20.
A magány és a hallgatás kedvelése
Látom..., gyenge vagy: Menj Le
a Sivatagba -
az lesz Kinn lelki utad
( Magányos volt-e? -
én emberek közt mindig. )
végén a záró vizsga.
I.
Keress alkalmas időt arra, hogy önmagaddal foglalkozzál, és Isten jótéteményeit újra meg
újra végiggondoljad.
Hagyd azt, ami csak a kíváncsiság fölcsigázására való, azt fontolgasd, ami nemcsak elfoglal,
hanem arra indít, hogy magadba szállj.
Ha megtartóztatnád magad a fölösleges beszédtől, a fölösleges ide-oda mászkálástól, a
sokféle újság és morgolódás meghallgatásától; volna elegendő és alkalmas időd arra,
hogy belemélyedj a hasznos elmélkedésekbe.
A legnagyobb szentek, amikor csak lehetett, nem vegyültek az emberek közé, és jobb
szerettek a rejtekben Istennek szolgálni.
Valaki azt mondta: Ahányszor csak emberek között voltam, emberségemben megrövidültem.
Ezt többször tapasztaljuk, ha sokat nyájaskodunk.
Könnyebb egy szót sem szólni, mint a szólásban mértéket tartani.
Könnyebb otthon veszteg maradni, mint odakint annak rendje és módja szerint vigyázni
magunkra.
Aki tehát azon van, hogy belső, lelki értékekre szert tegyen, kell, hogy Jézussal együtt
elvonuljon a sokaságtól.
II.
Gondolkodsz: beszélj!
Szólnál: írd le azt!
Verselj
ha írni szépen
szeretnél -
parancsolnál úgy
engedelmeskedj előbb!
Csak az léphet bátran az emberek elé, aki szívesen rejtőzködik. Csak az szólhat bátran, aki szívesen hallgat. Csak az vezethet bátran, aki szívesen vállalja az alárendelt szerepét. Csak az örvendezhet bátran, akinek jó a lelkiismerete.
S a szentek bátorságát mindig átjárta az istenfélelem; attól, hogy nagyszerű erények s
kegyelem ékesítették őket, nem lankadt igyekezetük, nem kisebbedett alázatosságuk.
A gonoszok bátorsága pedig a gőgből és a kevélységből fakad, és végül önáltatássá változik.
Soha ebben az életben ne remélj magadnak teljes biztonságot, még akkor se, ha jó
szerzetesnek, szent életű remetének látszol.
Akiket jobbnak tartanak az emberek, azok gyakran veszedelembe sodródnak, mert
elbizakodnak.
Azért sokkal hasznosabb, ha nem kerüli el őket minden kísértés, hanem gyakran támadásban
van részük, hogy elbizakodva kevélységre ne vetemedjenek, s külső vigasztalások után ne
nézzenek.
III.
Clausura ez:
- cellád keves barátod
és őrződ is lesz.
Ó, milyen tiszta lehetne a lelkiismerete annak, aki sohasem hajszolna mulandó örömet,
sohasem törődnék evilággal.
Ó milyen nagy békében és nyugalomban élne, aki minden hiábavaló gondot félretenne, és
csak az üdvösséget illető, isteni dolgokra gondolna, minden reményét Istenbe vetné.
Senki sem méltó a mennyei vigasztalásokra, csak az, aki szorgalmasan gyakorolja magát a
szent összeszedettségben.
Ha azt akarod, hogy egészen összeszedhesd magad, vonulj vissza hálófülkédbe, zárd ki a
világ zaját, amint írva van, nyugvóhelyeteken szálljatok magatokba.
A cellában megtalálod azt, amit odakint gyakran elveszítesz.
Ha sokat tartózkodol benne, megkedveled a cellát, ha rosszul őrzöd, megutálod.
Ha szerzeteséleted kezdetén jól belakod, és hűséges őrének bizonyulsz, később kedves
barátod és nagy vigasztalásod lesz.
A csöndességben és a nyugalomban halad előre az istenfélő lélek, ott tanulja meg mindazt,
ami az írásokban rejtőzik: ott akad rá a könnyek patakjára, amelyben éjszakánként
megmosdik és megtisztul; hogy teremtőjével mind bizalmasabb kapcsolatba kerüljön:
ahogy egyre jobban elszakad a világi zenebonától.
Aki tehát elszakad ismerőseitől és barátaitól, ahhoz közelebb lép Isten és az ő szent angyalai.
IV.
Mit nyersz ha eladod tiéd,
hogy lásd a másét....
Ha nem mégy sehova..., a
világ jön hozzád.
Te vagy a tengely..., a föld
és ég közé feszítve.
Elég és egész
lesz így..., mond: boldog vagyok
- s leszel.
Isten...
Jobb, ha rejtekben vagyunk, és a magunk dolgával törődünk, mint ha magunkról
megfeledkezve akár csodajeleket művelünk.
Dicséretére válik a szerzetesfélének, ha ritkán megy a városba, ha nem szeret emberek előtt
mutatkozni, közöttük forgolódni.
Minek akarod látni azt, amit bírnod tilos?
Elmúlik a világ és minden kívánsága.
Érzéki kíváncsiságod arra biztat, hogy járj, kelj mindenfelé; de mikor vége a kimenődnek, mit
hozol haza: nyomott lelkiismeretet és megosztott szívet.
Vígan indulsz kifelé, és gyakran szomorúan térsz haza: a jókedvű éjszakázásra keserves
reggel következik.
Így minden testi öröm hízelegve lopja közeledbe magát, de végül megmar és vesztedet
okozza.
Mit láthatsz másutt, amit itt ne láthatnál?
Előtted az ég, föld és minden elemek: nem ezekből van-e minden?
Mit láthatsz másutt, ami sokáig megmarad a nap alatt?
Azt hiszed talán, hogy egyszer eljutsz az elég-hez?
Azt el nem éred soha!
Ha minden szemed előtt volna is, ami most van, mind, mind hiába látnád.
Emeld föl szemedet a magasságos Istenre: és imádkozzál bűneidért, hanyagságodért.
Hagyd a hiábavalóságokat azoknak, akik ilyesmi után törik magukat, te pedig arra figyelj,
amit Isten parancsol neked.
Zárd magadra az ajtót, hívd magadhoz Jézust, akit szeretve szeretsz.
Maradj vele celládban: mert máshol nem találhatsz akkora békességet.
Ha nem mennél ki, és nem nyitnád meg füledet a világban folyó haszontalan beszédre, az
áldott békében jobban elmerülhetnél.
Mihelyt új hírek hallásában keresed örömöd, föltétlenül megzavarodik szíved nyugalma.
Cap. 20.
De amore solitudinis et silentii.
1.
Quære aptum tempus vacandi tibi, de beneficiis Dei frequenter cogita. Relinque curiosa, tales potius perlege materias, quæ compunctionem magis præstent quam occupationem. Si te subtraxeris a superfluis locutionibus et curiosis circuitionibus nec non a novitatibus et remoribus audiendis, invenies tempus sufficiens et aptum bonis meditationibus insistendis. Maximi Sanctorum humana consortia ubi poterant vitabant et Deo in secreto vivere eligebant.
2.
Dixit quidam: Quoties inter homines fui, minor homo redii. Hoc sæpius experimur, quando diu confabulamur. Facilius est enim tacere quam in verbo non excedere. Facilius est domi latere quam foris se posse sufficienter custodire. Qui igitur intendit ad interiora et spiritualia pervenire, oportet eum cum Jesu a turba declinare. Nemo secure apparet nisi qui libenter latet. Nemo secure præcipit nisi qui obedire didicit. Nemo secure gaudet nisi qui testimonium bonæ conscienitæ habet.
3.
Semper tamen Sanctorum securitas plena timoris Dei extitit. Nec eo minus solliciti et humiles in se fuerunt, quia magnis virtutibus et gratia emicuerunt. Pravorum autem securitas ex superbia et præsumptione oritur et in fine in desperationem sui vertitur. Nunquam promittas tibi securitatem in hac vita, quamvis bonus videaris Coenobita, aut bonus Eremita.
4.
Sæpe meliores in existimatione hominum magis periclitati sunt propter nimiam suam confidentiam. Unde multum utilius est, ut non penitus tentationibus careant, sed sæpius impugnentur ne nimium securi sint, ne forte in superbiam eleventur, ne etiam ad exteriores consolationes licentius declinent. O, qui nunquam transitoriam lætitiam quæreret, qui nunquam cum mundo se occuparet, quam bonam conscientiam servaret. O, qui omnem vanam sollicitudinem amputaret, et duntaxat salutaria ac divina cogitaret, et totam spem suam in Domino constitueret, quam magnam pacem et quietem possideret.
5.
Nemo dignus est cælesti consolatione, nisi diligenter se exercuerit in sancta compunctione. Si vis corde tenus compungi, intra cubiculum tuum, et exclude tumultus mundi. Sicut scriptum est, In cubilibus vestris compungimini. In cella invenies, quod de foris sæpius amittes. Cella continuata dulcescit et male custodita tædium generat. Si in principio conversationis tuæ bene eam incolueris, et custodieris, erit postea tibi amica dilecta, et gratissimum solatium.
6.
In silentio et quiete proficit anima devota, et discit abscondita Scripturarum. Ibi invenit fluenta lacrymarum, quibus singulis noctibus se lavet et mundet, ut Conditori suo tanto familiarior fiat, quanto longius ab omni sæculari tumultu degit. Qui ergo se substrahit a notis et amicis, approximabit illi Deus cum Angelis sanctis. Melius est latere et sui curam agere, quam se neglecto signa facere. Laudabile est homini religioso raro foras ire, fugere videri et nolle homines videre.
7.
Quid vis videre, quod non licet habere? Transit mundus, et concupiscentia ejus. Trahunt desideria sensualitatis ad spatiandum. Sed cum hora transierit, quid nisi gravitatem conscientiæ, et cordis dispersionem portat? Lætus exitus tristem sæpe reditum parit et læta vigilia serotina triste mane facit. Sic omne carnale gaudium blande intrat, sed in fine mordet et perimit.
8.
Quid potes videre alicubi, quod die potest sub solem permanere. Credis te forsitan satiari, sed non poteris pertingere. Si cuncta videres præsentia, quid esset, nisi visio vana? Leva oculos tuos ad Deum in excelsis, et ora pro peccatis tuis, et negligentiis. Dimitte vana vanis, tu autem intende illis, quæ tibi præcepit Deus. Claude super te ostium tuum, et voca ad te Jesum dilectum tuum. Mane cum eo in cella, quia non invenies alibi tantam pacem. Si non exisses nec quidquam de rumoribus audisses, melius in bona pace permansisses. Ex quo nova delectaris aliquando audire, oportet te exinde turbationem cordis tolerare.
CHAPTER XX
Of the love of solitude and silence
1.
Seek a suitable time for thy meditation, and think frequently of the mercies of God to thee. Leave curious questions. Study such matters as bring thee sorrow for sin rather than amusement. If thou withdraw thyself from trifling conversation and idle goings about, as well as from novelties and gossip, thou shalt find thy time sufficient and apt for good meditation. The greatest saints used to avoid as far as they could the company of men, and chose to live in secret with God.
2.
One hath said, “As oft as I have gone among men, so oft have I returned less a man.” This is what we often experience when we have been long time in conversation. For it is easier to be altogether silent than it is not to exceed in word. It is easier to remain hidden at home than to keep sufficient guard upon thyself out of doors. He, therefore, that seeketh to reach that which is hidden and spiritual, must go with Jesus “apart from the multitude.” No man safely goeth abroad who loveth not to rest at home. No man safely talketh but he who loveth to hold his peace. No man safely ruleth but he who loveth to be subject. No man safely commandeth but he who loveth to obey.
3.
No man safely rejoiceth but he who hath the testimony of a good conscience within himself. The boldness of the Saints was always full of the fear of God. Nor were they the less earnest and humble in themselves, because they shone forth with great virtues and grace. But the boldness of wicked men springeth from pride and presumption, and at the last turneth to their own confusion. Never promise thyself security in this life, howsoever good a monk or devout a solitary thou seemest.
4.
Often those who stand highest in the esteem of men, fall the more grievously because of their over great confidence. Wherefore it is very profitable unto many that they should not be without inward temptation, but should be frequently assaulted, lest they be over confident, lest they be indeed lifted up into pride, or else lean too freely upon the consolations of the world. O how good a conscience should that man keep, who never sought a joy that passeth away, who never became entangled with the world! O how great peace and quiet should he possess, who would cast off all vain care, and think only of healthful and divine things, and build his whole hope upon God!
5.
No man is worthy of heavenly consolation but he who hath diligently exercised himself in holy compunction. If thou wilt feel compunction within thy heart, enter into thy chamber and shut out the tumults of the world, as it is written, Commune with your own heart in your own chamber and be still.(1) In retirement thou shalt find what often thou wilt lose abroad. Retirement, if thou continue therein, groweth sweet, but if thou keep not in it, begetteth weariness. If in the beginning of thy conversation thou dwell in it and keep it well, it shall afterwards be to thee a dear friend, and a most pleasant solace.
6.
In silence and quiet the devout soul goeth forward and learneth the hidden things of the Scriptures. Therein findeth she a fountain of tears, wherein to wash and cleanse herself each night, that she may grow the more dear to her Maker as she dwelleth the further from all worldly distraction. To him who withdraweth himself from his acquaintance and friends God with his holy angels will draw nigh. It is better to be unknown and take heed to oneself than to neglect oneself and work wonders. It is praiseworthy for a religious man to go seldom abroad, to fly from being seen, to have no desire to see men.
7.
Why wouldest thou see what thou mayest not have? The world passeth away and the lust thereof. The desires of sensuality draw thee abroad, but when an hour is past, what dost thou bring home, but a weight upon thy conscience and distraction of heart? A merry going forth bringeth often a sorrowful return, and a merry evening maketh a sad morning? So doth all carnal joy begin pleasantly, but in the end it gnaweth away and destroyeth. What canst thou see abroad which thou seest not at home? Behold the heaven and the earth and the elements, for out of these are all things made.
8.
What canst thou see anywhere which can continue long under the sun? Thou believest perchance that thou shalt be satisfied, but thou wilt never be able to attain unto this. If thou shouldest see all things before thee at once, what would it be but a vain vision? Lift up thine eyes to God on high, and pray that thy sins and negligences may be forgiven. Leave vain things to vain men, and mind thou the things which God hath commanded thee. Shut thy door upon thee, and call unto thyself Jesus thy beloved. Remain with Him in thy chamber, for thou shalt not elsewhere find so great peace. If thou hadst not gone forth nor listened to vain talk, thou hadst better kept thyself in good peace. But because it sometimes delighteth thee to hear new things, thou must therefore suffer trouble of heart.
(1) Psalm iv. 4.
 |
| Qui igitur intendit ad interiora et spiritualia pervenire, oportet eum cum Jesu a turba declinare. |