Ἡ σοφία υἱοὺς αὐτῆς ἀνύψωσεν. 6./2. ~ Árral szemben ( ἀντά αγµα )

  ἀντά αγµα A szép, szelíd beszéd sok barátot szerez, a jóakaró nyelvnek szépen felelgetnek. Sokan legyenek, akik békén élnek veled, de ezer...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: salomé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: salomé. Összes bejegyzés megjelenítése

2024/02/11

A filozófia kórusa ( χορωδία της φιλοσοφίας ) 132. ~ Ἀνάγκη-Μοιραι / "Kicsiny őbenne az erőkeverék, és kicsiny a lélek, és kicsiny benne az ellenzékszellem, de nagy a sors."

"Ananké ügye ez, régi határozata az isteneknek.
Örökérvényű, szilárd eskükkel megpecsételt:"
( Empedoklész, Tisztulások, 115, 36 )

 

 

 

 "Amikor azonban a Megváltó ezeket mondta, Salomé sietett előre, és így szólt: 

- Uram, ha szüleink az archonok, miért van Mózes törvényében, hogy aki elhagyja apját és anyját, bizony meghal. Nem megmondta-e tehát a törvény? 

Amikor Salomé ezeket mondta, felbuzdult a fényerő Mária Magdalénában, és Mária így szólt a Megváltóhoz: 

- Uram, parancsold meg, hogy testvéremnek, Saloménak megmagyarázzam a szavakat, amiket mondott. 

Az történt, hogy amikor a Megváltó ezt hallotta Máriától, áldottnak nevezte őt, felelt Máriának, és azt mondta: 

- Megparancsolom, Mária, add meg Saloménak e szavak magyarázatát. 

Amikor a Megváltó ezt mondta, Mária Saloméhoz sietett, üdvözölte, és így szólt hozzá: 

- Testvérem, Salomé, ami szavaidat illeti: az áll Mózes törvényében, hogy „aki atyját és anyját elhagyja, az bizony meghal"; nos, testvérem Salomé, a törvény ezt nem a lélekkel, sem a testtel, sem az ellenzékszellemmel kapcsolatban nem mondta, mert ezek az archonok fiai és azokból jönnek elő. 

Hanem a törvény ezt az erőnek mondta, mely a Megváltóból jött, s ami ma a fényember bennünk. 

A törvény továbbá azt mondta: 

Aki a Megváltón és az ő rejtélyein [a szülein] kívül marad, az nemcsak meghal, hanem a pusztulásnál tönkre is megy Amikor Mária ezt mondta, Salomé hozzá fordult, szintén üdvözölte, és így szólt Máriához: 

- A Megváltónak megvan az ereje ahhoz, hogy engem is olyan értelmessé tegyen, mint amilyen te vagy. 

Amikor a Megváltó Mária szavait hallotta, dicsérte őt és boldognak mondta, majd felelt, és így szólt a tanítványok körében: 

- Halljad tehát, Mária, ki az, aki az embereket vétkezni kényszeríti. 

Az archonok tehát összepecsételik az ellenzékszellemet [ellenfelét, ellenlábasát] a lélekkel, nehogy a lelket állandóan megingassa, amikor mindenféle bűnöket és helytelenségeket követtet el vele. 

Ezen kívül megparancsolják az ellenfélszellemnek, hogy: 

Amikor a lélek a testet elhagyja, ne rázkódtasd meg, mivel hozzá tartozol; és minden törvényszéken megvádolod a hely szerint, amelyen bűnöket követtettél el vele, hogy minden törvényszéken megbüntessék, és így lehetetlen legyen neki a magasságba a világossághoz menni, hanem vissza kelljen térnie a testek váltogatásához. 

Szóval megparancsolják az ellenzékszellemnek: 

Egyetlen órára se rendítsd meg a lelket, nehogy kimondja a rejtélyeket, és feloldjon minden pecsétet és köteléket, amellyel téged hozzákötöttünk. 

Ha viszont a rejtélyeket kimondja, és minden pecsétet és köteléket felold, és ismeri a hely apológiáját, és megérkezik, akkor hagyd őt [a lelket] kimenni, mivel hogy a magasságban a világosságból valókhoz tartozik, számunkra és számodra idegen lett. 

Ettől az órától kezdve nem fogod tudni megragadni. 

Ha azonban a te kötelékeid és pecséteid rejtélyeit és a területek apológiáit nem mondja, ragadd meg őt és ne ereszd ki. Vezesd el a  büntetésekhez, és vádold meg minden törvényszéken a bűnök alapján, amiket tétettél vele. Azután pedig vidd a világosság Szüze elé, aki őt újra a körforgásba küldi.  Az eonok nagy sorshatalmának archonjai a lelket átadják az ellenzékszellemnek: és az archonok előhívják eonjaik szolgáit, háromszázhatvanötöt, és átadják neldk az egymáshoz kötött lelket és ellenzékszellemet.

Az ellenzékszellem a lélek külseje, az erőkeverék pedig a belseje, míg a lélek maga mindkettőben van; de az erő az, mely mindkettőt támogatja, hogy helytállhassanak. És az archonok parancsot adnak a szolgáknak, azt mondván: 

Ez az a típus, amelyet a világi anyagtestbe kell helyeznetek. 

Azt mondják nekik: 

Helyezzétek az erőkeveréket, a lélek esszenciáját mindegyiken belülre, hogy helytállhassanak, mert ez tartja egyenesen őket; és tegyétek a lélek köré az ellenzékszellemet. így parancsolják meg szolgáiknak, úgy hogy a lelket belefektetik az ellentípus testébe. 

És ezen minta szerint viszik az archonok szolgái az erőt, a lelket és az ellenzékszellemet le a világba és öntik ki a középső archonok világába. 

A közép archonjai felülvizsgálják az ellenzékszellemet és a sorsot is. Ez az úgynevezett moira vezeti az embert, míg meg nem öleti a számára elrendelt halállal, a végzettel, amelyet a nagy sorshatalom archonjai kötöttek a lélekhez 

És a szféra szolgái összekötik a lelket és az erőt és az ellenzékszellemet és a sorsot.

Majd mindezt kétfelé osztják; aztán keresnek egy férfit és egy nőt a világon, akiknek titokban jelt adtak, hogy beléjük küldik ezt. És egy részt a férfinek adnak, egy részt meg a nőnek a világi táplálékon keresztül vagy a lélegzeten keresztül vagy a  vízen keresztül vagy egy ötleten keresztül, amelyet aztán felvesznek. Mindezt meg fogom magyarázni nektek, minden lélek fajtáját, és hogy hogyan mennek be a testbe, ha emberek vagy ha madarak vagy háziállatok vagy vadállatok vagy hüllők vagy valami más fajták ezen a világon. Megmagyarázom majd nektek a jellegüket, és hogy hogyan mennek be az emberekbe. Ezt megmondom nektek a mindenség megnyilvánításánál. Nos, ha az archonok szolgái az egyik részt a férfiba nyomják, a másik részt meg a nőbe, úgy, ahogyan mondtam nektek, akkor a szolgák rejtetten kényszerítik őket, akkor is ha nagyon távol vannak egymástól, hogy egyezzenek egymással e világ módjára. És a férfiben lévő ellenzékszellem ahhoz a részhez megy, mely a világ anyagtestére van bízva az ő testének anyagában, viszi ezt, és belenyomja a nő méhébe, abba a részbe, mely a romlás magjának van átengedve. És ebben az órában az archonok 365 szolgája bemegy a nő testébe, hogy ott lakozzék. A szolgák a két részt egymáshoz vezetik, továbbá a szolgák visszatartják a vért az asszony minden táplálékából, amit eszik meg iszik, megtartják az asszony testében negyven napig is. És negyven nap után összekeverik a vért a táplálék erejével, és jól összegyúrják az asszony méhében.

Negyven nap után még harminc napot töltenek azzal, hogy felépítsék a tagokat az emberi test mintájára; mindegyik épít egy tagot [részt]. Meg fogom nevezni nektek a dékánokat, amelyek a testet építik. Megmondom majd nektek a mindenség feltárásánál. Ha aztán a szolgák a testet a tagjaival [részeivel] hetven nap alatt elkészítették, akkor az így megépült testbe a szolgák először az ellenzékszellemet hívják be. 

Ezután a lelket hívják be, mely aztán belül van. És ezután behívják az erőkeveréket a lélekbe. És a sorsot mindezek köré terítik, mert a sors ezekkel nem lesz összekeverve, hanem kíséri és követi őket. Ezután pedig a szolgák az archonoktól kapott minden pecséttel egymáshoz pecsételik őket. És lepecsételik azt a napot, amelyen beköltöztek az asszony testébe - ezt a plazma [alkotás, képződmény] bal kezébe pecsételik. 

És azt a napot, amikor a testet befejezték, a jobb kézbe pecsételik. És a napot, amelyen az archonok ezt átadták nekik, a plazma [alkotás] teste koponyájának közepén pecsételik le. És a napot, amelyen a lélek előjött az archonokból, lepecsételik a plazma [képződmény] koponyájának bal felében. És a napot, amelyen a tagjait [részeit] képezték ki és a lélek számára beosztották, a plazma koponyájának jobb felébe pecsételik. És a napot, amelyen az ellenzékszellemet a lélekhez kötötték, a plazma tarkójába pecsételik. És a napot, amelyen az archonok az erőt fújták bele a testbe, a plazma agyába, a fej közepébe és a képződmény szívébe [legbelsejébe] pecsételik.És az évek számát, melyet a lélek a testben fog eltölteni, a teremtmény homlokára pecsételik, így pecsételnek minden pecsétet a teremtményre [plazmára]. Mindezeknek a pecséteknek a nevét a mindenség megnyilvánításakor megmondom nektek; és a mindenség megmagyarázása után megmondom, hogy mindez miért történt. 

És ha meg tudjátok érteni: Én vagyok a rejtély így készítik el tehát a szolgák az egész embert. És amivé a testet lepecsételték, mindazoknak a pecséteknek a tulajdonságait magukkal viszik az emlékeztetők archonjaihoz, akik minden büntető törvényszék fölött állnak. Ezek pedig ezt átadják az ő emlékeztetőiknek [átvevőiknek, küldötteknek], hogy a lelket vezessék ki a testből. Átadják nekik a pecsétek jellemzőit, hogy tudják az időt, amikor a lelket ki kell vezetniük a testből, s azt az időt, amikor a testet meg kell születtetniük. Ezzel elküldik a szolgáikat, hogy odalépjenek - a szolgák és az ellenzékszellem -, és a lelket elkísérjék és minden bűnének tanúi legyenek, amit el fog követni, hogy hogyan kelljen majd a lelket megbüntetni a büntetőítéletekben. Ha pedig a szolgák a pecsétek tulajdonságait átadták az emlékeztetők (kiegyenlítő igazságosság) archonjainak, visszavonulnak a hivatalukhoz és feladatukhoz, amit a nagy sorshatalom archonjai rendeltek el számukra. 

Amikor a hónapok száma betelt, a gyermek megszületik. Kicsiny őbenne az erőkeverék, és kicsiny a lélek, és kicsiny benne az ellenzékszellem, de nagy a sors, mivel ez nincsen a testtel elkeverve, hogy uralkodjon rajta, hanem kíséri a lelket és a testet és az ellenzékszellemet addig az időpontig, amikor a lélek majd elhagyja a testet, a halál módja miatt, amivel azt meg fogja ölni, aszerint, hogy milyen halált rendeltek el neki a nagy sorshatalom archonjai. Ha egy állatnak kell megölnie őt, akkor a sors oda vezeti hozzá ezt az állatot, hogy az megölje. Vagy ha kígyó által kell meghalnia, vagy balesetnél valami gödörbe esik, vagy fel kell akasztania magát, vagy vízbe kell fulladnia, vagy más halálnemmel kell meghalnia, a fentieknél még rosszabbal, vagy könnyebbel, szóval a sors az, mely őhozzá kényszeríti az ő halálát. Ez a sors feladata; más feladata nincsen. És a sors elkíséri az embert a halála napjáig." ( Pistis Sophia 132. fejezet ) 

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_18.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_93.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/07/hova-vagy-csak-elerhet-e-ii-van-es_59.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/01/tegnap-fenn-voltam-az-aetnan-ii.html

 

"Kicsiny őbenne az erőkeverék, és kicsiny a lélek, és kicsiny benne az ellenzékszellem, de nagy a sors."


2023/11/26

Πίστις Σοφία 58. ~ "Dicsérlek, ó Világosság, mert arra vágyom, hogy hozzád kerüljek!" / "Hálát adok neked, Uram, mert te vagy az én Istenem."

"Mutasd meg nekem az Istenedet!"

 

 

 "Az időbeliség különböző lehetőségekben és különböző módokon képes létrejönni ( Zeitigung )." ( Martin Heidegger: Lét és Idő ) 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/termeszettel-es-obtinentiaval.html

Jézus újra folytatta, és így szólt a tanítványaihoz:  

- Az történt, amikor PISTIS SOPHIA ezeket mondta, hogy ideje beteljesedett, hogy kivezettessen a káoszból. És magamból, az Első Rejtély nélkül, egy világosságerőt küldtem és a káoszra irányítottam, hogy PISTIS SOPHIÁT kivezesse a káosz mély területeiről és a káosz magasabb területeihez vigye, az Első Rejtély parancsára várván, hogy aztán teljesen megszabadítsam a káoszból.  

És világosságerőm PISTIS SOPHIÁT felvezette a káosz felső területeire. 

  Amikor Authádész teremtményei észrevették, hogy PISTIS SOPHIÁT a káosz magasabb területeire vezették, követték oda is, mert vissza akarták vinni a káosz alsó helyeire. 

Az Én fényerőm pedig, amelyet leküldtem, hogy a PISTIS SOPHIÁT vigye ki a káoszból, hatalmasan sugárzott.  

Amikor Authádész kisugárzásai PISTIS SOPHIÁT üldözték, mivel a káosz magasabb területeire lett vezetve, újra dicsérő himnuszt énekelve, hozzám kiáltott, azt mondván:  

1. Dicsérlek, ó Világosság, mert arra vágyom, hogy hozzád kerüljek! Dicsérlek, ó, Világosság, mert te vagy a megmentőm!  

2. Ne hagyj el a káoszban, válts meg, ó, mennynek világossága, mert téged magasztaltalak!

3. Elküldted magadtól a te világosságodat és megszabadítottál. Felvezettél a káosz felső területeire.  

4. Authádésznak engem üldöző teremtményei süllyedjenek le újra a káosz alsó tereibe. Ne engedd fel őket a magasabb terekbe, hogy ne lássanak engem! 

5. Mélységes sötétség borítsa be őket és sötét éjszaka boruljon rájuk! Ne hagyd, hogy meglássanak engem a te erőd világosságában, melyet mentésemre küldtél, nehogy újra elhatalmasodjanak fölöttem!  

6. Tervüket, hogy erőmet elrabolják, ne engedd teljesülni! És ahol megegyeznek, hogy elveszik a világosságomat, ott vedd el az övékét! 

7. És azt mondták, hogy elveszik egész világosságomat, de nem tudták elvenni, mert velem volt a te világosságerőd.  

8. Mivel a te parancsolatod nélkül terveztek, ó, Világosság, azért nem tudták teljesen elvenni az én világosságomat.  

9. Mivel a világosságban bízok, nem fogok félni. A világosság az én megváltóm, és nem fogok rettegni.  

Most pedig mondja meg PISTIS SOPHIA szavainak jelentését, akinek az ereje képes erre. Amikor Jézus ezt mondta tanítványainak, Salomé lépett elő, mondván:  

- Uram, erőm a PISTIS SOPHIA szavai jelentésének megmondására kényszerít engem. A te erőd egykor Salamon által prófétált a következő szavakkal:  

1. Hálát adok neked, Uram, mert te vagy az én Istenem.  

2. Ne hagyj el, Uram, mert te vagy a reménységem.  

3. A te igazságodat ingyen adtad nékem, és a te karod mentett meg engem.  

4. Porba hulljanak az üldözőim; ne hagyd, hogy meglássanak engem.  

5. Füstfelhő fedje be a szemüket és ködhomály sötétítse el őket. Ne hagyd rájuk felkelni a napot, hogy meg ne fogjanak engem.  

6. Terveik erőtlenek legyenek, s amit koholnak, az őket érje.  

7. Álnok tervet szőttek, de nem használt nekik.  

8. Hatalmuk ellenére legyőzettek; és amit gonoszul terveztek, a saját fejükre roskadt.  

9. Az Úrban reménykedem, és nem félek, mert te vagy az én Istenem, Megváltóm.  

Amikor Salomé befejezte, Jézus így szólt neki: 

  - Nagyon jó, Salomé. Ezt jelentik PISTIS SOPHIA szavai." ( Pistis Sophia, 58. fejezet )

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-lxi-xviii-13-14.html

 

"Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből."  ( Mt 22,27 )

( ὁ δὲ ἔφη αὐτῷ · Ἀγαπήσεις κύριον τὸν θεόν σου ἐν ὅλῃ τῇ καρδίᾳ σου καὶ ἐν ὅλῃ τῇ ψυχῇ σου καὶ ἐν ὅλῃ τῇ διανοίᾳ σου · )


 Mert én Ő vagyok..., egy lehetőség ( "Zeitigung" ) a végtelen számúból.

2023/11/17

Πίστις Σοφία 54. / Corpus Hermeticum 8. ~ "Miért gyarapodott ennek a hatalmas erőnek a haragja még egyszer?" / "Világos!"

 "Mit dicsekedel gonoszságban, ó, te magabíró?

 

 

"Jézus folytatta, és így szólt tanítványaihoz: 

  - Amikor az oroszlánfejű hatalom meglátott Engem, s hogy PISTIS SOPHIÁHOZ közeledem nagy fényességgel, még jobban megharagudott, és saját magából sok hatalmas alkotást teremtett. 

Erre PISTIS SOPHIA a tizenegyedik esdeklésével válaszolt:  

1. Miért gyarapodott ennek a hatalmas erőnek a haragja még egyszer?  

2. Szüntelenül a világosságom elrablására törekszik, s szinte éles karddal vagdal el tőlem erőt.  

3. Le kívántam szállni a káoszba, ahelyett, hogy maradtam volna a tizenharmadik eon helyén, az igazságosság helyén.  

4. És ravaszul meg akartak téveszteni engem, hogy egész világosságomat elnyeljék.  

5. Ezért fogja a világosság elvenni az ő egész világosságukat, és minden anyaguk megsemmisül. Igen, a világosság elhozza tőlük a világosságát, és többé nem tűri meg őket az ő lakóhelyükön, a tizenharmadik eonban. És nevük nem található meg többé az élők helyén.  

6. És a huszonnégy kisugárzás [teremtés] látni fogja, hogy mi történt veled, ó, oroszlánfejű erő. Félni fognak, és nem lesznek engedetlenek, hanem leadják a világosságuk tisztáját. 

