Tabula Smaragdina ~ "Való, tévedéstől mentes, biztos és igaz mindenekfelett."

"Amit a Nap hatásairól mondhattam, befejeztem." I.

 

 

"Való, tévedéstől mentes, biztos és igaz mindenekfelett.
Hogy ami fent van, a lentihez hasonló, s ami lent van, a fentihez.
Beteljesítvén az Egyetlen számtalan csodáját.

 Ahogyan pedig az Összes dolog az Egynek elgondolása Szerint lett, úgy minden ebből az Egyből vette eredetét egyetlen átváltozás által.
Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, s a Föld tartja fenn.
Ő a jelenségek valamennyi megnyilvánulásának nemzője a világ egészében, hiszen a tökéletesség benne rejlik erejében.

 Ha a Földre vetül, elválasztja annak elemét a Tűztől, a finomat a durvától, s nagy óvatossággal emelkedve onnan lassanként a Mennyekig hatol, majd ismét visszahull a Földre, egyesítve magában a felsőbb és alsóbb dolgok befolyását.
Így lehet tiéd az egész világ világosságának dicsősége, s minden sötétség menekül majd előled.

 Ebben rejlik valamennyi erő szilárd állhatatossága, mivel minden megfoghatatlant áthat éppúgy, akár a tömörebb állománnyal rendelkezőket.
Így lett e világ létrehívva, s ezáltal válnak oly csodás átváltozások elérhetővé, melyeknek elve ugyanez.

Azért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ bölcsességének mindhárom része birtokomban van.

Amit a Nap hatásairól mondhattam, befejeztem."

 

 

Πίστις Σοφία 3. ~ "és a magasságok minden ereje dicsérte a legbelsőbbnek a legbelsőbbjét" / "Nem kell gyászolnod Narniát, Lucy."

"- Hiszen ezt Platón réges-régen megmondta! Az ég áldjon meg benneteket, hát mit tanítanak manapság az iskolákban?"

 

"A tanítványok rettegve ültek együtt, nagyon meg voltak rendülve a nagy földrengés miatt, sírtak és azt mondták: 

- Mi lesz? A Megváltó talán minden helyet lerombol?

Most aztán, hogy ez a világosságerő lejött Jézusra, fokozatosan teljesen  beborította őt. 

Ekkor Jézus felszállt a magasságba, mialatt egyre fényesebben, mérhetetlenül ragyogott. 

A tanítványok utána pillantottak, és egyik sem beszélt, amíg ő el nem érte a mennyet; addig mélységesen hallgattak. 

Ez történt a hold tizenötödik napján, a telihold napján Tübi hónapban.  

Azután az történt, hogy Jézus mennybemenetele után három órával a menny minden erői felindultak, s egymás ellen zendültek mindannyian, minden eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel együtt. És az egész kozmosz megrendült, mindennel, ami benne él. A világon is minden embert félelem fogott el, mint a tanítványokat, s mind azt gondolták, hogy a földet talán összegöngyölítik, mint valami szőnyeget. És a menny minden ereje folytatta a felindulást az egész világgal együtt. 

És mind egymás ellen zendültek Tübi hónap tizenötödik napjának harmadik órájától kezdve a következő nap kilencedik órájáig. 

És minden angyal és arkangyalaik és a magasságok minden ereje dicsérte a legbelsőbbnek a legbelsőbbjét, hogy az egész világ hallotta a kiáltásukat, szüntelenül, a következő nap kilencedik órájáig." ( Pistis Sophia, 3. fejezet )

 

"- De hat hogyan lehetséges ez? - kédezte Péter. 

- Aslan azt mondta nekünk, idősebbeknek, hogy soha nem térhetünk vissza Narniába.

Most mégis itt vagyunk.

- Igen - folytatta Eustace. - És láttuk, amint elpusztul, láttuk kihunyni a napját.

- És ez annyira más - tette hozzá Lucy.

- A sasnak igaza van - mondta Lord Digory. - Hallgass ide, Péter. Amikor Aslan azt mondta, többé nem térhetsz vissza Narniába, arra a Narniara gondolt, amit ismersz. Ám az nem az igazi Narnia. Annak kezdete volt és vége. Csak az árnya, a mása volt a valódi Narniának, amely mindig is itt volt és mindig is itt lesz. A mi világunk, Anglia s a többi ország csupán árnya, mása valaminek Aslan valódi világában. Nem kell gyászolnod Narniát, Lucy. Minden, ami a régi Narniában fontos volt, minden kedves teremtménye az ajtón átlépve eljutott ide, az igazi Narniába. Természetes, hogy ez az ország másmilyen, hiszen más a valóság és más az árnykép, más az ébredő élet és más az álom.

Hangja, mint a trombitaszó, mindenkit izgalommal töltött el, ám amikor egy szuszra azt is hozzátette:

- Hiszen ezt Platón réges-régen megmondta! Az ég áldjon meg benneteket, hát mit tanítanak manapság az iskolákban? - Az idősebbek elnevették magukat. Annyira ugyanúgy beszélt, mint annak idején abban a másik világban, ahol a szakálla szürke volt, és nem arany. Tudta, miért nevetnek, és ő maga is elnevette magát. Ám hamarosan ismét komollyá váltak mindannyian, az ilyesfajta csoda és öröm ünnepélyessé teszi az embert. Annyira jó, hogy kár lenne tréfákra pazarolni." ( C. S. Lewis, Narnia krónikái, A végső ütközet, Egyre feljebb és feljebb, 753 )

 

"s mind azt gondolták, hogy a földet talán összegöngyölítik"

Πίστις Σοφία 2. ~ "ezt mondták nagy örömmel és lelkesedve egymásnak" / Πλήρωμα

  "Megkaptuk a bőséget [plerómát] és az egész teljesülést."

 

"Midőn pedig a tanítványok együtt ültek az Olajfák-hegyén, ezt mondták nagy örömmel és lelkesedve egymásnak: 

- Áldottak vagyunk mi az emberek között a földön, mivel a Megváltó megjelentette ezt nekünk, s megkaptuk a bőséget [plerómát] és az egész teljesülést.

Így beszélgettek, mialatt Jézus távolabb ült tőlük.  

A hold tizenötödik napján, Tübi hónapban történt, telihold napján, amikor a nap a pályájára indult, hogy mögüle egy hatalmas világosságerő  jött elő, nagyon világos ragyogással, mérhetetlen fényességgel. Mert a  Világosságok Világosságából jött elő, és az utolsó Rejtélyből származott, amelyik a huszonnegyedik belülről kifelé számítva azon Rejtélyek közül, amelyek az Első Rejtély második terének rendjeiben vannak. 

És ez a  világosságerő lejött Jézusra, és teljesen beborította őt, mialatt ő a tanítványaitól távolabb ült; nagyon ragyogott a mérhetetlen világosságban, mely őrajta volt.  

A tanítványok pedig nem látták Jézust az óriási fény miatt, amelyben  volt; ez a fény elvakította őket. 

Csak világosságot láttak, melyből sok fénysugár áradt. A fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem különböző fajtájúak és tulajdonságúak alulról felfelé, egyik sugár csodásabb mint a másik... hatalmas, mérhetetlen fényességben. A fény a földtől az égig ért. 

Midőn pedig a tanítványok meglátták ezt a világosságot, nagy félelem fogta el őket és izgatottak lettek." ( Pistis Sophia, 2. fejezet )

"Megkaptuk a bőséget [plerómát] és az egész teljesülést."