Imitatio Christi III./10. ~ Consequentur magnam cordis libertatem, qui pro nomine tuo arctam ingrediuntur viam,...

 10. 

Gyönyörűség a világot megvetve Istennek szolgálni 

 Vere ineffabilis dulcedo contemplationis tuæ, quam largiris amantibus te. In hoc maxime ostendisti dulcedinem charitatis tuæ, quia cum no essem, fecisti me, et cum errarem longe a te, reduxisti me, ut servirem tibi, et præcepisti ut diligam te.

Ítéleted jobb mint az 

élet..., még ma - a 

maga baja elég - 'Az' 

meglátogat téged.

O, quam magna est multitudo dulcedinis tuæ, Domine, quam abscondisti timentibus te.

és ha megadsz - megengedsz : 

ha mindent ki hozol a 

mából... - 'zerge' leszel.

Consequentur magnam cordis libertatem, qui pro nomine tuo arctam ingrediuntur viam.

 

Mondd 'Azt' ki kivégzésed 

pillanatában: 

Isten: s egy leszel a

kicsinyek közül: 

s a kereszt botránya. 

O, quam magna est multitudo dulcedinis tuæ, Domine, quam abscondisti timentibus te.

Célod volt - s nem tudni 

honnan veszed - 

ha elveszted majd

ártatlanságod 

: gondoltad - boldog lehetsz...

Utinam possem tibi servire cunctis diebus vitæ meæ. Utinam vel uno die dignum servitium exhibere sufficerem. Vere tu es dignus omni servitio, omni honore et laude æterna.

 

Pedig a kereszténység 

eszménye belső 

ellentmondástól terhes

: igazi karthauzi - 

ki elhagyja apját, 

anyját, testvéreit, és 

lemond róla, családot 

alapítson, 

hogy férj, hogy apa lehessen:

'Közénk tartozik.'

O, grata et jucunda Dei servitus, qua homo veraciter efficitur liber et sanctus. O, sacer status religiosi famulatus, qui hominem Angelis reddit æqualem, Deo placabilem, dæmonibus terribilem, et cunctis fidelibus commendabilem. O, amplectendum et semper optandum servitium, quo promeretur summum bonum, et gaudium promeretur sine fine permansurum.

 

I. 

Most ismét szólok, Uram, és nem hallgatok, füledbe súgom, Istenem, Uram, Királyom, aki a magasságban lakol: „Ó, mily nagy, Uram, a te édességednek bősége, amit azok számára tartogatsz, akik félelmedben élnek.” Hát még mi vagy azoknak, akik szeretnek, akik egész szívvel neked szolgálnak? Valóban kimondhatatlanul édes a rólad való elmélkedés, amelynek kegyelmét megadod azoknak, akik szeretnek téged. Ebben mutattad meg nekem legfőképpen szeretetednek gyöngéd hatalmát, hogy amikor még nem voltam, megteremtettél, mikor messze tévelyedtem tőled, magadhoz visszavezettél, hogy szolgálhassalak, s meghívtál engem szeretetedre. Ó örök szeretet forrása, mit mondjak rólad? Hogyan feledhetnélek el, ha te méltóztattál emlékezni rám, akkor, amikor összeroskadtam és elvesztem? Minden reményen fölül irgalmasságot gyakoroltál a te szolgáddal szemben, és minden érdemem fölött kegyelmedet, barátságodat nyújtottad. Mivel háláljam meg ezt a te kegyelmedet? Mert nem adatott meg mindenkinek, hogy mindent megtagadva a világtól elszakadjon, és szerzetesi életet éljen. Vajon nagy teljesítmény az, hogy szolgálok neked, akinek minden teremtmény szolgálni tartozik? Nem szabad nagynak tartanom saját szolgálatomat, de azt sokkal inkább nagynak és csodálatosnak mondhatom, hogy oly szegény és méltatlan létemre kegyes voltál szolgálatodba fogadni és kedves szolgáid közé sorolni. Lám, minden a tiéd, amim van, s amivel szolgállak. Valójában inkább te szolgálsz nekem, mint én teneked. Íme az ég és a föld, amelyet az ember szolgálatára teremtettél, megvan, és naponta megteszi, amit rendelésed elészab. S ez még kevés: még az angyalokat is az ember szolgálatára rendelted. De mindezt meghaladja az, hogy te magad méltóztattál az ember szolgálatába szegődni, s jutalmul magadat ígérted neki. Mit adhatok neked mindezért az ezernyi jóért? Bárcsak szolgálhatnálak életemnek minden napján. Bárcsak legalább egyetlenegy napon képes volnék arra, hogy méltóképpen szolgáljalak. Te valóban méltó vagy minden szolgálatra, minden megbecsülésre és örök dicséretre. Valóban az én Uram vagy, én meg a te szegény szolgád, aki tartozik azzal, hogy minden erejéből szolgáljon téged, és dicséretedből soha ki nem fogyhat. Így akarom, erre vágyakozom, ó bárcsak mindazt, aminek híjával vagyok, kegyes volnál pótolni bennem. 

