Jó nap ez a halálra. Antequam domo quis exeat, recogitel, quid acturus sit , cum redierit, quid egerit . Mielőtt kilépsz a küszöbön, gondo...
- ezt a "semmit" én értem.
Consideratio est cogitationis contentio.
Az elmélkedés felfokozott gondolkodás.
PLATÓN
...élni
azért szép békés: az a
megnyugtató.
Eadem est meditatio bene vivendi et bene moriendi.
A jó élet és a jó halál ugyanolyan átgondolást igényel.
DIOGENÉSZ LAERTIOSZ
Mi csak adhat életnek
értelmet - azért
halni is jó: s miért
meghalnál - élni
azért szép békés: az a
megnyugtató.
- ezt a létet nevezzük
szép áldozatnak
- nemesnek.
Jó nap ez a halálra.
Antequam domo quis exeat, recogitel, quid acturus
sit, cum redierit, quid egerit.
Mielőtt kilépsz a küszöbön, gondold át, mit fogsz
tenni, mikor pedig hazatértél, azt, hogy mit tettél.
DIOGENÉSZ LAERTIOSZ
Jó nap ez a halálra
Vérpadra mégy most
viseld méltósággal
s
mint Kleist papja
ha rossz vagy tökéletlen
a műsor -
Nézheted az
esőt
vonszolhatod haza
- sárban magad.
S
kísérheted a következőt...
1,15
Mert az igazságosság halhatatlan.
Igaz-igazságos: az
Igazság
δικαιοσύνη
erős
Lewis-oroszlán: Aslan
legyőzhetetlen
invictus
szelídíttethetetlen
Keressetek egy ilyen
igaz
embert!
δίκαιος άνθρωπος
δικαιοσύνη γὰρ ἀθάνατός ἐστιν.
Iustitia enim est immortalis.
 |
| δικαιοσύνη γὰρ ἀθάνατός ἐστιν. |
1,14
Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen,
és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik.
Apokatasztasis hát
visszatérő majd
minden görögül: - panton.
Ami belőle
jő - belé is tér vissza
A napszerű napba: egy
szép
napon.
ἔκτισεν γὰρ εἰς τὸ εἶναι τὰ πάντα, καὶ σωτήριοι αἱ γενέσεις τοῦ κόσμου, καὶ οὐκ ἔστιν ἐν αὐταῖς φάρμακον ὀλέθρου οὔτε ᾅδου βασίλειον ἐπὶ γῆς.
Creavit enim, ut essent omnia, et sanabiles sunt generationes orbis terrarum, et non est in illis medicamentum exterminii, nec inferorum regnum in terra.
οὔτε ᾅδου βασίλειον ἐπὶ γῆς.
1,12-13
Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján,
ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában.
Mondjátok el nekik
Legyenek hálásak - az széppé tesz.
- mondjatok le az egész világról, annak minden anyagáról, minden aggodalmáról és minden bűnéről
- mondjatok le a zúgolódásról
- mondjatok le a viszálykodásról
- mondjatok le a hamisságról [rágalmazásról] és minden hazugságról
- mondjatok le a gőgről és a hencegésről
- mondjatok le az önzésről
- mondjatok le a fecsegésről
- mondjatok le az álnokságról
- mondjatok le a kapzsiságról
- mondjatok le a világhoz való ragaszkodásról
- mondjatok le a kizsákmányolásról
- mondjatok le a szitkozódásról [rossz szóról]
- mondjatok le a gonoszságról
- mondjatok le az irgalmatlanságról
- mondjatok le a haragról
- mondjatok le az átkozódásról
- mondjatok le a lopásról
- mondjatok le a rabló kapzsiságról
- mondjatok le a rágalmazásról
- mondjatok le a harciasságról és veszekedésről
- mondjatok le a tudatlanságról
- mondjatok le a rosszaságról
- mondjatok le a dühöngésről
- mondjatok le a házasságtörésről
- mondjatok le a gyilkolásról
- mondjatok le a könyörtelenségről és az aljasságról
a spirál pörög le s fel...
Hajtja daimón s az antimimon pneuma
Kezed nem nyújts ki máséért
S amikor adnod kell: ne húzd el.
µὴ ζηλοῦτε θάνατον ἐν πλάνῃ ζωῆς ὑµῶν µηδὲ ἐπισπᾶσθε ὄ εθρον ἐν ἔργοις χειρῶν ὑµῶν· ὅτι ὁ θεὸς θάνατον οὐκ ἐποίησεν οὐδὲ τέρπεται ἐπ’ ἀπωλείᾳ ζώντων.
Nolite zelare mortem in errore vitae vestrae neque acquiratis perditionem in operibus manuum vestrarum, quoniam Deus mortem non fecit nec laetatur in perditione vivorum;
 |
| µὴ ζηλοῦτε θάνατον ἐν πλάνῃ ζωῆς ὑµῶν µηδὲ ἐπισπᾶσθε ὄ εθρον ἐν ἔργοις χειρῶν ὑµῶν· |
Ki fog teljességgel élni?
- az teljességgel
Élettel tel el: s majd
figyelmeztetni
indul - szeretetből - az
embereket:
Mondjátok meg nekik: szeressétek az embereket,
Mondjátok meg nekik: legyetek szelídek, hogy megkapjátok a világosság rejtélyeit, és a magasságban a világosságbirodalomba bemenjetek.
Mondjátok meg nekik: legyetek béketűrők,
Mondjátok meg nekik: legyetek irgalmasok, hogy megkapjátok a világosság rejtélyeit, és a magasságban a világosságbirodalomba bekerülők.
Mondjátok meg nekik: adjatok alamizsnát [lelki adományokat],
Mondjátok meg nekik: gondoskodjatok a szegényekről és betegekről és bánkódókról, hogy megkapjátok a világosság rejtélyeit, és a magasságban a világosság birodalmát.
Mondjátok meg nekik: szeressétek Istent,
Mondjátok meg nekik: legyetek tisztességesek [igazságosak], hogy megkapjátok a világosság rejtélyeit, és a magasságban a világosságot s benne mindent.
Mondjátok meg nekik: legyetek jóságosak,
Mondjátok meg nekik: vegyetek búcsút mindentől [a mindenségtől], hogy megkapjátok a fényesség rejtélyeit, és a magasságban a mennyei birodalomban is lássák világosságotokat.
µὴ ζηλοῦτε θάνατον ἐν πλάνῃ ζωῆς ὑµῶν µηδὲ ἐπισπᾶσθε ὄ εθρον ἐν ἔργοις χειρῶν ὑµῶν· ὅτι ὁ θεὸς θάνατον οὐκ ἐποίησεν οὐδὲ τέρπεται ἐπ’ ἀπωλείᾳ ζώντων.
Nolite zelare mortem in errore vitae vestrae neque acquiratis perditionem in operibus manuum vestrarum, quoniam Deus mortem non fecit nec laetatur in perditione vivorum;
 |
| ὅτι ὁ θεὸς θάνατον οὐκ ἐποίησεν οὐδὲ τέρπεται ἐπ’ ἀπωλείᾳ ζώντων. |
1,11
Kerüljétek hát a hasztalan zúgolódást,
óvjátok nyelveteket a rágalmazástól, mert a titkos beszéd sem marad büntetlen, s a száj, amely hazudik, megöli a lelket.
Kerüld el a céltalan
beszédet
a szív
bőségéről szól a száj
de amelyik
csak
rágalmaz, zúgolódik
hazudik
- ha rejtekben is -
megöli a lelket.
Φυλάξασθε τοίνυν γο’υσμὸν ἀνωφελῆ
καὶ ἀπὸ καταλαλιᾶς φείσασθε γλώσσης·
ὅτι φθέγμα λαθραῖον κενὸν οὐ πορεύσεται,
στόμα δὲ καταψευδόμενον ἀναιρεῖ ψυχήν.
Custodite ergo vos a murmuratione, quae nihil prodest,
et a detractione parcite linguae,
quoniam sermo absconditus in vacuum non ibit;
os autem, quod mentitur, occidit animam.
στόμα δὲ καταψευδόμενον ἀναιρεῖ ψυχήν.
1,7-10
Mert az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, tud minden szóról.
Ezért nem marad rejtekben senki sem, aki igazságtalanul beszél, és nem kerüli el a büntető igazságosság. Mert az istentelen terveit vizsgálat alá vetik; beszédének híre az Úr elé kerül, hogy gonoszságai elvegyék büntetésüket, hiszen mindent meghall a féltékeny fül, és a leghalkabb zúgolódás moraja sem marad titokban.
Jóvoltod szerint ítélj
el:
nem érdemünk
miatt emeltél fel
- itt
e földön legyünk
örököseid és örökséged
de jogán
igazságod és bölcsességed
A Te néped vagyunk csak
Te diszponálhatsz felettünk.
ὅτι πνεῦµα κυρίου πεπλήρωκεν τὴν οἰκουµένην, καὶ τὸ συνέχον τὰ πάντα γνῶσιν ἔχει φωνῆς. διὰ τοῦτο φθε όµενος ἄδικα οὐδεὶς µὴ λάθῃ, οὐδὲ µὴ παροδεύσῃ αὐτὸν ἐλέγχουσα ἡ δίκη. ἐν γὰρ διαβουλίοις ἀσεβοῦς ἐξέτασις ἔσται, λόγων δὲ αὐτοῦ ἀκοὴ πρὸς κύριον ἥξει εἰς ἔ εγχον ἀνοµηµάτων αὐτοῦ· ὅτι οὖς ζηλώσεως ἀκροᾶται τὰ πάντα, καὶ θροῦς γο υσµῶν οὐκ ἀποκρύπτεται.
Quoniam spiritus Domini replevit orbem terrarum, et ipse, qui continet omnia, scientiam habet vocis. Propter hoc, qui loquitur iniqua, non potest latere, nec praeteriet illum iudicium corripiens. In cogitationibus enim impii interrogatio erit, sermonum autem illius auditio ad Dominum veniet ad correptionem iniquitatum illius; quoniam auris zeli audit omnia, et tumultus murmurationum non absconditur.
 |
| οὐδὲ µὴ παροδεύσῃ αὐτὸν ἐλέγχουσα ἡ δίκη. |
1,6
Emberbarát lélek a bölcsesség,
de nem hagyhatja büntetlenül a káromlót ajkai miatt. Mert Isten belelát a veséjébe, ismeri a szívét és hallja a szavait.
Rút csíny nem maradhat...
Bújj
akár a tenger
sötét mélysége alá
Bár
borítson egész
föld föld alatt:
Tudd: Isten
nem hagyja büntetlen a
káromlót
ajka miatt.
Sőt szólnia sem kell
Ő benne lakik
perel
szivével - veséjével.
φιλάνθρωπον γὰρ πνεῦµα σοφία καὶ οὐκ ἀθῳώσει βλάσφηµον ἀπὸ χειλέων αὐτοῦ· ὅτι τῶν νεφρῶν αὐτοῦ µάρτυς ὁ θεὸς καὶ τῆς καρδίας αὐτοῦ ἐπίσκοπος ἀληθὴς καὶ τῆς γλώσσης ἀκουστής.
Spiritus enim diligens hominem est sapientia et non absolvet maledicum a labiis suis, quoniam renum illius testis est Deus et cordis illius scrutator verus et linguae eius auditor.
.jpg) |
| οὐκ ἀθῳώσει βλάσφηµον ἀπὸ χειλέων αὐτοῦ |
1,5
Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól,
távol tartja magát az esztelen gondolatoktól, és elriad, mihelyt igazságtalanság közelít.
A lélek tiszta fény - hát
nem szereti a
sötétet: A hamisság
az igazságnak
a hiánya vele
az
igazságtalanság és
törvénytelenség, káosz
az anomia
közelít: szedi ezerszám
a szabadelvű
gyanútlan-jóhiszemű
áldozatait.
ἅγιον γὰρ πνεῦµα παιδείας φεύξεται δόλον καὶ ἀπαναστήσεται ἀπὸ λογισµῶν ἀσυνέτων καὶ ἐλεγχθήσεται ἐπελθούσης ἀδικίας.
Spiritus enim sanctus disciplinae effugiet fictum et auferet se a cogitationibus insensatis et corripietur a superveniente iniquitate.
 |
| ἅγιον γὰρ πνεῦµα παιδείας ἐλεγχθήσεται ἐπελθούσης ἀδικίας. |
.jpg) |
| σκολιοὶ γὰρ λογισμοὶ χωρίζουσιν ἀπὸ θεοῦ |
1,1-2
Szeressétek az igazságot, ti, akik ítélkeztek a föld fölött!
Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében! Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát.
Igazság oroszlánja
szabadon él és
a szemedbe nézni a
merész erős e
földön jó lélekkel jár
szív egyszerűségében
lakók hitében ítélni:
kinyilvánítva
magát
Ἀγαπήσατε δικαιοσύνην, οἱ κρίνοντες τὴν γῆν, φρονήσατε περὶ τοῦ κυρίου ἐν ἀγαθότητι καὶ ἐν ἁπλότητι καρδίας ζητήσατε αὐτόν. ὅτι εὑρίσκεται τοῖς µὴ πειράζουσιν αὐτόν, ἐµφανίζεται δὲ τοῖς µὴ ἀπιστοῦσιν αὐτῷ.
Diligite iustitiam, qui iudicatis terram, sentite de Domino in bonitate et in simplicitate cordis quaerite illum, quoniam invenitur ab his, qui non tentant illum, se autem manifestat eis, qui fidem habent in illum.
 |
| Ἀγαπήσατε δικαιοσύνην, οἱ κρίνοντες τὴν γῆν |
59.
Minden reményt és bizodalmat egyedül Istenbe érdemes vetni
Őrizd és tartsd meg a te
szolgád lelkét
s
romlandó életét
sok
buktató közt,
s
kísérj kegyelmeddel,
és vezess a békesség
útján haza, az örök
világosságba.
Protege et conserva animam servuli tui inter tot discrimina vitæ corruptibilis, ac comitante gratia tua, dirige per viam pacis ad perpetuæ patriam felicitatis et claritatis.
Amiről nem lehet beszélni,
arról hallgatni kell.
I.
Uram, micsoda bizodalmam lehet nekem e világon? Vagy mi az én legnagyobb vigasztalásom az ég alatt? Ugye hogy te, Uram, Istenem, akinek irgalmassága kimeríthetetlen? Hol volt nekem jó nélküled? Vagy a te közeledben mikor mehetett rosszul a sorom? Inkább szegény akarok lenni teérted, mint gazdag tenélküled. Inkább választom azt, hogy a világban bujdossam veled, mint hogy a mennyben lakjam nélküled. Ahol te vagy, ott a mennyország, s ott a halál, meg a kárhozat, ahol te nem vagy. Te élsz minden vágyamban, és azért lehetetlen, hogy folyton utánad ne kiáltsak, hozzád ne fohászkodjam. Egy szóval senkiben sem bízhatom teljességgel, aki bajaimban alkalmasabb segítséget nyújthatna, csak egyedül tebenned, én Istenem. Te vagy reményem, bizodalmam, te vigasztalóm, hozzám mindenben leghűségesebb. Mindenki magával törődik, te csak az én üdvösségemre és előmenetelemre figyelsz, és mindent az én javamra fordítasz. Még ha különböző kísértéseknek, megpróbáltatásoknak teszel is ki, mindezt hasznomra rendeled, hiszen te ezerféleképpen meg szoktad próbálni választottaidat. S a megpróbáltatások idején nem kevesebb szeretetet és dicséretet érdemelsz, mint ha mennyei vigasztalásokkal halmoznál el. Azért hát beléd vetem, Uram, Istenem, minden reményemet, nálad keresek menedéket, eléd tárom minden bajomat, szükségemet, mert mindent gyöngének és megbízhatatlannak találok, amit csak látok kívüled. Mert nem használ a sok barát, nem segíthetnek az erős segítők, okos tanácsadók sem adhatnak értékes tanácsot, a tudósok könyvei vigasztalást, semmi drága holmi szabadulást nem szerezhet, sem eldugott és kies hely meg nem oltalmazhat, ha te magad nem leszel mellettem, ha nem segítesz, erősítesz, vigasztalsz, oktatsz és védelmezel. Mert minden, ami alkalmatosnak látszik a béke és a boldogság biztosítására, semmivé lesz, ha te hiányzol, igazán semmi boldogságot nem ad. Te vagy hát minden jónak beteljesedése, életünk égboltja, minden ékesszólás mélysége, szolgáid igen nagy vigasztalása, hogy mindenek fölött tebenned bizakodnak. Rád néz az én szemem, benned reménykedem, én Istenem, irgalmasságnak Atyja.
