Imitatio Christi III./14. ~ Ubi nihil aliud me esse invenio, quam nihil et nihil.

 14. 

Meg kell fontolnunk Isten titkos ítéleteit, hogy a jóban el ne bizakodjunk 

Agyag a fazekasnak: 

nincs neked eszed!

Numquid gloriabitur lutum contra formantem se?

Ám a rólam alkotott 

ítéleteid 

nyomasztó mélységében 

Absorpta est omnis gloria vana in profunditate judiciorum tuorum super me.

: Ó, Semmi - 

Ubi nihil aliud me esse invenio, quam nihil et nihil. O, pondus immensum, o pelagus instransnatabile, ubi nihil de me reperio, quam in totum nihil.

Te maradj velem...

"Micsoda ferde gondolkodás ez! Vajon szembeszállhat-e az agyag a fazekassal? És mondhatja-e a mű alkotójának: „Nem te csináltál!” Vagy a fazék a fazekasnak: „Nincsen eszed!”?"

( Iz 29,16 )

"– Ki ez? Ki tudja. Mondd, ki vagy te? Semmi."

( Giovanni Pascoli, Hajótörött )

"Amíg az úton csöndben ballagok,

Ó, Semmi, érzem, hogy részed vagyok.

Ó, Semmi, Semmi, maradj így velem,

Mert ami nálad több, az gyötrelem." 

( Falu Tamás, Semmi )

I. 

Megzendíted fölöttem ítéleteidet, Uram, félelemmel és remegéssel rázod meg minden csontomat, és nagyon megrémül a lelkem. Villámsújtottan állok és meggondolom, hogy az egek sem tiszták teelőtted. Ha az angyalokban hibát találtál, és nem könyörültél rajtuk, mi lesz velem? Csillagok hullottak le az égről, én, a por hogyan érezhetném biztonságban magam? Akiknek tettei dicséretre méltónak látszottak, mindenek aljára estek, s akik az angyalok kenyerét ették, láttam, hogy a disznók moslékának is örülnek. Semmi sem marad hát a szentségünkből, ha te, Uram, elvonod kezed, semmit sem használ a bölcsességünk, ha nem kormányozol tovább, semmire sem jó az erőnk, ha te nem őrzöl, semmitől sem véd a tisztaságunk, ha a te oltalmad nem borul rá, hiába vigyáznánk magunkra, ha te nem virrasztasz szentül fölöttünk. Mert amint elhagysz, merülünk s veszünk, amint viszont meglátogatsz, kihúzzuk magunkat s újra élünk. Mert állhatatlanok vagyunk, de te megerősítesz, ellanyhulunk, de te lángra lobbantasz minket. 

II. 

Ó mekkora alázattal és magam-megvetéssel kell, hogy önmagamra nézzek, mennyire illik semmibe vennem, ha úgy látszik is, hogy van bennem valami jó. Mily fönntartás nélkül alá kell vetnem magam a te kifürkészhetetlen ítéleteidnek, Uram, amelyek szerint semmi másnak nem látom magam, csak semminek és újra semminek. Ó mérhetetlen tenger, ó átúszhatatlan óceán, benned hányódva semminek, semmitlen semminek bizonyulok. Hol bújhatna hát meg a dicsekvés, hol az erényből sarjadó önbizalom? Vége minden hiú dicsekedésnek, elmerült az, Uram, a te rólam hozott ítéleteidnek mélységében. Micsoda minden test a te színed előtt? Vajon dicsekedhetik az agyag a fazekassal szemben? Hogyan is kevélykedhetnék üres beszédben, akinek szívén Isten uralkodik? Az egész világ sem teheti kevéllyé, akit az igazság magához hódoltatott, s ha mindenki dicséri, akkor sem indul meg az, aki minden reménységét Istenbe vetette. Hiszen mind semmik azok is, akik beszélnek, elfogynak szavuk zengésével együtt, az Úr igazsága pedig örökre megmarad. 

 

Cap. 14. 

De judiciis Dei occultis considerandis, ne extollamur in bonis.

1. 

