Imitatio Christi I./25. ~ Memor esto arrepti propositi, et imaginem crucifixi tibi propone. Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti.

 25. 

Azon kell lennünk, hogy egész életünket jobbá tegyük 

 

Példaképeink velünk -

változnak : gyermek 

voltam - úgy gondolkodtam 

én mint egy gyermek... 

De mióta felnőttem:

Lábadnál ülve nézek 

fel rád - csodálva bölcsességed. 

Memor esto arrepti propositi, et imaginem crucifixi tibi propone. Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti. 

 

I. 

Légy éber és szorgalmas Isten szolgálatában; gyakran gondold meg, mivégre jöttél ide: miért hagytad el a világot. Ugye azért, hogy Istennek élj, és lelki emberré válj? Buzdulj tehát a jóban való haladásra, mert hamarosan megkapod fáradozásod jutalmát és akkor már nem lesz sem félelem sem fájdalom körülötted. Most egy kicsit fáradozol: és hosszú nyugodalmat, sőt örök boldogságot találsz. Ha te hűséges és serény maradsz minden tennivalódban, bizonyos, hogy Isten is hűséges és bőkezű lesz a fizetésben. Nem alhatik ki benned a remény, hogy elnyered a pálmát; de el sem bízhatod magad, hogy el ne lankadj, vagy fel ne fuvalkodjál. 

II. 

Egyszer valaki nagy lelki nyugtalansággal sokat hányódott félelem és remény között; egy alkalommal elöntötte a szomorúság, és a templomban egy oltár előtt leborulva imádkozott. Ezeket fontolgatta magában: Bárcsak tudnám, hogy végig megmaradok a jóban! Nyomban hallotta lelkében Isten feleletét. Vajon, ha tudnád, mitévő volnál? Tedd most, amit akkor tennél, és biztonságban leszel. Mindjárt megvigasztalódott, megerősödött, Isten akaratára bízta magát: és megszűnt a nyugtalan hánykolódás. Nem kutatott többé okvetlenkedve, hogy tudja, mi fog történni, hanem inkább azt tudakolta, mi Isten kedves és teljes akarata: minden jónak elkezdésében és véghezvitelében. Bízzál az Úrban és tedd a jót, mondja a próféta, és tiéd lesz az ígéret földje, betelsz majd annak gazdagságaival. Egy tart vissza sokakat a haladástól, önmaguk buzgó javítgatásától: az, hogy irtóznak mindentől, ami nehéz; visszariadnak a küzdelemtől. Hiszen azok gyarapodnak leginkább, mindenki másnál jobban az erényekben, akik keményebben igyekszenek megküzdeni azzal, ami a legnehezebb és leginkább kedvük ellen való. Mert ott halad jobban az ember, ott érdemel több kegyelmet, ahol önmagát jobban legyőzi és megtagadja. Nem egyformán van kinek-kinek mit legyőznie s miben önmegtagadást vállalnia. De aki szorgalmasabb az igyekezetben, az előbbre jut, még ha több vétkes indulata van is, mint más, aki szelídebb erkölcsű, de kevesebb elszántsággal törekszik az erények megvalósítására. Kivált két dolog szolgál komoly javulásunkra: hogy erőnek erejével megtartóztassuk magunkat attól, ami iránt a természetünk vétkes hajlandóságot érez, s hogy nagyon buzgón törekedjünk épp arra a jóra, aminek leginkább híjával vagyunk. Attól is gondosabban őrizkedjél, azt is győzd meg magadban, amit másokban legtöbbször hibáztatsz. Mindenhol használd fel, ami épülésedre lehet: ha jó példát látsz vagy hallasz, gerjedj föl annak követésére. Ha pedig megrovásra valót veszel észre, ügyelj, magad is ugyanazt ne tedd. Vagy ha már megtetted, minél gyorsabban igyekezz szabadulni tőle. Amint a te szemed másokon jár, téged ugyanúgy mások figyelnek. Milyen kedves és gyönyörűséges dolog, ha buzgó és istenfélő testvéreket láthatunk magunk körül: akiknek erkölcse tiszta, akik megtartják a fegyelmet. Viszont milyen szomorú és nehéz zabolátlanok között élni, akik nem valósítják, amire hivatásuk szólítja őket. Milyen veszedelem, ha valaki nem sokba veszi azt az elhatározást, amellyel hivatását vállalta, és az után veti magát, amihez semmi köze. 

III.

Sose veszítsd szemed elől, amit fogadtál, és tekints mindig a Megfeszítettre. Van mit szégyellned, ha Jézus Krisztus életére nézel, hogy még mindig nem igyekeztél jobban ahhoz szabni magadat: pedig régtől fogva járod az Isten útját. Az a szerzetes, aki figyelmesen és áhítatosan elmerül az Úr életének és kínszenvedésének meggondolásában, abban mindent bőven megtalál, ami csak hasznos és szükséges, nincs szükség arra, hogy Jézuson kívül valami jobbat keressen. Ó ha szívünkbe költöznék a megfeszített Jézus: mily hamar megtanítana mindenre! A jó szerzetes mindent kedvesen vesz, és értő lélekkel fogad, amit parancsolnak neki. A hanyag és lusta szerzetes egyik felháborodásból a másikba esik, és minden felől csak kellemetlenség éri; mert nincs belső vigasztalása: külsőt meg nem kereshet. A fegyelmen kívül élő szerzetes súlyos botlás kockázatában él. Aki a kényelmesebbet és a könnyebbet keresi, mindig keservesebb úton jár, mert sem ez, sem az nem tetszik neki. Hogyan él sok más szerzetes, akik komolyan veszik a kolostori fegyelmet? Ritkán járnak ki, visszavonulva élnek, szegényesen táplálkoznak, durva ruhákba öltöznek, sokat dolgoznak, keveset beszélnek, sokáig virrasztanak, korán fölkelnek, hosszú időt szánnak imádságra, gyakran elmélkednek: magukat minden szigorú fegyelembe foglalják. Figyelj a karthauziakra, a ciszterciekre meg annyi más rend szerzeteseire, szerzetesnőire: milyen szorgalmasan fölkelnek minden éjszaka, hogy zsoltározzanak. Bizony szégyen volna, ha te ebben a szent feladatban restnek bizonyulnál, miközben annyi szerzetes Isten dicséretével ébred. Ó bárcsak semmi más tennivalónk ne volna, csak Urunkat, Istenünket dicsérhetnénk szívünk, torkunk szakadtáig. Ó, ha sohasem kellene ennünk meg innunk, vagy aludnunk, hanem mindig Istent dicsérhetnénk, és a lelkiekkel foglalkozhatnánk, akkor sokkal boldogabbak volnánk, mint most, amikor mindenféle szükségben a testnek szolgálunk. Bárcsak ne volnának ezek a szükségletek, csak a lélek szellemi éhe s jóllakása, amelyben most oly igen ritkán örvendezhetünk. Amikor az ember eljut odáig, hogy semmiféle teremtett jótól nem várja vigasztalását, akkor kezdi először igazán kedvét lelni Istenben, s akkor nyugodtan fogadja a világ bármi változását. Ha nagy jó éri, annak sem örül, ha kevés, azon sem szomorkodik, hanem teljesen és nagy bizodalommal Istenre hagyatkozik, aki őnéki mindenben mindene; aki előtt semmi el nem vész, meg nem hal, hanem minden őérte él, és intésére minden vonakodás nélkül engedelmeskedik. Tartsd szemed előtt folyton, hova tartasz, s hogy az elveszett idő nem tér vissza soha. Törekedés és szorgalom nélkül sohasem válhatsz erényes emberré. Amint lankadni kezdesz, kezdesz romlani. Ha pedig egészen áttüzesít a jóakarat, békét találsz, és munkádat is könnyebben végzed Isten kegyelme és a jónak szeretete miatt. A lelkes és szorgalmas ember kész mindenre. Nagyobb fáradság a vétkek és a gonosz indulatok ellen tusakodni, mint testi munkában verítékezni. Aki nem kerüli a kis vétkeket, lassan-lassan nagyobbakba botlik. Esténként mindig örülni fogsz, ha a napot hasznosan töltötted. Vigyázz magadra, serkentsd magadat, korholgasd magadat, s akárhogy van is mások dolga, te ne hanyagold el önmagadat. Annyi előmeneteled lesz, amennyi erőt magad formálására szánsz.

Cap. 25. 

De ferventi emendatione totius vitæ.

 

1. Esto vigilans et diligens in Dei fervitio, et cogita frequenter ad quid venisti, et cur sæculum reliquisti. Nonne ut Deo viveres, et spiritualis fieres? Igitur ad profectum ferveas, quia mercedem laborum tuorum in brevi recipies. Nec erit tunc amplius timor aut dolor in finibus tuis. Modicum nunc laborabis, et magnam requiem, imo perpetuam lætitiam, invenies. Si tu permanseris fidelis et fervidus in agendo, Deus procul dubio erit fidelis, et locuples in retribuendo. Spem bonam retinere debes, quod ad palmam pervenies, sed securitatem capere non oportet ne torpeas, aut elatus fias.

2. Cum enim quidam anxius inter metum et spem frequenter fluctuaret, et quadam vice moerore confectus in ecclesia ante quoddam altare se in oratione prostravisset, hæc intra se resolvit dicens: O, si scirem, quod adhuc perserveratus essem; statimque audivit divinum intus responsum. Quid, si hoc scires, quid facere velles? Fac nunc quod facere velles, et bene securus eris. Moxque consolatus et confortatus divinæ se commisit voluntati, et cessavit anxia fluctuatio. Noluitque curiose se investigare, ut sciret quæ sibi essent futura, sed magis studuit inquirere quæ esset voluntas Dei beneplacens et perfecta ad omne opus inchoandum et perficiendum.

3. Spera in Domino et fac bonitatem, ait Propheta, et inhabita terram, et pasceris in divitiis ejus. Unum est quod multos a profectu et ferventi emendatione retrahit: horror difficultatis seu labor certaminis. Illi maxime præ aliis in virtutibus proficiunt, qui ea quæ sibi magis gravia et contraria sunt vincere nituntur. Nam ibi homo plus proficit, et gratiam meretur ampliorem, ubi magis se ipsum vincit, et in spiritu mortificat.

4. Sed non omnes habent æque multum ad vincendum et moriendum. Diligens autem æmulator valentior erit ad proficiendum, etiamsi plures habeat passiones, quam alius bene morigeratus, minus tamen fervens ad virtutes. Duo specialiter ad magnam emendationem juvant, videlicet subtrahere se violenter ad quod natura vitiose inclinatur, et ferventer instare pro bono, quo amplius quis indiget. Illa etiam magis studeas cavere et vincere quæ tibi in aliis frequentius displicent.

5. Ubique profectum tuum capies ut si bona exempla videas vel audias, de imitandis accendaris. Si quid autem reprehensibile confideraveris, cave ne idem facias, aut si aliquando fecisti, citius emendare te studeas. Sicut oculus tuus alios confiderat, sic iterum ab aliis notaris. Quam jucundum et dulce est videre fervidos et devotos Fratres bene morigeratos et disciiplinatos. Quam triste est et grave videre inordinate ambulantes, qui ea ad quæ vocati sunt non exercent. Quam nocivum est negligere vocationis suæ propositum, et ad non comissia sensum inclinare.

6. Memor esto arrepti propositi, et imaginem crucifixi tibi propone. Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti. Religiosus qui se intente et devote in sanctissima vita et passione Domini exercet, omnia utilia et necessaria sibi abundanter ibi inveniet. Nec opus est ut extra Jesum aliquid melius quærat. O, si Jesus crucifixus in cor nostrum veniret, quam cito et sufficienter docti essemus. Religiosus fervidus bene omnia portat et capit, quæ illi jubentur.

7. Religiosus negligens et tepidus habet tribulationem super tribulationem et ex omni parte patitur angustiam, quia interiori consolatione caret, et exteriorem quærere prohibetur. Religiosus extra disciplinam vivens gravi patet ruinæ. Qui laxiora quærit et remissiora, semper in angustiis erit, quia unum aut reliquum displicebit sibi.

8. Quomodo faciunt tam multi alii Religiosi qui satis arctati sunt sub disciplina claustrali, rare execunt, abstracte vivunt, pauperrime comedunt, grosse vestiuntur, multum laborant, parum loquuntur, diu vigilant, mature surgunt, et orationes prolongant, frequenter legunt et se in omni disciplina custodiunt. Attende Cartusienses et Benedictinos, et Cistercienses ac diversæ religionis Monachos et Moniales qualiter omni nocte ad psallendum Deo surgunt. Et ideo turpe esset, ut tu debeas in tam sancto opere dormitare et pigritare, ubi tanta multitudo Religiosorum incipit Deo jubilare.

9. O, si nihil aliud faciendum incumberet, nisi Dominum Deum nostrum tot corde et ore laudare. O, si nunquam indigeres comedere, nec bibere, nec dormire, sed semper posses Deum laudare, et solummodo spiritualibus studiis vacare, tunc multo felicior esses, quam modo carni ex qualicumque necessitate serviens. Utinam non essent istæ necessitates, sed solummodo spirituales animæ refectiones, quas heu satis raro degustamus.

10. Quando homo ad hoc pervenit, quod de nulla creatura consolationem quærit, tunc ei Deus primo perfecte sapere incipit, tunc etiam bene contentus de omni eventu rerum erit, tunc nec pro magno lætabitur, nec pro modico contristabitur, sed ponit se integre, et fiducialiter in Deo, qui est ei omnia in omnibus, cui nihil utique parit, nec moritur, sed omnia ei vivunt, et ad nutum incunctanter deserviunt.

11. Memento semper finis, et quia perditum non redit tempus, sine sollicitudine, et diligentia nunquam acquires virtutes. Si incipis tepescere, incipis male habere. Si autem dederis te ad fervorem, invenies magnam pacem, et senties leviorem laborem propter Dei gratiam et virtutis amorem. Homo fervidus et diligens ad omnia est paratus. Major labor est resistere vitiis et passionibus, quam corporalibus insudare laboribus. Qui parvos non devitat defectus, paulatim labitur ad majora. Gaudebis semper de vespere, si diem expendes fructuose. Vigila semper te ipsum et quidquid de aliis sit non negligas te ipsum. Tantum proficies, quantum tibi ipsi vim intuleris. Amen.

CHAPTER XXV

Of the zealous amendment of our whole life

 

1. Be thou watchful and diligent in God’s service, and bethink thee often why thou hast renounced the world. Was it not that thou mightest live to God and become a spiritual man? Be zealous, therefore, for thy spiritual profit, for thou shalt receive shortly the reward of thy labours, and neither fear nor sorrow shall come any more into thy borders. Now shalt thou labour a little, and thou shalt find great rest, yea everlasting joy. If thou shalt remain faithful and zealous in labour, doubt not that God shall be faithful and bountiful in rewarding thee. It is thy duty to have a good hope that thou wilt attain the victory, but thou must not fall into security lest thou become slothful or lifted up.

2. A certain man being in anxiety of mind, continually tossed about between hope and fear, and being on a certain day overwhelmed with grief, cast himself down in prayer before the altar in a church, and meditated within himself, saying, “Oh! if I but knew that I should still persevere,” and presently heard within him a voice from God, “And if thou didst know it, what wouldst thou do? Do now what thou wouldst do then, and thou shalt be very secure.” And straightway being comforted and strengthened, he committed himself to the will of God and the perturbation of spirit ceased, neither had he a mind any more to search curiously to know what should befall him hereafter, but studied rather to inquire what was the good and acceptable will of God, for the beginning and perfecting of every good work.

3. Hope in the Lord and be doing good, saith the Prophet; dwell in the land and thou shalt be fed(1) with its riches. One thing there is which holdeth back many from progress and fervent amendment, even the dread of difficulty, or the labour of the conflict. Nevertheless they advance above all others in virtue who strive manfully to conquer those things which are most grievous and contrary to them, for there a man profiteth most and meriteth greater grace where he most overcometh himself and mortifieth himself in spirit.

4. But all men have not the same passions to conquer and to mortify, yet he who is diligent shall attain more profit, although he have stronger passions, than another who is more temperate of disposition, but is withal less fervent in the pursuit of virtue. Two things specially avail unto improvement in holiness, namely firmness to withdraw ourselves from the sin to which by nature we are most inclined, and earnest zeal for that good in which we are most lacking. And strive also very earnestly to guard against and subdue those faults which displease thee most frequently in others.

5. Gather some profit to thy soul wherever thou art, and wherever thou seest or hearest good examples, stir thyself to follow them, but where thou seest anything which is blameworthy, take heed that thou do not the same; or if at any time thou hast done it, strive quickly to amend thyself. As thine eye observeth others, so again are the eyes of others upon thee. How sweet and pleasant is it to see zealous and godly brethren temperate and of good discipline; and how sad is it and grievous to see them walking disorderly, not practising the duties to which they are called. How hurtful a thing it is to neglect the purpose of their calling, and turn their inclinations to things which are none of their business.

6. Be mindful of the duties which thou hast undertaken, and set always before thee the remembrance of the Crucified. Truly oughtest thou to be ashamed as thou lookest upon the life of Jesus Christ, because thou hast not yet endeavoured to conform thyself more unto Him, though thou hast been a long time in the way of God. A religious man who exercises himself seriously and devoutly in the most holy life and passion of our Lord shall find there abundantly all things that are profitable and necessary for him, neither is there need that he shall seek anything better beyond Jesus. Oh! if Jesus crucified would come into our hearts, how quickly, and completely should we have learned all that we need to know!

7. He who is earnest receiveth and beareth well all things that are laid upon him. He who is careless and lukewarm hath trouble upon trouble, and suffereth anguish upon every side, because he is without inward consolation, and is forbidden to seek that which is outward. He who is living without discipline is exposed to grievous ruin. He who seeketh easier and lighter discipline shall always be in distress, because one thing or another will give him displeasure.

8. O! if no other duty lay upon us but to praise the Lord our God with our whole heart and voice! Oh! if thou never hadst need to eat or drink, or sleep, but wert always able to praise God, and to give thyself to spiritual exercises alone; then shouldst thou be far happier than now, when for so many necessities thou must serve the flesh. O! that these necessities were not, but only the spiritual refreshments of the soul, which alas we taste too seldom.