II.
Áldd meg és szenteld meg lelkemet mennyei áldásoddal, hogy a te szent hajlékod legyen, és örök dicsőségednek székhelye, s ne is legyen benne, fönséged templomában semmi, ami sértené méltóságos tekinteted. Jóságod nagyvolta szerint és irgalmasságod sokasága szerint tekints rám, hallgasd meg szegény szolgádnak esdeklését, aki messzi száműzetésben él a halál árnyékának tájain. Őrizd és tartsd meg a te kisded szolgád lelkét a romlandó élet annyi sok buktatója közt, kísérj kegyelmeddel, és vezess a békesség útján haza, az örök világosságba. Amen.
Cap. 59.
Quod omnis spes et fiducia in solo Deo et figenda.
1.
Domine, quæ est fiducia mea quam in hac vita habeo, aut quod majus solatium meum ex omnibus apparentibus sub cælo? Nonne tu, Domine Deus meus, cujus misericordiæ non est numerus? Ubi mihi bene fuit sine te? Aut quando male esse potuit præsente te? Malo pauper esse propter te, quam dives sine te. Eligo potius tecum in terra peregrainari, quam sine te cælum possidere. Ubi tu, ibi cælum; atque ibi mors est atque infernus, ubi tu non es. Tu mihi in desiderio es, et ideo post te gemere et clamare et exorare necesse est. In nullo denique possum plene considere, qui in necessitatibus auxilietur opportunius, nisi in te solo Deo meo. Tu es spes mea, et fiducia mea, et consolator meus, et fidelissimus in omnibus.
2.
Omnes quæ sua sunt quærunt; tu salutem meam, et profectum meum solummodo prætendis et omnia in bonum mihi convertis. Et si variis tentationibus et adversitatibus exponas me, hoc totum ad utilitatem meam ordinas, qui mille modis dilectos tuos probare consuevisti. In qua probatione non minus diligi debes et laudari, quam si cælestibus consolationibus me repleres.
3.
In te ergo, Domine Deus meus, pono totam spem meam et refugium; in te omnem tribulationem meam et angustiam meam constituo, quia totum infirumum et instabile invenio quidquid extra te conspicio. Non enim proderunt multi amici, neque fortes auxiliarii adjuvare poterunt, neque prudentes consiliarii responsum utile dare, neque libri Doctorum consolari, nec alia prætiosa substantia liberare, neque locus aliquis secretus contutari, si tu ipse non assistas, juves, confortes, consoleris, instruas et custodias.
4.
Omnia namque, quæ ad pacem videntur esse et felicitatem habendam, te absente nihil sunt, nihilque felicitatis et veritate conferunt. Finis ergo omnium bonorum et altitudo vitæ et profunditas eloquiorum tu es; et in te super omnia sperare, fortissimum solatium omnium servorum tuorum. Ad te sunt oculi mei; in te confido, Deus meus; misericordiarum Pater, benedic et sanctifica animam meam benedictione cælesti, ut fiat habitatio sancta tua et sedes æternæ gloriæ tuæ, nihilque in templo tuæ dignitatis inveniatur, quod oculos tuæ majestatis offendat. Secundum multitudinem miserationum tuarum et magnitudinem bonitatis tuæ respice in me, et exaudi orationem pauperis servi tui, longe exulantis in regione umbræ mortis. Protege et conserva animam servuli tui inter tot discrimina vitæ corruptibilis, ac comitante gratia tua, dirige per viam pacis ad perpetuæ patriam felicitatis et claritatis.
That all hope and trust is to be fixed in God alone
1.
O Lord, what is my trust which I have in this life, or what is my greatest comfort of all the things which are seen under Heaven? Is it not Thou, O Lord my God, whose mercies are without number? Where hath it been well with me without Thee? Or when could it be evil whilst Thou wert near? I had rather be poor for Thy sake, than rich without Thee. I choose rather to be a pilgrim upon the earth with Thee than without Thee to possess heaven. Where Thou art, there is heaven; and where Thou are not, behold there death and hell. Thou art all my desire, and therefore must I groan and cry and earnestly pray after Thee. In short I can confide fully in none to give me ready help in necessities, save in Thee alone, O my God. Thou art my hope, Thou art my trust, Thou art my Comforter, and most faithful in all things.
2.
All men seek their own;(1) Thou settest forward only my salvation and my profit, and turnest all things unto my good. Even though Thou dost expose me to divers temptations and adversities, Thou ordainest all this unto my advantage, for Thou are wont to prove Thy beloved ones in a thousand ways. In which proving Thou oughtest no less to be loved and praised, than if Thou wert filling me full of heavenly consolations.
3.
In Thee, therefore, O Lord God, I put all my hope and my refuge, on Thee I lay all my tribulation and anguish; because I find all to be weak and unstable whatsoever I behold out of Thee. For many friends shall not profit, nor strong helpers be able to succour, nor prudent counsellors to give a useful answer, nor the books of the learned to console, nor any precious substance to deliver, nor any secret and beautiful place to give shelter, if Thou Thyself do not assist, help, strengthen, comfort, instruct, keep in safety.
4.
For all things which seem to belong to the attainment of peace and felicity are nothing when Thou art absent, and bring no felicity at all in reality. Therefore art Thou the end of all good, and the fulness of Life, and the soul of eloquence; and to hope in Thee above all things is the strongest solace of Thy servants. Mine eyes look unto Thee,(2) in Thee is my trust, O my God, Father of mercies.
5.
Bless and sanctify my soul with heavenly blessing that it may become Thy holy habitation, and the seat of Thy eternal glory; and let nothing be found in the Temple of Thy divinity which may offend the eyes of Thy majesty. According to the greatness of Thy goodness and the multitude of Thy mercies look upon me, and hear the prayer of Thy poor servant, far exiled from Thee in the land of the shadow of death. Protect and preserve the soul of Thy least servant amid so many dangers of corruptible life, and by Thy grace accompanying me, direct it by the way of peace unto its home of perpetual light. Amen.
(1) Philippians ii. 21 (2) Psalm cxli. 8.
 |
| Protege et conserva animam servuli tui inter tot discrimina vitæ corruptibilis, ac comitante gratia tua, dirige per viam pacis ad perpetuæ patriam felicitatis et claritatis. |
58.
Nem kell kutatni Isten titkos ítéleteit, s azt, ami túl van az ember illetékességi körén
Nem magyarázta meg..., hogy
lehetséges ez?
Kettő sem lehetsz: 'vagy-vagy'
leszel - s csak te
tudod ki vagy és mire
vagy valóban elküldve.
caveas disputare!
Ki beszél: magáról szól -
jóesetben a
Lélekben s által beszél.
- lelked az amit
segítséggel ugyan de
magadról kiderítettél.
caveas disputare!
E szellem - benned élő
legyen továbbra
is éber; és minden szót,
amit mondanak
vagy sugallanak neked,
fogd fel és értsed is meg.
caveas disputare!
Mostantól beszél veled
az Első Rejtély
Gnózisáról. Tudja
mert azt tudatja
mindenkivel kinek
ránemesedett lelke.
caveas disputare!
Mondjátok meg azoknak...,
kik mind hozzátok
lettek elküldve és ha
lehetséges majd
magyarázzátok is meg
nekik.
caveas disputare!
I.
Fiam, ne vitatkozzál az emberi mértéket meghaladó dolgokról és Istennek titkos ítéleteiről, hogy az egyik ember miért marad magára, a másik miért részesül akkora kegyelemben, az egyikre miért szakad annyi szenvedés, a másiknak miért van része oly nagy megbecsülésben. Ezek a kérdések minden emberi meggondoláson túl vannak, s az Isten ítéletének kinyomozására kevés minden okoskodás vagy vita. Amikor tehát ezeket fölveti benned az ellenség, vagy akár könnyű elméjű emberek, mondd azt a prófétával: Igaz vagy Uram, és igazságos a te ítéleted. Meg azt: Az Úr ítéletei igazságosak, nem szorulnak további igazolásra. Az én ítéletemre félelemmel kell tekinteni, nem vizsgálódó kíváncsisággal, mert az emberi értelem át nem érheti őket. A szentek érdeméről se kutakodjál, ne bonyolódj vitába felőlük: melyik szentebb a másiknál, vagy ki nagyobb a mennyek országában. Az effélék gyakran pörlekedésre, haszontalan vetélkedésre vezetnek, s növelik a kevélységet meg a dicsekvő hiúságot is, abból aztán irigység meg veszekedés támad, míg az egyik ezt a szentet, a másik azt hirdeti gőgösen a többinél különbnek. Meddő igyekezet az, hogy ilyesmit tudni, nyomozni próbálsz, a szenteknek nem telik benne örömük. Mert nem a széthúzásnak, hanem a békességnek Istene vagyok én, a békesség alapja pedig az őszinte alázatosság, nem a magakelletés. Némelyeket a szeretet buzgalma vonz ehhez vagy ahhoz a szenthez hevesebb érzelemmel, de ez az érzelem inkább emberi s nem isteni eredetű. Én vagyok minden szentnek teremtője, én adtam nekik a kegyelmet, én öveztem őket dicsőséggel, én előztem meg őket áldásomnak édességével, én ismertem előre mindnyáját a világ kezdete óta. Én választottam ki őket a világból, nem ők választottak engem, én hívtam meg őket kegyelemmel, vonzottam irgalmasságommal. Én vezettem át őket sokféle kísértésen, én árasztottam rájuk sok nagyszerű vigasztalást, én adtam nekik a mindvégig való megmaradást, én koronáztam meg kitartásukat. Én ismerem köztük az elsőt és az utolsót, én őket mind egytől egyig fölbecsülhetetlen szeretettel szeretem. Engem kell hát ünnepelni minden szentemben, engem kell mindenek fölött áldani és minden egyesben tisztelni, aki őket