"Hívott az élet. És én eljöttem."

 "Vesztettem?"

 

 

 

 "Felvidít megint, ha étkezem.

Felragyog megint az értelem.

Nem álmatlan minden éjszakám.

Gyógyulok már, bárhogy szégyelem.

Hetek a kínt lassan fékezik.

Értem már az „így van” érveit.

Nem pirít vágy, nem hánytat csömör.

S kit ölelsz most? az sem émelyít.

Nagyobb éjbe sűllyedt éjszakák!

Érzem még a percek mély szagát.

Szégyelljem-e most a szerelem

Holdvilágos, nyári évszakát?

Szégyelljem, hogy versre vers zihált,

S megraboltam érted Perzsiát?

Rólad szólt a dobbanó gázel,

Ázsiából gonddal nyert virág. 

Verssorok tartós aranyporát

Könnyű kézzel hintettem terád.

Gordonkahang nem hozzád való,

Zengtek hát a sípok, citerák.

Fordítsam most őket ellened?

Vagy míg élnek, ünnepeljenek?

Csattos ékkövek selyemruhán –

Hadd viselje múló kellemed.

Hadd viseld! Nyertél. Elismerem.

Leckédtől még véres a fejem.

Férfikorom ködös közepén

Megtanultam, mi a szerelem.

Mért kutassam, ki volt a hibás?

Ajándékod volt e tanítás.

Az a régi nem is szerelem

Volt. Valami több. Valami más.

Jó sugárzás, szentség, feladat.

Kettős-mély ismerd meg magadat.

A szerelem szerényen szökellt

Nagy, komoly hullámai alatt.

Most tudom, hogy pőrén mily hamis,

Most tudom, hogy szép, ha illan is.

Modern lábad ősnyomokba hág.

Igy csinálta Laura, Lilla is.

Miért van, hogy mindez érdekel?

Miért van, hogy mégis élni kell?

A gyümölcs, ha szélvihar veri,

Kérdi-e, miért hogy érni kell?

Mélyül egy vonás az arcomon.

Vesztettem? Magamat sarcolom.

Aki plántált, ojtott, megnyesett,

Gyümölcsömmel annak tartozom." ( Vas István, Utóhang )

 

"Hívott az élet.
És én eljöttem,
November hóban,
Bús őszi ködben

Tán korán jöttem,
Talán elkéstem,
Mentem az úton,
Lassan, lépésben.

Keveset kaptam,
Keveset adtam,
Adós életnek
Adós maradtam." ( Falu Tamás, Beszámoló )
 

 

 

"Jó sugárzás, szentség, feladat.

Kettős-mély ismerd meg magadat."