meghajolni a mérhetetlen nagy előtt.

" ...nem élhetnek tovább, hanem meghalnak kétségbeesésükben."

 

"Az emberi lét egész törvénye csakis abban rejlik, hogy az ember mindig tudjon meghajolni a mérhetetlen nagy előtt. Ha az embereket megfosztják a mérhetetlenül nagytól, akkor nem élhetnek tovább, hanem meghalnak kétségbeesésükben. Az embernek éppen annyira szüksége van a mérhetetlenre és a végtelenre, mint arra a kis bolygóra, amelyen lakik." ( Dosztojevszkij, Ördögök, II, 397 )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/tuo-tibi-judicio-est-utendum-i-elni.html

"Elvitték a derék legényt

 Elővesz egy régen őrzött széndarabkát, csónakot rajzol a falra, 

 

 

 "Elvitték a derék legényt a sziklaszigetre, lakat alá tették, szemfüles őrök vették körül. A derék legény csak nevet. Elővesz egy régen őrzött széndarabkát, csónakot rajzol a falra, beleül és usgye... isten veled tömlöc, isten veled szemfüles  őrök... a derék legény szabadon jár-kel. 

Bizony szép mese! 

De... csak mese. 

A valóságban falra rajzolt csónakon még senki soha, senki, sehová nem evezett el." ( G. V. Plehanov, A monista történelemfelfogás fejlődésének kérdéséhez, Összefoglalás, 272-273 )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/megfekezheto-e-spiralrugo.html

azt a macskát nem kellett volna megölni,

 "De hirtelen mint érzés megy át az összjátékon:

 

 "De hirtelen mint érzés megy át az összjátékon: azt a macskát nem kellett volna megölni, hogy imponáljak Rednik Endre osztálytársamnak, hisz mind a ketten sírtunk, és megöltük, nem kellett volna. S a macska teteméből kiindulóan korlátlanul buzog föl mindaz, amit:"nem kellett volna". ( Török Sándor: Egy kis kertet szerettem volna, Az utak szépek, 55 ) 

 

Théodore Géricault, Dead Cat

https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/mennyit-er-hat-egy-doglott-macska-feje.html

„szar tartalommal és megfogalmazással”

 hazug nevelésre szentimentalizmussal válaszol

 

 

 "A balfasz nemzedék a hazug nevelésre szentimentalizmussal válaszol, és áldozatnak akarja feltüntetni magát, ahelyett, hogy szembenézne a realitásokkal, és felkészülne arra, hogy a világ lehet ellenséges és közömbös. 

Ellis szerint a balfasz nemzedék nem viseli el a kritikát. Rengeteg internetes fórumon jelenik meg, és ahogy ma divatos, nemegyszer „szar tartalommal és megfogalmazással”. 

De aki ezt bírálja, könnyen megkapja a gyűlölködő, kötekedő, troll jelzőt."

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/hat-ahhoz-mit-kell-csinalni-hogy-kalap.html

https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/trombita-4-het-pecset-tamad-sarkany.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/s-tanar-nem-lazad-fel.html

Alétheiá ( αλήθεια )

 "Látva egymást a csodás Dharmáról beszélgetnek" ( Avatamszaka szútra ) 

 

 

"Példaként válasszunk egy közönséges eszközt, mondjuk, egy pár parasztcipőt. A leíráshoz még arra sincs szükség, hogy az ilyen használati eszköznek egy valóságos példánya legyen előttünk. Mindenki jól ismeri őket. De mégis, mivel közvetlen leírásról van szó, jó lenne a szemléltetést megkönnyítenünk. Segítségként elegendő valamilyen képi ábrázolás. Erre Van Gogh egy ismert festményét választjuk, aki többször is festett efféle lábbelit. De mit kell ezen oly sokat nézni? Mindenki tudja, hogy mi is egy cipő. Ha éppen nem fa- vagy háncscipő, akkor a talpa bőrből van, s van felsőrésze, e kettőt varratok és szegek tartják össze. Az ilyen eszköz a láb befedésére szolgál. A cipőknek alkalmasságuknak megfelelően, vagyis hogy munkára vagy táncra valók, eltérő az anyaguk és formájuk. Az ilyen pontos leírás csak azt magyarázza el, amit már amúgy is tudunk. 

 

Az eszköz eszközléte ugyanis alkalmasságában rejlik. 

 

De miként áll a dolog magával az alkalmassággal? Vele vajon már meg is ragadnánk az eszköz eszközszerűségét? S hogy megragadhassuk, nem kellene-e alkalmazása közben szemrevételeznünk a valamire alkalmas eszközt? A parasztasszony a szántóföldön viseli a cipőt, a cipő csak itt az, ami. És igazából csakis akkor az, ha a parasztasszony munkája során ügyet sem vet rá, rá se pillant és nem is érzi. Jön-megy benne, is így szolgál igazán a cipő. Ezen eszközhasználat során kell rábukkannunk igazán arra, ami benne eszközszerű. Ameddig viszont csak úgy általában jelenítünk meg egy pár cipőt vagy a képen a pusztán odaállított, használaton kívüli cipőre pillantunk, sohasem tudhatjuk meg, hogy mi is az eszköz eszközléte igazából. Van Gogh festménye alapján még azt sem állapíthatjuk meg, hogy hol áll. Ezt a pár parasztcipőt semmi sem veszi körül, amihez és ahova tartozhatna, leszámítva egy meghatározatlan teret. Még a szántóföld vagy a földút sárcsomói sem tapadnak rá, ami legalább utalhatna használatára. Egy pár parasztcipő ez és semmi más. És mégis. A lábbeli kitaposott belsejének tátongó sötétjéből a munkásléptek fáradtsága mered ránk. Az otromba lábbeli megszokott súlyosságában benne sűrűsödik a lassú járás szívóssága a szántóföld messze nyúló, örök-egyforma barázdái között, melyek felett ott süvít a zord szél. Bőrébe beivódott a föld zsíros nyirka. A cipőtalpak a földút elhagyatottságát láttatják az ereszkedő alkonyatban. A lábbeliben ott remeg a föld titkos hívogatása, érlelődő gabonájának csendes adománya és rejtélyes lemondása önmagáról a téli föld sivár kopárságában. Ezt a lábbelit áthatja a panasztalan aggodalom a biztos kenyérért, az újra átvészelt ínség szótlan öröme, a szülés jöttén érzett remegés és a halál fenyegetésében kelt reszketés. A földhöz tartozik ez az eszköz és a parasztasszony világa őrzi meg. Ebből a megőrzött odatartozásból származva jut maga az eszköz önmagában nyugvásához. 

 

De a képen levő lábbelibe talán csak belelátjuk mindezt, míg a parasztasszony egyszerűen viseli a cipőt. Mintha ez az egyszerű viselés valóban oly egyszerű volna. 

 

Valahányszor a parasztasszony késő este súlyos, de egészséges fáradtságtól elnehezülve félreteszi a cipőket és valahányszor még sötét virradatkor újra érettük nyúl, amikor ünnepnapon, amikor ügyet sem vet rájuk, mégis mindig tudja ezt, bármiféle szemlélődés és vizsgálódás nélkül. 

 

Jóllehet az eszköz eszközléte alkalmasságában áll, de ez maga az eszköz lényegi létének teljességén nyugszik. Ezt nevezzük megbízhatóságnak. 

 

Ennélfogva bocsáttatik bele a parasztasszony eme eszközön keresztül a föld hallgató hívásába, az eszköz által, s az eszköz megbízhatóságánál fogva biztos a világában. A világ és a föld számára, és azoknak, akik hozzá hasonlóan élnek, csak így jelenlévő: az eszközben. 

 

Bár e „csak”-ban megbúvik a tévedés; mert az eszköz megbízhatósága ad először az egyszerű világnak védettséget, és ez biztosít a földnek szabadságot az állandó kiviruláshoz. Az eszköz eszközléte, a megbízhatóság, minden dolgot módja és hatóköre szerint tart egybegyűjtve. 

 

Az eszköz alkalmassága azonban csak megbízhatóságának lényegi következménye. Az alkalmasság ott vibrál megbízhatóságában, mert nélküle semmi nem lenne. Az egyes eszköz elkopik és elhasználódik; de eközben maga a használat is elhasználódik, megkopik, bevetté válik. Az eszközlét elsivárul, s puszta eszközzé degradálódik. Az eszközlét ilyen elsivárulása a megbízhatóság elillanását jelenti. Ez az eltűnés, aminek a használati dolgok aztán unalmas tolakodó megszokottságukat köszönhetik, csak újabb bizonyíték az eszközlét eredeti lényegére. Az eszköz elhasznált megszokottsága ekkor mint egyetlen és látszólag kizárólagos létmód kerül előtérbe. S ezzel már csak a puszta alkalmasság lesz látható. Így az a látszat születik, mintha az eszköz eredete az anyagnak formát adó puszta elkészítésben rejlene. Holott az eszköz valós eszközléte sokkal messzebbről származik. Anyag és forma valamint e kettő megkülönböztetése mélyebb eredetű.  

 

Az önmagában nyugvó eszköz nyugalmát megbízhatósága adja. Csak e megbízhatóságot szem előtt tartva mutatkozhat meg az eszköz a maga igazságában. 

 

De ezzel még semmit sem tudunk meg arról, amit először kerestünk, vagyis a dolog dologszerűségéről. Azonkívül azt sem tudjuk, amit tulajdonképpen és elsőrendűen keresünk: a műalkotás értelmében vett mű műszerűségét. Vagy talán észrevétlenül, mintegy mellesleg, megtudtunk volna valamit a mű műlétéről? Megtaláltuk az eszköz eszközlétét. De miként? Semmiképp sem egy valóban szem előtt lévő lábbeli leírásával és a hozzáfűzött magyarázatokkal; nem a cipőkészítés leírásával; s nem is valóságos használatának eseti megfigyelésével, hanem csak azáltal, hogy odaálltunk Van Gogh festménye elé. E festmény szólott hozzánk. A mű közelében hirtelen máshol lettünk, mint ahol szokásunk lenni. A műalkotás tudtunkra adta, mi is igazában a lábbeli. A legrosszabb önámítás lenne azt hinni, hogy leírásunk szubjektív cselekvésként a képet először kiszínezte és csak azután helyezte mindezt bele. Ha itt még valami kérdéses lehet, akkor annak oka, hogy a mű közelében túl keveset tapasztaltunk, és a tapasztalatot túlságosan leegyszerűsítve és közvetlenül mondtuk el. De szemben azzal, ahogyan először tűnhetett, a mű semmiképp sem az eszköz szemléltetésének módja. 

 

Sokkal inkább arról van szó, hogy csak a mű által és csak a műben került napvilágra saját voltában az eszköz eszközléte. 

 

Nos, mi történik itt? Mi működik a műben? Van Gogh festménye annak megnyilatkozása, hogy a maga igazságában mi is az eszköz, e pár parasztcipő. Ez a létező kilép létének el-nem-rejtettségébe. A létező el-nem-rejtettségét nevezték a görögök alétheiának. Mi igazságot mondunk ehelyett, de ezzel a szóval meglehetősen keveset gondolunk el. A műben, ha általa megtörténik a létező megnyílása [Eröffnung], akként, ami, és ahogyan van, az igazság történése működik. A művészet művében a létező igazsága lépett működésbe. „Működésbe lépni” [„Setzen”] itt azt jelenti: valamit felállítani. A műben egy létező, egy pár parasztcipő léte fényébe [Lichte] állíttatott. A létező léte ragyogásának [Scheinen] állandóságába jut. Így tehát a művészet lényege a következő lenne: a létező igazságának működésbe-lépése [Sich-ins-Werk-Setzen]. De mind ez idáig a művészetet a széppel és a szépséggel hozták kapcsolatba, nem pedig az igazsággal. Az ilyen műveket létrehozó művészeteket, az eszközkészítő kézműipari művészetekkel szemben, szépművészeteknek nevezik. A szépművészetben nem a művészet szép; inkább azért nevezik így, mert létrehozza a szépet. Ezzel szemben az igazság a logika birodalmába tartozik. A szépség viszont az esztétika számára van fenntartva. Vagy talán ama kijelentéssel, hogy a művészet az igazság működésbe-lépése, ismételten az a szerencsésen túlhaladott vélemény kelne életre, miszerint a művészet a valóságos utánzása és ábrázolása lenne? A kéznéllevő visszaadása mindenképpen megköveteli a létezővel való egyezést, a róla való mértékvételt; adaequatio, mondja a középkor; és már Arisztotelész azt mondja: homoiószisz. A létezővel való megegyezés már régóta az igazság lényegének számít. Arra gondolnánk hát, hogy Van Gogh festménye egy létező pár parasztcipőt másolt és éppen azért lett mű, mert ez sikerült neki? Arra gondolnánk vajon, hogy a festmény a valóságosról vett volna másolatot, amit aztán egy művészi termékbe helyezett volna bele? Semmiképp. … 

 

Van Gogh festményében megtörténik az igazság.  

 

Ez nem azt jelenti, hogy valami kéznéllévőt helyesen másolt volna le, hanem azt, hogy a lábbeli eszközlétének nyilvánvalóvá-válásában az egészében vett létező – vagyis a világ és a föld a maguk ellentétében – az el-nem-rejtettségbe jutott. A műben nemcsak valami igaz, hanem benne az igazság működik. A kép, amely a parasztcipőt mutatja, a vers, amely a római kútról beszél, nemcsak kinyilvánítja, hogy mi ez az elszigetelt létező mint ilyen, ha éppen kinyilvánítja; hanem hagyja, hogy az egészében vett létező vonatkozásában megtörténjék az el-nem-rejtettség mint olyan. Minél egyszerűbben tárul fel önnön lényegében a cipő, minél dísztelenebbül és tisztábban a kút, annál közvetlenebbül és meggyőzőbben válik velük minden létező létezőbbé. Ilyenformán az elrejtőző lét megvilágosodott. E fény felragyog a művön. Ez a ragyogás a művön maga a szép. A szépség annak módja, ahogy az igazság el-nem-rejtettségként létezik." ( Martin Heidegger )

 

 

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/harmadik-szabaly-ne-felj.html

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/megtortenik-az-igazsag.html 

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/de-sohasem-harcoltal-nem-tudod-milyen.html

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/a-rossz-lovesnek-is-megvan-az-ertelme.html

éhen is halt

 ...ki mennyire értékeli a munkámat."

 

 

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerzetes. Ez a szerzetes egy falu határában az út mellett építette fel szerény kunyhóját. Azzal töltötte az idejét, hogy imádkozott és szalma papucsokat font, majd a kész papucsokat kiakasztotta az út melletti bokrokra, vegyen belőle bárki szabadon, akinek csak szüksége van rá.

Egy napon meglátogatta a barátja, aki szomorúan állapította meg, nagyon rossz bőrben van. Épp hogy csak "hálni jár belé a lélek".

Javasolta hát neki, tegyen a papucsok mellé egy kis tálat, s egy táblát is függesszen ki azok árával. Rögtön lesz pénze a mindennapi betevőjére.

"Mindenki, annyit ad, amennyit jónak lát, ki mennyire értékeli a munkámat." - felelte s továbbra sem kért fizetséget a papucsokért.

S "lássatok csudát", éhen is halt a szerzetes."

 

Jipsin

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/letezz-mint-krisztusi-aldas.html

" (...) válassz hát, de csak egy dolgot."

 Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek.

 

 

 "(...) válassz hát, de csak egy dolgot." Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint." ( Soren Kierkegaard, Vagy-vagy, Első rész, Diapszalmata, Vagy-vagy. Eksztatikus előadás, 58 )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2021/02/ime-mienk-gyermek-krisztus-ii-spontan.html

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/tuo-tibi-judicio-est-utendum-iii-igaba.html

a világ is így fog elpusztulni

 tűz ütött ki

 

 

 "Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc." ( Kierkegaard, Vagy-vagy, 44 )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/letezz-mint-krisztusi-aldas.html

...egyszerűen viseli a cipőt."

 "Egy pár parasztcipő ez és semmi más."

 

 

 "Egy pár parasztcipő ez és semmi más. És mégis. A lábbeli kitaposott belsejének tátongó sötétjéből a munkásléptek fáradtsága mered ránk. Az otromba lábbeli megszokott súlyosságában benne sűrűsödik a lassú járás szívóssága a szántóföld messze nyúló, örök-egyforma barázdái között, melyek felett ott süvít a zord szél. Bőrébe beivódott a föld zsíros nyirka. A cipőtalpak a földút elhagyatottságát láttatják az ereszkedő alkonyatban. A lábbeliben ott remeg a föld titkos hívogatása, érlelődő gabonájának csendes adománya és rejtélyes lemondása önmagáról a téli föld sivár kopárságában. Ezt a lábbelit áthatja a panasztalan aggodalom a biztos kenyérért, az újra átvészelt ínség szótlan öröme, a szülés jöttén érzett remegés és a halál fenyegetésében kelt reszketés. A földhöz tartozik ez az eszköz és a parasztasszony világa őrzi meg. Ebből a megőrzött odatartozásból származva jut maga az eszköz önmagában nyugvásához. De a képen levő lábbelibe talán csak belelátjuk mindezt, míg a parasztasszony egyszerűen viseli a cipőt." ( Heidegger )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/megtortenik-az-igazsag.html

valamely apró szolgálati mulasztás miatt

 nem hagyja, hogy egy ilyen tökfilkó tartóztassa le.

 

 

 "A ma kivégzett Hahn ulánus ama bűncselekményben volt vétkes, hogy Pape őrmesternek, ki őt valamely apró szolgálati mulasztás miatt, felsőbb utasításra őrizetbe akarta venni, s evégett az utcáról fölkiáltott neki, kövesse a fogdába, ő, bevágva az ablakot, így válaszolt: nem hagyja, hogy egy ilyen tökfilkó tartóztassa le. 

Erre Pape őrmester személyesen behatolt a szobába, hogy, akár erőszakkal is, gondoskodjék az elszállításáról; ám egy szempillantás múlva, az őrjöngő ember pisztolygolyójától eltalálva, holtan rogyott a padlóra. 

S midőn a lövés hangjára ezredéből több katona rohant oda, az ulánus, fegyverrel a kezében, talán hogy tisztes távolságban tartsa őket, még egy lövést eresztett a vérben úszó őrmester agyába; néhány bátor bajtársa azonban rögvest lefegyverezte s a fogdába szállította. 

Őfels. a király, az ügy jogi egyértelműsége folytán, megparancsolta, hogy a hadbíróság által hozott ítélet, mely kerékbe töretésre szólt, haladéktalanul hajtassék végre." ( Kleist, Napihír )

 

 

 

»Ez igen!«

 a körülöttük álló nép lelkes ujjongásban tört ki

 

 

 "Két híres angol bokszoló, az egyik portsmouth-i, a másik plymouth-i, hosszú évek óta hallott már egymásról, anélkül, hogy személyesen találkoztak volna; egyszer összefutottak Londonban és elhatározták, hogy, eldöntendő, melyiküket illeti meg nagyobb dicsőség, nyilvános mérkőzést tartanak. Ki is álltak ennek értelmében, tömegnyi néző előtt, egy ivó kertjében, egymással; s a plymouth-i néhány másodperc múlva úgy mellen találta a portsmouthi-t, hogy az vért hányt, majd, száját letörölve, így
kiáltott föl: »Ez igen!« 

- Rövidesen azonban, mikor újra felálltak, s a mérkőzés folytatódott, a portsmouth-i úgy beletalált összeszorított jobb öklével a plymouth-i hasába, hogy az, kiforduló szemmel, a földre zuhant, miközben azt kiáltotta: »Ez se volt rossz « 

Erre a körülöttük álló nép lelkes ujjongásban tört ki, és mialatt eltávolították a plymouth-i holttestét, ki rögtön belehalt bélsérülésébe, a portsmouth-inak ítélték a győztesnek járó nagyobb dicsőséget. 

- A hír szerint másnapra aztán tüdővérzésben meghalt a portsmouth-i is." ( Kleist, Anekdota )

 

 

»a mező közepére«

 »Hát fektessék akkor mellém a botomat«

 

 

 "Mikor Diogenésztől megkérdezték, hová szeretné, hogy halála után eltemessék, azt válaszolta: »a mező közepére«. Micsoda, vetette ellene valaki, azt akarod, hogy megegyenek a madarak meg a vadállatok? »Hát fektessék akkor mellém a botomat«, válaszolta ő, »hogy el tudjam zavarni őket. « Elzavarni! kiáltotta egy másik jelenlévő; ha egyszer halott vagy, már érzékeid sincsenek! Akkor meg mit számít nekem«, hangzott a válasz, »hogy megesznek-e a madarak vagy sem?« - ( Kleist, Anekdota )

 

Vasily Vladimirovich Shulzhenko, Diogenész

 

»te itt halsz meg!«

 ...ahol az üteg fölvonul meghalni,

 

 

 "A francia tüzérkapitány, amennyiben ütegét, egy csata kezdetén, az ellenség lövegeit tisztes távolságban tartandó vagy megsemmisítendő, megfelelően elhelyezni szándékozik, előre áll, a kiválasztott hely kellős közepére, legyen az templomkert, lankás domb vagy egy farakás csúcsa; szemébe húzza, kardját kirántva, csákóját, s miközben a kartácsok, az ellenséges lövedékek záporában, mindenfelől csörömpölve megkezdik a tüzelést, ő bal öklével megragadja a különféle osztagok vezénylőinek (a tüzéreknek) zubbonyát, és kardja hegyével a föld egy-egy pontjára mutatva így szól: »te itt halsz meg!« s közben ránéz az illetőre - a másikhoz: »te itt!« - és a harmadikhoz, a negyedikhez és az összes többihez: »te itt! te itt! te itt!« - és az utolsóhoz: »te itt!« .

Állítólag a tüzéreknek adott ezen határozott és íratlan instrukció ott, ahol az üteg fölvonul meghalni, ha jól hajtják végre, a csatában a legrendkívülibb hatást éri el." ( Kleist, Franciás hadigyakorlat, amelyet utánozni kéne )

 

 

a vesztőhelyről való hazaút,

 Anekdota

 

"Egy kapucinus atya egyszer igen esős időben kísért akasztásra egy svábot. Az elítélt útközben többször fölpanaszolta Istennek, hogy ilyen rossz és barátságtalan időben kell ily keserű utat megtennie. A kapucinus atya keresztényien meg akarta őt vigasztalni s így szólt: mit panaszkodsz annyit, te lump, amikor neked csak oda kell menned, nekem viszont, ilyen időben, megyek vissza is, ugyanezen az úton. - Aki érezte már, milyen sivárrá válik, még egy szép napon is, a vesztőhelyről való hazaút, az a kapucinus atya mondását nem is fogja olyan ostobának találni." ( Kleist, Anekdota )

 

A földet is sugárok érlelik,

Ily vallomást tett... nem hallotta ember,
De meghallotta odafönn az Isten,

 

 

 „A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerül
Évezredek vagy tán évmiljomokba,

De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belőle
Világvégéig lakomázni fognak.

A szőlő a napsugaraktul érik;
Míg édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárrai, hanem
Az embereknek lelkei.

 
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kívánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?...
Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Csak egy nap tart a sugár élete,
Tudom, hogy amidőn megérkezik
A nagy szüret,
Akkorra én már rég lementem,
S parányi művemnek nyoma
Elvész az óriási munka közt,
De életemnek a tudat erőt ad,
Halálomnak pedig megnyúgovást,
Hogy én is, én is egy sugár vagyok! –
Munkára hát,
Föl a munkára, lelkem!
Ne légyen egy nap, egy perc elveszítve,
Nagy a föladat, az
Idő röpül, s az
Élet rövid. –
Mi célja a világnak?
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!
Szabadságért kell küzdenem,
Mint küzdtek érte oly sokan,
És hogyha kell, elvérzenem,
Mint elvérzettek oly sokan!
Fogadjatok, ti szabadság-vitézek,
Fogadjatok szent sorotok közé,
Zászlótokhoz hűséget esküszöm,
S hahogy véremben lesz egy pártütő csepp,
Kiontom azt, kifeccsentem belőlem,
Habár szívemnek közepén lesz is!”

Ily vallomást tett... nem hallotta ember,
De meghallotta odafönn az Isten,
Fölvette a szent könyvet, melybe
Jegyezve vannak a mártírok,
S belé írá a Szilveszter nevet.

( Petőfi Sándor: Az apostol, "szőlőszem hasonlat" ) 

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/szeresd-koveket-mert-csak-ballagasi.html

ti nem vagytok remek emberek...

 ez az idő lejárt és remélem, hogy lejárt mindörökre.

 

 

"Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságú ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz. Gondoljatok csak vissza arra a Szluha kapitányra, hogy süvegeltétek, hogy csúsztatok-másztatok előtte. Ah, ha eszembe jut, még most is szégyenlem magamat a ti nevetekben. A zsidók hajdan Mózes idejében az isten helyett egy arany borjút imádtak, de ti még lejjebb süllyedtetek, – ti egy ólomszamarat imádtatok.

Azonban ez az idő lejárt és remélem, hogy lejárt mindörökre. Fölemeltétek fejeteket s fölteszem rólatok, hogy soha többé meg nem hajoltok semmiféle ember előtt a kerek világon. Az Isten az állatnak teremtett négy lábat, az embernek csak kettőt, azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenest a szeme közé nézzen, – mert az ég alatt minden ember egyenlő, egynek sem szabad másokra lenézni, egynek sem szabad másokra fölnézni. Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.

Ennyit akartam mondani, atyámfiai, ebből megítélhetitek, hogyan érzek és hogyan gondolkodom. Ha kedvetekre való vagyok, meg fogtok követnek választani, s akkor minden erőmet nagy és szent kötelességem teljesítésére fordítom. (...)" ( Petőfi választási kiáltványa )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/08/szegletkove-lett-az-ur-tette-azza-s-ez.html

Mi kell?

 én...

 

 

"De mindent hallott. Hallotta, ahogy a nő a selyemanyaggal zizeg, ahogy ruháját leveti, meztelen lábával a padlón lépeget. Hallotta, ahogy kezével dörgöli a lábait. Erezte, hogy gyenge s hogy minden percben elveszhet, s ezért szüntelenül imádkozott. Valami hasonlót érzett, mint amit a mesebeli hősnek kell éreznie, akinek mennie kell, s nem szabad visszanéznie. Szergij is hallotta, s érezte, hogy a veszedelem, a pusztulás itt van fölötte, csak úgy menekülhet meg, ha egy percre sem tekint rá vissza.
De a vágy, hogy megpillantsa, hirtelen erőt vett rajt Ugyanabban a pillanatban Makovkina ezt mondta:

- Ide hallgasson, ez embertelen dolog. Meghalhatok. 

"Igen, odamegyek, de úgy, ahogy az az atya cselekedett egyik kezét a parázna nőre tette, a másikat meg a parazsas serpenyőbe dugta. Parazsas serpenyő azonban nincs." Körülnézett. A lámpa. Ujját a láng fölé tartotta, összeráncolta homlokát fölkészült a szenvedésre, és elég soká úgy tetszett neki, hogy nem is érzi, de egyszer csak, még el se döntötte, hogy fáj-e s mennyire, elfintorította az arcát, visszarántotta s rázni kezdte a kezét. "Nem, erre nem vagyok képes."

- Az isten szerelmére! Ó, jöjjön ide hozzám! Meghalhatok.

"Akkor hát mi lesz? Elveszek? Nem, azt nem."

- Mindjárt megyek - szólalt meg az ajtaját kinyitva, s rá se nézett, elment mellette, ki a pitvarajtón, ahol a fát szokta hasogatni, kitapogatta a tuskót, amelyen a fát vágta, meg a falhoz támasztott fejszét.

- Mindjárt - mondta, s a fejszét a jobb kezébe véve, bal mutatóujját a tuskóra tette, meglendítette a fejszét, s a második íz alatt rávágott. Az ujj könnyebben ugrott el, mint az ugyanolyan vastagságú fadarabok, pördült egyet, a tönk szélere cuppant, aztán a földre.

Előbb hallotta a hangot, mint a fájdalmat érezte. De még nem is volt ideje elcsodálkozni, hogy nem fáj, amikor égető fájdalmat érzett és melegen ömlő vért. A csuha aljával gyorsan elszorította a megcsonkított ízületet, s csípőjéhez nyomva visszament az ajtón, megállt a nővel szemben, s szemét lesütve csendesen kérdezte:

Mi kell?

Az az elsápadt képére, reszkető bal orcájára pillantott, és hirtelen elszégyellte magát. Fölugrott, fogta a bundáját, magára dobta, belebagyulálta magát.

- Igen, fájdalmam volt... meghűltem... én... Szergij atya... én...

Kaszatszkij ráemelte a szemét, amely csendes örvendező fénnyel világított.

- Kedves húgom - mondta -, mért akarod tönkre tenni a halhatatlan lelked? A kísértésnek be kell kerülnie a világba, de jaj annak, akin át a kísértés bejön. Imádkozz, hogy Isten megbocsásson nekünk.

A nő hallotta s nézte őt. Egyszer csak meghallotta a hulló csöppeket. Fölpillantott s meglátta, ahogy a kezéből, a csuháján át, folyik a vér.

- Mit csinált a kezével? Eszébe jutott a hang, amelyet halott, fölkapta a mécsest, kifutott a pitvarba, s meglátta a padlón a véres ujjat. A szerzetesnél sápadtabban tért vissza, szólni akart hozzá; de az bement csöndesen a kamrájába, s bezárta maga mögött az ajtót.

- Bocsásson meg - mondta. Mivel vezeklem le a bűnömet?

- Menj.

- Adja ide, majd bekötöm a sebét. 

 

- Menj innen.

Sietve, némán öltözködött, S hogy elkészült, bundában ült ott és várakozott. Az udvarról csöngőszó hallatszott.

- Szergij atya. Bocsásson meg nekem.

- Menj; Isten megbocsát.

- Szergij atya, más életet fogok élni. Ne hagyjon el.

- Menj.

 

- Bocsásson meg és áldjon meg.

 

- Az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében - hallatszott a válaszfal mögül. - Menj." ( Tolsztoj, Szergij atya ) 

 

"Üdvöt hozó életre törekszel?"

 Csak ez a legbensőbb benső, csak ez a pont szilárdan álljon.

 

 

 "Üdvöt hozó életre törekszel? 

Légy mint a cirkalom. 

Jó helyre szúrd be lelkednek szúrósra hegyezett leglényegét. Aztán nyúlj ki lelked minden képességeivel lehető messzire. Mozogj! Így írd életednek minden köreit körülkörző nagy és szabályos körét. 

A fő mondom -: lelked leglényege legyen az igaz központba, Istenbe erősítve. Ott legyen a szíved. Leszúrva. Ott az Istenben. 

Míg a körző jár, az emberek a külső kört nézik. Az ő szempontjukból jót vagy rosszat. Folyton kerekedőt. Önmagát írót. 

Pedig ami Istennek és neked is fontos, az, ami ott benn szilárdan leszúrva áll. Mozgat, anélkül hogy elmozdulna. Ha ki is siklik a külső kör! Csak ez a legbensőbb benső, csak ez a pont szilárdan álljon. Nem mozgásod - cselekedeteid, hanem szilárdan állásod - szándékod - szerint becsül meg az Isten. Minden erény a tied, ha szilárdan leszúrtad ott a lelkedet. Minden, még az is, amelyre nem nyílik alkalmad, hogy gyakoroljad. Ha senki sem bosszant, te türelmesnek számíthatsz. Ez a szilárdra leszúrtságod minősít türelmessé. Ha soha semmid sincs, amit adhatnál. Ha soha senki nem kerül eléd ajándékra szoruló. Akkor is, bőségesen adakozó lehetsz, csak a szíved maradjon oda leszúrva. Amíg ott maradsz, ez a biztosítéka: ajándék híján is megajándékozója vagy te mindenkinek. Benne vagy ott minden jóban. Kívül vagy - ottléteddel - minden rosszból. Mert a Mindenjóban vagy leszúrva. Akár ne is gondolj többé mennyre vagy pokolra. Mondom: jó mélyre légy ott leszúrva. S akkor máris a mennyben vagy. Ott élsz. Ott. 

Hogyan látszanának oda a pokol kapui!" ( Eckhart mester, Az igaz lelkület )

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/vocatus-atque-non-vocatus-deus-aderit.html

Ez az összeomlás

 "amikor ezek a baritonok azt kiabálják, hogy „harcolj az összeomlás ellen!” – akkor nevetnem kell."

 

 

"– Ez az összeomlás, Filipp Filippovics.

– Nem – tiltakozott Filipp Filippovics teljesen magabiztosan –, nem. Ön legyen az utolsó, aki használja ezt a szót. Ez csak káprázat, füst, fikció! – Filipp Filippovics szétterpesztette rövidke ujjait, és két teknősbékára emlékeztető árnyék kezdett mászkálni az abroszon... – Mi a maga összeomlása? Egy kampós bottal járó vénasszony? Egy boszorkány, aki kiverte az összes ablakot, és eloltotta az összes lámpát? Ilyen, hogy összeomlás, egyáltalán nincs is! Mit ért ezen a szón? – kérdezte Filipp Filippovics felbőszülten a tálaló mellett fejjel lefelé lógó
kartonkacsától, és válaszolt is helyette. 

– Az összeomlás a következő: ha én ahelyett, hogy minden este operálnék, karénekelek a lakásomon, akkor nálam beköszönt az összeomlás. Ha
bemegyek a vécébe, és – már megbocsásson a kifejezésért – a vécékagyló mellé vizelek, és így fog tenni Zina és Darja Petrovna is, akkor a vécében bekövetkezik az összeomlás.
Következésképpen az összeomlás nem a klozetokban van, hanem a fejekben. 

Ezért, amikor ezek a baritonok azt kiabálják, hogy „harcolj az összeomlás ellen!” – akkor nevetnem kell.
(Filipp Filippovics arca úgy eltorzult, hogy a harapásos eltátotta a száját.) Esküszöm önnek,
nevetnem kell! Ez azt jelenti, hogy mindegyikük saját magát kell verje. És majd ha kiveri a fejéből a világforradalmat, Engelset és Nyikolaj Romanovot, az elnyomott malájokat és az efféle hallucinációkat, és a saját portáján söpör, azaz elvégzi azt, ami a dolga, akkor az összeomlás magától eltűnik. Két istent nem lehet szolgálni! Nem lehet egy és ugyanazon időben villamossíneket söpörni és holmi spanyol rongyosok sorsát intézni! Ez senkinek sem fog sikerülni, doktor, a legkevésbé az olyan embereknek, akik a fejlődésben kétszáz évvel vannak elmaradva Európától, és mindmáig nem tudják rendesen begombolni a saját nadrágjukat!

 
Filipp Filippovics kezdett belemelegedni. Sasorrán kitágultak az orrlyukak. Miután erőt merített a bőséges vacsorából, úgy dörgött, mint egy próféta, és feje ezüstösen csillogott. Szavai úgy hullottak az alvó kutyára, mint valami tompa föld alatti moraj. A kutya álmában hol a buta sárga szemű baglyot látta, hol a piszkos fehér süveges hóhér ronda pofáját, hol Filipp Filippovics hetyke bajuszát, amelyet éles villanyfény világított meg, hol szán álmos csikorgását hallotta, amint elhalt, és a gyomrában nedvekben úszva emésztődött a szétmarcangolt rostélyosdarab.
„Akár tömeggyűléseken is szónokolhatna pénzért – gondolta ködösen a kutya –, irtó élelmes alak. Bár ahogy elnézem, amúgy is annyi pénze van, mint a pelyva.”

 
– Rendőr! – kiáltotta Filipp Filippovics. – Rendőr! „Uh-hu-hu-hu!” – a kutya agyában valamiféle buborékok pattantak szét... – Rendőr! Ez és csak ez a megoldás. És teljesen mindegy, hogy számtáblája van vagy vörös simléderes sapkája. Minden ember mellé rendőrt kell állítani, és meg kell bízni ezt a rendőrt, hogy mérsékelje állampolgáraink énekkitöréseit. Maga azt mondja – összeomlás. Én pedig azt mondom magának, doktor, hogy a házunkban, sőt semmiféle más házban semmi sem fordul jobbra mindaddig, amíg le nem csillapítják ezeket az éneklőket! És mihelyt abbahagyják a koncerteket, a helyzet magától megjavul.

 
– Ellenforradalmi dolgokat mond, Filipp Filippovics, ne adj’ isten, valaki meghallja – jegyezte meg tréfálkozva a harapásos.
– Nincs ebben semmi veszélyes – tiltakozott hevesen Filipp Filippovics – Semmi ellenforradalmi. Mellesleg ez is egy olyan szó, amit képtelen vagyok elviselni. Abszolúte nem lehet tudni, mi rejlik mögötte. Az ördög tudja. Úgyhogy azért mondom: ennek a bizonyos ellenforradalomnak nyoma sincs a szavaimban. Csak józan ész és élettapasztalat van bennük." ( Bulgakov, Kutyaszív )

"Hogy érezzem magammal szemben felelősnek magam?"

 "Akik nem jönnek rá, hogy jó idegek kellenek, azok menthetetlenül megöregszenek."

 

 
"MOHAMEDA: És akik rájönnek?

VIRÁG: Várjon! Ebben a faluban mindenki tőlem tanulja a fiatalságot. Látom, amint öregurak leállnak golyócskázni a gyerekekkel. Fáj a hátuk a hajladozástól szegényeknek, meredt a csuklójuk, és mellédobják a golyót, de görcsösen szeretnék elhinni, hogy lélekben fiatalok, és ilyen bizonyítékokra van szükségük. Semmit nem ér. Én nem golyócskázom gyerekekkel, mert nem ez a fiatalság ismérve. A fiatalság nem felelőtlen, hanem rettenetesen felelős.
Aki már golyócskázik, abban a szenilis hajlamok jelentkeznek letagadhatatlanul. Az egyetlen a felelősség, ami csak a fiatalsággal jár együtt - magának elárulom - s ahogy a fiatalság csökken, úgy csökken ez is. Hiszen az igazi felelősség csak az, amit magunkkal szemben érzünk, akár golyócskázás, akár befőttevés közben. Felelősség magunkkal szemben: ez az önzésnek nevezett valami. Ha észreveszi Mohameda, hogy nem érzi magát magával szemben felelősnek, akkor menthetetlenül elkezdett öregedni.

MOHAMEDA: Angyal maga, Robi. Hogy érezzem magammal szemben felelősnek magam?" ( Sarkadi Imre, A próféta, I, 23 )

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/10/vannak-akik-megtalaltak-bennuk-lako.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/menthetetlenul-elkezdett-oregedni.html

A szenvedély tüze

Minden lángban áll, szerzetesek.

 

 

  "- Minden lángban áll, szerzetesek. Mi minden áll lángban szerzetesek?
Lángban áll a szem, szerzetesek. Lángban állnak a jelenségek, lángban áll a látás, lángban állnak a látványok, lángban állnak a látványok okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.
Lángban áll a fül szerzetesek. Lángban állnak a hangok, lángban áll a hallás, lángban állnak a hallomások. Lángban állnak a hallomások okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.
Lángban áll az orr, szerzetesek. Lángban állnak a szagok, lángban áll a szaglás, lángban állnak az illatok, lángban állnak az illatok okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.
Lángban áll a nyelv, szerzetesek. Lángban állnak az ízek, lángban áll az ízlelés, lángban állnak az ízlelés okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.
Lángban áll a test, szerzetesek. Lángban állnak a tárgyak, lángban áll az érintés, lángban állnak az érintkezések, lángban állnak az érintkezések okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.
Lángban áll az értelem, szerzetesek. Lángban állnak az igazságok, lángban áll a gondolkozás, lángban állnak a gondolatok, lángban állnak a gondolatok okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek." ( Buddha, Tűzbeszéd, MAHÁVAGGA I. 21. )

 

 

ez a teljes élet, a dolgok mögött...

 ez a teljes élet, a dolgok mögött...és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni...

 

 

 "Ricky Fitts: Akarod látni a legszebbet, amit lefilmeztem? Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó, csak... táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött...és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... SOHA. Tudom, a videó csak silány másolat... de segít emlékeznem. Emlékeznem kell... Néha olyan sok a... szépség... a világban... úgy érzem, ki se bírom... és a szívem... egyszer csak... megszakad..." ( Amerikai szépség )

 

 

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/hatodik-szabaly-ne-hisztizz.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/hogy-lehetunk-ok-ek.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/ez-teljes-elet.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/02/kilencedik-fok-hat-figyeljetek-ream-es.html

Deum meum et Deum vestrum.

 Bizonyosság. Bizonyosság. Érzelem, Öröm, Béke.

 

 

 

"1654 kegyelmi esztendeje

Hétfő, november 23, Szent Kelemen pápa és vértanú és a martirológium más szentjeinek napja. Szent Krizogonusz vértanú és mások vigíliája. Este körülbelül fél tizenegytől körülbelül éjfél után fél egyig.

TŰZ

Ábrahám Istene, Izsák Istene,Jákob Istene, nem a filozófusok és a tudósok Istene.

Bizonyosság. Bizonyosság. Érzelem, Öröm, Béke. / Jézus Krisztus Istene. / Deum meum et Deum vestrum. / Istened az én Istenem lesz.

A világ és minden felejtése Istenen kívül. Ő csak az Evangéliumban tanított utakon található meg.

Az emberi lélek nagysága.

Igaz Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged. / Öröm, Öröm, Öröm, Örömkönnyek. / Elszakadtam tőle.----------------

Derelinquerunt me fontem acquae vivae. / Istene elhagysz engem?------------- / El ne szakadjak tőle örökre.

Ez az örök élet, hogy ismerjelek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldtél J.-K.-t.

Jézus Krisztus-------------- / Jézus Krisztus-----------------

Elszakadtam tőle. Elmenekültem tőle, lemaradtam róla, keresztre feszítettem. / Soha el ne szakadjak tőle. -------------- / Csak az Evangéliumban tanított utakon tarthatjuk meg őt.

Teljes édes lemondás.

( A pergamenen még hozzáadva: )

"Teljes alávetettség Jézus Krisztusnak és lelkivezetőmnek. Örökké örömben egy napi földi gyakorlatért. Non obliviscar sermones tuos. Amen." ( Blaise Pascal )

 

 

 https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/hatodik-szabaly-ne-hisztizz.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/otodik-szabaly-az-orom-barmiben-es.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/hetedik-szabaly-dolgozz-kerik-nagy.html