"Más a divat mostanában, Lydus!" / Ifjak Kalauza 1./10. ~ kőbe vésettek lesznek - állnak is határkőként: rendületlen.

 

Tizedik Rész

Hogy azok akik a rosz erkölcsre adták volt

magokot ifiukorokban, abol nehezen térnek

ki, és ugy történhetik hogy talám soha sem,

és el vesztik magokot.

Oh ! fiam, hogy nintsen olyan foganatos pennám a melyel, a szivedben irhatnám sokal erösebben. mint sem arézre, vagy a márvány köre. ezt a nagy igazságot, hogy veled meg értethetném tellyeségel. mitsoda nagy, és irtoztato akadályt találnak az ifiusági rosz életnek el hagyásában

Vannak bizonyos szavak 

Στηλογραφία 

Lélek által mondattak

élő márvány 

kőbe vésettek lesznek

- állnak is határkőként: 

rendületlen.

"Léteznek bizonyos lelkes sztélére vésett betűk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, és nem kőtáblára, (...) Ezek a betűk a finom és az író irányában engedelmes szívbe íródnak, mégis azért hústesti szívbe." 

Ez az akadály olyan nagy, hogy azt elégségesen ki nem lehet mondani, és másként is olyan közönséges. hogy arol valojában nem lehet gondolkodni nagy keserüség nélkül, látván anyi sok számu keresztyéneket, és föképen ifiakot, kik suhajtoznak, arosz szokásnak rabságában. a mely rosz szokást az ifiuságban vévén bé. az idövel nevekedik, és a veszedelemre viszi öket.: vagy ha ugy történik. hogy azt el hagyák, azt igen nagy nehezen., és hihetetlen viaskodásal, és az Isten kegyelmének nyilván valo tsuda tételiböl., oh' kedves fiam., igyekezél. el kerülni azt az irtoztato veszedelmet, légy azon hogy azt meg elözed, vagy azt el hagyad mentöl hamaréb., hogy ha arra adtad magadot

Ez a nagy akadály három dologtol jö.

Az elsö, a rosz szokásnak erejétöl, és el hihetetlen hatalmátol. a mely egyszer gyükeret vetvén a lélekben, onnét azt. igen sok bajal lehet ki tépni, A szokások abban mind meg egyeznek. , hogy sokáig tartanak, és nehezen vesznek el., de atöbbi közöt arószak azok, a melyek leg inkáb ragadnak hozánk. és melyeket leg nehezeb meg változtatni, mert sokal nehezeb. a meg romlot természetnek a jóra forditani magát, mint sem roszat tselekedni. ezért is mondgya az [57] irás. hogy a gonoszok nehezen térnek meg. ettöl vagyon. hogy az esztelenek számok. véghetetlen az az. abünösöknek számok.

I.

"Szemem megkeresi a hűségeseket a földön, ők laknak majd velem."

Míg életerőben és

testben is erős 

a legfontosabb lenne 

annak a sürgős

kinyilvánítása: jó 

szokások - test fegyelme 

sürgős 

kialakítása: 

"Szoktasd idején magadat arra, hogy az jót szabadosan cselekedjed."  

De arosz szokások közöt. amelyeket. az ifiuságban vesznek bé, azok leg erösebbek, és leg nehezeb azokon eröt venni. mert az indulatok, eszközi lévén arosz erkölcsnek, ha abban az idöben ajó erkölcs azokot nem igazgattya, idövel nevekedni fognak, és nevekedvén. a rosz erkölcsöt meg szaporittyák. és minden nap ujjab eröt adnak néki,. amely erö végtire meg gyözhetetlenné tészi. ugyan ezért is az irás elönkben akarván tenni a meg romlot szokásnak erejét, a melyet az ifiuságban vesznek bé. olyat mond, amelyet az ifiaknak el nem kellene felejteniek, ossa ejus implebuntur vitiis adolescentiae ejus, et Cum eo in pulvere dormient., az ö tsontyai bé töltetnek ifiuságának hamiságival, és vele együt fognak aluni aporban az az, hogy az ifiuságnak rosz erkölcsi. és rosz hajlandosági oly erösen meg gyökereznek alélekben, hogy azokot meg érzi egész életeben, és tsak ahalálal végezödnek el. amint ezt minden nap láthatni.

Az oka ennek nyilvánsagos. arosz erkölcs, a mely egyszer meg gyözte alelket,, az indulatokot, meg erösitti, és meg szaporittya.: az indulatok pedig meg ronttyák az itéletet., és jonak tarttattyák véle azt a mi rosz. és rosznak ami jó; a meg romlot itélet, az akaratot meg ronttya. a mely vakul mégyen a vétekre, ebböl is következik az után minden rosz, a melyröl siránkozva [58] mondgya szent agoston, hogy a meg romlot akarat. kedveli, és gyönyörködik a roszban., a gyönyörűség szokásá lészen, és a szokás a melynek ellene nem állanak, szükségé válik. a midön pedig valamely lélek. erre az állapotra jutot. nem remélheti hogy eleget tegyen vétkeiért, mert a mint egy aucthor mondgya, ez a szükség a halálnak anya. meg ölvén penitentzia nélkül azt. a kiben találkozik.

A második oka. annak a nagy akadálynak. az Isten kegyelmének meg fogyatkozása; mert mint hogy az Isten meg szaporittya kegyelmit azokban. kik azokot alázatosan veszik., és azokot üdveségekre fordittyák, meg is engedi hogy el fogyon azokban, kik azokal viszá élnek. és meg vetik. hogy ha eszerént bánik minden emberekel; ugy tettzik hogy még inkáb igy banik rend szerént az ifiakal, valamint hogy ö örömest adgya nékik bövséges kegyelmit,. a midön ahoz méltatlanoká nem teszik magokot., a mint már ezt meg mondottuk ide felyeb. ugy azokot meg is vonnya töllök amidön azokal viszá élnek

II.

Úszva át a tengerben 

hullámok között 

- nem fárad el a karja: 

őrző daimónja 

támogatja segíti 

át a túlsó partra. 

 

- s érthető is 

egyébiránt, hogy miért 

segíti jobban 

azokat akik még nem 

vétették el az irányt. 

 

"Mint az atléta, aki bár öregkora miatt felhagyott az edzéssel, de a hírnév és a testedzés szeretetét nem hagyja abba, hanem élvezi, ha látja, amint mások  gyakorlatoznak, biztatja őket, s velük együtt fut; így azok is, akik már megvívták az élet harcait, s lelkük kiválósága révén daimónokká váltak, nem vetik meg teljesen az itteni eseményeket, kimondott szavakat, a törekvéseket, hanem jóindulatot tanúsítanak az azonos cél eléréséért törekvők iránt, velük együtt versengve buzdítják és ösztönzik őket az erény elérésére, ha látják, hogy már az óhajtott célhoz közel küzdenek, sőt már majdnem el is érték. De a daimón sem segít válogatás nélkül mindenkinek. Mint ahogy a tengerben úszók közül azokat, akik mélyen bent vannak, messze a szárazföldtől, partonállók csupán szótlanul nézik, azokért viszont akik közel jutottak a parthoz, a vízbe futnak, kezükkel és biztató szavukkal segítségükre sietnek, s megmentik őket."

[59] Az Isten a proféta által igy fenyegeti öket. El fogyatkoznak az ifiak a szomjuság miat. kik a Samaria büniért esküsznek az az, akik hisznek abálványokban., a melyeket Samaria városa imádgya. Ez a szomjuság. nem atesti szomjuságbol áll, hanem alelki szomjuságbol. ugy mint [60] az Isten kegyelminek valo szomjuságbol; a melyröl mindgyárt felyeb azt mondgya az irás. Éhséget botsátok a földre: nem akenyér éhségét: sem a viz szomjuságát, hanem az ur igéje hallásínak

A harmadik nagy akadály a melyet találnak az ifiuság vétkeiböl valo meg térésben., az ördögnek uralkodása. a mely mind nagyobodik, mind erösebedik. ahoz képest. a mint a vétkes szokások szaporodnak a lélekben, ezt az uralkodást rend szerént avétek okoza, a mely el vesztetvén a lélekel. az ö teremtöjének kegyelmit és gond viselésit, az ördög rabjává teszi, a ki is hová továb meg tarttya abban a nyomoru szolgálatban.

III.

Harmadik szabály - mindig 

tudnod kell ki a 

'fix pont' a 'végső Rejtély'

S te csak 'szem vagy' 

egy a kicsik közül egy 

- a tanítványok közül: 

aki felel 

 

- csak egy előadó: nem 

a király csak egy 

paradoxon: ki szolgál: 

magához emeli 

a király.

 

ki király akar 

lenni - mindhalálig lesz 

szolga - csicska lesz 

ha kegyosztók közé áll.

oh ! fiam. kitsoda mondhatnáki elegendö képen. a léleknek azt a keserves állapottyát. aki ebben a rabságban vagyon, az ö leg halálosab ellenséginek kegyetlensége alat. a ki minden gondolattyát. és gonoszságát, tsak arra fordittya. hogy vég képen el veszthese. minden olyan kisértetekre ingerli, a melyek avétekre vihesék, minden nap ujjab alkalmatoságokot ád eleiben. hogy magát el veszese, el fordittya az olyanoktol., a melyek a rosztol el térithetnék, vétekröl vétekre veti, egy rosz erkölcsböl. a másikában., mind addig valamég gonoszságinak mértékje. tetézve lévén, nékie el hagyasék. az Istennek haragjábol., hogy el vegye az érdeme szerént valo büntetést

E szerént bánik ez a kegyetlen ellenség azokal. akik hatalma alat vannak, és az, az Istennek. igasságos engedelmiböl vagyon. a ki is elhadgya azokot. a kik el távoznak szolgálattyátol. és szeretetétöl, és akik nem akarván ötet szolgálni. az ö parantsolatinak kedveségiben. az ö kegyelminek. és áldásinak böségiben. igaságal meg érdemlik hogy el hagyatasanak annak a kegyetlen urnak keziben. aki tsak azö veszedelmeket óhajttya, és aki addig meg nem szünik, valamég az örök kárhozatra nem veti öket. oh' fiam, mely boldogtalanok mind azok, akik abban a keserves rabságban estenek; de még boldogtalanabak azok, a kik abban lévén, nem ohajttyák meg szabadulásokot

 

 

ΕΚΚΛΗΣΙΑΣΤΗΣ 7./10. ~ rossznak ugyanott-e a helye, ahová a jó ül le?

  

A filozófia kórusa

( χορωδία της φιλοσοφίας )

7./10.

Nézd az Isten művét: ki tudja kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett? 

ἰδὲ τὰ ποιήµατα τοῦ θεοῦ· ὅτι τίς δυνήσεται τοῦ κοσµῆσαι ὃν ἂν ὁ θεὸς διαστρέψῃ αὐτόν;

Considera opera Dei: quod nemo possit corrigere, quod ille curvum fecerit.

Nem vagytok rossz emberek - 

nagyon kevés az

'ezüst' bennetek: hamis 

éneketekkel van-e

a 'kórusban' helyetek?

Ha nincs tehetségetek 

van-e legalább 

a közönségben - vagy így 

csak az ellenség 

lehettek?

Aki ne ismeri a 

'gyöngyök' értékét 

- "mit meccek vele?" - így csak 

ismételgeti 

Heltainál a kakas 

beszédét - ha disznónak 

született - (mire) való az?

A rossz szuvas gerendát 

beépítenéd-e? 

- lábat kiegyenesíted 

- inkább másikat 

egyenest veszel? A sors 

mintázataiban a 

rossznak ugyanott-e a 

helye, ahová a jó ül le?

Imitatio Christi III./25. ~ Si fueris tam fortis et longanimis in spe. / "örök béke" ( Zum ewigen Frieden )

 25. 

Miben áll a szívnek maradandó békessége és igaz előmenetele

Sose háborgassanak:

Ügyelj magadra, 

és figyeld önmagad! 

A békességet, 

békémet hagytam rád.

Pacem relinquo vobis, pacem meam do vobis.

Lelki szemed őrizzen 

téged! 

A türelmekben találsz 

békét magadnak

Pax mea cum humilibus et mansuetis corde, pax tua erit in multa patientia. Si me audieris, et vocem meam secutus fueris, poteris multa pace frui.

lélek szemei Isten 

parancsa által 

megvilágosultaknak, 

Mindenben ügyelj 

magadra: 

Mit teszel, vagy mit beszélsz 

Quid igitur faciam in omni re? Attende tibi quid facias et quid dicas. 

Lélek szemei

szellemi dolgokra a 

- békességre - 

néznek. 

nem evilágba 

való - majdan az örök 

boldogságban valósul 

meg. 

Nunquam autem sentire aliquam turbationem, nec pati aliquam cordis vel corporis molestiam non est præsentis temporis, sed status æternæ quietis. 

reménykedésben erős-

kitartó leszel 

Si fueris tam fortis et longanimis in spe.

majd: és Akaratának

ajánlod magad, 

arcod elváltozása 

nélkül is 

hálaadásban

maradj!

In quo ergo, Domine? In offerendo te ex toto corde tuo voluntati divinæ, non quærendo quæ tua sunt, nec in parvo nec in magno, nec in tempore nec in æternitate, ita ut una æquali facie in gratiarum actione permaneas inter prospera et contraria omnia æqua lance pensando.

I. 

Fiam, én mondottam: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, nem úgy adom nektek, mint evilág adja. A békességet mindnyájan kívánják, de nem mindenki gondol azzal, ami az igaz békességre vezet. Az én békém az alázatosaké, a szívükben szelídeké, te a türelemben találsz békét magadnak. Ha rám hallgatsz, szavamat fogadod, nagy békességben élhetsz. Mit tegyek hát? Mindenben ügyelj magadra: mit teszel, mit beszélsz, és minden igyekezetedet arra irányítsd, hogy csak nekem tetszésemre légy, kívülem pedig semmit se kívánj vagy keress, mások beszédéről vagy tetteiről se ítélj vakmerőn, ne bonyolódjál olyasmibe, ami nem tartozik rád, így elérheted, hogy alig vagy ritkán szenvedsz háborgatást. Hogy pedig sose háborgassanak, és szívednek vagy testednek semmi alkalmatlanságban ne legyen része, az nem evilágba való, az már az örök boldogságban valósul meg. 

II. 

Ne gondold hát, hogy igazi békességbe jutottál, ha semmi nehézséget sem érzel, akkor sincs minden rendben, ha ellenkezésbe nem ütközöl, az sem a végső tökéletesség, ha minden kedved szerint alakul, még akkor se bízd el magad, ne gondold, hogy Isten különösképpen szeret, ha nagy áhítatosság és lelki édesség árad el benned, mert nem ezekben mutatkozik meg, hogy ki az erénynek igaz bajnoka, és nem ezekben áll az ember igazi előmenetele és tökéletessége. Hát miben, Uram? Abban, hogy teljes szívvel Isten akaratának ajánlod magad, sem kicsinyben, sem nagyban nem keresed azt, ami a tiéd, sem itt a földön, sem az örökkévalóságban. Úgy, hogy arcod elváltozása nélkül maradj meg a hálaadásban ha jól s ha rosszul megy a sorod, mindent egyforma kedvvel fogadva. Ha olyan erős és kitartó leszel majd a reménykedésben, hogy a belső vigasztalás elapadása idején arra készíted föl szívedet, hogy még több bajt is el tudjon viselni, s nem háborogsz, mint aki méltatlan ekkora nyomorúságra, hanem minden rendelésemben igaznak mondasz és szentnek dicsérsz, akkor jársz az igaz békének útján, és bátor reménységgel lehetsz, hogy újra ujjongva meglátod majd arcomat. Ha majd eljutsz önmagad teljes megvetéséig, tudd meg, hogy a földi élet lehetőségei szerint akkor áraszt el a béke bősége.

Cap. 25. 

In quibus firma pax cordis, et verus profectus consistit.

1. Fili, ego locutus sum: Pacem relinquo vobis, pacem meam do vobis; non quomodo hic mundus dat ego do vobis. Pacem omnes desiderant: sed quæ ad veram pacem pertinent, non omnes curant. Pax mea cum humilibus et mansuetis corde, pax tua erit in multa patientia. Si me audieris, et vocem meam secutus fueris, poteris multa pace frui. Quid igitur faciam in omni re? Attende tibi quid facias et quid dicas et omnem intentionem tuam ad hoc dirige, ut mihi soli placeas, et extra me nihil cupias, vel quæras. Sed et de aliorum dictis vel factis nil temere judices, nec cum rebus tibi non commissis te implices, et poterit fieri ut parum vel raro turberis.

2. Nunquam autem sentire aliquam turbationem, nec pati aliquam cordis vel corporis molestiam non est præsentis temporis, sed status æternæ quietis. Non ergo exstimes te veram pacem invenisse, si nullam senseris gravitatem, nec tunc totum esse bonum, si neminem pateris adversarium, nec hoc esse perfectum, si cuncta fuerint secundum tuum affectum. Neque tunc magni aliquid te reputes aut specialiter dilectum existimes, si in magna fueris devotione aut dulcedine: quia in istis non congnoscitur verus amator virtutis, nec in istis consistit profectus, et perfictio hominis.

3. In quo ergo, Domine? In offerendo te ex toto corde tuo voluntati divinæ, non quærendo quæ tua sunt, nec in parvo nec in magno, nec in tempore nec in æternitate, ita ut una æquali facie in gratiarum actione permaneas inter prospera et contraria omnia æqua lance pensando. Si fueris tam fortis et longanimis in spe, ut subtracta interiori consolatione etiam ad ampliora sustinenda cor tuum præparaveris, nec te justificaveris et sanctum laudaveris: tunc in vera et recta via pacis ambulas, et spes, indubitata erit, quod rursus in jubilo faciem meam sis visurus. Quod si ad plenum tui ipsius contemptum peveneris, scito quod tunc abundantia pacis perfrueris secundum possibilitatem tui incolatus.

CHAPTER XXV

Wherein firm peace of heart and true profit consist

1.

“My Son, I have said, Peace I leave with you, My peace I give unto you, not as the world giveth give I unto you.(1) All men desire peace, but all do not care for the things which belong unto true peace. My peace is with the humble and lowly in heart. Thy peace shall be in much patience. If thou heardest Me, and didst follow My voice, thou shouldest enjoy much peace.”

2. 

What then shall I do, Lord?

3. 

“In everything take heed to thyself what thou doest, and what thou sayest; and direct all thy purpose to this, that thou please Me alone, and desire or seek nothing apart from Me. But, moreover, judge nothing rashly concerning the words or deeds of others, nor meddle with matters which are not committed to thee; and it may be that thou shalt be disturbed little or rarely. Yet never to feel any disquiet, nor to suffer any pain of heart or body, this belongeth not to the present life, but is the state of eternal rest. Therefore count not thyself to have found true peace, if thou hast felt no grief; nor that then all is well if thou hast no adversary; nor that this is perfect if all things fall out according to thy desire. Nor then reckon thyself to be anything great, or think that thou art specially beloved, if thou art in a state of great fervour and sweetness of spirit; for not by these things is the true lover of virtue known, nor in them doth the profit and perfection of man consist.”

4. In what then, Lord?

5. 

“In offering thyself with all thy heart to the Divine Will, in not seeking the things which are thine own, whether great or small, whether temporal or eternal; so that thou remain with the same steady countenance in giving of thanks between prosperity and adversity, weighing all things in an equal balance. If thou be so brave and long-suffering in hope that when inward comfort is taken from thee, thou even prepare thy heart for the more endurance, and justify not thyself, as though thou oughtest not to suffer these heavy things, but dost justify Me in all things that I appoint, and dost bless My Holy Name, then dost thou walk in the true and right way of peace, and shalt have a sure hope that thou shalt again behold My face with joy. For if thou come to an utter contempt of thyself, know that then thou shalt enjoy abundance of peace, as much as is possible where thou art but a wayfaring man.”

(1) John xiv. 27.

Si fueris tam fortis et longanimis in spe.

 

Imitatio Christi III./20. ~ Isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant. / "mizantróp"

 20. 

Saját gyarlóságunk megvallása és a földi élet nyomorúságai 

 

'Hurkok között lépdelsz'?

...ubi plena laqueis, et hostibus sunt omnia.

- : csak gyenge vagy:

egy 

'loser": kis fuvallat is

 legyőzött.

...invenio me nonnunquam pæne devictum ex levi flatu.

...erős 

leszel 

- majd egy 'winner' :

lásd:

- boldogok a békétlenek:

Csontokhoz a harag 

fészkel 

legközelebb: 

a 

'mizantrópok' 

egyáltalán

nem érzéketlenek 

isteni "édesség" iránt, 

melyet az igazi 

"lemondóknak" ígérnek. 

...isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant,

I. 

Fejemre vállalom bűnös voltomat, Uram, megvallom előtted gyarlóságomat. Sokszor csekélyke dolog is lever és megszomorít. Elszánom magam, hogy férfiasan viselkedem, de amint egy kicsiny kísértés utolér, nagy félelem fog el. Nemegyszer igen jelentéktelen ügyből súlyos kísértés támad. Mikor meg kísértést nem érezvén egy csöppet biztonságban gondolom magam, azt veszem észre, hogy egy kis fuvallat legyőzött. Tekints hát, Uram, gyarlóságomra, esendő voltomra, amit te olyan igazán ismersz, könyörülj rajtam, és ragadj ki a sárból, hogy bele ne süllyedjek, ott ne ragadjak egészen elhagyatva. Ez az, ami engem gyakran lever, s előtted zavarba hoz, hogy olyan esendő vagyok, és szenvedélyeim megzabolázásában olyan erőtlen. S ha nem jutok is egészen odáig, hogy engedjek nekik, keserves és nehéz folytonos ostromuk, s egészen elundorodom attól, hogy ebben a mindennapos viaskodásban éljek. Abból látom, mily gyarló vagyok, hogy az utálatos fantázia-képek sokkal szaporábban rontanak rám, mint ahogyan el tudom űzni őket. Ó, Izraelnek erős Istene, hív lelkek féltékeny oltalmazója, tekints szolgádnak igyekezetére és fájdalmára, légy segítője, ott, ahová jutott. Erősíts engem mennyei erővel, hogy a régi ember, az esendő test, amely még nem került egészen a lélek hatalma alá, valahogy uralomra ne jusson bennem, ez ellen mindaddig harcolni akarok, amíg csak tart ez a keserves földi élet. 

II. 

Jaj, milyen is ez az élet, mindig csupa zaklattatás és nyomorúság, mindenütt teli a bukás kockázatával és ellenséggel. Ha egyik baj vagy kísértés eltávozik, másik támad helyette, sőt már akkor is, amikor még tart az előző veszedelem, váratlan több más szakad rá. Hogy is lehet szeretni ezt az életet, amelyben ennyi a keserűség, amelyet ennyi baj és nyomorúság vesz körül? Hogy lehet egyáltalán életnek nevezni, ha annyi halált és nyavalyát szül? S lám mégis szeretik, és sokan gyönyörűségüket keresik benne. Gyakran szidják a világot, hogy csalárd és álnok, mégis nehezen válnak meg tőle, mert a test kívánsága eluralkodik az emberekben. De más ösztönöz a világ szeretetére, más annak megvetésére. A világ szeretetére a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége ösztönöz, ám a rájuk következő büntetés meg nyomorúság a világ megutálására és megunására vezet. De jaj, a világhoz ragaszkodó lelket meggyőzi a gonosz gyönyörűség, hogy örömnek véli, ha tövisek között él, mert Isten édességét és az erény belső szépségét nem látta, nem kóstolta. Akik azonban a világot teljesen megvetik, és azon igyekeznek, hogy szent fegyelemben Istennek éljenek, azok előtt nem marad ismeretlen Istennek édessége, amelyre a világról lemondók kaptak ígéretet; s azt is nyilván látják, milyen tévedésekbe bonyolódik, s mily sokféleképpen megcsal a világ.

 

Cap. 20. 

De confessione propriæ infirmitatis, et hujus vitæ miseriis. 

 

 

1.  

Confiteor adversum me injustitiam meam; confitebor tibi, Domini, infirmitatem meam. Sæpe parva res est quæ dejicit et contristat. Præpono me firmiter acturum, sed cum modica tentatio venerit, magis mihi sit angustia. Valde vilis quandoque res est, unde gravis tentatio provenit; dum puto me aliquantulum tutum, cum non sentio, invenio me nonnunquam pæne devictum ex levi flatu.

2. 

Vide ergo, Domine, humilitatem meam, et fragilitatem tibi undique notam. Miserere mei, et eripe me de luto, ut non infigar, non permaneam devictus usquequaque. Hoc est quod me frequenter reverberat, et coram te confundit, quod tam labilis sum, et infirmus ad resistendum passionibus, et si non omnino ad consensionem, tamen mihi etiam molesta et gravis est earum infectatio, et tædet valde sic quotidie vivere in lite. Exhinc nota sit mihi infirmitas mea, quia multo facilius irrunt abominandæ semper phantasiæ, quam discedunt.

3. 

Utinam, fortissime Deus Israel, zelator animarum fidelium, respicias servi tui laborem et dolorem, adsistasque illi in omnibus ad quæcumque perrexerit. Robora me cælesti fortitudine, neque vetus homo, misera caro spiritui necdum bene subjecta valeat dominari, adversus quam certare oportebit, quamdiu spiratur in hac vita miserrima. Heu, qualis est hæc vita? Ubi non desunt tribulationes, et miseriæ; ubi plena laqueis, et hostibus sunt omnia. Nam una tribulatione seu tentatione recedente, alia accedit, sed et adhuc priore durante conflictu aliæ plures superveniunt et insperatæ.

4. 

Et quomodo potest amari vita hominis habens tantas amaritudines, et tot subjecta calamitatibus et miseriis? Quomodo etiam dicitur vita tot generans mortes et pestes? Et tamen amatur, et delectari in ea quæritur a multis. Reprehenditur frequenter mundus tanquam fallax sit, et vanus, nec tamen facile relinquitur, cum concupiscentiæ carnis dominantur. Sed alia trahunt ad amandum, alia ad contemnendum, alia ad amorem mundi, carnis desiderium, desiderium oculorum et superbia vitæ; sed pœnæ et miseriæ sequentes ea odium mundi pariunt et tædiunt.

5. 

Sed vincit, proh dolor, delectatio prava mentem mundo deditam, et esse sub sentibus delicias reputat, quia Dei suavitatem, et internam virtutis amœnitatem nec vidit nec gustavit. Qui qutem mundum perfecte contemnunt, et Deo vivere sub sancta disciplina student, isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant, et quam graviter mundus errat, et varie fallitur, vident. 

 

CHAPTER XX

Of confession of our infirmity and of the miseries of this life

 

1. 

I will acknowledge my sin unto Thee;(1) I will confess to Thee, Lord, my infirmity. It is often a small thing which casteth me down and maketh me sad. I resolve that I will act bravely, but when a little temptation cometh, immediately I am in a great strait. Wonderfully small sometimes is the matter whence a grievous temptation cometh, and whilst I imagine myself safe for a little space; when I am not considering, I find myself often almost overcome by a little puff of wind.

2. 

Behold, therefore, O Lord, my humility and my frailty, which is altogether known to Thee. Be merciful unto me, and draw me out of the mire that I sink not,(2) lest I ever remain cast down. This is what frequently throweth me backward and confoundeth me before Thee, that I am so liable to fall, so weak to resist my passions. And though their assault is not altogether according to my will, it is violent and grievous, and it altogether wearieth me to live thus daily in conflict. Herein is my infirmity made known to me, that hateful fancies always rush in far more easily than they depart.

3. 

Oh that Thou, most mighty God of Israel, Lover of all faithful souls, wouldst look upon the labour and sorrow of Thy servant, and give him help in all things whereunto he striveth. Strengthen me with heavenly fortitude, lest the old man, this miserable flesh, not being yet fully subdued to the spirit, prevail to rule over me; against which I ought to strive so long as I remain in this most miserable life. Oh what a life is this, where tribulations and miseries cease not, where all things are full of snares and of enemies, for when one tribulation or temptation goeth, another cometh, yea, while the former conflict is yet raging others come more in number and unexpected.

4. 

And how can the life of man be loved, seeing that it hath so many bitter things, that it is subjected to so many calamities and miseries. How can it be even called life, when it produces so many deaths and plagues? The world is often reproached because it is deceitful and vain, yet notwithstanding it is not easily given up, because the lusts of the flesh have too much rule over it. Some draw us to love, some to hate. The lust of the flesh, the lust of the eyes, and the pride of life, these draw to love of the world; but the punishments and miseries which righteously follow these things, bring forth hatred of the world and weariness.

5. 

But, alas! an evil desire conquereth a mind given to the world, and thinketh it happiness to be under the nettles(3) because it savoureth not nor perceiveth the sweetness of God nor the inward gracefulness of virtue. But they who perfectly despise the world and strive to live unto God in holy discipline, these are not ignorant of the divine sweetness promised to all who truly deny themselves and see clearly how grievously the world erreth, and in how many ways it is deceived.

(1) Psalm xxxii. 5. (2) Psalm lxix. 14. (3) Job xxx. 7. 

 

Isti dulcedinem divinam veris abrenuntiatoribus promissam non ignorant.

Imitatio Christi III./6. ~ Fili, non es adhuc fortis et prudens amator. Quare, Domine? / "distinctio spirituum"

 6. 

Az igaz szeretet próbája 

 

Hazug áruló vagy! - erre

felmentés nincsen 

annak ki üdvösségtől 

húzódozik, mért 

- kifogást könnyű lelni - 

kell annak isten?

Fortis amator stat in tentationibus, nec callidis credit persuasionibus inimici. Sicut in prosperis ei placeo, ita nec in adversis displiceo.

- a lány várhat..., 

szerelmedet hagynád az utcasarkon - állni?

 

Nem ajándékra figyel 

ki párt keres és 

tényleg akar találni:

csak a szerelmére.

Nobilis amator non quiescit in dono, sed in me super omne donum.

 Légy elszánt sőt eltökélt - 

Istennel sem lesz könnyebb

 az élet. 

Csak nehezíted dolgom. 

Távozz el tőlem 

hitető, szétdobáló 

lélek..., 

Dicito illi: Vade, immunde spiritus, erubesce miser; vade immundus es tu, qui talia infers auribus meis. Discede a me, seductor pessime; non habebis in me partem ullam, sed Jesus mecum erit, tanquam bellator fortis, et tu stabilis confusus. Malo mori, et omnem pœnam subire, quam tibi consentire. Tace, et obmutesce; non audiam te amplius, licet mihi plures moliaris molestias. Dominus illuminatio mea, et salus mea: quem timebo?

jó vitéz

viaskodjál bátran

Certa tanquam miles bonus; et si interdum ex fragilitate corruis, resume vires fortiores prioribus, confidens de ampliori gratia mea, et multum præcave a vana complacentia et superbia.

- Én 

ennél többet megérek. 

...távozzatok tőlem ti 

idegenből szakadt 

fantáziaképek. 

Non ergo te conturbent alienæ phantasiæ de quacumque materia ingestæ.

"Élete a háborúban fáradságos, a békében ragyogó. Nemes ajándék a koszorú annak, aki helyesen fáradozva szépen élt, valamint az, hogy a király barátjának nevezi, mellette áll, jobbját nyújtja, (...)" 

( Nagy Szent Vazul, Aszketikus vázlat, A kappadókiai atyák, 209 )

 

I. 

Fiam, nem vagy még erős és okos szerelmes. Miért, Uram? Mert csekély ellenkezés miatt is fölhagysz vállalkozásaiddal, és igen mohón keresed a vigasztalást. Az erős szerelmes kitart a kísértések között, nem hisz az ellenség hitegető szavának. Amint a jóban tetszésére vagyok, a zaklattatás idején se vonja meg tőlem tetszését. Az okos szerető nem kedvesének ajándékára figyel, hanem az ajándékozó szerelmére. Inkább a kedvet nézi, nem az értéket, és minden adománynál többre tartja kedvesét. A nemeslelkű szerelmes nem az ajándékban nyugszik meg, hanem énbennem, minden ajándék fölött. Nem veszett el minden, ha egyszer-másszor rólam vagy szentjeimről nem úgy gondolkodol, ahogyan szeretnél. Az a jó és édes indulat, amely némelykor elfog, a benned működő kegyelem következménye, és a mennyei haza előíze. Erre nem szabad nagyon számítanod, mert jön és elmúlik. De ha küzdesz lelkednek föl-föllázadó rossz indulatai ellen, ha megveted a sátán sugallatát, az az erénynek nagy bizonyságtétele és igen érdemes cselekedet. Meg ne háborítsanak hát idegenből szakadt fantáziaképek, bármiről valók is. Légy erős eltökélt jó szándékodban és Istenre irányuló igyekezetedben. Nem csalatás az, hogy néha hirtelen elragadtatol, majd aztán szíved megszokott botladozásához visszatérsz. Mert hisz ezeket inkább akaratod ellenére tűröd, mint keresed, s amíg tetszésed nem találod bennük, amíg ellenük állsz, érdemedre vannak inkább, nem romlásodra. Tudnod kell, hogy az ősi ellenség mindenáron próbál gáncsot vetni jóra irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden istenes gyakorlattól elvegye a kedved, a szentek tiszteletétől, az én szenvedésem elmélkedő fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, és a jóban való előrehaladásnak erős igyekezetétől. Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen benned, és elvonjon az imádkozástól meg a szent olvasmányoktól. Kedve ellen van az alázatos gyónás, ha tehetné, rávenne arra, hogy ne áldozzál. Ne higgy neki és ne törődj vele, ha gyakran kivetné is rád álnok tőrét. Ha gonosz és tisztátalan gondolataid támadnak, tudd, hogy tőle valók. Mondd neki: Távozz, tisztátalan lélek, pirulj, szégyen vallott, igen ocsmány vagy te, hogy ilyenekkel töltöd be fülemet. Takarodj tőlem, gonosz hitető, nincs bennem semmi részed, hanem Jézus velem lesz, mint erős bajnok, és te megszégyenülsz. Inkább meg akarok halni és minden kínokat szenvedni, mint hogy neked engedjek. Hallgass, némulj el, nem hallgatok rád tovább, ha még több zavaró gondolattal ostromolsz is. Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől félnék? Ha táborok állnak ellenem, akkor sem ijed meg a szívem. Az Úr az én segítőm és megváltóm. 

II. 

Viaskodjál mint jó vitéz, és ha néha gyarlóságod miatt elbotlasz, gyűjts nagyobb erőt az előbbinél, bizakodván kegyelmem nagyobb bőségében, az önelégültségtől s a kevélységtől pedig nagyon óvakodjál. Amiatt sokan megcsalódnak, és néha majdnem gyógyíthatatlan vakságra jutnak. Intsen vigyázatra és folytonos alázatosságra ezeknek a gőgösöknek s magukban oktalanul bizakodóknak romlása.

 

Cap. 6. 

De probatione veri amatoris.

1. 

Fili, non es adhuc fortis et prudens amator. Quare, Domine? Quia modicam propter contrarietatem deficis, accipis et nimis avide consolationem quæris. Fortis amator stat in tentationibus, nec callidis credit persuasionibus inimici. Sicut in prosperis ei placeo, ita nec in adversis displiceo.

2. 

Prudens amator non tam donum amantis, quam dantis considerat amorem. Affectum potius attendit, quam censum, et infra dilectum omnia data ponit. Nobilis amator non quiescit in dono, sed in me super omne donum. Non ideo perditum totum, si quandoque minus bene de me, vel de sanctis meis sentis, quam velles. Affectus ille bonus et dulcis, quem interdum percipis, effectus gratiæ præsentis est, et quidam prægustus patriæ cælestis, super quo non nimium innitendum est, quia vadit et venit.

3. 

Certare autem adversus incidentes malos motus animi, suggestionemque spernere diaboli, insigne est virtutis et magni meriti. Non ergo te conturbent alienæ phantasiæ de quacumque materia ingestæ. Forte serva propositum, et intentionem rectam ad Deum. Non est illusio, quod aliquando in excessum subito raperis et statim ad ineptias solitas cordis reverteris. Illas enim magis invite pateris quam agis, et quamdiu displicent, et reniteris, meritum est et non perditio.

4. 

Scito, quod antiquus hostis omnino nititur impedire desiderium tuum in bono, et ab omni devoto exercitio evacuare, a Sanctorum cultu, a pia passionis meæ memoria, a peccatorum utili recordatione, a proprii cordis custodia, et a firmo proposito proficiendi in virtute. Multas malas cogitationes ingerit, ut tædium tibi faciat et horrorem, et ab oratione revocet et sacra lectione. Displicet sibi humilis confessio et, si posset, a sacra communione cessare faceret. Nec credas ei neque cures illum, licet tibi sæpius deceptionis tenderit laqueos. Sibi imputa, cum mala ingerit et immunda. Dicito illi: Vade, immunde spiritus, erubesce miser; vade immundus es tu, qui talia infers auribus meis. Discede a me, seductor pessime; non habebis in me partem ullam, sed Jesus mecum erit, tanquam bellator fortis, et tu stabilis confusus. Malo mori, et omnem pœnam subire, quam tibi consentire. Tace, et obmutesce; non audiam te amplius, licet mihi plures moliaris molestias. Dominus illuminatio mea, et salus mea: quem timebo? Si consistant adversum me castra, non timebit cor meum. Dominus adjutor meus et redemptor meus.

5. 

Certa tanquam miles bonus; et si interdum ex fragilitate corruis, resume vires fortiores prioribus, confidens de ampliori gratia mea, et multum præcave a vana complacentia et superbia. Propter hoc multi in errorem ducuntur, et in cecitatem pæne incurabilem quandoque labuntur. Sit tibi in cautelam et perpetuam humilitatem ruina hæc superborum et de se stulte præsumentium.

CHAPTER VI

Of the proving of the true lover

1.

“My Son, thou art not yet strong and prudent in thy love.”

2. 

Wherefore, O my Lord?

3. 

“Because for a little opposition thou fallest away from thy undertakings, and too eagerly seekest after consolation. The strong lover standeth fast in temptations, and believeth not the evil persuasions of the enemy. As in prosperity I please him, so in adversity I do not displease.

4. 

“The prudent lover considereth not the gift of the lover so much as the love of the giver. He looketh for the affection more than the value, and setteth all gifts lower than the Beloved. The noble lover resteth not in the gift, but in Me above every gift.

5. 

“All is not lost, though thou sometimes think of Me or of My saints, less than thou shouldest desire. That good and sweet affection which thou sometimes perceivest is the effect of present grace and some foretaste of the heavenly country; but hereon thou must not too much depend, for it goeth and cometh. But to strive against the evil motions of the mind which come to us, and to resist the suggestions of the devil, is a token of virtue and great merit.

6. 

“Therefore let not strange fancies disturb thee, whencesoever they arise. Bravely observe thy purpose and thy upright intentions towards God. It is not an illusion when thou art sometimes suddenly carried away into rapture, and then suddenly art brought back to the wonted vanities of thy heart. For thou dost rather unwillingly undergo them than cause them; and so long as they displease thee and thou strivest against them, it is a merit and no loss.

7. 

“Know thou that thine old enemy altogether striveth to hinder thy pursuit after good, and to deter thee from every godly exercise, to wit, the contemplation of the Saints, the pious remembrance of My passion, the profitable recollection of sin, the keeping of thy own heart, and the steadfast purpose to grow in virtue. He suggesteth to thee many evil thoughts, that he may work in thee weariness and terror, and so draw thee away from prayer and holy reading. Humble confession displeaseth him, and if he were able he would make thee to cease from Communion. Believe him not, nor heed him, though many a time he hath laid for thee the snares of deceit. Account it to be from him, when he suggesteth evil and unclean thoughts. Say unto him, ‘Depart unclean spirit; put on shame, miserable one; horribly unclean art thou, who bringest such things to mine ears. Depart from me, detestable deceiver; thou shalt have no part in me; but Jesus shall be with me, as a strong warrior, and thou shalt stand confounded. Rather would I die and bear all suffering, than consent unto thee. Hold thy peace and be dumb; I will not hear thee more, though thou plottest more snares against me. The Lord is my light and my salvation: whom then shall I fear? Though a host of men should rise up against me, yet shall not my heart be afraid. The Lord is my strength and my Redeemer.’(1)

8. 

“Strive thou like a good soldier; and if sometimes thou fail through weakness, put on thy strength more bravely than before, trusting in My more abundant grace, and take thou much heed of vain confidence and pride. Because of it many are led into error, and sometimes fall into blindness well-nigh irremediable. Let this ruin of the proud, who foolishly lift themselves up, be to thee for a warning and a continual exhortation to humility.”

(1) Psalms xxvii. 1-3; xix. 14.

Certa tanquam miles bonus; et si interdum ex fragilitate corruis, resume vires fortiores prioribus, confidens de ampliori gratia mea, et multum præcave a vana complacentia et superbia.

Imitatio Christi II./5. ~ "Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit."

 5. 

A helyes önismeret 

 

Winner vagy? neked kell hát 

gondolkodnod  majd

magamról, 

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit:

 - de mit használ 

neked - világot 

- Pistis Sophia vagy - megtévedtél - 

nyered is meg..., hamis fény ez: 

Non possumus nobis ipsis nimis credere, quia sæpe gratia nobis deest, modicum lumen est in nobis, et hoc cito per negligentiam amittimus. Sæpe etiam non advertimus, quod tam cæci intus sumus. 

 

Ne panaszold fel most már - 

azzal törődj...; így 

ezután csak ami a 

te dolgod: ügyelj 

magadra, lábad így nem 

akad majd hurokba.

Ubi es, quando tibi ipsi præsens non es? Et quando omnia percurristi, quid te neglecto profecisti? Si debes habere pacem et unionem veram, oportet, quod totum adhuc postponas et te solum præ oculis habeas. 

 

I. 

Kell, hogy egy kevéssé tudjunk bizalmatlanok lenni önmagunk iránt, mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek. Kevéske világosság van bennünk, s azt is egy-kettőre elveszítjük hanyagságunk miatt. Gyakran rá sem eszmélünk, hogy belül mily vakok vagyunk. Gyakran rosszat teszünk, s még rosszabbul mentegetőzünk. Olykor az indulat fűt, és buzgóságnak véljük. Másokat megrovunk apróságok miatt, magunkban a nagyobb hibát sem vesszük észre. Elég hamar észleljük s latra vetjük, amit másoktól szenvedünk, s oda se hederítünk arra, mit kell miattunk másnak elszenvednie. Aki a maga vétkét igazán, pontosan lemérné, az nem ítélne másról olyan keményen. 

II. 

A lelki embernek – bármennyi gondja van –, a legfőbb gondja önmaga. Aki pedig lelkiismeretesen ügyel magára, annak mások megszólásától könnyű tartózkodnia. Sohasem válik belőled összeszedett, igazán lelki ember, ha nem tanulsz meg hallgatni arról, ami nem a te dolgod, s figyelmedet nem fordítod önnönmagadra. Ha egészen magadra és Istenre figyelsz, nem kavar majd föl, amit odakinn tapasztalsz. Hol vagy, ha belső jelenléted megszűnik? S bár mindent bejártál is, mire volt jó, ha elveszítetted önmagadat? Békére és igaz belső azonosságra szól a rendeltetésed: kell, hogy minden mást kevesebbre tarts, és csak önmagadra ügyelj. Nagyon sanyarú helyzetbe kerülsz, ha valami mulandót nagyra becsülsz. 

III. 

A te szemedben semmi se legyen nagy, magasztos, kedves vagy kívánatos, csak Isten maga, vagy ami Istenre utal. Tartsd mind hiábavalónak, ami vigasztalást teremtmény nyújthat neked. Az Istent szerető lélek fölébe nő mindennek, ami Istennél alábbvaló. Egyedül Isten az örökkévaló és megmérhetetlen, a mindeneket betöltő, egyedül ő a lélek vigasztalása és szívünk igaz öröme. 

 

Cap. 5. 

De propria consideratione.

 

1.  

Non possumus nobis ipsis nimis credere, quia sæpe gratia nobis deest, modicum lumen est in nobis, et hoc cito per negligentiam amittimus. Sæpe etiam non advertimus, quod tam cæci intus sumus. Sæpe male agimus, et peius excusamus. Et passione interdum movemur, et zelum putamus. Parva in aliis reprehendimus, et nostra maiora pertransimus. Satis cito persentimus et ponderamus quid ab aliis sustinemus; sed quantum alii de nobis sustinent, non advertimus. Qui bene et recte sua ponderaret, non esset quid de alio graviter iudicaret.

2.  

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit: et qui sibi ipsi diligenter intendit, faciliter de aliis tacet. Nunquam eris internus et devotus, nisi de aliis silueris et ad te ipsum specialiter respexeris. Si tibi ipsi et Deo totaliter intendis, modicum te movebit, quod foris percipis. Ubi es, quando tibi ipsi præsens non es? Et quando omnia percurristi, quid te neglecto profecisti? Si debes habere pacem et unionem veram, oportet, quod totum adhuc postponas et te solum præ oculis habeas.

3. 

Multum proinde proficies, si te seriatum ab omni temporali cura conserves. Valde deficies, si aliquid temporale reputaveris. Nihil altum, nihil magnum, nihil gratum, nihil acceptum tibi sit, nisi pure Deus, aut de Deo sit. Totum vanum exstima, quidquid consolationis occurrit de aliqua creatura. Amans Deum anima sub Deo contemnit, despicit universa. Solus Deus æternus et immensus, implens omnia, solatium est animæ et vera mentis lætitia.

 

CHAPTER V

Of self-esteem

 

1.  

We cannot place too little confidence in ourselves, because grace and understanding are often lacking to us. Little light is there within us, and what we have we quickly lose by negligence. Oftentimes we perceive not how great is our inward blindness. We often do ill and excuse it worse. Sometimes we are moved by passion and count it zeal; we blame little faults in others and pass over great faults in ourselves. Quickly enough we feel and reckon up what we bear at the hands of others, but we reflect not how much others are bearing from us. He who would weigh well and rightly his own doings would not be the man to judge severely of another.

 

2.  

The spiritually-minded man putteth care of himself before all cares; and he who diligently attendeth to himself easily keepeth silence concerning others. Thou wilt never be spiritually minded and godly unless thou art silent concerning other men’s matters and take full heed to thyself. If thou think wholly upon thyself and upon God, what thou seest out of doors shall move thee little. Where art thou when thou art not present to thyself? and when thou hast overrun all things, what hath it profited thee, thyself being neglected? If thou wouldst have peace and true unity, thou must put aside all other things, and gaze only upon thyself.

 

3. 

Then thou shalt make great progress if thou keep thyself free from all temporal care. Thou shalt lamentably fall away if thou set a value upon any worldly thing. Let nothing be great, nothing high, nothing pleasing, nothing acceptable unto thee, save God Himself or the things of God. Reckon as altogether vain whatsoever consolation comes to thee from a creature. The soul that loveth God looketh not to anything that is beneath God. God alone is eternal and incomprehensible, filling all things, the solace of the soul, and the true joy of the heart.

 

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit.