Imitatio Christi II./11. ~ Quia unicus et pauper sum ego. / Procul et de omnibus finibus pretium ejus.

 11. 

Kevesen vannak, akik Jézus keresztjét szeretik 

Ki nem áruló, s ki 

nem szolga ki csak 

pihenni vágyó s a 

munkát kerülő...

Nonne omnes mercenarii sunt dicendi, qui consolationes semper quærunt?

ezerből egy ha van s 

tízezerből kettő - talán

Ne válassz és ne szeress, 

csakis Őt magát.

Qui autem Jesum propter Jesum, et non propter aliquam suam consolationem propriam diligunt, ipsum in tribulatione, et in angustia cordis, sicut in summa consolatione diligunt, et benedicunt.

Ki ő maga - kereszt crucis, böjt abstinentiæ, 

a Megpróbáltatás sustinere, 

szenvedés passionis és gyalázat ignominias - 

ám aki szereti így is szereti

- s nem önmagát.

Csak 'Haszontalan szolgák 

vagyunk' - 

Cum feceritis omnia quæ nobis præcepta sunt, adhuc dicite, quia servi inutiles sumus.

aki így 

beszél - testvérünk: messze 

földön ilyen áll 

nagy becsben.

Procul et de omnibus finibus pretium ejus. 

elmondhatja 

vígan élete végén: 

szegény magányosnak így 

maradhattam én.

Tunc vero pauper, et nudus spiritu esse poterit, et cum Propheta dicere: Quia unicus et pauper sum ego.

I. 

Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat. Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból. Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják. Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte. Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét. Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig. Sokan szeretik Jézust addig, míg kellemetlenségük nem támad miatta. Sokan dicsérik és áldják, míg tőle vigasztalásokban részesülnek. Amint pedig elrejtőzik és egy kis időre magukra hagyja őket, vagy panaszkodni kezdenek, vagy túlságosan is elhagyják magukat. Ám akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt, azok éppúgy áldják őt a zaklattatásban, és ha szívük szakadna is, mint a legédesebb vigasztalás idején. S ha sosem akarná vigasztalásban részesíteni őket, akkor is mindig dicsérnék, és hálát adnának neki. Ó, mire nem képes a Jézust irányzó tiszta szeretet, amelybe nem vegyül semmi önérdek vagy önszeretet. Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást keresnek? Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem Krisztust? Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük. 

II. 

Hol van olyan ember, aki ingyen akarná Istent szolgálni? Kevés válik annyira lelki emberré, hogy mindent levessen magáról. Mert ki találna lélekben igazán szegényt, minden teremtménytől elszakadottat? Bizony messze földön becsben áll az ilyen. Ha mindenét odaadná is az ember, még semmi az, ha sanyarú bűnbánatot tart: édeskevés, ha minden tudományba beavattatott: messze jár még, ha tündöklő erényre, lángoló buzgóságra tett szert, még soknak híjával van: tudniillik egynek, ami a legeslegfontosabb. Mi az? Hogy miután mindentől elszakadt, szakadjon el magától is, egészen lépjen ki önmagából, és semmit meg ne tartson önmaga szeretetéből. És miután mindent megtett, amiről tudta, hogy meg kell tennie, érezze úgy, hogy semmit se tett, ne vegye sokba, amit sokra lehetne tartani, hanem őszintén haszontalan szolgának hirdesse magát, amint az Igazság kívánja. Ha megteszitek mindazt, amire szól a meghagyásotok, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk. Így valóban szegény és lélekben mezítelen lehet, és elmondhatja a prófétával: magányos és szegény vagyok én. De senki sem gazdagabb, hatalmasabb és szabadabb annál, aki el tudja hagyni önmagát és mindenét, és vállalni tudja a legutolsó helyet. 

Cap. 11. 

De paucitate amatorum crucis.

1. 

Habet autem Jesus multos amatores sui regnis cælestis, sed paucos bajulatores suæ crucis. Plures invenit socios mensæ sed paucos abstinentiæ. Omnes volunt cum Christo gaudere, sed pauci volunt aliquid pro ipso sustinere. Multi sequuntur Jesum usque as fractionem panis, sed pauci ad bibendum calicem passionis. Multi miracula ejus venerantur, sed pauci ignominias crucis sequuntur. Multi Jesum diligunt, quamdiu adversa non contingunt. Multi illum laudant et benedicunt, quamdiu consolationes aliquas ab ipso recipiunt. Si autem Jesus se abscondiderit, et modicum eos reliquerit, aut in querimoniam aut in dejectionem nimiam cadunt.

2. 

Qui autem Jesum propter Jesum, et non propter aliquam suam consolationem propriam diligunt, ipsum in tribulatione, et in angustia cordis, sicut in summa consolatione diligunt, et benedicunt. Et si eis consolationem nunquam dare vellet, ipsum tamen laudarent, et semper gratias agere vellent.

3. 

O, quantum potest amor Jesu purus, nullo propio commodo vel amore permixtus. Nonne omnes mercenarii sunt dicendi, qui consolationes semper quærunt? Nonne amatores sui magis quam Jesu probantur qui sua commoda vel lucra semper meditantur? Ubi invenitur talis, qui velit servire Deo gratis?

4. 

Raro invenitur tam spiritualis aliquis qui omnibus sit nudatus. Nam verum spiritu pauperem ab omni creatura nudum quis inveniet? Procul et de omnibus finibus pretium ejus. Si dederit homo omnem substantiam suam, adhuc nihil est. Et si fecerit pœnitentiam magnam, adhuc exiguum est. Et si apprehenderit omnem scientiam, adhuc longe est. Et si habuerit virtutem magnam, et devotionem nimis ardentem, adhuc sibi multum deest. Unum scilicet, quod sibi summe necessarium est. Quid illud? Ut omnibus relictis se relinquat, et a se totaliter exeat, nihilque de privato amore retineat. Cum omnia fecerit quæ facienda noverit, nihil se fecisse sentiat.

5. 

Non grande ponderet quod grandis extimari possit, sed in veritate fervum inutilem se pronunciet. Sicut veritas ait: Cum feceritis omnia quæ nobis præcepta sunt, adhuc dicite, quia servi inutiles sumus. Tunc vero pauper, et nudus spiritu esse poterit, et cum Propheta dicere: Quia unicus et pauper sum ego. Nemo isto ditior, nemo tam liberior, nemo potentior eo, qui scit se et omnia relinquere et ad infimum se ponere.

CHAPTER XI

Of the fewness of those who love the Cross of Jesus

1. 

Jesus hath many lovers of His heavenly kingdom, but few bearers of His Cross. He hath many seekers of comfort, but few of tribulation. He findeth many companions of His table, but few of His fasting. All desire to rejoice with Him, few are willing to undergo anything for His sake. Many follow Jesus that they may eat of His loaves, but few that they may drink of the cup of His passion. Many are astonished at His Miracles, few follow after the shame of His Cross. Many love Jesus so long as no adversities happen to them. Many praise Him and bless Him, so long as they receive any comforts from Him. But if Jesus hide Himself and withdraw from them a little while, they fall either into complaining or into too great dejection of mind.

2. 

But they who love Jesus for Jesus’ sake, and not for any consolation of their own, bless Him in all tribulation and anguish of heart as in the highest consolation. And if He should never give them consolation, nevertheless they would always praise Him and always give Him thanks.

3. 

Oh what power hath the pure love of Jesus, unmixed with any gain or love of self! Should not all they be called mercenary who are always seeking consolations? Do they not prove themselves lovers of self more than of Christ who are always seeking their own gain and advantage? Where shall be found one who is willing to serve God altogether for nought?

4. 

Rarely is any one found so spiritual as to be stripped of all selfish thoughts, for who shall find a man truly poor in spirit and free of all created things? “His value is from afar, yea from the ends of the earth.” A man may give away all his goods, yet that is nothing; and if he do many deeds of penitence, yet that is a small thing; and though he understand all knowledge, yet that is afar off; and if he have great virtue and zealous devotion, yet much is lacking unto him, yea, one thing which is the most necessary to him of all. What is it then? That having given up all things besides, he give up himself and go forth from himself utterly, and retain nothing of self-love; and having done all things which he knoweth to be his duty to do, that he feel that he hath done nothing. 

5.

Let him not reckon that much which might be much esteemed, but let him pronounce himself to be in truth an unprofitable servant, as the Truth Himself saith, When ye have done all things that are commanded you, say, we are unprofitable servants.(1) Then may he be truly poor and naked in spirit, and be able to say with the Prophet, As for me, I am poor and needy.(2) Nevertheless, no man is richer than he, no man stronger, no man freer. For he knoweth both how to give up himself and all things, and how to be lowly in his own eyes.

(1) Luke xvii. 10. (2) Psalm xxv. 16.

Procul et de omnibus finibus pretium ejus.