"Átjárja őt a fény." VI. ~ Ἀνάγκη / "Minden út odakanyarog, hol vár a nem-lett dolgok árzenálja." / "éltük kik sem élik."

"Sors parancsol.." ( Hölderlin, Patmosz, 130 )

 

 

"Eggye vagyok csak gyarlóid hadának,
ki a világba cellából tekint,
kitől az ember messzebb, mint a tárgyak,
s megmérni nem mer semmit itt.
De ha látni orcád előtt akarsz,
melyből szemed zordul elősötétlik,
dölyfösnek engem semmiképp se tarts,
hogyha kimondom: éltük kik sem élik.
Az ember: vakeset, hangok, jelecskék,
mindennapok, gyötrelmek, örömecskék,
jelmezbe burkolt már mint kisgyerek,
s mint felnőtt, néma maszkba rejtezett.

Sokszor hiszem: ezek az életek
kincseskamráknak mélyiben nyugosznak,
vértek-, hintók-, bölcsőkként sorakoznak,
melyekbe élő még sohase lépett,
s akár a pompás díszruhák, melyek
magukban meg nem állva, reszketeg
dőlnek erős pillérek kőivének.

S ha kertemből mind-mind messzebbre járva
megyek ki este bent fáradt vagyok --.
tudom: minden út odakanyarog,
hol vár a nem-lett dolgok árzenálja.

Fa sincsen ott, a föld tán ellapul,
s mint börtön körül, ablakatlanul
függ a falaknak hétszeres palánkja.
S rajtuk nehéz vaspántozása ajtók
tartanak távol minden odatartót,
s emberkezekből font annak a rácsa." ( Rainer Maria Rilke, Eggye vagyok csak gyarlóid hadának, fordította Jékely Zoltán )

 

"Ich bin nur einer deiner Ganzgeringen,
der in das Leben aus der Zelle sieht
und der, den Menschen ferner als den Dingen,
nicht wagt zu wägen, was geschieht.
Doch willst du mich vor deinem Angesicht,
aus dem sich dunkel deine Augen heben,
dann halte es für meine Hoffahrt nicht,
wenn ich dir sage: Keiner lebt sein Leben.
Zufälle sind die Menschen, Stimmen, Stücke,
Alltage, Ängste, viele kleine Glücke,
verkleidet schon als Kinder, eingemummt,
als Masken mündig, als Gesicht - verstummt.

Ich denke oft: Schatzhäuser müssen sein,
wo alle diese vielen Leben liegen
wie Panzer oder Sänften oder Wiegen,
in welche nie ein Wirklicher gestiegen,
und wie Gewänder, welche ganz allein
nicht stehen können und sich sinkend schmiegen
an starke Wände aus gewölbtem Stein.

Und wenn ich abends immer weiterginge
aus meinem Garten, drin ich müde bin, -
ich weiß: dann führen alle Wege hin
zum Arsenal der ungelebten Dinge.
Dort ist kein Baum, als legte sich das Land,
und wie um ein Gefängnis hängt die Wand
ganz fensterlos in siebenfachem Ringe.
Und ihre Tore mit den Eisenspangen,
die denen wehren, welche hinverlangen,
und ihre Gitter sind von Menschenhand."

https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/o-crux-benedicta-winnerek-utja-hybris.html

 

"Minden út odakanyarog, hol vár a nem-lett dolgok árzenálja."

 

"Átjárja őt a fény." V. ~ Στηλογραφἱα / "Öröklét kell nekik. Ó, kő, te légy örök mondják. Vagyis: tiéd!" ~ "Sie wollen Ewigkeit. Sie sagen: Stein, sei ewig. Und das heißt: sei dein!"

"Átjárja őt a fény." V.  

"Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat." ( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )

"Minthogy a banánt választottátok, az életetek is olyan lesz, mint ez a gyümölcs. Ha a követ választottátok volna, életetek olyan lett volna, mint a kőé, változhatatlan és halhatatlan." ( Mircea Eliade )

"De jó volna kis könnyű verset dúdolgatni nagy fák alatt, hogy megszületett az a gyermek, aki helyettünk megszakad." ( Bertók László: Karácsony előtt 6. vsz. )  

"Bárki, bármit is cselekszik, a saját sztéléjét készíti." ( Origenész, Zsoltárhomíliák, Első homília a tizenötödik zsoltárhoz, 1, 24 )

 

 

 

"ÖRÖKÖSÜNK te vagy.
Fiak örökölnek,
mert atyáik kidőlnek.
Állnak, nőnek fiak.
Örökösünk te vagy:

És tereád marad
mult kertek zöldje s szétomolt egek
Csendes kéksége,
s annyi-annyi harmat,
napok hirdette sergei nyaraknak,
tavaszok, melyek fénye-jajja gazdag,
mint ifju asszony írta levelek.
Öröklesz őszöket, mik díszruhákként
hevernek költők emlékezetében,
és minden tél elárvult bús hazákként
látszik hozzád simulni rendre szépen.
Öröklöd Rómát, Velencét s Kazánt,
Firenzét s Pisa dómját egyaránt,
a Troicka Lavrát meg monostorát,
mely a kijevi kertek közt csodák
útvesztőjét alkotja sok zugával,
S Moszkvát, harangjai emlék-szavával -
s tiéd a hang: húr, kürt és valahány dal,
mely szól kellő mély zokogással,
mint ékkő ég majd rajtad mindenik.
A költő csak miattad zárkozik
s gyüjt képeket, dúsakat, harsogókat,
és száll ki s érlelődik sok hasonlat
által s míg él, magánnyal küszködik...
S a festő is azért fest képeket,
hogy maradandón a természetet.
mit múlón alkotál meg, visszakérd :
minden örök lesz. Nézd, mily rég megért
a nő Mona Lisában, mint a bor:
értebb a nő nem lesz már semmikor,
mert újat hozzá új nő már nem ad.
Az alkotók, akár magad.
Öröklét kell nekik. Ó, kő, te légy
örök mondják. Vagyis: tiéd!

S mind, ki szeret, teérted gyüjt be rég:
kik költők mind egy kurta pillanatra,
kik egy kifejezéstelen ajakra
mosolyt csókolnak, tán szebbé teendő,
s gyönyört teremnek s minden eljövendő
kínt megszoknak, mit épp maguk vetettek.
Kacagásukkal vágyakat szereznek,
melyek elalszanak és fölremegnek,
hogy más kebelben sírjanak tovább.
Titokzatosságot halmozva halnak,
mint halnak állatok, kik mit sem értnek --
ámde lesznek bizonnyal unokáik,
akikben zöld életeik beérnek ;
e szerelem általuk száll terád így,
mit ők egymásnak tán álmukban adtak.

Igy dől hozzád minden fölöslege.
S mint díszkúton a legfelső medencék
folyvást túlcsorganak, akárha tincsét
zilált haj ontná - a legfőbb edénybe,
a bőség völgyeidbe ígyen ér le,
túláradván dolgok s gondolatok." ( Rainer Maria Rilke, Örökösünk te vagy, fordította Jékely Zoltán )

 

"Du bist der Erbe.
Söhne sind die Erben,
denn Väter sterben.
Söhne stehn und blühn.
Du bist der Erbe:

Und du erbst das Grün
vergangner Gärten und das stille Blau
zerfallner Himmel.
Tau aus tausend Tagen,
die vielen Sommer, die die Sonnen sagen,
und lauter Frühlinge mit Glanz und Klagen
wie viele Briefe einer jungen Frau.
Du erbst die Herbste, die wie Prunkgewänder
in der Erinnerung von Dichtern liegen,
und alle Winter, wie verwaiste Länder,
scheinen sich leise an dich anzuschmiegen.
Du erbst Venedig und Kasan und Rom,
Florenz wird dein sein, der Pisaner Dom,
die Troïtzka Lawra und das Monastir,
das unter Kiews Gärten ein Gewirr
von Gängen bildet, dunkel und verschlungen, -
Moskau mit Glocken wie Erinnerungen, -
und Klang wird dein sein Geigen, Hörner, Zungen,
und jedes Lied, das tief genug erklungen,
wird an dir glänzen wie ein Edelstein.

Für dich nur schließen sich die Dichter ein
und sammeln Bilder, rauschende und reiche,
und gehn hinaus und reifen durch Vergleiche
und sind ihr ganzes Leben so allein...
Und Maler malen ihre Bilder nur,
damit du unvergänglich die Natur,
die du vergänglich schufst, zurückempfängst:
alles wird ewig. Sieh, das Weib ist längst
in der Madonna Lisa reif wie Wein;
es müßte nie ein Weib mehr sein,
denn Neues bringt kein neues Weib hinzu.
Die, welche bilden, sind wie du.
Sie wollen Ewigkeit. Sie sagen: Stein,
sei ewig. Und das heißt: sei dein!

Und auch, die lieben, sammeln für dich ein:
Sie sind die Dichter einer kurzen Stunde,
sie küssen einem ausdruckslosen Munde
ein Lächeln auf, als formten sie ihn schöner,
und bringen Lust und sind die Angewöhner
zu Schmerzen, welche erst erwachsen machen.
Sie bringen Leiden mit in ihrem Lachen,
Sehnsüchte, welche schlafen, und erwachen,
um aufzuweinen in der fremden Brust.
Sie häufen Rätselhaftes an und sterben,
wie Tiere sterben, ohne zu begreifen, -
aber sie werden vielleicht Enkel haben,
in denen ihre grünen Leben reifen;
durch diese wirst du jene Liebe erben,
die sie sich blind und wie im Schlafe gaben.

So fließt der Dinge Überfluß dir zu.
Und wie die obern Becken von Fontänen
beständig überströmen, wie von Strähnen
gelösten Haares, in die tiefste Schale, -
so fällt die Fülle dir in deine Tale,
wenn Dinge und Gedanken übergehn."

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/egyszeru-pszichologiai-iranyu.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/benit-soi-le-main-qui-dons.html 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/leteznek-bizonyos-lelkes-sztelere.html

 

"Öröklét kell nekik. Ó, kő, te légy
örök mondják. Vagyis: tiéd!"

 

"Átjárja őt a fény." III. ~ "Szeretetet adnék. Szeretetet..." / "Ich will dir Liebe geben. Die und die ..."

 "Átjárja őt a fény." III.

"Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat." ( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )

 

 

 "IMÁDSÁGOM nem káromlás neked:
mintegy öreg könyvekben kutatom,
mint vagy - ezeriziglen - rokonom.

Szeretetet adnék. Szeretetet...

Szeretjük hát atyánk? Nem hagyjuk ott,
akár te engem, elszántan-konok
arccal, üres, elfáradt kezeit?
Fonnyadt szavát lassanként nem avítt
s ritkán levett könyveknek adjuk át?
S mint vízválasztóról, nem folyunk-é le
szivéről örömökbe, szenvedésbe?
Atyánk nem az-e nékünk, aki volt:
csak mult évek, elidegenedett
gondolkodás, taglejtés, viselet,
elszáradt kéz és haj, mely kifakult?
S bár hőse volt is a maga korának,
ő a levél, mely ha növünk, leszárad.

A gondja ránk: lidércnyomás nekünk,
s hangja olyan nekünk, akár a kő -
mert szava csak félig ha érthető,
reá akárhogy is figyelmezünk.

Közte s köztünk a nagy dráma, ahoz,
hogy egymást tán megértsük, túl zajos.
Szájának formáját látjuk mi csak,
melyből szótagok hullnak s múlanak:

s messzebb vagyunk tőle, mint valaha,
habár szerelmünk még feléje von,
s ha e csillagon meg kell halnia,
látjuk csupán, hogy élt e csillagon.

Ez nékünk az Atya. És téged én
hogy hívjalak atyámnak?
Magam még jobban elszakítanám csak.

Fiam vagy. Szemeim majd rád-találnak,
mint felismer az ember egyszülött fiat,
még akkor is, ha közben férfi lett, vagy agg."( Rainer Maria Rilke, Imádságom nem káromlás neked, fordította Jékely Zoltán )

 

"Dir ist mein Beten keine Blasphemie:
als schlüge ich in alten Büchern nach,
dass ich dir sehr verwandt bin - tausendfach.

Ich will dir Liebe geben. Die und die ...

Liebt man denn einen Vater? Geht man nicht,
wie du von mir gingst, Härte im Gesicht,
von hülflos leeren Händen fort?
Legt man nicht leise sein verwelktes Wort
in alte Bücher, die man selten liest?
Fließt man nicht wie von einer Wasserscheide
von seinem Herzen ab zu Lust und Leide?
Ist uns der Vater denn nicht das, was war;
vergangne Jahre, welche fremd gedacht,
veraltete Gebärde, tote Tracht,
verblühte Hände und verblichnes Haar?
Und war er selbst für seine Zeit ein Held,
er ist das Blatt, das, wenn wir wachsen, fällt.

Und seine Sorgfalt ist uns wie ein Alb,
und seine Stimmne ist uns wie ein Stein..
wir möchten seiner Rede hörig sein,
aber wir hören seine Worte halb.
Das große Drama zwischen ihm und uns
lärmt viel zu laut, einander zu verstehn,
wir sehen nur die Formen seines Munds,
aus denen Silben fallen, die vergehn.
So sind wir noch viel ferner ihm als fern,
wenn auch die Liebe uns noch weit verwebt,
erst wenn er sterben muss auf diesem Stern,
sehn wir, dass er auf diesem Stern gelebt.

Das ist der Vater uns. Und ich - ich soll
dich Vater nennen?
Das hieße tausend Mal mich von dir trennen.
Du bist mein Sohn. Ich werde dich erkennen,
WIe man sein einzig liebes Kind erkennt, auch dann,
Wenn es ein Mann geworden ist, ein alter Mann." 

https://boatswain69.blogspot.com/2024/01/csillag.html

 

"Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét
Éltem."

 

"Átjárja őt a fény." II. ~ "Az atya vagyok. Ám a fiú több... - A visszatérés ő és a jövő."

  "Átjárja őt a fény." II.

 

 

"MEGMUTATKOZTÁL nékem, te örök.
Én úgy szeretlek, mint kedves fiút.
Ki egykor elhagyott még gyermekül,
mert sorsa által trónra hívatott,
mely előtt roppant völgy-ország terül.
Én elmaradtam tőle, mint az agg,
ki nagy fiának nem gyámola már,
s aligha érthet már új dolgokat,
melyek felé magjának vágya száll.
Néha aggódva nézem sorsodat,
mely annyi idegen hajón lebeg,
s visszavágylak magamba néhanap,
e sötétbe, mely naggyá nőttetett.
Olykor szorongok — nem vagy már te, nem —
ha nagyon az időbe révedek.
S akkor, evangélistám, kérdezem:
s ő Örökkévalóként emleget.

Az atya vagyok. Ám a fiú több:
minden, ami az atya vala, sőt,
az is, ami nem lett, naggyá benne ér.
A visszatérés ő és a jövő,
az öl ő és a tenger ő…" ( Rainer Maria Rilke, Megmutatkoztál nékem, te Örök..., fordította Jékely Zoltán ) 

 

"Du Ewiger, du hast dich mir geze
Ich liebe dich wie einen lieben Sohn,
der mich einmal verlassen hat als Kind,
weil ihn das Schicksal rief auf einen Thron,
vor dem die Länder all Täler sind
Ich bin zurückgeblieben wie ein Greis,
der seinen großen Sohn nichtmehr versteht
und wenig von den neln Dingen weiß,
zu welchen seines Samens Wille geht.
Ich bebe manchmal für dein tiefes Glück,
das auf so vielen fremden Schiffen fährt,
ich wünsche manchmal dich in mich zurück,
in dieses Dunkel, das dich großgenährt.
Ich bange manchmal, ass du nichtmehr bist,
wenn ich mich sehr veliere an die Zeit.
Dann les ich von dir: der Euangelist
schreibt überall von diner Ewigkeit.

Ich bin der Vater; doch der Sohn ist mehr,
ist alles, was der Vater war, und der,
der er nicht wurde, wird in jenem groß;
er ist die Zukunft und die Wiederkehr,
er ist der Schoß, er ist das Meer ..."

 

 

Blessing - Blake