Imitatio Christi III./34. ~ Lux perpetua, penetrantem omnia intima cordis mei. / agapé / la morte secunda no 'l farrà male.

 34. 

A szerető szív Istennek örül mindennél jobban s mindenben 

Élve láttam Istent és 

Ecce Deus meus et omnia. 

égve maradtam

O, lux perpetua, cuncta creata transcendens lumina: fulgura coruscationem de sublimi penetrantem omnia intima cordis mei. 

 mintha egy élő gyertya 

gyúlna a sötét 

szobában - az agapé 

fénye világol: 

Dissimilis tamen est et multum dissimlis sapor Creatoris et creaturæ, æternitatis, et temporis, lucis increatæ et lucis illuminatæ.

őket

megmentse a 

második haláltól. 

Laudato si mi Signore, per sora nostra Morte corporale,
da la quale nullu homo uiuente pò skappare:
guai a quelli ke morrano ne le peccata mortali;
beati quelli ke trouarà ne le Tue sanctissime uoluntati,
ka la morte secunda no 'l farrà male. 

 

I. 

Lám itt van az én Istenem és mindenem. Mit akarok többet? Mi jobbat kívánhatnék? Ó jó ízű és édes ige, de csak annak, aki az Igét szereti, nem a világot s a világban valókat. Én Istenem és mindenem. Elég ez a mondás annak, aki érti, a szerető szívnek jól esik ismételgetnie. Hisz minden kedves, ha te jelen vagy, ha meg távol vagy, ízét veszti minden. A te ajándékod a szív csöndessége, a mindent átfogó béke és az ünneplő jókedv. Te tanítasz meg arra, hogy mindenről helyesen gondolkodjunk, és mindenben téged dicsérjünk. Nálad nélkül semmi sem lehet sokáig tetszésünkre, ha valaminek kedvesnek kell lennie, jól kell esnie, szükséges, hogy a te kegyelmed is jelen legyen, s a fűszer a te bölcsességed sava legyen. Aki téged megkedvelt, annak ízlése miben botlanék? Aki benned nem leli kedvét, miben találhat gyönyörűséget? De a te bölcsességedben nem sokra jutnak a világ bölcsei meg azok, akik a test szerint bölcsek, azokban sok hiúság, ezekben halál lakik. Aki viszont a világot megvetve, a testet megtagadva téged követ, valóban bölcsnek bizonyul, mert a hiúságból igazságba, a testből lélekbe tér. Az ilyen ember tud Istennek örülni, s ami jót talál a teremtményekben, azt mind a Teremtő dicsőségéré fordítja. Másfajta, egészen másfajta öröm az, amit a Teremtő s amit a teremtmény kínál, amit az örökkévalóság s amit az elmúló idő, amit a gyújtatlan fény s amit a tükörben villanó világosság ígér. 

II. 

Ó örök világosság, amely minden teremtett fénynél szebben tündökölsz, hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét! Hozz tisztulást, örömet, fényt és életet lelkembe, annak minden tehetségébe, hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek. Ó mikor is jön el az a boldog és kívánatos óra, amelyben egészen betöltesz majd jelenléteddel, és mindenben mindenem leszel. Amíg ezt meg nem kapom, örömöm teljes nem lehet. Jaj, még él bennem a régi ember, nem feszítettem egészen keresztre, nem szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belső háborúságokat támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan legyen. De te, aki gátat vetsz a tenger hatalmának és háborgó habjait lecsendesíted, kelj föl, segíts meg engem. Szórd szét a háborús kedvű nemzeteket, törd meg őket hatalmaddal. Sorakoztasd föl, kérlek, nagy tetteidet, dicsőítsd meg jobbodat. Mert nincs más reménységem, oltalmam, kívüled, én Uram, Istenem. 

Cap. 34. 

Quod amanti sapit Deus super omnia et in omnibus.

1. 

Ecce Deus meus et omnia. Quid volo amplius? Et quid felicius desiderare possum? O, sapidum et dulce verbum, sed amanti verbum non mundum, nec ea quæ in mundo sunt. Deus meus et omnia. Intelligenti satis dictum est, et sæpe repetere jucundum est amanti. Te siquidem præsente jucunda sunt omnia: te autem absente fastidiunt cuncta. Tu facis cor tranquillum, et pacem magnam, lætitiamque festivam. Tu faci bene sentire de omnibus, et in omnibus te laudare: nec potest aliquid diu sine te placere; sed si debet gratum esse et bene sapere, oportet gratiam tuam adesse, et condimento tuæ sapientiæ condiri.

2. 

Cui tu sapis, quid ei recte non sapiet? Et cui tu non sapis, quid ei recte ad jucunditatem esse poterit? Sed deficiunt in tua sapientia mundi sapientes, et qui carnem sapiunt: quia ibi plurima vanitas, et hic mors invenitur. Qui autem te per contemtum mundanorum et carnis mortificationem sequuntur, vere sapientes esse cognoscuntur, quia de vanitate ad veritatem, et de carne ad spiritum transferuntur. Istis sapit Deus, et quidquid invenitur in creaturis totum referunt ad laudem sui Conditoris. Dissimilis tamen est et multum dissimlis sapor Creatoris et creaturæ, æternitatis, et temporis, lucis increatæ et lucis illuminatæ.

3. 

O, lux perpetua, cuncta creata transcendens lumina: fulgura coruscationem de sublimi penetrantem omnia intima cordis mei. Purifica, lætifica, clarifica, et vivifica spiritum meum cum suis potentiis ad inhærendum tibi jubilosis successibus. O, quando veniet hæc beata et desiderabilis hora, ut tua me saties præsentia, et sis mihi omnia in omnibus. Quamdiu hoc non datum fuerit, nec gaudium plenum erit. Adhuc, proh dolor, vivit in me vetus homo, non est totus crucifixus, non est perfecte mortuus, adhuc concupiscit fortiter adversus spiritum. Bella movent intestina, nec regnum animæ patitur esse quietum.

