Imitatio Christi I./24. ~ "In omnibus rebus respice finem,..." / "...es postea regnare cum Christo." / "Bonum tamen est ut, si necdum amor a malo te revocat, saltem timor gehenæ te coerceat."

 24. 

Az ítélet és a bűnök büntetése 

 

 

Igaz embernek ( δίκαιος άνθρωπος ) útja 

könnyű: a Végre 

figyel. ...az a bölcs aki 

tud megvetettként

élni.

- Itt próbáld meg először, mit bírsz majd odaát. - 

Krisztussal uralkodni.

...es postea regnare cum Christo. 

A szeretet tartson vissza rossztól..., ne érjen a második halál!  

Bonum tamen est ut, si necdum amor a malo te revocat, saltem timor gehenæ te coerceat. 

 

 

I. 

Minden ügyben a végre figyelj: hogyan állsz majd meg szigorú bírád előtt, aki előtt semmi sem titok, akit ajándék meg nem veszteget, mentegetőzés nem enyhít, hanem igazság szerint ítél. Ó nyomorult és ostoba bűnös, mit felelsz majd Istennek, aki minden bűnödet ismeri, hiszen sokszor a haragvó embernek tekintetétől is rettegsz. Miért nem készülsz az ítélet napjára, amikor majd senki más mögé nem bújhat, védelmet másnál nem kereshet, hanem ki-ki magának elegendő terhe lesz? Most hasznos a fáradságod, elfogadásra talál a könnyed, meghallgatásra a jajveszékelésed: elégtételre és lelked tisztogatására alkalmas a kesergésed. Nagy és üdvösséges tisztulása van a szenvedő embernek, ha úgy állja a rajta esett jogtalanságokat, hogy inkább a másik bűnén bánkódik, mint a maga sérelmén; ha örömest imádkozik azokért, akik ellene fordulnak: és vétküket szívből megbocsátja; ha maga nem késik bocsánatot kérni másoktól; ha könnyebben könyörül, mint haragszik; ha önmagán gyakran erőt vesz: és azon van, hogy testét teljesen lelkének vesse alá. Jobb most bűneinket letisztogatni, hibáinkat lenyesni, mint a tisztító helyre hagyni a tőlük való szabadulást. Magunkat csapjuk be, ha testünket rendetlen szeretettel szeretjük. Mi mást emészt el az a tűz, mint a bűneidet? Minél engedékenyebb vagy most önmagaddal szemben, tested kívánságait követve, annyival keményebben lakolsz majd, annál több égetni valót gyűjtesz.

 II. 

Ki miben vétett, abban fog keservesebben bűnhődni. Ott a resteket égő ösztökékkel döfködik, a torkosokat iszonyú éhséggel, szomjúsággal kínozzák. A paráznákat és a testi élvezetek kergetőit izzó szurokkal és büdös kénnel öntözik, az irigyek, mint veszett kutyák, vonítanak a fájdalomtól. Nem lesz semmi vétek, amelyre ne sújtana sajátos büntetés. Ott a gőgösök szégyennel telnek el, a fösvényeket szánalmas szegénység szorongatja. Az ott való kínban nehezebb lesz egyetlen óra, mint itt száz esztendő a legkeményebb vezeklésben. Ott semmi nyugalmuk, semmi vigasztalásuk nem lesz a bűnhődőknek, itt mégis néha szünete van a fáradozásnak, és enyhülést találunk barátaink vigasztalásában. Most légy hát gondos, magaddal törődő, most bánd bűneidet, hogy az ítélet napján biztonságban lehess a szentek között. Mert akkor az igazak nagy bátorságban állnak azokkal szemben, akik sanyargatták és elnyomták őket. Akkor ítélni fog, aki most alázatosan az emberek ítélete alá veti magát. Akkor nagy biztonságban lesz a szegény s az alázatos: rettegve retteg a kevély. Akkor kiderül majd, hogy az volt bölcs e világon, aki Krisztusért megtanult oktalan és megvetett emberként élni. Akkor kedves lesz minden türelemmel viselt zaklattatás, és minden gonoszság befogja száját. Akkor örvend minden Istennel törődő ember, és kesereg minden istentelen. Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig gyönyörökkel lakott jól. Akkor fényessé változik a kopott köntös: és elsötétül a finom öltözet. Akkor több dicséretet kap a szegényes hajlék, mint az aranyos palota. Akkor hasznosabb lesz az állhatatos béketűrés, mint a világnak minden hatalma. Akkor jobban felmagasztosul az őszinte engedelmesség, mint minden világias ravaszkodás. Akkor több örömet szerez a tiszta lelkiismeret, mint a tudós bölcselkedés. Akkor a gazdagság megvetése többet nyom a latba, mint a földön lakók minden vagyona. Akkor nagyobb vigasztalást jelent az áhítatos ima, mint a gazdag lakoma. Akkor nagyobb öröm lesz, hogy megtartottad a szilenciumot, mint hogy sokat szaporítottad a szót. Akkor többet érnek a szent cselekedetek, mint a sok szép beszéd. Akkor több tetszésre talál a kemény élet és a szigorú vezeklés, mint minden evilági gyönyörűség. Tudj most egy keveset szenvedni, hogy akkor a nagyobbaktól szabadulhass. Itt próbáld meg először, mit bírsz majd odaát. Ha most olyan keveset tudsz elviselni, hogyan viselnéd az örökkétartó kínokat? Ha most csekélyke szenvedésben elveszted türelmedet, mire visz a kárhozat tüze? Lám, valóban nem lehet részed kétféle örömben: hogy evilágon is gyönyörűségben élj, és aztán Krisztussal is uralkodjál. Ha mindmáig szakadatlanul nagy megbecsülésben és élvezetek közt éltél volna, mi hasznod volna belőle, ha ezennyomban meg kellene halnod? Minden hiábavalóság tehát, csak az nem, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk. Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem büntetéstől, sem ítélettől, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes szeretet biztos utat nyit Istenhez. Aki pedig még örömét leli a bűnben, az, nem csoda, ha fél a haláltól meg az ítélettől. Egyébként is jó, hogy ha már a szeretet nem tart vissza a rossztól, legalább a kárhozattól való félelem kordában tartson. Aki aztán Isten félelmét nem ismeri, sokáig nem maradhat meg a jóban: hanem előbb-utóbb a sátán hálójába kerül. 

Cap. 24. De judicio et poenis peccatorum.

1. In omnibus rebus respice finem, et qualiter ante districtum judicem stabis, cui nihil est occultum, qui muneribus non placatur, nec escusationes recipit, sed quod justum est, judicabit. O miserrime et insipiens, quid respondebis Deo, omniamala tua scienti, qui interdum times vultum hominis irati? Ut quid non prævides tibi in judicii die? Quando nemo poterit per alium excusari vel defendi, sed unusquisque sufficiens onus suum portabit sisi ipsi. Nunc labor tuus est fructuosus, fletus acceptabilies, gemitus exaudibilis, dolor satisfactorius et purgativus.

2. Habet magnum et salubre purgatorium homo patiens, qui suscipiens injurias, plus dolet de alterius malitia, quam de sua injuria, qui pro contrariantibus sibi libenter orat, et ex corde culpas indulget; qui veniam ab aliis petere non retardat, qui facilius miseretur quam irascitur, qui sibi ipsi violentiam frequenter facit, et carnem suam omnino spiritui subjugare conatur. Melius est modo purgare peccata, et vitia resecare, quam in futuro purganda reservare. Vere nos ipsos decipimus per inordinatum amorem, quem ad carnem habemus.

3. Quid aliud ille ignis devorat, nisi peccata tua? Quanto amplius nunc tibi ipsi parcis, et carnem sequeris, postea lues tanto durius, et majorem materiam comburendi reservas. In quibus homo peccavit, in illis gravius punietur. Ibi acidiosi ardentibus stimulis purgentur, et gulosi ingenti fame ac siti cruciabuntur. Ibi luxuriosi et voluptatum amatores ardenti pice et foetido sulphure perfundentur. Et sicut furiosi canes, præ dolore invidiosi ululabunt.

4. Nullum vitium erit, quod suum proprium cruciatum non habeat. Ibi superbi omni confusione replebuntur, et avari miserrima egestate arctabuntur. Ibi erit una hora gravior in poena, quam hic centum anni in amarissima poenitentia. Ibi nulla requies, nulla consolatio damnatis. Hic tamen interdum cessatur a laboribus atque amicorum fruitur solatiis. Esto modo sollicitus, et dolens pro peccatis tuis, ut in die judicii sis securus propetenus cum beatis. Tunc enim justi stabunt in magna constantia adversus eos, qui se angustiaverunt et depresserunt. Tunc stabit ad judicandum qui modo se subjicit humiliter judiciis hominum. Tunc magnam fiduciam pauper et humlis habebit, et pavebit undique superbus.

5. Tunc videbitur sapiens in hoc mundo fuisse, qui pro Christo didicit stultus esse et despectus. Tunc placebit omnis tribulatio patienter perpessa et omnis iniquitas oppilabit os suum. Tunc gaudebit omnis devotus et merebit omnis religiosus. Tunc plus exultabit caro afflicta, quam si semper in deliciis fuisset nutrita. Tunc splendebit habitus vilis, et obtenebrescet vestis subtilis. Tunc plus laudabitur pauperculum domicilium, quam deauratum palatium. Tunc plus juvabit constans pacientia, quam omnis mundi potentia. Tunc amplius exaltabitur simplex obedientia, quam omnis sæcularis astutia.

6. Tunc plus lætificabit pura et simplex conscientia et bona quam docta philosophia. Tunc plus ponderabit contemptus divitiarum, quam totus thesaurus terrigenarum. Tunc magis consolaberis super devota oratione, quam super delicata comestione. Tunc potius gaudebis de fervato silentio, quam de longa fabulatione. Tunc plus valebunt sancta sancta opera, quam multa pulchra verba. Tunc plus valebit stricta vita et ardus poenitntia, quam omnis delectatio terrena. Disce nunc in modico pati, ut tunc a gravioribus valeas liberari. Hic primo proba quid possis pati postea. Si nunc tam parum non vales sustinere, quomodo poteris æterna tormenta sufferre? Si modo modica passio te tam impatientem efficit, tunc gehenna quid facietur? Ecce vere non potes modo duo gaudia habere, delectari hic in mundo, es postea regnare cum Christo.

7. Si usque in hodiernum diem semper in honoribus et voluptatibus vixisses, quid totum tibi profuisset, si jam in instanti mori contingeret? Omnia ergo vanitas, præter amare Deum, et illi foli servire. Qui enim Deum ex toto corde amat, nec mortem, nec supplicium, nec judcium, nec infernum metuit, quia perfectus amor securum ad Deum accessum facit. Quem adhuc peccare delectat, non mirum, si mortem, judicium timeat. Bonum tamen est ut, si necdum amor a malo te revocat, saltem timor gehenæ te coerceat. Qui vero timorem Dei postponit, diu stare in bono non valebit, sed diaboli laqueos citius incurret.

CHAPTER XXIV

Of the judgment and punishment of the wicked

1. In all that thou doest, remember the end, and how thou wilt stand before a strict judge, from whom nothing is hid, who is not bribed with gifts, nor accepteth excuses, but will judge righteous judgment. O most miserable and foolish sinner, who art sometimes in fear of the countenance of an angry man, what wilt thou answer to God, who knoweth all thy misdeeds? Why dost thou not provide for thyself against the day of judgment, when no man shall be able to be excused or defended by means of another, but each one shall bear his burden himself alone? Now doth thy labour bring forth fruit, now is thy weeping acceptable, thy groaning heard, thy sorrow well pleasing to God, and cleansing to thy soul.

2. Even here on earth the patient man findeth great occasion of purifying his soul. When suffering injuries he grieveth more for the other’s malice than for his own wrong; when he prayeth heartily for those that despitefully use him, and forgiveth them from his heart; when he is not slow to ask pardon from others; when he is swifter to pity than to anger; when he frequently denieth himself and striveth altogether to subdue the flesh to the spirit. Better is it now to purify the soul from sin, than to cling to sins from which we must be purged hereafter. Truly we deceive ourselves by the inordinate love which we bear towards the flesh.

3. What is it which that fire shall devour, save thy sins? The more thou sparest thyself and followest the flesh, the more heavy shall thy punishment be, and the more fuel art thou heaping up for the burning. For wherein a man hath sinned, therein shall he be the more heavily punished. There shall the slothful be pricked forward with burning goads, and the gluttons be tormented with intolerable hunger and thirst. There shall the luxurious and the lovers of pleasure be plunged into burning pitch and stinking brimstone, and the envious shall howl like mad dogs for very grief.

4. No sin will there be which shall not be visited with its own proper punishment. The proud shall be filled with utter confusion, and the covetous shall be pinched with miserable poverty. An hour’s pain there shall be more grievous than a hundred years here of the bitterest penitence. No quiet shall be there, no comfort for the lost, though here sometimes there is respite from pain, and enjoyment of the solace of friends. Be thou anxious now and sorrowful for thy sins, that in the day of judgment thou mayest have boldness with the blessed. For then shall the righteous man stand in great boldness before the face of such as have afflicted him and made no account of his labours.(1) Then shall he stand up to judge, he who now submitteth himself in humility to the judgments of men. Then shall the poor and humble man have great confidence, while the proud is taken with fear on every side.

5. Then shall it be seen that he was the wise man in this world who learned to be a fool and despised for Christ. Then shall all tribulation patiently borne delight us, while the mouth of the ungodly shall be stopped. Then shall every godly man rejoice, and every profane man shall mourn. Then the afflicted flesh shall more rejoice than if it had been alway nourished in delights. Then the humble garment shall put on beauty, and the precious robe shall hide itself as vile. Then the little poor cottage shall be more commended than the gilded palace. Then enduring patience shall have more might than all the power of the world. Then simple obedience shall be more highly exalted than all worldly wisdom.

6. Then a pure and good conscience shall more rejoice than learned philosophy. Then contempt of riches shall have more weight than all the treasure of the children of this world. Then shalt thou find more comfort in having prayed devoutly than in having fared sumptuously. Then thou wilt rather rejoice in having kept silence than in having made long speech. Then holy deeds shall be far stronger than many fine words. Then a strict life and sincere penitence shall bring deeper pleasure than all earthly delight. Learn now to suffer a little, that then thou mayest be enabled to escape heavier sufferings. Prove first here, what thou art able to endure hereafter. If now thou art able to bear so little, how wilt thou be able to endure eternal torments? If now a little suffering maketh thee so impatient, what shall hell-fire do then? Behold of a surety thou art not able to have two Paradises, to take thy fill or delight here in this world, and to reign with Christ hereafter.

7. If even unto this day thou hadst ever lived in honours and pleasures, what would the whole profit thee if now death came to thee in an instant? All therefore is vanity, save to love God and to serve Him only. For he who loveth God with all his heart feareth not death, nor punishment, nor judgment, nor hell, because perfect love giveth sure access to God. But he who still delighteth in sin, no marvel if he is afraid of death and judgment. Nevertheless it is a good thing, if love as yet cannot restrain thee from evil, that at least the fear of hell should hold thee back. But he who putteth aside the fear of God cannot long continue in good, but shall quickly fall into the snares of the devil.

(1) Wisd. v. 1.

"...es postea regnare cum Christo."