Η Γνώση ως ορθοδοξία XXVII. / "Csend, csend, tanár úr! – szólt a föld." ~ "Így hát elértem a hangtalan hangot." / "Elmentem a világ mellett, semmi." III./1.

 CSEND!

"Poprádi csak a Kalapos utca végén mert megállni. Visszafordult, és kalapját mélyen megemelve, elbúcsúzott a haragvó professzortól. És másnap, ha a szembaja felől érdeklődtek nála, megnyugodva mondta mindenkinek: - Elmúlt." ( Örkény István, Jégárpa )

 

Csend, Csend, fiúk! szólt a tanár úr.
Csend, csend, fiúk és karba kéz!
Hideg volt, gőgös, mint egy várúr,
Kit nem illet meg semmi vész.

Rideg volt szűk legénylakása,
Hol végig egyedül maradt.
Kapuját kulccsal maga zárta,
S nem hagyott soha parazsat.

Az asztalán könyvek pihentek,
Köröttük zöldes füzetek.
Egy kancsó állt az ágya mellett,
Hogy elérhesse, ha beteg.

A fogason nyűtt házi sapka,
Alatta foldatlan kabát.
Nyivákolni átjárt egy macska,
Ha otthon elunta magát.

Egyszer reggel hiába vártuk.
Harmadnap volt a temetés.
A koporsóját körülálltuk,
Szorult a szívünk, mint a prés.

Fehér világ volt, télbe hajló,
Éreztük: minden fátylat ölt.
Zúzmara szédült le a gallyról...
- Csend, csend, tanár úr! – szólt a föld." ( Falu Tamás, Csend! )

 

"Egyszer reggel hiába vártuk."