Imitatio Christi III./30. ~ Quos utique non misi ad gaudia temporalia, sed ad magna certamina.

 30. 

Istent kell segítségül hívnunk, és bizakodnunk kell az ő kegyelmének visszaszerzésében 

 

 

Hol a te hited? 

- kérded 

Ubi est fides tua? 

s én megállok

kemény, állhatatos 

- sőt 

dacos...

Esto longanimis et vir fortis. Veniet tibi consolatio in tempore suo. Exspecta me, exspecta: veniam et curabo te. Tentatio est quæ te vexat, et formido vana quæ te exterret. Quid importat sollicitudo de futuris contingentibus, nisi ut tristitiam super tristitiam habeas? 

Elég a napnak maga 

baja ... 

- mát kell megnyernie

Sufficit diei malitia sua. Vanum est et inutile de futuris conturbari vel gratulari, quæ forte nunquam evenient. 

- addig kell mindenkinek 

kitartania: 

Sta firmiter et perseveranter. 

 

s 

nem akarni lenni 

 képzelődések játékszerei

Sed humanum est hujusmodi imaginationibus illudi, et parvi est adhuc animi signum. 

 

 Ez hívod Te viharnak? 

Mutass fel

- legalább magadnak!  

félelmesebb erőt

'Jöjj... 

'hát sikoltva zúgó szélvihar
vakító villanás, mennydörgő robaj,
felhő szakadás'

most szakadjon szívemről 

e bénító nyomás.

 Lélegzethez jutottam 

a vihar után:

Sed jam reassumto spiritu post tempestatem reconvalesce in lucem miserationum mearum, 

Már ne háborodjék meg

 szívem 

- ne féljen

Lehet - imádkozáshoz 

is  

késve kezdtem?

...quia tardius convertis te ad orationem. 

 

'azt kell egyetlen örömödnek tartanod, hogy fájdalommal halmozlak el és nem kíméllek. ...akiket szerettem, nem világi örömökre küldtem, hanem küzdelmekre, nem megbecsült tisztségekre, hanem megaláztatásra'

'et ego diligo vos dixi dilectis discipulis meis, quos utique non misi ad gaudia temporalia, sed ad magna certamina; non ad honores, sed ad despectiones; non ad otium, sed ad labores; non ad requiem, sed ad afferendum fructum multum in patientia.' 

Szomorú az én lelkem...  

- ezt kellene így 

kitüntetésnek vélnem?

Mi lennénk így az 

utolsókból 

- az elsők? 

Szomorú az én lelkem... 

 

 ...szeretnék már - inkább - egy 

szelíd esőt.

 

"Sötét felhők alatt járok,
a város szinte néptelen
Sötét felhők fennt az égen
nyomasztó súly a szívemen

Zárulnak sorra az ablakok, az ajtók
Fülledt a csend vihar előtt
A lelkemre támadnak komor látomások,
s úgy szeretnék szelíd esőt

Sötét felhők alatt járok
hosszú évek óta már
Életemben ritka vendég
a bánat oldó napsugár

Zárulnak sorra az ablakok az ajtók
fülledt a csend vihar előtt
a lelkemre támadnak komor látomások
s úgy szeretnék szelíd esőt

Jöjj hát sikoltva zúgó szélvihar
vakító villanás, mennydörgő robaj,
felhő szakadás
csak szakadjon fel a szívemről ez a bénító nyomás
és akkor tán lenyugszom" 

( Fonográf, Vihar előtt ) 

"Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja." 

 ( Mt 6,34 ) 

I. 

Fiam, én vagyok az Úr, aki megerősítlek a megpróbáltatás napján. Térj hozzám, amikor nehezen megy a sorod. A mennyei vigasztalásnak legfőbb gátja az, hogy későn kezdesz az imádkozáshoz. Mert mielőtt engem kérlelnél szorgalmasan, azelőtt sok más vigasztalást keresel, és világi örömökben próbálsz felüdülni. Innen van, hogy mindennek nem sok hasznát látod, míg rá nem eszmélsz arra, hogy én vagyok az, aki megszabadítom a bennem bizakodókat, kívülem nincs foganatos segítség, sem hasznos tanács, sem tartós orvosság. De ha már lélegzethez jutottál a vihar után, gyógyulj meg az én irgalmasságomnak fényességében, mert közel vagyok, mondja az Úr, hogy mindent helyreállítsak, nemcsak úgy, ahogy valaha volt, hanem sokszorosan megtetézve. Vajon valami is nehéz-e nékem, vagy olyan vagyok-e, mint aki csak beszél, de nem cselekszik? Hol a te hited? Állj meg keményen s állhatatosan. Légy kitartó és igazi férfi, megjön a te vigasztalásod a maga idejében. Várj engemet, várj, eljövök és meggyógyítalak. 

II. 

Kísértés az, ami most búsít, üres félelem, ami megriaszt. Mi haszna a jövő kockázatait fontolgatnod, csak hogy szomorúságot szomorúságra halmozol. Elég a napnak a maga baja. Hiábavaló és haszontalan dolog az eljövendők miatt búsulni vagy örvendezni, hiszen ki tudja, eljönnek-e valóban. De az emberek szokása, hogy efféle képzelődésnek játékszerei lesznek, kis lélekre vall az ellenség incselkedésének ily könnyen áldozatul esni. Mert annak mindegy, igaz vagy hamis gondolatokkal ejt-e tőrbe, csal-e tévútra, a jelenvalók szeretetével vagy az eljövendők félelmével ejt-e meg. Ne háborodjék hát meg a szíved és ne féljen. Higgy bennem, és légy bizalommal az én irgalmasságom iránt. Mikor azt gondolod, hogy messze szakadtál tőlem, sokszor igen közel vagyok hozzád. Mikor úgy ítéled, hogy már-már teljesen elvesztél, sokszor olyankor támad legjobb alkalmad arra, hogy érdemeket szerezz. Nincs minden elveszve, amikor kedved ellen alakul valami. Ne aszerint ítélj, amint épp érzed magad, és ne ragadj bele semmiféle gondba, bárhonnan szakad rád, azt ne hidd, hogy nincs már remény a kigázolásra. Ne gondold, hogy egészen magadra maradtál, még ha ideig-óráig rádbocsátok is valami zaklattatást, vagy elvonom vigasztalásomat, amely után kívánkozol. Hiszen ezeknek elviselése árán lehet a mennyországba jutni. Kétségtelenül hasznosabb neked és többi szolgáimnak, hogy sok ellenállással kell küszködnötök, mint ha kedvetek szerint alakulna minden. Én ismerem a titkos gondolatokat, tudom, hogy igen hasznos üdvösséged szempontjából, hogy néha-néha szárazra vetődj, el ne bízd magad a jó előmenetelben, végül is ne tetszelegj abban, ami nem vagy. Amit adtam, elvehetem, de vissza is adhatom, mikor kedvem tartja. Amit adok, az enyém, s ha elveszem, nem a tiédet vettem el, mert az enyém minden jó adomány és minden tökéletes ajándék. Ha nehézségeket bocsátok rád, vagy bármi kedved ellen valót, ne méltatlankodjál, el ne csüggedjen a szíved, én igen hamar megkönnyebbülést szerezhetek neked, s minden terhedet örömre fordíthatom. És közben igazságos vagyok, sokszoros dicséretre méltó, míg mindezt véghez viszem veled. Ha helyesen gondolkodol és józanul ítélsz, sohasem kell magadat elhagyván szomorkodnod azon, hogy ellenszélbe kerültél, inkább nagyobb örömre és hálaadásra van okod, sőt azt kell egyetlen örömödnek tartanod, hogy fájdalommal halmozlak el és nem kíméllek. Amint engem szeretett Atyám, úgy szeretlek én is titeket: mondtam tanítványaimnak, akiket szerettem, s akiket nem világi örömökre küldtem, hanem küzdelmekre, nem megbecsült tisztségekre, hanem megaláztatásra, nem semmittevésre, hanem munkára, nem pihenésre, hanem arra, hogy kitartó igyekezettel sok gyümölcsöt teremjenek. Fiam, eszedben forgasd ezeket a szavaimat.

 

Cap. 30. 

De divino auxilio petendo, et confidentia recuperandæ gratiæ.

 

1. 

Fili, ego Dominus confortans in die tribulatoinis. Veni ad me, cum tibi non fueris bene. Hoc est quod maxime impedit consolationem cælestem, quia tardius convertis te ad orationem. Nam antequam me intente roges, me, multa interim solatia quæris et recreas te in externis. Ideoque fit ut parum omnia prosint, donec advertas, quia sum ego qui curo sperantes in me; nec est extra me valens consilium neque utile, sed neque durabile remedium. Sed jam reassumto spiritu post tempestatem reconvalesce in lucem miserationum mearum, quia prope sum, dicit Dominus, ut restaruem in universa, non solum integre, sed et abundanter et cumulate.

2. 

Numquid mihi quidquam difficile est? aut similis ero dicenti et non facienti? Ubi est fides tua? Sta firmiter et perseveranter. Esto longanimis et vir fortis. Veniet tibi consolatio in tempore suo. Exspecta me, exspecta: veniam et curabo te. Tentatio est quæ te vexat, et formido vana quæ te exterret. Quid importat sollicitudo de futuris contingentibus, nisi ut tristitiam super tristitiam habeas? Sufficit diei malitia sua. Vanum est et inutile de futuris conturbari vel gratulari, quæ forte nunquam evenient.

3. 

Sed humanum est hujusmodi imaginationibus illudi, et parvi est adhuc animi signum, tam leviter trahi a suggestione inimici. Ipse enim non curat an veris an falsis illudat et decipiat et utrum præsentium amore an futurorum formidine prosternat. Non ergo turbetur cor tuum neque formidet; crede in me, et in misericordia mea habeto fiduciam. Quando tu te elongatum exstimas a me, sæpe sum propinquior. Quando exstimas te totum perditum, tunc sæpe magis merendi instat lucrum. Non est totum perditum, quando res accidit in contrarium. Non debes judicare secundum præsens sentire, nec sic gravitati alicui undecumque venienti adhærere et accipere, tamquam omnis spes sit ablata emergendi.

4. 

Noli putare te relictum ex toto, quamvis ad tempus permiserim tibi aliquam tribulationem: sic enim transitur ad regnum cælorum. Et hoc sine dubio magis expedit tibi et cæteris servis meis, ut exercitemini a diversis, quam si cuncta ad libitum haberetis. Ego novi cogitationes absconditas: quia multum expedit pro salute tua, ut interdum sine sapore relinquaris, ne forte eleveris in bono successu, et tibi ipsi placere velis in eo quod non es. Quod dedi auferre possum et restituere, cum mihi placuerit.

5. 

Cum dedero, meum est; cum subtraxero, tuum non tuli: quia meum est omne datum optimum, et omne donum perfectum. Si dimisero tibi gravitatem, aut quamlibet contrarietatem, non indigneris, neque concidat cor tuum, quia ego cito sublevare possum, et omne onus in gaudium transmutare. Verumtamen justus sum et commendabilis multum, cum sic facio tecum.

6. 

Si recte sapis et in veritate aspicis, nunquam debes propter adversa tam dejecte contristari, sed magis gaudere, et gratias agere. Immo hoc unicum reputare gaudium, quod affligens te doloribus, non parco tibi. Sicut dilexet me Pater, et ego diligo vos dixi dilectis discipulis meis, quos utique non misi ad gaudia temporalia, sed ad magna certamina; non ad honores, sed ad despectiones; non ad otium, sed ad labores; non ad requiem, sed ad afferendum fructum multum in patientia. Horum memento, fili me, verborum.

