17.
A szerzetesélet
Munkára szól hivásod,
dolgozni békén,
nem céltalan beszédre.
Ad serviendum venisti, non ad regendum, ad paciendum et laborandum scias te vocatum, non ad otiandum, vel fabulandum.
panasz se érje,
hűségben kitartani
a végsőkig...,
Et in illis sine querela conversari, et usque ad mortem fidelis perseverare.
szép élet-véget érve
- szinte képtelen dolog.
Beatus qui ibidem bene visit, et feliciter consummavit.
I.
Ha másokkal békében és egyetértésben akarsz élni, egyet meg kell tanulnod: azt, hogy sok
dologban megtagadd magadat.
Nem kis dolog kolostorban vagy rendházban lakni, ott úgy forgolódni, hogy senkinek
panasza ne legyen ellened, és holtig hűségesen kitartani.
Boldog, aki ott szépen élt, és futását dicséretesen végezte.
Ha annak rendje és módja szerint meg akarod állni a helyedet, és előre akarsz haladni,
tekintsd magad e világon számkivetettnek, zarándoknak.
Kell, hogy képes légy oktalanná válni Krisztusért, ha szerzetesként akarsz élni.
A szerzetesi ruha meg a hajkorona nem sokat számít, erkölcseid megváltoztatása és ösztönös
kívánságaid teljes megfegyelmezése tesz igazán szerzetessé.
II.
Aki mást keres, mint egyedül Istent meg lelkének üdvösségét: az csak zaklatást és
keserűséget talál.
Előbb-utóbb el is fogy a béketűrése annak, aki nem igyekszik a legutolsó és mindenkinek
szolgája lenni.
Azért jöttél, hogy szolgálatot vállalj, nem azért, hogy dirigálj.
Vedd észbe, hogy tűrésre és munkára szól a hivatásod: nem a semmittevésre meg a
trécselésre.
Itt megpróbálják az embereket, mint az aranyat a kemencében.
Itt senki meg nem állhat, csak az, aki magát kész egész szívvel megalázni Istenért.
Cap. 17.
De monastica vita.
1.
Oportet ut discas te ipsum in multis frangere, si vis pacem et concordiam cum aliis tenere. Non est parvum in monasteriis, vel in congregatione habitare, et in illis sine querela conversari, et usque ad mortem fidelis perseverare. Beatus qui ibidem bene visit, et feliciter consummavit. Si vis debite stare et proficere, teneas te tanquam exulem et peregrinum super terram. Oportet te stultum fieri propter Christum, si vis religiosam ducere vitam.
2.
Habitus et tonsura modicum faciunt, sed mutatio morum et integra mortificatio passionem verum faciunt religiosum. Qui aliud quærit, quam pure Deum, et animæ suæ salutem, non inveniet nisi tribulationem et dolorem. Non potest etiam diu stare pacificus, qui non nititur esse minimus, et omnibus subjectus. Ad serviendum venisti, non ad regendum, ad paciendum et laborandum scias te vocatum, non ad otiandum, vel fabulandum. Hic ergo probantur homines sicut aurum in fornace. Hic nemo potest stare nisi ex toto corde si voluerit propter Deum humiliare.
CHAPTER XVII
Of a Religious life
1.
It behoveth thee to learn to mortify thyself in many things, if thou wilt live in amity and concord with other men. It is no small thing to dwell in a religious community or congregation, and to live there without complaint, and therein to remain faithful even unto death. Blessed is he who hath lived a good life in such a body, and brought it to a happy end. If thou wilt stand fast and wilt profit as thou oughtest, hold thyself as an exile and a pilgrim upon the earth. Thou wilt have to be counted as a fool for Christ, if thou wilt lead a religious life.
2.
The clothing and outward appearance are of small account; it is change of character and entire mortification of the affections which make a truly religious man. He who seeketh aught save God and the health of his soul, shall find only tribulation and sorrow. Nor can he stand long in peace, who striveth not to be least of all and servant of all.
3.
Thou art called to endure and to labour, not to a life of ease and trifling talk. Here therefore are men tried as gold in the furnace. No man can stand, unless with all his heart he will humble himself for God’s sake.
 |
Beatus qui ibidem bene visit, et feliciter consummavit. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése