férfikor / érett személyiség ( Δαίμον ) ~ "Igy viszel útjaimon, s így járok, amerre nem én, de Pályám szabja meg útjaimat."

  "S aki voltam az ifjú, hajlékony nád, most suhanó korbács a kezedbe."

 

 

 

 

"Két napon át áztatta a földet lassudad eső.

Most, hogy elállt, már fordul az évszak, tűnik a dévaj

Április a földről, suhanó bukfencei tűnnek

S csintalan árnyékát felszívja a távoli felhő.

Már szeliden, mint karcsú leány, de felajzott nyíllal

Jön-jön a hódító, fiatal testére aranyból

Páncélt vert ki a nap, hosszú haja verdesi vállát.

Itt a tavasz, a folyó mosolyog, ha lehellete éri,

Bókol az erdő, hajlik a szélben, szökken a bimbó.

Lám, ez a nyárfa az ablak előtt kopaszon szomorított

Még nemrég a viharban, most tele zöld levelekkel,

És szeliden hajlítja a szél fiatal koronáját.

Itt vagy hát, simitó, suhanó szél, májusi szellő,

Bókolok én is alázatosan, mint a fiatal fák,

Igy köszönök neked én is, rázd csak, rázd koronámat:

Jól tudom én, hogy fontos híreket súgsz a fülembe.

Régi időben távoli útra a tengereken szállt

Könnyü vitorlással Juan Alvarez, a fiatal hős.

Már a hajója utat veszitett s így bolygott a vízen

Hónapok óta. Nem egy vad nép szigetén kikötöttek

S bámulták a szines törzs sátrait, ünnepi táncát.

Megszokták a bizonytalan, imbolygó vizeket már,

Kóborlásaikat és egész nap tétlenül ülni

S nézni egész nap a kék hullámok fodrosulását,

Míg váratlanul egyszerre feltünik a keresett föld:

Itt az idő most ontani vérét, itt van a harc már.

Felköti Alvarez a kardját, de előbb még szétnéz,

Még egy pillantást vet a távoli vízeken át és

Elszánt lépteivel nekiindul halni vagy ölni.

Májusi szél, te is íly híreket suttogsz a fülembe.

Rezzen a lomb, ha simítod, lásd, megrezzenek én is.

Még egy pillantást vetek a suhanó fiatalság

Tája felé. De sokat hagyok itt! Hogy nyílt a világ rám,

Mint gyönyörű asszony, fiatal szerető, ki először

Kóstoltatta velünk a szerelmet. Mint a te áldott

Csókjaidat, kedves, úgy szívtam ez ifju világot

S mint a rubin bort, részegen úgy szürcsöltem a fényét.

Tündöklő táj! Benne patak tekeregve tünődik:

Igy futott életem is. Szomorúan hajlongnak a fűzek:

Régi barátaim ők, aranyon hullámzik a búza:

Lányok arany haja ez, de madárdal a hangjuk a fák közt,

S dombok emelkednek: a vidám örömök, a szerelmek.

Mint a pap, aki szemét a világ szép fényeitől és

Táncaitól fordítja az egy magas isteni fényhez,

Félőrültté válva csak öklét rázza a népnek,

S szép vagy csúnya idő lehet, egy dolgot kiabál csak –

Igy szegzem szememet a sötétebb tájra, ahol már

Elhull a dal, elhull a madár is. Mint sürü villám,

Kattog a gépfegyver s a szabadság itt születik meg.

Jössz-jössz, májusi szél, hireket suttogsz a fülembe,

Érzem, hogy fa vagyok, igazán, rázod koronámat,

Vagy könnyű falevél s felemelsz a magas levegőbe,

Igy viszel útjaimon, s így járok, amerre nem én, de

Pályám szabja meg útjaimat. S aki voltam az ifjú,

Hajlékony nád, most suhanó korbács a kezedben,

Férfikorom fiatal ragyogásu szerelme, szabadság!"( Vas István, Férfikor )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/istengyermekek-ib-tortet-kincses-var.html

 

 

 

"most suhanó korbács a kezedben"