Imitatio Christi II./5. ~ "Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit."

 5. 

A helyes önismeret 

 

Winner vagy? neked kell hát 

gondolkodnod  majd

magamról, 

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit:

 - de mit használ 

neked - világot 

- Pistis Sophia vagy - megtévedtél - 

nyered is meg..., hamis fény ez: 

Non possumus nobis ipsis nimis credere, quia sæpe gratia nobis deest, modicum lumen est in nobis, et hoc cito per negligentiam amittimus. Sæpe etiam non advertimus, quod tam cæci intus sumus. 

 

Ne panaszold fel most már - 

azzal törődj...; így 

ezután csak ami a 

te dolgod: ügyelj 

magadra, lábad így nem 

akad majd hurokba.

Ubi es, quando tibi ipsi præsens non es? Et quando omnia percurristi, quid te neglecto profecisti? Si debes habere pacem et unionem veram, oportet, quod totum adhuc postponas et te solum præ oculis habeas. 

 

I. 

Kell, hogy egy kevéssé tudjunk bizalmatlanok lenni önmagunk iránt, mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek. Kevéske világosság van bennünk, s azt is egy-kettőre elveszítjük hanyagságunk miatt. Gyakran rá sem eszmélünk, hogy belül mily vakok vagyunk. Gyakran rosszat teszünk, s még rosszabbul mentegetőzünk. Olykor az indulat fűt, és buzgóságnak véljük. Másokat megrovunk apróságok miatt, magunkban a nagyobb hibát sem vesszük észre. Elég hamar észleljük s latra vetjük, amit másoktól szenvedünk, s oda se hederítünk arra, mit kell miattunk másnak elszenvednie. Aki a maga vétkét igazán, pontosan lemérné, az nem ítélne másról olyan keményen. 

II. 

A lelki embernek – bármennyi gondja van –, a legfőbb gondja önmaga. Aki pedig lelkiismeretesen ügyel magára, annak mások megszólásától könnyű tartózkodnia. Sohasem válik belőled összeszedett, igazán lelki ember, ha nem tanulsz meg hallgatni arról, ami nem a te dolgod, s figyelmedet nem fordítod önnönmagadra. Ha egészen magadra és Istenre figyelsz, nem kavar majd föl, amit odakinn tapasztalsz. Hol vagy, ha belső jelenléted megszűnik? S bár mindent bejártál is, mire volt jó, ha elveszítetted önmagadat? Békére és igaz belső azonosságra szól a rendeltetésed: kell, hogy minden mást kevesebbre tarts, és csak önmagadra ügyelj. Nagyon sanyarú helyzetbe kerülsz, ha valami mulandót nagyra becsülsz. 

III. 

A te szemedben semmi se legyen nagy, magasztos, kedves vagy kívánatos, csak Isten maga, vagy ami Istenre utal. Tartsd mind hiábavalónak, ami vigasztalást teremtmény nyújthat neked. Az Istent szerető lélek fölébe nő mindennek, ami Istennél alábbvaló. Egyedül Isten az örökkévaló és megmérhetetlen, a mindeneket betöltő, egyedül ő a lélek vigasztalása és szívünk igaz öröme. 

 

Cap. 5. 

De propria consideratione.

 

1.  

Non possumus nobis ipsis nimis credere, quia sæpe gratia nobis deest, modicum lumen est in nobis, et hoc cito per negligentiam amittimus. Sæpe etiam non advertimus, quod tam cæci intus sumus. Sæpe male agimus, et peius excusamus. Et passione interdum movemur, et zelum putamus. Parva in aliis reprehendimus, et nostra maiora pertransimus. Satis cito persentimus et ponderamus quid ab aliis sustinemus; sed quantum alii de nobis sustinent, non advertimus. Qui bene et recte sua ponderaret, non esset quid de alio graviter iudicaret.

2.  

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit: et qui sibi ipsi diligenter intendit, faciliter de aliis tacet. Nunquam eris internus et devotus, nisi de aliis silueris et ad te ipsum specialiter respexeris. Si tibi ipsi et Deo totaliter intendis, modicum te movebit, quod foris percipis. Ubi es, quando tibi ipsi præsens non es? Et quando omnia percurristi, quid te neglecto profecisti? Si debes habere pacem et unionem veram, oportet, quod totum adhuc postponas et te solum præ oculis habeas.

3. 

Multum proinde proficies, si te seriatum ab omni temporali cura conserves. Valde deficies, si aliquid temporale reputaveris. Nihil altum, nihil magnum, nihil gratum, nihil acceptum tibi sit, nisi pure Deus, aut de Deo sit. Totum vanum exstima, quidquid consolationis occurrit de aliqua creatura. Amans Deum anima sub Deo contemnit, despicit universa. Solus Deus æternus et immensus, implens omnia, solatium est animæ et vera mentis lætitia.

 

CHAPTER V

Of self-esteem

 

1.  

We cannot place too little confidence in ourselves, because grace and understanding are often lacking to us. Little light is there within us, and what we have we quickly lose by negligence. Oftentimes we perceive not how great is our inward blindness. We often do ill and excuse it worse. Sometimes we are moved by passion and count it zeal; we blame little faults in others and pass over great faults in ourselves. Quickly enough we feel and reckon up what we bear at the hands of others, but we reflect not how much others are bearing from us. He who would weigh well and rightly his own doings would not be the man to judge severely of another.

 

2.  

The spiritually-minded man putteth care of himself before all cares; and he who diligently attendeth to himself easily keepeth silence concerning others. Thou wilt never be spiritually minded and godly unless thou art silent concerning other men’s matters and take full heed to thyself. If thou think wholly upon thyself and upon God, what thou seest out of doors shall move thee little. Where art thou when thou art not present to thyself? and when thou hast overrun all things, what hath it profited thee, thyself being neglected? If thou wouldst have peace and true unity, thou must put aside all other things, and gaze only upon thyself.

 

3. 

Then thou shalt make great progress if thou keep thyself free from all temporal care. Thou shalt lamentably fall away if thou set a value upon any worldly thing. Let nothing be great, nothing high, nothing pleasing, nothing acceptable unto thee, save God Himself or the things of God. Reckon as altogether vain whatsoever consolation comes to thee from a creature. The soul that loveth God looketh not to anything that is beneath God. God alone is eternal and incomprehensible, filling all things, the solace of the soul, and the true joy of the heart.

 

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit.