"Átjárja őt a fény." XIV. ~ "Nem talállak."

 "Ki így imádkozik, nem látogatja angyal."

 

 

"A szürke lomb alatt ment fölfelé
az olajtájjal egyszürkére válva,
s csupapor homlokát befekteté
mélyen a forró két tenyér porába.

Minden, s ez is. És ezzel véget ért.
Mondd menjek, míg vakság terjed szememben,
s miért akarod mondatnom, miért,
hogy vagy, mikor nem talállak magam sem.

Nem talállak. Magamban, itt vagy ott,
másban, sehol se már. E kő is halott.
Nem talállak már. Egyedül vagyok.

De a minden szomoruságot érzem,
melyet általad enyhíteni véltem,
pedig nem vagy. Ó, név nélküli szégyen...

Később úgy mondták: angyal jött az éjben.

Miért angyal? Jött csak az éjszaka
a fák között egykedvűen lapozván.
Álmában rezzent némelyik tanítvány.
Miért angyal? Jaj, jött az éjszaka.

Az éjszaka megjött s nem volt szokatlan,
ilyen éj száz is eltelik.
Alvó kutyák és kövek szerteszórtan -
csak úgy volt, amilyen éjszaka sok van
s mind csüggedten vár másnap reggelig.

Ki így imádkozik, nem látogatja
angyal, az éj nem őt segíti föl:
a magavesztőt minden hullni hagyja,
ilyen fiút vet prédául az apja
és nem fogad be semmi anyaöl." ( Rainer Maria Rilke, A szürke lomb alatt ment fölfelé, fordította: Vas István )

 

 "Er ging hinauf unter dem grauen Laub
ganz grau und aufgelöst im Ölgelände
und legte seine Stirne voller Staub
tief in das Staubigsein der heißen Hände.

Nach allem dies. Und dieses war der Schluß.
Jetzt soll ich gehen, während ich erblinde,
und warum willst Du, daß ich sagen muß
Du seist, wenn ich Dich selber nicht mehr finde.

Ich finde Dich nicht mehr. Nicht in mir, nein.
Nicht in den andern. Nicht in diesem Stein.
Ich finde Dich nicht mehr. Ich bin allein.

Ich bin allein mit aller Menschen Gram,
den ich durch Dich zu lindern unternahm,
der Du nicht bist. O namenlose Scham...

Später erzählte man: ein Engel kam -.

Warum ein Engel? Ach es kam die Nacht
und blätterte gleichgültig in den Bäumen.
Die Jünger rührten sich in ihren Träumen.
Warum ein Engel? Ach es kam die Nacht.

Die Nacht, die kam, war keine ungemeine;
so gehen hunderte vorbei.
Da schlafen Hunde und da liegen Steine.
Ach eine traurige, ach irgendeine,
die wartet, bis es wieder Morgen sei.

Denn Engel kommen nicht zu solchen Betern,
und Nächte werden nicht um solche groß.
Die Sich-Verlierenden läßt alles los,
und sie sind preisgegeben von den Vätern
und ausgeschlossen aus der Mütter Schooß."

 

 

"Minden, s ez is. És ezzel véget ért."