II. 

Nagy tisztesség, nagy dicsőség téged szolgálni és mindent megvetni érted. Nagy kegyelemben részesülnek azok, akik önként vállalták a te szent szolgálatodat. Rátalálnak a Szentlélek igen-igen kedves vigasztalására, akik irántad való szeretetükben minden testi gyönyörűségről lemondtak. Nagy lelki szabadságra tesznek szert, akik nevedért a szűk ösvényre indulnak, és minden világi gonddal szakítanak. Ó kedves és gyönyörűséges Isten szolgálata, általa valóban szabaddá és szentté válik az ember. Bizony szent állapot a szerzetesi szolgálat, az embert angyalokkal teszi egyenlővé, Isten előtt kedvessé, a gonosz lelkek előtt félelmetessé, minden hívőnek pedig bizalmasává. Ó mindenkor kívánatos és vállalni való szolgálat, amellyel kiérdemelhetjük a legnagyobb jót, és megszerezhetjük a soha véget nem érő boldogságot. 

Cap. 10.

Quod spreto mundo dulce est servire Deo.

1. Nunc iterum loquar, Domine, et non silebo. Dicam in auribus Dei mei, et Regis mei qui est in excelso. O, quam magna est multitudo dulcedinis tuæ, Domine, quam abscondisti timentibus te. Sed quid es amantibus te? Quid toto corde tibi servientibus? Vere ineffabilis dulcedo contemplationis tuæ, quam largiris amantibus te. In hoc maxime ostendisti dulcedinem charitatis tuæ, quia cum no essem, fecisti me, et cum errarem longe a te, reduxisti me, ut servirem tibi, et præcepisti ut diligam te.

2. Ecce omnia tua sunt quæ habeo, et unde tibi servio. Verumtamen vice versa tu mihi magis servis, quam ego tibi. Ecce cælum et terra, quæ in ministerio hominis creasti, præsto sunt et faciunt quotidie quæcumque mandasti. Et hoc parum est: quin etiam Angelos in ministerio hominis creasti et ordinasti. Transcendit autem hæc omnia, quod tu homini servire dignatus es, et te ispum daturum promisisti.

3. Ecce omnia tua sunt quæ habeo, et unde tibi servio. Verumtamen vice versa tu mihi magis servis, quam ego tibi. Ecce cælum et terra, quæ in ministerio hominis creasti, præsto sunt et faciunt quotidie quæcumque mandasti. Et hoc parum est: quin etiam Angelos in ministerio hominis creasti et ordinasti. Transcendit autem hæc omnia, quod tu homini servire dignatus es, et te ispum daturum promisisti.

4. Quid dabo tibi pro istis millibus bonis? Utinam possem tibi servire cunctis diebus vitæ meæ. Utinam vel uno die dignum servitium exhibere sufficerem. Vere tu es dignus omni servitio, omni honore et laude æterna. Vere Dominus meus es, et ego pauper servus tuus, qui totis viribus teneor servire tibi, nec unquam in laudibus tuis debeo fastidire. Sic volo, sic desidero, et quidquid mihi deest, tu digneris supplere.

5. Magnus honor, magna gloria tibi servire, et omnia per te, propter te contemnere. Habebunt enim gratiam magnam, qui sponte se subjecerint tuæ sanctissimæ servituti, et invenient suavissimam Spiritus Sancti consolationem. Consequentur magnam cordis libertatem, qui pro nomine tuo arctam ingrediuntur viam, et omnem mundanam neglexerint curam.

6. O, grata et jucunda Dei servitus, qua homo veraciter efficitur liber et sanctus. O, sacer status religiosi famulatus, qui hominem Angelis reddit æqualem, Deo placabilem, dæmonibus terribilem, et cunctis fidelibus commendabilem. O, amplectendum et semper optandum servitium, quo promeretur summum bonum, et gaudium promeretur sine fine permansurum.

CHAPTER X

That it is sweet to despise the world and to serve God

1.

Now will I speak again, O my Lord, and hold not my peace; I will say in the ears of my God, my Lord, and my King, who is exalted above all, Oh how plentiful is Thy goodness which Thou hast laid up for them that fear Thee!(1) But what art Thou to those who love Thee? What to those who serve Thee with their whole heart? Truly unspeakable is the sweetness of the contemplation of Thee, which Thou bestowest upon those who love Thee. In this most of all Thou hast showed me the sweetness of Thy charity, that when I was not, Thou madest me, and when I wandered far from Thee, Thou broughtest me back that I might serve Thee, and commandedst me to love Thee.

2. 

O Fountain of perpetual love, what shall I say concerning Thee? How shall I be unmindful of Thee, who didst vouchsafe to remember me, even after I pined away and perished? Thou hast had mercy beyond all hope upon Thy servant, and hast showed Thy grace and friendship beyond all deserving. What reward shall I render Thee for this Thy grace? For it is not given unto all to renounce this world and its affairs, and to take up a religious life. For is it a great thing that I should serve Thee, whom every creature ought to serve? It ought not to seem a great thing to me to serve Thee; but rather this appeareth to me a great and wonderful thing, that Thou vouchsafest to receive as Thy servant one so poor and unworthy, and to join him unto Thy chosen servants.

3. 

Behold all things which I have are Thine, and with them I serve Thee. And yet verily it is Thou who servest me, rather than I Thee. Behold the heaven and the earth which Thou hast created for the service of men; they are at Thy bidding, and perform daily whatsoever Thou dost command. Yea, and this is little; for Thou hast even ordained the Angels for the service of man. But it surpasseth even all these things, that Thou Thyself didst vouchsafe to minister unto man, and didst promise that Thou wouldest give Thyself unto him.

4. 

What shall I render unto Thee for all these Thy manifold mercies? Oh that I were able to serve Thee all the days of my life! Oh that even for one day I were enabled to do Thee service worthy of Thyself! For verily Thou art worthy of all service, all honour, and praise without end. Verily Thou art my God, and I am Thy poor servant, who am bound to serve Thee with all my strength, nor ought I ever to grow weary of Thy praise. This is my wish, this is my exceeding great desire, and whatsoever is lacking to me, vouchsafe Thou to supply.

5. 

It is great honour, great glory to serve Thee, and to despise all for Thy sake. For they shall have great grace who of their own will shall submit themselves to Thy most holy service. They who for Thy love have cast away every carnal delight shall find the sweetest consolation of the Holy Ghost. They who enter the narrow way of life for Thy Name’s sake, and have put away all worldly cares, shall attain great liberty of spirit.

6. 

Oh grateful and delightsome service of God, whereby man is made truly free and holy! Oh sacred condition of the religious servant, which maketh man equal to the Angels, well-pleasing unto God, terrible to evil spirits, and acceptable to all faithful ones! Oh service to be embraced and ever desired, in which the highest good is promised, and joy is gained which shall remain for evermore!

(1) Psalm xxxi. 19.

Consequentur magnam cordis libertatem, qui pro nomine tuo arctam ingrediuntur viam,...