 

CHAPTER XXX

Of seeking divine help, and the confidence of obtaining grace

 

1.

 

“My Son, I the Lord am a stronghold in the day of trouble.(1) Come unto Me, when it is not well with thee.

“This it is which chiefly hindereth heavenly consolation, that thou too slowly betakest thyself unto prayer. For before thou earnestly seekest unto Me, thou dost first seek after many means of comfort, and refresheth thyself in outward things: so it cometh to pass that all things profit thee but little until thou learn that it is I who deliver those who trust in Me; neither beside Me is there any strong help, nor profitable counsel, nor enduring remedy. But now, recovering courage after the tempest, grow thou strong in the light of My mercies, for I am nigh, saith the Lord, that I may restore all things not only as they were at the first, but also abundantly and one upon another.

 

2. 

 

“For is anything too hard for Me, or shall I be like unto one who saith and doeth not? Where is thy faith? Stand fast and with perseverance. Be long-suffering and strong. Consolation will come unto thee in its due season. Wait for Me; yea, wait; I will come and heal thee. It is temptation which vexeth thee, and a vain fear which terrifieth thee. What doth care about future events bring thee, save sorrow upon sorrow? Sufficient for the day is the evil thereof.(2) It is vain and useless to be disturbed or lifted up about future things which perhaps will never come.

 

3. 

 

“But it is the nature of man to be deceived by fancies of this sort, and it is a sign of a mind which is still weak to be so easily drawn away at the suggestion of the enemy. For he careth not whether he deceive and beguile by true means or false; whether he throw thee down by the love of the present or fear of the future. Therefore let not thy heart be troubled, neither let it be afraid. Believe in Me, and put thy trust in My mercy.(3) When thou thinkest thyself far removed from Me, I am often the nearer. When thou reckonest that almost all is lost, then often is greater opportunity of gain at hand. All is not lost when something goeth contrary to thy wishes. Thou oughtest not to judge according to present feeling, nor so to take or give way to any grief which befalleth thee, as if all hope of escape were taken away.

 

4. 

 

“Think not thyself totally abandoned, although for the time I have sent to thee some tribulation, or have even withdrawn some cherished consolation; for this is the way to the Kingdom of Heaven. And without doubt it is better for thee and for all My other servants, that ye should be proved by adversities, than that ye should have all things as ye would. I know thy hidden thoughts: and that it is very needful for thy soul’s health that sometimes thou be left without relish, lest perchance thou be lifted up by prosperity, and desirous to please thyself in that which thou art not. What I have given I am able to take away, and to restore again at My good pleasure.

 

5. 

 

“When I shall have given, it is Mine; when I shall have taken away, I have not taken what is thine; for every good gift and every perfect gift(4) is from me. If I shall have sent upon thee grief or any vexation, be not angry, nor let thy heart be sad; I am able quickly to lift thee up and to change every burden into joy. But I am just and greatly to be praised, when I do thus unto thee.

 

6. 

 

“If thou rightly consider, and look upon it with truth, thou oughtest never to be so sadly cast down because of adversity, but rather shouldst rejoice and give thanks; yea, verily to count it the highest joy that I afflict thee with sorrows and spare thee not. As My Father hath loved Me, so love I you;(5) thus have I spoken unto My beloved disciples: whom I sent forth not unto worldly joys, but to great strivings; not unto honours, but unto contempt; not unto ease, but to labours; not unto rest, but to bring forth much fruit with patience. My son, remember these words.”

(1) Nahum i. 7. (2) Matthew vi. 34. (3) John xiv. 27; Psalm xiii. 5. (4) James i. 17. (5) John xv. 9.

 

Ubi est fides tua?