"Átjárja őt a fény." VI. ~ Ἀνάγκη / "Minden út odakanyarog, hol vár a nem-lett dolgok árzenálja." / "éltük kik sem élik."

"Sors parancsol.." ( Hölderlin, Patmosz, 130 )

 

 

"Eggye vagyok csak gyarlóid hadának,
ki a világba cellából tekint,
kitől az ember messzebb, mint a tárgyak,
s megmérni nem mer semmit itt.
De ha látni orcád előtt akarsz,
melyből szemed zordul elősötétlik,
dölyfösnek engem semmiképp se tarts,
hogyha kimondom: éltük kik sem élik.
Az ember: vakeset, hangok, jelecskék,
mindennapok, gyötrelmek, örömecskék,
jelmezbe burkolt már mint kisgyerek,
s mint felnőtt, néma maszkba rejtezett.

Sokszor hiszem: ezek az életek
kincseskamráknak mélyiben nyugosznak,
vértek-, hintók-, bölcsőkként sorakoznak,
melyekbe élő még sohase lépett,
s akár a pompás díszruhák, melyek
magukban meg nem állva, reszketeg
dőlnek erős pillérek kőivének.

S ha kertemből mind-mind messzebbre járva
megyek ki este bent fáradt vagyok --.
tudom: minden út odakanyarog,
hol vár a nem-lett dolgok árzenálja.

Fa sincsen ott, a föld tán ellapul,
s mint börtön körül, ablakatlanul
függ a falaknak hétszeres palánkja.
S rajtuk nehéz vaspántozása ajtók
tartanak távol minden odatartót,
s emberkezekből font annak a rácsa." ( Rainer Maria Rilke, Eggye vagyok csak gyarlóid hadának, fordította Jékely Zoltán )

 

"Ich bin nur einer deiner Ganzgeringen,
der in das Leben aus der Zelle sieht
und der, den Menschen ferner als den Dingen,
nicht wagt zu wägen, was geschieht.
Doch willst du mich vor deinem Angesicht,
aus dem sich dunkel deine Augen heben,
dann halte es für meine Hoffahrt nicht,
wenn ich dir sage: Keiner lebt sein Leben.
Zufälle sind die Menschen, Stimmen, Stücke,
Alltage, Ängste, viele kleine Glücke,
verkleidet schon als Kinder, eingemummt,
als Masken mündig, als Gesicht - verstummt.

Ich denke oft: Schatzhäuser müssen sein,
wo alle diese vielen Leben liegen
wie Panzer oder Sänften oder Wiegen,
in welche nie ein Wirklicher gestiegen,
und wie Gewänder, welche ganz allein
nicht stehen können und sich sinkend schmiegen
an starke Wände aus gewölbtem Stein.

Und wenn ich abends immer weiterginge
aus meinem Garten, drin ich müde bin, -
ich weiß: dann führen alle Wege hin
zum Arsenal der ungelebten Dinge.
Dort ist kein Baum, als legte sich das Land,
und wie um ein Gefängnis hängt die Wand
ganz fensterlos in siebenfachem Ringe.
Und ihre Tore mit den Eisenspangen,
die denen wehren, welche hinverlangen,
und ihre Gitter sind von Menschenhand."

https://boatswain69.blogspot.com/2022/03/o-crux-benedicta-winnerek-utja-hybris.html

 

"Minden út odakanyarog, hol vár a nem-lett dolgok árzenálja."