4. 

Sed tu qui dominaris potestati maris, et motum fluctuum ejus tu mitigas, exsurge, adjuva me. Dissipa gentes quæ bella volunt; contere eas in virtute tua. Ostende quæso magnalia tua, et glorificetur dextera tua: quia non est spes alia, nec refugium mihi nisi in te, Domine Deus meus.

CHAPTER XXXIV

That to him who loveth God is sweet above all things and in all things

 

1.

Behold, God is mine, and all things are mine! What will I more, and what more happy thing can I desire? O delightsome and sweet world! that is, to him that loveth the Word, not the world, neither the things that are in the world.(1) My God, my all! To him that understandeth, that word sufficeth, and to repeat it often is pleasing to him that loveth it. When Thou art present all things are pleasant; when Thou art absent, all things are wearisome. Thou makest the heart to be at rest, givest it deep peace and festal joy. Thou makest it to think rightly in every matter, and in every matter to give Thee praise; neither can anything please long without Thee but if it would be pleasant and of sweet savour, Thy grace must be there, and it is Thy wisdom which must give unto it a sweet savour.

2. To him who tasteth Thee, what can be distasteful? And to him who tasteth Thee not, what is there which can make him joyous? But the worldly wise, and they who enjoy the flesh, these fail in Thy wisdom; for in the wisdom of the world is found utter vanity, and to be carnally minded is death. But they who follow after Thee through contempt of worldly things, and mortification of the flesh, are found to be truly wise because they are carried from vanity to verity, from the flesh to the spirit. They taste that the Lord is good, and whatsoever good they find in creatures, they count it all unto the praise of the Creator. Unlike, yea, very unlike is the enjoyment of the Creator to enjoyment of the Creature, the enjoyment of eternity and of time, of light uncreated and of light reflected.

3. O Light everlasting, surpassing all created lights, dart down Thy ray from on high which shall pierce the inmost depths of my heart. Give purity, joy, clearness, life to my spirit that with all its powers it may cleave unto Thee with rapture passing man’s understanding. Oh when shall that blessed and longed-for time come when Thou shalt satisfy me with Thy presence, and be unto me All in all? So long as this is delayed, my joy shall not be full. Still, ah me! the old man liveth in me: he is not yet all crucified, not yet quite dead; still he lusteth fiercely against the spirit, wageth inward wars, nor suffereth the soul’s kingdom to be in peace.

4. But Thou who rulest the raging of the sea, and stillest the waves thereof when they arise, rise up and help me. Scatter the people that delight in war.(2) Destroy them by Thy power. Show forth, I beseech Thee, Thy might, and let Thy right hand be glorified, for I have no hope, no refuge, save in Thee, O Lord my God.

(1) 1 John ii. 15. (2) Psalm lxviii. 30.

Lux perpetua, sublimi penetrantem omnia intima cordis mei.

Imitatio Christi III./33. ~ Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.

 33. 

Szívünk állhatatlan, de minden igyekezetünknek mint végső célra Istenre kell irányulnia 

Fúj az állhatatlanság 

szele - sodródik 

a sok-sok roncs, 

hulladék, 

töredék,

 selejt: 

maradék 

- itt az ideje:

meg kell tisztitani a 

szándék szemét:

Quanto autem purior fuerit intentionis oculus, tanto constantius inter diversas itur procellas.

Marad még egy út-szó hogy: 

Van.

(Tévelyegnek, 

a kétfejűek - hiszik 

hogy mindenben van 

olyan fordított ösvény

Sed multis caligat oculos puræ intentionis.

- fel és el 

így sodródnak.)

Az igaz Út kettősség 

nélkül való 

és 

nyílegyenes haladó

és 

illendő jó 

illendő hogy jó végre 

is irányuljon.

Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.

"Mert először a kutatásnak ettől az útjától óvlak, azután még attól, amelyen a mit sem tudó halandók tévelyegnek, a kétfejűek: mert tanácstalanság kormányozza keblükben a tévelygő gondolkodást, így sodródnak, süket és vak, megigézett, különbséget tenni nem képes népség, akik a létezést és a nemlétezést ugyanannak tartják és nem ugyanannak, [akik számára] mindenben van fordított ösvény."

( Parmenídész, Töredékek )

I. 

Fiam, ne higgy érzelmi fölbuzdulásodnak, amely most van, de könnyen elváltozik. Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is, úgyhogy néha víg, máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott, néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó, néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű. 

II. 

De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendő jó végre irányuljon. Mert így őrizheti meg belső azonosságát megingathatatlanul, ha annyi s annyiféle esemény közt szándékát, igyekezetét lankadatlanul felém igazítja. Minél tisztább a jószándék benned, annak előretekintő pillantását követve, annál biztonságosabban találsz utat a forgatagok között. De sokakban elhomályosul a jóra való igyekezet szeme, mert könnyen kacsintanak a fölbukkanó pillanatnyi öröm lehetőségére, s az is ritka, aki teljesen mentes volna önmaga keresésének szennyétől. Így a zsidók hajdan Mártához s Máriához nemcsak Jézus kedvéért mentek el Betániába, hanem azért is, hogy Lázárt láthassák. Meg kell hát tisztogatni a jószándék szemét, hogy kettősség nélkül való és egyenes legyen, és mindenféle közbülső cél fölött rám irányuljon. 

Cap. 33. 

De instabilitate cordis et de intentione finali ad Deum habenda.

1.

Fili, noli credere affectui tuo, qui nunc est: cito mutabitur in aliud. Quamdiu nam vixeris, mutabilitati subjectus eris, etiam nolens: ut modo lætus, modo tristis, modo pacatus, modo turbatus, nunc devotus, nunc indevotus, nunc studiosus, nunc acidiosus, nunc gravi, nunc levis inveniaris. Sed stat super hæc mutabilia sapiens et bene doctus in spiritu, non attendens quid in se sentiat nec qua parte flet ventus instabilitatis, sed ut tota intentio mentis ejus ad debitum et ad optimum proficiat finem. Nam sic poterit unus et idem inconcussus manere, simplici intentionis oculo per tot varios eventus ad me imprætermisse directo.

2. 

Quanto autem purior fuerit intentionis oculus, tanto constantius inter diversas itur procellas. Sed multis caligat oculos puræ intentionis. Respicit enim cito in aliquod delectabile quod occurrit et raro totus quis liber invenitur a nævo propriæ inquisitionis. Sic Judæi olim venerunt Bethaniam ad Martham et Mariam, non propter Jesum tantum, sed ut Lazarum viderent. Mundandus est ergo intentionis oculus, ut sit simplex et rectus atque ultra omnia varia media ad me dirigendus.

CHAPTER XXXIII

Of instability of the heart, and of directing the aim towards God

1.

“My Son, trust not thy feeling, for that which is now will be quickly changed into somewhat else. As long as thou livest thou art subject to change, howsoever unwilling; so that thou art found now joyful, now sad; now at peace, now disquieted; now devout, now indevout; now studious, now careless; now sad, now cheerful. But the wise man, and he who is truly learned in spirit, standeth above these changeable things, attentive not to what he may feel in himself, or from what quarter the wind may blow, but that the whole intent of his mind may carry him on to the due and much-desired end. For thus will he be able to remain one and the same and unshaken, the single eye of his desire being steadfastly fixed, through the manifold changes of the world, upon Me.

2. 

“But according as the eye of intention be the more pure, even so will a man make his way steadfastly through the manifold storms. But in many the eye of pure intention waxeth dim; for it quickly resteth itself upon anything pleasant which occurreth, and rarely is any man found altogether free from the blemish of self-seeking. So the Jews of old came to Bethany, to the house of Martha and Mary, that they might see not Jesus, but Lazarus, whom he had raised from the dead.(1) Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.”

(1) John xii. 9.

Therefore must the eye of the intention be cleansed, that it may be single and right, and above all things which come in its way, may be directed unto Me.

Imitatio Christi III./32. ~ Domine, hoc non est opus unius diei, nec ludus parvulorum: immo in hoc brevi conclluditur omnis perfectio Religioforum.

 32. 

Önmagunk megtagadása és minden rossz kívánság megfékezése 

 

Megint a barlang hasonlat:

rabok bilincsben 

ülnek

 nézik a falat: 

nem lehetsz szabad, 

ha tökéletesen meg 

nem 

tagadod önmagad.  

Fili, non potes perfecte possidere libertatem nisi totaliter abneges temetipsum. 

 

S kényszerítenék hogy 

hirtelen álljon 

fel...? 

- inkább érezd meg a 

nagyra serkentő 

kihívást: 

vágyaidban 

emelkedj. 

...sed magis ad sublimiora provocari, et ad minus ad hoc ex desiderio suspirare. 

vegyél tűzben 

izzított aranyat

Suadeo tibi emere a me aurum ignitum, ut locuples fias, idest sapientiam cælestem, omnia infima conculacantem. 

vagy  

drágagyöngyöt, 

mely sokak előtt rejtve maradt. 

...ipsa tamen est prætiosa margarita multis abscondita.

 

I. 

Fiam, nem lehetsz tökéletesen szabad, ha teljesen meg nem tagadod önmagad. Kezük-lábuk megkötözve azoknak, akiknek vagyonuk van, akik önmagukat szeretik, hol ezt, hol azt kívánják meg, mindenbe beleártják magukat, sehol sem nyughatnak, s mindig a kényelmükön jár az eszük, nem Jézus Krisztus ügyén, és sokszor kitalálnak, elképzelnek olyasmit, ami meg nem marad. Hisz elvész minden, ami nem Istentől ered. Jegyezd meg jól ezt a rövid és sokatmondó szót: Hagyj el mindent, és mindent megtalálsz. Mondj le a kívánságról, és nyugalomra találsz. Ezt forgasd elmédben, s ha betöltöd, mindent megértesz. 

II. 

Uram, ez nem egy napi munka, nem gyerekjáték, sőt ez a rövid mondás magába foglalja az egész szerzetesi tökéletességet. 

III. 

Fiam, el ne riadj és mindjárt kedved ne veszítsd, hogy a tökéletesség útját megismerted, inkább érezd meg a nagyobbra serkentő kihívást, s legalább vágyaidban emelkedj. Bárcsak úgy volna dolgod, és már eljutottál volna odáig, hogy ne élnél önmagad szeretetében, hanem szabadon az én rendelkezésemre állanál, s annak rendelkezésére, akit atyádként rendeltem föléd. Akkor nagyon kedvemre volnál, s egész életed örömben és békességben telnék. Még sokmindentől kell elszakadnod, s ha mindazt egészen az én akaratomtól függővé nem teszed, nem kaphatod meg, amit kívánsz. Azt ajánlom, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy gazdag légy, vagyis mennyei bölcsességet, amely lábbal tapod minden földi dolgot. Vetkőzd le a világi bölcsességet, mások s önmagad tetszését ne keresd. Azt mondom, azon, ami az emberek szemében értékesnek és nagyszerűnek látszik, végy hitványságokat. Mert nagyon hitványnak és semmitérőnek tartják, majdhogynem számba sem veszik az igaz mennyei bölcsességet, amely magát nagynak nem hirdeti, nem törekszik arra, hogy lármát üssenek körülötte, s amelyet sokan csak szájukkal emlegetnek, de életükkel messze járnak tőle, de mégis ez az a drágagyöngy, amely sokak előtt rejtve van. 

 

Cap. 32. 

De abnegatione sui ipsius et abdicatione omnis cupiditatis.

 

1. 

Fili, non potes perfecte possidere libertatem nisi totaliter abneges temetipsum. Compediti sunt omnes proprietarii et sui ipsius amatores, cupidi, curiosi, gyrovagi, quærentes semper curiosa et mollia, non quæ Jesu Christi: sed sæpe hoc fingentes et componentes hoc, quod non stabit. Peribit enim totum hoc quod non es ex Deo ortum. Tene breve et consummatum verbum: Dimitte omnia, et invenies omnia: dimitte cupidinem, et invenies requiem. Hoc mente pertracta et cum impleveris, omnia intelligis.

2. 

Domine, hoc non est opus unius diei, nec ludus parvulorum: immo in hoc brevi conclluditur omnis perfectio Religioforum.

3. 

Fili, non debes averti, nec statim dejici audita via perfectorum, sed magis ad sublimiora provocari, et ad minus ad hoc ex desiderio suspirare. Utinam sic tecum esses, et ad hoc pervenisses, ut tui ipsius amator non esses, sed ad nutum meum pure stares, et ejus quem tibi præposui Patris: tunc mihi valde placeres, et tota vita tua cum gaudio et pace transiret. Habes adhuc multa ad relinquendum quæ nisi mihi ex integro resignaveris, non acquires quod postulas. Suadeo tibi emere a me aurum ignitum, ut locuples fias, idest sapientiam cælestem, omnia infima conculacantem. Postpone terrenam sapientiam omnem ac humanam complacentiam et propriam.

4. 

Dixi tibi viliora emenda pro prætiosis, et altis rebus humanis. Nam vilis et parva, et pene oblivioni tradita videtur vere cælestis sapientia, non sapiens alta de se, nec magnificari quærens in terra. Quam multi ore tenus prædicant, sed vita longe dissentiunt: ipsa tamen est prætiosa margarita multis abscondita.

 

CHAPTER XXXII

Of self-denial and the casting away all selfishness

 

1. 

“My Son, thou canst not possess perfect liberty unless thou altogether deny thyself. All they are enslaved who are possessors of riches, they who love themselves, the selfish, the curious, the restless; those who ever seek after soft things, and not after the things of Jesus Christ; those who continually plan and devise that which will not stand. For whatsoever cometh not of God shall perish. Hold fast the short and complete saying, ‘Renounce all things, and thou shalt find all things; give up thy lust, and thou shalt find rest.’ Dwell upon this in thy mind, and when thou art full of it, thou shalt understand all things.”

2. 

O Lord, this is not the work of a day, nor children’s play; verily in this short saying is enclosed all the perfection of the religious.

3. 

“My son, thou oughtest not to be turned aside, nor immediately cast down, because thou hast heard the way of the perfect. Rather oughtest thou to be provoked to higher aims, and at the least to long after the desire thereof. Oh that it were so with thee, and that thou hadst come to this, that thou wert not a lover of thine own self, but wert ready always to My nod, and to his whom I have placed over thee as thy father. Then shouldest thou please Me exceedingly, and all thy life should go on in joy and peace. Thou hast still many things to renounce, which if thou resign not utterly to Me, thou shalt not gain what thou seekest. I counsel thee to buy of Me gold tried in the fire, that thou mayest be rich,(1) that is heavenly wisdom, which despiseth all base things. Put away from thee earthly wisdom, and all pleasure, whether common to men, or thine own.

4. 

“I tell thee that thou must buy vile things with those which are costly and great in the esteem of men. For wonderfully vile and small, and almost given up to forgetfulness, doth true heavenly wisdom appear, which thinketh not high things of itself, nor seeketh to be magnified upon the earth; many honour it with their lips, but in heart are far from it; it is indeed the precious pearl, which is hidden from many.”

(1) Revelation iii. 18.

 

Domine, hoc non est opus unius diei, nec ludus parvulorum: immo in hoc brevi conclluditur omnis perfectio Religioforum.

 

Imitatio Christi III./31. ~ Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere. / contemplatio

 31. 

Minden teremtett jótól el kell szakadnunk, hogy a Teremtőt megtaláljuk

 

Senkinek szárnya nem kell

'neti neti' 

Et quidquid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet. 

 

Ki 

ad nekem szárnyat 

mint a 

galambnak vagy strucc 

madárnak: 

röpüljek fel 

a hegyekbe és nyugvást 

találjak. 

Quis dabit mihi pennas sicut columbæ, et volabo, et requiescam? 

 

Vagy 

'tat 

twam 

asi' 

Bárki szárnya..., 

ha teheti benned 

teszi.

Quantum quis fecerit non quæritur, sed ex quanta virtute agit, non tam studiose pensatur. 

 

 

"Az Első Rejtély van minden Rejtély előtt: az Atya a galamb képében." 

( Pistis Sophia, 1. fejezet ) 

 

I. 

Uram, bizony még nagyobb kegyelemre van szükségem, hogy eljussak odáig, ahol már sem ember sem egyéb teremtmény akadályt nem vethet elém. Mert amíg bármi is tartóztat, hozzád szabadon nem szárnyalhatok. Szabadon akart szárnyat bontani, aki azt mondta: Ki ad nekem szárnyat, mint a galambnak, hogy elröpüljek és nyugovást találjak. Mi háborítatlanabb a tiszta szándéknál, és mi szabadabb annál, aki semmi után nem vágyakozik a földön. Az a dolgunk hát, hogy túlemelkedjünk minden teremtményen, és önmagunktól is tökéletesen elszakadjunk, aztán megálljunk elragadtatott lélekkel és meglássuk végre, hogy te mindenek teremtője vagy, és semmi sem fogható tehozzád. Amíg valaki minden teremtménytől szabaddá nem teszi magát, nem tud akadály nélkül Istenhez törekedni. Azért olyan kevés az elmélkedésben otthonos ember, mert kevesen tudnak a múlandóktól, a teremtményektől teljesen elszakadni. Nagy kegyelem szükséges ehhez, hogy az fölemelje, és önmaga meghaladására képessé tegye a lelket. S ha az ember lélekben föl nem emelkedik és minden teremtménytől elszakadva Istennel egészen nem egyesül, bármit tud, bármi kincse van, nem sokra megy vele. Sokáig kicsiny marad, és földre tapodtatik, aki az egy végtelen örök jón kívül valamit nagyra becsül. Ami nem Isten, az semmi, és semminek kell tartani. Nagy különbség van a kegyelemtől megvilágosított, imádságos lelkű ember bölcsessége meg a tanult és szorgalmas deák tudománya közt. Sokkal nemesebb az a tudás, amelyik onnan fölülről Isten kegyelméből való, annál, amelyet az emberi ész erőfeszítésével lehet megszerezni. 

II. 

Sokan vannak, akik szeretnének az elmélkedő életben otthonosak lenni, de nem igyekeznek gyakorolni, ami ahhoz szükséges. Nagy buktató, hogy megállnak a jeleknél és az érzékelhetőnél, nem jutnak el a teljes önmegtagadásig. Nem tudom, mi dolog ez, mely lélek vezet minket és mit is akarunk tulajdonképpen, mi, akik lelki emberek hírében állunk, hogy akkora fáradsággal s még nagyobb törődéssel keressük a múlandó és semmitérő dolgokat, belső ügyeinkről pedig alig gondolkodunk, s akkor sem egészen összeszedetten. Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifelé figyelünk, cselekedeteinket kemény számvetéssel latra nem vetjük. Nem ügyelünk rá, merre irányulnak vágyaink, nem siratjuk, mily mocskosak vagyunk. Bizony, minden test rossz útra tért, azért támadt a vízözön. Mivel tehát nagyon megromlott szívünk vágyakozása, abból szükségszerűen következik, hogy a belső erő ellankadásának jeleként cselekedeteink is megromlottak, hiszen azokra vágyaink indítanak. Tiszta szívből származik a jó élet gyümölcse. Azt tudakoljuk, ki mit tett, de azt már nem mérlegeljük olyan szorgalmasan, milyen lélektől vezetve tette. Tudni akarjuk, erős-e, gazdag-e, szép-e, ügyes-e, tud-e írni, énekelni, jó munkás ember-e; arról semmit sem szólunk, hogy lélekben szegény-e, türelmes, szelíd, imádságos lelkű, belső életet élő ember-e. A természet az ember külső teljesítményeire épít, a kegyelem a belső emberhez fordul. Az gyakran csalódik, ez Istenben reménykedik, hogy meg ne tévedjen. 

 

Cap. 31. 

De neglectu omnis creaturæ, ut Creator possit inveniri.

 

1. 

Domine mi, adhuc indegeo majori gratia, si debeo illuc pervenire, ubi nemo me poterit, nec ulla creatura impedire. Nam quamdiu res aliqua me retinet, non possum libere ad te volare. Cupiebat libere volare qui dicebat: Quis dabit mihi pennas sicut columbæ, et volabo, et requiescam? Quid simplici oculo quietius, et quid liberius nil desiderante in terris? Oportet igitur omnem pertransire creaturam, et se ipsum perfecte deserere ac in excessu mentis stare, et videre te omnium Conditorem cum creaturis nil simile habere. Et nisi quis ab omnibus creaturis fuerit expeditus, non poterit libere intendere divinis. Ideo enim pauci inveniuntur contemplativi, quia pauci sciunt se a perituris creaturis ad plenum sequestrari.

2. 

Ad hoc magna requiritur gratia, quæ animam levet et supra semetipsam rapiat. Et nisi homo sit super se levatus in spiritu, et ab omnibus creaturis liberatus ac Deo totus unitus quidquid scit, quidquid etiam habet, non est magni ponderis, diu parvus erit. Et infra jacebit qui aliquid magni existimat nisi solum unum immensum bonum æternum. Et quidquid Deus non est, nihil est et pro nihilo computari debet. Est quippe magna differentia inter sapientiam illuminati et devoti viri, et scientiam litterati, et studiosi Clerici. Multo nobilior est illa doctrina quæ desursum ex divina influentia manat, quam quæ laboriose humano acquiritur ingenio.

3. 

Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere. Est et magnum impedimentum quia in signis et rebus sensibilibus statur, et parum de perfecta mortificatione habetur. Nescio quid est, et quo spiritu ducimur et quid prætendimus qui spirituales dici videmur quod totum laborem et ampliorem sollicitudinem pro transitoriis et vilibus rebus agimus, et de interioribus nostris vix raro plene recollectis sensibus cogitamus.

4. 

Proh dolor, satim post modicam recollectionem foris erumpimus, nec opera nostra destricta examinatione trutinamus. Ubi jacent affectus nostri, non attendimus, et quam impura sint omnia nostra, non deploramus. Omnis quippe caro corruperate viam suam, et ideo sequebatur diluvium magnum. Cum ergo interior affectus noster corruptus sit, necesse est ut actio sequens index carentiæ interioris vigoris corrumpatur. Ex puro corde procedit fructus bonæ vitæ.

5. 

Quantum quis fecerit non quæritur, sed ex quanta virtute agit, non tam studiose pensatur. Si fuerit fortis, dives, pulcher, habilis vel bonus scriptor, vel bonus cantor, aut bonus laborator, investigatur; sed quam pauper sit spiritu, quam patiens et mitis, quam devotus et internus, a multis tacetur. Natura exteriora hominis respicit: gratia ad interiora se convertit. Illa frequenter fallitur; ista in Deo sperat, ut non decipiatur. 

 

CHAPTER XXXI

Of the neglect of every creature, that the Creator may be found

 

1.

O Lord, I still need more grace, if I would arrive where neither man nor any other creature may hinder me. For so long as anything keepeth me back, I cannot freely fly unto Thee. He desired eagerly thus to fly, who cried, saying, Oh that I had wings like a dove, for then would I flee away and be at rest. What is more peaceful than the single eye? And what more free than he that desireth nothing upon earth? Therefore must a man rise above every creature, and perfectly forsake himself, and with abstracted mind to stand and behold that Thou, the Creator of all things, hast among Thy creatures nothing like unto Thyself. And except a man be freed from all creatures, he will not be able to reach freely after Divine things. Therefore few are found who give themselves to contemplation, because few know how to separate themselves entirely from perishing and created things.

2. 

For this much grace is necessary, which may lift up the soul and raise it above itself. And except a man be lifted up in the spirit, and freed from all creatures, and altogether united to God, whatsoever he knoweth, whatsoever even he hath, it mattereth but little. He who esteemeth anything great save the one only incomprehensible, eternal, good, shall long time be little and lie low. For whatsoever is not God is nothing, and ought to be counted for nothing. Great is the difference between a godly man, illuminated with wisdom, and a scholar learned in knowledge and given to books. Far nobler is that doctrine which floweth down from the divine fulness above, than that which is acquired laboriously by human study.

3. 

Many are found who desire contemplation, but they do not strive to practice those things which are required thereunto. It is also a great impediment, that much is made of symbols and external signs, and too little of thorough mortification. I know not how it is, and by what spirit we are led, and what we who would be deemed spiritual are aiming at, that we give so great labour and so eager solicitude for transitory and worthless things, and scarcely ever gather our senses together to think at all of our inward condition.

4. 

Ah, me! Forthwith after a little recollection we rush out of doors, and do not subject our actions to a strict examination. Where our affections are set we take no heed, and we weep not that all things belonging to us are so defiled. For because all flesh had corrupted itself upon the earth, the great deluge came. Since therefore our inmost affections are very corrupt, it followeth of necessity that our actions also are corrupt, being the index of a deficient inward strength. Out of a pure heart proceedeth the fruit of good living.

5. 

We demand, how much a man hath done; but from how much virtue he acted, is not so narrowly considered. We ask if he be strong, rich, handsome, clever, whether he is a good writer, good singer, good workman; but how poor he may be in spirit, how patient and gentle, how devout and meditative, on these things many are silent. Nature looketh upon the outward appearance of a man, grace turneth its thought to the heart. The former frequently judgeth amiss; the latter trusteth in God, that it may not be deceived. 

 

Plures reperiuntur contemplationem, desiderare, sed quæ ad eam requiruntur non student exercere.

Imitatio Christi III./30. ~ Quos utique non misi ad gaudia temporalia, sed ad magna certamina.

 30. 

Istent kell segítségül hívnunk, és bizakodnunk kell az ő kegyelmének visszaszerzésében 

 

 

Hol a te hited? 

- kérded 

Ubi est fides tua? 

s én megállok

kemény, állhatatos 

- sőt 

dacos...

Esto longanimis et vir fortis. Veniet tibi consolatio in tempore suo. Exspecta me, exspecta: veniam et curabo te. Tentatio est quæ te vexat, et formido vana quæ te exterret. Quid importat sollicitudo de futuris contingentibus, nisi ut tristitiam super tristitiam habeas? 

Elég a napnak maga 

baja ... 

- mát kell megnyernie

Sufficit diei malitia sua. Vanum est et inutile de futuris conturbari vel gratulari, quæ forte nunquam evenient. 

- addig kell mindenkinek 

kitartania: 

Sta firmiter et perseveranter. 

 

s 

nem akarni lenni 

 képzelődések játékszerei

Sed humanum est hujusmodi imaginationibus illudi, et parvi est adhuc animi signum. 

 

 Ez hívod Te viharnak? 

Mutass fel

- legalább magadnak!  

félelmesebb erőt

'Jöjj... 

'hát sikoltva zúgó szélvihar
vakító villanás, mennydörgő robaj,
felhő szakadás'

most szakadjon szívemről 

e bénító nyomás.

 Lélegzethez jutottam 

a vihar után:

Sed jam reassumto spiritu post tempestatem reconvalesce in lucem miserationum mearum, 

Már ne háborodjék meg

 szívem 

- ne féljen

Lehet - imádkozáshoz 

is  

késve kezdtem?

...quia tardius convertis te ad orationem. 

 

'azt kell egyetlen örömödnek tartanod, hogy fájdalommal halmozlak el és nem kíméllek. ...akiket szerettem, nem világi örömökre küldtem, hanem küzdelmekre, nem megbecsült tisztségekre, hanem megaláztatásra'

'et ego diligo vos dixi dilectis discipulis meis, quos utique non misi ad gaudia temporalia, sed ad magna certamina; non ad honores, sed ad despectiones; non ad otium, sed ad labores; non ad requiem, sed ad afferendum fructum multum in patientia.' 

Szomorú az én lelkem...  

- ezt kellene így 

kitüntetésnek vélnem?

Mi lennénk így az 

utolsókból 

- az elsők? 

Szomorú az én lelkem... 

 

 ...szeretnék már - inkább - egy 

szelíd esőt.

 

"Sötét felhők alatt járok,
a város szinte néptelen
Sötét felhők fennt az égen
nyomasztó súly a szívemen

Zárulnak sorra az ablakok, az ajtók
Fülledt a csend vihar előtt
A lelkemre támadnak komor látomások,
s úgy szeretnék szelíd esőt

Sötét felhők alatt járok
hosszú évek óta már
Életemben ritka vendég
a bánat oldó napsugár

Zárulnak sorra az ablakok az ajtók
fülledt a csend vihar előtt
a lelkemre támadnak komor látomások
s úgy szeretnék szelíd esőt

Jöjj hát sikoltva zúgó szélvihar
vakító villanás, mennydörgő robaj,
felhő szakadás
csak szakadjon fel a szívemről ez a bénító nyomás
és akkor tán lenyugszom" 

( Fonográf, Vihar előtt ) 

"Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." 

 ( Mt 6,34 ) 

I. 

Fiam, én vagyok az Úr, aki megerősítlek a megpróbáltatás napján. Térj hozzám, amikor nehezen megy a sorod. A mennyei vigasztalásnak legfőbb gátja az, hogy későn kezdesz az imádkozáshoz. Mert mielőtt engem kérlelnél szorgalmasan, azelőtt sok más vigasztalást keresel, és világi örömökben próbálsz felüdülni. Innen van, hogy mindennek nem sok hasznát látod, míg rá nem eszmélsz arra, hogy én vagyok az, aki megszabadítom a bennem bizakodókat, kívülem nincs foganatos segítség, sem hasznos tanács, sem tartós orvosság. De ha már lélegzethez jutottál a vihar után, gyógyulj meg az én irgalmasságomnak fényességében, mert közel vagyok, mondja az Úr, hogy mindent helyreállítsak, nemcsak úgy, ahogy valaha volt, hanem sokszorosan megtetézve. Vajon valami is nehéz-e nékem, vagy olyan vagyok-e, mint aki csak beszél, de nem cselekszik? Hol a te hited? Állj meg keményen s állhatatosan. Légy kitartó és igazi férfi, megjön a te vigasztalásod a maga idejében. Várj engemet, várj, eljövök és meggyógyítalak. 

II. 

Kísértés az, ami most búsít, üres félelem, ami megriaszt. Mi haszna a jövő kockázatait fontolgatnod, csak hogy szomorúságot szomorúságra halmozol. Elég a napnak a maga baja. Hiábavaló és haszontalan dolog az eljövendők miatt búsulni vagy örvendezni, hiszen ki tudja, eljönnek-e valóban. De az emberek szokása, hogy efféle képzelődésnek játékszerei lesznek, kis lélekre vall az ellenség incselkedésének ily könnyen áldozatul esni. Mert annak mindegy, igaz vagy hamis gondolatokkal ejt-e tőrbe, csal-e tévútra, a jelenvalók szeretetével vagy az eljövendők félelmével ejt-e meg. Ne háborodjék hát meg a szíved és ne féljen. Higgy bennem, és légy bizalommal az én irgalmasságom iránt. Mikor azt gondolod, hogy messze szakadtál tőlem, sokszor igen közel vagyok hozzád. Mikor úgy ítéled, hogy már-már teljesen elvesztél, sokszor olyankor támad legjobb alkalmad arra, hogy érdemeket szerezz. Nincs minden elveszve, amikor kedved ellen alakul valami. Ne aszerint ítélj, amint épp érzed magad, és ne ragadj bele semmiféle gondba, bárhonnan szakad rád, azt ne hidd, hogy nincs már remény a kigázolásra. Ne gondold, hogy egészen magadra maradtál, még ha ideig-óráig rádbocsátok is valami zaklattatást, vagy elvonom vigasztalásomat, amely után kívánkozol. Hiszen ezeknek elviselése árán lehet a mennyországba jutni. Kétségtelenül hasznosabb neked és többi szolgáimnak, hogy sok ellenállással kell küszködnötök, mint ha kedvetek szerint alakulna minden. Én ismerem a titkos gondolatokat, tudom, hogy igen hasznos üdvösséged szempontjából, hogy néha-néha szárazra vetődj, el ne bízd magad a jó előmenetelben, végül is ne tetszelegj abban, ami nem vagy. Amit adtam, elvehetem, de vissza is adhatom, mikor kedvem tartja. Amit adok, az enyém, s ha elveszem, nem a tiédet vettem el, mert az enyém minden jó adomány és minden tökéletes ajándék. Ha nehézségeket bocsátok rád, vagy bármi kedved ellen valót, ne méltatlankodjál, el ne csüggedjen a szíved, én igen hamar megkönnyebbülést szerezhetek neked, s minden terhedet örömre fordíthatom. És közben igazságos vagyok, sokszoros dicséretre méltó, míg mindezt véghez viszem veled. Ha helyesen gondolkodol és józanul ítélsz, sohasem kell magadat elhagyván szomorkodnod azon, hogy ellenszélbe kerültél, inkább nagyobb örömre és hálaadásra van okod, sőt azt kell egyetlen örömödnek tartanod, hogy fájdalommal halmozlak el és nem kíméllek. Amint engem szeretett Atyám, úgy szeretlek én is titeket: mondtam tanítványaimnak, akiket szerettem, s akiket nem világi örömökre küldtem, hanem küzdelmekre, nem megbecsült tisztségekre, hanem megaláztatásra, nem semmittevésre, hanem munkára, nem pihenésre, hanem arra, hogy kitartó igyekezettel sok gyümölcsöt teremjenek. Fiam, eszedben forgasd ezeket a szavaimat.

 

Cap. 30. 

De divino auxilio petendo, et confidentia recuperandæ gratiæ.

 

1. 

Fili, ego Dominus confortans in die tribulatoinis. Veni ad me, cum tibi non fueris bene. Hoc est quod maxime impedit consolationem cælestem, quia tardius convertis te ad orationem. Nam antequam me intente roges, me, multa interim solatia quæris et recreas te in externis. Ideoque fit ut parum omnia prosint, donec advertas, quia sum ego qui curo sperantes in me; nec est extra me valens consilium neque utile, sed neque durabile remedium. Sed jam reassumto spiritu post tempestatem reconvalesce in lucem miserationum mearum, quia prope sum, dicit Dominus, ut restaruem in universa, non solum integre, sed et abundanter et cumulate.

2. 

Numquid mihi quidquam difficile est? aut similis ero dicenti et non facienti? Ubi est fides tua? Sta firmiter et perseveranter. Esto longanimis et vir fortis. Veniet tibi consolatio in tempore suo. Exspecta me, exspecta: veniam et curabo te. Tentatio est quæ te vexat, et formido vana quæ te exterret. Quid importat sollicitudo de futuris contingentibus, nisi ut tristitiam super tristitiam habeas? Sufficit diei malitia sua. Vanum est et inutile de futuris conturbari vel gratulari, quæ forte nunquam evenient.

3. 

Sed humanum est hujusmodi imaginationibus illudi, et parvi est adhuc animi signum, tam leviter trahi a suggestione inimici. Ipse enim non curat an veris an falsis illudat et decipiat et utrum præsentium amore an futurorum formidine prosternat. Non ergo turbetur cor tuum neque formidet; crede in me, et in misericordia mea habeto fiduciam. Quando tu te elongatum exstimas a me, sæpe sum propinquior. Quando exstimas te totum perditum, tunc sæpe magis merendi instat lucrum. Non est totum perditum, quando res accidit in contrarium. Non debes judicare secundum præsens sentire, nec sic gravitati alicui undecumque venienti adhærere et accipere, tamquam omnis spes sit ablata emergendi.

4. 

Noli putare te relictum ex toto, quamvis ad tempus permiserim tibi aliquam tribulationem: sic enim transitur ad regnum cælorum. Et hoc sine dubio magis expedit tibi et cæteris servis meis, ut exercitemini a diversis, quam si cuncta ad libitum haberetis. Ego novi cogitationes absconditas: quia multum expedit pro salute tua, ut interdum sine sapore relinquaris, ne forte eleveris in bono successu, et tibi ipsi placere velis in eo quod non es. Quod dedi auferre possum et restituere, cum mihi placuerit.

5. 

Cum dedero, meum est; cum subtraxero, tuum non tuli: quia meum est omne datum optimum, et omne donum perfectum. Si dimisero tibi gravitatem, aut quamlibet contrarietatem, non indigneris, neque concidat cor tuum, quia ego cito sublevare possum, et omne onus in gaudium transmutare. Verumtamen justus sum et commendabilis multum, cum sic facio tecum.

6. 

Si recte sapis et in veritate aspicis, nunquam debes propter adversa tam dejecte contristari, sed magis gaudere, et gratias agere. Immo hoc unicum reputare gaudium, quod affligens te doloribus, non parco tibi. Sicut dilexet me Pater, et ego diligo vos dixi dilectis discipulis meis, quos utique non misi ad gaudia temporalia, sed ad magna certamina; non ad honores, sed ad despectiones; non ad otium, sed ad labores; non ad requiem, sed ad afferendum fructum multum in patientia. Horum memento, fili me, verborum.

 

CHAPTER XXX

Of seeking divine help, and the confidence of obtaining grace

 

1.

 

“My Son, I the Lord am a stronghold in the day of trouble.(1) Come unto Me, when it is not well with thee.

“This it is which chiefly hindereth heavenly consolation, that thou too slowly betakest thyself unto prayer. For before thou earnestly seekest unto Me, thou dost first seek after many means of comfort, and refresheth thyself in outward things: so it cometh to pass that all things profit thee but little until thou learn that it is I who deliver those who trust in Me; neither beside Me is there any strong help, nor profitable counsel, nor enduring remedy. But now, recovering courage after the tempest, grow thou strong in the light of My mercies, for I am nigh, saith the Lord, that I may restore all things not only as they were at the first, but also abundantly and one upon another.

 

2. 

 

“For is anything too hard for Me, or shall I be like unto one who saith and doeth not? Where is thy faith? Stand fast and with perseverance. Be long-suffering and strong. Consolation will come unto thee in its due season. Wait for Me; yea, wait; I will come and heal thee. It is temptation which vexeth thee, and a vain fear which terrifieth thee. What doth care about future events bring thee, save sorrow upon sorrow? Sufficient for the day is the evil thereof.(2) It is vain and useless to be disturbed or lifted up about future things which perhaps will never come.

 

3. 

 

“But it is the nature of man to be deceived by fancies of this sort, and it is a sign of a mind which is still weak to be so easily drawn away at the suggestion of the enemy. For he careth not whether he deceive and beguile by true means or false; whether he throw thee down by the love of the present or fear of the future. Therefore let not thy heart be troubled, neither let it be afraid. Believe in Me, and put thy trust in My mercy.(3) When thou thinkest thyself far removed from Me, I am often the nearer. When thou reckonest that almost all is lost, then often is greater opportunity of gain at hand. All is not lost when something goeth contrary to thy wishes. Thou oughtest not to judge according to present feeling, nor so to take or give way to any grief which befalleth thee, as if all hope of escape were taken away.

 

4. 

 

“Think not thyself totally abandoned, although for the time I have sent to thee some tribulation, or have even withdrawn some cherished consolation; for this is the way to the Kingdom of Heaven. And without doubt it is better for thee and for all My other servants, that ye should be proved by adversities, than that ye should have all things as ye would. I know thy hidden thoughts: and that it is very needful for thy soul’s health that sometimes thou be left without relish, lest perchance thou be lifted up by prosperity, and desirous to please thyself in that which thou art not. What I have given I am able to take away, and to restore again at My good pleasure.

 

5. 

 

“When I shall have given, it is Mine; when I shall have taken away, I have not taken what is thine; for every good gift and every perfect gift(4) is from me. If I shall have sent upon thee grief or any vexation, be not angry, nor let thy heart be sad; I am able quickly to lift thee up and to change every burden into joy. But I am just and greatly to be praised, when I do thus unto thee.

 

6. 

 

“If thou rightly consider, and look upon it with truth, thou oughtest never to be so sadly cast down because of adversity, but rather shouldst rejoice and give thanks; yea, verily to count it the highest joy that I afflict thee with sorrows and spare thee not. As My Father hath loved Me, so love I you;(5) thus have I spoken unto My beloved disciples: whom I sent forth not unto worldly joys, but to great strivings; not unto honours, but unto contempt; not unto ease, but to labours; not unto rest, but to bring forth much fruit with patience. My son, remember these words.”

(1) Nahum i. 7. (2) Matthew vi. 34. (3) John xiv. 27; Psalm xiii. 5. (4) James i. 17. (5) John xv. 9.

 

Ubi est fides tua?