ilyen magasra emeltem és minden előzetes érdemük nélkül eleve kiválasztottam. Aki tehát megvet csak egyet is a hozzám tartozó legkisebbek közül, az a nagyot sem tiszteli, mert a kicsiben is, a nagyban is az én alkotó kedvem remekelt. Aki pedig egy szentet kisebbít, kisebbít engem is és mind a mennyek országában lakókat. Hiszen mindnyájan egyek a szeretet kötelékében, egyet értenek, egyet akarnak, egy szeretettel együtt szeretik egymást. Sőt, ami még sokkal nagyobb, jobban szeretnek engem, mint önmagukat és a saját érdemeiket. Mert mintegy elragadtatásban önmagukat fölülmúlva, az önszeretetből kiszabadulva minden képességüket arra szánják, hogy engem szeressenek, ebben lelik meg életük boldog beteljesedését. Semmi sincs, ami őket másfelé fordítaná vagy maga alá gyűrhetné, mert mint akiket betöltött az örök igazság, a szeretet kiolthatatlan tüzében égnek. Hagyják hát abba a testies és földies gondolkodású emberek a szentek érdemeiről való vitatkozást, hiszen máshoz sem értenek, csak hogy azt szeressék, ami nekik örömet szerez. Hajlandóságuk szerint ebből elvesznek, ahhoz hozzátoldanak valamit, nem az örök igazság tetszése szerint ítélnek. Sokakban tudatlanság lakik, főként azokban, akikben kevés belső világosság gyúlt, és ritkán tudnak valakit igazi lelki szeretettel szeretni. Természetes vonzalmuk és részrehajló emberi barátkozásuk még nagyon irányítja s vagy ezekhez vagy azokhoz vonzza őket, s amint maguk viselkednek itt a földön, úgy gondolkodnak a mennyben lakókról is. Csakhogy össze sem mérhető a tökéletlenek és a mennyei kinyilatkoztatás világosságában élő emberek gondolkodásmódja.
II.
Ne tárgyald hát, fiam, kíváncsian azt, ami tudásod mértékét meghaladja, hanem inkább azon légy, arra törekedjél, hogy Isten országában akár legkisebb is lehess. Még ha tudná is valaki, hogy ki szentebb a másiknál, vagy ki nagyobb a mennyek országában, mi haszna volna ebből az ismeretből, ha ennek nyomán magát előttem meg nem alázná és nevemnek buzgóbb dicséretére ösztönzést nem merítene. Sokkal kedvesebb dolgot cselekszik Isten előtt, aki vétkeinek nagyvoltán és erényeinek fogyatékosságán töri a fejét, azon, hogy milyen messze van még a szentek tökéletességétől, mint az, aki azon vitatkozik, hogy ki nagyobb, ki kisebb közülük. Jobb a szentekhez áhítatos imádsággal, könnyek közt könyörögni, dicsőséges közbenjárásukért alázatos lélekkel esedezni, mint hiú vizsgálódással titkaikat fürkészni. Ők teljesen és tökéletesen elégedettek, bárcsak az emberek is meg tudnának elégedni, és hiábavaló beszédüket megzaboláznák. Ők nem dicsekszenek saját érdemeikkel, mint akik semmi jót sem tulajdonítanak maguknak, hanem mindent nekem, mert végtelen szeretetemben mindent én ajándékoztam nekik. Annyira betölti őket az istenszeretet és a túláradó öröm, hogy egyáltalán nem hiányzik nekik a dicsekvés, és semmi csorbát nem szenved a boldogságuk. Minden szent annál alázatosabban vélekedik önmagáról, minél nagyobb dicsőség ragyog rá, minél közelebb van hozzám, minél kedvesebb nekem. Azért előtted az írás, hogy leteszik koronájukat Isten elé, arcra borulnak a Bárány színe előtt, és úgy imádják az örökkön örökké élőt.
III.
Sokan kutatják, hogy ki nagyobb Isten országában, olyanok is, akik nem tudhatják, vajon ők akár a legkisebbek sorába bejutnak-e. Nagy szó akár legkisebbnek is lenni a mennyben, ahol mindenki nagy, mert mindenkit Isten fiának neveznek, és méltán. Ott a legkisebb ezerré lesz, a százesztendős bűnös pedig meghal. Mikor a tanítványok tudakolták, hogy ki a legnagyobb a mennyek országában, ilyen választ kaptak: Ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem mentek be az Isten országába. Jaj azoknak, akik magukhoz méltatlannak gondolják, hogy a kisdedekkel együtt megalázkodjanak, mert a mennyország alacsony ajtaján nem tudnak belépni. Jaj a gazdagoknak is, akiknek itt a földön megvan a vigasztalásuk, mert míg a szegények bemennek Isten országába, ők kénytelenek lesznek nagy jajgatással a kapuban megállni. Örüljetek, kicsinyek, ujjongjatok, szegények, mert tiétek az Isten országa, ha igazságban éltek.
Cap. 58.
De altioribus rebus et occultis Dei judiciis non scrutandis.
1.
Fili, caveas disputare de altis materiis et de occultis Dei judiciis: cur iste sic relinquitur, et ille ad tantam gratiam assumitur? cur etiam iste tantum affligitur, et ille tam eximie exaltatur? Ista omnem facultatem humanam excedunt, nec ad investigandum divum judicium ulla ratio prævalet vel disputatio. Quando ergo hæc tibi suggerit inimicus vel etiam quidam curiosi inquirunt homines, responde illud Prophetæ: Justus es, Domine, et justum judicium tuum; et illud: Judicia Domini vera justificata in semetipsa. Judicia mea metuenda sunt, non discutienda, quia humano intellectua sunt incomprehensibilia.
2.
Noli etiam inquirere nec disputare de meritis Sanctorum, quis alio sit sanctior; aut quis major sit in regno cælorum. Talia generant sæpe lites et contentiones inutiles, nutriunt quoque superbiam et vanam gloriam: unde oriuntur invidiæ et dissensiones, dum ille istum Sanctum, et alius alium conatur superbe præfferre. Talia autem velle scire et investigare nullum fructum afferunt, sed magis Sanctis displicent, quia non sum Deus dissensionis, sed pacis, quæ pax magis in humilitate vera, quam in propria exaltatione consisit.
3.
Quidam zelo devotionis trahuntur ad hos Sanctos vel ad illos, ampliori effectu, sed humano potius, quam divino. Ego sum qui cunctos condidi Sanctos; ego donavi gratiam; ego præstiti gloriam. Ego novi singulorum merita; ego præveni eos in benedictionibus dulcedinis meæ. Ego præscivi dilectos meos ante sæcula; ego eos elegi de mundo, non ipsi me præelegerunt. Ego vocavi per gratiam, attraxi per miscericordiam; ego perduxi eos per tentationes varias. Ego infudi consolationes magnificas; ego dedi perseverantiam; ego coronavi eorum patientiam.
4.
Ego primum et novissimum agnosco; ego omnes inæstimabili dilectione amplector. Ego laudandus sum in omnibus Sanctis meis; ego super omnia benedicendus sum et honorandus in singulis, quos sic gloriose magnificavi, et prædestinavi sine ullis præcedentibus propriis meritis. Qui ergo unum de minimis meis contemsit, nec magnum honorat: quia pusillum et magnum ego feci. Qui derogat alicui Sanctorum, derogat et mihi, et omnibus cæteris in regno cælorum. Omnes unum sunt per charitatis vinculum, idem sentiunt, idem volunt et omnes in unum se diligunt.
5.
Adhuc autem, quod multo altius est, plus me quam se et sua merita diligunt. Nam supra se rapti et extra propriam dilectionem tracti, toti in amorem meum pergunt, in quo et fruitive quiescunt. Nihil est quod eos avertere possit aut deprimere: quippe qui æterna veritate pleni, igne ardescunt inexstinguibilis charitatis. Taceant igitur carnales et animales homines de Sanctorum statu differere: qui non norunt nisi privata gaudia diligere; demunt et addunt pro sua inclinatione, non prout placet æternæ Veritati.
6.
In multis est ignorantia, eorum maxime qui parum illuminati raro aliquem perfecta dilectione spirituali diligere norunt. Multi adhuc naturali affectu, et humana amicitia ad hos vel ad illos trahuntur; et sicut in inferioribus se habent, ita et de cælestibus imaginantur. Sed est distantia incomparabilis inter ea quæ imperfecti non cognitant, et ea quæ illuminati viri per revelationem contemplantur, et speculantur superna.
7.
Cave ergo, fili, de istis curiose tractare, quæ scientiam tuam excedunt; sed hoc magis satage et intende, ut vel minimus in regno Dei queas inveniri. Et si quispiam sciret, quis alio sanctior esset, vel major haberetur in regno cælorum, quid ei hæc notitia prodesset, nisi se ex hac cognitione coram me humliaret, et in majorem mei nominis laudem exsurgeret? Multo acceptius Deo facit qui de peccatorum suorum magnitudine, et virtutum suarum parvitate cogitat, et quam longe a Sanctorum perfectione distat, quam is, qui de majoritate eorum vel parvitate disputat. Melius est Sanctos devotis precibus et lacrymis exorare et eorum gloriosa suffragia humili mente implicare, quam eorum secreta vana inquisitione perscrutari.
8.
Illi bene et optime contentantur, si homines scirent contentari et vaniloquia sua compescere. Non gloriantur de propriis meritis, quippe qui sibi nil bonitatis adscribunt; sed totum mihi, quoniam ipsis cuncta ex infinita mea charitate donavi. Tanto amore divinitatis et gaudio supereffluenti replentur, ut nil desit eis gloriæ, nihilque desit felicitatis. Omnes Sancti quanto altiores in gloria tanto humiliores in se ipsis, et mihi viciniores et dilectiores existunt. Ideoque habes scriptum, quia mittebant coronas suas ante Deum, et ceciderunt in facies suas coram Agno et adoraverunt viventem in sæcula sæculorum.
9.
Multi quærunt, quis major sit in regno Dei, qui ignorant an cum minimis erunt digni computari. Magnum est vel esse minimum in cælo, ubi omnes magni sunt: quia omnes filii Dei vocabuntur et erunt. Minimus erit in mille et peccator centum annorum morietur. Cum enim quærerent Discipuli, quis major esset in regno cælorum, tale audierunt responsum: Nisi conversi fueritis et efficiamini sicut parvuli, non intrabitis in regnum cælorum. Quicumque ergo humiliaverit se sicut parvulus iste: hic major est in regno cælorum.
10.
Væ eis, qui cum parvulis se humiliare sponte dedignantur, quoniam humilis janua regni cælestis eos non admittet intrare. Væ et divitibus, qui habent consolationes suas hic, quia pauperibus intrantibus in regnum Dei, ipsi stabunt foris ejulantes. Gaudete humiles, et exultate pauperes, quia vestrum est regnum Dei, si tamen in veritate ambulatis.
Of deeper matters, and God’s hidden judgments which are not to be inquired into
1.
“My Son, beware thou dispute not of high matters and of the hidden judgments of God; why this man is thus left, and that man is taken into so great favour; why also this man is so greatly afflicted, and that so highly exalted. These things pass all man’s power of judging, neither may any reasoning or disputation have power to search out the divine judgments. When therefore the enemy suggesteth these things to thee, or when any curious people ask such questions, answer with that word of the Prophet, Just art Thou, O Lord, and true is Thy judgment,(1) and with this, The judgments of the Lord are true, and righteous altogether.(2) My judgments are to be feared, not to be disputed on, because they are incomprehensible to human understanding.
2.
“And be not given to inquire or dispute about the merits of the Saints, which is holier than another, or which is the greater in the Kingdom of Heaven. Such questions often beget useless strifes and contentions: they also nourish pride and vain glory, whence envyings and dissensions arise, while one man arrogantly endeavoureth to exalt one Saint and another another. But to wish to know and search out such things bringeth no fruit, but it rather displeaseth the Saints; for I am not the God of confusion but of peace;(3) which peace consisteth more in true humility than in self-exaltation.
3.
“Some are drawn by zeal of love to greater affection to these Saints or those; but this is human affection rather than divine. I am He Who made all the Saints: I gave them grace, I brought them glory; I know the merits of every one; I prevented them with the blessings of My goodness.(4) I foreknew my beloved ones from everlasting, I chose them out of the world;(5) they did not choose Me. I called them by My grace, drew them by My mercy, led them on through sundry temptations. I poured mighty consolations upon them, I gave them perseverance, I crowned their patience.
4.
“I acknowledge the first and the last; I embrace all with inestimable love. I am to be praised in all My Saints; I am to be blessed above all things, and to be honoured in every one whom I have so gloriously exalted and predestined, without any preceding merits of their own. He therefore that shall despise one of the least of these My people, honoureth not the great; because I made both small and great.(6) And he who speaketh against any of My Saints speaketh against Me, and against all others in the Kingdom of Heaven.”
They are all one through the bond of charity; they think the same thing, will the same thing, and all are united in love one to another.
5.
“But yet (which is far better) they love Me above themselves and their own merits. For being caught up above themselves, and drawn beyond self-love, they go all straightforward to the love of Me, and they rest in Me in perfect enjoyment. There is nothing which can turn them away or press them down; for being full of Eternal Truth, they burn with the fire of inextinguishable charity. Therefore let all carnal and natural men hold their peace concerning the state of the Saints, for they know nothing save to love their own personal enjoyment. They take away and add according to their own inclination, not as it pleaseth the Eternal Truth.
6.
“In many men this is ignorance, chiefly is it so in those who, being little enlightened, rarely learn to love any one with perfect spiritual love. They are still much drawn by natural affection and human friendship to these or to those: and as they reckon of themselves in lower matters, so also do they frame imaginations of things heavenly. But there is an immeasurable difference between those things which they imperfectly imagine, and these things which enlightened men behold through supernatural revelation.
7.
“Take heed, therefore, My son, that thou treat not curiously those things which surpass thy knowledge, but rather make this thy business and give attention to it, namely, that thou seek to be found, even though it be the least, in the Kingdom of God. And even if any one should know who were holier than others, or who were held greatest in the Kingdom of Heaven; what should that knowledge profit him, unless through this knowledge he should humble himself before Me, and should rise up to give greater praise unto My name? He who considereth how great are his own sins, how small his virtues, and how far he is removed from the perfection of the Saints, doeth far more acceptably in the sight of God, than he who disputeth about their greatness or littleness.
8.
“They are altogether well content, if men would learn to be content, and to refrain from vain babbling. They glory not of their own merits, seeing they ascribe no good unto themselves, but all unto Me, seeing that I of my infinite charity have given them all things. They are filled with so great love of the Divinity, and with such overflowing joy, that no glory is lacking to them, neither can any felicity be lacking. All the Saints, the higher they are exalted in glory, the humbler are they in themselves, and the nearer and dearer are they unto Me. And so thou hast it written that they cast their crowns before God and fell on their faces before the Lamb, and worshipped Him that liveth for ever and ever.(7)
9.
“Many ask who is greatest in the Kingdom of Heaven, who know not whether they shall be worthy to be counted among the least. It is a great thing to be even the least in Heaven, where all are great, because all shall be called, and shall be, the sons of God. A little one shall become a thousand, but the sinner being an hundred years old shall be accursed. For when the disciples asked who should be the greatest in the Kingdom of Heaven, they received no other answer than this, Except ye be converted and become as little children, ye shall not enter into the Kingdom of Heaven. But whosoever shall humble himself as this little child, the same shall be greatest in the Kingdom of Heaven.”(8)
10.
Woe unto them who disdain to humble themselves willingly with the little children; for the low gate of the kingdom of Heaven will not suffer them to enter in. Woe also to them who are rich, who have their consolation here;(9) because whilst the poor enter into the kingdom of God, they shall stand lamenting without. Rejoice ye humble, and exult ye poor, for yours is the kingdom of God if only ye walk in the truth.
(1) Psalm cxix. 137. (2) Psalm xix. 9. (3) 1 Corinthians xiv. 33. (4) Psalm xxi. 3. (5) John xv. 19. (6) Wisd. vi. 8. (7) Revelation iv. 10; v. 14. (8) Matthew xviii. 3. (9) Luke vi. 24.
 |
| caveas disputare. |
.jpg){kind=link}
