Imitatio Christi III./19. ~ Fac mihi possibile, Domine, per gratiam, quod mihi impossibiel videtur per naturam. / Cessa conqueri! ~ "teljes halál által."

 19. 

A méltatlanságok elviselése; ki bizonyul igazán béketűrőnek 

 

Nondum usque ad sanguinem restitisti.

Kegyelem nem ellenszellem 

vagy sors, hanem képzet:

Cessa conqueri!

hogy türelemmel végbevihessem

Sive tamen parva, sive magna sint, stude cuncta patienter ferre.

Quanto melius te ad patiendum disponis, tanto sapientius agis, et amplius promereris et feres levius animo et usu ad hoc non segniter paratus.  

amit természetem 

szerint még lehetetlennek érzek:

Fac mihi possibile, Domine, per gratiam, quod mihi impossibiel videtur per naturam. 

Hogy hogyan dicsőítselek 

én himnusszal Téged.

Nondum usque ad sanguinem restitisti. 

"A lélek házának lakója az ellenzékszellem és a sors."

( Pistis Sophia, 113. fejezet )

"Ekkor, a kozmosz szféráinak hatásától megszabadulva elérkezik a nyolcadik természetbe, itt visszanyeri saját erejét, és a Létezőkkel együtt himnuszt zeng Atyjának. Hiszen akik ott vannak, együtt örülnek mindannyian jelenlétének, ő pedig, mivel hasonlóvá lett azokhoz, akik együtt vannak vele, meghallja azokat az Erőket is, amelyek túl vannak a nyolcadik természeten, és édes énekkel zengnek himnuszt Istennek. És akkor sorban az Atyához járulnak, és átadják magukat a erőknek, és maguk is erővé válva Istenben lesznek." 

( Corpus Hermeticum, Poimandrész, 40 )

"Mikor dicsőítselek himnusszal Téged? Hiszen Benned nem lehet megragadni időt vagy évszakot. Mi miatt énekeljek himnuszt? Azokért a dolgokért, amiket megteremtettél vagy azokért, amiket nem teremtettél meg? Azokért, amiket láthatóvá tettél vagy amiket elrejtettél? És miért dicsőítselek himnusszal Téged: mert a részem vagy, vagy azért, mert van valami, ami sajátom, vagy mert más vagyok (mint Te)? Hiszen bármi is vagyok, az Te vagy, bármit is teszek, az Te vagy, bármit is mondok, Te vagy. Mert minden Te vagy, és nincs semmi más. Ami nincs, az is Te vagy. Te vagy mindaz, ami létrejött, és ami nem jött létre; Te vagy az értelem, akit megértünk, az Atya, aki teremt, a tevékeny Isten, aki jó, aki létrehoz mindent. [A legfinomabb anyag a levegő, a legfinomabb levegő a lélek, a legfinomabb lélek az értelem, a legfinomabb értelem Isten.]" 

( Corpus Hermeticum. V, 67 )

"Jesus is my..." ( a manicheusok folytatásában: "Ship" )

"Ilyen hát, Tat, Istennek képmása, legalábbis, amennyire neked le lehetett írni. Ha ezt jól megfigyeled, és megragadod szíved szemével, hidd el nekem, gyermekem, hogy megtalálod majd a felfelé vezető utat. Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat."

( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )

"Mi tisztát hozhat elő a bűnös? (...) Minden az övé, ha nem is ajánlod fel neki." 

( Szent Ágoston )

"Nem talált semmi tisztát az emberben, amit felajánlhatna az emberekért; önmagát ajánlotta fel tiszta áldozatul." 

( Szent Ágoston ) 

Emiatt Mikeás próféta is gyötrődött már:

"„Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé? Álljak oda égőáldozatokkal, egyesztendős borjakkal? Kosok ezreiben telik-e az Úrnak kedve, vagy áradó olajpatakokban? Feláldozzam-e elsőszülöttemet vétkemért, méhem gyümölcsét saját bűnömért?Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.” 

( Mik 6,6-8 )

I. 

Mi dolog az, fiam, hogy annyit beszélsz? Hagyd abba a panaszkodást, vedd fontolóra az én szenvedésemet és a szentekét. Még véred hullásáig nem harcoltál. Kevés az, amit te szenvedsz, azokhoz képest, akik annyi sokat tűrtek, oly súlyos kísértésekben forogtak, oly nehéz zaklatásba oly sokféle megpróbáltatásba sodródtak. Szükséges, hogy mások súlyosabb szenvedését eszedbe idézd, hogy könnyebben viseld saját kicsinyke terhedet. S ha magad nem látod kicsinynek, jól nézz körül, nem türelmetlenséged miatt gondolkodol-e így. Egyébként akár kicsinyt, akár nagyot, azon légy, hogy mindent békességgel elviselj. Minél jobban elszánod magad a türelmes szenvedésre, annál bölcsebben élsz, és érdemekben annál gazdagabb leszel. Könnyebben is viselsz mindent, ha eltökélt szándékkal és jó szokással serényen fölkészülsz rá. Ne mondd azt, hogy képtelen vagyok ilyen embertől ezt vagy azt elviselni, nem is illő, hogy mindezt eltűrjem, nagy kárt tett, olyat fog rám, ami eszembe se jutott soha, de mástól szívesen elszenvedem majd azt, amit elszenvedni illendőnek látok. Bolond az ilyen okoskodás, amely számításon kívül hagyja a türelem értékét, vagy hogy annak ki ígért koronát, s inkább a személyekre meg saját sérelmeire tekint. Nem igaz béketűrő az, aki csak azt hajlandó elviselni, amit jónak lát s attól, akitől neki tetszik. Az igaz béketűrő nem nézi, ki teszi próbára: elöljárója-e vagy magához hasonló, esetleg nála alacsonyabb rangú, derék és szent ember-e vagy hitvány és méltatlan személy, hanem válogatás nélkül akárkitől, akárhányszor, akármekkora méltatlanság esik is rajta, mindazt Isten kezéből köszönettel veszi, és nagy nyereségnek tartja. Mert Isten előtt semmi jutalom nélkül nem maradhat, bármily csekélykét szenvedünk is érte. Légy hát kész a küzdelemre, ha győzni óhajtasz. Viadal nélkül a béketűrésért ígért koronát el nem érheted. Ha tűrni nem akarsz, nem akarod a koronát sem. Ha pedig a koronát kívánod, emberül viaskodjál, tűrj békével. Munka nélkül nem juthatsz a nyugodalomra, harc nélkül nincsen győzelem. 

II. 

Add, Uram, hogy a te kegyelmed által végbevihessem azt, amit természetem szerint lehetetlennek gondolok. Te tudod, milyen kevésre futja a türelmem, milyen egy-kettőre kihoz a sodromból, ami kedvem ellen való. Váljék számomra kedvessé és kívánatossá a te nevedért minden, ami a türelmet próbára teszi, mert nagyon üdvösséges az én lelkemnek, ha tűr és zaklatást szenved érted. 

Cap. 19. De tolerantia injuriarum, et quis verus patiens perhibetur.

1. 

Quid est quod loqueris o fili? Cessa conqueri, considera meam et aliorum Sanctorum passionem. Nondum usque ad sanguinem restitisti. Parum est quod tu pateris in comparatione eorum, qui tam multa passi sunt, tam fortiter tentati, tam graviter tribulati, tam multipliciter probati, et exercitati. Oportet igitur aliorum graviora ad mentem reducere, ut levius feras tua minima. Et si tibi minima non videntur, vide ne et hoc tua faciat impatientia. Sive tamen parva, sive magna sint, stude cuncta patienter ferre.

2. 

Quanto melius te ad patiendum disponis, tanto sapientius agis, et amplius promereris et feres levius animo et usu ad hoc non segniter paratus. Nec dica: Non valeo hæc ab homine tali pati, nec hujuscemodi mihi patienda sunt: grave enim intulit damnum, et improperat mihi quæ nunquam cogitaveram; sed ab alio libenter patiar, et sicut patienda videro. Insipiens est talis cogitatio, quæ virtutem patientiæ non considerat, nec a quo coronanda erit; sed magis personas, et offensas sibi illatas perpendit.

3. 

Non est verus patiens qui non vult pati, nisi quantum sibi visum fuerit, et a quo sibi placuerit. Verus autem patiens non attendit a quo homine, utrum a Prælato suo, an ab alio æquali, an inferior, utrum a bono, et sancto viro, vel a perverso, et indigno exerceatur. Sed indifferenter ab omni creatura, quantumcumque et quotiescumque ei aliquid adversi acciderit, totum hoc gratanter de manu Dei accipit, et ingens lucrum reputat, quia nihil apud Deum, quantumlibet parvum pro Deo tamen passum, poterit sine merito transire.

4. 

Esto igitur expeditus ad pugnam, si vis habere victoriam. Sine certamine non potes venire ad patientiæ coronam; si pati non vis, recusas coronari. Si autem coronari desideras, certa viriliter, sustine patienter. Sine labore non tenditur ad requiem, nec sine pugna pervenitur ad victoriam.

5. 

Fac mihi possibile, Domine, per gratiam, quod mihi impossibiel videtur per naturam. Tu scis quod modicum possum pati, et quod cito dejicior, levi exsurgente adversitate. Efficiatur mihi quælibet exercitatio tribulationis, pro nomine tuo amabilis, et acceptabilis: nam pati et vexari pro te valde salubre est animæ meæ.

 

CHAPTER XIX

Of bearing injuries, and who shall be approved as truly patient

1. 

“What sayest thou, My Son? Cease to complain; consider My suffering and that of My saints. Thou hast not yet resisted unto blood.(1) It is little which thou sufferest in comparison with those who have suffered so many things, have been so strongly tempted, so grievously troubled, so manywise proved and tried. Thou oughtest therefore to call to mind the more grievous sufferings of others that thou mightest bear thy lesser ones more easily, and if they seem not to thee little, see that it is not thy impatience which is the cause of this. But whether they be little or whether they be great, study to bear them all with patience.

2. 

“So far as thou settest thyself to bear patiently, so far thou dost wisely and art deserving of the more merit; thou shalt also bear the more easily if thy mind and habit are carefully trained hereunto. And say not ‘I cannot bear these things from such a man, nor are things of this kind to be borne by me, for he hath done me grievous harm and imputeth to me what I had never thought: but from another I will suffer patiently, such things as I see I ought to suffer.’ Foolish is such a thought as this, for it considereth not the virtue of patience, nor by whom that virtue is to be crowned, but it rather weigheth persons and offences against self.

3. 

“He is not truly patient who will only suffer as far as seemeth right to himself and from whom he pleaseth. But the truly patient man considereth not by what man he is tried, whether by one above him, or by an equal or inferior, whether by a good and holy man, or a perverse and unworthy; but indifferently from every creature, whatsoever or how often soever adversity happeneth to him, he gratefully accepteth all from the hand of God and counteth it great gain: for with God nothing which is borne for His sake, however small, shall lose its reward.

4. 

“Be thou therefore ready for the fight if thou wilt have the victory. Without striving thou canst not win the crown of patience; if thou wilt not suffer thou refusest to be crowned. But if thou desirest to be crowned, strive manfully, endure patiently. Without labour thou drawest not near to rest, nor without fighting comest thou to victory.”

5. 

Make possible to me, O Lord, by grace what seemeth impossible to me by nature. Thou knowest how little I am able to bear, and how quickly I am cast down when a like adversity riseth up against me. Whatsoever trial of tribulation may come to me, may it become unto me pleasing and acceptable, for to suffer and be vexed for Thy sake is exceeding healthful to the soul.

(1) Hebrews xii. 4. 

 

Fac mihi possibile, Domine, per gratiam, quod mihi impossibiel videtur per naturam.