19.
A jó szerzetes foglalatossága
Szerzetes vagy! - világi
: légy tökéletes...
Ha marad egy hibád is
a Limbón - az őr
át nem enged... mert nem csak
bátorság az élet de
angyali tisztaság is.
...et tamquam Angeli in conspectu ejus mundi incedere.
Tudd - és légy ezért szerény -
- árnyként kíséri -
mindent nem tud itt senki
a Jó hiánya:
ha cselekszel - csak hibás
lehet az - bárhogy igyekszel.
Justorum propositum in gratia potius Dei, quam in propria patientia pendet.
Rossz vagy újra és megint
- hű tanú rá a
lelkiismereted - s
ez is óvjon és
őrizzen is Téged meg.
De Célodtól hibáid
se térítsenek el.
Mane propone, vespere discute mores tuos, qualis hodie fuisti in verbo, opere et cogitatione, quia in his forsan Deum sæpius offendisti ex proximum.
Úgy éld át minden napod
- memento mori -
mintha most meg is halnál.
Legyen magán és
közös gyakorlatod, de
ne keverd össze soha
őket - s ne hagyd magad
összezavarni..
...et studeamus nos melius ad exitum præparare.
I.
A jó szerzetes életében minden erénynek föl kell ragyognia.
Belül is olyannak kell lennie, amilyennek kívülről látják az emberek.
Sőt sokkal többnek kell belül lennie, mint amennyi kívül meglátszik belőle, mert a mi
vizsgáló bíránk Isten, akárhol vagyunk, őt kell mindenek fölött tisztelnünk, s az
angyalokhoz illő tisztaságban kell előtte járnunk.
Naponta meg kell újítanunk eltökélt szándékunkat, úgy kell magunkat a buzgóságra
serkentenünk, mintha ma léptünk volna a szerzetbe, és azt kell mondogatnunk: Segíts
meg engem, Úristen, jó elhatározásomban és a te szent szolgálatodban; add, hogy most,
ma, egész elszánással nekifogjak, mert semmi az, amit eddig tettem.
Igyekezetünk mértéke szerint haladunk előre a jóban, és annak, aki komolyan haladni akar,
nagy szorgalommal kell munkálkodnia.
Ha még az is gyakran ellankad, aki nagy elszánással fog munkához, mi lesz abból, aki csak
néha-néha és kevesebb eltökéléssel újítja meg jófeltételét?
Sokféle úton-módon eshetik, hogy jó elhatározásunktól eltántorodunk, márpedig kárvallás
nélkül alig mulaszthatunk el valami kicsit is szokott gyakorlatainkból.
Az igazaknak jó föltétele inkább függ Isten kegyelmén, mint saját bölcsességükön, azért
mindig őbenne bíznak, akármihez fognak.
Mert ember tervez, Isten végez, és nincs az ember hatalmában az ő dolgainak véghezvitele.
Ha néha Isten szolgálata vagy felebarátunk haszna miatt hagyjuk el megszokott
gyakorlatunkat, könnyű lesz később pótolnunk.
Ha azonban lelkünk lankadása miatt vagy hanyagságból ok nélkül hagyunk el valamit, az
elég nagy hiba, kártékony következményeit tapasztalni fogjuk.
Ha minden erőnkkel nekifeszülünk is, sokszor alulmaradunk.
De mindig kell, hogy legyen valami világos jó föltételünk, főképpen az ellen, ami leginkább
gátol a jóban.
II.
Külső és belső ügyeinket egyformán meg kell vizsgálnunk és rendben kell tartanunk, mert a
jóban való előmenetelhez mindkettő egyformán szükséges.
Ha nem tudsz folyton magadra figyelni, legalább időnként, legalább napjában egyszer szállj magadba: reggel vagy este.
Reggel tűzz ki határozott célt, este vizsgáld meg lelkiismeretedet milyen voltál ma, mit ért,
amit szóltál, tettél, gondoltál: mert valószínű, hogy mindezekben nemegyszer
megbántottad Istent és felebarátodat.
Övezd föl magad, mint férfihoz illik, az ördög cselvetései ellen, vess féket torkodra, akkor
könnyebben megzabolázod minden testi hajlandóságodat.
Sose add át magad egészen a tétlenségnek: vagy olvass, vagy írjál, vagy imádkozz, vagy
elmélkedj, vagy munkálkodjál valami közhasznú dolgon.
Az önsanyargatással azonban vigyázni kell, ezeket nem vállalhatja mindenki egyformán.
Ami nem mindenkinek közös gyakorlata, azt nem kell nyilvánosan végezni, mert a
magángyakorlatokat nagyobb biztonságban végezhetjük, ha félrevonulunk.
