ΣΟΦΙΑ ΣΑΛΩΜΩΝΟΣ 4,17-20; 5,2-4; 5,7-13 ~ kívánj jó éjszakát!

 

 4,17-20; 5,2-4; 5,7-13

Mert látják ugyan a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte biztonságba. Látják, és becsmérlőleg szólnak róla, de az Úr majd gúnyt űz belőlük. Akkor hullává lesznek, megvetetté, és gúnynak tárgyává a holtak közt örökre. Mert letaszítja őket, úgyhogy meg sem mukkannak, velejükig megrendíti őket, végső pusztulásra jutnak, gyötrődniük kell, és elenyészik az emlékük. Reszketve jelennek meg számot adni bűneikről, és gaztetteik vádlóként lépnek föl ellenük. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében:"Ez az, akit egykor kinevettünk és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. Így hát mi letértünk az igazság útjáról, nekünk nem világított az igazságosság fénye, és számunkra nem kelt föl a nap. A kimerülésig jártuk a bűn és a romlás ösvényeit, úttalan pusztaságokban kóboroltunk, az Úr útját azonban nem ismertük fel. Mi hasznát láttuk a gőgnek és mit nyertünk gazdagságunkkal és nagyzásunkkal? Ez mind tovatűnt, mint valami árnyék, mint a szálló mendemonda; mint a hajó, amely átszeli a hullámzó vizet, s az utat, amerre elhaladt, nem lehet megtalálni, sem gerincének nyomát a habokon; vagy ahogy a levegőben repülő madár útjának semmi nyoma nem található: szárnycsapásai felkavarják, s könnyed röptének suhogása átszeli a lenge léget, de aztán, hogy elrepült, mögötte semmi nem marad; vagy mint a célba lőtt nyíl mögött az átszelt levegő rögtön ismét egybefolyik, úgyhogy pályáját többé nem lehet felismerni; mi is, alighogy megszülettünk, máris meghaltunk, és az erénynek semmi jelét nem tudtuk felmutatni, a gonoszságunkban pusztultunk el."

Felettébb drága az 

Isten szemében 

szentjei vére..., de e 

 világon is Ők

fogalommá válnak s

lesznek: 'szóba temetve'.

"Kit egykor nevettünk csak

és akiből gúnyt 

űztünk, mi esztelenek! 

Életmódját is

őrültségnek tartottuk, 

halálát dicstelennek. 

Hogy lehet az, hogy Isten 

fiai közé 

sorolták és a szentek 

között van az ő

 osztályrésze? letértünk 

az igazság útjáról 

e mardosó irigység 

- fajtánk büntetése...

Nekünk is világított  

igazságosság 

fénye, de ránk nem kel föl 

már a nap. jártuk 

bűn, romlás ösvényeit, 

lelkünk úttalan kopár 

pusztaságokban maradt.

Nem ismertük fel Útját...

Mit használt gőgünk? 

 A  nagyképűségünkkel, 

nagyzásunkkal,

képmutatásunkkal - mond 

őszintén: mit is nyertünk?

...csak az örök sötétség 

marad rövid az 

életünk végére hát.

Most megszülettünk

holnap már meg is halunk: 

kívánj jó éjszakát!"

ὄψονται γὰρ τελευτὴν σοφοῦ καὶ οὐ νοήσουσιν τί ἐβουλεύσατο περὶ αὐτοῦ καὶ εἰς τί ἠσφαλίσατο αὐτὸν ὁ κύριος. ὄψονται καὶ ἐξουθενήσουσιν· αὐτοὺς δὲ ὁ κύριος ἐκγελάσεται, καὶ ἔσονται µετὰ τοῦτο εἰς πτῶµα ἄτιµον καὶ εἰς ὕβριν ἐν νεκροῖς δι’ αἰῶνος, ὅτι ῥήξει αὐτοὺς ἀφώνους πρηνεῖς καὶ σαλεύσει αὐτοὺς ἐκ θεµελίων, καὶ ἕως ἐσχάτου χερσωθήσονται καὶ ἔσονται ἐν ὀδύνῃ, καὶ ἡ µνήµη αὐτῶν ἀπολεῖται. ἐλεύσονται ἐν συ ογισµῷ ἁµαρτηµάτων αὐτῶν δειλοί, καὶ ἐλέγξει αὐτοὺς ἐξ ἐναντίας τὰ ἀνοµήµατα αὐτῶν. ἰδόντες ταραχθήσονται φόβῳ δεινῷ καὶ ἐκστήσονται ἐπὶ τῷ παραδόξῳ τῆς σωτηρίας· ἐροῦσιν ἐν ἑαυτοῖς µετανοοῦντες καὶ διὰ στενοχωρίαν πνεύµατος στενάξονται καὶ ἐροῦσιν Οὗτος ἦν, ὃν ἔσχοµέν ποτε εἰς γέλωτα καὶ εἰς παραβολὴν ὀνειδισµοῦ οἱ ἄφρονες· τὸν βίον αὐτοῦ ἐλογισάµεθα µανίαν καὶ τὴν τελευτὴν αὐτοῦ ἄτιµον. ἀνοµίας ἐνεπλήσθηµεν τρίβοις καὶ ἀπωλείας καὶ διωδεύσαµεν ἐρήµους ἀβάτους, τὴν δὲ ὁδὸν κυρίου οὐκ ἐπέγνωµεν. τί ὠφέλησεν ἡµᾶς ἡ ὑπερηφανία; καὶ τί πλοῦτος µετὰ ἀλαζονείας συµβέβληται ἡµῖν; παρῆ θεν ἐκεῖνα πάντα ὡς σκιὰ καὶ ὡς ἀ ελία παρατρέχουσα· ὡς ναῦς διερχοµένη κυµαινόµενον ὕδωρ, ἧς διαβάσης οὐκ ἔστιν ἴχνος εὑρεῖν οὐδὲ ἀτραπὸν τρόπιος αὐτῆς ἐν κύµασιν· ἢ ὡς ὀρνέου διιπτάντος ἀέρα οὐθὲν εὑρίσκεται τεκµήριον πορείας, πληγῇ δὲ µαστιζόµενον ταρσῶν πνεῦµα κοῦφον καὶ σχιζόµενον βίᾳ ῥοίζου κινουµένων πτερύγων διωδεύθη, καὶ µετὰ τοῦτο οὐχ εὑρέθη σηµεῖον ἐπιβάσεως ἐν αὐτῷ· ἢ ὡς βέλους βληθέντος ἐπὶ σκοπὸν τµηθεὶς ὁ ἀὴρ εὐθέως εἰς ἑαυτὸν ἀνελύθη ὡς ἀγνοῆσαι τὴν δίοδον αὐτοῦ· οὕτως καὶ ἡµεῖς γεννηθέντες ἐξελίποµεν καὶ ἀρετῆς µὲν σηµεῖον οὐδὲν ἔσχοµεν δεῖξαι, ἐν δὲ τῇ κακίᾳ ἡµῶν κατεδαπανήθηµεν.

Videbunt enim finem sapientis et non intellegent quid cogitaverit de illo Deus, et quare munierit illum Dominus.Videbunt et contemnent; illos autem Dominus irridebit. Et erunt post haec tamquam corpus sine honore et in contumeliam inter mortuos in perpetuum, quoniam disrumpet illos praecipites sine voce et commovebit illos a fundamentis, et usque ad supremum desolabuntur et erunt in dolore, et memoria illorum peribit.Venient in computatione peccatorum suorum timidi, et traducent illos ex adverso iniquitates ipsorum.Videntes turbabuntur timore horribili et mirabuntur in subitatione insperatae salutis dicentes intra se, paenitentiam agentes et prae angustia spiritus gementes: “Hic erat, quem habuimus aliquando in derisum et in similitudinem improperii. Nos insensati vitam eius aestimabamus insaniam et finem illius sine honore. implicati sumus tribulis iniquitatis et perditionis et ambulavimus per deserta inaccessa, viam autem Domini ignoravimus. Quid nobis profuit superbia? Aut divitiae cum iactantia quid contulerunt nobis? Transierunt omnia illa tamquam umbra et tamquam nuntius percurrens et tamquam navis, quae pertransit fluctuantem aquam, cuius, cum praeterierit, non est vestigium invenire neque semitam carinae illius in fluctibus; aut tamquam avis, quae transvolat in aere, nullum invenitur argumentum itineris, sed alarum sonitu ventus levis verberatus et scissus per vim stridoris commotis alis permeatur, et post hoc nullum signum invenitur itineris; aut tamquam sagittae emissae in locum destinatum: divisus aer continuo in se resolvitur, ut ignoretur transitus illius. Sic et nos, nati, continuo desivimus esse et virtutis quidem nullum signum valuimus ostendere; in malignitate autem nostra consumpti sumus ”.

οὕτως καὶ ἡµεῖς γεννηθέντες ἐξελίποµεν καὶ ἀρετῆς µὲν σηµεῖον οὐδὲν ἔσχοµεν δεῖξαι, ἐν δὲ τῇ κακίᾳ ἡµῶν κατεδαπανήθηµεν.