"Magának kályhát épít a lélek."

 "Fújd szét, Uram, a megmaradt hamut!"

 

 

"Öreg fiókból régi illat
Álmot szitálva száll le rám,
Mint tömjénfüst a templomboltot,
Belengi lelkem és szobám.

Hidként ivellik át a múltba.
Átlebeg rajta sok halott,
Lelkembe tódul zsolozsmázva
Minden, mi egykor elhagyott.

Oly jó volna a hídra lépni,
S velük a múltba szökni át...
De valami úgy fogva tart itt,
Mint rézkapocs a bibliát." ( Falu Tamás, Levendula )

 

"Mint régi szekrény régi szobában,
Boltívek alatt csendben megálltam.
Az ablakrácson már le se nézek,
Mint ki megunta rég az egészet.
Jobb a magányban, mint a bazárban,
Még a kulcsomat is magamba zártam." ( Falu Tamás, Mint régi szekrény )

 

"Én Istenem, ha egyszer felkelek,
S nyugodt szívű és békés bölcs leszek.
Ha azt érzem, hogy nem fáj semmi sem,
S imára hullik lázadó hitem,
Ha célnak látok csendes négy falat,
S egésznek érzem, ami fél maradt,
Ha csak ülök a fehér ház előtt,
S lehull lelkemről, mi reája nőtt,
Ha messzeségek karja el nem ér,
És szívem múltam díványán henyél,
Ha könnyem nem lesz, s nem lesz sóhajom,
Csak békességgel megrakott hajóm,
Én Istenem, tekints le majd reám,
S most halld meg, mintha akkor mondanám:
Ha már elvetted ifjúságomat,
Ha vágyam nincs már, tüzem lelohadt,
Ha rám fújtál és lángom kialudt,
Fújd szét, Uram, a megmaradt hamut!" ( Falu Tamás, Imádság előre ) 

 

"Magának kályhát épít a lélek."