Ne feledkezzék meg e pillanatról...

 az íj húrja most járta át szívét." 

 

"- Az első lövés - szólt - nem volt semmi különös, mint ön mondaná, hiszen a céltáblát évtizedek óta oly jól ismerem, hogy vaksötétben is tudnom kell hol áll. De mi a véleménye a második találatról? Magam csak annyit mondhatok, nem az én művem. „Az” lőtt és „Az” talált: Hajoljunk meg a cél, a Buddha előtt.

 
Két nyilával a mester alighanem engem is eltalált. Mintha átalakított volna ez az emlékezetes éjszaka. Nem zaklatott többet a kísértés, hogy nyilaim sorsával törődjek. Az is megerősített új beállítottságomban, hogy a mester soha nem a céltáblát figyelte gyakorlás közben, hanem az íjászt tartotta szemmel. Mintha róla olvasná le legbiztosabban a lövés sikerét. Kérdésemre ezt nem is tagadta. Így vitte át, maga is mély koncentrációban, művészete szellemét tanítványaira. Nem átallom legsajátabb, de sokáig kétségbevont tapasztalásom alapján azt is igazolni, hogy a „közvetlen átvitel” nem puszta szóbeszéd, hanem realitás. De a kardvívó mesterektől sem lehet elvitatni ama meggyőződésüket, hogy a végtelen gonddal és fáradsággal készített kard átveszi a kardkovács szellemét, aki szintén kultikus szertartásként űzi hivatását.

Egy napon a mester, amikor lövésem kioldódott, fölkiáltott:
- Ez az! Hajoljon meg.
A céltáblára pillantva, nem tudtam örömében osztozni; nyílvesszőm csak a tábla peremét érintette.
- Valódi lövés volt - döntött mesterem -, így folytassa.
A következő időkben egyre többször találtak célba nyilaim, de még sok volt a sikertelen lövés is. De ha a mester észrevette a
találatok fölötti elégedettségemet , nyomban igyekezett lehűteni.
- Mit képzel? Azt hogy a sikertelen lövések fölött ne bosszankodjék, már megtanulta. De tanulja meg azt is, hogy ne örvendezzék, ha célba talál.
- Érti-e már - kérdezte mesterem egy különösen jól sikerült lövésem után - mit jelent, hogy „Az” lő és „Az” talál?

 
- Attól tartok - válaszoltam - hogy már semmit nem értek, még a legkézenfekvőbb is zavarba ejt. Én vagyok-e aki megfeszíti az íjat, vagy az íj emel a legnagyobb feszültség állapotába? Én találom-e el a célt, vagy a cél talál el engem? „Az” a test szempontjából szellemi-e, vagy a szellem szempontjából testi? Esetleg mind a kettő? Az íj, nyíl, cél és én annyira egybefonódtunk, hogy már nem tudok semmit különválasztani, de nem is kívánom ezt megtenni. Ha kezembe veszem az íjat és lövök, minden világos, egyértelmű és szinte nevetségesen egyszerű.

- Ne feledkezzék meg e pillanatról - szakított félbe a mester -, az íj húrja most járta át szívét." 

(Eugen Herrigel, Az íj és nyíl ösvénye ) 

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2021/01/az-ij-hurja-most-jarta-at-szivet.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/05/a-megvaltas-uj-kezdet-v-isten-alkotta.html