ΣΟΦΙΑ ΣΑΛΩΜΩΝΟΣ 9,1-12 ~ A bölcsesség nem irigység: egység ( σοφία / φθόνῳ ) II.

 9,1-12  

Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban, és egyenes lélekkel tegyen igazságot: add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül.

 Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez. Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni.

 Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. 

Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint. 

Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben. Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd, és megoltalmaz hatalmával. 

Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára. 

 Ἔτους πρώτου ἐπὶ Δαρείου τοῦ Ξέρξου ἀπὸ τῆς γενεᾶς τῆς Μηδικῆς, οἳ ἐβασί ευσαν ἐπὶ τὴν βασιλείαν τῶν Χαλδαίων, τῷ πρώτῳ ἔτει τῆς βασιλείας αὐτοῦ ἐγὼ Δανιηλ διενοήθην ἐν ταῖς βίβλοις τὸν ἀριθµὸν τῶν ἐτῶν, ὅτε ἐγένετο πρόσταγµα τῇ γῇ ἐπὶ Ιερεµιαν τὸν προφήτην ἐγεῖραι εἰς ἀναπλήρωσιν ὀνειδισµοῦ Ιερουσαληµ, ἑβδοµήκοντα ἔτη. καὶ ἔδωκα τὸ πρόσωπόν µου ἐπὶ κύριον τὸν θεὸν εὑρεῖν προσευχὴν καὶ ἔ εος ἐν νηστείαις καὶ σάκκῳ καὶ σποδῷ. καὶ προσηυξάµην πρὸς κύριον τὸν θεὸν καὶ ἐξωµολογησάµην καὶ εἶπα Ἰδού, κύριε, σὺ εἶ ὁ θεὸς ὁ µέγας καὶ ὁ ἰσχυρὸς καὶ ὁ φοβερὸς τηρῶν τὴν διαθήκην καὶ τὸ ἔ εος τοῖς ἀγαπῶσί σε καὶ τοῖς φυλάσσουσι τὰ προστάγµατά σου, ἡµάρτοµεν, ἠδικήσαµεν, ἠσεβήσαµεν καὶ ἀπέστηµεν καὶ παρέβηµεν τὰς ἐντολάς σου καὶ τὰ κρίµατά σου καὶ οὐκ ἠκούσαµεν τῶν παίδων σου τῶν προφητῶν, ἃ ἐλάλησαν ἐπὶ τῷ ὀνόµατί σου ἐπὶ τοὺς βασιλεῖς ἡµῶν καὶ δυνάστας ἡµῶν καὶ πατέρας ἡµῶν καὶ παντὶ ἔθνει ἐπὶ τῆς γῆς. σοί, κύριε, ἡ δικαιοσύνη, καὶ ἡµῖν ἡ αἰσχύνη τοῦ προσώπου κατὰ τὴν ἡµέραν ταύτην, ἀνθρώποις Ιουδα καὶ καθηµένοις ἐν Ιερουσαληµ καὶ παντὶ τῷ λαῷ Ισραηλ τῷ ἔ ιστα καὶ τῷ ἀπωτέρω ἐν πάσαις ταῖς χώραις, εἰς ἃς διεσκόρπισας αὐτοὺς ἐκεῖ ἐν τῇ πληµµελείᾳ, ᾗ ἐπληµµέλησαν ἐναντίον σου. δέσποτα, ἡµῖν ἡ αἰσχύνη τοῦ προσώπου καὶ τοῖς βασιλεῦσιν ἡµῶν καὶ δυνάσταις καὶ τοῖς πατράσιν ἡµῶν, ὅτι ἡµάρτοµέν σοι. τῷ κυρίῳ ἡ δικαιοσύνη καὶ τὸ ἔ εος, ὅτι ἀπέστηµεν ἀπὸ σοῦ καὶ οὐκ ἠκούσαµεν τῆς φωνῆς κυρίου τοῦ θεοῦ ἡµῶν κατακολουθῆσαι τῷ νόµῳ σου, ᾧ ἔδωκας ἐνώπιον Μωσῆ καὶ ἡµῶν διὰ τῶν παίδων σου τῶν προφητῶν. καὶ πᾶς Ισραηλ ἐγκατέλιπε τὸν νόµον σου καὶ ἀπέστησαν τοῦ µὴ ἀκοῦσαι τῆς φωνῆς σου, καὶ ἐπῆ θεν ἐφ’ ἡµᾶς ἡ κατάρα καὶ ὁ ὅρκος ὁ γεγραµµένος ἐν τῷ νόµῳ Μωσῆ παιδὸς τοῦ θεοῦ, ὅτι ἡµάρτοµεν αὐτῷ. καὶ ἔστησεν ἡµῖν τὰ προστάγµατα αὐτοῦ, ὅσα ἐλάλησεν ἐφ’ ἡµᾶς καὶ ἐπὶ τοὺς κριτὰς ἡµῶν, ὅσα ἔκρινας ἡµῖν, ἐπαγαγεῖν ἐφ’ ἡµᾶς κακὰ µεγάλα, οἷα οὐκ ἐγενήθη ὑπὸ τὸν οὐρανὸν καθότι ἐγενήθη ἐν Ιερουσαληµ. 

“Deus patrum meorum et Domine misericordiae, qui fecisti omnia verbo tuo et sapientia tua constituisti hominem, ut dominaretur creaturis, quae a te factae sunt, et disponeret orbem terrarum in sanctitate et iustitia et in directione cordis iudicium iudicaret, da mihi sedium tuarum assistricem sapientiam et noli me reprobare a pueris tuis, quoniam servus tuus sum ego et filius ancillae tuae, homo infirmus et exigui temporis et minor ad intellectum iudicii et legum. Nam, et si quis erit consummatus inter filios hominum, si ab illo abfuerit sapientia tua, in nihilum computabitur. Tu elegisti me regem populo tuo et iudicem filiorum tuorum et filiarum; dixisti me aedificare templum in monte sancto tuo et in civitate habitationis tuae altare, similitudinem tabernaculi sancti, quod praeparasti ab initio. Et tecum sapientia, quae novit opera tua, quae et affuit tunc, cum orbem terrarum faceres, et sciebat quid esset placitum in oculis tuis et quid directum in praeceptis tuis. Emitte illam de caelis sanctis tuis et a sede magnitudinis tuae mitte illam, ut mecum sit et mecum laboret, ut sciam quid acceptum sit apud te. Scit enim illa omnia et intellegit et deducet me in operibus meis sobrie et custodiet me in sua gloria. Et erunt accepta opera mea, et diiudicabo populum tuum iuste 

 

Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni.