"Ti vagytok azok, akik az egész világot megmentik."
Jézus folytatta, és így szólt:
- Amikor az Első Rejtély parancsára lepillantottam az embervilágra, Máriára találtam, akit anyagtest szempontjából az anyámnak neveznek. Beszéltem vele Gábriel alakjában, s amikor felém fordult a magasba, belé taszítottam az első erőt, amit Bárbelótól vettem; ez a fénytest-erő, amelyet a magasságban viseltem.
A lélek helyett pedig azt az erőt taszítottam belé, amelyet a nagy Szabaóthtól, a jótól kaptam, aki az igazak körzetében [jobb oldalon] van.
A fénykincs tizenkét Megváltójának tizenkét erejét pedig, melyet a középen lévő tizenkét szolgától vettem, az archonok szférájába taszítottam bele.
Az archonok dékánjai és azoknak a szolgái azt hitték, hogy ezek archonlelkek. A szolgák pedig elhozták, s anyáitok testébe kötötték meg azokat.
Amikor aztán eljött az időtök, megszülettetek a világban, anélkül, hogy archonlélek lenne bennetek. Így abból az erőből kaptátok meg a részeteket, amelyet utolsó segítőnek leheltek bele ebbe a világba [keverékbe, kerasmou].
Ez az az erő, mely most össze van keverve minden láthatatlannal, minden archonnal és minden eonnal, szóval elegyedett a halálnak ezzel a világával.
Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból keltettem, az Első Parancsolatba taszítottam. Az Első Parancsolat aztán ennek az erőnek egy részét a Nagy Világosságba taszította.
A kapottnak egy részét a Nagy Világosság az Öt Segítőbe taszította. És az Öt Segítő közül az utolsó aztán egy részt a haláltermészetbe [keverékbe] taszított. És ez a rész van most mindenkiben, aki a keveredés világában él, ahogyan most mondtam nektek.
Így beszélt Jézus a tanítványaihoz az olajfák hegyén; és folytatta:
- Örvendjetek és ujjongjatok, örömöt örömre halmozzatok, mert eljöttek az idők, amikor magamra öltöm a ruhát, mely kezdettől fogva nekem készült, s amelyet az utolsó Rejtélyben visszahagytam, míg el nem jön a teljesülés ideje. Az a teljesülésnek az ideje, amikor az Első Rejtély megparancsolja nekem, hogy beszéljek veletek az igazságról, annak kezdetétől a beteljesüléséig, és mindenről a belsőtől a külsőig, mivel a világ megmentése általatok lesz.
Örvendjetek és ujjongjatok, mert titeket áldottak meg az emberekért a földön, ti vagytok azok, akik az egész világot megmentik." ( Pistis Sophia, 8. fejezet )
https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-xlvi-iii-xxi-az.html
 |
| "Amikor az Első Rejtély parancsára lepillantottam az embervilágra, Máriára találtam,..." |
"- Képzelj el egy nagy, magas létrát, te gyerek. Az ember minden új életében szerezhet valamelyes érdemet, s ezáltal egy fokkal vagy kettővel feljebb hághat; de tévelyeghet is, és akkor visszaesik néhány létrafokot. Gautama Buddha és követői érdemeinek révén minden ember emelkedik, és ha majd annyi életet éltek végig, ahány homokszemecske van a Gangesz folyóban, akkor elérkeznek a mennyei boldogság küszöbére. De most figyelj arra, amit mondok: ha a küszöbhöz érnek, nem lépik át azt a küszöböt! Megtagadják maguktól a mennyei boldogságot, újra meg újra meg fognak születni. Megvárják, amíg mindenki odaért ahhoz a küszöbhöz, annyian, mint homokszem a Gangeszben, köztük sokan gonoszok, kegyetlenek. Most is itt vannak közöttünk, álruhában, segítenek nekünk felkapaszkodva a meredek lajtorján. De még ha minden ember ezen a földön, annyian, mint homokszem a Gangeszben, elérte azt a küszöböt, akkor sem lépik át, nem mennek be a mennyei boldogságba, mert vannak más lakott csillagok is, annyi, mint homokszem a Gangeszben. Várnunk kell, amíg minden csillagnak minden lakója megtisztul. Senki sem kívánhatja a boldogságot, amíg nem boldog mindenki a világegyetemben.
Roger értetlenül meredt rá. Az ő családja boldog volt a Szilfástanyán. De Péter már folytatta:
- Látod azt a nagy létrát, Trent, a mennyei lajtorját? Meg tudod számolni rajta a sok embert? Néha mozgolódást észlelsz: valaki feljebb hágott három-négy lépcsőfokkal, Szókratész vagy
Mrs. Besant, Tom Paine vagy Abraham Lincoln. Máskor zavar támad, mintha kőgörgeteg zúdulna le a Rocky-hegységben: valaki, egy Néró vagy egy milliomos lezuhant, és elvesztett ötven vagy ezer életet. Senki sem áll meg soha. - Végigmérte a szobát, hosszú, barna cigarettájából füstfelhőket eregetve. Hirtelen megtorpant, rárivallt Rogerra: - Rázz le minden földi köteléket! Feleség, gyermek? Illúzió! Reputáció, becsület, méltóság? Hiúságok hiúsága! Nézd meg ezeket a betegeket! Van, akinek halála pillanatában egy szemvillanásnyi időre megadatik, hogy visszaemlékezzék régi életeire, és belelásson az eljövendőkbe. Képzeld csak el: egy pillanatra az idő feneketlen mélysége fölé hajolnak, és meglátják elmúlt életeik hosszú nyomorúságát. Vagy fölnéznek, és messze távolban megpillantják a küszöböt. Meglátják, hogy egyszer vége lesz az életnek, kijutnak ebből a rossz világból, a siralom völgyéből.
Roger megborzongott. Látta - nemegyszer - a villámgyors eszméléseket, a rémület szörnyű kifejezését, az átszellemült vigasztalódást. Bogardus átszelte a szobát, és odalépett hozzá, hangját suttogóra fogta:
- Jegyezd meg azt is, Trent: a Gangesz homokszemcséi is meg vannak számlálva. Valamennyien Buddhák leszünk, ha az utolsó földlakó, az utolsó csillaglakó is szabaddá lett." ( Thornton Wilder, A teremtés nyolcadik napja, 255-256 )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése