16.
Mások hibáinak elviselése
Sikered - dicsőségem
hibád is enyém.
Nem elég önmagának
senki.
és hogy terhet ne
jelentene másnak:
így
tanuljuk: (egymást) elviselni.
I.
Ami hibát az ember magában vagy másban képtelen kiigazítani, azt türelmesen el kell
viselnie, amíg Isten másként nem rendeli.
Gondolj arra, hogy talán türelmednek ez a próbája javadra válik, hiszen enélkül nem sokat
érnek érdemeink.
De ha efféle akadályokba ütközöl, imádkoznod kell, hogy Isten megsegítsen, és győzd őket
jókedvűen fogadni.
Ha valakit egyszer vagy kétszer figyelmeztettél, de csak nem nyugszik, ne pörölj vele, hanem
az egész ügyet bízd Istenre; hadd legyen meg az ő akarata, és az ő dicsősége nyilvánuljon
meg szolgáinak sorsában, mert ő nagyon ért ahhoz, hogy a rosszat is jóra fordítsa.
II.
Igyekezz türelmes lenni mások hibáinak és mindenféle gyarlóságának elviselésében: mert sok
van benned is, amit másoknak el kell viselniük.
Ha magadat képtelen vagy olyanná tenni, amilyenné akarod, mást hogyan formálhatnál
tetszésed szerint?
Szívesen elvárnánk, hogy mások tökéletesek legyenek, saját hibáinkat azonban nem
javítgatjuk.
Kívánjuk mások szigorú rendreutasítását, de ha minket próbálnak rendreutasítani,
ellenkezünk.
Felháborít mások szabadossága, de azt nem szeretjük, ha tőlünk bármit megtagadnak, amit
kérünk.
Óhajtjuk, hogy másokat törvénnyel fogjanak korlátok közé, de mi semmiféle zabolát nem
tűrünk.
Így hát nyilvánvaló: milyen ritkán mérünk felebarátunknak ugyanazzal a mértékkel, mint
önmagunknak.
III.
Ha minden ember tökéletes volna, mit kellene másoktól Istenért elszenvednünk?
Most pedig Isten úgy intézte, hogy tanuljuk egymás terhét hordozni; mert senki sincs hiba
nélkül, senki sem olyan, hogy terhet ne jelentene másnak, senki sem elég önmagának,
senki sem elég okos saját ügyének intézésére; hanem szükséges egymás terhét
hordoznunk, egymást vigasztalnunk, és segítenünk, tanítanunk és intenünk.
Hogy pedig kiben mekkora erény lakik, az jobban kiviláglik olyankor, amikor valami kedve
ellen való adódik, mert a viszontagságok nem teszik gyarlóvá az embert, inkább
megmutatják, mit ér.
Cap. 16.
De sufferentia defectuum aliorum.
1.
Quæ rarissime homo in se vel in aliis emendare non valet, debet patienter sustinere, donec Deus aliter ordinet. Cogita quod sic forte melius est pro tua probatione et patientia, sine qua non sunt multum ponderanda merita nostra. Debes tamen pro talibus impedimentis supplicare, ut tibi dignetur Deus subvenire, ut possis benigne portare.
2.
Si quis semel vel bis admonitus non acquiescit, noli cum eo contendere, sed totum Deo committe, ut fiat voluntas sua, et honor in omnibus servis suis, qui scit bene, malum in bonum convertere. Stude patiens esse in tolerando aliorum defectus, et qualescumque infirmitates, quia et tu multa habes, quæ ab aliis oportet tolerari. Si non potes te talem facere qualem vis, quomodo poteris alium habere ad beneplacitum tuum? Libenter videmus alios perfectos, sed tamen proprios non emendamus defectus.
3.
Volumus quod alii districte corrigantur, et nos ipsi corrigi nolumus, aut negari quod petimus. Alios restringi per statuta volumus, et ipsi nullatenus patimur amplius cohiberi. Sic ergo patet, quam raro proximum, sicut nos ipsos pensamus. Si omnes essent perfecti quid tunc haberemus ab aliis pro Deo pati?
4.
Nunc autem Deus sic ordinavit, ut discamus alter alterius onera portare, quia nemo sine defectu, nemo sine onere, nemo sibi sufficiens, nemo sibi satis sapiens, sed oportet invicem portare, invicem consolari, pariter adjuvare, et ammonere. Quantas autem virtutes quisque fecerit, melius patet occasione adversitatis. Occasiones namque hominem fragilem non faciunt, sed qualis sit, ostendunt.
CHAPTER XVI
Of bearing with the faults of others
1.
Those things which a man cannot amend in himself or in others, he ought patiently to bear, until God shall otherwise ordain. Bethink thee that perhaps it is better for thy trial and patience, without which our merits are but little worth. Nevertheless thou oughtest, when thou findeth such impediments, to beseech God that He would vouchsafe to sustain thee, that thou be able to bear them with a good will.
2.
If one who is once or twice admonished refuse to hearken, strive not with him, but commit all to God, that His will may be done and His honour be shown in His servants, for He knoweth well how to convert the evil unto good. Endeavour to be patient in bearing with other men’s faults and infirmities whatsoever they be, for thou thyself also hast many things which have need to be borne with by others. If thou canst not make thine own self what thou desireth, how shalt thou be able to fashion another to thine own liking. We are ready to see others made perfect, and yet we do not amend our own shortcomings.
3.
We will that others be straitly corrected, but we will not be corrected ourselves. The freedom of others displeaseth us, but we are dissatisfied that our own wishes shall be denied us. We desire rules to be made restraining others, but by no means will we suffer ourselves to be restrained. Thus therefore doth it plainly appear how seldom we weigh our neighbour in the same balance with ourselves. If all men were perfect, what then should we have to suffer from others for God?
4.
But now hath God thus ordained, that we may learn to bear one another’s burdens, because none is without defect, none without a burden, none sufficient of himself, none wise enough of himself; but it behoveth us to bear with one another, to comfort one another, to help, instruct, admonish one another. How much strength each man hath is best proved by occasions of adversity: for such occasions do not make a man frail, but show of what temper he is.
 |
| "...ut possis benigne portare." |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése