Imitatio Christi III./22. ~ Aperi, Domine, cor meum in lege tua, et in præceptis tuis doce me ambulare.

22.

Isten sokféle jótéteményének meggondolása

 

Semmi, pici vagy - majd nagy 

hatalmas csak hogy 

vissza elindulhass. 

Aperi, Domine, cor meum in lege tua, et in præceptis tuis doce me ambulare. 

És 

kicsi sem úgy 

apró mert nem nagy, hanem 

mert rájön: ez még nem Az.

Omnia quæ in anima habemus et in corpore et quæcumque exterius vel interius naturaliter vel supernaturaliter possidemus, tua sunt beneficia, et beneficum pium, ac bonum commendant, a quo bona cunta accepimus. 

Nyisd meg, Uram, ajkamat, 

Domine labia mea aperies et os meum adnuntiabit laudem tuam. 

- hogy majd jó voltod

(Teremtél tiszta szívet belül) 

hirdesse

 szavam! 

Megsemmisüljön - 

et cum tuam nobilitatem attendo, deficit præ magnitudine illius spiritus meus. 

erre választod népül.

quia tu, Deus, pauperes et humiles atque huic mundo despectos tibi elegisti in familiares et domesticos.

 

 

I.

Nyisd meg Uram szívemet a te törvényedben, és taníts meg arra, hogy parancsaid szerint éljek. Add meg nekem, hogy értsem akaratodat, és nagy tisztelettel, szorgos megfontolással emlékezetemben tartsam jótéteményeidet általában és egyenként is, hogy értük méltó hálát adhassak. Valójában tudom és meg is vallom, hogy közülük a legeslegkisebbért sem tudom a hála méltányos adóját leróni, mert kisebb vagyok én mindannál a jónál, amiben részesülök, és amikor a te nemes nagylelkűségedre gondolok, annak nagysága előtt megsemmisül a lelkem.

II.

Amink csak van lelkünkben és a testünkben, ami külső vagy belső kinccsel a természet szerint vagy természetfölötti ajándékként rendelkezünk, az mind a te jóvoltodból való. Téged ajánl tehát mint kegyes és jóságos adakozót, akitől minden jót kaptunk. Ha egyik többet, másik kevesebbet kapott is, mégis minden a tiéd, nélküled a legkisebb jóban sem lehetne részünk. Az, aki többet kapott, nem kérkedhetik érdemével, sem mások fölé nem tolakodhatik, sem a kisebbet nem gúnyolhatja, mert az a nagyobb és a jobb, aki kevesebbet tulajdonít magának, és alázatosabb, buzgóbb a köszönetmondásban. Aki pedig magát mindenkinél alábbvalónak ismeri, és méltatlanabbnak ítéli, alkalmasabb arra, hogy nagyobb ajándékokban részesüljön. Aki viszont kevesebbet kapott, annak sem kell szomorkodnia, vagy méltatlankodnia, sem a gazdagabbra irigykednie, hanem inkább terád kell figyelnie, és a te jóvoltodat hangosan áldania, hogy olyan bőven, olyan ingyenesen és kegyesen osztogatod személyválogatás nélkül adományaidat. Minden tőled való, ezért mindenért téged illet a dicséret.

III.

Te tudod, kinek milyen ajándék válik hasznára, és hogy miért kap az kevesebbet, ez többet, nem nekünk, hanem neked kell eldöntened, mert előtted világosan kirajzolódik minden érdem. Ezért Uram, Istenem, nagy jótéteménynek tartom azt is, hogy nem sok olyasféle ajándékkal rendelkezem, amit odakint a világban s az emberek között dicséret és dicsőség vesz körül, mert ha megfontolom szegénységemet és alacsony állapotomat, nemcsak hogy nehezemre nem esnek, szomorúságot vagy csüggedést nem okoznak, hanem inkább vigasztalásomra, és nagy örömömre szolgálnak, hiszen te, Istenem, a szegényeket, az alacsony sorban lévőket és a világ előtt megvetetteket választottad házad népéül, családod tagjaiul. Ott vannak mindjárt az apostolaid, akiket az egész földkerekség fejedelmeivé tettél. Mégis sértődöttség nélkül jártak-keltek a világban olyan alázatosan és olyan nyílt szívvel minden ravaszkodás vagy hátsó szándék nélkül, hogy egyenest örültek annak, ha gyalázzák őket a te nevedért, és amitől a világ elriad, azt ők nagy kedvvel fogadták. Azért tehát a téged szerető és jótéteményeidet ismerő embert semmi más úgy meg nem örvendeztetheti, mint ha akaratod és örök végzésed tetszése benne beteljesül, csak ebben találhat megelégedést és vigasztalást, hogy olyan szíves-örömest kívánjon legkisebb lenni, mint ahogyan más azt óhajtaná, hogy legnagyobb legyen, és olyan békével, oly elégedetten foglalja el az utolsó helyet, akárcsak a legelsőt, olyan jó kedvvel maradjon lenézett, megvetett, hírnév nélkül való, mint mások arra törekszenek, hogy tisztességük, rangjuk növekedjék. Mert úgy van rendjén, hogy mindent megelőzzön a te akaratod és a te tisztességednek kedvelése, s hogy abban nagyobb vigasztalást, több tetszést leljünk, mint bármi ajándékban, amelyben részünk volt, vagy részünk lehet.

 

 Cap. 2.

De recordatione multiplicium beneficiorum Dei.

 

 

1.

Aperi, Domine, cor meum in lege tua, et in præceptis tuis doce me ambulare. Da mihi intelligere voluntatem tuam et cum magna reverentia ac diligenti consideratione beneficia tua, tam in generali, quam in particulari memorare tibi, ut hinc valeam gratias referre. Verum scio et confiteor, nec pro minimo puncto me posse debitas gratiarum laudes persolvere. Minor ego sum omnibus bonis mihi præstitis; et cum tuam nobilitatem attendo, deficit præ magnitudine illius spiritus meus.

2.

Omnia quæ in anima habemus et in corpore et quæcumque exterius vel interius naturaliter vel supernaturaliter possidemus, tua sunt beneficia, et beneficum pium, ac bonum commendant, a quo bona cunta accepimus. Et si alius plura alius pauciora accepit, omnia tamen tua sunt, nec minimum sine te haberi potest. Ille qui majora accepit, non potest merito suo gloriari, nec super alios extolli, nec minori insultare, quia ille major et melior est, qui sibi minus adscribit, et in regratiando humilior est atque devotior: et qui omnibus viliorem se esse esistimat, et indigniorem se judicat, aptior est ad percipiendum majora.

3.

Qui autem pauciora accepit, contristari non debet, nec indignanter ferre, neque ditiori invidere: sed te potius attendere, et tuam bonitatem maxime laudare, quod tam affluenter, tam gratis, tam libenter sine personarum acceptione tua munera largiris. Omnia ex te, et ideo omnibus es laudandus. Tu scis quid unicuique donari expediat, et cur iste minus et ille amplius habeat, non nostrum, sed tuum est discernere, aud quem singulorum definita sunt merita.

4.

Unde, Domine Deus, pro magno etiam reputo beneficio, non multa habere unde exterius et secundum homines laus et gloria appareat: ita ut quis considerata paupertate et vilitate personæ suæ, non modo gravitatem, aut tristitiam, vel dejectionem inde concipiat, sed potius consolationem, et hilaritatem magnam; quia tu, Deus, pauperes et humiles atque huic mundo despectos tibi elegisti in familiares et domesticos. Testes sunt ipsi Apostoli tui, quos principes super omnem terram constituisti. Fuerunt enim sine querela conversati in mundo, tam humiles quam simplices sine omni malitia et dolo, ut etiam pati contemelias gauderent pro nomine tuo, et quæ mundus abhorret, ipsi amplecterentur affectu magno.

5.

Nihil ergo amatorem tuum, et cognitorem beneficiorum tuorum ita lætificare debet, sicut voluntas tua in eo, et beneplacitum æternæ dispositionis tuæ, de qua tantum contentari debet et consolari, ut ita libenter velit esse minimus, sicut aliquis optaret esse maximus, et ita pacificus et contentus in novissimo loco sicut in loco primo atque ita libenter despicabilis, et abjectus, nullius quoque nominis et famæ sicut cæteris honorabilior, et major in mundo. Nam voluntas tua et amor honoris tui, omnia excedere debet, et plus eum consolari, magisque placere, quam omnia beneficia sibi data vel danda.

 

CHAPTER XXII

Of the recollection of God’s manifold benefits

 

1.

Open, O Lord, my heart in Thy law, and teach me to walk in the way of Thy commandments. Grant me to understand Thy will and to be mindful of Thy benefits, both general and special, with great reverence and diligent meditation, that thus I may be able worthily to give Thee thanks. Yet I know and confess that I cannot render Thee due praises for the least of Thy mercies. I am less than the least of all the good things which Thou gavest me; and when I consider Thy majesty, my spirit faileth because of the greatness thereof.

2.

All things which we have in the soul and in the body, and whatsoever things we possess, whether outwardly or inwardly, naturally or supernaturally, are Thy good gifts, and prove Thee, from whom we have received them all, to be good, gentle, and kind. Although one receiveth many things, and another fewer, yet all are Thine, and without Thee not even the least thing can be possessed. He who hath received greater cannot boast that it is of his own merit, nor lift himself up above others, nor contemn those beneath him; for he is the greater and the better who ascribeth least to himself, and in giving thanks is the humbler and more devout; and he who holdeth himself to be viler than all, and judgeth himself to be the more unworthy, is the apter for receiving greater things.

3.

But he who hath received fewer gifts, ought not to be cast down, nor to take it amiss, nor to envy him who is richer; but rather ought he to look unto Thee, and to greatly extol Thy goodness, for Thou pourest forth Thy gifts so richly, so freely and largely, without respect of persons. All things come of Thee; therefore in all things shalt thou be praised. Thou knowest what is best to be given to each; and why this man hath less, and that more, is not for us but for Thee to understand, for unto Thee each man’s deservings are fully known.

4.

Wherefore, O Lord God, I reckon it even a great benefit, not to have many things, whence praise and glory may appear outwardly, and after the thought of men. For so it is that he who considereth his own poverty and vileness, ought not only to draw therefrom no grief or sorrow, or sadness of spirit, but rather comfort and cheerfulness; because Thou, Lord, hast chosen the poor and humble, and those who are poor in this world, to be Thy friends and acquaintance. So give all Thine apostles witness whom Thou hast made princes in all lands. Yet they had their conversation in this world blameless, so humble and meek, without any malice or deceit, that they even rejoiced to suffer rebukes for Thy Name’s sake,(1) and what things the world hateth, they embraced with great joy.

5.

Therefore ought nothing so much to rejoice him who loveth Thee and knoweth Thy benefits, as Thy will in him, and the good pleasure of Thine eternal Providence, wherewith he ought to be so contented and comforted, that he would as willingly be the least as any other would be the greatest, as peaceable and contented in the lowest as in the highest place, and as willingly held of small and low account and of no name or reputation as to be more honourable and greater in the world than others. For Thy will and the love of Thine honour ought to go before all things, and to please and comfort him more, than all benefits that are given or may be given to himself.

(1) Acts v. 41.

 

Aperi, Domine, cor meum in lege tua, et in præceptis tuis doce me ambulare.