9. When a man hath come to this, that he seeketh comfort from no created thing, then doth he perfectly begin to enjoy God, then also will he be well contented with whatsoever shall happen unto him. Then will he neither rejoice for much nor be sorrowful for little, but he committeth himself altogether and with full trust unto God, who is all in all to him, to whom nothing perisheth nor dieth, but all things live to Him and obey His every word without delay.

10. Remember always thine end, and how the time which is lost returneth not. Without care and diligence thou shalt never get virtue. If thou beginnest to grow cold, it shall begin to go ill with thee, but if thou givest thyself unto zeal thou shalt find much peace, and shalt find thy labour the lighter because of the grace of God and the love of virtue. A zealous and diligent man is ready for all things. It is greater labour to resist sins and passions than to toil in bodily labours. He who shunneth not small faults falleth little by little into greater. At eventide thou shalt always be glad if thou spend the day profitably. Watch over thyself, stir thyself up, admonish thyself, and howsoever it be with others, neglect not thyself. The more violence thou dost unto thyself, the more thou shall profit. Amen.

(1) Psalm xxxvii. 3.

Bene verecundari potes inspecta vita Jesu Christi, quia necdum magis illi te conformare studuisti, licet diu in via Dei fuisti.

Imitatio Christi I./24. ~ "In omnibus rebus respice finem,..." / "...es postea regnare cum Christo." / "Bonum tamen est ut, si necdum amor a malo te revocat, saltem timor gehenæ te coerceat."

 24. 

Az ítélet és a bűnök büntetése 

 

 

Igaz embernek ( δίκαιος άνθρωπος ) útja 

könnyű: a Végre 

figyel. ...az a bölcs aki 

tud megvetettként

élni.

- Itt próbáld meg először, mit bírsz majd odaát. - 

Krisztussal uralkodni.

...es postea regnare cum Christo. 

A szeretet tartson vissza rossztól..., ne érjen a második halál!  

Bonum tamen est ut, si necdum amor a malo te revocat, saltem timor gehenæ te coerceat. 

 

 

I. 

Minden ügyben a végre figyelj: hogyan állsz majd meg szigorú bírád előtt, aki előtt semmi sem titok, akit ajándék meg nem veszteget, mentegetőzés nem enyhít, hanem igazság szerint ítél. Ó nyomorult és ostoba bűnös, mit felelsz majd Istennek, aki minden bűnödet ismeri, hiszen sokszor a haragvó embernek tekintetétől is rettegsz. Miért nem készülsz az ítélet napjára, amikor majd senki más mögé nem bújhat, védelmet másnál nem kereshet, hanem ki-ki magának elegendő terhe lesz? Most hasznos a fáradságod, elfogadásra talál a könnyed, meghallgatásra a jajveszékelésed: elégtételre és lelked tisztogatására alkalmas a kesergésed. Nagy és üdvösséges tisztulása van a szenvedő embernek, ha úgy állja a rajta esett jogtalanságokat, hogy inkább a másik bűnén bánkódik, mint a maga sérelmén; ha örömest imádkozik azokért, akik ellene fordulnak: és vétküket szívből megbocsátja; ha maga nem késik bocsánatot kérni másoktól; ha könnyebben könyörül, mint haragszik; ha önmagán gyakran erőt vesz: és azon van, hogy testét teljesen lelkének vesse alá. Jobb most bűneinket letisztogatni, hibáinkat lenyesni, mint a tisztító helyre hagyni a tőlük való szabadulást. Magunkat csapjuk be, ha testünket rendetlen szeretettel szeretjük. Mi mást emészt el az a tűz, mint a bűneidet? Minél engedékenyebb vagy most önmagaddal szemben, tested kívánságait követve, annyival keményebben lakolsz majd, annál több égetni valót gyűjtesz.

 II. 

Ki miben vétett, abban fog keservesebben bűnhődni. Ott a resteket égő ösztökékkel döfködik, a torkosokat iszonyú éhséggel, szomjúsággal kínozzák. A paráznákat és a testi élvezetek kergetőit izzó szurokkal és büdös kénnel öntözik, az irigyek, mint veszett kutyák, vonítanak a fájdalomtól. Nem lesz semmi vétek, amelyre ne sújtana sajátos büntetés. Ott a gőgösök szégyennel telnek el, a fösvényeket szánalmas szegénység szorongatja. Az ott való kínban nehezebb lesz egyetlen óra, mint itt száz esztendő a legkeményebb vezeklésben. Ott semmi nyugalmuk, semmi vigasztalásuk nem lesz a bűnhődőknek, itt mégis néha szünete van a fáradozásnak, és enyhülést találunk barátaink vigasztalásában. Most légy hát gondos, magaddal törődő, most bánd bűneidet, hogy az ítélet napján biztonságban lehess a szentek között. Mert akkor az igazak nagy bátorságban állnak azokkal szemben, akik sanyargatták és elnyomták őket. Akkor ítélni fog, aki most alázatosan az emberek ítélete alá veti magát. Akkor nagy biztonságban lesz a szegény s az alázatos: rettegve retteg a kevély. Akkor kiderül majd, hogy az volt bölcs e világon, aki Krisztusért megtanult oktalan és megvetett emberként élni. Akkor kedves lesz minden türelemmel viselt zaklattatás, és minden gonoszság befogja száját. Akkor örvend minden Istennel törődő ember, és kesereg minden istentelen. Akkor jobban vigad a megsanyargatott test, mint amelyik mindig gyönyörökkel lakott jól. Akkor fényessé változik a kopott köntös: és elsötétül a finom öltözet. Akkor több dicséretet kap a szegényes hajlék, mint az aranyos palota. Akkor hasznosabb lesz az állhatatos béketűrés, mint a világnak minden hatalma. Akkor jobban felmagasztosul az őszinte engedelmesség, mint minden világias ravaszkodás. Akkor több örömet szerez a tiszta lelkiismeret, mint a tudós bölcselkedés. Akkor a gazdagság megvetése többet nyom a latba, mint a földön lakók minden vagyona. Akkor nagyobb vigasztalást jelent az áhítatos ima, mint a gazdag lakoma. Akkor nagyobb öröm lesz, hogy megtartottad a szilenciumot, mint hogy sokat szaporítottad a szót. Akkor többet érnek a szent cselekedetek, mint a sok szép beszéd. Akkor több tetszésre talál a kemény élet és a szigorú vezeklés, mint minden evilági gyönyörűség. Tudj most egy keveset szenvedni, hogy akkor a nagyobbaktól szabadulhass. Itt próbáld meg először, mit bírsz majd odaát. Ha most olyan keveset tudsz elviselni, hogyan viselnéd az örökkétartó kínokat? Ha most csekélyke szenvedésben elveszted türelmedet, mire visz a kárhozat tüze? Lám, valóban nem lehet részed kétféle örömben: hogy evilágon is gyönyörűségben élj, és aztán Krisztussal is uralkodjál. Ha mindmáig szakadatlanul nagy megbecsülésben és élvezetek közt éltél volna, mi hasznod volna belőle, ha ezennyomban meg kellene halnod? Minden hiábavalóság tehát, csak az nem, hogy Istent szeressük s egyedül neki szolgáljunk. Mert az, aki egész szívvel szereti Istent, sem haláltól, sem büntetéstől, sem ítélettől, sem kárhozattól nem fél: a tökéletes szeretet biztos utat nyit Istenhez. Aki pedig még örömét leli a bűnben, az, nem csoda, ha fél a haláltól meg az ítélettől. Egyébként is jó, hogy ha már a szeretet nem tart vissza a rossztól, legalább a kárhozattól való félelem kordában tartson. Aki aztán Isten félelmét nem ismeri, sokáig nem maradhat meg a jóban: hanem előbb-utóbb a sátán hálójába kerül. 

Cap. 24. De judicio et poenis peccatorum.

1. In omnibus rebus respice finem, et qualiter ante districtum judicem stabis, cui nihil est occultum, qui muneribus non placatur, nec escusationes recipit, sed quod justum est, judicabit. O miserrime et insipiens, quid respondebis Deo, omniamala tua scienti, qui interdum times vultum hominis irati? Ut quid non prævides tibi in judicii die? Quando nemo poterit per alium excusari vel defendi, sed unusquisque sufficiens onus suum portabit sisi ipsi. Nunc labor tuus est fructuosus, fletus acceptabilies, gemitus exaudibilis, dolor satisfactorius et purgativus.

2. Habet magnum et salubre purgatorium homo patiens, qui suscipiens injurias, plus dolet de alterius malitia, quam de sua injuria, qui pro contrariantibus sibi libenter orat, et ex corde culpas indulget; qui veniam ab aliis petere non retardat, qui facilius miseretur quam irascitur, qui sibi ipsi violentiam frequenter facit, et carnem suam omnino spiritui subjugare conatur. Melius est modo purgare peccata, et vitia resecare, quam in futuro purganda reservare. Vere nos ipsos decipimus per inordinatum amorem, quem ad carnem habemus.

3. Quid aliud ille ignis devorat, nisi peccata tua? Quanto amplius nunc tibi ipsi parcis, et carnem sequeris, postea lues tanto durius, et majorem materiam comburendi reservas. In quibus homo peccavit, in illis gravius punietur. Ibi acidiosi ardentibus stimulis purgentur, et gulosi ingenti fame ac siti cruciabuntur. Ibi luxuriosi et voluptatum amatores ardenti pice et foetido sulphure perfundentur. Et sicut furiosi canes, præ dolore invidiosi ululabunt.

4. Nullum vitium erit, quod suum proprium cruciatum non habeat. Ibi superbi omni confusione replebuntur, et avari miserrima egestate arctabuntur. Ibi erit una hora gravior in poena, quam hic centum anni in amarissima poenitentia. Ibi nulla requies, nulla consolatio damnatis. Hic tamen interdum cessatur a laboribus atque amicorum fruitur solatiis. Esto modo sollicitus, et dolens pro peccatis tuis, ut in die judicii sis securus propetenus cum beatis. Tunc enim justi stabunt in magna constantia adversus eos, qui se angustiaverunt et depresserunt. Tunc stabit ad judicandum qui modo se subjicit humiliter judiciis hominum. Tunc magnam fiduciam pauper et humlis habebit, et pavebit undique superbus.

5. Tunc videbitur sapiens in hoc mundo fuisse, qui pro Christo didicit stultus esse et despectus. Tunc placebit omnis tribulatio patienter perpessa et omnis iniquitas oppilabit os suum. Tunc gaudebit omnis devotus et merebit omnis religiosus. Tunc plus exultabit caro afflicta, quam si semper in deliciis fuisset nutrita. Tunc splendebit habitus vilis, et obtenebrescet vestis subtilis. Tunc plus laudabitur pauperculum domicilium, quam deauratum palatium. Tunc plus juvabit constans pacientia, quam omnis mundi potentia. Tunc amplius exaltabitur simplex obedientia, quam omnis sæcularis astutia.

6. Tunc plus lætificabit pura et simplex conscientia et bona quam docta philosophia. Tunc plus ponderabit contemptus divitiarum, quam totus thesaurus terrigenarum. Tunc magis consolaberis super devota oratione, quam super delicata comestione. Tunc potius gaudebis de fervato silentio, quam de longa fabulatione. Tunc plus valebunt sancta sancta opera, quam multa pulchra verba. Tunc plus valebit stricta vita et ardus poenitntia, quam omnis delectatio terrena. Disce nunc in modico pati, ut tunc a gravioribus valeas liberari. Hic primo proba quid possis pati postea. Si nunc tam parum non vales sustinere, quomodo poteris æterna tormenta sufferre? Si modo modica passio te tam impatientem efficit, tunc gehenna quid facietur? Ecce vere non potes modo duo gaudia habere, delectari hic in mundo, es postea regnare cum Christo.

7. Si usque in hodiernum diem semper in honoribus et voluptatibus vixisses, quid totum tibi profuisset, si jam in instanti mori contingeret? Omnia ergo vanitas, præter amare Deum, et illi foli servire. Qui enim Deum ex toto corde amat, nec mortem, nec supplicium, nec judcium, nec infernum metuit, quia perfectus amor securum ad Deum accessum facit. Quem adhuc peccare delectat, non mirum, si mortem, judicium timeat. Bonum tamen est ut, si necdum amor a malo te revocat, saltem timor gehenæ te coerceat. Qui vero timorem Dei postponit, diu stare in bono non valebit, sed diaboli laqueos citius incurret.

CHAPTER XXIV

Of the judgment and punishment of the wicked

1. In all that thou doest, remember the end, and how thou wilt stand before a strict judge, from whom nothing is hid, who is not bribed with gifts, nor accepteth excuses, but will judge righteous judgment. O most miserable and foolish sinner, who art sometimes in fear of the countenance of an angry man, what wilt thou answer to God, who knoweth all thy misdeeds? Why dost thou not provide for thyself against the day of judgment, when no man shall be able to be excused or defended by means of another, but each one shall bear his burden himself alone? Now doth thy labour bring forth fruit, now is thy weeping acceptable, thy groaning heard, thy sorrow well pleasing to God, and cleansing to thy soul.

2. Even here on earth the patient man findeth great occasion of purifying his soul. When suffering injuries he grieveth more for the other’s malice than for his own wrong; when he prayeth heartily for those that despitefully use him, and forgiveth them from his heart; when he is not slow to ask pardon from others; when he is swifter to pity than to anger; when he frequently denieth himself and striveth altogether to subdue the flesh to the spirit. Better is it now to purify the soul from sin, than to cling to sins from which we must be purged hereafter. Truly we deceive ourselves by the inordinate love which we bear towards the flesh.

3. What is it which that fire shall devour, save thy sins? The more thou sparest thyself and followest the flesh, the more heavy shall thy punishment be, and the more fuel art thou heaping up for the burning. For wherein a man hath sinned, therein shall he be the more heavily punished. There shall the slothful be pricked forward with burning goads, and the gluttons be tormented with intolerable hunger and thirst. There shall the luxurious and the lovers of pleasure be plunged into burning pitch and stinking brimstone, and the envious shall howl like mad dogs for very grief.

4. No sin will there be which shall not be visited with its own proper punishment. The proud shall be filled with utter confusion, and the covetous shall be pinched with miserable poverty. An hour’s pain there shall be more grievous than a hundred years here of the bitterest penitence. No quiet shall be there, no comfort for the lost, though here sometimes there is respite from pain, and enjoyment of the solace of friends. Be thou anxious now and sorrowful for thy sins, that in the day of judgment thou mayest have boldness with the blessed. For then shall the righteous man stand in great boldness before the face of such as have afflicted him and made no account of his labours.(1) Then shall he stand up to judge, he who now submitteth himself in humility to the judgments of men. Then shall the poor and humble man have great confidence, while the proud is taken with fear on every side.

5. Then shall it be seen that he was the wise man in this world who learned to be a fool and despised for Christ. Then shall all tribulation patiently borne delight us, while the mouth of the ungodly shall be stopped. Then shall every godly man rejoice, and every profane man shall mourn. Then the afflicted flesh shall more rejoice than if it had been alway nourished in delights. Then the humble garment shall put on beauty, and the precious robe shall hide itself as vile. Then the little poor cottage shall be more commended than the gilded palace. Then enduring patience shall have more might than all the power of the world. Then simple obedience shall be more highly exalted than all worldly wisdom.

6. Then a pure and good conscience shall more rejoice than learned philosophy. Then contempt of riches shall have more weight than all the treasure of the children of this world. Then shalt thou find more comfort in having prayed devoutly than in having fared sumptuously. Then thou wilt rather rejoice in having kept silence than in having made long speech. Then holy deeds shall be far stronger than many fine words. Then a strict life and sincere penitence shall bring deeper pleasure than all earthly delight. Learn now to suffer a little, that then thou mayest be enabled to escape heavier sufferings. Prove first here, what thou art able to endure hereafter. If now thou art able to bear so little, how wilt thou be able to endure eternal torments? If now a little suffering maketh thee so impatient, what shall hell-fire do then? Behold of a surety thou art not able to have two Paradises, to take thy fill or delight here in this world, and to reign with Christ hereafter.

7. If even unto this day thou hadst ever lived in honours and pleasures, what would the whole profit thee if now death came to thee in an instant? All therefore is vanity, save to love God and to serve Him only. For he who loveth God with all his heart feareth not death, nor punishment, nor judgment, nor hell, because perfect love giveth sure access to God. But he who still delighteth in sin, no marvel if he is afraid of death and judgment. Nevertheless it is a good thing, if love as yet cannot restrain thee from evil, that at least the fear of hell should hold thee back. But he who putteth aside the fear of God cannot long continue in good, but shall quickly fall into the snares of the devil.

(1) Wisd. v. 1.

"...es postea regnare cum Christo."

Imitatio Christi I./23. ~ Sic te in omni facto et cogitatu deberes tenere, quasi statim esses moriturus.

 23. 

A halálról való elmélkedés 

 

Életünk két útja ez: 

testi élet vagy 

becsület - holnap meg kell 

halnod, de lehet 

öt perc múlva. mi lesz ha 

Jézus Krisztus beáll az 

útba? 

Disce nunc mori mundo, ut tunc incipias vivere cum Christo. Disce nunc omnia contemnere, ut tunc possis libere ad Christum pergere. Castiga nunc corpus tuum per poenitentiam, ut tunc valeas certam habere confidentiam. 

 

 

I. 

Földi pályádnak hamar végére érsz, gondold hát meg, hányadán állsz. Ma él az ember, holnapra elenyészik. S mihelyt nem látják, egykettőre el is felejtik. Ó milyen tompa és érzéketlen az emberi szív, hogy csak a jelenvalón gondolkodik, ahelyett, hogy inkább az eljövendőkre tekintene. Bármit gondolsz vagy teszel, úgy kellene intézned, mintha holnap meg kellene halnod. Ha tiszta volna a lelkiismereted, nem nagyon félnél a haláltól. Jobb volna a bűntől őrizkedned, mint a halál elől menekülnöd. Ha ma nem vagy készen, holnap hogy leszel? A holnap bizonytalan, s mit tudod, rád virrad-e? Mire jó sokáig élnünk, ha olyan keveset javulunk? Jaj, a hosszú élet nem mindig szolgál javulásunkra, sokszor inkább a bűnt gyarapítja. Bárcsak legalább egy nap jól éltünk volna ezen a földön. Soknak feje fölött évek múlnak el a szerzetbe lépése óta, de javulásának nincs sok látatja. Ha rettentő dolog meghalni, tovább élni talán veszedelmesebb. Boldog, aki mindig szeme előtt tartja halála óráját és minden nap fölkészül a halálra. Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy neked is ugyanazon az úton kell elmenned. Ha reggelre virradsz, gondold azt, hogy nem éred meg az estét. Ha rádesteledik, reggelt ne ígérj magadnak. Mindig készen légy tehát, és úgy élj, hogy a halál sohase érjen készületlen. Sokan hirtelen és készületlenül halnak meg, mert amely órában nem gondolnánk, eljön az Emberfia. Amikor az az utolsó óra rádköszönt, egészen új színben látod majd elmúlt életedet: és igen megbánod, hogy olyan rest és tunya voltál. 

II. 

Milyen boldog az előrelátó, aki igyekszik olyan lenni éltében, amilyen akkor szeretne lenni, amikor majd meg kell halnia. Mert az bizakodhatik a szép halálban, aki a világ tökéletes megvetésére eljut, aki buzgón törekszik arra, hogy az erényekben gyarapodjon, akiben megvan a fegyelem szeretete, a bűnbánó töredelem, az engedelmesség készsége, az önmegtagadás: és aki Krisztus szeretetéért szívesen elvisel bármit, ami kedve ellen való. Sok jót tehetsz, míg egészséges vagy: de ha egyszer ágynak dőlsz, nem tudom, mire lesz erőd. A betegség kevés embernek válik javulására: éppígy akik sokat kóborolnak, ritkán válnak szentté. Ne bízzál barátaidban és rokonaidban, és ne halogasd üdvösséged dolgát: mert hamarabb elfeledkeznek rólad az emberek, mint gondolnád. Jobb most idejekorán gondoskodni, és valami jót magad elé küldeni Istenhez, mint mások segítségében bizakodni. Ha most nem gondolsz magadra, ki gondol majd veled annak idején? Most van a drága idő: most vannak itt az üdvösség napjai: most az alkalmas idő. De kár, hogy több haszonra nem fordítod, pedig most érdemelhetnéd meg az örök életet. Fordul majd úgy, hogy vágyva vágynál egy napot vagy egyetlen órát életed megjobbítására: de nem tudom, kikönyörögheted-e. Ébredj hát, kedves testvér, ily nagy veszedelemből szabadulhatsz, ily rettenetes bajtól menekülhetsz, ha el nem bízod magad, s mindenkor szemed előtt forgatod a halált. Iparkodj hát most úgy élni, hogy halálod óráján inkább örömre, mint félelemre legyen okod. Most kezdj meghalni a világnak, hogy akkor élni kezdhess Krisztussal. Most utálj meg mindent, hogy akkor szabadon Krisztushoz siethess. Most sanyargasd testedet vezekléssel, hogy akkor biztos reménységgel lehess. 

III.  

Ó, te együgyű, miért gondolod, hogy sokáig élsz; holott a holnapi napod is bizonytalan? Mily sokan csalódtak, és váratlanul költöztek el. Hányszor hallhattad, hogy mondogatják: ez kard által halt, az megfulladt, amaz leesett valahonnan s nyakát törte, egynek az étel akadt a torkán, másnak játék közben lett vége: ki tűz, ki fegyver, ki döghalál, ki haramiák miatt veszett; így mindegyik halállal végezte: és az emberek élete mint az árnyék hirtelen elmúlik. Ki emlékezik majd rád holtod után, és ki imádkozik érted? Tedd hát, tedd most, kedvesem, amit csak tehetsz, mert nem tudod, mikor ér utol a halál: azt sem tudhatod, mi vár rád holtod után. Most van időd: gyűjts halhatatlan kincseket. Üdvösségeden kívül másra ne gondolj: csak azzal törődj, ami Istené. Szerezz barátokat magadnak azzal, hogy Isten szentjeit tiszteled, és tetteiket utánozod; hogy amikor e világból kimúlsz, befogadjanak az örök hajlékokba. Élj mindig úgy, mint aki zarándok és jövevény ezen a földön: és semmi köze sincs evilág dolgaihoz. Őrizd úgy szívedet, hogy szabad legyen, és az odafönt valókra, Istenre nyíljon, mert nincs itt maradandó városunk. Oda igazítsd mindennapos imádat, könnyhullatás közt jajgatásodat: hogy holtod után lelked méltó legyen boldog utat találni Istenhez. 

Cap. 23. 

De meditatione mortis.

 

1. Valde cito erit tecum hoc factum: vide aliter quomodo te habeas. Hodie homo est, et cras non comparet. Cum autem sublatus fuerit ab oculis, etiam cito transit a mente. O hebetudo, et duritia cordis humani, quod solum præsentia meditatur, et futura non magis prævidet. Sic te in omni facto et cogitatu deberes tenere, quasi statim esses moriturus. Si bonam conscientiam haberes, non multum mortem timeres. Melius esset peccata cavere quam mortem fugure. Si hodie non es paratus, quomodo cras eris? Cras est dies incerta, et quid scis si crastinum habebis?

2. Quid prodest diu vivere, quando parum emendamur? Ha, longa vita non semper emendat, sed sæpe culpam magis auget. Utinam per unam diem bene essemus conversati in hoc mundo. Multi annos computant conversionis, sed sæpe parvus est fructus emendationis. Si formidolosum est mori, forsitan periculosius erit vivere diu. Beatus qui horam mortis suæ semper ante oculos habet, et ad moriendum quotidie se disponit. Si vidisti aliquem mori, cogita quia tu per eandem viam transibis.

3. Cum mane fuerit, puta te ad vesperum non perventurum. Vespere autem facto, mane non audeas tibi polliceri. Semper ergo paratus esto, et taliter vive, ut nunquam imparatum te mors inveniant. Multi subito improvisi moriuntur. Nam hora, qua non putatur, Filius hominis veniet. Quando hora illa extrema venerit, multum aliter sentire incipies de tota vita tua præterita et valde dolebis, quia tam negligens, et remissus fuisti.

4. Quam felix et prudens qui talis nunc nititur esse in vita, qualis optat inveniri in morte. Dabit namque magnam fiduciam moriendi perfectus contemptus mundi, fervens desiderium in virtutibus proficiendi, amor disciplinæ, labor poenitentiæ, promptitudo, obedientiæ, abnegatio sui, et supportatio cujuslibet adversitatis pro amore Christi. Multa bona potes operari dum sanus es, sed infirmatus nescio quid poteris. Pauci ex infirmitate emendantur; sic et qui multum peregrinantur, raro sanctificantur.

5. Noli confidere super amicos et proximos, nec in futuris salutem tuam differas, quia citius obliviscentur tui homines, quam existimas. Melius est nunc tempestive providere et aliquid boni præmittere, quam super aliorum auxilio sperare. Si non es pro te ipso sollicitus modo, quis erit sollicitus pro te in futuro. Nunc tempus est valde prætiosum, sed proh dolor, quod hoc inutilius expendis, in quo promereri vales, unde æternaliter vivas. Veniet quando unam diem seu horam pro emendatione desiderabis, et nescio, an impetrabis.

6. Eia, charissime, de quanto periculo te poteris liberare, de quam magno timore eripere, si modo semper timoratus fueris, et de morte suspectus! Stude nunc taliter vivere, ut in hora moris valeas potius gaudere, quam timere. Disce nunc mori mundo, ut tunc incipias vivere cum Christo. Disce nunc omnia contemnere, ut tunc possis libere ad Christum pergere. Castiga nunc corpus tuum per poenitentiam, ut tunc valeas certam habere confidentiam.

7. Ha stulte, quid cogitas te diu victurum, cum nullum diem habeas securum? Quam multi decepti sunt et insperati de corpore extracti! Quoties audisti a dicentibus, quia ille gladio cecidit, ille submersus est, ille ab alto ruens cervicem fregit, ille manducando obriguit, ille ludendo finem fecit, alius igne, alius ferro, alius peste, alius latrocinio interiit: et sic omnium finis mors est, et vita hominum tanquam umbra cito pertransit.

8. Quis memorabitur tui post mortem, et qui orabit pro te? Age, age nunc charissime quidquid pro te agere potes, quia nescis quando morieris. Nescis etiam, quid tibi post mortem sequatur. Dum tempus habes, congrega divitias immortales. Præter salutem tuam nihil cogites. Solum quæ Dei sunt, cures. Fac nunc tibi amicos venerando Sanctos, et actus imitando, ut cum defeceris in hac vita, illi te recipiant in æterna tabernacula.

9. Serva te tanquam peregrinum et hospitem super terram, ad quem nihil spectat de mundi negociis. Serva cor liberum, et ad Deum sursum erectum, quia non habes hic manentem civitatem. Illuc gemitus et preces quotidianas cum lacrymis dirige, ut spiritus tuus mereatur post mortem ad Dominum feliciter transire.

CHAPTER XXIII

Of meditation upon death

 

Very quickly will there be an end of thee here; take heed therefore how it will be with thee in another world. To-day man is, and to-morrow he will be seen no more. And being removed out of sight, quickly also he is out of mind. O the dulness and hardness of man’s heart, which thinketh only of the present, and looketh not forward to the future. Thou oughtest in every deed and thought so to order thyself, as if thou wert to die this day. If thou hadst a good conscience thou wouldst not greatly fear death. It were better for thee to watch against sin, than to fly from death. If to-day thou art not ready, how shalt thou be ready to-morrow? To-morrow is an uncertain day; and how knowest thou that thou shalt have a to-morrow?

