Imitatio Christi I./15. ~ "In quo finaliter omnes Sancti fruibiliter quiescunt."

 15. 

A szeretetből véghez vitt cselekedetek

Ki sok jót - sokaknak tesz 

- jó indulattal...

Sine charitate opus externum non prodest quemquam. Quicquid autem ex charitate agitur quantumcumque etiam parvum sit, et despectum totum efficitur fructuosum. Magis si quidem Deus pensat ex quanto quis agit, quam quantum quis facit.

Multum quis facit, qui multum diligit. Multum facit qui rem bene facit. Bene facit, qui magis communitati, quam suæ voluntati fervit.

 majd a végső célban szent 

éltető békét 

talál: De el kell menni 

a díjért - s nem könnyű az:

sed totaliter ad Deum refert tota, unde omnia procedunt. In quo finaliter omnes Sancti fruibiliter quiescunt. O qui scintillam haberet veræ charitatis, perfecte omnia terrena sentiret plena vanitatis.

Istenember áll itt és 

mondják: öld meg, ha 

nem - elpusztul a világ. 

Pro nulla re mundi, et pro nullius hominis dilectione aliquod malum est faciendum.

Azt nem lehet, ezt

válaszold, - de tudd: maga 

az Idő e pillanat 

- s a Mennyország maga.

 

I.

Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért sem.
De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót elhagynunk, vagy jobbra
váltanunk.
Ha ezt tesszük, a jó cselekedetet nem szalajtjuk el, hanem inkább jobbra cseréljük.
Szeretet nélkül a külső cselekedet semmit sem ér; viszont mindaz, ami szeretetből történik,
bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog: mindenestül termékenynek fog
bizonyulni.
Isten ugyanis elsősorban azt veti latra, ki milyen indulattal cselekszik, nem azt, hogy mekkora
tettet visz végbe.
Sokat tesz, akiben nagy szeretet lakik.
Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi.
Jól pedig az tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a magáét.

II.

Gyakran szeretetnek látszik az, ami inkább a test és vér indulatából ered: mert a természeti
hajlam, az önakarat, a viszontszolgálat reménye, saját kényelmünk keresése ritkán marad
ki dolgainkból.
Akiben igaz és tökéletes szeretet lakik, az sohasem önmagát keresi, hanem csak azt óhajtja,
hogy minden Isten dicsőségére legyen.
Senkire sem irigykedik, mert a saját javának örül; és nem is akar magában örülni: hanem
minden örömön túl Istenben keresi boldogságát.
Senkinek semmi jót nem tulajdonít, hanem mindent Istenre vezet vissza, aki ősforrása
mindennek, akiben mint végső célban minden szent éltető békét talál.
Ó, akiben csak egy szikrányi igaz szeretet volna, bizonyára megérezné, hogy minden földi jó
csupa hiábavalóság.

Cap. 15. 

De operibus ex charitate factis.

1. Pro nulla re mundi, et pro nullius hominis dilectione aliquod malum est faciendum. Sed pro utilitate indigentis bonum opus aliquando intermittendum aut quandoque pro meliori mutandum. Hoc nam facto opus bonum non destruitur, sed in melius commutatur. Sine charitate opus externum non prodest quemquam. Quicquid autem ex charitate agitur quantumcumque etiam parvum sit, et despectum totum efficitur fructuosum. Magis si quidem Deus pensat ex quanto quis agit, quam quantum quis facit.

2. Multum quis facit, qui multum diligit. Multum facit qui rem bene facit. Bene facit, qui magis communitati, quam suæ voluntati fervit. Sæpe videtur esse charitas, et est magis carnalitas, quia carnalis inclinatio, propria voluntas, spes retributionis, affectus voluntatis raro abesse volunt.

3. Qui veram et perfectam charitatem habet, in nulla re se ipsum quærit, sed Dei solummodo gloriam in omnibus fieri desiderat. Nulli etiam invidet, quia nullum privatum gaudium amat, nec in se ipso vult gaudere, sed in Deo super omnia optat bona beatificari. Nemini aliquid boni attribuit, sed totaliter ad Deum refert tota, unde omnia procedunt. In quo finaliter omnes Sancti fruibiliter quiescunt. O qui scintillam haberet veræ charitatis, perfecte omnia terrena sentiret plena vanitatis.

CHAPTER XV

Of works of charity

1. For no worldly good whatsoever, and for the love of no man, must anything be done which is evil, but for the help of the suffering a good work must sometimes be postponed, or be changed for a better; for herein a good work is not destroyed, but improved. Without charity no work profiteth, but whatsoever is done in charity, however small and of no reputation it be, bringeth forth good fruit; for God verily considereth what a man is able to do, more than the greatness of what he doth.

2. He doth much who loveth much. He doth much who doth well. He doth well who ministereth to the public good rather than to his own. Oftentimes that seemeth to be charity which is rather carnality, because it springeth from natural inclination, self-will, hope of repayment, desire of gain.

3. He who hath true and perfect charity, in no wise seeketh his own good, but desireth that God alone be altogether glorified. He envieth none, because he longeth for no selfish joy; nor doth he desire to rejoice in himself, but longeth to be blessed in God as the highest good. He ascribeth good to none save to God only, the Fountain whence all good proceedeth, and the End, the Peace, the joy of all Saints. Oh, he who hath but a spark of true charity, hath verily learned that all worldly things are full of vanity."In quo finaliter omnes Sancti fruibiliter quiescunt."

 

 

"In quo finaliter omnes Sancti fruibiliter quiescunt."