Arra azonban vigyázz, hogy ne légy rest a közös gyakorlatokra, s hajlandóbb azokra,
amelyeket magad választottál; hanem teljesen és pontosan végezd el, amit rád róttak, s ha
még időd engedi, akkor vonulj vissza, amint saját imádságos igyekezeted kívánja.
Nem tetszhetik mindenkinek ugyanaz a gyakorlat: egyiknek ez, másiknak az használ.
Még az idők váltakozása szerint is különböző ájtatosságokhoz van kedvünk: mert más esik
jól ünnepnap, más hétköznapokon.
Másra van szükségünk kísértések idején, másra akkor, ha békében és nyugalomban élünk.
Másra esik jól gondolnunk akkor, amikor szomorúak vagyunk, másra akkor, amikor
örvendezünk az Úrban.
A fő ünnepek táján újult kedvvel kell imádságos gyakorlatainkat végeznünk, és még
buzgóbban kell kérnünk a szentek segítségét.
Ünneptől ünnepig legyen valami jó elhatározásunk, mintha a következő ünnepen
meghalnánk, és az örök ünnepre költöznénk.
Azért a szent időkben szorgalmasan készülnünk kell, és istenesebb életet kell élnünk; minden
szabályt szigorúbban megtartanunk, mintha csakhamar elvennénk Istentől fáradozásunk
jutalmát.
Ha pedig az mégis későbbre marad, tulajdonítsuk annak, hogy nem készültünk fel eléggé, és
méltatlanok voltunk még arra a nagy dicsőségre, amelynek az Istentől elrendelt időben
meg kell nyilvánulnia bennünk: ezért aztán igyekezzünk a halálra még jobban elkészülni.
Boldog az a szolga, mondja Szent Lukács evangélista, akit ébren talál Ura, amikor eljön,
bizony, bizony mondom nektek, rábízza majd minden javait.
Cap. 19.
De exercitiis boni Religiosi.
1.
Vita boni Religiosi omnibus virtutibus pollere debet, ut sit talis interius qualis ab hominibus videtur exterius. Et multo plus debet esse intus, quam quod cernitur foris, quia inspector noster est Deus quem summopere revereri debemus ubicumque fuerimus, et tamquam Angeli in conspectu ejus mundi incedere. Omni die renovare debemus propositum nostrum, et ad fervorem nos excitare, quasi hodie primum ad conversionem venissemus ac dicere: Adjuva me Deus in bono proposito et sancto fervitio tuo, et da mihi nunc hodie perfecte incipere, quia nihil est, quod hactenus feci.
2.
Secundum propositum nostrum est cursus profectus nostri, et multa diligentia opus est bene proficere volenti. Quod si fortiter proponens sæpe deficit, quid faciet ille qui raro aut minus fixe aliquid proponit? Variis tamen modis contingit defertio propositi nostri. Et levis omissio exercitiorum vix sine aliquo dispendio transit. Justorum propositum in gratia potius Dei, quam in propria patientia pendet. In quo et semper confidunt quidquid arripiunt. Nam homo proponit, sed Deus disponit, nec est in homine via ejus.
3.
Si pietatis causa, aut fraternæ utilitatis proposito, quandoque consuetum omittitur exercitium, facile postea poterit recuperari. Si autem tædio animi, vel negligentia faciliter relinquitur, satis culpabile est et nocivum sentitur. Conemur quantum possumus, adhuc leviter deficiemus in multis. Semper tamen aliquid certi proponendum est, et proponenda sunt illa præcipue quæ amplius nos impediunt. Exteriora nostra et interiora pariter nobis scrutanda sunt, et ordinanda, quia utraque expediunt ad proprium profectum.
4.
Si non continue te vales colligere, saltem interdum, et ad minus semel in die, mane videlicet aut vespere. Mane propone, vespere discute mores tuos, qualis hodie fuisti in verbo, opere et cogitatione, quia in his forsan Deum sæpius offendisti ex proximum. Accinge te sicut vir fortis contra diabolicas nequitias, fræna gulam et omnem carnis inclinatinem facilius frænabis. Numquam sis ex toto otiosus, sed aut legens, aut scribens, aut orans, aut meditans, aut aliquid utilitatis pro communi laborans. Corporalia tamen exercitia discrete sunt agenda, nec omnibus æqualiter assumenda.
5.
Quæ communia non sunt, non sunt foris ostendenda, nam in secreto tutius exercentur privata. Cavendum tamen ne piger sis ad communia, et ad singularia promptior. Sed expletis integre et fideliter debitis, et injunctis, si jam ultra tempus vacat, redde te tibi, prout tua devotio desiderat. Non possunt omnes habere exercitium unum, sed aliud isti, aliud illi magis deservit, et pro temporis congruentia diversa placent exercitia, quia alia in festis, alia in feriatis magis sapiunt diebus, aliis indigemus tempore tentationis, et aliis tempore pacis et quietis. Alia, cum tristamur, libet cogitare, et alia, cum læti in Domino fuerimus.
6.
Circa principalia festa renovanda sunt bona exercitia, et Sanctorum suffragia ferventius imploranda. De festo in festum proponere debemus quasi tunc de sæculo migraturi, et ad æternum festum perventuri. Ideoque sollicite nos præparare debemus in devotis temporibus, et devotius conversari, atque omnem observantiam strictius custodire, tanquam in brevi laboris nostri præmium a Deo percepturi.
7.
Et si dilatum fuerit, credamus nos minus bene paratos, atque indignos tantæ gloriæ, quæ revelabitur in nobis tempore præfinito et studeamus nos melius ad exitum præparare. Beatus servus ait Evangelista Lucas, quem, cum venerit Dominus, invenerit vigilantem. Amen dico vobis, super omnia bona sua constituet eum.
CHAPTER XIX
Of the exercises of a religious man
1.
The life of a Christian ought to be adorned with all virtues, that he may be inwardly what he outwardly appeareth unto men. And verily it should be yet better within than without, for God is a discerner of our heart, Whom we must reverence with all our hearts wheresoever we are, and walk pure in His presence as do the angels. We ought daily to renew our vows, and to kindle our hearts to zeal, as if each day were the first day of our conversion, and to say, “Help me, O God, in my good resolutions, and in Thy holy service, and grant that this day I may make a good beginning, for hitherto I have done nothing!”
2.
According to our resolution so is the rate of our progress, and much diligence is needful for him who would make good progress. For if he who resolveth bravely oftentimes falleth short, how shall it be with him who resolveth rarely or feebly? But manifold causes bring about abandonment of our resolution, yet a trivial omission of holy exercises can hardly be made without some loss to us. The resolution of the righteous dependeth more upon the grace of God than upon their own wisdom; for in Him they always put their trust, whatsoever they take in hand. For man proposeth, but God disposeth; and the way of a man is not in himself.(1)
3.
If a holy exercise be sometimes omitted for the sake of some act of piety, or of some brotherly kindness, it can easily be taken up afterwards; but if it be neglected through distaste or slothfulness, then is it sinful, and the mischief will be felt. Strive as earnestly as we may, we shall still fall short in many things. Always should some distinct resolution be made by us; and, most of all, we must strive against those sins which most easily beset us. Both our outer and inner life should be straitly examined and ruled by us, because both have to do with our progress.
4.
If thou canst not be always examining thyself, thou canst at certain seasons, and at least twice in the day, at evening and at morning. In the morning make thy resolves, and in the evening inquire into thy life, how thou hast sped to-day in word, deed, and thought; for in these ways thou hast often perchance offended God and thy neighbour. Gird up thy lions like a man against the assaults of the devil; bridle thine appetite, and thou wilt soon be able to bridle every inclination of the flesh. Be thou never without something to do; be reading, or writing, or praying, or meditating, or doing something that is useful to the community. Bodily exercises, however, must be undertaken with discretion, nor are they to be used by all alike.
5.
The duties which are not common to all must not be done openly, but are safest carried on in secret. But take heed that thou be not careless in the common duties, and more devout in the secret; but faithfully and honestly discharge the duties and commands which lie upon thee, then afterwards, if thou hast still leisure, give thyself to thyself as thy devotion leadeth thee. All cannot have one exercise, but one suiteth better to this man and another to that. Even for the diversity of season different exercises are needed, some suit better for feasts, some for fasts. We need one kind in time of temptations and others in time of peace and quietness. Some are suitable to our times of sadness, and others when we are joyful in the Lord.
6.
When we draw near the time of the great feasts, good exercises should be renewed, and the prayers of holy men more fervently besought. We ought to make our resolutions from one Feast to another, as if each were the period of our departure from this world, and of entering into the eternal feast. So ought we to prepare ourselves earnestly at solemn seasons, and the more solemnly to live, and to keep straightest watch upon each holy observance, as though we were soon to receive the reward of our labours at the hand of God.
7.
And if this be deferred, let us believe ourselves to be as yet ill-prepared, and unworthy as yet of the glory which shall be revealed in us at the appointed season; and let us study to prepare ourselves the better for our end. Blessed is that servant, as the Evangelist Luke hath it, whom, when the Lord cometh He shall find watching. Verily I say unto you He will make him ruler over all that He hath.(2)
(1) Jeremiah x. 23. (2) Luke xii. 43, 44.
 |
| "...et tamquam Angeli in conspectu ejus mundi incedere." / "...et studeamus nos melius ad exitum præparare." |
