25.
Azon kell lennünk, hogy egész életünket jobbá tegyük
Példaképeink velünk -
változnak : gyermek
voltam - úgy gondolkodtam
én mint egy gyermek...
De mióta felnőttem:
Lábadnál ülve nézek
fel rád - csodálva bölcsességed.
Memor esto arrepti propositi, et imaginem crucifixi tibi propone. Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti.
I.
Légy éber és szorgalmas Isten szolgálatában; gyakran gondold meg, mivégre jöttél ide: miért hagytad el a világot. Ugye azért, hogy Istennek élj, és lelki emberré válj? Buzdulj tehát a jóban való haladásra, mert hamarosan megkapod fáradozásod jutalmát és akkor már nem lesz sem félelem sem fájdalom körülötted. Most egy kicsit fáradozol: és hosszú nyugodalmat, sőt örök boldogságot találsz. Ha te hűséges és serény maradsz minden tennivalódban, bizonyos, hogy Isten is hűséges és bőkezű lesz a fizetésben. Nem alhatik ki benned a remény, hogy elnyered a pálmát; de el sem bízhatod magad, hogy el ne lankadj, vagy fel ne fuvalkodjál.
II.
Egyszer valaki nagy lelki nyugtalansággal sokat hányódott félelem és remény között; egy alkalommal elöntötte a szomorúság, és a templomban egy oltár előtt leborulva imádkozott. Ezeket fontolgatta magában: Bárcsak tudnám, hogy végig megmaradok a jóban! Nyomban hallotta lelkében Isten feleletét. Vajon, ha tudnád, mitévő volnál? Tedd most, amit akkor tennél, és biztonságban leszel. Mindjárt megvigasztalódott, megerősödött, Isten akaratára bízta magát: és megszűnt a nyugtalan hánykolódás. Nem kutatott többé okvetlenkedve, hogy tudja, mi fog történni, hanem inkább azt tudakolta, mi Isten kedves és teljes akarata: minden jónak elkezdésében és véghezvitelében. Bízzál az Úrban és tedd a jót, mondja a próféta, és tiéd lesz az ígéret földje, betelsz majd annak gazdagságaival. Egy tart vissza sokakat a haladástól, önmaguk buzgó javítgatásától: az, hogy irtóznak mindentől, ami nehéz; visszariadnak a küzdelemtől. Hiszen azok gyarapodnak leginkább, mindenki másnál jobban az erényekben, akik keményebben igyekszenek megküzdeni azzal, ami a legnehezebb és leginkább kedvük ellen való. Mert ott halad jobban az ember, ott érdemel több kegyelmet, ahol önmagát jobban legyőzi és megtagadja. Nem egyformán van kinek-kinek mit legyőznie s miben önmegtagadást vállalnia. De aki szorgalmasabb az igyekezetben, az előbbre jut, még ha több vétkes indulata van is, mint más, aki szelídebb erkölcsű, de kevesebb elszántsággal törekszik az erények megvalósítására. Kivált két dolog szolgál komoly javulásunkra: hogy erőnek erejével megtartóztassuk magunkat attól, ami iránt a természetünk vétkes hajlandóságot érez, s hogy nagyon buzgón törekedjünk épp arra a jóra, aminek leginkább híjával vagyunk. Attól is gondosabban őrizkedjél, azt is győzd meg magadban, amit másokban legtöbbször hibáztatsz. Mindenhol használd fel, ami épülésedre lehet: ha jó példát látsz vagy hallasz, gerjedj föl annak követésére. Ha pedig megrovásra valót veszel észre, ügyelj, magad is ugyanazt ne tedd. Vagy ha már megtetted, minél gyorsabban igyekezz szabadulni tőle. Amint a te szemed másokon jár, téged ugyanúgy mások figyelnek. Milyen kedves és gyönyörűséges dolog, ha buzgó és istenfélő testvéreket láthatunk magunk körül: akiknek erkölcse tiszta, akik megtartják a fegyelmet. Viszont milyen szomorú és nehéz zabolátlanok között élni, akik nem valósítják, amire hivatásuk szólítja őket. Milyen veszedelem, ha valaki nem sokba veszi azt az elhatározást, amellyel hivatását vállalta, és az után veti magát, amihez semmi köze.
III.
Sose veszítsd szemed elől, amit fogadtál, és tekints mindig a Megfeszítettre. Van mit szégyellned, ha Jézus Krisztus életére nézel, hogy még mindig nem igyekeztél jobban ahhoz szabni magadat: pedig régtől fogva járod az Isten útját. Az a szerzetes, aki figyelmesen és áhítatosan elmerül az Úr életének és kínszenvedésének meggondolásában, abban mindent bőven megtalál, ami csak hasznos és szükséges, nincs szükség arra, hogy Jézuson kívül valami jobbat keressen. Ó ha szívünkbe költöznék a megfeszített Jézus: mily hamar megtanítana mindenre! A jó szerzetes mindent kedvesen vesz, és értő lélekkel fogad, amit parancsolnak neki. A hanyag és lusta szerzetes egyik felháborodásból a másikba esik, és minden felől csak kellemetlenség éri; mert nincs belső vigasztalása: külsőt meg nem kereshet. A fegyelmen kívül élő szerzetes súlyos botlás kockázatában él. Aki a kényelmesebbet és a könnyebbet keresi, mindig keservesebb úton jár, mert sem ez, sem az nem tetszik neki. Hogyan él sok más szerzetes, akik komolyan veszik a kolostori fegyelmet? Ritkán járnak ki, visszavonulva élnek, szegényesen táplálkoznak, durva ruhákba öltöznek, sokat dolgoznak, keveset beszélnek, sokáig virrasztanak, korán fölkelnek, hosszú időt szánnak imádságra, gyakran elmélkednek: magukat minden szigorú fegyelembe foglalják. Figyelj a karthauziakra, a ciszterciekre meg annyi más rend szerzeteseire, szerzetesnőire: milyen szorgalmasan fölkelnek minden éjszaka, hogy zsoltározzanak. Bizony szégyen volna, ha te ebben a szent feladatban restnek bizonyulnál, miközben annyi szerzetes Isten dicséretével ébred. Ó bárcsak semmi más tennivalónk ne volna, csak Urunkat, Istenünket dicsérhetnénk szívünk, torkunk szakadtáig. Ó, ha sohasem kellene ennünk meg innunk, vagy aludnunk, hanem mindig Istent dicsérhetnénk, és a lelkiekkel foglalkozhatnánk, akkor sokkal boldogabbak volnánk, mint most, amikor mindenféle szükségben a testnek szolgálunk. Bárcsak ne volnának ezek a szükségletek, csak a lélek szellemi éhe s jóllakása, amelyben most oly igen ritkán örvendezhetünk. Amikor az ember eljut odáig, hogy semmiféle teremtett jótól nem várja vigasztalását, akkor kezdi először igazán kedvét lelni Istenben, s akkor nyugodtan fogadja a világ bármi változását. Ha nagy jó éri, annak sem örül, ha kevés, azon sem szomorkodik, hanem teljesen és nagy bizodalommal Istenre hagyatkozik, aki őnéki mindenben mindene; aki előtt semmi el nem vész, meg nem hal, hanem minden őérte él, és intésére minden vonakodás nélkül engedelmeskedik. Tartsd szemed előtt folyton, hova tartasz, s hogy az elveszett idő nem tér vissza soha. Törekedés és szorgalom nélkül sohasem válhatsz erényes emberré. Amint lankadni kezdesz, kezdesz romlani. Ha pedig egészen áttüzesít a jóakarat, békét találsz, és munkádat is könnyebben végzed Isten kegyelme és a jónak szeretete miatt. A lelkes és szorgalmas ember kész mindenre. Nagyobb fáradság a vétkek és a gonosz indulatok ellen tusakodni, mint testi munkában verítékezni. Aki nem kerüli a kis vétkeket, lassan-lassan nagyobbakba botlik. Esténként mindig örülni fogsz, ha a napot hasznosan töltötted. Vigyázz magadra, serkentsd magadat, korholgasd magadat, s akárhogy van is mások dolga, te ne hanyagold el önmagadat. Annyi előmeneteled lesz, amennyi erőt magad formálására szánsz.
Cap. 25.
De ferventi emendatione totius vitæ.
1. Esto vigilans et diligens in Dei fervitio, et cogita frequenter ad quid venisti, et cur sæculum reliquisti. Nonne ut Deo viveres, et spiritualis fieres? Igitur ad profectum ferveas, quia mercedem laborum tuorum in brevi recipies. Nec erit tunc amplius timor aut dolor in finibus tuis. Modicum nunc laborabis, et magnam requiem, imo perpetuam lætitiam, invenies. Si tu permanseris fidelis et fervidus in agendo, Deus procul dubio erit fidelis, et locuples in retribuendo. Spem bonam retinere debes, quod ad palmam pervenies, sed securitatem capere non oportet ne torpeas, aut elatus fias.
2. Cum enim quidam anxius inter metum et spem frequenter fluctuaret, et quadam vice moerore confectus in ecclesia ante quoddam altare se in oratione prostravisset, hæc intra se resolvit dicens: O, si scirem, quod adhuc perserveratus essem; statimque audivit divinum intus responsum. Quid, si hoc scires, quid facere velles? Fac nunc quod facere velles, et bene securus eris. Moxque consolatus et confortatus divinæ se commisit voluntati, et cessavit anxia fluctuatio. Noluitque curiose se investigare, ut sciret quæ sibi essent futura, sed magis studuit inquirere quæ esset voluntas Dei beneplacens et perfecta ad omne opus inchoandum et perficiendum.
3. Spera in Domino et fac bonitatem, ait Propheta, et inhabita terram, et pasceris in divitiis ejus. Unum est quod multos a profectu et ferventi emendatione retrahit: horror difficultatis seu labor certaminis. Illi maxime præ aliis in virtutibus proficiunt, qui ea quæ sibi magis gravia et contraria sunt vincere nituntur. Nam ibi homo plus proficit, et gratiam meretur ampliorem, ubi magis se ipsum vincit, et in spiritu mortificat.
4. Sed non omnes habent æque multum ad vincendum et moriendum. Diligens autem æmulator valentior erit ad proficiendum, etiamsi plures habeat passiones, quam alius bene morigeratus, minus tamen fervens ad virtutes. Duo specialiter ad magnam emendationem juvant, videlicet subtrahere se violenter ad quod natura vitiose inclinatur, et ferventer instare pro bono, quo amplius quis indiget. Illa etiam magis studeas cavere et vincere quæ tibi in aliis frequentius displicent.
5. Ubique profectum tuum capies ut si bona exempla videas vel audias, de imitandis accendaris. Si quid autem reprehensibile confideraveris, cave ne idem facias, aut si aliquando fecisti, citius emendare te studeas. Sicut oculus tuus alios confiderat, sic iterum ab aliis notaris. Quam jucundum et dulce est videre fervidos et devotos Fratres bene morigeratos et disciiplinatos. Quam triste est et grave videre inordinate ambulantes, qui ea ad quæ vocati sunt non exercent. Quam nocivum est negligere vocationis suæ propositum, et ad non comissia sensum inclinare.
6. Memor esto arrepti propositi, et imaginem crucifixi tibi propone. Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti. Religiosus qui se intente et devote in sanctissima vita et passione Domini exercet, omnia utilia et necessaria sibi abundanter ibi inveniet. Nec opus est ut extra Jesum aliquid melius quærat. O, si Jesus crucifixus in cor nostrum veniret, quam cito et sufficienter docti essemus. Religiosus fervidus bene omnia portat et capit, quæ illi jubentur.
7. Religiosus negligens et tepidus habet tribulationem super tribulationem et ex omni parte patitur angustiam, quia interiori consolatione caret, et exteriorem quærere prohibetur. Religiosus extra disciplinam vivens gravi patet ruinæ. Qui laxiora quærit et remissiora, semper in angustiis erit, quia unum aut reliquum displicebit sibi.
8. Quomodo faciunt tam multi alii Religiosi qui satis arctati sunt sub disciplina claustrali, rare execunt, abstracte vivunt, pauperrime comedunt, grosse vestiuntur, multum laborant, parum loquuntur, diu vigilant, mature surgunt, et orationes prolongant, frequenter legunt et se in omni disciplina custodiunt. Attende Cartusienses et Benedictinos, et Cistercienses ac diversæ religionis Monachos et Moniales qualiter omni nocte ad psallendum Deo surgunt. Et ideo turpe esset, ut tu debeas in tam sancto opere dormitare et pigritare, ubi tanta multitudo Religiosorum incipit Deo jubilare.
9. O, si nihil aliud faciendum incumberet, nisi Dominum Deum nostrum tot corde et ore laudare. O, si nunquam indigeres comedere, nec bibere, nec dormire, sed semper posses Deum laudare, et solummodo spiritualibus studiis vacare, tunc multo felicior esses, quam modo carni ex qualicumque necessitate serviens. Utinam non essent istæ necessitates, sed solummodo spirituales animæ refectiones, quas heu satis raro degustamus.
10. Quando homo ad hoc pervenit, quod de nulla creatura consolationem quærit, tunc ei Deus primo perfecte sapere incipit, tunc etiam bene contentus de omni eventu rerum erit, tunc nec pro magno lætabitur, nec pro modico contristabitur, sed ponit se integre, et fiducialiter in Deo, qui est ei omnia in omnibus, cui nihil utique parit, nec moritur, sed omnia ei vivunt, et ad nutum incunctanter deserviunt.
11. Memento semper finis, et quia perditum non redit tempus, sine sollicitudine, et diligentia nunquam acquires virtutes. Si incipis tepescere, incipis male habere. Si autem dederis te ad fervorem, invenies magnam pacem, et senties leviorem laborem propter Dei gratiam et virtutis amorem. Homo fervidus et diligens ad omnia est paratus. Major labor est resistere vitiis et passionibus, quam corporalibus insudare laboribus. Qui parvos non devitat defectus, paulatim labitur ad majora. Gaudebis semper de vespere, si diem expendes fructuose. Vigila semper te ipsum et quidquid de aliis sit non negligas te ipsum. Tantum proficies, quantum tibi ipsi vim intuleris. Amen.
CHAPTER XXV
Of the zealous amendment of our whole life
1. Be thou watchful and diligent in God’s service, and bethink thee often why thou hast renounced the world. Was it not that thou mightest live to God and become a spiritual man? Be zealous, therefore, for thy spiritual profit, for thou shalt receive shortly the reward of thy labours, and neither fear nor sorrow shall come any more into thy borders. Now shalt thou labour a little, and thou shalt find great rest, yea everlasting joy. If thou shalt remain faithful and zealous in labour, doubt not that God shall be faithful and bountiful in rewarding thee. It is thy duty to have a good hope that thou wilt attain the victory, but thou must not fall into security lest thou become slothful or lifted up.
2. A certain man being in anxiety of mind, continually tossed about between hope and fear, and being on a certain day overwhelmed with grief, cast himself down in prayer before the altar in a church, and meditated within himself, saying, “Oh! if I but knew that I should still persevere,” and presently heard within him a voice from God, “And if thou didst know it, what wouldst thou do? Do now what thou wouldst do then, and thou shalt be very secure.” And straightway being comforted and strengthened, he committed himself to the will of God and the perturbation of spirit ceased, neither had he a mind any more to search curiously to know what should befall him hereafter, but studied rather to inquire what was the good and acceptable will of God, for the beginning and perfecting of every good work.
3. Hope in the Lord and be doing good, saith the Prophet; dwell in the land and thou shalt be fed(1) with its riches. One thing there is which holdeth back many from progress and fervent amendment, even the dread of difficulty, or the labour of the conflict. Nevertheless they advance above all others in virtue who strive manfully to conquer those things which are most grievous and contrary to them, for there a man profiteth most and meriteth greater grace where he most overcometh himself and mortifieth himself in spirit.
4. But all men have not the same passions to conquer and to mortify, yet he who is diligent shall attain more profit, although he have stronger passions, than another who is more temperate of disposition, but is withal less fervent in the pursuit of virtue. Two things specially avail unto improvement in holiness, namely firmness to withdraw ourselves from the sin to which by nature we are most inclined, and earnest zeal for that good in which we are most lacking. And strive also very earnestly to guard against and subdue those faults which displease thee most frequently in others.
5. Gather some profit to thy soul wherever thou art, and wherever thou seest or hearest good examples, stir thyself to follow them, but where thou seest anything which is blameworthy, take heed that thou do not the same; or if at any time thou hast done it, strive quickly to amend thyself. As thine eye observeth others, so again are the eyes of others upon thee. How sweet and pleasant is it to see zealous and godly brethren temperate and of good discipline; and how sad is it and grievous to see them walking disorderly, not practising the duties to which they are called. How hurtful a thing it is to neglect the purpose of their calling, and turn their inclinations to things which are none of their business.
6. Be mindful of the duties which thou hast undertaken, and set always before thee the remembrance of the Crucified. Truly oughtest thou to be ashamed as thou lookest upon the life of Jesus Christ, because thou hast not yet endeavoured to conform thyself more unto Him, though thou hast been a long time in the way of God. A religious man who exercises himself seriously and devoutly in the most holy life and passion of our Lord shall find there abundantly all things that are profitable and necessary for him, neither is there need that he shall seek anything better beyond Jesus. Oh! if Jesus crucified would come into our hearts, how quickly, and completely should we have learned all that we need to know!
7. He who is earnest receiveth and beareth well all things that are laid upon him. He who is careless and lukewarm hath trouble upon trouble, and suffereth anguish upon every side, because he is without inward consolation, and is forbidden to seek that which is outward. He who is living without discipline is exposed to grievous ruin. He who seeketh easier and lighter discipline shall always be in distress, because one thing or another will give him displeasure.
8. O! if no other duty lay upon us but to praise the Lord our God with our whole heart and voice! Oh! if thou never hadst need to eat or drink, or sleep, but wert always able to praise God, and to give thyself to spiritual exercises alone; then shouldst thou be far happier than now, when for so many necessities thou must serve the flesh. O! that these necessities were not, but only the spiritual refreshments of the soul, which alas we taste too seldom.
9. When a man hath come to this, that he seeketh comfort from no created thing, then doth he perfectly begin to enjoy God, then also will he be well contented with whatsoever shall happen unto him. Then will he neither rejoice for much nor be sorrowful for little, but he committeth himself altogether and with full trust unto God, who is all in all to him, to whom nothing perisheth nor dieth, but all things live to Him and obey His every word without delay.
10. Remember always thine end, and how the time which is lost returneth not. Without care and diligence thou shalt never get virtue. If thou beginnest to grow cold, it shall begin to go ill with thee, but if thou givest thyself unto zeal thou shalt find much peace, and shalt find thy labour the lighter because of the grace of God and the love of virtue. A zealous and diligent man is ready for all things. It is greater labour to resist sins and passions than to toil in bodily labours. He who shunneth not small faults falleth little by little into greater. At eventide thou shalt always be glad if thou spend the day profitably. Watch over thyself, stir thyself up, admonish thyself, and howsoever it be with others, neglect not thyself. The more violence thou dost unto thyself, the more thou shall profit. Amen.
(1) Psalm xxxvii. 3.
 |
| Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti. |
