Imitatio Christi I./10. ~ Ideo vigilandum est et orandum ne tempus otiose transeat.

 10. 

Őrizkedni kell a fölösleges szavaktól

Velük maradtam volna 

már halott volnék - 

mondta egy egykor drogos 

ismerősöm: a 

közösség átlaghoz húz: 

saját átlagához.

Óvakodj minden silány 

társaságtól! Az

gyengévé tesz és meg is 

tart abban. Győztes 

nem lesz ki életén át

jól érzi magát benne.

Caveas tumultum hominum, quantum potes. Multum nam impedit tractatus fæcularium gestorum, etiamsi simplici intentione proferantur.

Főleg a céltalan és

üres beszédet 

kerüld: boldogságot ad

 de értelmet nem.

Rossz társaság segíthet

ugyan megmaradni, de

győzni soha.

Jó társaság vágya sem 

bűn: csak felfelé 

emeljen..., 

Juvat tamen non parum ad profectum spiritualem devota spiritualium rerum collatio, maxime ubi pares animo et spiritu in Deo sibi sociantur.

de tudd - kevés 

az ilyen.  

Caveas tumultum hominum, quantum potes. Multum nam impedit tractatus fæcularium gestorum, etiamsi simplici intentione proferantur.

Ezek 

keresése helyett bár 

többet maradtam volna 

csendben magam. 

Vellem me pluries tacuisse, et inter homines non fuisse.

Így ürítsem poharam - 

és töltse meg az 

Isten. Csak nehogy késő 

legyen javulni 

- és ne múlt volna el csak úgy 

hiába az a sok-sok idő.  

Sed quare tam frequenter loquimur, et invicem fabulamur, cum tamen sine læsione conscientiæ raro ad silentium redimus? Ideo tam frequenter loquimur, quia per multas locutiones ad invicem consolari quærimus, et cor diversis cogitationibus fatigatum optamus relevare, et multum libenter, de his quæ diligimus, seu cupimus, vel quæ nobis sentimus contraria, libet loqui et cogitare.

Sed proh dolor sæpe inaniter, et frustra. Nam hæc exterior consolatio interioris et divinæ consolationis non modicum detrimentum est.

Ideo vigilandum est et orandum ne tempus otiose transeat.

 

 Bár örökkön-örökké 

csak Őt kerestük 

volna mi mindig és

szüntelenül - és 

nem ilyen csak magunkhoz 

hasonló elkeseredetteket.

 

I.

Amennyire lehet, kerüld a sokbeszédű társaságot, mert sok bajt okoz a világi dolgok
hánytorgatása, még ha igaz szándékkal történik is.
Egy-kettőre bemocskol és megejt bennünket a hiúság.
Jobb szeretném, ha többször csöndben maradtam volna, és emberek között nem forgolódtam volna.

II.

De vajon miért beszélünk olyan szívesen, és miért szaporítjuk a szót; noha ritkán térünk
vissza a hallgatáshoz valami lelkiismeretfurdalás nélkül?
Azért beszélgetünk olyan szívesen, mert vigasztalást várunk attól, hogy egymással szót
váltunk, így próbálunk könnyíteni különféle gondolatokban elfáradt szívünkön.
És szeretünk sokat beszélni meg gondolkodni arról, amit nagyon kedvelünk, óhajtunk, vagy
amit nagyon veszedelmesnek tartunk.
De jaj, gyakran haszontalanul, hiába.
Ez a külső vigasztalás ugyanis a belső, isteni vigasztalásnak nem kis kárára van.

III.

Virrasszunk hát és imádkozzunk, hogy az idő hiába ne múljék.
Ha szabad és illendő is beszélni, olyasmit beszélj, ami épít.
A rossz szokásnak és lelki haladásunk elhanyagolásának nagy része van abban, hogy szánkra
nem vigyázunk.
Viszont nagy segítség a lélek haladásában az isteni dolgokról való lelki beszélgetés:
legfőképpen akkor, ha lélekben, gondolkodásban hasonlók találkoznak egymással Isten
színe előtt.

 

Cap. 10. 

De superfluitate verborum.

1. Caveas tumultum hominum, quantum potes. Multum nam impedit tractatus fæcularium gestorum, etiamsi simplici intentione proferantur. Cito enim inquinamur vanitate et captivamur. Vellem me pluries tacuisse, et inter homines non fuisse. Sed quare tam frequenter loquimur, et invicem fabulamur, cum tamen sine læsione conscientiæ raro ad silentium redimus? Ideo tam frequenter loquimur, quia per multas locutiones ad invicem consolari quærimus, et cor diversis cogitationibus fatigatum optamus relevare, et multum libenter, de his quæ diligimus, seu cupimus, vel quæ nobis sentimus contraria, libet loqui et cogitare.

2. Sed proh dolor sæpe inaniter, et frustra. Nam hæc exterior consolatio interioris et divinæ consolationis non modicum detrimentum est. Ideo vigilandum est et orandum ne tempus otiose transeat. Si loqui licet et expedit, quæ ædificabilia sunt loquere. Malus usus et negligentia profectus nostri multum facit ad incustodiam oris nostri. Juvat tamen non parum ad profectum spiritualem devota spiritualium rerum collatio, maxime ubi pares animo et spiritu in Deo sibi sociantur.

 

CHAPTER X

Of the danger of superfluity of words

1. Avoid as far as thou canst the tumult of men; for talk concerning worldly things, though it be innocently undertaken, is a hindrance, so quickly are we led captive and defiled by vanity. Many a time I wish that I had held my peace, and had not gone amongst men. But why do we talk and gossip so continually, seeing that we so rarely resume our silence without some hurt done to our conscience? We like talking so much because we hope by our conversations to gain some mutual comfort, and because we seek to refresh our wearied spirits by variety of thoughts. And we very willingly talk and think of those things which we love or desire, or else of those which we most dislike.

 

2. But alas! it is often to no purpose and in vain. For this outward consolation is no small hindrance to the inner comfort which cometh from God. Therefore must we watch and pray that time pass not idly away. If it be right and desirable for thee to speak, speak things which are to edification. Evil custom and neglect of our real profit tend much to make us heedless of watching over our lips. Nevertheless, devout conversation on spiritual things helpeth not a little to spiritual progress, most of all where those of kindred mind and spirit find their ground of fellowship in God.

Ideo vigilandum est et orandum ne tempus otiose transeat.