T. S. Eliot
ZÁRÓ KARÉNEK
A "Gyilkosság a Székesegyházban" c. drámából, amely a Canterbury székesegyházban meggyilkolt Becket Tamásról szól.
Dicsérünk Téged, Ó, Isten, a dicsőségedért, mely elénk tárul a föld minden teremtményében, a hóban, az esőben, a szélben, a viharban; minden Te teremtményedben, a vadászókban éppúgy, mint a vadászottakban. Mert minden dolog csak annyira létezik, amennyire látod, amennyire tudod, minden dolog csupán a Te fényedben van, és a Te glóriád nyilatkozik még abban is, ami tagad Tégedet; a sötétség a fény dicsőségét hirdeti.
Akik tagadnak, nem tagadhatnának, ha nem léteznél. és sohasem teljes a tagadásuk, mert ha az volna; nem létezhetnének. Életükkel bizonyítanak Téged; életével bizonyít minden dolog; itt levegő madarai, a héja éppúgy, mint a pintyőke; a föld állatai, a farkas éppúgy, mint a bárány; a giliszta és a galandféreg. Kell tehát, hogy az ember, akit a tudatoddal teremtettél, tudatosan dicsérjen, gondolatban és .szóban és cselekedetben. Még seprőért nyúló kezünkkel is, tűzrakáshoz görbült hátunkkal is, tűzhely tisztításhoz görbült térdünkkel is, mi, Canterbury takarítónői és padlómosói, görnyedten a fáradalomtól, rogyadozva a bűntől, arcunk kezünkbe rejtve a félelemtől, fejünket csüggesztve a bánattól, még mi is, és bennünk az évszakok hangjai, a tél szuszogás a, a tavasz dala, a nyár zümmögése, az állatok és madarak hangjai, még mi is dicsérünk Tégedet.
Köszönetet mondunk Neked irgalmasságaidért a vér által, Meg váltásodért a vér által. Mert a Te mártírjaidnak és szentjeidnek vére gazdagítani, fogja a földet, teremteni fogja a szent helyeket. Mert valahol szent lakozott, valahol csak vérét adta Krisztus véréért egy mártír, szent ott a föld, és a szentség nem múlik el róla, tiporják bár végig hadseregek, bámészkodják bár végig útikalauzos látványosságnézők; onnantól, . ahol a nyugati tengerek rágják Iona partjait, egészen a sivatagbeli halálig, egészen a felejtett helyeken, a tört császári oszlopnál mondott imáig ilyen, ilyen földekből fakad az, ami örökké megújítja a Földet, bár örökké tagadják. Köszönetet mondunk tehát Neked, ó, Isten, aki így megáldottad Canterburyt.
- Bocsáss meg nekünk, ó, Urunk, elismerjük, hogy a közönséges emberek közé tartozunk, azok közé a férfiak és nők közé, akik csukják az ajtót és a tűznél ülnek, akik félnek Isten áldó kezétől, Isten éjszakájának magányától, a kívánt megadástól. a kiszabott nélkülözéstől, akik kevésbé félnek az emberek igazságtalanságától, mint Isten igazságától, akik félnek a kéztől az ablakon, a tűztől a zsúpfedélben, az ököltől a korcsmában és attól, hogy beledobják őket a csatornába, de nem amennyire az Isten szeretetétől félünk.
Elismerjük a vétkeinket, gyengeségünket, hibáinkat; elismerjük, hogy a világ bűne a fejünkön; hogy a mártírok vére és a szentek haldoklása van a fejünkön.
Urunk, könyörülj rajtunk.
Krisztus, könyörülj rajtunk.
Urunk, könyörülj rajtunk.
Boldog Tamás, imádkozz értünk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése