Θραύσματα Rilke V. ~ "Ily nyugodt szoborként kéne élnem..." / "Pondus meum est amor meus, eo feror quocumque feror"

"Olyan súllyal nehezedett a kötélre, mint egy templomi padlókőlap. Nem is eltemettük, hanem bepecsételtük a földbe, ahol végre azzá lett, ami, egy réteg kő a többi között." ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 16 )

"Én, az építő. Én, akinek van lelke és szíve. Én, aki egyedül rendelkezem azzal a hatalommal, hogy csendre tudjam változtatni a követ." ( Antoine de Saint-Exupery, Citadella, 23 )

"A kisfiú nagyon unalmasnak tartotta, hogy egész nap nem mehet sehová sem. Igaz, rossz idő volt kint, erős szél fújt, és fölkavarta a nemrég lehullott havat. A kisfiú mégis eltökélte, hogy szülei határozott parancsa ellenére kissé körüljárja a környéket. Elszökött hazulról, s nemsokára már az utolsó házat is elhagyta, kint találta magát a tágas, havas mezőn. - Jaj, de szép itt minden! Hogy csillog a hó! – mondta halkan, csak úgy magának, mert senki sem járt arrafelé. Bandukolt tovább, s egyszer csak megpillantott egy nagy követ a hegyi patak partján. - Hát te mit csinálsz itt, te nagy kő? – kérdezte a gyerek. - Semmi különöset – válaszolt a kő - , csak fekszem a földön. És ha majd besötétedik, hová mész? – kérdezte a szökevény. - Sehová. Itt maradok. Csak fekszem a földön. - És ha esik az eső? - Nekem az sem árt. Akkor is itt maradok. - És nem fázol, ha esik a hó? Betemet úgy, hogy ki sem látszom a hóból… - Nem baj, a hó meleg bundája véd a széltől… - Gyere, szökjünk el! Nagyon unalmas lehet állandóan itt a földön feküdni, gyere velem! – biztatta a fiú. - Nem mehetek! – mondta a kő. – Nagyon jó itt nekem. Rám mindenki számíthat. Én vagyok a madarak és a bogarak védelme, általam tájékozódnak a sündisznók tavasszal. Nekem itt jó, ahol vagyok… Nem szökhetek el… A kisfiú egyedül maradt a havas mezőn. Még a varjak sem álltak vele szóba, hiába integetett nekik. Eszébe jutottak játékai, az otthoni érdekességek, a cica, amelyiknek ilyenkor szokott enni adni, meg Füles, a kutya… S nemsokára otthon lesz a mama is… Visszafordult, s egyre ütemesebb léptekkel igyekezett haza. Ahogy belépett a kiskapun, úgy látta, mintha minden megváltozott volna körülötte."

 

 "Nem mehetek! – mondta a kő. – Nagyon jó itt nekem. Rám mindenki számíthat."

 

 

"Ily nyugodt szoborként kéne élnem,

állva némán rózsáim körében, (...)" ( Rilke, Nézd, mint válnak...)

 

https://boatswain69.blogspot.com/2022/05/tedd-konnyuve-ennekem-ezt-nehez-huseget.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/egyszeru-pszichologiai-iranyu.html