"BENIT SOI LE MAIN, QUI DONS!" ~ "Segítsen jobbod életszentségre Urunk!"

 "Az idő nem homokóra, amelynek homokja lepereg, hanem arató ember, aki kévét köt." 

 ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 20 )

"A citadella legmagasabb tornyának csúcsáról így fedeztem fel, hogy nem kell siránkoznunk sem a szenvedésen, sem Isten kebelébe való megtérésünkön, sem szeretteink távoztán. Mert ha tiszteljük emlékét, az eltávozott jobban jelen van és hatalmasabb az élőnél. És megértettem az emberek szorongását, és szánakoztam rajtuk. És elhatároztam, hogy meggyógyítom őket." 

 ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 20-21 )

"Áldjátok halk ünnepünket, kertjeinket, otthonunkat, a jó holmikat szobánkban, birtokunk javát. A vendégek sorra gyűlnek, ez későbben, az korábban, új meg új lét lángja gyullad s leng tág aklainkon át.

Ezer ékes, régi kelyhet, melybe könnyek ezre pergett, arany gyűrűt, vértet, nyerget rejt a kamramély; s tudunk éjsötét üregben sok-sok ékszert, ékkövet lenn; számlálja bár szűnhetetlen, senki végére nem ér.

Múltakbéli nemzedékek, ős időkből hős vitézek, óriási csillaglelkek találkoznak itt; élemült agg, zsenge gyermek, nyájas asszony, réveteg bölcs ül itt együtt, alkot egy kört, s egy ősvilágban lakik.

Jajra itt nem nyitnak ajkat, más vidékre egy se vágyik, aki egyszer asztalunknak volt vendége már; helye itt már nincs panasznak, forradás, seb egy se látszik, könnyet itt sem sose hullat, míg az örök óra jár.

Áhitatban úszva és szent szemléletben elmerülten ring velünk a boldog ég fent; kékje tiszta, mély; kikeleti ligetében szállunk lengő köntösünkben, és e tájon sose lebben hideg, éles, durva szél.

Édes éjfelek varázsa, titkos erők körfolyása, talányos játékok üdve: csak mi ismerünk; mert fölérve célkörünkbe csak mi úszunk olyan árban s oszlunk oly permetre váltan, melyet egyben ízlelünk.

Bennünk a szerelem, élet bensőséges lételem lett, s elvegyülve zsong a létár, szívet ajz a szív. Szomjan válik szét a létár, az elemek harcra kelnek, s ez szerelmünk életének telje, szívben ez a szív.

Bármihez nyúl kezünk hozzá, gyümölccsé lesz, balzsamossá, lágy kebellé, harmatossá: örömáldozat. Nem halljuk, csak vágyak fojtott suttogását, csupa boldog szembe nézünk, s egyre csókot élvezünk és ajkakat.

Óhajaink sose szűnnek átölelni kedvesünket, neki adni lényegünket, s lenni vele egy, szomját oltani egészen, semmisülni a cserében, s csak egymásból színi éhen, soha másból életet.

Szerelemben és gyönyörben így élünk mi itt azóta, hogy a világ kioltotta zavaros tüzét, ránk zárult a domb, a máglya elszikrázott, és a lélek elől ijesztőn enyészett földi létünk képe szét.

Emlék ontja ránk varázsát, meghitt, szent kivánkozásnak édes borzongása jár át, izzó hevet olt. Némely seb csak égten ég benn; valami mély, égi bánat lakik mindnyájunk szivében, s egy közös, nagy árba old.

S mi, sodrában tovaringva titkos módon Istenünkbe, a nagy életóceánba torkollunk bele; majd szivéből újra vissza áramlunk saját körünkbe, s magát örvényünkbe mártja a Küzdés szent szelleme.

Boglárokról, aranyláncról, zöld smaragdról, rőt rubinról, hímetekről, éketekről mondjatok le már. Az alanti nyirkos ágyból, a romokból és a sírból rózsás arccal lengjetek föl, vár a tarka mesetáj.

Ó ha tudnák, akik élnek, s életünknek társa lesznek, hogy örömük mosolyunknak visszfénye csupán: vígan indulnának útnak, s hagynák ott a szürke létet - Gyorsan jár az óra: jertek, szeretteink, szaporán!

Kössük a föld szellemét le, titka nyíljék a halálnak, szóljon az élet igéje; látva lássatok! Országodnak itt a vége, kölcsön fényed fogyva sápad, le fognak béklyózni végre, Földszellem, lejárt napod! 

( Novalis: A halottak éneke (Das Lied der Toten), ford.: Rónay György )

  

 

"Nem az énekes szüli a dalt -

A dal szül, az nevel: vezet!" 

( Illyés Gyula, "Vannak itt" )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/benit-soi-le-main-qui-dons.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/09/ha-majd-gyertyat-gyujtani-mentek-ne.html

 

https://phemios69.blogspot.com/2024/10/80-zsoltar-2-galamb-szep-jel-es-szep.html 

 

"Segítsen jobbod életszentségre Urunk!"