"Átjárja őt a fény." V. ~ Στηλογραφἱα / "Öröklét kell nekik. Ó, kő, te légy örök mondják. Vagyis: tiéd!" ~ "Sie wollen Ewigkeit. Sie sagen: Stein, sei ewig. Und das heißt: sei dein!"

"Átjárja őt a fény." V.  

"Pontosabban, ez a képmás fog vezetni utadon. Hiszen ebben a látványban van valami sajátos. Megragadja azokat, akik meglátták, és felemeli őket, ahogyan azt mondják, hogy a mágnes magához vonzza a vasat." ( Hermész Triszmegisztosz, Corpus Hermeticum IV, 66 )

"Minthogy a banánt választottátok, az életetek is olyan lesz, mint ez a gyümölcs. Ha a követ választottátok volna, életetek olyan lett volna, mint a kőé, változhatatlan és halhatatlan." ( Mircea Eliade )

"De jó volna kis könnyű verset dúdolgatni nagy fák alatt, hogy megszületett az a gyermek, aki helyettünk megszakad." ( Bertók László: Karácsony előtt 6. vsz. )  

"Bárki, bármit is cselekszik, a saját sztéléjét készíti." ( Origenész, Zsoltárhomíliák, Első homília a tizenötödik zsoltárhoz, 1, 24 )

 

 

 

"ÖRÖKÖSÜNK te vagy.
Fiak örökölnek,
mert atyáik kidőlnek.
Állnak, nőnek fiak.
Örökösünk te vagy:

És tereád marad
mult kertek zöldje s szétomolt egek
Csendes kéksége,
s annyi-annyi harmat,
napok hirdette sergei nyaraknak,
tavaszok, melyek fénye-jajja gazdag,
mint ifju asszony írta levelek.
Öröklesz őszöket, mik díszruhákként
hevernek költők emlékezetében,
és minden tél elárvult bús hazákként
látszik hozzád simulni rendre szépen.
Öröklöd Rómát, Velencét s Kazánt,
Firenzét s Pisa dómját egyaránt,
a Troicka Lavrát meg monostorát,
mely a kijevi kertek közt csodák
útvesztőjét alkotja sok zugával,
S Moszkvát, harangjai emlék-szavával -
s tiéd a hang: húr, kürt és valahány dal,
mely szól kellő mély zokogással,
mint ékkő ég majd rajtad mindenik.
A költő csak miattad zárkozik
s gyüjt képeket, dúsakat, harsogókat,
és száll ki s érlelődik sok hasonlat
által s míg él, magánnyal küszködik...
S a festő is azért fest képeket,
hogy maradandón a természetet.
mit múlón alkotál meg, visszakérd :
minden örök lesz. Nézd, mily rég megért
a nő Mona Lisában, mint a bor:
értebb a nő nem lesz már semmikor,
mert újat hozzá új nő már nem ad.
Az alkotók, akár magad.
Öröklét kell nekik. Ó, kő, te légy
örök mondják. Vagyis: tiéd!

S mind, ki szeret, teérted gyüjt be rég:
kik költők mind egy kurta pillanatra,
kik egy kifejezéstelen ajakra
mosolyt csókolnak, tán szebbé teendő,
s gyönyört teremnek s minden eljövendő
kínt megszoknak, mit épp maguk vetettek.
Kacagásukkal vágyakat szereznek,
melyek elalszanak és fölremegnek,
hogy más kebelben sírjanak tovább.
Titokzatosságot halmozva halnak,
mint halnak állatok, kik mit sem értnek --
ámde lesznek bizonnyal unokáik,
akikben zöld életeik beérnek ;
e szerelem általuk száll terád így,
mit ők egymásnak tán álmukban adtak.

Igy dől hozzád minden fölöslege.
S mint díszkúton a legfelső medencék
folyvást túlcsorganak, akárha tincsét
zilált haj ontná - a legfőbb edénybe,
a bőség völgyeidbe ígyen ér le,
túláradván dolgok s gondolatok." ( Rainer Maria Rilke, Örökösünk te vagy, fordította Jékely Zoltán )

 

"Du bist der Erbe.
Söhne sind die Erben,
denn Väter sterben.
Söhne stehn und blühn.
Du bist der Erbe:

Und du erbst das Grün
vergangner Gärten und das stille Blau
zerfallner Himmel.
Tau aus tausend Tagen,
die vielen Sommer, die die Sonnen sagen,
und lauter Frühlinge mit Glanz und Klagen
wie viele Briefe einer jungen Frau.
Du erbst die Herbste, die wie Prunkgewänder
in der Erinnerung von Dichtern liegen,
und alle Winter, wie verwaiste Länder,
scheinen sich leise an dich anzuschmiegen.
Du erbst Venedig und Kasan und Rom,
Florenz wird dein sein, der Pisaner Dom,
die Troïtzka Lawra und das Monastir,
das unter Kiews Gärten ein Gewirr
von Gängen bildet, dunkel und verschlungen, -
Moskau mit Glocken wie Erinnerungen, -
und Klang wird dein sein Geigen, Hörner, Zungen,
und jedes Lied, das tief genug erklungen,
wird an dir glänzen wie ein Edelstein.

Für dich nur schließen sich die Dichter ein
und sammeln Bilder, rauschende und reiche,
und gehn hinaus und reifen durch Vergleiche
und sind ihr ganzes Leben so allein...
Und Maler malen ihre Bilder nur,
damit du unvergänglich die Natur,
die du vergänglich schufst, zurückempfängst:
alles wird ewig. Sieh, das Weib ist längst
in der Madonna Lisa reif wie Wein;
es müßte nie ein Weib mehr sein,
denn Neues bringt kein neues Weib hinzu.
Die, welche bilden, sind wie du.
Sie wollen Ewigkeit. Sie sagen: Stein,
sei ewig. Und das heißt: sei dein!

Und auch, die lieben, sammeln für dich ein:
Sie sind die Dichter einer kurzen Stunde,
sie küssen einem ausdruckslosen Munde
ein Lächeln auf, als formten sie ihn schöner,
und bringen Lust und sind die Angewöhner
zu Schmerzen, welche erst erwachsen machen.
Sie bringen Leiden mit in ihrem Lachen,
Sehnsüchte, welche schlafen, und erwachen,
um aufzuweinen in der fremden Brust.
Sie häufen Rätselhaftes an und sterben,
wie Tiere sterben, ohne zu begreifen, -
aber sie werden vielleicht Enkel haben,
in denen ihre grünen Leben reifen;
durch diese wirst du jene Liebe erben,
die sie sich blind und wie im Schlafe gaben.

So fließt der Dinge Überfluß dir zu.
Und wie die obern Becken von Fontänen
beständig überströmen, wie von Strähnen
gelösten Haares, in die tiefste Schale, -
so fällt die Fülle dir in deine Tale,
wenn Dinge und Gedanken übergehn."

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/egyszeru-pszichologiai-iranyu.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/benit-soi-le-main-qui-dons.html 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/leteznek-bizonyos-lelkes-sztelere.html

 

"Öröklét kell nekik. Ó, kő, te légy
örök mondják. Vagyis: tiéd!"