Imitatio Christi I./6. ~ Homo qui necdum in se perfecte mortuus est...

 6. 

A rendezetlen vonzalmak

 

Csakis a teljes halál

( θάνατος ) 

által:

kenósis-

( κένωσις )

vágy nélkül

szünergia 

( συνεργία )

nincs - de békesség 

( ειρήνη )

 így

megváltás 

( σωτηρία ) 

sem.

 

 

I.

Mihelyt az emberben valami rendetlen kívánság megfogan, rögtön nyugtalan lesz.
A kevély, a kapzsi soha sem nyughatik, a szegény és az alázatos szívű nagy békességben él.

II.

Az az ember, aki még magát teljesen meg nem törte, hamar kísértésbe esik, és vereséget
szenved apró, alávaló dolgokban.
Aki lélek szerint gyönge, még testi ember, és hajlandó arra, ami az érzékekre hat, az nehezen
tud a földi vágyaktól teljesen elszakadni.
Ezért aztán gyakran elszomorodik, ha ezekről lemond, könnyen bosszankodik is, ha valaki
szembeszáll vele.
Ha pedig elnyerte, amire vágyódott, mindjárt furdalja a lelkiismerete, mert azt tette, amit a
szenvedélye diktált, az meg nem vezet el ahhoz a békéhez, amelyre törekedett.

III.

Szívünk igazi békéjét ilyenformán azzal biztosíthatjuk, ha ellenállunk ösztönös vágyainknak,
nem azzal, ha kiszolgáljuk őket.
Nincs tehát békesség a test szerint élő vagy a kívülvalókba belefeledkezett ember szívében:
hanem csak a buzgó és a lélek szerint élő emberben.

 

Cap. 6. 

De inordinatis affectibus.

 

1. Quandocumque homo inordinate aliquid appetit statim in se inquietus sit. Superbus et avarus nunquam quiescunt. Pauper et humilis spiritu in multitudine pacis conversatur. Homo qui necdum in se perfecte mortuus est, cito tentatur et vincitur in parvis et vilibus rebus. Infirmus in spiritu, et quodammodo adhuc carnalis ad sensibilia inclinatus, difficulter potest se a terrenis desideriis ex toto extrahere. Et ideo sæpe habet tristitiam cum se subtrahit. Leviter etiam dedignatur, si quis ei resistit.

2. Si autem profecutus fuerit quod concupiscitur, statim ex reatu conscientiæ gravatur, quia secutus est passionem suam, quæ nihil juvat ad pacem, quam quæsivit. Resistendo igitur passionibus invenitur vera pax cordis non autem serviendo eis. Non est ergo pax in corde hominis carnalis, non in homine in exterioribus dedito, sed in fervido spirituali. 

 

CHAPTER VI

Of inordinate affections 

 

1. Whensoever a man desireth aught above measure, immediately he becometh restless. The proud and the avaricious man are never at rest; while the poor and lowly of heart abide in the multitude of peace. The man who is not yet wholly dead to self, is soon tempted, and is overcome in small and trifling matters. It is hard for him who is weak in spirit, and still in part carnal and inclined to the pleasures of sense, to withdraw himself altogether from earthly desires. And therefore, when he withdraweth himself from these, he is often sad, and easily angered too if any oppose his will.

2. But if, on the other hand, he yield to his inclination, immediately he is weighed down by the condemnation of his conscience; for that he hath followed his own desire, and yet in no way attained the peace which he hoped for. For true peace of heart is to be found in resisting passion, not in yielding to it. And therefore there is no peace in the heart of a man who is carnal, nor in him who is given up to the things that are without him, but only in him who is fervent towards God and living the life of the Spirit. 

 

 

The man who is not yet wholly dead to self.