Ez az összeomlás

 "amikor ezek a baritonok azt kiabálják, hogy „harcolj az összeomlás ellen!” – akkor nevetnem kell."

 

 

"– Ez az összeomlás, Filipp Filippovics.

– Nem – tiltakozott Filipp Filippovics teljesen magabiztosan –, nem. Ön legyen az utolsó, aki használja ezt a szót. Ez csak káprázat, füst, fikció! – Filipp Filippovics szétterpesztette rövidke ujjait, és két teknősbékára emlékeztető árnyék kezdett mászkálni az abroszon... – Mi a maga összeomlása? Egy kampós bottal járó vénasszony? Egy boszorkány, aki kiverte az összes ablakot, és eloltotta az összes lámpát? Ilyen, hogy összeomlás, egyáltalán nincs is! Mit ért ezen a szón? – kérdezte Filipp Filippovics felbőszülten a tálaló mellett fejjel lefelé lógó
kartonkacsától, és válaszolt is helyette. 

– Az összeomlás a következő: ha én ahelyett, hogy minden este operálnék, karénekelek a lakásomon, akkor nálam beköszönt az összeomlás. Ha
bemegyek a vécébe, és – már megbocsásson a kifejezésért – a vécékagyló mellé vizelek, és így fog tenni Zina és Darja Petrovna is, akkor a vécében bekövetkezik az összeomlás.
Következésképpen az összeomlás nem a klozetokban van, hanem a fejekben. 

Ezért, amikor ezek a baritonok azt kiabálják, hogy „harcolj az összeomlás ellen!” – akkor nevetnem kell.
(Filipp Filippovics arca úgy eltorzult, hogy a harapásos eltátotta a száját.) Esküszöm önnek,
nevetnem kell! Ez azt jelenti, hogy mindegyikük saját magát kell verje. És majd ha kiveri a fejéből a világforradalmat, Engelset és Nyikolaj Romanovot, az elnyomott malájokat és az efféle hallucinációkat, és a saját portáján söpör, azaz elvégzi azt, ami a dolga, akkor az összeomlás magától eltűnik. Két istent nem lehet szolgálni! Nem lehet egy és ugyanazon időben villamossíneket söpörni és holmi spanyol rongyosok sorsát intézni! Ez senkinek sem fog sikerülni, doktor, a legkevésbé az olyan embereknek, akik a fejlődésben kétszáz évvel vannak elmaradva Európától, és mindmáig nem tudják rendesen begombolni a saját nadrágjukat!

 
Filipp Filippovics kezdett belemelegedni. Sasorrán kitágultak az orrlyukak. Miután erőt merített a bőséges vacsorából, úgy dörgött, mint egy próféta, és feje ezüstösen csillogott. Szavai úgy hullottak az alvó kutyára, mint valami tompa föld alatti moraj. A kutya álmában hol a buta sárga szemű baglyot látta, hol a piszkos fehér süveges hóhér ronda pofáját, hol Filipp Filippovics hetyke bajuszát, amelyet éles villanyfény világított meg, hol szán álmos csikorgását hallotta, amint elhalt, és a gyomrában nedvekben úszva emésztődött a szétmarcangolt rostélyosdarab.
„Akár tömeggyűléseken is szónokolhatna pénzért – gondolta ködösen a kutya –, irtó élelmes alak. Bár ahogy elnézem, amúgy is annyi pénze van, mint a pelyva.”

 
– Rendőr! – kiáltotta Filipp Filippovics. – Rendőr! „Uh-hu-hu-hu!” – a kutya agyában valamiféle buborékok pattantak szét... – Rendőr! Ez és csak ez a megoldás. És teljesen mindegy, hogy számtáblája van vagy vörös simléderes sapkája. Minden ember mellé rendőrt kell állítani, és meg kell bízni ezt a rendőrt, hogy mérsékelje állampolgáraink énekkitöréseit. Maga azt mondja – összeomlás. Én pedig azt mondom magának, doktor, hogy a házunkban, sőt semmiféle más házban semmi sem fordul jobbra mindaddig, amíg le nem csillapítják ezeket az éneklőket! És mihelyt abbahagyják a koncerteket, a helyzet magától megjavul.

 
– Ellenforradalmi dolgokat mond, Filipp Filippovics, ne adj’ isten, valaki meghallja – jegyezte meg tréfálkozva a harapásos.
– Nincs ebben semmi veszélyes – tiltakozott hevesen Filipp Filippovics – Semmi ellenforradalmi. Mellesleg ez is egy olyan szó, amit képtelen vagyok elviselni. Abszolúte nem lehet tudni, mi rejlik mögötte. Az ördög tudja. Úgyhogy azért mondom: ennek a bizonyos ellenforradalomnak nyoma sincs a szavaimban. Csak józan ész és élettapasztalat van bennük." ( Bulgakov, Kutyaszív )