Surge, amica mea, speciosa mea, et veni! - Kelj fel, szerelmem, szépségem, és jöjj! IV.

 

IV.

Quae habitas in hortis, amici auscultant, fac me audire vocem tuam.

 

Gyász keserűség omlik 

e földi sátorral 

a tünődő elmére.

φθαρτὸν γὰρ σῶµα βαρύνει ψυχήν, καὶ βρίθει τὸ γεῶδες σκῆνος νοῦν πολυφρόντιδα. 

 "Üdvözlegyetek, szomorú társak,
Szomorú társak, halvány ajkuak,
Bús bajtársak, horpadt szivüek,
Üdvözlegyetek, szótalanok..."

Így nézz fél-csukott 

szemeddel - Attila - az 

elfutó sötét vízre!

"Üljünk ki este a szürke víz mellé,
Nézzük este a hideg folyamot." 

Így úszik el az élet

mint a 'dinnyehéj'...

 Te, aki a kertben laksz, 

a barátaim

lesik szavaidat: most

 hallasd hangodat!

Quae habitas in hortis, amici auscultant, fac me audire vocem tuam.

Mutasd 

meg arcodat 

Ostende mihi faciem tuam

sok bogáncs 

köztliljom leszel

- rajt nincsen semmi folt:

Tota pulchra es, amica mea,

et macula non est in te.

hát 

győzedelmes a 

test fölött. azén mátkám

"one in themillion" 

a 

'lányok' között.

 

Quae habitas in hortis, amici auscultant, fac me audire vocem tuam.

Θραύσματα Fodor I. ~ "Eme lelkek baljós végzetéért áldozták föl magukat, hogy e lelkeket megmenthessék a második haláltól." / "Üdvözlegyetek, szomorú társak,..."

 "A körülöttünk élő barbárok szétroncsolják legjobb erőinket, mielőtt kibontakozhatnának, s csak e sors szilárd, mély megértése menthet meg minket attól, hogy legalább ne méltatlanul pusztuljunk el." ( Hölderlin levele fivéréhez, 1799 )

"Ne haragudj tehát, Uram, ha céltudatosan és határozottan kérdezősködöm. Mert testvéreim az emberi nemnek prédikálnak, hogy hallgasson rájuk és bűnbánatot érezzen, és a rossz archonok rettenetes ítéletei elől megmentessék és a magasságba menjen és a világosságországot örökölje. Mert mi, Uram, nem csak magunkat sajnáljuk, hanem az egész emberi nemet, hogy minden rettenetes ítélettől megmeneküljön" ( Pistis Sophia, 88. fejezet )

 

 

 

"Mert mi, Uram, nem csak magunkat sajnáljuk, hanem az egész emberi nemet, hogy minden rettenetes ítélettől megmeneküljön." 

 

 

 

"Okosan szól és csillog a szeme.

Nyiltszivű még, szegény,

konzervatív.

Hát te mikor tanulsz már végre

űröklelő modort, jeges romantikát? 

(...)

De jobb nekem, ha maradok

kamatok nélkül szürke körben,

sziporkás látványok között

kötelmeimtől elbűvölten.

Nem kérek többet érdemül,

annyit csupán,

mit földi sorsom adhat:

ne kelljen elhinni sosem,

hogy én maradtam egyedül igaznak.

És ne akarjak tenni soha mást,

csak azt, amit a társak tesznek:

kimondani a tiszta szót,

a csillagoknál nehezebbet" ( Fodor András, Titánok toborzója ) 

 

 

https://boatswain69.blogspot.com/2024/07/az-elviselhetetlennek-tuno-konfliktus.html 

https://boatswain2.blogspot.com/2023/12/manicheusok-5-eme-lelkek-baljos.html

https://boatswain2.blogspot.com/2023/12/a-filozofia-korusa-88-mert-testvereim.html

https://boatswain69.blogspot.com/2024/01/nincsen-nekem-mas-banatom-csupan.html

 

 

 

Requiem III. ~ egyre többen hiányzanak a kertből.

 "Ó, egy régi, fiatal kert
Képét kéne festenem..." ( Tóth Árpád, "Köszönöm" )

 

"... széparány
valóban sohse múltak el,
csak mi változtunk, nem a Kert.

A Szépség, Szerelem s a Kéj
nem hal, nem változik, csak él,
távol érzékünktől, amely
sötét s a fényt nem bírja el." ( Shelley, Az érzékeny plánta, Befejezés )

 

"Megépitjük kőházainkat, de egyre többen hiányzanak a kertből."

 

 

 

"Megépitjük kőházainkat,

de egyre többen hiányzanak a kertből.

Az öregúr, kinek cseresnyefáit

dézsmáltam engedélye nélkül,

kinek bozótos terraszairól

tilalmakat fürkésztem éjjelente,

már nem szólhatna rám.

Elmúlt az apró öregasszony,

kinek örökkön kutató szemében

leselkedett húsz nemzedék

mindentudó kiváncsisága.

S a mindig éber házigazda,

kinek az emeletről orvul

beleköptek a tejfölébe,

megcsipte orrát alattomosan

a házmesterné darazsa,

már sohasem vívhatja vissza

megcsúfolt igazát.

Mi meg csak élünk idefönn

a felhőszoptató hegyek közt.

Csillagok forgó porába takarva

utazunk sejtelmetlenül.

Őrizzük romló emlékeinket

iróniánk és könnyeink savával.

Hisz végre is csak arra kell a gyász, hogy

fájdalmainktól el tudjunk szakadni,

hogy hátul összekulcsolt kézzel

járjunk a kertben föl-le, föl-le,

hogy váltott lépteink malomlapátja

hajtsa tovább a megakadt időt,

mig tán a búcsuzások szakadatlan

kényszere egyszer megtanítja

a bennünk föl nem fogható,

a másokon próbált hiányt:

jövendőnk elmulását." ( Fodor András, Gyász )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2024/01/koszonom-o-egy-regi-fiatal-kert-kepet.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/04/erzekeny-planta-kert-i-szeparany.html 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/08/orok-modell-i.html

 

"Ó, egy régi, fiatal kert
Képét kéne festenem..."

 

"Átjárja őt a fény." III. ~ "Szeretetet adnék. Szeretetet..." / "Ich will dir Liebe geben. Die und die ..."

 "Átjárja őt a fény." III.

"Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat." ( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )

 

 

 "IMÁDSÁGOM nem káromlás neked:
mintegy öreg könyvekben kutatom,
mint vagy - ezeriziglen - rokonom.

Szeretetet adnék. Szeretetet...

Szeretjük hát atyánk? Nem hagyjuk ott,
akár te engem, elszántan-konok
arccal, üres, elfáradt kezeit?
Fonnyadt szavát lassanként nem avítt
s ritkán levett könyveknek adjuk át?
S mint vízválasztóról, nem folyunk-é le
szivéről örömökbe, szenvedésbe?
Atyánk nem az-e nékünk, aki volt:
csak mult évek, elidegenedett
gondolkodás, taglejtés, viselet,
elszáradt kéz és haj, mely kifakult?
S bár hőse volt is a maga korának,
ő a levél, mely ha növünk, leszárad.

A gondja ránk: lidércnyomás nekünk,
s hangja olyan nekünk, akár a kő -
mert szava csak félig ha érthető,
reá akárhogy is figyelmezünk.

Közte s köztünk a nagy dráma, ahoz,
hogy egymást tán megértsük, túl zajos.
Szájának formáját látjuk mi csak,
melyből szótagok hullnak s múlanak:

s messzebb vagyunk tőle, mint valaha,
habár szerelmünk még feléje von,
s ha e csillagon meg kell halnia,
látjuk csupán, hogy élt e csillagon.

Ez nékünk az Atya. És téged én
hogy hívjalak atyámnak?
Magam még jobban elszakítanám csak.

Fiam vagy. Szemeim majd rád-találnak,
mint felismer az ember egyszülött fiat,
még akkor is, ha közben férfi lett, vagy agg."( Rainer Maria Rilke, Imádságom nem káromlás neked, fordította Jékely Zoltán )

 

"Dir ist mein Beten keine Blasphemie:
als schlüge ich in alten Büchern nach,
dass ich dir sehr verwandt bin - tausendfach.

Ich will dir Liebe geben. Die und die ...

Liebt man denn einen Vater? Geht man nicht,
wie du von mir gingst, Härte im Gesicht,
von hülflos leeren Händen fort?
Legt man nicht leise sein verwelktes Wort
in alte Bücher, die man selten liest?
Fließt man nicht wie von einer Wasserscheide
von seinem Herzen ab zu Lust und Leide?
Ist uns der Vater denn nicht das, was war;
vergangne Jahre, welche fremd gedacht,
veraltete Gebärde, tote Tracht,
verblühte Hände und verblichnes Haar?
Und war er selbst für seine Zeit ein Held,
er ist das Blatt, das, wenn wir wachsen, fällt.

Und seine Sorgfalt ist uns wie ein Alb,
und seine Stimmne ist uns wie ein Stein..
wir möchten seiner Rede hörig sein,
aber wir hören seine Worte halb.
Das große Drama zwischen ihm und uns
lärmt viel zu laut, einander zu verstehn,
wir sehen nur die Formen seines Munds,
aus denen Silben fallen, die vergehn.
So sind wir noch viel ferner ihm als fern,
wenn auch die Liebe uns noch weit verwebt,
erst wenn er sterben muss auf diesem Stern,
sehn wir, dass er auf diesem Stern gelebt.

Das ist der Vater uns. Und ich - ich soll
dich Vater nennen?
Das hieße tausend Mal mich von dir trennen.
Du bist mein Sohn. Ich werde dich erkennen,
WIe man sein einzig liebes Kind erkennt, auch dann,
Wenn es ein Mann geworden ist, ein alter Mann." 

https://boatswain69.blogspot.com/2024/01/csillag.html

 

"Most, csillag, megszerettem, lásd, árva és sötét
Éltem."