.gif)
31.
Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a Teremtőt megtaláljuk
Senkinek szárnya nem kell
'neti neti'
Et quidquid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet.
Ki
ad nekem szárnyat
mint a
galambnak vagy strucc
madárnak:
röpüljek fel
a hegyekbe és nyugvást
találjak.
Quis dabit mihi pennas sicut columbæ, et volabo, et requiescam?
Vagy
'tat
twam
asi'
Bárki szárnya...,
ha teheti benned
teszi.
Quantum quis fecerit non quæritur, sed ex quanta virtute agit, non tam studiose pensatur.
"Az Első Rejtély van minden Rejtély előtt: az Atya a galamb képében."
( Pistis Sophia, 1. fejezet )
I.
Uram, bizony még nagyobb kegyelemre van szükségem, hogy eljussak odáig, ahol már sem ember sem egyéb teremtmény akadályt nem vethet elém. Mert amíg bármi is tartóztat, hozzád szabadon nem szárnyalhatok. Szabadon akart szárnyat bontani, aki azt mondta: Ki ad nekem szárnyat, mint a galambnak, hogy elröpüljek és nyugovást találjak. Mi háborítatlanabb a tiszta szándéknál, és mi szabadabb annál, aki semmi után nem vágyakozik a földön. Az a dolgunk hát, hogy túlemelkedjünk minden teremtményen, és önmagunktól is tökéletesen elszakadjunk, aztán megálljunk elragadtatott lélekkel és meglássuk végre, hogy te mindenek teremtője vagy, és semmi sem fogható tehozzád. Amíg valaki minden teremtménytől szabaddá nem teszi magát, nem tud akadály nélkül Istenhez törekedni. Azért olyan kevés az elmélkedésben otthonos ember, mert kevesen tudnak a múlandóktól, a teremtményektől teljesen elszakadni. Nagy kegyelem szükséges ehhez, hogy az fölemelje, és önmaga meghaladására képessé tegye a lelket. S ha az ember lélekben föl nem emelkedik és minden teremtménytől elszakadva Istennel egészen nem egyesül, bármit tud, bármi kincse van, nem sokra megy vele. Sokáig kicsiny marad, és földre tapodtatik, aki az egy végtelen örök jón kívül valamit nagyra becsül. Ami nem Isten, az semmi, és semminek kell tartani. Nagy különbség van a kegyelemtől megvilágosított, imádságos lelkű ember bölcsessége meg a tanult és szorgalmas deák tudománya közt. Sokkal nemesebb az a tudás, amelyik onnan fölülről Isten kegyelméből való, annál, amelyet az emberi ész erőfeszítésével lehet megszerezni.
II.
Sokan vannak, akik szeretnének az elmélkedő életben otthonosak lenni, de nem igyekeznek gyakorolni, ami ahhoz szükséges. Nagy buktató, hogy megállnak a jeleknél és az érzékelhetőnél, nem jutnak el a teljes önmegtagadásig. Nem tudom, mi dolog ez, mely lélek vezet minket és mit is akarunk tulajdonképpen, mi, akik lelki emberek hírében állunk, hogy akkora fáradsággal s még nagyobb törődéssel keressük a múlandó és semmitérő dolgokat, belső ügyeinkről pedig alig gondolkodunk, s akkor sem egészen összeszedetten. Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifelé figyelünk, cselekedeteinket kemény számvetéssel latra nem vetjük. Nem ügyelünk rá, merre irányulnak vágyaink, nem siratjuk, mily mocskosak vagyunk. Bizony, minden test rossz útra tért, azért támadt a vízözön. Mivel tehát nagyon megromlott szívünk vágyakozása, abból szükségszerűen következik, hogy a belső erő ellankadásának jeleként cselekedeteink is megromlottak, hiszen azokra vágyaink indítanak. Tiszta szívből származik a jó élet gyümölcse. Azt tudakoljuk, ki mit tett, de azt már nem mérlegeljük olyan szorgalmasan, milyen lélektől vezetve tette. Tudni akarjuk, erős-e, gazdag-e, szép-e, ügyes-e, tud-e írni, énekelni, jó munkás ember-e; arról semmit sem szólunk, hogy lélekben szegény-e, türelmes, szelíd, imádságos lelkű, belső életet élő ember-e. A természet az ember külső teljesítményeire épít, a kegyelem a belső emberhez fordul. Az gyakran csalódik, ez Istenben reménykedik, hogy meg ne tévedjen.
Cap. 31.
De neglectu omnis creaturæ, ut Creator possit inveniri.
1.
Domine mi, adhuc indegeo majori gratia, si debeo illuc pervenire, ubi nemo me poterit, nec ulla creatura impedire. Nam quamdiu res aliqua me retinet, non possum libere ad te volare. Cupiebat libere volare qui dicebat: Quis dabit mihi pennas sicut columbæ, et volabo, et requiescam? Quid simplici oculo quietius, et quid liberius nil desiderante in terris? Oportet igitur omnem pertransire creaturam, et se ipsum perfecte deserere ac in excessu mentis stare, et videre te omnium Conditorem cum creaturis nil simile habere. Et nisi quis ab omnibus creaturis fuerit expeditus, non poterit libere intendere divinis. Ideo enim pauci inveniuntur contemplativi, quia pauci sciunt se a perituris creaturis ad plenum sequestrari.
2.
Ad hoc magna requiritur gratia, quæ animam levet et supra semetipsam rapiat. Et nisi homo sit super se levatus in spiritu, et ab omnibus creaturis liberatus ac Deo totus unitus quidquid scit, quidquid etiam habet, non est magni ponderis, diu parvus erit. Et infra jacebit qui aliquid magni existimat nisi solum unum immensum bonum æternum. Et quidquid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet. Est quippe magna differentia inter sapientiam illuminati et devoti viri, et scientiam litterati, et studiosi Clerici. Multo nobilior est illa doctrina quæ desursum ex divina influentia manat, quam quæ laboriose humano acquiritur ingenio.
3.
Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere. Est et magnum impedimentum quia in signis et rebus sensibilibus statur, et parum de perfecta mortificatione habetur. Nescio quid est, et quo spiritu ducimur et quid prætendimus qui spirituales dici videmur quod totum laborem et ampliorem sollicitudinem pro transitoriis et vilibus rebus agimus, et de interioribus nostris vix raro plene recollectis sensibus cogitamus.
4.
Proh dolor, satim post modicam recollectionem foris erumpimus, nec opera nostra destricta examinatione trutinamus. Ubi jacent affectus nostri, non attendimus, et quam impura sint omnia nostra, non deploramus. Omnis quippe caro corruperate viam suam, et ideo sequebatur diluvium magnum. Cum ergo interior affectus noster corruptus sit, necesse est ut actio sequens index carentiæ interioris vigoris corrumpatur. Ex puro corde procedit fructus bonæ vitæ.
5.
Quantum quis fecerit non quæritur, sed ex quanta virtute agit, non tam studiose pensatur. Si fuerit fortis, dives, pulcher, habilis vel bonus scriptor, vel bonus cantor, aut bonus laborator, investigatur; sed quam pauper sit spiritu, quam patiens et mitis, quam devotus et internus, a multis tacetur. Natura exteriora hominis respicit: gratia ad interiora se convertit. Illa frequenter fallitur; ista in Deo sperat, ut non decipiatur.
CHAPTER XXXI
Of the neglect of every creature, that the Creator may be found
1.
O Lord, I still need more grace, if I would arrive where neither man nor any other creature may hinder me. For so long as anything keepeth me back, I cannot freely fly unto Thee. He desired eagerly thus to fly, who cried, saying, Oh that I had wings like a dove, for then would I flee away and be at rest. What is more peaceful than the single eye? And what more free than he that desireth nothing upon earth? Therefore must a man rise above every creature, and perfectly forsake himself, and with abstracted mind to stand and behold that Thou, the Creator of all things, hast among Thy creatures nothing like unto Thyself. And except a man be freed from all creatures, he will not be able to reach freely after Divine things. Therefore few are found who give themselves to contemplation, because few know how to separate themselves entirely from perishing and created things.
2.
For this much grace is necessary, which may lift up the soul and raise it above itself. And except a man be lifted up in the spirit, and freed from all creatures, and altogether united to God, whatsoever he knoweth, whatsoever even he hath, it mattereth but little. He who esteemeth anything great save the one only incomprehensible, eternal, good, shall long time be little and lie low. For whatsoever is not God is nothing, and ought to be counted for nothing. Great is the difference between a godly man, illuminated with wisdom, and a scholar learned in knowledge and given to books. Far nobler is that doctrine which floweth down from the divine fulness above, than that which is acquired laboriously by human study.
3.
Many are found who desire contemplation, but they do not strive to practice those things which are required thereunto. It is also a great impediment, that much is made of symbols and external signs, and too little of thorough mortification. I know not how it is, and by what spirit we are led, and what we who would be deemed spiritual are aiming at, that we give so great labour and so eager solicitude for transitory and worthless things, and scarcely ever gather our senses together to think at all of our inward condition.
4.
Ah, me! Forthwith after a little recollection we rush out of doors, and do not subject our actions to a strict examination. Where our affections are set we take no heed, and we weep not that all things belonging to us are so defiled. For because all flesh had corrupted itself upon the earth, the great deluge came. Since therefore our inmost affections are very corrupt, it followeth of necessity that our actions also are corrupt, being the index of a deficient inward strength. Out of a pure heart proceedeth the fruit of good living.
5.
We demand, how much a man hath done; but from how much virtue he acted, is not so narrowly considered. We ask if he be strong, rich, handsome, clever, whether he is a good writer, good singer, good workman; but how poor he may be in spirit, how patient and gentle, how devout and meditative, on these things many are silent. Nature looketh upon the outward appearance of a man, grace turneth its thought to the heart. The former frequently judgeth amiss; the latter trusteth in God, that it may not be deceived.
Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam
requiruntur non student exercere.