7. És látni fognak téged, örülni fognak a dolognak, és azt mondják: „íme egy kisugárzás [teremtés], mely fénye tisztáját nem adta le, hogy megmenttessék. Hanem dicsekedett a fényereje mennyiségével, melyet nem a saját erejéből keltett, hanem az igéjével: Elveszem PISTIS SOPHIA világosságát, hogy azt adjam le." Most az lépjen elő, akinek ereje felkelt, hogy kihirdesse PISTIS SOPHIA tizenegyedik esdeklésének magyarázatát.  

Ekkor Salomé lépett elő és mondta: 

  - Uram, ezt illetően Dávid által prófétált a te világosságerőd a 52. zsoltárban, ezt mondván:  

1. Mit dicsekedel gonoszságban, ó, te magabíró?  

2. Nyelved ártalmakon elmélkedik minden nap, s olyan mint az éles olló, te álnokságnak mestere.  

3. A gonoszt inkább szereted, hogysem a jót, és hazugságot inkább, mint igazságot szólni. 

4. Szeretsz minden ártalmas beszédet és álnok nyelvet.  

5. Meg is ront az Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, és kiszaggat téged az élők földjéről. Világos!  

6. És látják ezt az igazak, és félnek, és nevetnek rajta, mondván:  

7. „íme az a férfiú, aki nem Istent fogadta erősségévé, hanem az ő gazdagságának sokaságában bízott, s elbizakodottságában bajt csinált magának." 

8. Én pedig mint zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében mindörökkön örökké.  

9. Áldlak téged örökké, hogy így cselekedtél velem; nevedben remélek, mert kegyes az a te szentjeidhez.  

"Ha képes vagy felfogni Istent értelmeddel, akkor majd felfogod a Szépet, a Jót, a ragyogó fényt, amit Isten világít meg felülmúlhatatlan módon, mert ez a szépség semmihez sem hasonlítható, ez a Jó utánozhatatlan, amiként maga Isten is. Tehát ahogy felfogod Istent, úgy kell felfognod a Szépet és a Jót is. Egy élőlény sem részesülhet a Szépből és Jóból, hiszen Istentől elválaszthatatlanok. Tehát ha Istent keresed, akkor egyszersmind a Szépet keresed. Csak egy út vezet a Széphez: a tudással együtt járó istenfélelem. Ezért van az, hogy a tudatlanok és azok, akik nem lépnek az istenfélelem útjára, azt merik mondani, hogy szép és jó az ember, pedig az ember még álmában sem látja meg a jót, hiszen mindenféle rosszat magához von, és a roszról hiszi azt, hogy jó, továbbá úgy él a rosszal, hogy nem telik be vele, és fél, hogy meg lesz fosztva attól, és nemcsak azért tesz meg mindent, hogy megszerezze, hanem hogy sokasítsa is a rosszat. Hát ilyen az emberi jó és szép, Aszklépiosz. Olyan dolgok, amelyek elől nem tudunk elmenekülni, és amelyeket meggyűlölni sem vagyunk képesek. Az a legfájdalmasabb, hogy szükségünk van ezekre, és nem tudunk nélkülük élni." ( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum VI, 78 ) 

Ez, Uram, PISTIS SOPHIA tizenegyedik esdeklő énekének jelentése. Mivel a te világosságerőd erre késztetett engem, kívánságodra megmondtam ezt a megoldást.  

Amikor Jézus ezt hallotta Salométól, így szólt:  

- Nagyon jó, Salomé! Bizony, bizony mondom nektek: a világosságbirodalom minden Rejtélyében teljessé teszlek titeket" ( Pistis Sophia, 54. fejezet ) 

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-lxix-xxvi-21.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/arra-valok-az-eretnekek-hogy.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-lvii-xivu-9.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/09/p-dimenzio-torzszulottek-az-ember-maga.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/de-praedestinatione-sanctorum-ii-sokan.html

 

„íme az a férfiú, aki nem Istent fogadta erősségévé, hanem az ő gazdagságának sokaságában bízott, s elbizakodottságában bajt csinált magának."