thy sake? I became the most humble and despised of men, that by My humility thou mightest overcome thy pride. Learn to obey, O dust! Learn to humble thyself, O earth and clay, and to bow thyself beneath the feet of all. Learn to crush thy passions, and to yield thyself in all subjection.

3. 

“Be zealous against thyself, nor suffer pride to live within thee, but so show thyself subject and of no reputation, that all may be able to walk over thee, and tread thee down as the clay in the streets. What hast thou, O foolish man, of which to complain? What, O vile sinner, canst thou answer those who speak against thee, seeing thou hast so often offended God, and many a time hast deserved hell? But Mine eye hath spared thee, because thy soul was precious in My sight; that thou mightest know My love, and mightest be thankful for My benefits; and that thou mightest give thyself altogether to true subjection and humility, and patiently bear the contempt which thou meritest.” 

Factus sum omnium humillimus.