Imitatio Christi II./6. ~ Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat.

 6. 

A tiszta lelkiismeretű ember öröme 

 

Glória 

 

Mi pedig dicsekedjünk 

Urunknak 

Ambulare cum Deo intus, nec aliqua affectione teneri foris, status est interni hominis.

 Jézus 

Krisztusnak 

keresztjében, 

Gloria bonis hominibus testimonium bonæ conscientiæ. (...)  Suaviter requiesces, si te cor tuum non reprehenderit.

benne van a mi 

üdvünk, 

életünk 

és 

a 

feltámadásunk. 

Gloriari in tribulationibus non est grave amanti, Sic enim gloriari est in cruce Domini gloriari. 

  

Elmondom, 

nagy dolgot 

tett 

velem.

Δεῦτε ἀκούσατε, καὶ διηγήσομαι ὑμῖν, πάντες οἱ φοβούμενοι τὸν Θεόν, ὅσα ἐποίησε τῇ ψυχῇ μου.  

Megpróbált: 

terhet tett 

csípőmre 

a 

"vadász" hálójában volt 

lábam : 

Jónás-e 

vagy Péter? 

Non es sanctior, si laudaris, nec vilior, si vituperaris. Quod es hoc es, nec melior dici vales, quam Deo teste sis.

 de Ő keskeny

úton tartott: 

Életben.

Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat. 

 

Az Isten ajánl téged: 

 

Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat. 

 

elfogadd 

 

- így légy 

 

bátor: 

 

a glória 

 

üdvösség fénye: 

 

szándék függvénye - nem a 

 

tetteidé: 

 

vállalni

 

Homo confiderat actus, Deus pensat intentionem.

 

 így is 

 

nagy 

 

bátorság gyümölcse. 

 

Gloriari in tribulationibus non est grave amanti, Sic enim gloriari est in cruce Domini gloriari. Brevis gloria quæ ab hominibus datur et accipitur.   

 

 I. 

A derék ember dicsősége: a tiszta lelkiismeret. Legyen tiszta a lelkiismereted, s mindig jókedvű leszel. A tiszta lelkiismeret sok mindennek elviselésére képessé tesz, és jókedvű a balsorsban is. A rossz lelkiismeret mindig félénk és nyugtalan. Nyugodtan alszol, ha szíved nem vádolhat. Különben ne örvendj, csak amikor helyesen cselekedtél. Soha sincs igazi örömük, sem belső békességük a gonoszoknak, mert „nincs békéjük az istenteleneknek” – mondja az Úr. Még ha azt mondják is: békében vagyunk, nem félünk semmi bajtól, ki merne ártalmunkra lenni! – ne higgy nekik! Mert hirtelen fölkél Isten haragja, és semmivé válnak tetteik, szándékaik pedig elenyésznek. Helyt állni a megpróbáltatásban nem nehéz annak, aki szeret: mert így helyt állni annyi, mint Krisztus keresztjében dicsekedni. Tünékeny dicsőség, amit emberek adnak, tőlük fogadunk. Az evilági dicsőséget mindig szomorúság kíséri.

 

II. 

A jó emberek dicsősége lelkiismeretükben van, nem az emberek ajkán. Az igazak öröme Istentől ered és Istenben van, az igazságnak örvendenek. Aki az igaz és örök dicsőségre szomjazik, az nem fut az ideigvaló után. Aki pedig az ideigvaló dicsőséget keresi, vagy szívből meg nem veti, az a mennyeit bizonyosan nem becsüli eléggé. Nagy szívbeli nyugalmat élvez, aki nem sokba veszi a dicséretet és a szidalmat. Könnyen elégedett és csöndes szívű lesz, akinek tiszta a lelkiismerete. Nem vagy szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak, ami vagy, az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten előtt vagy. Ha arra figyelsz, mi vagy odabent, önmagad előtt, akkor nem gondolsz azzal, mit beszélnek rólad az emberek. Az ember a külsőt látja, Isten pedig a szívedben olvas. Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat. Aki mindig jót tesz, de ugyanakkor kevésre tartja önmagát, az alázatos lelkű ember. Aki semmi teremtett lénytől nem vár vigasztalást, az nagy tisztaságról és belső biztonságról tanúskodik. Aki semmi külső tanúságot nem keres a maga védelmére, arról nyilvánvaló, hogy egészen Istenre bízta magát. Mert azt mondja Szent Pál: „Nem az a kipróbált ember, aki magát ajánlja, hanem akit Isten ajánl.” A lelki ember állapota az, hogy bensejében Istennel járjon, és semmi külső vonzalom fogva ne tartsa. 

Cap. 6. 

De lætitia bonæ conscientiæ

1. 

Gloria bonis hominibus testimonium bonæ conscientiæ. Habe bonam conscientiam et semper habebis lætitiam. Bona conscientia valde multa potest portare, et valde læta est inter adversa. Mala conscientia semper timida, et inquieta. Suaviter requiesces, si te cor tuum non reprehenderit. Noli lætari, nisi cum benefeceris. Mali nunquam habent veram lætitiam, nec internam sentiunt pacem, quia non est pax impiis, dicit Dominus. Et si dixerint: in pace sumus, non venient super nos mala; et quis nobis nocere audebit? non credas eis, quoniam repente exsurget ira Dei, et in nihilum redigentur actus eorum, et cogitationes eorum peribunt.

2.  

Gloriari in tribulationibus non est grave amanti, Sic enim gloriari est in cruce Domini gloriari. Brevis gloria quæ ab hominibus datur et accipitur. Mundi gloriam semper comitatur tristitia. Bonorum gloria in conscientiis eorum, et non in ore hominum. Justorum lætitia de Deo et in Deo est, et gaudium eorum de veritate. Qui veram et æternam gloriam desiderat, temporalem non curat. Et qui temporalem quærit gloriam, aut non ex animo contemnit, minus amare convincitur cælestem. Magnam habet cordis tranquillitatem, qui nec laudes curat, nec vituperia.

3. 

Facile erit contentus et pacatus, cuius conscientia munda est. Non es sanctior, si laudaris, nec vilior, si vituperaris. Quod es hoc es, nec melior dici vales, quam Deo teste sis, si attendis quid apud te sis intus, non curabis quid de te loquantur homines foris. Homo videt in facie, Deus autem in corde. Homo confiderat actus, Deus pensat intentionem. Bene semper agere, et modicum de se tenere humilis animæ indicium est. Nolle consolari ab aliqua creatura magnæ puritatis, et internæ fiduciæ indicium est.

4. 

Qui nullum extrinsecus pro se testimonium quærit, liquet quod Deo se totaliter commisit. Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat. Ambulare cum Deo intus, nec aliqua affectione teneri foris, status est interni hominis.

 

CHAPTER VI

Of the joy of a good conscience

 

1.

The testimony of a good conscience is the glory of a good man. Have a good conscience and thou shalt ever have joy. A good conscience is able to bear exceeding much, and is exceeding joyful in the midst of adversities; an evil conscience is ever fearful and unquiet. Thou shalt rest sweetly if thy heart condemn thee not. Never rejoice unless when thou hast done well. The wicked have never true joy, nor feel internal peace, for there is no peace, saith my God, to the wicked.(1) And if they say “we are in peace, there shall no harm happen unto us, and who shall dare to do us hurt?” believe them not, for suddenly shall the wrath of God rise up against them, and their deeds shall be brought to nought, and their thoughts shall perish.

2. 

To glory in tribulation is not grievous to him who loveth; for such glorying is glorying in the Cross of Christ. Brief is the glory which is given and received of men. Sadness always goeth hand in hand with the glory of the world. The glory of the good is in their conscience, and not in the report of men. The joy of the upright is from God and in God, and their joy is in the truth. He who desireth true and eternal glory careth not for that which is temporal; and he who seeketh temporal glory, or who despiseth it from his heart, is proved to bear little love for that which is heavenly. He who careth for neither praises nor reproaches hath great tranquillity of heart.

3. 

He will easily be contented and filled with peace, whose conscience is pure. Thou art none the holier if thou art praised, nor the viler if thou art reproached. Thou art what thou art; and thou canst not be better than God pronounceth thee to be. If thou considerest well what thou art inwardly, thou wilt not care what men will say to thee. Man looketh on the outward appearance, but the Lord looketh on the heart:(2) man looketh on the deed, but God considereth the intent. It is the token of a humble spirit always to do well, and to set little by oneself. Not to look for consolation from any created thing is a sign of great purity and inward faithfulness.

4. 

He that seeketh no outward witness on his own behalf, showeth plainly that he hath committed himself wholly to God. For not he that commendeth himself is approved, as St. Paul saith, but whom the Lord commendeth.(3) To walk inwardly with God, and not to be held by any outer affections, is the state of a spiritual man.

(1) Isaiah lvii. 21. (2) 1 Samuel xvi. 7. (3) 2 Corinthians x. 18.

 

 

Non enim, qui se ipsum commendat, ille probatus est, ait beatus Paulus, sed quem Deus commendat. 

 

Imitatio Christi II./5. ~ "Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit."

 5. 

A helyes önismeret 

 

Winner vagy? neked kell hát 

gondolkodnod  majd

magamról, 

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit:

 - de mit használ 

neked - világot 

- Pistis Sophia vagy - megtévedtél - 

nyered is meg..., hamis fény ez: 

Non possumus nobis ipsis nimis credere, quia sæpe gratia nobis deest, modicum lumen est in nobis, et hoc cito per negligentiam amittimus. Sæpe etiam non advertimus, quod tam cæci intus sumus. 

 

Ne panaszold fel most már - 

azzal törődj...; így 

ezután csak ami a 

te dolgod: ügyelj 

magadra, lábad így nem 

akad majd hurokba.

Ubi es, quando tibi ipsi præsens non es? Et quando omnia percurristi, quid te neglecto profecisti? Si debes habere pacem et unionem veram, oportet, quod totum adhuc postponas et te solum præ oculis habeas. 

 

I. 

Kell, hogy egy kevéssé tudjunk bizalmatlanok lenni önmagunk iránt, mert gyakran híjával vagyunk a kegyelemnek és a lelki érzékenységnek. Kevéske világosság van bennünk, s azt is egy-kettőre elveszítjük hanyagságunk miatt. Gyakran rá sem eszmélünk, hogy belül mily vakok vagyunk. Gyakran rosszat teszünk, s még rosszabbul mentegetőzünk. Olykor az indulat fűt, és buzgóságnak véljük. Másokat megrovunk apróságok miatt, magunkban a nagyobb hibát sem vesszük észre. Elég hamar észleljük s latra vetjük, amit másoktól szenvedünk, s oda se hederítünk arra, mit kell miattunk másnak elszenvednie. Aki a maga vétkét igazán, pontosan lemérné, az nem ítélne másról olyan keményen. 

II. 

A lelki embernek – bármennyi gondja van –, a legfőbb gondja önmaga. Aki pedig lelkiismeretesen ügyel magára, annak mások megszólásától könnyű tartózkodnia. Sohasem válik belőled összeszedett, igazán lelki ember, ha nem tanulsz meg hallgatni arról, ami nem a te dolgod, s figyelmedet nem fordítod önnönmagadra. Ha egészen magadra és Istenre figyelsz, nem kavar majd föl, amit odakinn tapasztalsz. Hol vagy, ha belső jelenléted megszűnik? S bár mindent bejártál is, mire volt jó, ha elveszítetted önmagadat? Békére és igaz belső azonosságra szól a rendeltetésed: kell, hogy minden mást kevesebbre tarts, és csak önmagadra ügyelj. Nagyon sanyarú helyzetbe kerülsz, ha valami mulandót nagyra becsülsz. 

III. 

A te szemedben semmi se legyen nagy, magasztos, kedves vagy kívánatos, csak Isten maga, vagy ami Istenre utal. Tartsd mind hiábavalónak, ami vigasztalást teremtmény nyújthat neked. Az Istent szerető lélek fölébe nő mindennek, ami Istennél alábbvaló. Egyedül Isten az örökkévaló és megmérhetetlen, a mindeneket betöltő, egyedül ő a lélek vigasztalása és szívünk igaz öröme. 

 

Cap. 5. 

De propria consideratione.

 

1.  

Non possumus nobis ipsis nimis credere, quia sæpe gratia nobis deest, modicum lumen est in nobis, et hoc cito per negligentiam amittimus. Sæpe etiam non advertimus, quod tam cæci intus sumus. Sæpe male agimus, et peius excusamus. Et passione interdum movemur, et zelum putamus. Parva in aliis reprehendimus, et nostra maiora pertransimus. Satis cito persentimus et ponderamus quid ab aliis sustinemus; sed quantum alii de nobis sustinent, non advertimus. Qui bene et recte sua ponderaret, non esset quid de alio graviter iudicaret.

2.  

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit: et qui sibi ipsi diligenter intendit, faciliter de aliis tacet. Nunquam eris internus et devotus, nisi de aliis silueris et ad te ipsum specialiter respexeris. Si tibi ipsi et Deo totaliter intendis, modicum te movebit, quod foris percipis. Ubi es, quando tibi ipsi præsens non es? Et quando omnia percurristi, quid te neglecto profecisti? Si debes habere pacem et unionem veram, oportet, quod totum adhuc postponas et te solum præ oculis habeas.

3. 

Multum proinde proficies, si te seriatum ab omni temporali cura conserves. Valde deficies, si aliquid temporale reputaveris. Nihil altum, nihil magnum, nihil gratum, nihil acceptum tibi sit, nisi pure Deus, aut de Deo sit. Totum vanum exstima, quidquid consolationis occurrit de aliqua creatura. Amans Deum anima sub Deo contemnit, despicit universa. Solus Deus æternus et immensus, implens omnia, solatium est animæ et vera mentis lætitia.

 

CHAPTER V

Of self-esteem

 

1.  

We cannot place too little confidence in ourselves, because grace and understanding are often lacking to us. Little light is there within us, and what we have we quickly lose by negligence. Oftentimes we perceive not how great is our inward blindness. We often do ill and excuse it worse. Sometimes we are moved by passion and count it zeal; we blame little faults in others and pass over great faults in ourselves. Quickly enough we feel and reckon up what we bear at the hands of others, but we reflect not how much others are bearing from us. He who would weigh well and rightly his own doings would not be the man to judge severely of another.

 

2.  

The spiritually-minded man putteth care of himself before all cares; and he who diligently attendeth to himself easily keepeth silence concerning others. Thou wilt never be spiritually minded and godly unless thou art silent concerning other men’s matters and take full heed to thyself. If thou think wholly upon thyself and upon God, what thou seest out of doors shall move thee little. Where art thou when thou art not present to thyself? and when thou hast overrun all things, what hath it profited thee, thyself being neglected? If thou wouldst have peace and true unity, thou must put aside all other things, and gaze only upon thyself.

 

3. 

Then thou shalt make great progress if thou keep thyself free from all temporal care. Thou shalt lamentably fall away if thou set a value upon any worldly thing. Let nothing be great, nothing high, nothing pleasing, nothing acceptable unto thee, save God Himself or the things of God. Reckon as altogether vain whatsoever consolation comes to thee from a creature. The soul that loveth God looketh not to anything that is beneath God. God alone is eternal and incomprehensible, filling all things, the solace of the soul, and the true joy of the heart.

 

Internus homo sui ipsius curam omnibus curis anteponit.

 

Imitatio Christi II./4. ~ "when they saw the sun rising they raised"

 4. 

A szív tisztasága és egyszerűsége 

Jár a vándor, súlyos a 

földi út - messzi,

Lég, föld, tűz, víz, őt tiszta 

szívűvé edzi.

Száz vésszel szemben hogyha 

lelke bizton áll,

jó cselekvés és szándék:

Simplicitas debet esse in intentione, puritas in affectione.

Földről szárnyalón 

az égbe száll; lelkének 

így szent és tiszta

 szárnya nő : tisztaság és 

egyszerűség titkára ő.

Duabus alis homo sublevatur a terrenis, scilicet simplicitate et puritate.

I. 

Két szárny emeli az embert a föld fölé: a meg nem osztott egyszerűség és a tisztaság. Az egyszerűségnek a szándékot, a tisztaságnak a cselekvést kell jellemeznie. Az egyszerűség Istenre irányít, a tisztaság birtokba veszi őt és örömét leli benne. 

Minden földi bajt, szívünk 

győz le majd. Tiszta 

szív előtt megnyílik az 

ég is, pokol is.

Cor purum penetrat cælum, et infernum.

Ki-ki milyen úgy ítél 

mint belül maga. 

Ki mennyben él..., az felett 

pokolnak nincs hatalma.

A földön minden öröm, 

szépség és fény a 

tisztaszívű emberé.

Qualis unusquisque est intus, taliter iudicat exterius. Si est gaudium in mundo, hoc utique possidet cordis puri homo.

Már lángol a nap - 

az éj messze tünt: A nap 

elűzi földről a bűnt!

( "when they saw the sun rising they raised" )

II. 

Semmi jótett nem lesz haladásod gátja, ha bensődben szabad vagy minden rendezetlen érzéstől. Ha semmi másra nem törekszel, csak Isten tetszésére és felebarátod javára, belső szabadságnak örvendezhetsz. Ha helyén volna a szíved, akkor számodra minden teremtmény az isteni élet tükre és a szent tanítás könyve volna. Nincs olyan kicsiny és semmit érő teremtmény, amely Isten jóságát ne tükrözné. Ha szívedben jó és tiszta volnál, mindent akadály nélkül látnál és helyesen fölfognál. A tiszta szív előtt megnyílik az ég is, a pokol is. Ki-ki úgy ítéli meg a kívüle valót, amilyen belül ő maga. Ha van öröm a földön, az a tisztaszívű emberé. S ha valahol van kátyú, zaklattatás, azt legjobban a rossz lelkiismeretű ember ismeri. Amint a tűzbe rakott vas megtisztul a rozsdától, és egészen ragyogóra izzik, úgy az ember is, ha szíve mélyéből Istenhez tér, leveti restségét, és új emberré változik. Mihelyt az ember buzgósága meghűlik, mindjárt megriad a legkisebb tehertől is, és keresi a külső vigasztalást. De ha mindenben erőt vesz önmagán, és férfias elszántsággal Isten útjára tér, akkor kevésbe veszi, ami azelőtt nehezére esett. 

 

Cap. 4. 

De pura mente et simplici intentione.

 

1. 

Duabus alis homo sublevatur a terrenis, scilicet simplicitate et puritate. Simplicitas debet esse in intentione, puritas in affectione. Simplicitas intendit deum, puritas apprehendit et gustat.

Nulla actio te impediet, si liber intus ab omni inordinato affectu fueris. Si nihil aliud quam Dei beneplacitum, et proximi utilitatem intendis et quæris, interna libertate frueris. Si rectum cor tuum esset, tunc omnis creatura speculum vitæ, et liber sanctæ doctrinæ esset. Non est creatura tam parva et vilis quæ bonitatem Dei non repræsentet.

2. 

Si tu esses intus bonus, et purus, tunc omnia sine impedimento, et caperes bene. Cor purum penetrat cælum, et infernum. Qualis unusquisque est intus, taliter iudicat exterius. Si est gaudium in mundo, hoc utique possidet cordis puri homo. Et si est alicubi tribulatio et angustia, hoc melius novit mala conscientia. Sicut ferrum missum in ignem amittit rubiginem et totum candens efficitur, sic homo ad Deum integre se convertens, a torpore exuitur, et in novum hominem transmutatur.

3. 

Quando homo incipit tepescere, tunc parvum metuit laborem, et externam accipit consolationem. Sed quando perfecte incipit se vincere, et viriliter in via Dei ambulare, tunc minus ea reputat, quæ sibi prius gravia esse sentiebat.

 

CHAPTER IV

Of a pure mind and simple intention

 

1. 

By two wings is man lifted above earthly things, even by simplicity and purity. Simplicity ought to be in the intention, purity in the affection. Simplicity reacheth towards God, purity apprehendeth Him and tasteth Him. No good action will be distasteful to thee if thou be free within from inordinate affection. If thou reachest after and seekest, nothing but the will of God and the benefit of thy neighbour, thou wilt entirely enjoy inward liberty. If thine heart were right, then should every creature be a mirror of life and a book of holy doctrine. There is no creature so small and vile but that it showeth us the goodness of God.

 

2. 

If thou wert good and pure within, then wouldst thou look upon all things without hurt and understand them aright. A pure heart seeth the very depths of heaven and hell. Such as each one is inwardly, so judgeth he outwardly. If there is any joy in the world surely the man of pure heart possesseth it, and if there is anywhere tribulation and anguish, the evil conscience knoweth it best. As iron cast into the fire loseth rust and is made altogether glowing, so the man who turneth himself altogether unto God is freed from slothfulness and changed into a new man.

 

3. 

When a man beginneth to grow lukewarm, then he feareth a little labour, and willingly accepteth outward consolation; but when he beginneth perfectly to conquer himself and to walk manfully in the way of God, then he counteth as nothing those things which aforetime seemed to be so grievous unto him.

"when they saw the sun rising they raised"

Imitatio Christi II./3. ~ Sed sunt qui se ipsos in pace tenent, et cum aliis etiam pacem habent. Et sunt qui nec pacem habent, nec alios in pace dimittunt.

 3. 

A jó és békességszerző ember 

 

"Mindig rossznak lát a rossz

s jónak a jó.

Csúfnak a rút, s szépnek 

a szép. Most előbb

Homo passionatus etiam bonus in malum trahit, et faciliter malum credit. Bonus homo pacificus omnia ad bonum convertit. Qui bene in pace est, de nullo suspicatur.

..csend, béke legyen benned, 

így menj emberek közé.

Sed sunt qui se ipsos in pace tenent, et cum aliis etiam pacem habent. Et sunt qui nec pacem habent, nec alios in pace dimittunt.

 

I. 

Előbb legyen meg benned a béke, akkor mások között is békességet szerezhetsz. A békességszerző ember nagyobb áldás, mint a nagy tudományú. A szenvedélyektől vezetett ember a jót is rosszra fordítja, és könnyen elhiszi másról a rosszat. A jó és békességes ember mindent jóra irányít. Akinek a békesség az otthona, az senkire sem gyanakszik. Aki viszont elégedetlen és felháborodott, azt mindig valami gyanú nyugtalanítja. Maga sem nyughatik, mást sem hagy nyugton. Gyakran mond olyasmit, amit nem kellene mondania, s elmulasztja, amit jó lett volna megtennie. Azt figyeli, mi kötelessége volna másnak, s a maga dolgát elhanyagolja. Először magadra fordítsd buzgóságodat, aztán majd joggal buzgólkodhatsz felebarátod körül. Te értesz ahhoz, hogy saját tetteidet mentegesd, szépítgesd, de mások mentségét hallatlanra veszed. Méltóbb volna, hogy magadat vádold és testvéredet mentegesd. Ha azt akarod, hogy mások elfogadjanak, fogadd el te is a többieket. 

II. 

Nézd csak, milyen messze vagy még az igazi szeretettől és alázatosságtól: amely senki másra nem néz haraggal, méltatlankodással, csak önmagára. Nem nagy szó derék és szelíd emberekkel egyetértésben élni: ez mindenkinek természet szerint kellemes, hiszen ki-ki örömest marad békében, s akik úgy gondolkodnak, mint ő, azokat jobban szereti. De nagy kegyelem és nagyon dicséretes, valóban férfira valló tett békében meglenni goromba, gonosz, fegyelmezetlen emberekkel, vagy akár olyanokkal, akiknek eszejárása más, mint a miénk. 

III. 

Vannak, akik magukat békességbe foglalják, és másokkal is békességben élnek. És vannak olyanok is, akik magukban sem teremtenek békét, másokat sem hagynak békében. Másoknak is terhére vannak, de leginkább önmaguknak. Vannak végül olyanok, akik a békességben otthonra találtak, és azon vannak, hogy másokat is megbékítsenek. Igaz: ebben a nyomorúságos életben inkább abban lehet békességünk, hogy alázatosan elviseljük ami kedvünk ellen van, nem abban, hogy egészen elkerül bennünket a bosszúság. Aki jobban megtanul tűrni, nagyobb békéje lesz. Az ilyen ember meggyőzi önmagát, a világnak ura, Krisztus barátja és a mennyország örököse. 

Cap. 3. 

De bono pacifico homine.

 

1. 

Pone te primus in pace, et tunc alios poteris pacificare. Homo pacificus plus prodest, quam bene doctus. Homo passionatus etiam bonus in malum trahit, et faciliter malum credit. Bonus homo pacificus omnia ad bonum convertit. Qui bene in pace est, de nullo suspicatur. Qui autem male contentus est, et commotus, variis suspicionibus agitatur, nec ipse quiescit, nec alios quiescere permittit. Dicit sæpe quod sibi magis facere expediret, et negligit, quod ipse facere tenetur. Habe ergo primum zelum super te ipsum, tunc zelare poteris etiam juste proximum tuum.

2. 

Tu bene facta scis excusare, et tolerare, et aliorum non vis accipere excusationes. Justus esses, si te accusares, et fratrem tuum excusares. Si portari vis, porta alium. Vide quam longe es adhuc a vera charitate, et humilitate, quæ nuli novit indignarei vel irasci, nisi tantum sibi ipsi. Non est magnum cum bonis, et mansuetis conversari. Hoc enim omnibus naturaliter placet, et unusquisque libenter pacem habet, et secum sentientes magis diligit. Sed cum duris, et perversis aut indisciplinatis aut nobis contrariantibus pacifice posse vivere, magna gratia est, et laudabile nimis virileque factum.

3. 

Sed sunt qui se ipsos in pace tenent, et cum aliis etiam pacem habent. Et sunt qui nec pacem habent, nec alios in pace dimittunt. Aliis sunt graves, sed sibi sunt semper graviores. Et sunt qui se ipsos in pace retinent, et ad pacem alios reducere student. Et tamen tota pax nostra in hac misera vita potius in humili sufferentia ponenda est, quam in non sentiendo contraria? Qui melius scit pati, pacem tenebit maiorem. Iste est victor fui, et dominus mundi, amicus Christi, et hæres cæli.

CHAPTER III

Of the good, peaceable man

1.

First keep thyself in peace, and then shalt thou be able to be a peacemaker towards others. A peaceable man doth more good than a well-learned. A passionate man turneth even good into evil and easily believeth evil; a good, peaceable man converteth all things into good. He who dwelleth in peace is suspicious of none, but he who is discontented and restless is tossed with many suspicions, and is neither quiet himself nor suffereth others to be quiet. He often saith what he ought not to say, and omitteth what it were more expedient for him to do. He considereth to what duties others are bound, and neglecteth those to which he is bound himself. Therefore be zealous first over thyself, and then mayest thou righteously be zealous concerning thy neighbour.

2. 

Thou knowest well how to excuse and to colour thine own deeds, but thou wilt not accept the excuses of others. It would be more just to accuse thyself and excuse thy brother. If thou wilt that others bear with thee, bear thou with others. Behold how far thou art as yet from the true charity and humility which knows not how to be angry or indignant against any save self alone. It is no great thing to mingle with the good and the meek, for this is naturally pleasing to all, and every one of us willingly enjoyeth peace and liketh best those who think with us: but to be able to live peaceably with the hard and perverse, or with the disorderly, or those who oppose us, this is a great grace and a thing much to be commended and most worthy of a man.

3. 

There are who keep themselves in peace and keep peace also with others, and there are who neither have peace nor suffer others to have peace; they are troublesome to others, but always more troublesome to themselves. And there are who hold themselves in peace, and study to bring others unto peace; nevertheless, all our peace in this sad life lieth in humble suffering rather than in not feeling adversities. He who best knoweth how to suffer shall possess the most peace; that man is conqueror of himself and lord of the world, the friend of Christ, and the inheritor of heaven.

Homo passionatus etiam bonus in malum trahit, et faciliter malum credit. Bonus homo pacificus omnia ad bonum convertit. Qui bene in pace est, de nullo suspicatur.