"S aki voltam az ifjú, hajlékony nád, most suhanó korbács a kezedbe."
"Két napon át áztatta a földet lassudad eső.
Most, hogy elállt, már fordul az évszak, tűnik a dévaj
Április a földről, suhanó bukfencei tűnnek
S csintalan árnyékát felszívja a távoli felhő.
Már szeliden, mint karcsú leány, de felajzott nyíllal
Jön-jön a hódító, fiatal testére aranyból
Páncélt vert ki a nap, hosszú haja verdesi vállát.
Itt a tavasz, a folyó mosolyog, ha lehellete éri,
Bókol az erdő, hajlik a szélben, szökken a bimbó.
Lám, ez a nyárfa az ablak előtt kopaszon szomorított
Még nemrég a viharban, most tele zöld levelekkel,
És szeliden hajlítja a szél fiatal koronáját.
Itt vagy hát, simitó, suhanó szél, májusi szellő,
Bókolok én is alázatosan, mint a fiatal fák,
Igy köszönök neked én is, rázd csak, rázd koronámat:
Jól tudom én, hogy fontos híreket súgsz a fülembe.
Régi időben távoli útra a tengereken szállt
Könnyü vitorlással Juan Alvarez, a fiatal hős.
Már a hajója utat veszitett s így bolygott a vízen
Hónapok óta. Nem egy vad nép szigetén kikötöttek
S bámulták a szines törzs sátrait, ünnepi táncát.
Megszokták a bizonytalan, imbolygó vizeket már,
Kóborlásaikat és egész nap tétlenül ülni
S nézni egész nap a kék hullámok fodrosulását,
Míg váratlanul egyszerre feltünik a keresett föld:
Itt az idő most ontani vérét, itt van a harc már.
Felköti Alvarez a kardját, de előbb még szétnéz,
Még egy pillantást vet a távoli vízeken át és
Elszánt lépteivel nekiindul halni vagy ölni.
Májusi szél, te is íly híreket suttogsz a fülembe.
Rezzen a lomb, ha simítod, lásd, megrezzenek én is.
Még egy pillantást vetek a suhanó fiatalság
Tája felé. De sokat hagyok itt! Hogy nyílt a világ rám,
Mint gyönyörű asszony, fiatal szerető, ki először
Kóstoltatta velünk a szerelmet. Mint a te áldott
Csókjaidat, kedves, úgy szívtam ez ifju világot
S mint a rubin bort, részegen úgy szürcsöltem a fényét.
Tündöklő táj! Benne patak tekeregve tünődik:
Igy futott életem is. Szomorúan hajlongnak a fűzek:
Régi barátaim ők, aranyon hullámzik a búza:
Lányok arany haja ez, de madárdal a hangjuk a fák közt,
S dombok emelkednek: a vidám örömök, a szerelmek.
Mint a pap, aki szemét a világ szép fényeitől és
Táncaitól fordítja az egy magas isteni fényhez,
Félőrültté válva csak öklét rázza a népnek,
S szép vagy csúnya idő lehet, egy dolgot kiabál csak –
Igy szegzem szememet a sötétebb tájra, ahol már
Elhull a dal, elhull a madár is. Mint sürü villám,
Kattog a gépfegyver s a szabadság itt születik meg.
Jössz-jössz, májusi szél, hireket suttogsz a fülembe,
Érzem, hogy fa vagyok, igazán, rázod koronámat,
Vagy könnyű falevél s felemelsz a magas levegőbe,
Igy viszel útjaimon, s így járok, amerre nem én, de
Pályám szabja meg útjaimat. S aki voltam az ifjú,
Hajlékony nád, most suhanó korbács a kezedben,
Férfikorom fiatal ragyogásu szerelme, szabadság!"( Vas István, Férfikor )
https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/istengyermekek-ib-tortet-kincses-var.html
 |
| "most suhanó korbács a kezedben" |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése