Ἡ σοφία υἱοὺς αὐτῆς ἀνύψωσεν. 6./2. ~ Árral szemben ( ἀντά αγµα )

  ἀντά αγµα A szép, szelíd beszéd sok barátot szerez, a jóakaró nyelvnek szépen felelgetnek. Sokan legyenek, akik békén élnek veled, de ezer...

2024/01/06

A filozófia kórusa ( χορωδία της φιλοσοφίας ) 99. ~ "királyok lesztek velem az Én birodalmamban."

Vízkereszt 



"Amikor Jézus ezeket mondta tanítványainak, Mária Magdaléna lépett elő, és így szólt: 

- Uram, hány világév a világosságnak egy éve? 

Jézus pedig felelt, és így szólt Máriához: 

- Egy világosságnap a világnak ezer éve, úgyhogy egy világosságév 365 000 világév. Én ezer világosságévet fogok azzal tölteni, hogy király vagyok az utolsó Segítő közepette, s királya vagyok a világosság minden teremtményének és az összes tökéletes léleknek, akik a világosság Rejtélyét megkapták. 

Ti pedig, tanítványaim és mindazok, akik megkapjátok majd a Kimondhatatlan Rejtélyét, velem maradtok a jobb kezem felől és a bal kezem felől, s királyok lesztek velem az Én birodalmamban.  

Azok meg, akik a Kimondhatatlan három Rejtélyét kapják, a ti királytársaitok lesznek veletek a világosságbirodalomban; de nem lesznek egyenlők veletek és azokkal, akik a Kimondhatatlan egyetlen Rejtélyét kapják, hanem mögöttetek maradnak, holott királyok.  

Akik a Kimondhatatlan öt Rejtélyéből kaptak, azok azok mögött maradnak, akik a háromból kaptak. Továbbá azok, akik az Első Rejtély tizenkettedik Rejtélyét kapják, szintén hátrább lesznek a Kimondhatatlan öt Rejtélyénél, holott ők is királyok, mindegyik az ő rendjének megfelelően. 

És mind, aki a Kimondhatatlan térségének minden területén kapja a Rejtélyt, szintén király lesz; és ezek mögött maradnak azok, akik az Első Rejtély Rejtélyét kapják, amelyben elterjedtek, mindegyik a saját dicsősége szerint, úgy hogy akik a magasabb Rejtélyeket kapják, a magasabb területeken maradnak, és akik az alacsonyabb Rejtélyeket kapják, az alacsonyabb területeken fognak maradni, mert királyok lesznek az Én  birodalmam világosságában. 

Ezek képezik az örökséget a Kimondhatatlan első terének birodalmában.  

Akik viszont az Első Rejtély második terének minden Rejtélyéből kapnak, azok is az Én birodalmam világosságában maradnak és terjednek el, mindegyik a saját dicsősége szerint, mindegyik abban a Rejtélyben, ameddig [a magasságig] megkapta azt. 

És akik a magasabb Rejtélyeket kapják, azok a magasabb területeken is maradnak, akik pedig az alacsony Rejtélyeket kapják, azok a lenti területeken maradnak az Én birodalmam világosságában. Ez a második király öröksége azok számára, akik az Első Rejtély második terének Rejtélyét kapják. 

Akik ellenben az Első Rejtély harmadik terének (ez a első külső tér) Rejtélyét kapják, azok a második király mögött maradnak és oszolnak el birodalmam világosságában, mindegyikőjük saját dicsőségének megfelelően, mind azon a területen marad, ameddig megkapta a Rejtélyeket; úgy hogy akik a magasabb Rejtélyeket kapják, azok a magasabb terekben maradnak, akik az alacsony Rejtélyeket kapják, azok a lenti területeken maradnak. 

Ez a világosságbirodalom három örökölhető része. 

Ennek számos Rejtélye van. (Meg fogjátok találni ezeket Jeu két nagy könyvében.)

 Veletek azonban minden örökség nagy Rejtélyét közlöm és nektek adom minden örökség nagy Rejtélyeit, amelyek a területek elöljárói, vagyis minden területnek és minden rendszernek a fő Rejtélyei, amelyek az egész emberi nemet a magasabb területekre, az örökölt örökség terére fogják vezetni.  

A többi alacsony Rejtély nektek nem kell, de megtaláljátok Jeu két könyvében, melyeket Henokh írt, mialatt Én az ismeret fájából és az élet fájából beszéltem vele Ádám paradicsomában.  

Amikor az egész kiterjedést megmagyaráztam nektek, átadom nektek birodalmam három örökségrészének nagy Rejtélyeit, vagyis közlöm veletek a főrejtélyeket, minden formájukat és típusukat, az ő szám-jelképeiket és az utolsó, azaz az első külső tér pecsétjét. 

És megadom nektek ennek a térnek a feleleteit, felmentéseit és titkos jeleit. A második térnek ellenben, mely belül van, nincsenek feleletei, sem felmentései [megokolásai], sem titkos jelei, sem számjelképei, sem pecsétje, hanem csak tulajdonságai és alakjai vannak." ( Pistis Sophia, 99. fejezet )

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-lxxix-xl.html

 

"Királyok lesztek velem az Én birodalmamban."

 


2024/01/05

A filozófia kórusa ( χορωδία της φιλοσοφίας ) 98. ~ "mert ők titkos jel nélkül valók abban a világban" / "ha a tökéletes lelkek száma teljes lett"

  "Nem adnak válaszokat, sem magyarázatokat, sem titkos jeleket."

 

 

 

"Az történt, hogy amikor Jézus ezeket mondta tanítványainak, Mária lépett elő, megcsókolta Jézus lábait, és így szólt: 

- Uram, légy türelemmel irántam és ne haragudj, ha kérdezlek, szánj meg minket, Uram, és nyilváníts meg nekünk mindent, amit kérdezünk tőled. 

Nos, Uram, miért van az Első Rejtélynek tizenkét Rejtélye, a Kimondhatatlannak pedig csak egy Rejtélye? 

Jézus felelt, és azt mondta: 

- Csak egy Rejtélye van ugyan, de ez három Rejtélyből áll, holott az egyetlen Rejtély Tulajdonságai azonban különbözők. Továbbá öt Rejtélyből áll, holott egyetlen egy de tulajdonságai különbözők; ez az öt Rejtély tehát egyenértékű a fényörökség tekintetében e Rejtély birodalmában; de tulajdonságaik különbözők. Birodalmuk pedig magasztosabb és magasabb az Első Rejtély tizenkét Rejtélyének egész birodalmánál. 

De különbözők az Első Rejtély egyrejtélyes birodalma számára a világosságbirodalomban. 

Ugyanúgy nem egyforma a világosságbirodalom három Rejtélye sem, hanem tulajdonságaikra nézve különböző. És nem ugyanazok a birodalom számára, amelyben az Első Rejtély egyetlen 

Rejtélye van a világosság birodalomban; és mindegyiknek más a tulajdonsága és a megjelenési formája is. 

 

I.

Az Első Rejtély első Rejtélye: ha az ő Rejtélyét teljesíted, akkor azonnal kijutsz a testedből, nagy világosságáramlat leszel, átvándorolsz az archonok minden területén és a világosság minden területén, mialatt mind félnek ennek a léleknek a világosságától, mígnem eljut az ő országának területére. 

Az Első Rejtély második Rejtélye ellenben: ha jól teljesíted az ő Rejtélyének minden nézetét - az olyan ember, aki az ő Rejtélyét elvégzi, ha ezt a Rejtélyt kimondja egy olyan ember feje fölött, aki elhagyja a testét, és mindkét fülébe belemondja, akkor a testét elhagyó ember a Rejtélyeket így másodszor is megkapta, és részesül az igazság igéjében. 

Bizony mondom nektek: ennek az embernek a lelke, mihelyt elhagyta a testet, nagy  világosságáramlat lesz, és átmegy minden területen, míg el nem éri ennek a Rejtélynek az országát. 

 

II.

Ha azonban a Rejtélyeket teljesítő ember olyan - testét elhagyó - ember feje fölött mondja ki ezt a Rejtélyt, aki nem kapta meg a  világosság Rejtélyeit és nem részesül az igazság igéjében, akkor, bizony mondom nektek: ha ez az ember elhagyja a testét, az archonok egyetlen területén sem ítélik el őt, sem nem tudják egyetlen területen sem megbüntetni őt, sem a tűz nem érinti meg őt a Kimondhatatlan nagy Rejtélye miatt, mely vele van. És sietnek egymásnak továbbadni őt, továbbvezetni helyről helyre és rendtől rendhez, míg a világosság szolgálólánya elé nem viszik, mialatt minden terület fél ettől a Rejtélytől és a Kimondhatatlan birodalmának  jelétől, mely őrajta van. 

Ha aztán a világosság szolgálóleánya elé viszik, akkor a Leány [szűz] látja rajta a Kimondhatatlan birodalma Rejtélyének a jelét. A Leány csodálkozik és megvizsgálja őt, de nem hagyja a világossághoz vinni őt, míg teljesen véghez nem vitte ennek a fényrejtélynek az egész életmódját, vagyis a világtól és az egész abban lévő anyagtól való szent megtisztulásokat és megtartóztatásokat.  A világosság szolgálóleánya lepecsételi őt egy ennél magasabb rendű pecséttel, és abban a hónapban, amelyben kiszállt a testből, leszállatja őt egy olyan testbe, mely jóravaló és meg fogja találni az igaz Istent és a magasabb Rejtélyeket, úgy hogy örökli ezeket és örökli az örök világosságot, mint a Kimondhatatlan Első Rejtélye második Rejtélyének ajándékát. 

 

 III.

Ha viszont a Kimondhatatlannak harmadik Rejtélyéről van szó, akkor az ezt elvégző ember a testet elhagyván nem csak a Rejtélyek birodalmát örökli, hanem ha a Rejtélyt elvégzi és minden nézetét teljesíti, tehát tökéletesen végzi és alkalmazza és felhívja egy a testét elhagyó és e Rejtélyt csak egy kicsit is ismerő emberre, ha az ilyen ember az archonok kemény büntetése alatt, szigorú ítéletei előtt, és a sokszoros tisztítótűzben lenne is, bizony mondom nektek: nagyon fognak sietni, hogy a testét elhagyó embert tovább adván egymásnak, mielőbb a világosság Szűzleánya elé vigyék. És a világosság Szüze [szolgálóleánya] lepecsételi őt egy magasabb pecséttel és az ő hónapjában, amelyben a testet elhagyta, leszállatja egy tisztességes testbe, amelyben megtalálja majd az igaz Istent és a magasabb Rejtélyeket, hogy örökölhesse a világosságbirodalmat. Ez a Kimondhatatlan harmadik Rejtélyének ajándéka.

  

Aki a Kimondhatatlan öt Rejtélyéből kap - ha elhagyja a testet és ennek a Rejtélynek a területéig örököl, az öt Rejtély birodalma magasabb az Első Rejtély tizenkét Rejtélyénél, és magasabb minden alatta lévő Rejtélynél. 

A Kimondhatatlan öt Rejtélye az ő birodalmukban egyenlő, de különböznek a Kimondhatatlan három Rejtélyétől.  

Aki viszont a Kimondhatatlan három Rejtélyét kapja, az, ha a testet elhagyja, ennek a Rejtélynek a birodalmáig fog örökölni. És a három Rejtély ebben a birodalomban egyenlő, és még magasabbak és magasztosabbak a Kimondhatatlan öt Rejtélyénél az ő birodalmukban. De különböznek a Kimondhatatlan egyetlen Rejtélyétől.  

Aki pedig a Kimondhatatlan egyetlen Rejtélyét kapja, az az egész  birodalmat örökli annak teljes dicsőségében, ahogyan korábban is mondtam már nektek. 

Ugyanez történik mindazokkal, akik ezt a Rejtélyt a Kimondhatatlan mindenség-térségében kapják, valamint minden Rejtélyt megkapnak, amely a Kimondhatatlan tagjainak egységét képezi, amelyekről még nem beszéltem veletek, és az ő kiterjedésükről, feladatuk mibenlétéről és mindenkori tulajdonságukról sem, hogy ő milyen, és miért nevezik a Kimondhatatlannak, és hogyan terjedt el a tagjaival, s hogy mennyi tag [rész] van benne, és minden működéséről sem - amit most nem mondok meg nektek. 

Ha azonban odáig jutok, hogy a mindenséget [kibontakozását] magyarázom meg nektek, akkor mindent megnyilvánítok majd: az ő kiterjedését és ábrázolását, hogy milyen, meg tagjainak elágazódásait és halmozódásait, ami mind az egyetlen, igaz, megközelíthetetlen Isten rendszeréhez tartozik.  

Amelyik helyig az ember a Rejtélyeket kapja a Kimondhatatlan terében, addig a helyig fog örökölni, ameddig kapott. 

És akik a Kimondhatatlan terének területén vannak, azok máshol nem adnak válaszokat, sem magyarázatokat, sem titkos jeleket; mert nincsenek titkos jeleik. És nincsenek átvevőik (akik fogadják őket), hanem átmennek minden területen, míg el nem érik annak a Rejtélynek a területét amelyet kaptak. Éppígy nem felelnek és nem magyarázkodnak azok sem, akik a Rejtélyeket a második térben kapták; mert ők titkos jel nélkül valók abban a  világban, amely az Első Rejtély első Rejtélyének a tere.  

A harmadik külső térben pedig minden területnek megvan a megtorlója, felelete, igazolása és titkos jele, amit egyszer megmondok nektek, ha majd azt a Rejtélyt közlöm veletek, vagyis beszéltem veletek a mindenség kiterjedéséről. 

A mindenség feloszlatásánál azonban, vagyis ha a tökéletes lelkek száma teljes lett és a Rejtély, amiért a mindenség egyáltalán lett, teljesült, akkor ezer világosságévnek megfelelő évet töltök azzal, hogy királya  vagyok a világosság minden teremtményének és a tökéletes lelkek egész számának, akik minden Rejtélyt megkaptak."( Pistis Sophia, 98. fejezet )"A mindenség feloszlatásánál azonban, vagyis ha a tökéletes lelkek száma teljes lett és a Rejtély, amiért a mindenség egyáltalán lett, teljesült."

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-lxxxiii-xxxix.html 

https://boatswain2.blogspot.com/2023/10/3-es-magassagok-minden-ereje-dicserte.html


"A mindenség feloszlatásánál azonban, vagyis ha a tökéletes lelkek száma teljes lett és a Rejtély, amiért a mindenség egyáltalán lett, teljesült."


2024/01/02

A filozófia kórusa ( χορωδία της φιλοσοφίας ) 97. ~ "Aki prófétában hisz, prófétának jutalmát kapja." / "Mindenki maga látja, milyen csókot kap." / "És ez a lélek sehol sem válaszol, nem mentegetődzik."

 "Aki egy igaznak hisz, igaznak jutalmát kapja."

 

 

"Amikor a Megváltó ezeket mondta, előre sietett Mária Magdaléna, és így szólt: 

- Uram, ne neheztelj, ha mindent nyomatékosan és határozottan megkérdezek. Nos, Uram, a Kimondhatatlan Rejtélyének igéje másik ige-e, mint az egész ismeret igéje? 

A Megváltó felelt, és azt mondta: 

- Igen, a Kimondhatatlan Rejtélye másfajta, mint az egész ismeret igéje. 

És Mária újra így szólt a Megváltóhoz: 

- Uram, légy türelemmel irántam és ne haragudj, ha megkérdezlek, Uram: nem csak akkor leszünk-e képesek örökölni a világosságországot, ha valóban a Kimondhatatlan tökéletes igéjének Gnózisát ismerjük és aszerint élünk? 

A Megváltó felelt, és azt mondta Máriának: 

- De igen, mert aki a világosságország Rejtélyét megkapja, az addig a helyig megy és örököl, ameddig a Rejtélyeket kapta. De nem fogja ismerni a mindenség Gnózisát, hogy mindez miért keletkezett; csak ha felismeri a Kimondhatatlan egyetlen igéjét, amely a mindenség Gnózisa. És még egyszer, világos: Én vagyok a mindenség Gnózisa [ismerete]. És az ismeret egyetlen igéjét lehetetlen felismerni annak, aki nem kapja meg először a Kimondhatatlan Rejtélyét.

De minden ember, aki meg fogja kapni a világosság Rejtélyeit, addig a helyig fog menni és örökölni, ameddig a Rejtélyeket kapta.  

Ezért mondtam nektek egykor: 

Aki prófétában hisz, prófétának jutalmát kapja, aki egy igaznak hisz, igaznak jutalmát kapja.

 

"Szent Ferenc halálos ágyán hálából köszönő levelet írt Bernát testvérnek, aki először csatlakozott hozzá: "Írd, ahogy diktálom. Az első testvér, akit az Úr nekem adott, Bernát testvér volt, és ő volt az, aki elsőként elkezdte, és a legteljesebben meg is valósította az evangéliumi tökéletességet, azzal, hogy minden vagyonát szétosztotta a szegényeknek. Emiatt és sok más kiválósága miatt kötelességem őt jobban szeretni, mint bármelyik testvért az egész szerzetben. Ezért azt akarom és ahogy csak tudom, megparancsolom, hogy bárki is lesz a miniszter generális, úgy szeresse és úgy tisztelje őt, mint engem, sőt a miniszter provinciálisok is, és az egész szerzetben élő testvérek, úgy tekintsenek rá, mint énrám."

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/ugy-tekintsenek-ra-mint-enram.html

 

 Ez azt jelenti: mindenki odáig jut el, ameddig menően a Rejtélyeket kapta. Aki alantast kap, az alantas Rejtélyt örököl. 

És aki magasabb Rejtélyt kap, az a magasabb területeket örökli.  

És mindenki az ő helyén marad az Én országom világosságában. És mindenkinek hatalmában lesznek az alatta lévő rendszerek; de nem áll hatalmában a fölötte lévőkhöz menni. 

De az Én birodalmam fény-örökségének területén marad egy nagy, az Istenek és Láthatatlanok számára mérhetetlen világosság közepette, és nagy örömök és ünnepség közepette él.  



"Mi lettem volna, ha te nem vagy?
És mivé lennék nélküled?
Állnék árván, a félelem vad
szorongatása törne meg.
Azt se tudnám, hogy mit szeressek,
jövőm vak örvény lenne csak;
s ha bánata volna szivemnek,
ki osztaná meg gondomat?"
( Novalis, Lelki énekek, 1, 21 ) /
Én vagyok a mindenség Gnózisa."

 

 

Most azonban hallgassatok meg, hogy azoknak a dicsőségéről beszéljek veletek, akik az Első Rejtély Rejtélyét kapják.  

Aki majd annak az Első Rejtélynek a Rejtélyét kapja, és eljön az ideje, hogy elhagyja az archonanyagból lévő testet, akkor jönni fognak a megtorló átvevők [fogadók, ítélők], és ennek az embernek a lelkét kivezetik a testből. 

És a lélek nagy világosságáram lesz a megtorló átvevők kezében, és az átvevők [a fogadók] félni fognak ennek a léleknek a fényétől. És ez a lélek felszáll, és átvándorol az archonok és a fényalkotások minden területén. 

És ez a lélek sehol sem válaszol, nem mentegetődzik, sem titkos jeleket nem ad a világosság bármelyik helyén, sem az archonok bármelyik területén; hanem minden területen átmegy és túlmegy, úgy hogy előrehalad, és uralkodni fog az első Megváltó minden területén.  

Ez történik azokkal is, akik az Első Rejtély második, harmadik és negyedik Rejtélyét kapják, egészen amíg az Első Rejtély tizenkettedik Rejtélyét is megkapják. Ha eljön az ideje, hogy elhagyják az archonanyag-testet, akkor a megtorlók fogadják őket, és lelküket kivezetik az anyag-testből. És ez a lélek a megtorló átvevők kezében nagy fényárammá válik. És a fogadók félni fognak e lélek világosságától, és erőtlenül esnek arcra. És az ilyen lelkek is azonnal felszállnak, és túlmennek az archonok és a világosságteremtések minden területén. És nem felelnek és nem vitatkoznak, sem titkos jeleket nem adnak egyik területen sem. Hanem minden területen átvándorolnak és túlmennek, és uralkodni fognak a tizenkét Megváltó minden területén, úgy hogy akik az Első Rejtélytől a második Rejtélyt kapják, azok a fényörökségben a második Megváltó minden területén fognak uralkodni. Ugyanígy azok,akik az Első Rejtélytől a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik Rejtélyt kapják egészen a tizenkettedik Rejtélyig, uralkodnak majd annak a Megváltónak a területén, ameddig a Rejtélyt kapták. Aki pedig az Első Rejtélytől egymás után megkapja a tizenkét Rejtélyt, vagyis az abszolút Rejtélyt, amelyről beszélek veletek - aki tehát megkapja azt a tizenkét Rejtélyt, amely az Első Rejtélyhez tartozik, az, ha elhagyja a világot, átvándorol az archonok és a világosság minden területén, mert egy hatalmas világosságáramlat. Ezen kívül uralkodni fog a tizenkét Megváltó minden területén. De az ilyen nem fog tudni egyenlő lenni azokkal, akik a Kimondhatatlan egyetlen Rejtélyét kapják. Hanem megkapja ezeket a Rejtélyeket, és ezekben a rendekben marad, mert magasztosabb, és a tizenkét Megváltó rendjében marad. " ( Pistis Sophia, 97. fejezet )

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-lxxxii-xxxviii-csak.html

"Ha embernek születsz, emberi lény lesz aki szeretni fog téged. Ha szellemmé válsz, a szellem lesz az, aki csatlakozik hozzád. Ha gondolattá válsz, akkor a gondolat lesz az, ami elvegyül veled. Ha fénnyé válsz, a fény lesz az, ami osztozik veled. Ha olyanná válsz, mint egyvalaki a felsőbbek közül, akkor egyike a felsőkhöz tartozóknak lesz az, aki megpihen rajtad. Ha lóvá válsz, vagy szamárrá, vagy bikává, vagy kutyává, vagy birkává, vagy másfajta állattá, melyek kívül, vagy alant vannak, akkor sem emberi lény, sem szellem, sem gondolat, sem fény nem lesz képes szeretni téged. Sem azok, akik felsőbbekhez tartoznak, sem azok, akik a belsőkhöz, lesz képes megpihenni rajtad és semmi részed sem bennük." ( Fülöp evangéliuma, 170 )

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-xlii-fulop.html

"Mindenki maga látja, milyen csókot kap." ( Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Szent Julius mártír aktája, 203 )

https://boatswain69.blogspot.com/2021/05/tuo-tibi-judicio-est-utendum-iv-ha.html