2. What doth it profit to live long, when we amend so little? Ah! long life doth not always amend, but often the more increaseth guilt. Oh that we might spend a single day in this world as it ought to be spent! Many there are who reckon the years since they were converted, and yet oftentimes how little is the fruit thereof. If it is a fearful thing to die, it may be perchance a yet more fearful thing to live long. Happy is the man who hath the hour of his death always before his eyes, and daily prepareth himself to die. If thou hast ever seen one die, consider that thou also shalt pass away by the same road.

3. When it is morning reflect that it may be thou shalt not see the evening, and at eventide dare not to boast thyself of the morrow. Always be thou prepared, and so live that death may never find thee unprepared. Many die suddenly and unexpectedly. For at such an hour as ye think not, the Son of Man cometh.(1) When that last hour shall come, thou wilt begin to think very differently of thy whole life past, and wilt mourn bitterly that thou hast been so negligent and slothful.

4. Happy and wise is he who now striveth to be such in life as he would fain be found in death! For a perfect contempt of the world, a fervent desire to excel in virtue, the love of discipline, the painfulness of repentance, readiness to obey, denial of self, submission to any adversity for love of Christ; these are the things which shall give great confidence of a happy death. Whilst thou art in health thou hast many opportunities of good works; but when thou art in sickness I know not how much thou wilt be able to do. Few are made better by infirmity: even as they who wander much abroad seldom become holy.

5. Trust not thy friends and kinsfolk, nor put off the work of thy salvation to the future, for men will forget thee sooner than thou thinkest. It is better for thee now to provide in time, and to send some good before thee, than to trust to the help of others. If thou art not anxious for thyself now, who, thinkest thou, will be anxious for thee afterwards? Now the time is most precious. Now is the accepted time, now is the day of salvation. But alas! that thou spendest not well this time, wherein thou mightest lay up treasure which should profit thee everlastingly. The hour will come when thou shalt desire one day, yea, one hour, for amendment of life, and I know not whether thou shalt obtain.

6. Oh, dearly beloved, from what danger thou mightest free thyself, from what great fear, if only thou wouldst always live in fear, and in expectation of death! Strive now to live in such wise that in the hour of death thou mayest rather rejoice than fear. Learn now to die to the world, so shalt thou begin to live with Christ. Learn now to contemn all earthly things, and then mayest thou freely go unto Christ. Keep under thy body by penitence, and then shalt thou be able to have a sure confidence.

7. Ah, foolish one! why thinkest thou that thou shalt live long, when thou art not sure of a single day? How many have been deceived, and suddenly have been snatched away from the body! How many times hast thou heard how one was slain by the sword, another was drowned, another falling from on high broke his neck, another died at the table, another whilst at play! One died by fire, another by the sword, another by the pestilence, another by the robber. Thus cometh death to all, and the life of men swiftly passeth away like a shadow.

8. Who will remember thee after thy death? And who will entreat for thee? Work, work now, oh dearly beloved, work all that thou canst. For thou knowest not when thou shalt die, nor what shall happen unto thee after death. While thou hast time, lay up for thyself undying riches. Think of nought but of thy salvation; care only for the things of God. Make to thyself friends, by venerating the saints of God and walking in their steps, that when thou failest, thou mayest be received into everlasting habitations.(2)

9. Keep thyself as a stranger and a pilgrim upon the earth, to whom the things of the world appertain not. Keep thine heart free, and lifted up towards God, for here have we no continuing city.(3) To Him direct thy daily prayers with crying and tears, that thy spirit may be found worthy to pass happily after death unto its Lord. Amen.

(1) Matthew xxiv. 44. (2) Luke xvi. 9. (3) Hebrews xiii. 14.

Sic te in omni facto et cogitatu deberes tenere, quasi statim esses moriturus.

Imitatio Christi I./22. ~ Donec transeat iniquitas hæc, et mortalitas abforbeatur a vita. / Quis est, qui melius habet? Utique qui pro Deo aliquid pati valet. / ...donec transeat iniquitas hæc, et mortalitas abforbeatur a vita.

 22. 

Az ember nyomorúságának megfontolása 

 

Tökéletesség nem a 

teljesség..., s nem 

is kell, hogy az legyen.

Felismerésben:

alkalmazott tudásban

a valódi öröm.

Nunc est tempus faciendi, nunc tempus pugnandi est, nunc tempus aptum est emendandi. 

 

Munkád nem hibátlan: ám

egyszerű szándék:  

angyalként kell élned 

- e szolgálat a 

mennyei öröm adja 

ki a valódi neved. 

Quis est, qui melius habet? Utique qui pro Deo aliquid pati valet. 

 Az isteni gondolat 

vagy szellem célhoz 

méltó testet húz..., ha rossz 

szokást tanult - míg 

el nem múlik vele a 

világod - fegyelmezd meg 

jó gyakorlatokkal.

...donec transeat iniquitas hæc, et mortalitas abforbeatur a vita. 

I. 

Szánandó vagy, akárhol légy, akárhova fordulj is, ha Istenhez nem térsz. Mit háborogsz, hogy nem sikerül minden úgy, ahogyan szeretnéd, óhajtanád? Ki az, akinek minden kívánsága szerint történik? Sem én, sem te; sem senki ember a földön. Senki a föld hátán nincs valamilyen háborgattatás és búsulás nélkül: sem király, sem pápa. Kinek van legjobb dolga? Bizony annak, aki Istenért valamit el tud viselni. Sok éretlen és gyönge ember azt mondja: lám, milyen jól megy ennek vagy annak, milyen gazdag, mily nagy úr, milyen hatalmas, mily nagy tisztesség övezi. De figyelj a mennyei jókra, és belátod, hogy mindezek az ideigtartó javak csak semmik, bizonytalanok, sőt igen terhesek, mert nem lehet őket mindennapos törődés és rettegés nélkül birtokolni. Nem abban áll az ember boldogsága, hogy evilági javakban dúskáljon, elég neki annyi, amivel szükségét beéri. Bizony nyomorúság e világon élni. Minél inkább igyekszik valaki lelki emberré alakulni, annál keserűbb neki a földi élet: mert jobban érzi, tisztábban átlátja a romlott emberi természet fogyatkozásait. Mert enni, inni, virrasztani, aludni, pihenni, dolgozni és a természet többi szükségletének eleget tenni bizony nagy nyomorúság és búbánat a befelé figyelő embernek: aki örömest volna szabad és mentes minden bűntől. Evilágban a testi szükségletek valóban nagy terhet jelentenek a belső emberek számára. Azért fohászkodik a próféta, hogy mindezektől szabad lehessen mondván: Ragadj ki engem, Uram, sokféle szükségeimből. De jaj azoknak, akik nem értik át nyomorúságukat: nagyobb jaj azoknak, akik még szeretik is ezt a nyomorult és romlandó életet. Mert némelyek annyira belészeretnek, bár kézi munkájukkal, sőt koldulásukkal alig szerzik meg a mindennapit, hogy ha mindig itt élhetnének, nem törődnének Isten országával. Bizony eszeveszett és hitetlen szívű ember az, akit annyira rabul ejtenek a földi dolgok, hogy semmi másnak jóízét nem érzi. Az effélék, szegények végtére keservesen meglátják, milyen hitvány semmiség volt, amit szerettek. Istennek szentjei és Krisztusnak imádságos életet élő barátai nem törődtek azzal, ami a testnek kedves, sem azzal, ami evilágon virul, minden reményük, igyekezetük az örök javakra irányult. Minden kívánságuk arra gerjedezett, ami odafent van és örökkévaló, a látható dolgok szeretete nem húzhatta le őket. Ne veszítsd el, testvér, a lelki előmenetelben való bizodalmat, míg annak ideje, órája van. Miért halogatnád, ami jót elhatároztál? Kelj fel, fogj hozzá nyomban és mondd: Most van itt a cselekvés ideje, most van ideje a küzdelemnek, most van alkalmas idő a megjavulásra. Amikor rosszul megy a sorod, és zaklatásokban van részed, akkor van az érdemszerzés ideje. Tűzön, vízen kell átgázolnod, csak úgy juthatsz el a nyugalomba. Ha magaddal nem tusakodol, nem győzöd le a vétket. Amíg e gyarló testben élünk, bűn nélkül nem lehetünk: a csömör és a szomorúság el nem kerül. Bizony szeretnénk minden nyomorúságtól békében lenni; de mivel a bűn által elveszítettük az ártatlanságot: elvesztettük az igazi boldogságot is. Azért türelemmel kell lennünk, és Isten irgalmára kell hagyatkoznunk: amíg el nem múlik ez a mocskos világ, és ezt a halálra szánt létet magához nem ragadja az élet. 

II. 

Ó milyen gyarló az ember: mindig hajlandó a rosszra. Ma meggyónod bűneidet: holnap újra elköveted, amit meggyóntál. Most eltökéled magadban, hogy többé nem teszed, és egy óra múlva úgy elbuksz, mintha semmit el nem határoztál volna. Méltán megalázhatjuk hát magunkat, és semmi okunk sincs az elbizakodásra, oly igen gyarlók és állhatatlanok vagyunk. Azt is hamar elveszíthetjük hanyagságunkkal, amit a kegyelem segítségével nagy nehezen megszereztünk. Mi lesz velünk éltünk utóján, ha már ily korán ellankadunk? Jaj nekünk, ha úgy átadjuk magunkat a nyugalomnak, mint ha már a béke és a biztonság venne körül: pedig még nyoma sincs életünkben az igazi szentségnek. Bizony ránk férne, hogy újra tanítsanak minket, mint jó noviciusokat, a jó erkölcsre, hátha úgy megjavulnánk, és lelkiekben előre jutnánk. 

Cap. 22. De conditione humanæ miseriæ.

1. Miser es ubicumque fueris, et quocumque te verteris, nisi ad Deum te convertas. Quid turbaris quia non succedit tibi sicut vis et desideras? Quis est qui habeat omnia secundum suam voluntatem? Nec ego, nec tu, nec aliquis hominum super terram. Nemo est in mundo sine aliqua tribulatione, vel angustia, quivis Rex, vel Papa. Quis est, qui melius habet? Utique qui pro Deo aliquid pati valet.

2. Dicunt multi imbecilles et infirmi, Ecce quam bonam vitam ille homo habet, quam dives et quam magnus, quam potens et excelsus. Sed attende ad cælestia bona, et videbis quod omnia ista temporalia nulla sunt, sed magis incerta, et valde gravantia, quia nunquam sine solicitudine, et timore possidentur. Non est hominis felicitas habere temporalia ad abundantiam, et sufficit ei mediocritas. Vere miseria est vivere super terram. Quanto homo voluerit esse spiritualior, tanto præfens vita sit ei amarior, quia sentit melius, videt clarius humanæ corruptionis affectus. Nam comedere, bibere, vigilare, dormire, quiescere laborare et cæteris necessitatibus naturæ subjacere vere magna miseria est, et afflictio homini devoto, qui libenter esset absolutus et liber ab omni peccato.

3. Valde enim gravatur interior homo necessitatibus ocrporalibus in hoc mundo. Unde Propheta devote rogat quatenus ab istis liber esse valeat, dicens, De necessitatibus meis erue me, Domine. Sed væ non cognoscentibus suam miseriam et corruptibilem vitam. Nam in tantum quidam hanc amplectuntur, licet etiam vix necessaria laborando aut mendicando habeant, ut si possent hic semper vivere, de regno Dei nihil curarent.

4. O insani, et infideles corde, qui tam profunde in terris jacent, ut nihil nisi carnalia sapiant. Sed miseri adhuc in fine sentient graviter, quam vile, et nihilum erat, quod amaverunt. Sancti autem Dei, et omnes devoti amici Christi non attenderunt, quæ carni placuerunt, nec quæ in hoc tempore floruerunt. Sed tota spes eorum, et intentio ad ætena bona anhelabat. Ferebatur totum desiderium eorum ad mansura et invisibilia, ne amore visibilium traherentur ad infima.

5. Noli frater amittere confidentiam proficiendi ad spiritualia. Adhuc enim habes tempus et horam, quare vis procrastinare propositum tuum? Surge, et in instanti incipe, et dic: Nunc est tempus faciendi, nunc tempus pugnandi est, nunc tempus aptum est emendandi. Quando male habes et tribularis, tunc tempus promerendi. Oportet te transire per ignem et aquam, antequam venia ad refrigerium, nisi tibi vim feceris, vitium non superabis. Quamdiu istud fragile corpus gerimus, sine peccato esse non possumus nec sine tædio et dolore vivere. Libenter haberemus ab omni miseria quietem, sed quia per peccatum perdidimus innocentiam, amisimus etiam veram beatitudinem. Ideo oportet nos tenere patientiam, et Dei exspectare misericordiam, donec transeat iniquitas hæc, et mortalitas abforbeatur a vita.

6. O quanta fragilitas humana, quæ semper prona est ad vitia. Hodie confiteris peccata tua, et cras iterum perpetras confessa. Nunc proponis cavere, et post horam ita agis, quasi nihil proposuisses. Merito ergo nosmetipsos humiliare possumus, nec unquam aliquid magni de nobis sentire, quia tam fragiles et instabiles sumus. Cito etiam potest perdi per negligentiam, quod multo labore vix tandem acquisitum est per gratiam.

7. Quid fiet de nobis adhuc in fine, qui tepescimus tam mane. Væ nobis si sic volumus declinare ad quietem, quasi jam pax sit et securitas, cum necdum appareat vestigium sanctitatis veræ in nostra conversatione. Bene opus esset quod adhuc institueremus, tanquam boni novitii, ad mores optimos, si forte spes esset de futurea emendatione, et majori spirituali profectu.

CHAPTER XXII

On the contemplation of human misery

Thou art miserable wheresoever thou art, and whithersoever thou turnest, unless thou turn thee to God. Why art thou disquieted because it happeneth not to thee according to thy wishes and desires? Who is he that hath everything according to his will? Neither I, nor thou, nor any man upon the earth. There is no man in the world free from trouble or anguish, though he were King or Pope. Who is he who hath the happiest lot? Even he who is strong to suffer somewhat for God.

 

2. There are many foolish and unstable men who say, “See what a prosperous life that man hath, how rich and how great he is, how powerful, how exalted.” But lift up thine eyes to the good things of heaven, and thou shalt see that all these worldly things are nothing, they are utterly uncertain, yea, they are wearisome, because they are never possessed without care and fear. The happiness of man lieth not in the abundance of temporal things but a moderate portion sufficeth him. Our life upon the earth is verily wretchedness. The more a man desireth to be spiritual, the more bitter doth the present life become to him; because he the better understandeth and seeth the defects of human corruption. For to eat, to drink, to watch, to sleep, to rest, to labour, and to be subject to the other necessities of nature, is truly a great wretchedness and affliction to a devout man, who would fain be released and free from all sin.

 

3. For the inner man is heavily burdened with the necessities of the body in this world. Wherefore the prophet devoutly prayeth to be freed from them, saying, Deliver me from my necessities, O Lord.(1) But woe to those who know not their own misery, and yet greater woe to those who love this miserable and corruptible life. For to such a degree do some cling to it (even though by labouring or begging they scarce procure what is necessary for subsistence) that if they might live here always, they would care nothing for the Kingdom of God.

 

4. Oh foolish and faithless of heart, who lie buried so deep in worldly things, that they relish nothing save the things of the flesh! Miserable ones! they will too sadly find out at the last, how vile and worthless was that which they loved. The saints of God and all loyal friends of Christ held as nothing the things which pleased the flesh, or those which flourished in this life, but their whole hope and affection aspired to the things which are above. Their whole desire was borne upwards to everlasting and invisible things, lest they should be drawn downwards by the love of things visible.

 

5. Lose not, brother, thy loyal desire of progress to things spiritual. There is yet time, the hour is not past. Why wilt thou put off thy resolution? Arise, begin this very moment, and say, “Now is the time to do: now is the time to fight, now is the proper time for amendment.” When thou art ill at ease and troubled, then is the time when thou art nearest unto blessing. Thou must go through fire and water that God may bring thee into a wealthy place. Unless thou put force upon thyself, thou wilt not conquer thy faults. So long as we carry about with us this frail body, we cannot be without sin, we cannot live without weariness and trouble. Gladly would we have rest from all misery; but because through sin we have lost innocence, we have lost also the true happiness. Therefore must we be patient, and wait for the mercy of God, until this tyranny be overpast, and this mortality be swallowed up of life.

 

6. O how great is the frailty of man, which is ever prone to evil! To-day thou confessest thy sins, and to-morrow thou committest again the sins thou didst confess. Now dost thou resolve to avoid a fault, and within an hour thou behavest thyself as if thou hadst never resolved at all. Good cause have we therefore to humble ourselves, and never to think highly of ourselves, seeing that we are so frail and unstable. And quickly may that be lost by our negligence, which by much labour was hardly attained through grace.

 

7. What shall become of us at the end, if at the beginning we are lukewarm and idle? Woe unto us, if we choose to rest, as though it were a time of peace and security, while as yet no sign appeareth in our life of true holiness. Rather had we need that we might begin yet afresh, like good novices, to be instructed unto good living, if haply there might be hope of some future amendment and greater spiritual increase.

(1) Psalm xxv. 17.

 

...donec transeat iniquitas hæc, et mortalitas abforbeatur a vita.

 

Imitatio Christi I./21. ~ Certa viriliter. Consuetudo consuetudine vincitur.

 21. 

A szívbéli töredelem 

Bajba kerültél - nézz most 

magadba mélyen: 

csakis te ronthattad el...

Materiæ justi doloris, et internæ compunctionis sunt peccata, et vitia nostra, quibus ita involuti jacemus, ut raro cælistia contemplari valeamus.

Ügyelj magadra! 

Certa viriliter.

Rossz tulajdonságaid

 jó szokásokkal győzd le!

Consuetudo consuetudine vincitur.

I. 

Ha valamit haladni akarsz, gyökerezz bele Isten félelmébe; és ne légy túlságosan szabados, hanem minden érzékedet vesd fegyelem alá: idétlen vigadozásra se add a fejed. Szenteld magad szívbéli töredelemre, és megtalálod az igazi jámborság forrását. A töredelem sok jónak ismeretére elvezet, amit a könnyelműség hamar elveszteget. Nagy csoda, hogy ember valaha önfeledten vigadhat e világon: ha számkivetett voltát megfontolja és lelkének sok veszedelmét latra veti. Csak szívünk figyelmetlensége és a hibáinkkal való nemtörődésünk lehet a magyarázata annak, hogy nem érezzük lelkünk sérelmeit, ezért nevetünk gyakran olyankor is, amikor inkább sírnunk kellene. Nincs igazi szabadság, sem tisztességes jókedv, csak Isten félelmében és jó lelkiismerettel. Boldog, aki a figyelmét szerte húzó hatásoktól függetlenedni tudja, s magába szállva a szent töredelem belső központjához eltalál. Boldog, aki megtagadja magától mindazt, ami beszennyezné, vagy akár csak meg is nehezítené a lelkiismeretét. 

II. 

Küzdj férfihoz illően: szokást szokással győzz le. Ha te tudod magukra hagyni az embereket, ők is magadra hagynak majd, hogy végezd dolgodat. Ne vedd magadra mások dolgát, és ne bonyolódjál a nagyobbak ügyes-bajos gondjaiba. Elsősorban magadra figyelj: és minden kedves embered előtt magadat intsd különös nagy igyekezettel. Ha az emberek nem kedvelnek, amiatt ne szomorkodjál, az essék nehezedre, ha önmagaddal nem vagy megelégedve, vagy ha magadra nem vigyázol, ahogy Isten szolgájához és derék szerzeteshez illenék. Hasznosabb és biztonságosabb, ha az embernek, míg itt a földön él, nincs része sok vigasztalásban, főleg olyanban, amely test szerint való. De ha isteni vigasztalásban nincs vagy csak nagyon ritkán van részünk, abban mi vagyunk vétkesek, mert nem keressük a szívbéli töredelmet: nem vetjük el teljesen a hiábavaló, külső vigasztalásokat. Ismerd el, hogy méltatlan vagy az isteni vigasztalásra: sokkal méltóbb mindenféle zaklatásra. Amikor az ember egészen magába száll, akkor terhére van, keserű neki az egész világ. 

III. 

A derék ember mindig talál elegendő okot a fájdalomra és a sírásra. Hisz akár önmagát nézi, akár felebarátjáról gondolkodik: látja, hogy senki nem él itt háborgattatás nélkül. És minél komolyabban vizsgálgatja magát, annál jobban elszomorodik. Jogos fájdalom és belső töredelem akkor ébred bennünk, ha bűneinken és hibáinkon elmélkedünk, amelyek olyannyira behálóznak, hogy a mennyei dolgokról elmélkedni ritkán tudunk. Ha többet gondolkodnál halálodon, mint a hosszú életen, minden bizonnyal jobban igyekeznél megjavulni. Ha pedig szívedben a kárhozatnak és a tisztító tűznek eljövendő kínjait át meg átelmélkednéd, azt hiszem, hogy minden munkát és fájdalmat örömest elviselnél, és semmiféle szigorúságtól vissza nem rettennél. De mivel mindazt nem vesszük szívünkre, a világ hízelgését pedig igencsak kedveljük, azért langyosak és nagyon restek maradunk. Gyakran kevés bennünk a lélek, azért fakad olyan könnyen panaszra szegény testünk. Esedezzél hát alázatosan Istenhez, hogy adja meg neked a töredelem lelkét: és mondd a prófétával: Etess engem, Uram, a könnyek kenyerével, és add nekem mértéked szerint a könnyek italát

Cap. 21. 

De compunctione cordis.

 

1. Si vis aliquid proficere, conserva te in timore Dei et noli esse nimis liber. Sed sub disciplina cohibe omnes sensus tuos, nec ineptæ te tradas lætitiæ, da te ad cordis compunctionem, et invenies devotionem; compunctio multa bona aperit, quæ dissolutio cito perdere consuevit. Mirum est, quod homo possit unquam perfecte lætari in hac vita, qui suum exilium, et tam multa pericula animæ suæ considerat, et pensat.

2. Propter levitatem cordis et negligentiam defectuum nosrorum non senstimus animæ nostræ dolores, sed sæpe vane reddimus verba, quandomerito flere deberemus. Non est vera libertas, nec bona conscientia, nisi in timore Dei. Felix qui abjicere potest omne impedimentum distractionis, et ad unionem se redigere sanctæ compunctionis. Felix qui a se abdicat quidquid suam conscientiam maculare potest, vel gravare. Certa viriliter. Consuetudo consuetudine vincitur. Si tu scis homies dimittere, ipsi bene dimittent te, tua facta facere.

3. Non attrahas tibi res aliorum, nec te implices causis majorum. Habeas semper oculum super te primum, et admoneas te ipsum specialiter, præ omnibus tibi dilectis. Si non habes favorem hominum noli exinde tristari, sed hoc tibi sit grave quia non habes te satis bene et circumspecte, sicut deceret servum Dei et devotum Religiosum conversari. Utilius est sæpe et securius, quod homo non habeat multas consolationes in hac vita secudum carnem, præcipue tamen, quod divinas non habemus, aut rarius sentimus nos devotos; in culpa sumus, quia compunctionem non quærimus cordis, ac vanas et extrinsecas non abjicimus.

4. Cognosce te indignum divina consolatione, sed magis dignum multa tribulatione. Quando homo perfecte est compunctus, tunc gravis et amarus est ei totus mundus. Bonus homo sufficientem invenit materiam dolendi et flendi: sive enim considerat se, sive de proximo pensat; scit quia nemo sine tribulatione hic vivit; et quanto strictius sese considerat, tanto amplius dolet. Materiæ justi doloris, et internæ compunctionis sunt peccata, et vitia nostra, quibus ita involuti jacemus, ut raro cælistia contemplari valeamus.

5. Si frequentius de morte tua, quam de longitudine vitæ tua cogitares, non dubium, quin ferventius te emendares. Si etiam futuras Inferni, sivi Pergatorii, poenas cordialiter perpenderes, credo quod libenter dolorem et laborem sustineres, et nihil rigoris formidares. Sed quia ista ad cor non transeunt, et blandimenta adhuc amamus, ideo frigidi et valde pigri remanemus. Sæpe est inopia spiritus unde tam leviter conqueritur corpus miserum. Ora igitur humiliter ad Dominum ut det tibi compunctionis spiritum; et dic cum Propheta, Ciba me Domine pane lacrymarum et potum da mihi in lacrymis in mensura.

CHAPTER XXI

Of compunction of heart

 

If thou wilt make any progress keep thyself in the fear of God, and long not to be too free, but restrain all thy senses under discipline and give not thyself up to senseless mirth. Give thyself to compunction of heart and thou shalt find devotion. Compunction openeth the way for many good things, which dissoluteness is wont quickly to lose. It is wonderful that any man can ever rejoice heartily in this life who considereth and weigheth his banishment, and the manifold dangers which beset his soul.

 

2. Through lightness of heart and neglect of our shortcomings we feel not the sorrows of our soul, but often vainly laugh when we have good cause to weep. There is no true liberty nor real joy, save in the fear of God with a good conscience. Happy is he who can cast away every cause of distraction and bring himself to the one purpose of holy compunction. Happy is he who putteth away from him whatsoever may stain or burden his conscience. Strive manfully; custom is overcome by custom. If thou knowest how to let men alone, they will gladly let thee alone to do thine own works.

 

3. Busy not thyself with the affairs of others, nor entangle thyself with the business of great men. Keep always thine eye upon thyself first of all, and give advice to thyself specially before all thy dearest friends. If thou hast not the favour of men, be not thereby cast down, but let thy concern be that thou holdest not thyself so well and circumspectly, as becometh a servant of God and a devout monk. It is often better and safer for a man not to have many comforts in this life, especially those which concern the flesh. But that we lack divine comforts or feel them rarely is to our own blame, because we seek not compunction of heart, nor utterly cast away those comforts which are vain and worldly.

 

4. Know thyself to be unworthy of divine consolation, and worthy rather of much tribulation. When a man hath perfect compunction, then all the world is burdensome and bitter to him. A good man will find sufficient cause for mourning and weeping; for whether he considereth himself, or pondereth concerning his neighbour, he knoweth that no man liveth here without tribulation, and the more thoroughly he considereth himself, the more thoroughly he grieveth. Grounds for just grief and inward compunction there are in our sins and vices, wherein we lie so entangled that we are but seldom able to contemplate heavenly things.

 

5. If thou thoughtest upon thy death more often than how long thy life should be, thou wouldest doubtless strive more earnestly to improve. And if thou didst seriously consider the future pains of hell, I believe thou wouldest willingly endure toil or pain and fear not discipline. But because these things reach not the heart, and we still love pleasant things, therefore we remain cold and miserably indifferent.

 

6. Oftentimes it is from poverty of spirit that the wretched body is so easily led to complain. Pray therefore humbly unto the Lord that He will give thee the spirit of compunction and say in the language of the prophet, Feed me, O Lord, with bread of tears, and give me plenteousness of tears to drink.(1)

(1) Psalm lxxx. 5.

Certa viriliter. Consuetudo consuetudine vincitur.