Intonas super me judicia tua, Domine, et timore ac tremore concutis omnia ossa mea et expavescit anima mea valde. Sto attonitus et considero, quia cæli non sunt mundi in conspectu tuo. Si in Angelis reperisti pravitatem, nec tamen epercisti, quid fiet de me. Ceciderunt stellæ de cælo, et ego pulvis quid præsumo? Quorum opra videbantur laudabilia, ceciderunt ad infima, et qui comedebant panem Angelorum, vidi siliquis delectari porcorum.

2. 

Nulla est ergo sanctitas, si manum tuam retrahas, Domine. Nulla sapientia prodest, si gubernare desistas. Nulla juvat fortitudo, si conservare desinas. Nulla secura castitas, si eam non protegas. Nulla propria prodest custodia, si non adsit tua sancta vigilantia. Nam relicti mergimur et perimus; visitati autem: vivimus et erigimur. Instabiles quippe sumus, sed propter te confirmamur; tepescimus, sed a te accendimur.

3. 

O, quam humiliter et abjecte mihi de me ipso sentiendum est, quam nihili pendendum est si quid boni videor habere. O, quam profunde me submittere debeo sub abyssalibus tuis judiciis, Domine; ubi nihil aliud me esse invenio, quam nihil et nihil. O, pondus immensum, o pelagus instransnatabile, ubi nihil de me reperio, quam in totum nihil. Ubi est ergo latebra gloriæ? Ubi confidentia de gloria concepta? Absorpta est omnis gloria vana in profunditate judiciorum tuorum super me.

4. 

Quid est omni caro in conspectu tuo? Numquid gloriabitur lutum contra formantem se? Quomodo potest erigi vaniloquio, cujus cor in veritate subjectum est Deo? Non eum totus mundus erigeret, quem sibi subjecit veritas. Nec omnium laudantium ore movebitur, qui totam spem suam in Deo firmavit. Nam et ipsi qui loquuntur, ecce omnes nihil, et deficient cum sonitu verborum. Veritas autem Domini manet in æternum.

CHAPTER XIV

Of meditation upon the hidden judgments of God, that we may not be lifted up because of our well-doing

1.

Thou sendest forth Thy judgments against me, O Lord, and shakest all my bones with fear and trembling, and my soul trembleth exceedingly. I stand astonished, and remember that the heavens are not clean in thy sight.(1) If Thou chargest Thine angels with folly, and didst spare them not, how shall it be unto me? Stars have fallen from heaven, and what shall I dare who am but dust? They whose works seemed to be praiseworthy, fell into the lowest depths, and they who did eat Angels’ food, them have I seen delighted with the husks that the swine do eat.

2. 

There is therefore no holiness, if Thou O Lord, withdraw Thine hand. No wisdom profiteth, if Thou leave off to guide the helm. No strength availeth, if Thou cease to preserve. No purity is secure, if Thou protect it not. No self-keeping availeth, if Thy holy watching be not there. For when we are left alone we are swallowed up and perish, but when we are visited, we are raised up, and we live. For indeed we are unstable, but are made strong through Thee; we grow cold, but are rekindled by Thee.

3. 

Oh, how humbly and abjectly must I reckon of myself, how must I weigh it as nothing, if I seem to have nothing good! Oh, how profoundly ought I to submit myself to Thy unfathomable judgments, O Lord, when I find myself nothing else save nothing, and again nothing! Oh weight unmeasurable, oh ocean which cannot be crossed over, where I find nothing of myself save nothing altogether! Where, then, is the hiding-place of glory, where the confidence begotten of virtue? All vain-glory is swallowed up in the depths of Thy judgments against me.

4. 

What is all flesh in Thy sight? For how shall the clay boast against Him that fashioned it?(2) How can he be lifted up in vain speech whose heart is subjected in truth to God? The whole world shall not lift him up whom Truth hath subdued; nor shall he be moved by the mouth of all who praise him, who hath placed all his hope in God. For they themselves who speak, behold, they are all nothing; for they shall cease with the sound of their words, but the truth of the Lord endureth for ever.(3)

(1) Job xv. 15. (2) Isaiah xxix. 16. (3) Psalm cxvii. 2. 

Ubi nihil aliud me esse invenio, quam nihil et nihil.